Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)

1906-06-10 / 23. szám

1906. junius 10. BÉKÉS 9 ügy sem került az esküdtek elbírálása elé, s igv örömmel konstatálható, hogy a főben járó bűnesetek vármegyénk területén nagy csökkenést mutatnak. A junius 5. és 6-iki esküdtszéki tárgyalásokról az alábbiakban számolunk be : A merénylő leány. Kedden, folyó hó 5-én felmenő ágbeli rokonon elkövetett szándékos emberölés bűntettének kísérlete miatt vádolt Hegedűs Mária bűnügyét tárgyalta az esküdtszék. A vád szerint vádlott Nagyszénáson 1905. november 6-án este 7 órakor alvó édes apjának Hegedűs Györgynek egy baltával a nyakára ütött, s rajta 28 nap alatt gyógyult testi sértést ejtett Vád­lott a tárgyalás folyamán azzal védekezett, hogy apja mindig részeg volt, vele durván, gorombán bánt, folyton szidalmazta. A tett elkövetésének napján is -apja részegen jött haza, őt bántalmazta s azt mon­dotta neki: »az Isten rogyasssza rád az eget« ! E felett aztán elkeseredett s elhatározta, hogy öngyilkos lesz. Bement az istállóba s egy szegre fel akarta magát akasztani, a szeg azonban letörtött s ő aj földre esett egy baltára. A mint a baltát meglátta, eszébe jutott, hogy miért pusztitsa el ő magát, mikor senkinek sem ártott, s elhatározta, hogy a baltával alvó édes apját megsebzi, hogy megbüntesse durva­ságáért. Megölni azonban nem akarta. A baltát magához vette, bement az apja szobájába s a baltával apjának a nyakához sújtott. Majd az öreg Hegedűs Györgyöt hallgatta ki az elnök. 50 éves, jó erőben levő férfi. Erősen tilta­kozott az ellen, hogy ő részeges volna. Az igaz tekintetes esküdtbiró uraim, — kezdette az öreg — hogy az italt, de különösen pedig a pálinkát, valami kegyetlen módon szeretem, »mert nem hivják a nél­kül az iletet ippen semminek«, meg is innám aláson felkérem amennyi csak a világon van mind, de hogyj lehessek én kérem mindennap részeg, mikor az italt pénzért adják, nekem meg pénzem nincs. Megmon­danám én, de meg szeretném is, ha minden nap részeg volnék, mert »nincsen abban semmi szégyen«. Az elnök aztán figyelmeztette az öreget, hogy a dolog lényegére térjen át. De kérem szeretettel, — folytatta az öreg, — -úgy vagyok én az asszony félével is, mint az itallal, azt is valami halálos módon tudom szeretni. Mert amint tetszik is tudni, az. én feleségem már nem él. De amig élt, addig is kellett nekem más asfezony is. Kinéztem magamnak egyet, akinek volt egy kis pénze. Megszólítottam, hogy nem jönne-e hozzám pó- gári hitre. Az asszony örömmel beleegyesült, mert idősebb volt nálam, csak azt kötötte ki, hogy ha meghal, muzsika szóval temettessem el. El is temet- tettem szép muzsika szóval. Azután . . . Elnök újból figyelmeztette, hogy ne kalan­dozzon el. Csak még azt akarom kérem elmondani, hogy azután meg egy másik asszonyra vetettem szemet, a ki egy házat haszonélvezett. Na mondok, ha te a házat élvezed, én meg majd téged foglak haszon­élvezni. Az asszony rá is lett, de ez is kikötötte, hogy halomása után muzsika szóval temettessem el. Időközben azonban a házat eladták. Na mondok az asszonynak, ha a ház elment, hát te is erigy. Azt azonban megtettem neki, hegy 3 forintér muzsikál­hattam neki. Hát ilyen volt kérem az én sorsom. iEzt a lányt meg kirem ne tessék megbüntetni. Mert igaz, valami nagy dolog a, hogy az embert a sajátos teste pocsikojja meg, de nem akarom, hogy az egész világ megtudja. Azután a bíróság egy csomó tanút hallgatott ki, kik azonban nem igazolták, hogy vádlottal az apja durván bánt volna. A tárgyalást Y. Szakmáry Arisztid kir. it. táblai biró vezette, szavazó bírák voltak : dr. Tholt István és Bulla Antal kir. törvényszéki bírák. A jegyzői tisztet Tömöry Lajos kir. törvényszéki aljegyző töl­tötte be. A közvádat dr. Liszy Yiktor kir. főügyész­helyettes képviselte, mig a vádlottat Vértes Andor -ügyvédjelölt védte. Az esküdtszék a következő tagokból alakult meg Szikora Gergely Lusztig Adolf Dubányi Gyula Sziráczjty Pál Serly Kálmán L. Kovács János Belenta Mihály Ifj. Hegedűs Mihály Lotta György Stark Ferencz Rózsa Miksa Ifj. Varga Antal. Az esküdtek elé a btk. 279., 280., 281., 79 §-aira alapított kérdések intéztettek. Az esküdtek főnöke Serly Kálmán délután 6 órakor hirdette ki a határozatot, mely szerint az esküdtek vádlottat felmenő ágbeli rokonon erős fel­indulásban elkövetett szándékos emberölés bűntetté­nek kísérletében mondották ki bűnösnek. A törvényt alkalmazó bíróság vádlottat 1 évi börtönre Ítélte. Az Ítélet ellen vádlott és a védő a btk. 92. §-ának nem alkalmazása miatt semmiségi panaszt jelen­tettek be. Párbaj a pusztán. Szerdán folyó hó 6-án szándékos emberölés bűntettével vádolt Dezső Lajos bűnügye foglalkoztatta az esküdteket, ki Öcsödön 1906. január hó 3-án este az öcsödi tanyákon Jordán Józsefet szándékosan, de nem előre megfontolt szándékból vasvillával agyon ütötte. Az eset előzményei még 1904. évre vissza­nyúlnak. Ugyanis vádlott és az elhalt Jordán József 1904. évben egy napon a korcsmában egy leány miatt összeverekedtek, minek az lett a vége és ered­ménye, hogy Jordán József 30 napig nyomta az ágyat. A két vetélytárs ettől kezdve haragban volt egymással. 1906. január hó 3-án Jordán József, kit a békülési szándék megszállott, elment vetélytársának tanyai lakására, kezében a béke olajága helyett egy üveg pálinkával A két vetélytárs aztán szürcsölte a békepoharat, miközben eltűnődtek azon, hogy hogy is tudtak ők 2 évig haragot tartani. Meg is szólalt Jordán József: »tán össze sem tudnánk mi veszni többet komám !« »Mi a fenén hogy enné meg ken det!« »Egye meg kendet!« »Mit még nekem mon dód ?« Szóra szó jött s midőn Dezső Lajos már szóval nem győzte, a vasvillához folyamodott, mely lyel úgy találta fejen vágni Jordán Józsefet, hogy az halva maradt. A. tanács Y. Szakmáry Arisztid kir. it. táblai biró elnöklete alatt Hubay Lajos kir. törvényszéki biró s dr. Nagy Kálmán kir. járásbirókból alakult meg. Jegyző Kalló Miklós kir. törvényszéki aljegyző volt, a vádat Tóth Ferencz kir. alügyész képviselte, vádlottat pedig dr. Martos József ügyvéd védte. Az esküdtszék a következő tagokból állott: Sziráczki Pál Dubányi Gyula Serly Kálmán Stark Ferencz Jeney Endre Békés Gyula Ifj. Steigerwald Ferencz Schwarcz Miksa Kállay Ödön L. Kovács János Belenta Mihály Erkel János. Az esküdtekhez a btk: 279., 306, 307.. 281., 282. és 79. §-aira alapított kérdések intéztettek. Az esküdtek főnöke délután 7 órakor hirdette ki az esküdtek határozatát, melylyel vádlottat erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos testi sértés bűntettében nyilvánították bűnösnek. Ennek alapján a bíróság vádlottat 2 és fél évi börtönre ítélte. Vádlott és a védő az Ítélet ellen a btk. 92-ik §-ának nem alkalmazása miatt, semmiségi panaszt jelentettek be. Heti p i a c z. Gyula, junius hó 8. A budapesti árutőzsdén gabonanemüekben lanyha volt az irányzat, csupán búzában volt át­menetileg csekély emelkedés, amennyiben az orszá­gos és tartós esőzés következtében sok helyen meg­dőlt és félős, hogy ez által megszorul. Heti piaczunkon csekély felhozatal mellett eladatott : Búza .... 14 40—13.30 Árpa .... 14­------14-20 Za b . . . . 15-60—15.70 Tengeri . . . 14-20—14 30 Vasúti menetrend.- Érvényes 1906. május l-től. ­Budapest k. p. u.—Arad. Budapest indul . — 7-25 8-­2— 12-20 10-10 Szolnok érkezik . — 9-16 10-50 3-53 4-07 1-00 Szolnok indul . . 2-55 9-23 11-09 4— 4-14 1-30 Mezőtúr .... 4"40 10-05 12-10 4-43 5-26 2-41 Gyoma .... 5*28 10-34 12-40 5-03 6-00 3-14 Békéscsaba érk. . 6-42 11-11 1-28 5 43 7-04 4-09 Békéscsaba indul 7-09 11-13 2-05 5-53 7-29 4-32 Kótegyháza . . 7-47 11-30 2-34 6*11 7-57 5-03 Arad érkezik . . 910 12-12 3-29 6-54 9-oo 6 05 Arad—Budapest k. p. U. Arad indul . . . 5-09 8-18 11-25 4 16 4-51 9-30 Kétegyháza . . 6-n 9-01 12-34 5-00 6-25 10-54 Békéscsaba érk. . 6-35 9-19 12-59 5-17 6-54 11-24 Békéscsaba indul 6-43 9-23 1-29 5-20 7-47 n-39 Gyoma .... 7"36 10-07 2-25 6-04 8-59 12-47 Mezőtúr .... 8-03 10-30 3-05 6-25 9-35 1-22 Szolnok . . . . 917 11-19 4-24 7 32 12-06 3-05 Budapest érkezik 12-25 1-10 7-20 9*35 5-oo 6-10 Nagyvárad­Szeged-Rókus. Nagyvárad indul . . . 6-02 10-20 4-45 7-40 Nagyszalonta . 7-08 11-26 602 9-24 Kötegyán ..................... 7-28 11-44 6-24 9-52 Gyula .......................... 7-58 12-18 6-57 10 3_7 Békéscsaba érkezik . . , 8-17 12-37 7-18 11-05 Békéscsaba indul . . 8-24 1-48 7-41 4 44 Orosháza ..................... 9-15 2-49 8-59 5-50 Hódmezővásárhely . . . 10— 3-44 10-12 6-38 Szeged-Rókus érkezik . 10-45 4-22 11-01 7-40 Szeged-Rókus — Nagyvárad Szeged-Rókus indul — 3-30 10-59 301 8— Hódmezővásárhely . — 4-28 11-40 3-47 8-56 Orosháza .... — 5-4^ 12-28 4-32 10-07 Békéscsaba érkezik . — 6-36 1-18 5-15 ll-io Békéscsaba indul — 6 56 1-38 5 48 4-50 Gyula .................... — 7 19 2-02 6-12 5-26 Kötegyán .... — 7-51 2-32 6-42 6-11 Nagyszalonta . . — 8-30 2-57 7-08 7-02 Nagyvárad érkezik . — 9-40 4-00 8-10 8-23 Nagyvárad—Szeged-Rókus. Motor kocsi menetek Nagyvárad indul ................................ Kö tegyán (98) Biczere 43. sz. őrh. (f. m. h.) 801 113 — 92.7 251 — 1001 329 — 1013 342 1027 353 — 1039 410 — 1019 412 8j6 1051 427 8130 1104 442 845 Békéscsaba (117).........................1118 Orosháza (118)..............................1237 Hódmező-Vásárhely (93, 94.) . . 153 Szeged-Rókus érkezik ................243 Sz eged-Rókus—Nagyvárad. Motor kocsi menetek. Szeged-Rókus iádul .........................— Hó dmező-Yásárhely (93, 94.) ... — 350 455 Orosháza (118 )............................... — 82 2 612 Békéscsaba (117.)............................... 81 8 1143 734 Biczere 43. sz. őrh. (f. m. h.) . 816 1158 749 Gyula érkezik..................................... 851 1212 803 Gyula indul.......................................... 85 6 1214 — Gyula városerdő 36. sz. őrh. (f. m. h() 910 1226 — Sarkad . : ..................................... 929 1242 — Kötegyán (98.)..................................... 952 104 — Nagyszalonta..................................... 1022 133 — Nagyváradra érkezik.......................... 12 05 310 — 3 százalékos- jelzáloghitelbanki sorsjegyek ­kenversióját teljesen díj és jutalék- mentesen eredeti feltételek mel­lett eszközli és bejelentéseket elfogad, a Gyulavidéki i55i_a takarékpénztár részvénytársaság*

Next

/
Oldalképek
Tartalom