Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-10 / 23. szám
2 BÉKÉS 1906. junius 10. \ A mezőgazdasági munkások száma oly óriási mérvekben szaporodott a környékbeli valamennyi nagynépességix városban és községben, hogy mig a múlt század hatvanas és hetvenes éveiben Békésvármegye búzatermésének nagy részét csakis felvidéki nagy munkaerővel lehetett letakarni: évtizedek óta a gyulai mezőgazdasági munkásoknak tekintélyes része a legnagyobb munkaidőben sem képes itthon és a környékbeli uradalmakban munkát és keresetet találni s ami csaknem a hihetetlenséggel határos, most már a gyulaiak kénytelenek aratásra messze fekvő vármegyékbe, sőt a felvidékre is szerződni, hogy aratási keresetre egyáltalában szert tegyenek. A nagy birtok lekötöttsége, a nagybirtokok túlnyomó részén uralkodó külterjes gazdálkodási módszer, a Békésvármegyét az alföld egyébb részeinél is erősebben sújtó több évi szárazság, rósz termések, példátlan drágaság, teljes keresetbiány, amikhez járul a mindinkább fokozódó földéhség is, a melynek kielégitése vagy csak csillapítása is normális viszonyok között majdnem a lehetetlenséggel határos : mindezek olyan elégületlenséget keltenek a keresetben szűkölködő mezőgazdasági munkások évről évre szaporodó tömegében, hogy a mindezekből származó bajok és fenyegető veszélyek elhárítására a normális eszközökön kívül rendkívüli actió szüksége, sőt kényszerűsége merül fel. Magában a gyulai határban 1100 négyszögölével számított mintegy 1650 hold uradalmi föld van csak, amelyet a tulajdonos idősb gróf Almásy Kálmánná szül. Wenckheim Mária grófnő évtizedek óta bérleti rendszer mellett értékesít olyan formán, hogy eme földterületből hat hat évre terjedő cziklusokban csupán albérletileg 1160 hold kisebb parczellákban 100—150, részben kisbirtokos, részben földnélküli napszámosok művelésében áll. Eme hat éves bérleti cziklus folyó évi október hó 1-én jár le. A földmives munkások szervezett gyulai csoportja, tekintettel az uradalom és az 50—60 holdat bérlő úgynevezett táblás gazdák között lejáró szerződésre, ez év tavaszán azt a kerelmet intézte a városi tanácshoz és a képviselőtestülethez, hogy bérelje ki maga a város az uradalmi földbirtokot és bocsássa 1—3 holdas apró részletekben a földnélkül szűkölködő zsellérség és mezőgazdasági munkások részére. A város, méltányolva a szegény emberek kérelmét, ilyen irányban lépéseket is tett a tulajdonos grófnő jószágfelügyelőjénél, aki is, mielőtt az ily értelemben leendő bérletet illetőleg nyilatkozott volna, előzőleg az alábbi kérdéseket jelölte ki tisz- tázandóknak: Csak egyedül zsellérmunkás embereknek és hány kisholdas parczellában, vagy kisebb földtulajdonosoknak is czéloztatik az alhaszonbérletbe adás ? Például 3, vagy 6 évi bérbevétel esetén kötelezettséget vállalna-e a város ezen földnek minimálisan 8 százalékát száznégyszögölre számított másfél teher (körülbelül 13 mm.) trágyával javítva termőképességében fentartani olyformán, hogy *a kiszabás szerint esetleg trágyázatlanul hagyott területnek minden 100 négyszögöléért 3 korona kártérítés bizto- sitassék az uradalomnak ? A birtokon levő és létesítendő sorfák, valamint dülőutaknak teljes épségben való fentartásáért a város szavatosságot vállal e ? A földek jómivelése és gyomoktól való tisztántartása szigorú feltétel lévén, albérlők e részbeni mulasztásáért a város minő kötelezettségre volna hajlandó ? A megállapított holdankénti egységár szerint járuló haszonbérösszeget hajlandó-e hiány nélkül évnegyedenként vagy félévenként előleges részletekben befizetni az uradalmi pénztárba ? A vadászati jog szabad gyakorlásának fenntartása mellett mindennemű kihágások, vadorzások ellen a város felelősséget vállalna, illetve kártérítést nyuj- tana-e ? Ezekre a kérdő pontokra, illetőleg a már előre részletezett feltételekre a város megnyugtató választ nem adott és nem is adhatott. Ennek következtében Szekér Gyula uradalmi felügyelő ur, május 12-én kelt ujabbi értesítésében jelezte, hogy a Kegyelmes grófnő látván a haszonbérbe adással járó esetleges bonyodalmakat, azzal a gondolattal foglalkozik, hogy remetei földbirtokát parczellázva örökáron tegye eladóvá s amennyiben Gyula város mint erkölcsi testület azzal a czélzat- tal, hogy a munkásnépet kis részletekben bérbeadás vagy eladás utján földhöz juttatni saját részéről is óhajtja, a földvételárát 1,210.000 koronában állapítja meg a következő feltételek mellett: a birtokra fennálló haszonbéri szerződések folyó évi szeptember 30-án lejárván, az összes terület október 1-től, illetve a tengeri törések befejeztével vevő tulajdonába s korlátlan használatába bocsájta- tik, mig a parczellázás keresztül vitele augusztus 1-től foganatosítható ; a vételárból az adásvételi szerződés megkötésekor 15 százalék, második részlet gyanánt szeptembér 30 ig a birtok átadásakor 20 százalék és a fen- maradó 65 százalék vételár összeg, a város tetszése szerint 1907. január 1-ig, avagy 5 százalék kamatjárulék mellett 1907. szeptember 30-án, esetleg 5 éven át egyenlő részletekben fizetendő ; az adásvétel létrejötte esetén mindennemű adó, ármentesitési és egyéb költségek folyó évi október 1-től számítva, valamint a telekkönyvi átírási költségek és százalék vevő terhét képezendik ; kiköti a tulajdonos Grófnő, hogy a fentiek szerint eladóvá tett földek Gyula város által a sze- génysorsu lakosságnak 2—3 holdas parczellákban haszonbérbe adassanak, ha pedig netalán valami előre nem látott körülmény a várost az igy megvásárolt földterületnek kötelezőleg elvállalt bérletrendszerben való kezelése helyett későbbi időben eladásra kényszerítené, ez esetben a kérdéses földek lehetőleg egészben 2—3 holdas parczellákra osztva ugyancsak a város zsellérközönségének adassanak el. A képviselőtestület, a városi tanácscsal egyetértőig, bizottságot küldött ki a tulajdonos Grófnő megbízottjával való tárgyalásra, mely bizottság első sorban azt kérte, hogy az eladni szándékolt birtoknak parczellázását, úgy idő nyereség, mint költség kímélés szempontjából eszközölje maga az uradalom, ugyan olyan szocziális szempontok szerint, a mint azt a városnak feltételül kijelölte, a mely feltételeket a város maga is a zsellérség és a köz érdekében levőnek ismer el. A jószágfelügyelő ur a bizottságnak kijelentette, hogy a tulajdonos grófnő nem fogadhatja el a saját hatáskörében való parczellázást, de egyben kijelentette, hogy a grófnő, áthatva Gyula városa iránti jóindulatától, hogy a szegény nép földhöz juthasson, a földárából 130,000 korona körüli összeget elenged és azt az előzőleg közölt feltételek értelmében hajlandó 1,080.000 koronáért, igy tehát 1100 négyszög- öles holdját 647 koronáért a város rendelkezésére bocsájtani. Kegyelmes Urunk ! Képviselőtestületünk hálás köszönettel ismeri el, hogy a nemes Grófnő ajánlata méltányos és azt a maga részéről elfogadhatónak sőt elfogadandónak tartja. Kénytelen azonban Nagyméltóságod előtt a város helyzetét feltárni, amely helyzet fájdalom, egyáltalában nem olyan, hogy a parczellázást saját hatáskörében, saját erejéből eszközölni képes legyen. A város közvagyona jelzálogos és községi kölcsönökkel ugyanis erős mértékben levan már terhelve. A közelmúltban vasút építésre, iskolákra és egyébb kulturális czélokra pedig oly újabb anyagi kötelezettségeket vállalt a város, a melyek beváltása, különösen az ez időszerinti kedvezőtlen hitelviszonyok között, még súlyosabb helyzetbe sodorta. Ez a súlyos, csaknem vigasztalan helyzet — amit ama körülmény is fokoz, hogy a városi pótadó az államadó 87°/0-át képezi, — volt különben a fő oka annak is, hogy a kérdéses föld parczellázás keresztül vitelére elsősorban a nemes grófnőt kérte fel. A helyzet tehát az, Kegyelmes Urunk! hogy Gyula városa, anuak daczára, hogy a föld árát jutányosnak, elfogadandónak, a parczellázást pedig a szegény lakosságra nézve életbe vágó fontosságúnak, sőt ha a parczellázást helyes alapokra fektetik — mint bátrak leszünk kifejteni — a fenyegető szocziális bajok leghathatósabb gyógymódjának tartja: képtelen a magas kormány, illetőleg Nagyméltóságod bölcsessége, pártfogása, segítő keze nélkül a nemes Grófnő jóságát a szegény emberek érdekében érvényesíteni, nevezetesen képtelen a vételi jogügyletnek már első lépésére : a foglaló adására, annál kevésbbé képes az akczió teljes keresztül vitelére. Amennyiben pedig a föld megvásárlása a város képtelensége folytán meghiúsulna, ez ama következményt vonná maga után, hogy a tulajdonos Grófnő ősztől kezdve házikezelésbe veendi birtokát és igy még az a 100—150 kisember is, aki évtizedek óta bérletileg birja és dolgozza a földet, eme bérlettől is elesnék, ami az eddigi helyzetet is még jobban súlyosbítaná. A remetei uradalmat illetőleg, Kegyelmes Urunk ! a legkisebb elfogultság nélkül állítjuk, hogy az egész alföldön egyetlen egy terület sincs, mely hozzá Isten áldjon és őrizzen 1 Én Jussufnak, a kusztai rablófőnök leánya vagyok.“ — E szavakra megrázkódott Haszán, mert a rettenetes rabflófőnök kegyetlensége jutott eszébe. Ez a Jussuf volt, ki nagyatyja családját kirabolta s nagyatyjának fejbőrét magával vitte. Ő iszik koponyákból a tivornyákon, ő tőle remegnek a többi törzsek, a kereskedők és békés lakosok. Hogyan ? Te Jusuf leánya vagy? — kérdé meglepetve az ifjú leánytól, kinek arczán élénk pír futott át és fájdalmas mosolylyal bólintott. „Jusufnak, leg. nagyobb ellenségemnek leánya vagy? Az az ember vérben fürdik! Engem is halálra keres az a . . . „Megállj, ifjúi — kiáltott most közbe az elkeseredett leány, ha megmentetted életemet, ne veszítsed el ismét. Ne bántsd atyámat előt- lem. Rósz társaságba került. Vadul, anya nélkül nevelték s szintén lesnek, törnek életére. Ne bántsd, legalább előttem ne bántsd atyámat! — Hát ha másképen élsz, ha mást érzel, beszélj! — mondá szelidebben az ifjú, mire gyöngy- cseppek ragyogtak az izgatottságtól remegő leány fekete szemeiben. „Az én anyám meghalt. Atyám őt nagyon szerette. Most én élek magányosan e rengetegben, egyik sziklabarlangban. Atyám minden héten meglátogat s bőven ellát mindennel s mindig megkérdi, hogy mit kívánok. Soha sem beszél előttem rablókalandjairól. Én sem kérdezem. Egyszer merészeltem megkérni, hogy maradjon itt velem s legyen állandóan nálam. De a komor nézését, de a lesújtó tekintetét azóta sem feledhetem. Ma, amint hű kutyámmal sétálni indultam, az a rettenetes orditás, mely barlangom közeléből hallatszott, kétségbeejtett s igy menekültem én te hozzád. — Eégy szives tehát, vedd hálás köszönetemet s most térj utadra, mert apámnak ma kell megérkezni s ha bennünket meglát, elvesztünk mindketten.“ Az ifjú elkomorult e szavakra, de midőn részvéttel akarta felemelni az elalélt leányt, fájdalom fogta el, mert valami kegyetlen csípést érzett ujja hegyén. — Iszonyú sejtelme a viperákról valósult szörnyű látvány tárult fel előtte. Az undok hüllő a leány nyakára tekergőzött s mardosni kezdte. — Emberfeletti erővel tépte le a mérges kigyót s meghatva hallá a haldokló leány szavait: „Hasszán! Én k< resztény vagyok s hidd el, hogy a más világon a keresztények Istene segít és megjutalmaz, ha te is oda akarsz jutni, ahol én pár perez múlva megjelenek. Ott meglátod te is anyádat, ki anyámtól hallottam, hogy szintén keresztény nő volt s sokat beszélt neked a keresztények Istenéről. Hassán ! Itt a víz, itt a tó! Keresztelkedjél mag s menjünk együtt anyáink Istenéhez ! Az ifjú könyezve s fájdalomtól hörögve kúszott le a tó partjára s magával vonta a haldokló leányt és midőn utolsó lélegzetében elmondá a keresztség igéit s meglocsolta az ifjú homlokát, boldog mosolylyal zárta le szemeit. Afrika vadonjában csend lett ekkor pár pillanatig, mert két lélek szállt fel az égbe a nagy tó partjáról. Kovács Rezső*
