Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-06 / 18. szám

4 BÉKÉS 1906. május 6. Uj aera nyílott meg ezzel közéletünkben. A nemzet jogainak erősbödése, s ez alapon a nemzet öntudatos, egységes és remélhetőleg hosszabb ideig békés munkássága a hon felvirágzására. Megerősödött hittel, életre kelt reménynyel, megszázszorozódott bizalommal nézünk hazánk jövője elé, hogy végre megvalósíthatjuk mind azt a vágyat és törekvést, mely a magyar nemzet lelki világában él. Hitünk, reményünk, bizalmunk erőssége az uj életre kelt nemzet ereje s az a megnyugtató tudat, hogy országunk kormányán, felséges királyunk bizal­mából, azon jeles honfiak állanak, kik eszmevivői, képviselői valának a nemzeti törekvéseknek s a kik kipróbált, kitűnő egyéniségükben egyszersmind hiva­tott munkásai is azoknak. Ez uj korszak alapozásában, a tevékeny köz­szellem újra szervezésében, a megoldásra váró nagy feladatok megvalósításában közös nemzeti akarattal kell mindannyiunknak munkába állani. E munkában a kormány bizalma, Ő Felsége parancsa, csekély személyemnek is megtisztelő szere­pet juttatott, a midőn szülő vármegyém főispánjává neveztettem ki. Munkához szokott szerénységemben, sohasem vágytam méltóságra, ki tértem már ezelőtt is hasonló megbízatás elől: most azonban a reánk háruló nagy nemzeti feladatok korszakalkotó munkájának küszö­bén, hazafiul kötelességemül ösmerem a megkínált hatáskört, melynek nehézsége a jelen viszonyok közt ép olyan nagy mint tisztességes, elvállalni, s a meg­bízatás elöl — férfiatlanul — ki nem térni. Magán viszonyaim ma is óvtak az ingatag politikai megbí­zatástól, de lelkiismeretem arra késztetett, hogy félre vetve minden mellék tekintetet — szegény em­ber sorsát boldog Isten bírja — kövessem lelki­ismeretem parancsoló szavát. Tartoztam ezzel nemcsak a belém helyezett bizalomnak, hanem első sorban vármegyémnek, mert helyeslő méltatása az a megye alkotmányvédelmi magatartásának, ha az alispánnak ajánltatik fel a nemzeti kormány bizalmi állása, s ekként ez magának a vármegyének kitüntetése ; és mert talán a magunk erősbödése is, ha a magunk embere kerül végre hosszú idő után a vármegye kormányzatának élére; de tartoztam ezzel alispáni állásomnak is, mert az alispánnak főispánná való előléptetése magának az alispáni állásnak megtisztelő erősbitése, különösen midőn az egy évtizedet meg­haladó alispáni működés folyománya. A jelen körül­mények közt kötelességem volt a vállalkozás s én kötelességemet mindég teljesítettem. Azonban a vállalkozás lelket erősítő kötelesség érzetébe bele vegyül erőim fogyatékosságának érzete. De ha gyenge, kicsiny is erőm, bizalmat nyújt vállal­kozásomhoz az, hogy nagy, végtelen nagy az én szeretetem szülővármegyém iránt, s e szeretet erőt ad annak szolgálatára és hogy nagy, törhetetlen nagy bennem az akarat vármegyém javán munkál­kodni. Másrészt emeli önbizalmamat az a végtelen sokra becsült jóakarat és támogatás, melyet várme­gyénk közönsége részéről két évtizeden át annnyi- szor tapasztaltam, mit ezentúl is csak reméllek meg­tarthatni. Erősiti e reményemet az a sok jó akaratú, biztató tekintet, mely az egybegyült díszes közönség soriból im felém sugárzik. S könnyíti állásfoglalásomat az, hogy feladatom, hivatásom marad az a mi volt: szükebb hazám, vár­megyém ^szolgálata. Csak megbízatásom forrása más. Eddig szolgáltam a vármegyét a törvényható­ság megtisztelő bizalmából, ezentúl szo^gálandom azt, a legelső magyar ember, a király és az alkotmányos felelős magyar kormány megbízásából, a törvény- hatóság továbbra is remélt bizalma mellett. A viszonylat közöttünk változik, de a viszony — engedjék reméllenem — hogy nem; és én a magam részéről rajta leszek, hogy ne változzék. Föladatom, törekvésem, czélzataimnak az ed­digiekkel azonos voltából folyik, hogy tágabb körű, uj programmot önök elé ezúttal alig tárhatok. A programm nem más, mint lelki bemutatkozás s azt hiszem, önök előtt nincs bemutatkozásra szükségem. Itt nevelkedtem a közélet munkásává a vármegye fórumán, még pedig az Önök bölcs, jóakaratu taní­tásai révén, itt edződtem férfiúvá, együttes munká­ban Önökkel, ösmer engem a vármegye apraja, nagyja, ösmer hibáimmal, jóakaratulag méltányolt igyekezetemmel, megyém iránti olthatlan szerete- temmel Programmom marad mi volt, legfeljebb állá­som politikai jellegénél és társadalmi feladatainál fogva tágul az. Az általános igazgatásra nézve törekvésem leend ezentúl is: a közigazgatás végczéljának lehető megvalósítása, mi nem más, mint az emberi fejlődés biztosítása s a közjó előbbre vitele. E czélt szol­gálja a tevékeny, körültekintő, gyors és föltétlenül pártatlan közigazgatás, mely a törvénynek minden­kivel szemben, egyaránt érvényt szerez, jogosulatlan érdekek előtt soha sem hajlik meg s mindenkor csak a közjót tartja szem előtt. Az ily közigazgatást biztosítani és fenntartani felügyeleti és ellenőr, ő hatalmamnál fogva, mindenkori kötelességemül fo- bom ösmerni, anélkül azonban, hogy valaha is csor- gitani akarnám a törvényhatóság önkormányzati jogait. A fidekkel való érintkezésben megkövetelem a gondoskodó és előzékeny bánásmódot, hogy a tiszt­viselő necsak rendelkező hatósága legyen polgártár­sainak, hanem jóakaratu gyámola is. A közigazgatás magas feladatainak biztosításában a vármegyei és a felügyeletem alá rendelt állami tisztviselőkkel min­dig egy leszek. Elvem: a kölcsönös megértésre tö­rekvés, a szeplőtlen, munkás tisztviselőnek támoga­tása, az esetleges korrupcziónak kérlelhetlen ostoro­zása és kiirtása. Politikai programmom : megbízó kormányom programmja. E nemzeti kormánynak testestől, lel­kestől bive vagyok s hivatásomul ösmerem a megye kormányzatában és a közélet minden terén érvénye­síteni mindazon magasztos elvet és hazafias irány­zatot, melyet a parlamentnek felelős ezen kormány maga elé tűzött. Bizalmi állásom s azon alkotmány- jogi alapelv folyománya ez, hogy midőn a parlament többségének irányeszméi alapján működő kormány czélzatait igyekszem megvalósítani, tulajdonképen a nemzet alkotmányos többsége akaratának s igy az államakaratnak leszek végrehajtója. — És ép azért, mert politikai feladatomul az államakarat végrehaj­tását tekintem, soha sem vállalkozom az akarat sza­bad érvényesülésének megakadályozására s a poli­tikai pártok elnyomására, de másrészt nem engedem és tűröm meg az egyes pártoknak a mások által való terrorizálását, valamint a népakarat meghami­sítását. Törekedni fogok továbbá mindenkoron meg­akadályozni a politikai szenvedélyek elfajulását, hogy a közélet izgalmai a társadalmi élet nyugalmát és munkáját ne zavarhassák meg s távol tartani a párt politikát a szoros értelemben vett közigazgatástól. Az igazgatási és politikai konkrét feladatok teljesítése mellett, felfogásom szerint, akkor jár el leghelyesebben egy főispán, ha tevékenységének sú­lyát a társadalmi térre helyezi, tevékenységét a tár­sadalom munkásságába illeszti bele, azzal olvasztja egybe. A hatóság ugyanis az emberiség fejlődésének és boldogulásának útjait csak előkészíti, egyengeti, akadályait igyekszik elhárítani, de a közületnek, az egyedek ezen tömörülésének jólétét, csak maga a társadalom munkája képes biztosítani. — A hatóság csak észleli a boldogulás hiányait, a társadalom érzi azt s ép azért már-tevékeny, midőn a hatóság még csak a megfigyelés álláspontján van. — A hatóság legfőbb eszköze egyébként is a kényszer, a társa­dalomé az alkotás, óriási erő rejlik a társadalom együttes munkásságában, mint látjuk Anglia példá­ján s ezért a leghelyesebb, legfontosabb feladatok egyike a társadalom jogosult óhajainak felösmerése, mérlegelése, erejének felszínre hozása és a közérdek javára való érvényesítése. E téren fejteni ki tevé­kenységet a főispánnak, a vármegye kormányzójá­nak, nézetem szerint a legszebb feladat. A helyesen megállapított irányban munkára szólítani a társa­dalom hivatott tényezőit s megnyerni e helyi mun­kához a központi kormányzat segítségét és anyagi támogatását is, ez azon tevékenységi kör, melyben a főispán mintegy összekötő kapocscsá válik, a helyi társadalom, — amelynek bizalma alapján működik — és a kormány között, melyet képvisel. Az ekként felfogott fontos feladatra óhajtom — tekintetes törvényhatóság — tevékenységemben a legfőbb súlyt helyezni. S minthogy az állam fejlődésének alapfeltéte­lei 1. a népesség, 2. a közgazdaság, 3. a kullura, a törekvésem körén belül első sorban a közegészségügy fontos feladataira mutatok reá, mert a nemzet ereje és legfőbb vagyona az ország népessége, maga az államot fenntartó, fejleszteni, megvédeni és gazda­gítani képes ember. Ép azért az igazgatás és társa­dalmi gondoskodás legfőbb feladata kell, hogy legyen az emberi egészség megóvásának, a népesség meg­maradásának s gyarapodásának biztosítása. E kér­désben terjedelmes programmot fejtettem ki egyik múlt évi alispáni jelentésemben és memorandumot terjesztettem elő a tavaly őszi szegedi egészségügyi kongresszuson. Az ott kifejtett eszméknek, melyek­nek itteni felsorolása túlterjeszkednék székfoglaló beszédem szűk keretén, s melyeknek czélzata az egészségügyének intézményes előbbre vitele, lehető megvalósításán teljes erőmből fogok munkálkodni. Másodsorban emlékezem meg a közgazdasági kérdésekről. Jól mondotta koszorús költőnk Jókai Mór, »a dicsőség és szabadság nem elég egy nemzet nagyságára, oda jólét, anyagi jólét is keil.« E jólé­tet emelendő, törekednünk kell minden eszköz meg­ragadására és kihasználására, mely vármegyénk la­kosságának vagyonosodását előmozdítani képes. Első rendű feladat e téren megyénkben a mezőgazdaság fejlesztése, hiszen megyénk is azok közé tartozik, hol mondhatni minden érték a föld rögéből fakad. Törekednünk kell mezőgazdaságunkban, — a szakértelem fejlesztése mellett — a belterjességet emelni, az iparnövények, az állattenyésztés, és a mezőgazdasági öntözések meghonosításával, melyre már követendő példát létesítettünk a csabai minta öntöző telepben. Nem óhajtok a mezőgazdaság nagy- fontosságú kérdésével itt bővebben foglalkozni, mert csak tavaly fejtettem ki egy tevékenységi programmot e részben a tekintetes törvényhatóság előtt, melyben a legtöbb feladatra utalva van. E programm jelen­leg a gazdasági egyesület tárgyalása alatt áll. Első­rendű törekvésül fogom tekinteni mindenkoron, váll­vetve mezőgazdasági érdekeink hivatott képviselőjével, a gazdasági egyesülettel, mezőgazdaságunkat előbbre vinni, feltétlenül számítva e tekintetben az igen tisz­telt egyesület és öntudatos gazdáink támogatására. A mezőgazdasággal kapcsolatban emlékezem meg a munkáskérdés nagy jelentőségű feladatairól. Osmert e kérdés mindannyiunk előtt, hisz több mint egy évtized óta állandóan foglalkozik azzal törvény- hatóságunk. Magam két közre adott munkálatban is kifejtettem e részben nézeteimet. A törvényhatóság e tekintetben való tevékeny­ségének azon memorandum szolgált alapjául, melyet az e tárgyban működött bizottság 1896-ban terjesz­tett a törvényhatóság elé. Ez a programm a lehető­séghez képest végrehajtatott, az szolgált, bízvást mondhatni, a kérdés országos rendezésének alapjául is, a tett intézkedések nyomán consolidáltattak is az állapotok megyénkben, azonban szembeszökő ered­ményeket természetesen nem mutathatunk fel, mert a munkáskérdés szorosan össszefügg a közgazdaság általános helyzetével s gyökeres orvoslása csakis a közgazdaság emelkedésétől várható. A mezőgazda­ságnak a nemzetközi constellatiók folytán súlyos helyzete, ha látszólag — számszerűleg — legke­vésbé is érinti a munkásosztályt, legsúlyosabban mégis arra nehezedik, minthogy a legalsóbb réteg együtt viseli magán a felsőbbnek terhét is. A köz- gazdasági jólét remélt emelkedése könnyitendi mun­kásaink helyzetét is, megszünteti panaszait s az egyre fokozódó kivándorlást. Addig is igyekezzünk szaporítani a munka alkalmakat, s azoknak külön­böző időszakokban való megoszlását, mely törekvés is párhuzamos egyébként mezőgazdaságunk belter­jesebbé tételével, a mezőgazdasági és egyéb ipari foglalkozások meghonosításával. Kötelességünkül kell emellett ösmerni — a túlkapások visszaszorítása és a lelketlen izgatások megakadályozása mellett — rokonszenvvel foglalkozni a munkások ügyével, ba­jával. Az erősebbnek kötelessége ez a gyengébbel szemben. Gondoskodással, szeretettel, felemelőleg kell foglalkoznunk a munkásnép sorsával, hogy a nemzeti államnak erőforrásai legyenek, létérdekeit ne veszélyeztessék. A kögazdasági ügyek keretében emlékezem meg

Next

/
Oldalképek
Tartalom