Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-29 / 17. szám
1906. április 2fi?,; BÉKÉS Asszonyi vitatkozás. Békésen 1905. márczius 22-én Fésűs Jánosné és Vig Mihályné összevesztek, anikor pedig már nyelvvel nem birták, — pedig ez a leghatalmasabb fegyverök, — Vig Mihályné kendőbe kötött kővel társát fejbe vágta, úgy hogy hetekig feküdt bele. A tárgyaláson terhelt azzal Tédekezett, hogy sértett mozsárütővel kopogtatta fejét, igy hát az is bűnös, ő pedig jogos védelemben járt el. Minthogy azonban sértett nem jelent meg a tárgyaláson, újból megidéztetett s igy még nem lehetett eldönteni, hogy ki a hibás. Ki kedvtelésből lop. Kis Imre békési lakos, a múlt év ~vége felé a gáton ment végig s midőn a sorompóhoz ért, nem akarta kikerülni, hanem zárostól együtt elvitte. Azzal védekezett, hogy csak kedvtelésből vitte el a sorompót, ez pedig nem lopás, mert ő nem rósz ember. A bíróság 14 napi fogházra Ítélte terheltet. A hü gondnok. Bálint Mária panaszként azt adta elő, hogy a múlt évben D. E.-nére bízta 79 koronáról kiállított betéti könyvét megőrzés végett,1 Jgqyek 3 és 2 koronáért kapha- ki azonban részletekben kiszedte a pénzt s midőn kérte tőle a könyvet összetépte, biztatva, hogy most tők Dobay JállOS könyvkerGSkedésében Csütörtökön, 1906. május hó 3-ikán este fél § órakor Gyulán, a vármegyeház dísztermében Fráter Iioráni Ifgp dalestélye "IBI TARNAY ALAJOS zongoraművész közreműködésével. már eredj perelni, sértett szót is fogadott és terhelt ellen feljelentést tett, minek következtében terhelt <8 hónapi börtönre ítéltetett, mely ítélet ellen fellebbezett. Aki csak segít- A vád szerint 1905. augusztus havában Sz. P. Szarvason, apjától pénzelés czéljából gabonát lopott, hogy pedig elszállíthassa, Zabola^ György barátját kérte fel, ki segített is nemcsak ' -elszállítani, hanem el is adni s a vételárból ő is kapott. A tárgyaláson azt hozta fel terhelt, hogy -aki csak segít és nem lop, az nem lehet bűnös, — minthogy azonban a bíróságnak más nézete volt, 14 napi fogházra ítélte a segítő barátot. A hálátlan gyermek. G. Pózs Péter, békés- szentandrási lakos panaszként azt adta elő, hogy a múlt év őszén hasonnevű fia, — amiért saját nejét nem akarta átadni neki, — megverte. A fiú tagadta bűnösségét, azonban a tanuk vallomása alapján, 14 napi fogházra Ítéltetett. Harcz Szeghalmon. 1905. november 1-én P. A. Szeghalmon, M, Kovács Sándorné korcsmájában mulatott, azonban neje utána menve, az ablakon keresztül haza hívta, mi felett Csóór Gyula kimérő megbosszankodva figyelmeztette, hogy ajtó is van, ott jöjjön be férjét haza hívni. Erre pedig az asz- szony tisztelte meg épen nem udvarias kifejezésekkel, miből azután harcz kerekedett, melyben részt- vett a kormárosné, leánya és a kimérő, P. A., valamint neje és a két utóbbi hagyta el veszteséggel a -csatatért. A verekedésből kifolyólag, Csóór Gyula 3 hónapi fogházra, anyja 60 koronára és nővére 30 koronára Ítéltettek. Az Ítélet ellen a bűnösség megállapítása miatt, fellebbeztek. A hangverseny vége 4/4 10 órakor. ÍJ k I ■ ■ ■ ■ u Köhögésben szenvedők kísértsék meg a legjobb és legkedveltebb Kaiser-féle mell-bonbont közjegyzői okirat tesz tanúságot e szer hasznos voltáról, mely szer köhögés, rekedtség, katarus és elnyál- kásodásnál csoda hatású! Utánzatoktól óvakodjunk! Csomagja 20 és 40 fillér. Gyulai főraktár: 329 24—24 Ferentzy Alajos utóda Fábián Lajosnál. □ Ili a ü Női ruha varró terem Gyula. Van szerencsém szives tudó másul adni, hogy Gyulán, a volt Démusz-féle házban, az ev. ref. templom mellett, női rnha varró termet nyitottam, a hol a legújabb divatu minták után a n. e. közönség b. rendelése pontosan kielégittetik. Minden e szakba vágó rendelések pontosan és gyorsan készülnek, a nagyérdemű közönség kívánalma szerint. Nagybecsű rendelést kérve, szolgálat kész tisztelettel: Hagy Gynláné. 8—* Ugyanott leányok varrásra, valamint tanításra felvétetnek. ZKZa.plia.t0 Gyulán; Iteisner és Wolf. 124 10-10 H e t i p i a c z. Gyula, április hó 27 án. A budapesti árutőzsdén gabonanemüekben tekintettel az általánosan jó termés kilátásokra, az irányzat hanyatló. Heti piaczunkon csekély kinálat mellett el- .adatott : Búza .... 15-20—15-60 Árpa . . 14-40—14-60 Zab . . . 14-20—14.40 Tengeri 14-80-15 — Gyulán, a vasúti állomással szemben fekvő = újonnan épült ház, = mely 3 szoba és minden mellékhelyiségekből áll, — kiadó. Értekezni lehet a tulajdonos Schriflfert József épitészszel, Gyulán 93 3-3 űflZDHSflólGEPGYfi BUDAPEST RE5ZVENS TÁRSULAT g őz cs éplőkészletek, úgyszintén matánjárck (uti-mOZtlOtiyok) CSÉpléSÍ, vontatási és szántási czélokra (a mozdony után akasztott egy ölet fogó ekével). Külön árjegyzékek mindennemű gazdasági gépekről! Oh jaj ! Megfojt ez az Köhögés, rekedtség és elnyálkásodás ellen ---------- gyors és biztos hatásúak ---------Eg ger mellpasztillái étvágyat nem routják és kitűnő ízűek. Doboz I és 2 kor., próbadoboz 50 fill. Fö és szétküldési raktár: „MADOR“ gyógyszertár Budapest, VI., Váczi-körut 17. lüljcn ! Egger mellpasztilla átkozott köhögés ! Kapható: Gyulán Wieland Dénes, Nagy Jenő, Payer Béla, cs i i mPírírvA a Winkler Lajos ; Békéscsabán Fiadics Elek, Barat Denes, LSHKIIdllldl meggyO | gyitott. 313 28—30 Lőrinczy László, Südy István, Varságh Béla; Békésen Tót Kálmán, Benedicty Gyula, Debreczeny Károly és Spitzer Miklós gyógyszertárában.