Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)

1905-07-02 / 29. szám

1905. julius 2. BÉKÉS 5 A lisztharmat felismerése. A liszharmattal ügy vagyunk, mint a legtöbb elemi veszedelemmel, aki még nem látta, nem tapasztalta, az nem akar benne hinni, vagy legalább is úgy képzeli, hogy ő neki nem fog kárt okozni, mert eddig nem okozott. Már pedig, hogy mily veszedelem a lisztharmat, arra nézve az 1899. év igen tanulságos volt, ahol fellépett, ott 2—3 hét alatt a fele termés elpusztult. Azért vétkes könnyelműséget követ el az, aki ezen baj ellen előre nem védekezik, vagy legalább is szükség esetére nem biztosítja magát azáltal, hogy a kellő anyagot és gépet kéznél nem tartja. Számol­nunk kell azzal, hogy az odium is meghonosodott nálunk és azért hol itt, hol ott, de valahol minden évben fellép és azt, aki kellő vigyázattal nincsen, a legérzékenyebben megkárosítja. A lisztharmatot okozó gombának myceliumfonalai a levelek felső lapján élősködnek s azt úgy bebállózzák, mintha lisztes porral volna ellepve. (Innen a neve.) Mig tehát a peronosporás leveleknél a fehér foltok alul, addig a lisztharmatnál felül mutatkoznak, úgyszintén hasonló fehér penészfoltok jelennek meg a hajtáso­kon és a fürtökön. Rendesen ugyanegy időben a lisztharmat az összes tőkealkatrészeken konstatál­ható, de gyakran osakis a fürtöket lepi el s mire észreveszik, már igen sok kárt okozott. A levelekben és hajtásokban azonban csak akkor tesz nagyobb| pusztítást, ha azokat zsenge korban támadja meg. De a megtámadott még éretlen bogyók felrepednek és elrothadnak vagy elszáradnak. Az ilyen beteg fürtökből készített ital pedig kellemetlen izü, min­denféle betegségre hajló, gyakran ihatlan. Szeren­csére a kónporban oly anyagot bírunk, melylyel nemcsak a baj tovaterjedését akadályozhatjuk meg, hanem idejében alkalmazva, még a beteg bogyók gyógyulását is előidézhetjük. A szublimált kénport, helyesebben kénmészport és leghelyesebben a réz- gáliczos mészkénvegyüléket,melyet dr. Ascbenbrandt- féle „rézkénpor“ név alatt hoz a „Magyar Mező­gazdák Szövetkezete“ (Budapest, V., Alkotmány- utcza 31.) forgalomba, külön e czélra készült kézi vagy háti kónporfujtatókkal juttatjuk a tőkék beteg részeire. A rézkénpornak a közönséges kénpor felett vagy egyéb különböző név alatt forgalomba jövő kénkeverókek felett azon határozott előnye van, hogy jobban tapad, szél le nem fújja, eső le nem mossa és rézgálicztartalmánál fogva a szőlőt egyéb gombainváziótól is megóvja. A kénporozást először helyesebben júniusban virágzás előtt, illetve közben vagy után eszközölni és 3 hét múlva ismé­telni. Szükség esetén szüret előtt 5—6 héttel az eljárást még egyszer ismételjük. A fődolog az, hogy ne engedjük magunkat a betegség által meglepetni, hanem az esetben is, ha az első porozást kellő időben végrehajtottuk, tartsuk figyelemmel tőkéink állapotát, hogy mihelyt a legcsekélyebb lisztharmat foltot észrevesszük, azonnal újra .porozhassunk Különösen fontos ez az idén, midőn gazdag szüret­nek uézünk elébe. Ingyen! Mint minden évben, úgy az év fo'yamán is az ösmert Kertész Henrik Bécs, (PleÍ8chmarkt Nr. 18.) rendkívül érdekes 1500 tár­gyat tartalmazó árjegyzékét, mely tartalmazza az összes újdonságokat, mi a beszerzésnél nagy előny, ingyen és bórmentve küldi meg. Levelező-lapon kívánt árjegyzékek, még az nap folyamán kül detnek. 8_8 Tanárjelölt órákat ad. Czim a kiadó- hivatalban. Egy 50 éves gyulai illetőségű keresztény férfi, ki a könyvvezetésben is jártassággal bir, hslyben vagy vidéken, szolid feltételek mellett felügyelői vagy bármily tisztességes alkalmazást keres, mit azonnal is elfoglalhat. Czim Kolozsi Péter, 116 szám. Nyers Háncs-selyem „yh való, bérmentve és elvámolva 9 90 forinttól 43 25 forintig házhoz szállítva. Választékos mintákat küld postafordulattal: Seiden fabrik Henneberg Zürich. 123 2—3 Irodalom és művészet. Az e rovatban közlött müvek kaphatók Oobay János könyvkereskedésében Gyulán, hol minden kül­földi és hazai lapra előfizetések is elfogadtatnak. Az „Uj Idők“ jelenti olvasóinak, hogy leg­közelebbi számában két uj regény közlését kezdi meg Az egyik a magyar társasélet tarka színpadán játszik. Fürge tollrajzzal jellemzi annak egy oly oldalát, amely bár lebilincselőn érdekes, mindeddig még nem akadt Írójára. A problémát, amely mélyen belevág a magyar társaséletbe, most Farkas Pál matatja be a regény színes keretében. Czime : Szappanbuborékok. A másik regény szerzője Wil­denbruch Ernő, az európaszerte ismert nevű német iró Semiramis czimü müve, melyet művészi fordí­tásban közöl, szintén a modern élet tükörképét mutaij'a egy bonyolult szerelmi történet kereteiben. Az Uj Idők a jövő számban kezdődő uj félévben is legjobb Íróink müveit viszi a magyar család olvasó asztalára. Módjában van a szépirodalom barátait Herczeg Ferencz (szerkesztő), Gárdonyi Géza, Szomaházy István, Ambrus Zoltán, Bársony István, Szikra, Lövik Károly, Zöldi Márton, Ileltai Jenő, Lőrinczy György, Szabolcska Mihály, Éndrődi Sándor, Farkas Imre, Harsányi Kálmán, s mások uj müveit közölni, amelyekhez még a szerkesztőség tagjainak Farkas (Wolfner) Pál, Lyka Károly, Malonyay Dezső, Pósa Lajos, Sebők Zsigmond és Tábori Róbert s irodalmunk minden számottevő munkásának legszebb müvei járulnak. Horkayné ő nagysága ezentúl is sűrűn keresi föl az Uj Idők hasábjait, hogy elmés megjegyzéseivel kisérje a hót eseményeit. Hazai művészeink legismertebb nevei­vel ezentúl is sűrűn találkozik majd az olvasó, szép munkáik egész sorának közlését biztosította a lap számára. Szerkesztői üzeneteiben pedig szívesen szolgái felvilágosítással minden hozzá intézett kér­désre. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest, YI. kér., Andrássy-ut 10. Előfizetése ára negyedévre 4 kor Millió ember foglalkozik azon gondolattal, hogy egy módot találjon arra, hogy a család minden részének szórakozást nyújtson. Ezen rejtélynek mondható eszmét a „Tolnai Világ Lapja“ megol­dotta. A család minden egyes tagja talál szórakozást ezen igazán páratlannak mondható képes újságban, mely hetenkint 60, sőt 70 oldal terjedelemben is megjelenik s potom 2 frt 48 kr.-ba kerül egy fel­évi előfizetési ára 4 frt helyett. Ajánljuk ezen lapot szives figyelmébe olvasóinknak. Egy mutatványt készséggel küld a kiadóhivatal, csak tessék a „Magyar Kereskedelmi Közlöny“ kiadóhivatalához Budapest, VII., Károly-körut 9. sz. fordulni. Magyarország legkedveltebb és legelterjedtebb lapja ma kétségtelenül a Pesti Hírlap. Legkedveltebb, mert jó ellenzéki szellemű, miden irányban függet­len, szókimondó, demokrata elvű újság : legelterjed­tebb mert napról-napra legnagyobb terjedelemben, minden más lapnál gazdagabb tartalommal jelenik meg, tehát legjobban megéri az árát. Nagy elterjedt­sége folytán a hirdető közönség is legtöbb hasznát veszi, amit bizonyít hirdetéseinek, köztük az apró hirdetéseknek rendkívüli mérvben való fölszaporodása. Szinte fölösleges is hát felhívni ily lapra t. olvasó- közönségünk figyelmét. Inkább csak azért teszszük, mert a szerkesztőség a félévi forduló alkalmából a jövő negyedre a nagyon kedvelt amerikai bűnügyi regények mellett érdekes eredeti regényt is helyez kilátásba; meg hogy figyelmeztessük arra a körül­ményre, hogy aki — habár havonként is — július­tól kezdve félévig egyfolytában nem tartja a lapot, elesik a Pesti Hírlap közismert és közkedvelt karácsonyi ajándékától: a Pesti Hírlap nagy jiépes naptárától, mely évről-évre gazdagabb tartalommal és szebb kiállításban jelenik meg. Van a Pesti Hírlapnak más kedvezménye is : A Divat Szalon, ez a pompás és kitünően szerkesztett divatlap hölgyeknek, melyet a Pesti Hírlap előfizetői féláron rendelhetnek meg. Ha még megemlítjük, hogy a lap nagyszámú rendes rovatait a közhasznú kertészet rovattal gazdagította, már csak az marad hátra, hogy t. olvasóink figyel­mébe és pártolásába ajánljuk e kitűnő napilapot a félév letelése alkalmából. A Pesti Hírlap ára egy hóra 2 korona 40 fillér, 2 hóra 4 korona 80 fillér, negyedévre 7 korona, félévre 14 korona. A Divat Szalonnal együtt negyedévre 9 korona, félévre 18 korona. A kiadóhivatal, honnan mutatványszámokat is lehet kérni: Budapest, V., Váczi-körut 78. A Polgár politikai napilap. Főszerkesztő: Dr. Vázsonyi Vilmos, országgyűlési képviselő, aki publi- czisztikai munkásságát kizárólag e lapnak fogja szentelni. Az egyenlő jogon, az általános kultúrán és a gazdasági igazságon felépült magyar népállam a polgári Magyarország : az ideál, melyet „A Polgár“ szolgálni akar. Gyarapítani a lehanyatlott polgári önérzetet, terjeszteni a népjog tiszteletét, kitépni a reakezió minden fajtájának gyökerét, támogatni a politikai és gazdasági felszabadulásra törekvő rétege­ket, küzdeni az osztályállam maradványai ellen: ez »A Polgár* politikai hitvallása. Fegyvere az alkut nem ismerő radikális igazság, melyet a közélet és a társadalom minden terén érvényesíteni kíván. De a radikálizmust soha sem fogja keresni a hang durva­ságában, mindig csupán a meggyőződés erejében. E czél elérésében, a lap főszerkesztőjét, dr. Vázsonyi Vilmost, a publiczisztikai és szépirodalom legjelesebb munkásai támogatják. »A Polgár« rendes munka­társai : Ábrányi Kornél (vezérczik és tárcza), dr Aczél Endre, Adorján Andor, Barabás Ferencz (vasúti ügyek), dr. Báttaszéki Lajos, dr. Benedek János (vezérczikk és tárcza), dr. Besnyő Béla, dr. Bródy Ernő, Bródy Sándor (vezérczikk és tárcza), Palotai Hugó, Berkes Imre, Csergő Hugó (felelős szerkesztő), Greiner Jenő, dr. Kreutzer Lipót, Krúdy Gyula (tárcza), Lux Terka (tárcza), dr. Molnár Jenő, Nagy Endre, dr. Oláh Gyula, dr. Rácz Dezső, Serény Aladár, Szász Zoltán (tárcza), Szekula Jenő, dr. Szirmai Albert, Turtsányi Pál (vasúti ügyek), dr. Vázsonyi Vilmos (főszerkesztő). »A Polgáriban szabad szellemű, teljesen független, demokratikus irányú, irodalmi színvonalon álló napi­lapot kap az olvasó. »A Polgárt teljes tájékoztatást ad a politikai, az irodalom, a művészet, a gazdasági élet és a társadalom minden mozzanatáról és leg­olcsóbb ilyen terjelmü napilap, mert »A Polgár- egyes száma a fővárosban és a vidéken 2 krajezár (négy fillér). Előfizetési árai pedig a következők : egész évre 16 korona, fél évre 8 korona, negyed évre 4 korona, egy hónapra 1 korona 40 fillér. »A Polgár« megjelenik minden nap reggel, ünnep és vasárnap után is. Szerkesztőség és kiadóhivatal : VI., Eötvös-utcza 37 sz. Szanatóriumi lapok. A «József főherczeg szana­tórium egyesület» uj lapot indított meg, mely méltán tarthat szélesebb körök érdeklődésére. Az egyesület elhunyt nagy védőjének József kir. herczeg- nek arczképe és az egyesülethez intézett sorai díszítik a lapot. Közli dr. Korányi Frigyesnek a társadalmi harcz nagy vezérének tartalmas előadását a tuber­kulózis ellen való küzdelem mai állásáról. Dr. Kutby Dezső egyetemi m. tanár gyönyörű előadását, Lukács György elnök bevezető és üdvözlő beszédét, a jövő évi munkaprogrammot. Apró közleményei a zászlót bontott egyesület agilis tevékenységéről és mozgal­mas életéről számolnak be. Ezt a lapot minden tagja az egyesületnek ingyen kapja meg. Bizton reméljük, hogy pátriánkon is sokan fogják megrendelni. Hiszen oly magasztos a czél, melyet az egyesület kitűzött. Az egyesületi tagsági dij évi 4 és 2 korona, melyet posta utalványon lehet beküldeni a József kir. her­czeg Szanatórium Egyesületnek (Budapest, Királyi bórház.) A leiek megsemmisülésének, a nirvánának az elérése volt Buddha tanainak az alapja. Amikor a lélek annyira jut, hogy többé semmi vágy nem ösztö­kéli, akkor halála után nem tér vissza a földre, hanem belemerül a megsemmisülésbe, ahol nincs szenvedés. Amig a lólekből a földi élet alatt a vágy ki nem hal, addig a lélek folyton visszatér, uj alakban és újra szenved. Ez a Buddha-vallás alapeszméje, melyet érdekesen ismertet a Világ Történelme e heti száma, mely a hindu világ életét, történetét és szokásait Írja le. A Világ Történelméből kívánatra ingyen küld mutatványszámot a Világ Történelme kiadó- hivatala, Budapest, VI, Aradi-utcza 8. Maga is zsidó ? Ezt a kérdést gyakran hallani minden bántalorn nélkül. Azonban azt a nálunk mindig actuális kérdést csinos kuplé-mezbe öltöztetve szívesebben hallgatják meg mindenütt. Jellemzi a

Next

/
Oldalképek
Tartalom