Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-02-12 / 7. szám
6 BÉKÉS 1905. február 12. elküldésében Kondács János vitte a főszerepet, inig Kondács György csak vékony pálczikával ütögette Biránt, a harmadik vádlott, Kondács Mihály pedig nem is vett aktiv részt a bűncselekmény elkövetésénél, csupán az a bűne, bogy ő adta a halálos csapásokat osztogató súlyos botot másodrendű vádlott : Kondács János kezébe a tanyán, Birán agyonveré- sénél azonban, — mely egy korcsmában történt, — nem volt jelen. A főbünös mindent tagadott, a másik kettő azonban beösmerő vallomást tett. — Az esküdtek verdiktje Kondács Jánost, mint tettest, Kondács Györgyöt és Kondács Mihályt pedig mint bűnsegédeket, a halált okozó súlyos testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek, aminek alapján a kir. törvényszék, mint esküdtbiróság, Kondács Jánost két évi fegyházra, Kondács Györgyöt egy évi börtönre, Kondács Mihályt pedig 2 hónapi fogházra ítélte. A védők semmiségi panaszt jelentettek be A testvérgyilkos bünpöre. — Fehl uá- 10. — Pénteken Csulik György és Dolog Illés bün- pörét tárgyalta az esküdtszék, kik Megyerer. 1904 év május hó 16-án Csulik Pált, a Csulik György I. r. vádlott testvérbátyját, — nagy kegyetlenséggel meggyilkolták. A gyilkosok közül Csulik György zömök tér metü, 23 éves tót fiú, ki teljes közönyösséggel látszik lelkén viselni a szörnyű bűn súlyát. Mikor a terembe vezetik s az elnök az általános kérdésekre kihallgatja, kissé izgatottnak latszik, a térdei reszketnek, de később úgy látszik visszazökken azelőtti közönyös hangulatába A másik gyilkos Dolog Illés, egy 19 éves oláh fiú. Hitvány, vézna testalkatú, urczszine majdnem zöld, arcza sovány, beesett, a kiállott lelkiizgalmaktól. Lelki állapotait tekintve, ellentéte vádlott társának, az egész tárgyalás alatt izgatottan viselkedik Nem igen néz széjjel, maga elé bámul s két kezét minduntalan térdei közzé szorítja. Nagyon fél az ítélettől. Mind a két vádlott iosszul beszél magyarul Gyorsan, megállás nélkül beszélik el az esetet. — Mindegyik a másikra akarja kenni a kezdeményezést. Dolog Illés a Csulik György atyjánál, az öreg Csulik Pálnál szolgált mint béres. Csulik Györgynek volt egy testvére Pál, ki elmebajos volts ki György- gyel nagyon rosszul bánt, gyakran megverte, egyszer fegyvert is fogott rá, ez anyujának megyeri tanyáján lakott, György pedig Dolog Illéssel az öreg Csuliknak borosgyáni tanyáján, A két tanya körülbelül 2 óra járásnyira van egymástól. 1904. május 16-án este 10 órakor Csulik György felköltölte az alvó Dolog Illést azzal, hogy menmök kell a megyeri pu-ztára szol löt kapálni. Mindketten elindultak, a fele utón Csulik György közölte Dolog Illéssel, hogy azért mennek Megyerre, hogy Pált felakasszák. Megérkezve Megyerre, Dolog Illés bekopogta ott a Csulik Pál tanyája ablakán, mire Pál beengedte őket; a vád lottak bemenve, Csulik Pált megrohanták s minden rimánkodása daczára, kezét-lábát összekötözték, nyakára hurkot tettek s felhúzták a mestergerendára. Mikor Csulik Pál megszűnt mozogni, Csulik György a szobából kiment, Dolog Illés pedig az ajtót belülről bezárva az ablakon kimászott s kívülről az ablakot betéve addig ütögette az ablakfát, mig az ablak kallantyuja az ütközőre záródott s igy a dolog olyan benyomást tett, mintha Csulik Pál önkezével vetett volna véget életének. Az ülésen V. Szakmáry Arisztid táblai biró elnökölt, a tanács tagjai voltak Hubay Lajos és dr. Tliólt István, a vádhatóságot dr. Liszy Viktor kir. ügyész képviselte, védők voltak Jantsovits Emil és dr. Berényi Ármin. Az esküdtszék a következő tagokból alakult meg: Rendes esküdtek: dr. Sailer Vilmos, Natland János, Klein Gusztáv, Noel Nándor, Sülé Jenő, Niederhauser Gyula, Bohus Mihály, dr. Liszka Nándor, Mandorf Gyula. dr. Povázsay Máté, Varga Lajos, Lavatka József. Pótesküdtek : Hídvégi Mihály, Papp Gábor. Az esküdtek elé mindkét vádlottra vonatkozólag a btk. 278. és 279. §§-aira s ezenkívül Dolog Illés másodrendű vádlottra vonatkozólag a btk. 77-ik §-ára alapított összesen öt kérdés intéztetett. Dr. Sailer Vilmos, az esküdtek főnöke, este fél hét órakor hirdette ki az esküdtek határozatát, mely szerint az esküdtek mindkét vádlottat a btk. 278. §-ába ütköző gyilkosság bűntettében mondották ki bűnösnek. Az esküdtek ezen határozata alapján a bíróság Csulik Györgyöt életfogytig tartó fegyházra, Dolog Illést pedig tiz évi fegyházra s ezenkívül mindkét vádlottat tiz évi hivatalvesztésre Ítélte. Vádlottak s a védők semmiségi panaszt jelentettek be. Várkonyi István elítélve. A mikor Várkonyi István harmadéve a gyomai kerületben képviselő- jelöltnek föllépett, Köröstarcsán, Mezőberényben, Endrődön és Gyomán keresztes háborút hirdetett a birtokos osztály, a bírói kar és az államhatalom ellen. Kortesutjában sorra vette a községeket s azt fejtegette, hogy a régi törökvilágban is a magyar nemesség jobban pusztította és sanyargatta a földmives- népet, mint az idegen hódítók. A régi nemességet most a hivatalnoki kar váltotta föl, a mely rosszabb a török-tatárnál, mert a büntető igazságszolgáltatás és hatalom boszuálló eszközévé szegődött. A biró, úgymond, együtt czimborál >z ügyvéddel, a kinek megállapítja a napidiját, a mely hogy mentül nagyobb legyen, hétszer nyolczszor elhalasztja a tárgyalást Száz esetben szabadon ereszt a biró szédelgőket és gazembereket, de jajj annak, a ki a hatalom ellen föl mer szólani, mert menten elzárják. Majd az igazságtalan adókivetést ostorozta, mert az urak a kataszteri becsléseknél összejátszottak a kiküldő11 tisztviselőkkel, a kik azután úri lakomák után, berúgott fővel terméketlennek klasszifikálták az urak legzsirosabb-föld- jeit, mig a szegény ember földjét, ha még oly rossz volt is, az első és második osztályba sorozták. Végül az állam ellen fordult, a mely a szegénytől még az utolsó párnát is elszedi. Azért az államot, mint minden rosszaság kutforrását, el kell tüntetni, mert egyéb czélja sincs, mint hogy pár ezer éhes hivatalnokot gömbölyűre hizlaljon. Ha megválasztják, azon lesz, hogy az állam helyett Svájcz példájára, népszövetség alakuljon s az legyen biró, akit nem a czimboraság, hanem a nép akar. A véresszáju kortesbeszéd miatt a gyulai kir. ügyészség izgatás és lázitás czimén pörbe fogta Várkonyi Istvánt, akit a gyulai törvényszék a büntetőtörvényköny v 173-ik szakasza alapján, egyrendbeli folytatólagosan elkövetett izgatás miatt egy hónapi államfogházra és a felmerült ötszázötvenöt korona költség megtérítésére ítélte. Az ügyész és a vádlott felebbezése folytán, a nagyváradi királyi tábla Várkonyi büntetését nyolcz hónapi a emelte íel. A benyújtott semmiségi panaszszal csütörtökön foglalkozott a kúria első büntetőtanácsa és elutasította a táblai ítélet ellen benyújtott semmiségi panaszt. Kiadó lakás. Munkácsi Miliály (volt Ferentzy) utcza 1337. számú sarok házban három utczai szoba mellékhelyiségekkel, pincze és kerttel április 34-től kiadó. Bővebbet a tulajdonosnál az „Erkel“ gőzmalomban 66 t-i Heti p i a c z. Gyula, február hó 10-én. A budapesti árutőzsdén gabonanemüekben a hét folyamán csekély ingadozással árváltozás nem konstatálható. Hetipiaczunkon csekély felhozatal és kínálat mellett eladatott: Búza . , . 1860—19-20 Árpa . . 15 10-15-30 Zab ... 14-40—14-80 Tengeri (ujl 16 10—16'30 Kiadó lakás. Gyulán a Damjanich-utczában 197 számú házban, 4 szoba és mellékhelyiségekből álló különálló szép lakás folyó évi április hó 24-től kiadó. 65 t-i Értekezni lehet a házban lakó tulajdonos: Schröder Gotthardnál. Kiadó lakás. Gyulán, Vida-utcza 90. szám alatt levő külön álló épület 4 szobával hozzátartozó mellékhelyiségekkel és villany berendezéssel együt folyó évi április 24-töl kiadó. 41 2~2 Értekezni lehet Haverda Ferencz tulajdonossal. Kiadó lakás. Gyulán, az Erdélyi Sándor utón 3 szoba és megfelelő mellékhelyiségekből álló lakás, azonnal kiadó. Értekezni lebet: l>r. Martos József ügyvédnél 68 í—a Wf UJ "9R Gook & Sohnson-féle amerikai szabadalmazott tyúkszemgyűrŰL A legjobb és legbiztosabb szer a jelenben, csodálatos hatású és fájdalomcsillapító. — Kapható a Monarchia minden gyógyszertárában. Egy darab ára borítékban 20 fillér. Hat darab dobozban egy korona. Postai szétküldésnél 20 fillérrel több.-----Ma gyarországi főraktár: TÖRÖK JÓZSEF gyógyszertára Budapest, VI.. Király-utcza 12. Központi raktár Osztrák-Magyarország részére „ZUM SAMARITER“ G R A T Z. 64 1—18 A természet kedvelőinek! Tarczali telepünk a kereskedelmi, kerti és dísznövények jól gondozott és gazdag gyűjteménye Erfurti és egyéb magvaink a legfrissebbek, a mellett meglepően olcsók és minden 5 koronát meghaladó rendelés portómentes Legnemesebb rózsafájuk szinpompázó változatban. Köztük több njdonsig is. Pelargóniák legbeesesebb fajai. Szamócák. Magas törzsű köszméte és ribizke-fák. Több millió fajtiszta, dús gyökerű gyii« mölcs- és diszfa-csemete. Minden talajban diszlö téli évelő virágfajok. Szőlőkötéshez legalkalmasahb jutafonál és egyéb kertészeti különlegességek: Kérlek diszitésp, átalakítása és építése a legmodernebb ízlés alkalmazásával. Levélheti megrendelésre a legpontosabban szolgáljuk ki vevőinket. Eötvös Lajos és Társai Tarczal. (Zemplémmegve.) A legszebb alakú és legnagyobb súly» takarmányrépáért és konyhakerti terményért 50, 20 és 10 korona jutalom aranyban. 67 i—5 kereskedelmi kertészete i § §§i» sii i« M i mis T^' rT-v', >-T-r >Vr m Széthajtó zzzr görcscsillapitó hódmirigy-cseppek étvágygerjesztő és az emésztést elősegítő hasznos háziszer. I üveg ára I korona. Két üvegnél kevesebb (utánvét 2 kor. 50 fillér) postán nem küldetik. Megrendelhető: Julius Bittner gyógyszertárában 7 7—if, Gloggnitz, Alsó Ausztria.