Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-12-17 / 53. szám
2 BÉKÉS 1905. deczember 17. foglalt magában és a közgyűlésnek azokban valói állásfoglalása és a bizottsági tagok politikai és ezekből eredő megokoláson alapul, miért is úgy a felszólalások részletezését, mint a határozatok meg- okolását mellőzzük tudósításunkban és szorosan a közgyűlés eseményeinek és közigazgatási érdekeket érintő határozatainak ismertetésére szorítkozunk. Jelen voltak a közgyűlésen dr. Fábry Sándor kir. tanácsos alispán elnöklete alatt: dr. Daimel Sándor főjegyző, dr. Berthóty István tb. főjegyző, Kiss László és Konkoly Tihamér aljegyzők, dr. Zöldy Géza t. főügyész, Jancsovics Péter árvaszéki elnök, Szabó Emil, Sinszky Ferencz, Schmidt Iván árvaszéki ülnökök, Seiler Elek, Lukács Endre, Rohoska Mihály, Popovics Szilveszter, dr. Wieland Sándor főszolga- birák, Antalóczy Nándor levéltárnok, dr. Igaz Pál dr. Margócsy Miklós, Gally Gyula, Pikó Béla, Haviár Gyula, Dombi Lajos, dr. Zsilinszky Endre, dr. Sailer Vilmos, Tábit Mihály, Fáy Samu, dr. Papp József, Benka Gyula, Grimm Mór, dr. Bikádi Antal, dr. Berényi Ármin, Schreiber Lipót, Házi Imre, Fábry Károly, Gróh Ferencz, Morvay Mihály, Dérczy Péter, Haan Béla, dr. Pándy István, Achim L. András, Körber Tivadar, dr. Kovács László, Belenta Mihály, Kocziszky Mihály, Zsíros András, Kocziszky János, Achim H. Pál, dr. Török Gábor, G. Nagy- László, Szabó Benedek, Erdei János, R. Kovács Mihály, Kovács János, Sápszki János, id. Meskó Mátyás, Melis Pál, Valkovszky M., Csonka Mihály, Tolnai Ferencz, Hajnal Béla, Haviár Dániel, dr. Tardos Dezső, Papp József, Pettner József, K. Schriffert József, Szalai József, Kukla Ferencz, Ravai Gábor, Ludvig Mihály, dr, báró Drechsel Gyula, Haviár Lajos, Tobak István, Popovics M. Aurél, Reck Géza, Ricsek János, dr. Hajnal Albert, Prág Lajos, gróf Wenckheim Dénes, Szathmáry Gábor, Jantsovits Emil, Beliczey Géza, dr, Ladies László, dr. Márki János, Névery Albert, Schmidt Gyula, Kárnyáczky István, Múlt József, Kohlmann Ferencz, G. Varga András, Hoffmann Mihály, dr. Reismann Adolf, Aszalay Gyula, Szikes György, Dohányos János, Bakucz Tivadar, Oláh Mihály, Czira Gergely, Durkó Gergely, Bárczi Sándor, Papp István, Marsall Samu, Wagner József, Endrész András, Kovács Mátyás, Lukoviezki János, Bakos Mátyás, Laurinyecz István, Cservenák János, stb. vármegyei bizottsági tagok Elnöklő alispán kevéssel kilencz óra után s összehívásának okait ismertetve, megnyi tóttá a közgyűlést, mire dr. Daimel Sándor főjegyző felolvasta a belügyminiszternek a főispáni kinevezésre vonatkozó leiratát, gróf Wenckheim Dénes és társai nak arra vonatkozó inditványát, dr. Papp Józsefnek az előbbivel nagyrészt megegyező és attól csak részben eltérő inditványát, valamint az állandó választmánynak határozati javaslatát, mely csak a főispáni lakás átengedése és a határozatnak a főispán kezeihez való juttatása kérdésében tér el gróf Wenckheim Dénes indítványától. Körber Tivadar rövid bevezetés után a gróf Wenckheim Dénes által beadott indítvány több pontjának határozottabb rendelkezésekkel való kiegészítésére terjesztett elő javaslatot. Dr. Zsilinszky Endre folytonos zaj, ellenmondások és eláll kiáltások között, melyek beszédét többször hosszabb időre félbeszakították kijelenti, hogy nem fogadja el a javaslatokat, a főispáni kinevezését a törvényes formák között megtörténtnek és a főispáni esküt kiveendőnek tartja. Dr Pándy István Zsilinszkyvel polemizálva támogatta ezután a javaslatokat, mire Zsilinszky személyes kérdésben válaszolt, majd dr. Sailer Vilmosnak, Fábry Károlynak és dr. Ladies Lászlónak felszólalása utén az általánosan felhangzó felkiáltások alapján az elnöklő alispán kijelentette, hogy a köz gyűlés a gróf Wenckheim Dénes és társainak inditványát a Körber Tivadar által javasolt kiegészítésekkel általánosságban elfogadta. A részleteknél dr. Sailer Vilmos a határozatnak a főispán kezeihez való juttatása és a főispáni lakás kérdésében tett elleninditványokat, a melyekhez Fábry Károly, dr. Zöldy Géza, Haviár Gyula, Dombi Lajos, dr. Pándy István és Dérczy Péter szóltak hozzá, végül a birtokon kívül való felebbez- 1 hetőség kérdésében nyilatkozott dr. Zöldy Géza főügyész és a közgyűlés a javaslatok ezen részeit is i változatlanul határozattá emelte. Az igy hozott hatá- i rozat a következő : í A törvényhatósági bizottság kimondja, hogy < Krcsmarik Jánosnak a nemzet bizalmát nem biró kormány által, tehát a törvénnyel egyenlő erejű ] alkotmányos szabályok megsértésével kieszközölt fő- 1 ispáni kinevezését törvénytelennek tartja és igy arról j altudomást nem vesz, tőle az esküt ki nem veszi, az je czélból esetleg összehívandó törvényhatósági ülésen részt nem vesz, a vármegye tulajdonát képező főispáni lakást és hivatalos helyiséget rendelkezésére nem bocsájtja, ezen helyiségek kulcsainak átadását megtiltja, a helyiségek bérletét felmondja s az 1200 korona bérleti összegre igényt nem tart és azt a vármegyei egy százalékos pótadóból fedezi. Ugyancsak visszafizetni rendeli az államnak azt az összeget, a mely a folyó év végéig befizetett bérösszegből ezen határozat folytán a mai naptól kezdve az államnak visszajár. Elvonja a főispáni irodától az oda beosztott vármegyei Írnokot és a főispáni hivatalos helyiségbeli bútorokat más czélokra felhasználni rendeli. Megbotránkozását fejezi ki a vármegye törvény- hatósága Krcsmarik János volt járási tisztviselőjének hazafiatlan és kétségtelenül a nemzeti ellenállás letörésére irányuló vállalkozása felett, irányában ez okból a legnagyobb fokú bizalmatlanságát fejezi ki s vele sem hivatalosan, sem társadalmilag nem érintkezik. A vármegye alispánját, esetleg helyettesét eltiltja, hogy beiktató közgyűlést hívjon össze vagy az eskü tételt a rendes közgyűlés tárgysorozatába felvegye. Kijelenti a bizottság, hogy amennyiben Krcsmarik János megyefőnök arra a törvénytelen lépésre vállalkoznék, hogy beiktató közgyűlést hívjon össze, azon az esküt letenni megkísérelné, azon összejövetelt törvényes közgyűlésnek elismerni soha sem fogja, az ott történendőket előre is érvényteleneknek és semmisnek nyilvánítja, tisztviselőit az abban való közreműködéstől eltiltja. Elvárja a bizottság a vármegye hazafias tisztviselői karától, hogy mindenben alkalmazkodni fog ezen határozat szelleméhez és a törvénytelen főispánt fogadni nem fogja s rendelkezéseit nem teljesiti. Ezen határozat fontos közérdekű voltánál fogva az 1886-ik évi XXI t.-cz. 9. §-a értelmében annak meghallgatott vármegyei tiszti főügyész hozzájárulása alapján is azonnal joghatályba lép, foganatosítandó és csak birtokon kívül felebbezhető. Elrendeli a bizottság, hogy ezen határozat Krcsmarik János főispáni kiküldött kezeihez a vármegye székházához történendő belépésekor a vármegyei kapus által borítékban kézbesittessék. ken vágják a halból potomáron a szép szeleteket; van is miből: félmázsánál nagyobb halakat láttam a bárd alatt. A tengerpart madárvilága nagyon gazdag, mint már szintén említettem. Bent az ország belsejében aranyért is alig látni madarat. De meg is becsülik aztán azt, ami van. Kristiániában szanaszét a fákon mesterséges fészkeket láttunk; persze nem fecskék számára, mert az nincs is; elfoglalja a veréb, amelynek aligha van még valahol olyan úri dolga, mint itt. Igaz is, hogy olyan szelíd aztán — vagy szemtelennek mondjam talán ? — hogy átlépheti az ember az utca porában fürdő verebet anélkül, hogy felrepülne. Az állatvilágból még a szúnyogokról kell megemlékeznem, ismeretségük imitt-amott maradandóbb nyomokat hagyott bennem és rajtam. Idehaza sokszor okoskodtam, minek is teremtette az Úristen a mi szúnyogjainkat, különösen azok nöcskéit, amelyek olyan idegizgatólag zümmögnek fülünk körül s olyan kedélyesen szívják vérünket. Bizonyára nem a mi boszantá- sunkra, más céljai voltak és vann'ak velük, de vájjon mik e célok ? Mióta fent jártam Svédország és Norvégia vidékein, azóta bizonyos kegyelettel nézek a mi szúnyogjainkra : akármi volt velük a Teremtő célja, nagyon hálás vagyok, hogy ezeket teremtette ide, nem amazokat; hiszen ezek valóságos díszei a teremtésnek enyhe zúgásukkal s kedélyes vérszípolyozásuk- kal. A svéd-norvég szúnyogok úgy jönnek az embernek, mint kiéhezett rablók, szúrásuk olyan érzést kelt, mintha tüzes végű tűvel szúrnának bőrünk alá, a szúrás helye napokig sajog; olyan az ember látogatásuk után, mintha himlös lenne. Isten mentsen bennünket ilyen szúnyogoktól; most már sejtem, hogy a mienket azért teremtette a Gondviselés, hogy ha az északi vidékekről hazajövünk, megvígasztalódva, sóhajtsunk fel: „Hál’ Istennek, nekünk kedves, rokonszenves szúnyogaink vannak!“ A növényzetről is elmondtam már egyet-mást; arról legalább igen, amely vadon tenyész. A kertjeik is érdekesek azonban: a mi honi vagy legalább kultúrnövényeink az északibb vidékeken mint ritkaságok — dísznövények, amelyeket mindenki megcsodál, mindenki dédelget. A kukorica, búza, egyik-másik gyümölcsfánk parkok féltett díszei, nem is említve a szöllöt, az üvegházak e nebántsvirágát. Mivelhogy boruk nincsen, mindenféle idegen borok szerepelnek az italárjegyzékeken, különösen rajnai, moseli és francia borok. Elvétve akad imitt- amott olasz bor is; de a három skandináv állam egyetlenegy vendéglőjében sem találtam magyar borokat. Azt mondják, hogy a mi boraink drágák, nem képesek a német és francia borokkal versenyezni. Lehet azonban más oka is a dolognak. Németország egyik gyógyszertárában láttam egyszer egy palackot, amelyen ezzel a felírással volt a címke; „Valódi magyar bor. Nullum vinum nisi tokajinum. Ausbruch. Í868.“ Gyanús, pirosas színe volt a bornak. Eszembe jutott a mi tokaji borunknak aranysárga villogása; megkérdeztem a gyógyszerésztől, mi az ára és honnan szerezte. Válasza elég jellemző volt arra, miért nem keresett a mi borunk külföldön. „Berlinben vettem 5 litert; 3 márkáért adom literjét.“ „Hát aztán gondolja-e uraságod, hogy ez valódi tokaji asszú?“ „Kezeskedem róla,“ „Nohát, uram, a tokaji asszírnak literje, különösen ha az a 60-as évekből való termés, minálunk a helyszínén legalább 5 márka; mig idekerül, meg kell érte fizetni a vasúti költséget, meg a vámot, annak a kereskedőnek a hasznát, aki Berlinbe hozatta s az ön hasznát. Hogy képzeli, hogy ez igazán asszú. Ne mérgezze ezzel a kotyvalékkal betegeit és különösen ne hirdesse, hogy asszút árúi.“ Szóltam haraggal s távoztam; de meg vagyok győződve, hogy máig is napról-napra halálosan vétkezik, árulván a borok királya helyett hitvány vegyi preparátumot vagy legjobb esetben — német lőrét. Két napig maradtunk Kristianiában. Nem hosszú idő egy 250000 lakosú város megismerésére. Mindössze láttunk belőle valamit. Általában véve az az utam tapasztalata erre vonatkozólag, — amit első tárcámban is emlegettem, hogy ha az ember hasznosan akar utazni, ne akarjon öt hét alatt 12 nagyvárost megnézni, mert a rengeteg váltakozó kép egymást nyomja el emlékezetünkben; ha kényelmesen akar látni, töltsön minden nagyobb városban legalább egy hetet. Gyors utazásoknak eredménye aztán az egyszeri fiatal házaspárral, akik másfél hónap alatt beutazták fél Európát, megesett kis apróság. Hazaérkezvén az útból, mondja az asszonyka barátnéinak: „Láttuk Nápolyt, Rómát, Flórencet, az obiigát Velencét, Genuát, Párist, Kölnt, Münchent stb.“ A hallgatók egyike véletlenségböl járt már Kölnben, elkezdi magasztalni ezt a várost, milyen szép a vidéke, dómja, utcái stb. Az asszony csak hallgatja, csak tűnődik mig végre odafordúl férjéhez: „Ugy-e, édes, az a város volt Köln, ahol olyan pompás bécsiszeletet kaptunk az állomáson.“ Kristiániai időzésünk után újra vonatra szálltunk s átmentünk mégegyszer Svédországba, megnézni Trollhättant és Göteborgot. A határ felé járva szanaszét rengeteg számú katonaság gyakorlatozott mindkét részről, készültek egymás irtására, háborúra. Egy szikra kellett volna akkor, hogy kigyuladjon a háború lángja a két rokon nép között, hogy ráterítse az öldöklő angyal milliókra gyászfátyolát s az a szikra ott lappangott a szívekben. Azóta bölcs férfiak eloltották, eltaposták a szívek iiszkét; békén vált meg a két nemzet egymástól. Norvégia rálépett — ez a meggyőződésem — az intenzívebb haladás útjára; népének higgadtsága, erélye elég zálog arra, hogy függetlenségét jól fogja felhasználni. (Folytatjuk.)
