Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-08-27 / 37. szám
1905. augusztus 27. BÉKÉS 7 Közgazdaság. A gyula—ujkigyósi út kiépítése a törvényhatóság legutóbbi határozata folytán mielőbb teljes erővel megkezdetik. Az útra szükséges nagymennyiségű kőanyag kifuvarozása egy ideiglenes iparvas- uttal fog eszközöltetni, amely vasút engedélyezését a vármegye már régebben kérelmezte. A kereske- d-demügyi minister a héten leérkezett rendeletében az iparvasut építését a közigazgatási bejárás mellő zésével engedélyezte, minek folytán a vármegye megtette a lépéseket, hogy a sínek mielőbb lerakassanak és a kőszállitás megkezdhető legyen. Megváltoztatott vármegyei határozat. A vármegye májusi közgyűlésében nagyobb vitát provokált a gyomai járásbeli utak jellegének kérdése minek eredményekép a közgyűlés négy közdűlő utat a községi közlekedési utak hálózatába felvett. A kereskedelemügyi minister a törvényhatóság határozatát nem hagyta jóvá és három útvonalat azok kisebb forgalmi jelentőségére tekintettel eddigi jel - legüekben meghagyni rendelt, csak a mezőtúr — devaványai útnak és ezen út túrkevei kiágazásának a viczinális úthálózatba való felvételét hagyta jóvá. Vasutügy. Az orosházi—szentes—csongrádi vasút építési munkájával a vállalkozók serényen haladnak előre. Folyik a munka az egész vonalon, még pedig párhuzamosan úgy, hogy a alépítmény- t.yel és felépitménynyel, vagyis a pályatest földmunkájával kavicsozásával, slipper és sinrakásá- viiI egyidejűleg most már a magas építkezést, tehát a felvételi épületek és őrházak munkáját is meg kezdték. A vállalkozók terve ugyanis az, hogy a v .sutvonalat a maga egészében még ez évi november hóban átadják a forgalomnak. Kedvezményes szállítás. Orosháza község első jegyzője: Torkos Kálmán és Jankó Ferencz bin mult héten Pesten jártak a kedvezményes szállitá: ügyében a kereskedelmi és a földmivelésügyi minis tóriumban. A kereskedelmi miniszter a legmesz szebbmenő engedélyt helyezte kilátásba, mig a föld mivelési miniszter az Ínség elleni védekezésbe: közreműködését és támogatását Ígérte. Valószínű ennélfogva, hogy a szállítási dij elengedésével önköltségen szállíthatja a község a szénát, s egyáltalában a takarmány nemüeket. A jeles csemete. Euyedi Pocsai Lajos 16 éves csavargó 3 rendbeli lopás büntette miatt került a bíróság elé. Ugyanis 1903. év junius hó 10-én Csabán szökésben levő társával betört a Laszki Jakabné tőzsdéjébe s onnan 400 korona értékű tárgyakat lopott, Orosházán a múlt év őszén hasonló módon Brukner Lipót üzletét dézsmálta meg, majd Csabán Ápoló András kamrájából a mint mondá, jó csabai nyári kolbászt lopott, végül pedig Nagymágócson a mészáros udvaráról két hízót hajtott el. Azzal védekezett a különben is vézna gyermek, hogy apja is csak olyan mint ő, senki sem viselte gond át s azért tett rosszat, mert a szökésben lévő társa beszélte reá. Fiatal korára tekintettel 7 hónapi börtönt kapott. Az Ítélet jogerős. A ki jól akart ruházkodni. Szöllösi Béláné a múlt év folyamán a szeghalmi vendéglőben szakácsnő volt, és ily minőségében a pénztáros kisasszony garderob-ját össze szedve, búcsú nélkül elutazott. Azzal védekezett, hogy jól akart öltözködni, különben is a kisasszony adta neki a ruhákat, mert már kimentek a divatból. Minthogy azonban ezen védekezése valótlannak bizonyult, egy hónapi fogházat kapott jól öltözködés vágya m>att. Nagyvárad—Szeged-Rókus. Motor kocsi menetek. Biczere 43. sz. őrh. (f. m. h.) Heti p i a c z. Gyula, augusztus 25. A budapesti árutőzsdén gabonanemüekben nagy kínálat és élénk kereslet mellett nagy forgalom volt, alig változó árakkal. Hetipiaczunkon nagyobb kínálat volt, de ennek megfelelően igen élénk a kereslet a takar- mányczikkek iránt, melyek folyton tulmagas árak mellett találtak vevőre. Elkelt: Orosháza (118) ......................... Hó dmező-Vásárhely (93, 94.) Szeged-Rókus érkezik . . . Szeged-Rókus indul . . . . Hódmező-Vásárhely (93, 94.). Orosháza (118.).................... Bi czere 43. sz. őrh. (f. m. h ) Gyula városerdő 36. sz. őrh. (f. m. h.) 724 113 — 906 251 — 943 329 — , 955 342 — (1010 358 — 1022 410 — 1024 412 816 . 1038 427 830 1053 442 845 652 1118 — — 1237 — — 153 — — 243 — árad. _ _ 35 0 — — 455 — 822 612 818 1143 73_4 816 1158 749 851 12 12 803 CO ■o 00 12 14 — 9io 1226 — 929 1242 — 952 104 — 1022 133 — 1205 310 — Törvényszéki csarnok. Az aradi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Török Ödön ügyvédet Körösladány székhelylyel az ügyvédek lajstromába folytatólag felvette. Kurtucz Mózes gyulai ügyvédet pedig elhalálozása következtében abból törölte és irodája részére gondnokul dr. Kóhn Mór gyulai ügyvédet rendelte ki, továbbá hogy Strasser József ügyvédjelöltet dr. Kóhn Mór gyulai, Weisz Sándor ügyvédjelöltet dr. Christián Kálmán gyomai ügyvédnél való joggyakorlattal az ügyvédjelöltek lajstromába felvette, végül hogy Makai Márton ügyvédjelölt dr. Telegdi Lajos békési, Simonka György ügyvédjelölt pedig dr. Povázsai Máté békéscsabai ügyvéd irodájába lépett át. A hálátlan vendég. Dudás József gyulai gyep-J mester szállást adott Bódi István kollegájának, ki azzal hálálta meg szívességét, hogy búcsú fejében augusztus hó 5-én bemászott lakásába és zsebóráját, készpénzét elemelte, sőt még a vele élő nőt is sző késre csábította. A tárgyaláson beigazolva lett terhelt bűnössége, ki a lopásért 6 havi börtönt kapott. Az Ítélet ellen felebbezett, mert nagy a büutetés, mikor c-ek kollegájától lopott. A harapós magyar. A füzesgyarmati vásáron a múlt év augusztus 28-án Patai József kétfogatu kocáját a korcsma előtt hagyva iddogált. A kocsinak csakhamar gazdája akadt Nagy József bajomi lakos személyében, a ki elhajtotta, de a csendőrség is nyomban utána sietett s az őrsvezető megfogta az atyafit, ez a csendőrnek hüvelykujját is megharapta, hogy engedje el. Terhelt védelmére azt hozta fel, hogy annyira ittas volt, hogy azt hitte, hogy ő szekerén ül, s azért nem állott meg a csendőrök felhívására. Minthogy pedig nem is nyert beigazolást, hogy el akarta volna lopni a kocsit és lovakat, a lopástól felmentetett, azonban harapós természetéért 4 napi fogházat kapott, minek neki is állott. Búza (uj) . Árpa (uj) Zab (uj) Tenger: 15----14 80- 12-40- 19 2015 20 15-20 12-80 -19-80 Vasúti menetrend , 1—töl. Budapest k. p. U.~ Arad. Budapest indul . — 7-25 8-io 2— 10-00 — ázolnok érkezik . — 9-16 10-56 3-53 l.oo — Szolnok indul . . 2'55 9-23 11 09 4— 4-14 1-30 Mezőtúr .... 4’40 1005 12-10 4-43 5-26 2-41 Gyoma .... 5-^8 10-34 12-40 5-03 6-oo 3-14 Békéscsaba érk. . 6-42 11-11 1-28 5 43 7-04 4-09 Békéscsaba indul 7'09 11-13 2-05 5-53 7-29 4 32 Kétegyháza . . 7'47 11-30 2-34 6-n 7-57 5-03 Arad érkezik . . 910 12-12 3-29 6-54 9-00 6 05 Arad—Budapest k. p. II. Arad indul . . . 5"09 8-18 11-25 4 16 4-51 9-30 Kétegyháza . . 6‘H 9-oi 12-34 5-00 6-25 10-5U Békéscsaba érk. . 6-35 9 19 12-59 5-17 6-54 11-241 Békéscsaba indul 6'43 9'23 1-29 5-20 7-47 11-39 Gyoma .... 7-36 10-07 2-25 6-04 8 59 12-47 Mezőtúr .... 8’°3 O co ó *—4 305 6 § 9-35 1 -22 [Szolnok .... 11 19 4-24 7 32 12-10 3-05 Budapest érkezik 1-10 7-20 9"35 5-oo 6-io Nagyvárad - Szeged-Rókus. Nagyvárad indul 6-02 10-20 4-45 7-4011 Nagyszalonta .... 7-08 11-26 6 02 9 24 Kötegyán . . . . . 7-28 11-44 6-24 9 52 Gyula ......................... 7 53 12-18 6-57 10 3_/J Békéscsaba érkezik 8-17 12-37 7-18 n-oTl Békéscsaba indul . . 8-24 1-48 7-41 4 44 Orosháza .................... 9 15 2-49 8-59 5-50 Hódmezővásárhely ., . 10— 3-44 10-12 7— Szeged-Rókus érkezik 10 45 422 liol 7-55 Szeged-Rókus Nagyvárad. .4 Szeged-Rókus indul — 3 30 10-59 3-01 8Hódmezővásárhely . — 4-28 11-40 3-47 8 56 t Orosháza .... — 5-41 12-28 4-32 10-07 • Békéscsaba érkezik . — G-46 1 18 515 11-10 Békéscsaba indu1 _ 6 56 [-38 5 48 4-50 " Gyula......................... — 7 19 2-02 6 12 5-26 ^ Kötegyán .... — 7-51 2-32 6-43 6-H f Nagyszalonta . . . . — 8-20 2-57 7-08 7-20 < Nagyvárad érkezik . — 9-30 4-00 8-0» B.3> Néh. Dömény Lajos ujvárosi lak- háza, valamint az arany ági szőllős- kertje szabadkézből eladó. Venni szándékozók értekezhetnek Szénásy Józseffel a békésmegyei takarékpénztárnál. 276 1—10 Kiadó lakás. 4 szoba megfelelő mellékhelyiségekkel, a. leg jutányosabb feliételek mellett kiadó: Schröder Gotthardnál, a Kossutli-tér mellett. 282 i—1 Kiadó lakás. Gyulán, az Újvároson, Ecsedi-utcza 1369. sz. házban 2 szoba, konyha, kamara és mellékhelyiségekből álló lakás Szep- iber hó 1-től kiadó. Értekezni lehet r Gyulán, az Arpád-utczában i 3 szobás lakás mellékhelyi- sekkel kiadó. 2so 1-1 Értekezni lehet Endrész József tónál, Józsefváros, Hid-utcza 989. sz. A Aecsof-féle ház, családi okok miatt, minden elfogadható árért, sürgősen eladó. 281 l — l Eladó! Eladó! Egy igen jó karban levő ház, melynek lkén kitűnő gyümölcsös és 500 tőke ültetésü csemege oltványu eves uj és csinosan berendezett szatócs is van, Hol, megmondja a kiadóhivatal.