Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-01-22 / 4. szám
2 BÉKÉS 1905. január 22. lőjének folyó évi január hó 20-án reggel 8 és fél órakor, életének 41-ik és boldog házasságának 12-ik évében hosszas szenvedés után bekövetkezett gyászos elhunyták A megboldogult hült tetemei folyó éyi január hó 22-én délután 3 órakor fognak a gyászházban tartandó rövid ima után az ev. ref. sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Könnyítse hantjait áldásos életének hü emlékezete! A „Békés“ szerkesztősége és kiadóhivatala igaz fájdalommal tudatja, hogy szeretett vezére, a hírlapirodalom nagy tekintélyű munkása, minden nemes ügy kiváló szószólója : Dr. Bodoky Zoltán a „Békés“ főszerkesztője a közügyeknek szentelt munkás életének 41-ik évében, 1905. évi január hó 20-án meghalt. Temetése folyó hó 22-én délután 3 órakor fog megtartatni. Emlékezetéta hálás kegyelet őrzi! A gyulai kaszinó mélyen megszomorodott szívvel jelenti, hogy a kaszinói élet fejlesztése körül nagy munkásságot kifejtett és hervadhatlan érdemeket szerzett szeretett elnöke: dr. Bodoky Zoltán folyó hó 20-án reggeli fél 8 órakor elhunyt. Temetése folyó hó 22-én délután 3 órakor lesz. Hálás kegyeletünk virrasszon örök álma fölött! A gyulai önkéntes tűzoltó-egylet fájdalommal tudatja sok éven át volt érdemdús elnökének : dr. Bodoky Zoltán urnák elhunytát. Temetése folyó évi január hó 22-én délután 3 órakor történik, mely végtisztességre az egylet t. tagjai ezennel meghivatnak. A gyulai önkéntes tűzoltó-egylet parancsnoksága. Képviselő választási mozgalmak. Hűlt számunkban már megemlékeztünk a képviselőjelölésekről, a melyek a vármegye legtöbb választó kerületében megtörténtek. Az elmúlt hetet a pártok szervezkedése, programmbeszédek tartása és a korteskedés foglalták el. E mozgalmak közül ki magaslik dr. Lukác* György főispánnak, Gyula város szabadelvű párti képviselőjelöltjének Gyulán, valamint Zsilinszky Mihály államtitkárnak Békéscsabán megtartott programmbeszéde, valamint ugyanott Apponyi Albert gróf megjelenése, ki a függetlenségi jelölt Barabás Béla támogatására jelent meg Békéscsabán. De egyébként is, bár nagyobb emócziók nélkül, a választási mozgalom uralja az egész vár-j megyét és egész héten át hangosak voltak közsé-j geink a pártok szervezkedésétől. Híreinket választó- kerületenként a következőkben adjuk. Gyulán. Vasárnap délután ugyanegy időben folyt le a szabadelvű és a függetlenségi párt gyűlése. Az a pavilion termében, emez a Kossuth téren. A pavillonban már kora délután gyülekezni kezdett a közönség és két órára egészen megtelt a nagyméretű terem kizárólag választópolgárokkal, mig a karzatot szép hölgyközönség foglalta el. A gyűlés mindvégig lelkes hangulatban folyt le és a párt nagynevű jelöltjének ünneplésében csúcsosodott ki. Kevéssel fél három után egyszerre érkezett meg és vonult be a terembe Hódmezővásárhely város szabadelvüpártjának 40 tagú küldöttsége, a jelöltet a gyűlésre meghívó küldöttség élén érkező dr. Lukács György főispánnal. A tüntető lelkes éljenzés, mely őket fogadta, egyaránt szólt a szeretett képviselőjelöltnek és az ő tiszteletére városunkba fáradt vásárhelyieknek. A gyűlést dr. Márki János pártelnök nyitotta meg, szívélyes hangon üdvözölvén a város vendégeit, majd felkérte a jelöltet programmbeszédének elmondására. Kitörő és hosszantartó lelkes éljenzés üdvözölte Lukács Györgyöt, mikor a szónoki emelvényre fellépett, mely csak akkor szűnt me;, mikor megkezdette programmbeszédét. A másfél óráig tartó beszéd mindvégig páratlan figyelem között hangzott el, de ki is érdemelte a figyelmet. Lukács Györgyről tudtuk, hogy mestere a szónak, de ezúttal szemmel látható volt, hogy nem a szónoklás művészi fegyvereit vette eszközül hallgatóságának meggyőzésére. A komoly érvek mesterien összefűzött lánczolatából állott a magas színvonalon álló értekezés és nemcsak mindvégig lekötötte, de teljesen meggyőzte a hallgatóságot a programmjában megjelölt ut hazafias és egyedül helyes voltáról. Ennek a hatásnak a megállapítására elegendő az érveket kisérő helyeslésnek általános lelkesedésbe való fokozódása, mely végül szűnni nem akaró tüntetéssé vált a jelölt személye mellett. A nemzeti politikát érintő és hazánk jóié tének előmozdítását érdeklő minden fontosabb kérdésre nézve szabatosan körvonalozta a jelölt a maga álláspontját és a programmról, a melyet maga elé tűzött bátran elmondhatjuk, hogy az a nemzeti élő- haladásra irányuló komoly munka programmja. Gyorsírói feljegyzés alapján egyébként alkalmunk van az egész nagyszabású beszédet közölni, a mely a következőleg szólt: Lukács György beszéde. Tisztelt választó Polgárok! A múlt csütörtökön szives volt ez a t. választó polgárság a gyulai országgyűlési kópvi selőválasztókerület kópviselőjelöltsógét csekélységemnek felajánlani. (Elénk éljenzés.) Ezt a felajánlást hálás köszönettel elfogadtam. ElfoBodoky Zoltán halála. A méltán nagyratörő derék férfiúnak halála a hozzá fűződő, körülmények és következmények folytán annyira tragikus, hogy az isteni gondviselésbe helyezett bizalom mellett is, csaknem lehetetlen abban megnyugodni. Tragikum, amely megnyugvást nem, csupán zokogó fájdalmat, vigasztalan bánatot kelt mindnyájunk szive mélyében. Bodoky Zoltán évek óta nem volt egészséges, de hogy betegsége életveszélyes, az a múlt év folyamán vált evidenssé. Yesebaja volt, amely az erős szervezetben pár hónap alatt borzalmas pusztítást vitt véghez. Hint országgyűlési képviselő a ház egyik legszorgalmasabb látogatója volt, alig volt oly ülés, amelyben részt ne vett volna s nagy tevékenységet fejtett ki a bizottságokban, amelyeknek különben hírlapi tudósitója volt. Az őszi ülésszakon a Kábaszabályozásról szóló törvényjavaslat előadója volt, ő képviselte a nagyfontosságu javaslatot a vízügyi bizottságban és még a szabadelvű párt konferencziáján is, de már a képviselőházban nem felelhetett meg az előadói tisztnek, mert betegsége rendkívül elgyengítette. A halálos kór csiráival utazott októberben Meránba, ahol üdülését azonban nagyon megzavarta, sőt mondhatni meghiúsította szeretett bátyjának, immár egyetlen élő testvérének váratlan halálhíre. November közepén haza is jött Gyulára s a gyilkos kór folyton emésztette életerejét, amelynek szívósságát és talán még inkább erős lelki akaratát — mert az tartotta fen — bizonyítja, hogy alig jártányi erő mellett is folyton fen volt és csak vasárnap este óta lön ágyban fekvő beteg ; azóta állandóan magas áz vett rajta erőt és kimondhatlan szenvedései voltak, amelyekkel szemben a halál igazi megváltás volt. És egyetlen momentum, a‘ szenvedésektől való szabadulása az, ami elmúlását némileg kiengeszteli. Bodoky Zoltán halá'áról a következő gyász- jelentések adattak ki : Özv. Bodoky Zoltánná Keller Ró’a és gyermekei : Gedeon, Ida, Mariska és Adél; valamint özv. Bodoky Lajosné Starill Paulina mint édes anj-a és özv. Keller Imréné Ipolyi Stummer Mária mint szerető anyós; úgy a maguk, mint számos rokonok, jóbarátok és ismerősök nevében fájdalomtól megtört szívvel jelentik a legjobb férj, édes epa, gyermek és vőnek: Bodoky Zoltán-nak Békésvármegye volt főjegyzőjének, törvényhatósági és közigazgatási bizottsági tagjának, Gyula város volt országgyűlési képviselőjének, a gyulai ev. ref. egyház presbytere, a békésbánáti ev. ref. egyházmegye tanácsbirája és jegyzője, a tiszántúli ev. ref. egyházkerület képviseTÁieiA. Egy pohár tej. Irta: Szomaházy István. Könnyű kocsi haladt keresztül a folyóparti rónaságon, melyet egy-egy puskalövésnyire gondozott nyaralók s üde parkok szakítottak meg. Alkonyat felé hajló nyári délután volt, a forróság már tetemesen alább szállt s a folyó fölött szinte illatosán tiszta, édes esti levegő lebegett. A kocsiban, mely igénytelensége ellenére is nem közönséges alkotmánynak látszott, négyen ültek : két nő a hátulsó ülésen, két férfi a bakon. A nők közül az egyik koros dáma volt, bánatos és szelíd szemű öreg asszony, a másik egy fiatalabb, kissé rövid látó hölgy, aki szerényen húzódott meg az idősebb nő baloldalán. A férfiak egyike a lovakat hajtotta, a másik cha- mois-szinü livrét viselt, szinte szoborszerü mozdulatlansággal szemlélve a bájos alpesi vidéket. A korosabb nő kíváncsian nézett a folyó partja felé, melynek fái közül karcsú villatornyok kaczérkodtak a vándorló bárányfelhőkkel. Mikor a kocsi egy utszéli malom mellett elhaladt, az öreg dáma titokzatosan elmosolyodott. — Adél, sejti, hogy merre járunk ? — kérdezte a rövidlátó asszonytól. A fiatalabb most maga is a folyó környékét kémlelte. — ószintén megvallva, tudom ugyan, hogy Bücken körül járunk, de hogy hol, azt igazán nem tudom . . . — A malmot se ismeri ? — Nem, felség . . . Úgy szólította az öreg asszonyt hogy ; „felség.“ — Adél, maga megbukna a tereptanból... Ez a nádfödeles viskó nem más, mint a rotdorfi malom, ahol — de a többit talán magától is kitalálja . . . — A hol a rotdorfi békekötést alá Írták ? kiáltott föl a fiatalabb nő élénken. — Úgy van. Huszonöt évvel ezelőtt a malom padlásszobájában intézték el a század legérdekesebb hadibonyodalmát ... A császár a bückeni érseki rezidencziában lakott, a szövetséges hadak vezére pedig a Gaar mellett, egy vinczellér házban. A fiatalabb hölgy izgatottan tekintett vissza a malom felé, majd egyszerre oda fordult a korosabb dámához. — De hiszen akkor . . . — Tudom, hogy mit akar mondani, kedves Adél . . . Ha ez itt a rotdorfi malom, akkor az a villa se lehet nagyon messze, a hol az öreg Bonfini lakik . . . — Csakugyan ezt akartam mondani . . . A két nő olyan nyelven beszélgetett, a mit a bakon ülő férfiak nem értettek. A feketeruhás nő tehát, a kit a másik felségnek szólított, egész hangosan mondotta kísérőjének : — Ha a kocsist vagy a lakájt megkérdenék, bizonyosan megtudnák mutatni az öreg Bonfin házát... A fiatalabb rémült mozdulatot tett. — Szent Isten, hogy jut ilyesmi a felséges asszony eszébe ? . . . Az összes európai újságok erről imának egy teljes hónapon át . . . És mit szólna hozzá a felséges ur ha megtudná. — Ne féljen kedves Adél, nem fogjuk megkérdezni a lakájt . . . Da ha az illusztrált lapok révén véletlenül megismertük a nyaralót, azt hiszem, hogy semmit se vétünk az etikett ellen ... Ideje, hogy leleplezzük az inkognitót amibe a két asszony burkolózott. Az idősebb az egykor világszép Bella királynő volt, az yriai király hitvese, a másik Delier Adél herczegnő, a fejedelmi asszony legkedvesebb udvarhölgye, a ki úrnőjét tizenöt év óta árnyékként kisérte. A királynő sok éve az Alpesek között nyaralt, a birodalmakkal szomszédos országban, melyet hazájaképp szeretett. Itt közönséges polgár asz- szony módjára kocsizhatott faluról-falura, betérhetett tejet inni egy-egy majorságba, s a kis vidéki városok czukrászdájában fesztelenül olvashatta a franczia újságokat. Kevesen ismerték s a ki tudta is, hogy Európa egyik nagy országának uralkodónője, nem igen zavarta kíváncsiságával vagy tolakodásával. Gyenge, idegbeteg nő volt — nem csoda, a hatvanas évek borzalmas eseményei nagyon megviselték az idegzetét — de innen mindig meggyarapodva, kipirult arcczal távozott. Mulatságában még az se zavarta,
