Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-08-20 / 36. szám
1905. augusztus 20. BÉKÉS 3 bályozás czéljából kötött adásvételi szerződéseit, ellenben megsemmisítette Szarvasnak és Öcsödnek a kéményseprési dijak kezelésére és Békésnek a főgimnázium igazgató tanácsába tagok választására vonatkozó határozatait. A községi számadások felülvizsgálata során dr. Daimel Sándor főjegyző részletesen ismertette a Gyula város számadásaira vonatkozó számvevői észrevételeket és előterjesztette az állandó választmány javaslatát, hogy az azokban felsorolt súlyos természetű rendellenességek felderítése czéljából Dutkay Béla polgármester, Diósi József számvevő, Frankó Döme pénztárnok és Alcser Anntal ellenőr ellen a fegyelmi eljárás elrendeltessék, nevezettek a szabályszerűen el nem számolt összegek megtérítésére köteleztessenek és a számvevőség külön is utasittassék, hogy Gyula város pénzkezelését több évre visszamenőleg behatóan vizsgálja át. Dutkay Béla polgármester szükségesnek tartja röviden kijelenteni és biztosítani a közönséget, hogy a számvevői észrevételekben az ö és tisztviselőtársai terhére rótt súlyos vádak alaptalanok. Már ebből kiindulva is méltányosnak tartja, hogy a határozat meghozatala előtt a súlyos váddal illetett tisztviselők is meghallgattassanak, azért kéri, hogy a szám vevői észrevételek vele közöltetvén, alkalom adassák neki a kifogások eloszlatására és az észrevételek felderítésére. Jantsoviu Emil azt hitte, hogy a mikor az igen súlyos vádak elhangzása után a polgármester felszólalt, ő maga fogja követelni maga ellen a fegyelmi vizsgálat elrendelését, mert ez a leghelyesebb és legalkalmasabb mód a vádak alól való tisztázásra Miután a polgármester ezt nem tette és miután a kérést méltányosnak tartja, annak teljesítéséhez annál is inkább hozzájárul, mert ebből vizsgálat eredményére hátrány nem keletkezhetik. Dr. Ladies László az állandó választmány javaslata mellett foglal állást. Rendszeres vizsgálat és eljárás lefolytatására van szükség, nehogy ha a pa- naszlottak a vádak alól magukat tisztázzák — a mint hiszi is, hogy tisztázni fogják — bárkiben is az el- tussolás gyanúja keletkezzék. A fegyelmi eljárás elrendelésére különben is elég ténybeli adat van, sőt csodálkozik is azon, hogy az eljárás alispáni hatáskörben eddig el nem rendeltetett. Dr. Daimel Sándor vármegyei főjegyző, mint alispáni helyettes dr. Ladies szavára előadja, hogy a számvevői jelentés kevés idővel előbb érkezett be. Rögtön kérette magához a polgármestert, hogy tőle az észrevételekre vonatkozólag felvilágosításokat kérjen, a polgármester azonban nem jött el; erre Írásbeli intézkedésben utasította a polgármestert jelentésének megtételére, augusztus 20-ig adván neki erre határidőt. A közgyűlés ideje itt volt és a késedelemben veszély nem rejlett, ezért helyesebbnek tartotta, ha a számadás vizsgálatára jogosított közgyűlés teszi meg az intézkedéseit. Dr. Zöldy Géza tiszti főügyész szintén méltányosnak tartja, hogy a fegyelmi eljárás elrendelése előtt a terhelt tisztviselőknek nyilatkozatra alkalom adassák, ennek beérkezte után az alispánnak úgyis jogában áll a fegyelmi eljárást elrendelni. A vita befejezése után az alispán kimondotta a közgyűlés határozatát, a mely szerint a panaszpontok közlésével a polgármester 8 nap alatt jelentéstételre utasittatik, a vármegye alispánja a további intézkedéssel megbizatik, a számvevőség pedig utasittatik a város pénzkezelésének részletes megvizsgálására. Ezzel a közgyűlés véget ért. A jegyzőkönyveket csütörtökön délelőtt hitelesítették. A közigazgatási bizottság ülése. — augusztus 14. — Békésvármegye közigazgatási bizottsága hétfőn délelőtt tartotta augusztus havi rendes ülését, a melyen dr. Fábry Sándor alispán elnöklete alatt jelenvoltak : dr. Daimel Sándor főjegyző, Jancsovics Péter árvaszéki elnök, dr. Zöldy Géza tiszti főügyész dr. Zöldy János főorvos. Rezey Szilviusz kir. tan- felügyelő, Somossy Zsigmond h pénzügyigazgató, Tóth Ferencz kir. alügyész, Tiszay Géza kir. mérnök, Dombi Lajos, Ladies László, Yarságh Béla és Szabó , János választott bizottsági tagok. Az elnöklő alispán megnyitván az ülést, szivé lyes szavakkal üdvözölte a bizottság újonnan választott tagját Domby Lajost. Mindenki előtt ismeretes Dombi Lajos öntudatos és önzetlen munkálkodása, a melyet nemcsak mint a legnagyobb református i egyházmegye esperese, az egyházi élet terén, de a vármegyei közügyekben annak különböző bizottságaiban kifejt és a mely legszebb eredményekkel járván biztosítéka annak, hogy az uj tag a közigazgatási bizottságban is a vármegyei közügyek lelkes szere- tététől áthatva fogja feladatát betölteni (Éljenzés). Dombi Lajos köszönetét mond a szives üdvöz- . letért és kifejezi örömét, hogy a közigazgatási bizottságban is alkalma leend a közérdekeknek szolgálatára lennie. Áttérve a napirendre dr. Daimel Sándor főjegyző terjesztette elő az alispáni jelentést, a mely a következőleg hangzik : Tekintetes Közigazgatási bizottság! . Rendes havi jelentésemet a folyó évi julius havi közállapotokról a következőkben van szerencsém előterjeszteni : A mint az alább részletesen előterjesztendő számadatokból ki fog tűnni, vármegyénk közállapota az elmúlt hónapénál kedvezőtlenebb, s különösen a tüzeseteknek a háromszorosára való felemelkedése az, a mely a mérleg kedvezőtlen jelű serpenyőjét mélyen lenyomja s azon jelentések, a melyek a termés eredménye felől beérkeztek arra engednek következtetni, hogy vármegyénknek egész lakossága újra nehéz időknek néz elébe. I. A személybiztonság összesen 11 esetben támadtatott meg. Az apróbb jelentéktelenebb verekedésektől közcsend elleni kihágásoktól eltekintve, a melyeket különösen a békési járás forróbb vérü lakossága követett el túlnyomó számban (7) jelentősebb bűncselekmény gyanánt szerepel a békési járásban egy magzat elhajtás és a gyomai járásban egy gyermekgyilkosság. Az eljárás az összes esetekben a bűnösök ellen folyamatba tétetett. II. A vagyonbiztonság megtámadásának átlagos száma 37-re csökkent. A jog ellenes cselekmények : lopások. A megsértett vagyoni érdek a legtöbb esetben jelentéktelen. A viszonylagosan legtöbb lopási eset a szeghalmi járás területén fordult elő. Mindjárt utána következik Gyula városa 10 lopási esettel, a mely közül a lopás vétsége és büntette közötti értékhatárt 5 lépi túl. III. A balesetek száma 10. Valamennyi halálos. A 10-ből 4-en vízbe fúltak fürdés közben, egy kis gyermek játszás közben a vizes dézséba fűlt, a többiek közül egy vasút által nyomatott agyon Békéscsabán. IV. Az öngyilkosok összes száma 8, és éppen úgy, mint az elmúlt hónapban, valamennyi halálos V. A tüzesetek száma 12-ről 36-ra szökött fel. Gyulán a szövő és kötő gyárban ütött ki tűz, a mely ezen jónevü intézetnek részben az elpusztult készletek, részben pedig az által, hogy a tüzeset után a munkának hosszabb ideig szünetelni kellett, 27000 korona kárt okozott. Jelentősebb ez<m kívül a békéscsabai földbirtokosokat ért tüzesetek, a melyek már cséplésre összegyűjtött gabonát több (9) helyen elpusztítva 14550 korona kárt okoztak. Súlyos csapásként nehezedik néhány tótkomlósi kisbirtokosra is az, hogy a közös cséplésre összehordott gabona egyrésze 1094 korona értékben a lángok martaléka lett. VI. A múlt havi jelentésemben a vármegye területén várható termés mennyiségére a junius hó elején mutatkozott eső folytán tolmácsolt jó reménységemben sajnos csalatkoztam. A magtermés csaknem mindenütt rendkívül gyenge. A kukoricza az abnormis hőség és tartós szárazság folytán szintén nem biztat semmi jó kilátással. Egyedül a szarvasi járásban némely helyen annyira jó, hogy holdanként 30 véka termésre is van kilátás. Az aratási s az ezzel összefüggésben levő gazdasági munkálatok rendben folynak s rövidesen befejezést nyernek. VII. Megemlítem, hogy Békésen Freund Adolf halottkém állásától megvált s helyébe dr. Sarkadi Mór választatott meg. A vármegyei és községi közigazgatás ellen panasz nem emeltetett. A megtartott pénztár és ügykezelési vizsgálatoknál jelentékenyebb s említésre méltó mulasztás nem észleltetett. Kapcsolatosan bemutatja a főjegyző a vármegye állategészségügyéről szóló állatorvosi jelentést, mely azért fordult kedvezőtlenebbre, mert a néhány községben fellépett száj és körömfájás nagyobb forgalmi korlátozásokat okozott. Mindkét jelentést tudomásul vették. A pénzügyminiszter a hozzá intézett feliratra tudatja a bizottsággal, hogy Szeghalom község kataszteri munkálatainak elkészítése után azt Gyulavári községben fogja megkezdetni. Tudomásul vette a bizottság a kereskedelemügyi miniszter leiratát a melyben Haviár Lajos kir. főmérnöknek 3 havi szabadságidőt engedélyez és helyettesítésével Tiszai Géza kir. mérnököt bízza meg, úgyszintén a belügyminiszter leiratát, melyben tudatja, hogy az anyakönyvi felügyelői állások beszüntetése folytán az anyakönyvvezetés helyességének ellenőrzésére esetenként a központból fog tisztviselőket kiküldeni. Dombi Lajost a bizottság uj tagját a II. fokú erdei kihágási bíróságba, a központi börtönvizsgáló bizottságba és Gyula város és a gyulai járásra nézve a fogházakat vizsgáló bizottságba választották be. Nagyszénás község kérelmére felirt a bizottság a belügyministerhez. hogy a községbe uj csendőrőrsöt állítson fel, hogy valamelyik meglevő őrsöt helyezze át oda. Békéscsaba község alkalmazottainak községi pótadó alóli felmentésük iránt beadott felebbezését, mint alaptalant elutasították. Tudomásul vette a bizottság azt a bejelentést, mely szerint a vármegyei főjegyzőt a belügyminister az ülésen kívüli darabok kiadmányozására feljogosította. Dr. Zöldy János főorvos jelentése szerint a közegészségügy julius havi áLapota kielégítő volt, a ragadós betegségek száma csökkent. Feltett kérdésre bejelenti, hogy egy vármegyei lapnak azon hírei, mintha a vármegyében veszedelmes tífusz járvány uralkodnék és kolera esetek fordultak volna elő, nem felel meg a valóságnak. Tudomásul vették. Somossy Zsigmond helyettes pénzügyigazgató jelenti, hogy julius hó végéig egyenes adóban 835973 korona 57 fillérrel, hadmentességi díjban 6624 korona 26 fillérrel kevesebb folyt be, mint a múlt év hasonló szakában. Ugyan ö több adóügyben beadott felebbezést referált. Rezey Szilviusz kir. tanfelügyelő jelentette, hogy a kultuszminister Plank Lajos gyulai r. kath., Povázsay Zsigmond, Hulyuk János és Droppa Gyula csabai ág, ev., Szentandrási Elek körösladányi ev. ref., Tassy Sándor és Bányai Imre békési ev. ref. Kovalcsics Pál csabai róm. kath., Nyiry Bálint békésszentandrási ev. ref. és Csánky Lajos orosházi tanítókat állandó nyugdíjba helyezte, a mezőberényi állami polgári fiú és leányiskolához Nagy Sándort rendes tanárrá, Mayerné Rest Borbálát és Czettler Eugéniát rendes tanítónőkké; az orosházi polgári fiú és leányiskolához a zilahi állami polgári iskolához áthelyezett Hanák József helyére Kolarov M. István brassói polgári iskolai rendes tanítót helyezte át és ugyanezen intézetnél az áthelyezett Hollós Béla tanitó óráinak ellátásával Fodor Gyula okleveles polgári iskolai tanítót bízta meg és végül a csabai állami polgári fiúiskolához Fábry Géza állami polgári leányiskolái tanítót és Feleky János zilahi állami polgári fiúiskolái tanítókat helyezte át. A dobozi iskolaszék az államsegély összegeinek felemelését kérte, amit elutasítottak. Szabó János a kormánynak azt az intézkedését tette szóvá, amely szerint a köröstarcsai hitoktató segélyét 180 korona helyett 90 koronában utalja ki. Kéri a bizottságot, hogy e sérelem orvoslása végett írjanak fel a kultuszministerhez. A tanfelügyelő ezzel szemben azt javasolta, hogy miután a minister már két feliratra nem intézkedett keórezően, u köröstarcsai iskola gondnok-