Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-07-16 / 31. szám
2 BÉKÉS 1905. julius 16. meg. Ismételjük tehát, hogy a 940 hold, 6000 koronás haszonbér mellett legfeljebb 120.000 koronára értékelhető. Legfeljebb mondjuk, de nem hisszük, hogy annyit, bárki is adna a Peres szikért és a nagy csattogóért. E két földterületet leszámítva, a szorosan vett benedeki föld területe 4556 kis hold, amelyből, ha a peres sziket és a nagy csattogőt teljesen legelőnek vennénk is, pedig azokban is van valamennyi szántóföld, hiszen annak a kedvéért adják értük a 6000 korona árendát, mondjuk ezeket teljesen legelőnek véve, van a benedeki uradalomban, mindig 1100 Q-ölével számítva, 1688 hold szántóföld, a többi vagyis 2868 hold pedig kaszáló s legelő, (a kaszáló csak 280 hold, a többi mind szikle gelő.) A 280 holdnyi kaszálóból talán lehetne valamennyit szántónak feltörni, de minden elképzelhető experimentálás között ez volna a legnagyobb ostobaság, mert a pár ujjnyi termő humust lefordítva, felszínre hozzuk a sziket és az igy feltört terület szántónak félannyit sem ér, mint kaszálónak megérte. Amint azt a benedeki uradalommal szomszédos szabadkai s németbenedeki tanyákon feltört volt jóminősógü kaszálók szomorú sorsa bizonyítja; bezzeg szeretné azt minden gazda a feltörés előtti kaszáló állapotba visszavarázsolni, de sajnos, nem lehet többé. 1688 hold szántóföld tehát mindössze az, ami parczellázás utján értékesíthető lenne. Nem becsméreljük le a benedeki szántóföldeket, ha azokat a gyulai határ középfokon álló minőségűek közzé sorozzuk, bizony bizony nem a talajuk szerint értékelvén őket, mert akkor a gyönge földek közé vennénk. De el kell ösmernünk, hogy különösen a két utolsó évtizedben igazán észszerű gazdálkodás történt a benedeki szántókon, nem olyan rettenetes gazdálkodás, mint német benede- ken és Szabadkán a lakosság körében, ahol a gazdaközönség túlnyomó része rendszerint kétszer vet egymásután búzát. Ilyen rendszer mellett a benedeki uradalmi szántóföld teljesen elvesztette volna már termőképességét, amint hogy akkor, ha esetleg parczelláznák és a gazdák a németbenedeki s szabadkai gazdálkodási rendszert hoznák ott be (pedig behoznák!) akkor a termó'kópesség egy évtized alatt is már a mostani felén alul szállana. Határozottan állítjuk, hogy a város fövé- nyesi szántóföldjei, nemkülönben az uradalommal szomszédos egyházi földek feltétlen jobb talajunk a benedeki szántókénál. És mit tapasztalunk ezeknél ? azt, hogy a város fövenyesi szántóföldjeinek holdankénti átlagos haszonbére 24 korona, — az egyháziaké még annál is kevesebb, vagyis évi 22 korona. De maradjunk az érvelésünknél bár reánk nézve kedvezőtlenebb fövenyesi földek mellett, amelyeket a város épen úgy árverésen ad bérbe, mint a sitkai földeket, azzal a különbséggel, hogy utóbbiakat csak egy, — a fövenyesieket pedig mindig 6 esztendőre. Ismételjük, hogy a fövenyesi városi földek, talajuk és termőképességük folytán határozottan jobb minőségűek a benedeki uradalmi szántóföldeknél. De — noha nincsen rá reményünk — a vita kedvéért tegyük fel, hogy ezek is 1100 Q-öles holdankint egyre másra évi 24 korona haszonbér mellett volnának kiadhatók. Ily haszonbér mellett, annak húszszorosát véve újólag egyre-másra egy hold szántóföld elérhető eladási ára volna 480 korona, tehát 1688 holdé 810,240 kor. Marad ezek után 2868 hold kaszáló s sziklegeló', a tavaszrétet is belószámitva, a mely a kaszálók után a legértékesebb rész, mert azon darab ideig a szarvasmarha is eléldegél, ellenben a többin csak is juhot lehet tartani, amint hogy az uradalom is azt tart rajta, nem jókedvből, nem szeszélyből, hanem kényszerűségből; bizony-bizony, ha a város vagy bárki más megveszi, az uj tulajdonosok is csak birkatartás utján fogják úgy ahogy használhatni. A város kispóli legelőjének holdankénti átlagos vételára 100 korona volt. Érdemén felül szörnyen túlbecsüljük, ha a benedeki sziket, amelynek túlnyomó része határozottan rosszabb a kispélinél, különösen a közte levő 280 hold kaszáló kedvéért a kispélinél magasabbra, vagyis évi haszonbérét egyre-másra évi 7 koronára, értékét tehát a haszonbér húszszorosa vagyis holdankint 140 koronára becsüljük. A kaszáló s legelők becsértéke lenne akkor 401,520 korona, tehát olyan ár, aminőt semmi szin alatt nem lehet rajtuk elérni. Összegezzük a mondottakat. Minden darab földet, tisztességesen taksálva, arra az eredményre jutunk, hogy a Peresszik és a nagycsattogó értéke lenne 120,000 kor. az 1688 hold szántóföld értéke 810,000 kor. a 2868 hold legelő s kaszáló értéke 401,520 kor. summa summárum 1.331,520 kor. amelylyel szemben pedig a bizottság minden kalkuláczió vagy legalább is azt kell mondanunk hogy reális számítás nélkül 1.700000 korona vételár felajánlása mellett buzgól- kodik, vételi illeték, átiratási költség, parczollázás kitenne további 100.000 koronát, a szükséges kölcsönfelvétellel járó költséget tehát teljesen figyelmen kivül hagyva, a benedeki uradalmi föld benne volna a városnak 1.800.000 koronájába, a melylyel szemben mi nemcsak hogy nem tartjuk pessimis- tikusnak, sőt vérmesnek mondjuk fenti számításunkat, amely e birtokot 1.331.520 koronára értékeli. Ezek után pedig a teljesitett kötelesség öntudatával bízzuk czikkünkből a következtetések levonását a városi képviselőtestület figyelmébe. Tárgysorozat a vármegye julius 21-iki közgyűlésén. 1 A m. kir. ministerelnöknek és ministereknek a kormány kinevezését közlő leiratai. 2 A m. kir. ministerelnök leirata az ország akadálytalan kormányzata ügyében. 3 Pest, Borsod, Hont és Zemplén vármegyék köriratai az uj kormánnyal szemben állásfoglalás és az alkotmány védelme tárgyában. 4 Dr. Lukács György volt főispán búcsúlevele. 5 Berzeviczy Albert volt vallás és közoktatás- ügyi minister, állásától való felmentését tudatja. 6 Tallián Béla volt földmivelésügyi minister, állásától való felmentését tudatja. 7 Yaszary Kolos bibornok-herczegprimás köszönő levele, áldozárságának 50-ik évfordulója alkalmával hozzá intézett üdvözletre. 8 A vármegyei közigazgatási bizottságba gróf Almásy Dénes lemondásával megüresedett tagsági hely választás utján való betöltése. 9 A 177. polgári számú lóavató bizottság elnöki tisztének betöltése. 10 Ministeri leirat dr. Konkoly Tihamér várm. aljegyzőnek ügyészségi megbízottul való kinevezése ügyében és nevezett aljegyző kérvénye a megbízatás elfogadhatása iránt. 11 Pest és Tordaaranyos vármegyék köriratai a vármegyei pénzkezelés és számvitel rendszerének megváltoztatása ügyében. 12 Nógrád vármegye meghívója a Nagyszé- csényben tartandó Rákóczy emlékünnepre. 13 Zombor város körirata József főherczeg szobrára adomány iránt. 14 A vármegyei vasúti bizottság előterjesztése a gyula—simonyifalvi vasút előmunkálati költségeinek fedezése ügyében. 15 Küldöttségi jelentés az ebtartási vármegyei szabályrendelet módosítása tárgyában. 16 Orosháza község villanyvilágitási szabályrendelete. 17 Orosháza község közlekedési útjaira vonatkozó törzskönyvek hitelesítése. 18 A békéscsaba—gerendási ut építésének felülvizsgálatáról szóló jelentés. 19 A szarvasi selejtező bizottságba elnök kiküldése. 20 Endrőd község határozata az ovodai dajka bérének felemelése tárgyában. gyot változott a világ, átalakul,, minden : a török — legkisebb átalakulás nélkül — megmaradt Adakalehn is töröknek, mohamedánnak és fatalistának. Kellős-közapén a Dunának, megannyi kincset és vagyont hord a hátán s mely annyi jólétnek a kiapadhatatlan forrása : meg maradt szegénynek; éppen a sodrában egy nagy nemzetközi folyónak, mely egymással érintkezésbe hozza a népeket: kétszeresen elszigetelte magát; közepén a hatalmas folyónak, mely vonz és sodor a mozgásra, pezsgő életelevenségre: megmaradt mozdulatlannak. Mint maga e szigetvár daczol a folyó árjaival, úgy daczol annak lakossága is a kor s a megváltozott életviszonyok áramlataival, — mig a hullámok össze nem csapnak fölötte. Orsován és Adakaleh szigetén két igen nevezetes és tanulságos fejlődési, azaz átalakulási momentumot lehet megkülönböztetni. Ott a török mecset (rom. kaíh.) templommá lett ; és Orsóvá ma fejlődésnek indult városka; a szigeten ellenben a keresztény (egykor ferenczrendi zárda) templomból mecset lett és Adakaleh pusztulásnak indult. Van azonban Adakaleh lakosainak egy olyan előnyük és kiváltságuk, a minőt nem élvez a mai czivilizált világban egy nép sem, tudniillik : nem fizetnek adót senkinek és nem állitnak katonát. Adó és katonamentesség, nagy szó a mi viszonyaink között! „Boldog és irigylendő szigetlakók 1“ fogja mondani tán egyikmásik elkeseredett hazafi, a kit nem éppen glacékeztyüs módon megexekquáltak az adóért, vagy a kit hajlamai ellenére oda állítanak a mérték alá ! De ne, ne irigyeljük ezt az Adakaleh lakosaitól, mert mit ér e kiváltság, mit ér maga az élet is — oly helyzetben, mint az övék! ? Nekünk, hála isten, van miért és minek viselnünk bár naay és neh íz terheinket: államunkért, hazánkért viseljük azokat és hadd viseljük akár még ezer esztendeig ha kell, hogysem Adakaleh sorsára jussunk. íme egy darab Törökországból. Nem a hatalom és fény, hanem a „beteg ember“ Törökországából való töredék ez. Azok az érzelmek és szenvedélyek, melyek hajdan végső harczra tüzelték őseinket a török ellen, rég kialudtak és meghidegültek bennünk. Ma már megilletődve állunk meg a kép előtt, melyet Adakaleh szemünk elé tár: megviselt félromok között egy tespedő, sorvadó nép ! Az enyészet fuvallta rá sorvasztó lehét e képre, mely megdöbbent és melancholikussá tesz. El innen, el a szigetről más légkörbe! De vigyük el aztán magunkkal Adakaleh és környékének benyomásaival a tanulságokat is. A római birodalom, melynek Orsóvá táján s az egész Aldunán számtalan rom-maradványa van, ép úgy világhatalom volt, mint egykor a török, melynek sorsát Adakaleh szigetén látjuk. Mindkettő kiválóan és túlnyomóan katonai haltalom volt; mindkettő három világrészre ter- jeszté ki határait. De mit a fegyverek hódítottak, széthullott, fegyver által veszett el. Sem világrészekre terjedő nagy határok, sem a katonák nem biztosítják tehát az államok fennmaradását. Az állam igazi erőforrása — és erre int különösen Adakaleh — polgárainak műveltsége, szellemi és munkaerejében van. A mit az ősök fegyverrel szerzőnek, azt csak alkotó, ujjáteremtő munkával szilárdíthatjuk meg. Azért ne feledjük a költőnek intő szózatát : „Hass, alkoss, gyarapits . . . !“ Sz. Gy
