Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-03-19 / 12. szám
4 BÉKÉS 1905. márczius 19. az általa irt Márczius 15. czimü alkalmi ódát. A mély bensőséggel és szónoki hévvel elmondott szavalat, majd dörgő éljen, majd ismét kaczagtatásra ragadta a hallgatóságot, végül »Ébresztőit énekelt a dalárda. Az esti gyorsvonattal érkezett meg Fábry Károly országgyűlési képviselő is. Mindenik kaszinó, olvasókör és az ipartestület helyiségében este társas vacsora tartatott, melyeken számos hazafias pohárköszöntő hangzott el. Vacsora után Fábry Károly és dr. Varságh Zoltán külön-külön kíséretükkel meglátogatták az olvasókörökben mulató polgárokat, hol őket nagy óváczióban részesítették. Este még több helyen a vacsora után táncz is volt és a vigalom egész éjen át tartott. Békésén. Az ünnepélyt reggel 9 órakor az ev. ref. templomban istentisztelet előzte meg, melyen Nyárády László s. lelkész mondott beszédet. — Délután 2 órakor a testületek és olvasókörök a vásártéren gyülekeztek, honnan a csatlakozó néppel, hazafias dalokat énekelve zeneszóval a régi gimnázium előtti térre vonultak. Itt az iparos dalkör a szózatot énekelte, Berentás Lajos főgimn. tanár a »Nemzeti dal«-t szavalta el nagy hatással. Az ünnepi beszédet Kecskeméti Ferencz orsz. képviselő tartotta. Majd Nyárády László indítványt tett a márcz. 15-nek hivatalos nemzeti ünneppé tételére, mely lelkes fogadtatásra talált. Morvny János joghallgató ünnepi ódát szavalt. Rima Jancsi zenekarának magyar nótái után, az iparos dalkör még a Hymnust énekelte, melylyel az ünnep délutáni része véget ért. — Úgy a délutáni, mint az esteli ünnepélyt a Kossuth Társaság rendezte. — Este nyolcz órakor a bérház dísztermében szép közönség előtt Fehérváry Emilia prológja nyitotta meg a műsort. Művészi előadását tetszéssel és zajos tapssal fogadták. Utána fíerentás Lajos szavalta az »Árpád ébredése« ez. hazafias költeményt nem kisebb hatással. Nyárády László felolvasása következett: »Képek a szabadságharczból« czimmel. A különben érdekes felolvasás igen hosszúra nyúlván, nem kötötte le a hallgatóság figyelmét' — Varga János tanító »Magyarnak születtem« ez. költeményt szavalta sikerrel. Az iparos dalkör énekével a műsor befejezést nyert és megkezdődött a táncz, amely a hajnali órákban ért véget. Ünnepélyeket tartottak az összes elemi iskolák és polgári leány iskola délelőtt. Délután 4 órakor pedig az ev. ref. főgimnázium Önképző-Ének és zeneköre rendezett az eddigieknél nagyobbszabásu ünnepélyt. A vármegye több községében is a polgárság egésze szívvel lélekkel részt vett a nap megülésében és mindenütt nyilvános gyűlésekkel egyleti összejövetelekkel ünnepelték a szabadság újjászületésének évforduló napját. A „Bókésmegyei Egyetemi Ifjak Köre“ az eddigieknél nagyobb arányú ünnepség keretében ünnepelte meg márczius 15-ét, amennyiben az ünnepségre a közönséget is meghívta, kivált a Budapesten tartózkodó békésmegyei polgárokat, ami ezelőtt nem volt szokásban. S a közönség olyan szép számban jelent meg a «József főherczeg» szálló nagytermében, hol az ünnepély lefolyt, hogy a kör várakozását egészen fölülmúlta. A kör bizonyára buzdítást merit a szép sikerből a jövőre. Az ünnepség ilyen módon folyt le: Dimák Géza, a kör buzgó elnöke, nehány szóval rámutatott a nap fontosságára, üdvözölte a közönséget s az ünnepi ülést megnyitotta. Darvas Jenő lelkesen elszavalta a «Talpra magyart». Utána Zvarinyi János gyönyörűen játszott szép magyar dalokat. Ezután Popper Dávid «Gavotte»-ja következett, melyet cellon Placskó Lajos játszott, zongorán Zvarinyi János kisért. Művészi játékukkal minda- ketten rászolgáltak a tapsra, melylyel a közönség igyekezetüket megjutalmazta. Az ünnepi beszédet Bencsik József tartotta. Beszédje meggyőződéses előadásával, nyelve választékosságával, szép formájával, komoly törekvésre, tehetségre és erős hazafi- ságra vall. Horváth Dezsőnek «Petőfi dalait» adta elő azután nagyhatással cellón Placskó Lajos, zongorán kisérte a szerző, a kit a közönség zajosan megéljenzett. Majd Weisz Arnold szavalta el ügyesen Ábrányi Emilnek alkalmi költeményét. Ezután Horváth Dezső felolvasta «Nemzeti közérzés a szabadság harezban» czimü szép munkáját. Felolvasásával zajos tapsot aratott. Kun László Ocskay brigadé- rosbeli szerenádját adták elő ezután kvartettben Hetyey Gábor, (I hegedűn), Hollós Zoltán (mély hegdün), Placskó Lajos (cellon) zeneak. növendékek és Wertheim Aladár. Gyönyörű játékuk jutalma zugó taps volt, mire Hetyey Gábor hegedűszólóját Zvarinyi János zongorakiséretével szintén megtapsolta a közönség. Végre Braun Ádám néhány lelkesítő szóval bezárta az ünnepi ülést. A Szózat éneklése után a jókedvű fiatalság tánezra kerekedett. Hírek. Adókivetö bizottságok a vármegyében. Az 1905 — 1907-ik évekre Bókósvármegyében működő adókivető bizottságba a következők neveztettek ki ; Békési járásban a pénzügyminiszter által : Elnök Kratochwill Gyula, helyettes elnök Benedikti Gyula, tagok Lavatka József, póttagok Zakariás Gyula, Hencz Antal. Az alispán által : rendes tagok dr. Szegedy Kálmán, Lavatka Gyula, póttagok dr. Török Gábor, Stark Guszt v. Csabai járásban, a pénzügyminiszter által : Elnök dr. Zsilinszky Endre helyettes elnök Varságh Béla, rendes tag Szalay Sándor, póttagok Fábry Károly. Kocziszky Mihály. Az alispán által : rendes tagok: Rasovszky Emil, Fekete Sándor, póttagok Michnai Sándor, Achim László. Gyulai járásban : A pénzügyminiszter által: Elnök Schröder Kornél, helyettes elnök Nuszbek Sándor, rendes tagok Bálint Ferencz, dr. Follmann János, póttag Wolf Zsigmond, Szénásy János. Az alispán ált 1 : rendes tagok dr. Ladies László, Neumann György, póttagok Krizsán András, Glatz dános. Orosházi járásban. A pénzügyminiszter által : ElnökDéghy Gyula, elnökhelyettes LeitnerZsig nond, rendes tag Freuder Mór, póttagok Bulla Sándor, Fridrich Nándor. Az alispán által : Rendes tagok Littmann Ármin, Sülé Pál, póttagok dr. Berthóty Károly, Tóth Sándor. Szarvasi járásban. A pénzügyminiszter részéről. Elnök Zlinszky István, elnök- helyettes : ifj. Dérczy Péter, rendes tag Réthy Sándor, póttagok Tepliczky János, Bárány Béla. Az alispán részéről: Rendes tagok Löwy Simon, Kondacs István. Póttagok Konstantinovics György, Sinkó Gyula. — Szeghalmi járásban. A pénzügyminiszter részéről : Elnök Csánky Béla, elnökhelyettes Grósz Arnold, rendes tag Mészáros János, póttagok Mező Sáudot, Weiszberg Emil. Az alispán részéről. Rendes tagok Mittner László, Reck Géza, póttagok Kóhn Sándor, Tóth Zsigmond. — Az egyes adókivető bizottságok kincstári előadói lesznek pedig : Békési járásban Lázár Lajos p. ü. s. titkár, a csabai járásban Kutassy József p. ü. 8. titkár, a gyulai járásban Lázár Lajos p. ü. s. titkár, az orosházi járásban Somossy Zsigmond p. ü. igazgatóhelyettes, a szarvasi járásban Novák Antal p. ü. számellenőr, a szeghalmi járásban Sál István p. ü. számtiszt. Az egyes bizottságok működésüket természetesen csak az exlex állapot megszűntével kezdik meg. Az adófelszólamlási bizottság tagjait a pénzügyminiszter még nem nevezte ki. Nyugdíjazás. A m. kir. pénzügyminister Mayer Frigyes szarvasi adópónztárnokot 37 évi szolgálattal nyugdíjazta. Szabadságról. A vármegye alispánja dr. Fábry Sándor két heti szabadságidejéről, melyet a dalmát tenger partján Zelenicában töltött el, tegnap haza érkezett és átvette hivatala vezetését. Gyulaváros központi választmánya péntek délután Dutkay Béla elnöklete mellett tartott ülésén, az 1906. évi országgyűlési választók névjegyzéknek kiigazítására, Hoffmann Ferencz elnöklete alatt, Kukla Ferencz központi választmányi tag és Heilinger Károly birtoknyilvántartó küldetett ki. A gyulai korcsolyázó egylet alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyási záradékkal látta el. A gyulai korcsolyázó egyesület tánczestólye felülfizetőinek jegyzékéből tévedésből kimaradt Csak György ur 4 koronás felülfizetése, mit az egyesület köszönetének kifeiezésével pótlólag nyugtáz. Szanatóriumi hangversenyek. A József főherczeg szanatórium egyesület javára_, a hódmezővásár helyi műkedvelő s a szegedi vonós négyes társaság, mint megírtuk, hangversenyek rendezését vették tervbe, a melyeknek tiszta jövedelme a szanatóriumi alap növelésére fordittatik. A hangversenyek sorozatát Gyulán és Békéscsabán kezdik meg s a mint az alábbi műsorból láth itó, ezen hangversenyek igen élénk érdeklődést vannak hivatva kelteni. Gyulán és Békéscsabán különben már eddig is nagy az érdeklődés a hangversenyek iránt, a melyeknek határideje különben nincs végleg megálla pitva. A rendezőség legutóbbi megállapodása szerint a márczius hó 25. és 26-ika helyett április hónap l-ső és második napját szándékozik kitűzni, mint még alkalmasabb napokat, a miről a mint a megállapodás végleg megtörténik, ideje korán falragaszokon fogja a nagy közönséget értesíteni. Annak a nagy és igazán nemes czélnak a szolgálatában, mint az alföldi szanatórium egyesület támogatása, a legmelegebben felhívjuk a hangversenyeken való tömeges részvételre úgy Gyula, mint Békéscsaba mindenkor áldozatkész derék közönségét. A hangversenyek műsorát a következőkben adjuk: 1 Mendelssohn Emoll Concert, allegro, hegedűn előadja Arany (Auspitz) János, zongorán kiséri Dobó Zoltánné. 2 Kun Béla »Költemények« szavalja a pszerző. 3. Mendelssohn vonós négyes Es dur, Allegro Allegretto (canzonetta) Motto allegro e vivace, előadja a szegedi vonós négyes társaság I. hegedű Danbrovszky Viktor, II. hegedű König Péter, mély hegedű Niedermayer Antal, gordonka Meák Gyula. 4. »Esti csillag« Tannhauserből, énekli Darabos Lajos, zongorán kiséri Dobó Zoltánná. 5. »Schumann« zongora ötös Es dur, Andante Allegro, előadják a szegedi vonós négyes társaság és Dobó Zoltánné. 6. Liszt XV. Rhapsodia, zongorán előadja Dobó Zoltánné sz. Dömóny Mária. Ez a műsor Gyulán még bővül azzal, hogy Mészáros Gizella művésznő, a szegedi színtársulat kiváló tagja, tekintve, hogy a múlt nyáron Gyulán igen megkedvelték, szintén fellép s drámai költeményt és monológot fog előadni, a mik a műsornak igen vonzó számai lesznek. A gyulai iparos ifjúság önképző egylete Sál József elnöklete alatt vasárnap délután 4 órakor tartotta tisztuiitással kapcsolatos évi közgyűlését. Úgy az elnök, mint Kóhn Dávid titkár vázolták az egyletnek múlt évi működését, amelynek kiemelkedőbb momentuma a könyvtárnak tetemes gyarapodása, amennyiben az egylet az 1903.-ik évi kiállítás tiszta jövedelmének a házépítésből fennmaradt jelzálogi tartozásának teljes lefizetése után fennmaradt részét, tehát 500 koronán felüli összeget a könyvtár gyarapítására fordította. A múlt óv folyamán készült el a betonos tekepálya is, a mely szintén egyik tényezője a társas élet élénkítésének és a tagok szórakozásának. A tél folyamán volt két felolvasás, azonkívül az asztalos segédek részére rajztanfolyam nyittatott és tar táti le fen. A kereskedelmi minisztérium pedig a szabó iparosok részére szabászati tanfolyamot engedélyezett, aképen hogy Csontos Imre szaktanárt küldte le a tanfolyamra, amelyben 15 önálló s szabósegéd vesz részt. A kereskedelmi miniszter ezenkívül ezen szaktan- folyam dologi kiadásainak fedezésére 100 korona államsegélyt is folyává tett. A közgyűlés az elnöki s titkári jelentéseket lelkes éljenzéssel vette tudomásul és azokból kifolyólag Lukács György főispánnak, aki a szabászati tanfolyamot a miniszternél kieszközölte, úgyszintén Gyepes Gergely alelnök szabó iparosnak, aki a tanfolyamon résztvevőket összegyűjtötte, jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. Hálás köszönetét szavazott továbbá az egyesület a békésmegyei takarékpénztári egyesületnek adományáért. Démusz János pénztárnok terjesztette elő a múlt év számadásait, amelyekből kitűnik hogy az egyletnek múlt évi bevétele 1913 korona 91 fillér, — kiadása 1804 korona 90 fillér, pénztári maradványa 109 korona 1 fillér. Múlt Rezső könyvtárnok jelentése szerint a könyvtár állapota 562 kötet, a könyvtár heti forgalma 24—25 kötet. A tisztujitás a következő eredménynyel ejtetett meg: Sál József elnök, Gyepes Gergely alelnök, Nagy Gyula jegyző, Démusz János penztárnok, Kátay Ferencz s. könyvtárnok, Gróh Mihály és LicskaFerencz számvizsgá'ó bizottsági tagok és ped'g mindegyik közfelkiáltás utján. A választmányra titkos szavazás történt, amelynek alapján megválasztattak : Rendes tagokul : Kátay Lajos, Kocsis Mihály, Ludvig János,