Békés, 1904. (36. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-11 / 50. szám
1904. deczeinber 11. BÉKÉS 3 szép is lesz ez a hölgyoklevél, melyet az egyesület fenséges védnöke is aláir, nem ez teszi azt becsessé, hanem az a nagy emberbaráti eszme, melynek szimbóluma, mely méltó rá, hogy mindazok büszkék legyenek, kik fáradozásuk emlékéül kapják. Itt említjük meg, hogy Clotildföherczegasszony városunk hölgyeihez a következő szózatot intézi : Magyar Nők ! Enyhíteni azt a nemzeti veszedelmet, a mely a tüdőbetegséggel édes hazánkat fenyegeti, nagy emberszerető föladat. Megindulva látom, hogy újabban a magyar nők állanak a népmentós zászlaja alá. Lelkesen is hivok minden magyar szivet e zászló alá. Mentsük meg a tüdőbetegeket. Alcsuth, 1904. november hó. Clotild föherczegnö. Szocziálista népgyülés volt vasárnap délután Gyulán a Kossuth Lajos téren, ahol a központból kiküldött Pelczéder Ágoston másfél óráig tartó beszédben foglalkozott az általános politikai helyzettel, a szoezialismus tanaival, különös súlyt fektetvén az általános titkos választói jogra. A népgyülés, amelyen még dr. Simonka György, Grünfeld Jakab és dr. Dévényi Ármin beszéltek, végül határozati javaslatot fogadott el, amely azonos azzal, amit a nemzetközi szocziáldemokraták budapesti népgyülésén terjesztettek elő. Népgyülés. Csütörtökön délután 3 órakor nagyszabású népgyülést rendezett a gyulai függetlenségi és 48-as párt, melyet előre plakátokon hirdettek, Úgy volt, hogy Hock János és Babó Mihály jönnek le a szövetkezett ellenzék tagjai közül, Hock János és Babó Mihály azonban elmaradtak s helyettük Justh Gyula, Bernáth Béla, Lovászy Márton és Lengyel Zoltán érkeztek meg az ellenzéki képviselők közül a délután fél három órai vonattal, kiket a vasútnál a gyulai 48-as párt küldöttei és nagy néptömeg fogadott. A népgyülést a pavilion előtt a népkertben tartották mintegy 1500 főnyi hallgatóság előtt. A gyűlést Névery Albert elnök nyitotta meg, aki után dr. Dévényi Ármin beszéd kíséretében határozati javaslatot olvasott fel, az egyesült ellenzék üdvözlése és a házszabály módosítás elleni tiltakozás tárgyában. Utána Justh Gyula beszélt az ellenzék egyesüléséről, a jelen politikai viszonyokról, az ellenzék küzdelméről. Hasonló irányban beszéltek Bernáth Béla, Lovászy Márton és Lengyel Zoltán is, valamennyien a választói jog kiterjesztése (de nem az általános titkos választójog) mellett foglalván állást. Az ellenzéki képviselők után Grünfeld Jakab a szocziálisták nevében beszélt az ellenzéki pártok és a nemzetközi szocziáldemokrata párt közötti viszonyról, szemére hányván az ellenzéknek, hogy eddig közjogi vitákkal töltötték el az időt s megfeledkeztek a jognélküli nép érdekeiről. Grünfeld után ismét Justh Gyula emelt szót, elhárítva a 48-as pártról az előbb elhangzott vádakat. Majd a népgyülés elfogadta dr. Berényi Ármin határozati javas latát s ezután az egybegyült nép elénekelte a Szózatot és csöndesen, a legszebb rendben szétoszlott. Munkás gyűlés Ajtósfalván. Kiss István és társai gyulai lakosok ma d. u. 3 órakor Ajtósfalván özv. Bránya Illésné házában nyilvános értekezletet tartanak, a következő uapirend mellett: 1. A munkások gazdasági helyzete és politikai jogai. 2. Az általános titkos szavazati jog. 3. A sajtó. Széles körökben mély és igaz részvétet keltő gyászhir terjedt el a péntek kora reggeli órákban. Városunknak évtizedek hosszú során át méltán köztiszteletben részesült egyik derék asszonya, özv. Bülitz Vilmosáé folyó hó 9-én hajnalban elhunyt. A tisztes matróna évek óta gyöngélkedett ugyan már, mindazonáltal halála váratlanul következett be 8 mélyen lesújtja szeretteit. A boldogult, páratlanul jó anya, szerető rokon, fenkölt gondolkodású s szép lel k ü 1 etü, kedves nő volt, aki évtizedeken át élénk részt vett városunk társadalmi életében és mint a gyulai izraelita nőegylet nagybuzgóságu elnöknőjének a közjótékonyság humánus terén vezető szerepe volt. Végtisztessége, melyen a súlyos veszteség fölötti bánat és közrészvét bizonyára impozánsan nyilvánuland meg, ma délelőtt 10 órakor lesz. A lesújtó halálesetről kiadott családi gyász- jelentés a következő : Fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, a legjobb anya, nagyanya, dédanya, testvér és rokonnak: özv. Billitz Vilmosné született Lichtenstein Karolin élete 66 ik évében, hosszas szenvedés után folyó hó 9-én hajnali 3 órakor történt gyászos elhunytát. A megboldogult hült tetemei folyó hó 11-én délelőtt 10 órakor fognak a gyászházból az izr. sirkertbe örök nyugalomnak átadatni. Gyuláü, 1904. deczember 9-én. Emléke legyen áldott! Billitz Riza férj. Klein Miksáné. Billitz Mari férj. Braun Mórné, Billitz Eszti férj, Kovács Ödönné, Billitz Viktor, Billitz Sándor, Kom- lós Leó gyermekei, özv. Klein Mórné, Fischer Béla, özv. Grünbaum Dánielné, Boros Mórné, Fischer József, Fischer Géza, Drachsler Mórné, Strausz Jakabné testvérei. Braun Vilma, Braun Olga, Braun Margit, Braun Klára, Billitz Rezső, Billitz Imre, Billitz Mariska, Billitz Zoltán, Billitz Vilmos unokái. Klein Miksa, Braun Mór, Kovács Ödön vők. Klinek Katalin, Pap Hilda, Czinczár Mariska menyei. Kovács Lidiké. Vámos Ágnes, Vámos György, Fischer Klárika dédunokái. Csendes részvét és koszorúk mellőzése kéretik. — Az izraelita nőegylet által kiadott gyászjelentés a következő : A gyulai izraelita nőegylet mély fájdalommal jelenti érdemes elnöknőjének özv. Billitz Vilmosné úrnő elhunytát. A boldogult hosszabb idő óta elnöknője az izraelita nőegyletnek és mindenkor nagybuzgalmú tevékeny előharczosa volt jótékony intézményünknek. A mindannyiunk igaz bánatára elköltözött elnöknőnk végtisztessége vasárnap, folyó hó 11-én délelőtt 10 órakor megy végbe. Árvák, özvegyek, szegények gondos ápolója visszaadtad nemes lelkedet Teremtődnek, de szellemed vezérelni fog bennünket eddigi nyomdokaidon ! A gyulai izr. nöegylet választmánya feledhetetlen emlékű néhai elnöknője, özv. Billitz Vilmosné úrnő elhunyta alkalmából tegnap délután ülést tartott, melyen határozatba ment, hogy a nöegylet az elnöki széket kegyeletből egy esztendőig nem tölti be, továbbá a ravatalra élő babérkoszorút helyez. Weisz Mór titkár élénk színekkel festette az elhunyt el- nöknö érdemeit, amit a jelenvoltak mély meghatottsággal hallgattak. Elhatározták továbbá, hogy az elhunyt nevére alapítványt létesítenek, melyre eddig már nagyobb összeg lett jegyezve. Helyreigazítás. Az újvárosi olvasókör Katalin báljában résztvett asszonyok lapunk múlt heti számában közölt névsorában a jelenvoltak között dr. Császár Ferenczné neve is előfordul. Felkérettünk annak konstatálására, hogy a jelzett tánczvigalmon dr. Császár Ferenczné Niedermayer Szidónia úrnő nem volt jelen. Talált tárgy. Folyó hó 9-én délelőtt Gyulán, a gabona piacztéren 3 drb kulcs találtatott ; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányi hivatalnál átveheti. Deczember a tél hónapja lenne, de azért még az idei deczember, egy két napot kivéve, nem igen volt télies. Már már azt hittük, hogy a korcsolyázást is meg lehet kezdeni s egyszerre úgy meglágyult az idő, hogy elolvadt a reményteljes téli jégpálya, s azóta ködös, nedves, éppenséggel nem teles, de azért kellemetlen hideg locs-pocs időnk van, melyet néha néha verőfényes kora tavaszi jellegű napos idő vált fel. Pedig most még vállalÖzv. Billitz Vilmosné pista barátok, viszont Yalastyán Dorka szemre való, kivánatos menyecske volt. Amellett liberális. De az emberek kíváncsisága nem ismer határokat. Mikor a szép menyecske kalandjának hire kelt, a szomszédok mindenféle kérdésekkel ostromolták. Részleteket kértek tőle. Az öreg Lepény főleg azt tudakolta, hogy mit beszéltek a zsiványok ? — Mind3nfélét, — válaszolta Valastyán Dorka, mélyen elpirulva. Az öreg Lepény tovább firtatta : — De hogy értetted a szavakat, mikor te nem is tudsz magyarul? Valastyán Dorka nagy szemeket meresztett, aztán bájos egyszerűséggel folytatta : — De hiszen tótul beszéltek ! — Tótul? — Persze. Mind tótok. Mondták. Nógrád- ból valók. Csak tudom. Az öreg Lepény még egyszer föltette a kérdést. Hangja ünnepiesen csengett : — Ide vigyázz, Dorka. Igazán felelj. Csakugyan tótok azok a zsiványok ? — Ha mondom . . . — Akkor jól van, — mondotta az öreg Lepény, kiegyenesítve derekát. Még az este összeszedett hat embert, kiket vasvillával, kaszával és ásóval fölfegyverkezett. Elmentek a rablókat keresni. Nem éreztek semmi félelmet, aggodalmat, vagy ahhoz hasonlót. — Hiszen, — magyarázta az öreg Lepény, — tótok. Hajnalban meg is találták őket a meggyesi csárda előtt. Éppen szekérre akartak ülni. Ebből semmi sem lett. Az öreg Lepény és társai rájuk rontottak. A harcz rövid és heves volt. A megtámadott bosnyákok nem tudták megérteni, hosy a csabaiak honnan veszik egyszerre a hősiességnek azt a csodás mértékét, amellyel hátokat, fejüket véresre verik ? Nos, a zsiványok az első összetűzés után, gyáván, nyomorultan megfutottak. Valószínű, hogy meg sem állottak a nógrádi hegyek aljáig. Az öreg Lepény nyugodtan lépkedett haza embereivel. Mintha csak valami mezei munkáról tértek volna meg. Egyik sem csinált virtust belőle, hogy a rablókat elkergették. Hiszen csak tótok. —■ Ha mi azt előbb tudtuk volna! — mondotta az öreg Lepény fejcsóválva. A rend és nyugalom helyreállt. Akinek pénze volt, az ismét zavartalanul örülhetet neki. Eg y-két hónap múlva el is felejtették az egészet. Azaz nem egészen . . . Történt ugyanis, hogy egy szép vasárnapon Kitka Mátyás, kinek Fényesen volt a tanyája, bejött ötödmagával a városba, istentiszteletre. Elvégezvén az ájtatosságot, visszamentek a fényesi tanyára. Lassan, nyugodtan haladtak, beszélvén az örök témáról, az idők járásáról. Még magasan állott a nyári nap, mikor a Körözs mellett elhúzódó füzesből három gyanús alakot látnak kilépni. Mindegyik kezében dupla puska volt. Nem lehet kétség kilétük iránt. Kitka megállította társait, kik közt Rohos- kának az apja is volt. — Nohát, — folytatta az öreg Kitka, — most nincs kegyelem, agyonütjük őket. Jertek ! Azzal, úgy, a hogy voltak, fegyvertelenül megtámadták az állig fölfegyverzett zsiványokat. Azaz volt fegyverük, a rézkapcsos, vaskos bibliák. Azzal ütöttek, sújtottak. Mindegyik egy bibliai Sámson erejét érezte karjaiban. A harcz kemény volt. A megrohant zsiványok veszettül védelmezték magukat. De hasztalan. A bibliák rezes hegye úgy kopogott a a fejeken, mintha menykövek sújtottak volna le. Az egyik zsiványt agyonverték, a másik kettő véres fővel megadta magát. Kitka bevitte őket Csabára s átadta a csendbiztosnak. A halottat is, a sebesülteket is. A csendbiztos hivatalos mogorvasága enyhült egy kissé. — Jól tettétek, — mondotta, — ámbár reggelre magam is behoztam volna őket. Mikor a csendbiztos vallatni kezdte az elfogott zsiványokat, Kitka nagyott nézett. Kisült, hogy nem tótok, hanem magyarok Biharból. Mikor késő este hazafelé bandukolt társaival, szótalan, magába merült volt. Azon a helyen, ahol a hőstettet elkövette, megállóit s odaszólt Rohoskanak : — Te, Máco, jó ám, hogy nem tudtuk, hogy magyarok. — Bizony jó, — hagyták helyben a többiek.
