Békés, 1904. (36. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-14 / 33. szám

1904. augusztus 14 BÉKÉS 7 aki Gyulán nem pletykál. S bizony nehéz lesz be­tömni a száját sok asszonyságnak és urnák, mert a bekövetkező éhínség alatt nem lévén mivel el­foglalni a szájukat, még többet fogják használni erre a hatósági engedély nélkül űzhető sportra. S jaj annak, a ki ezen megbotránkozik, az el van veszve, mert a halál és pletyka ellen nincs orvos­ság, legfelebb azt lehetne tenni, bogy türelmi bár- czát kellene rá váltatni az illető sport űzőkkel. De űzzük el gondjainkat, hisz gondtalanul élni oly szép s oly jó. Hozzájárul ehhez Györy Mihály énekes leányaival, mint egy családból álló társulat is, a mely család a mióta Gyulára jött, a legpél- dásabb családi életnek adta tanujelét s ezért meg is lett hosszabbítva játszási engedélye a színi sze­zon kezdetéig. S mióta helyreállt a mégis megzavart családi béke, amit csak egy-egy pillanatra zavart meg a család kötelékén kívül álló nagybőgős, azóta a jó gyermekek találóan éneklik : Megjavul a sok gyerek, > Hogy a macska rúgja meg. Megjelentek különben a .Szinházi Lapok“ is s a rikkancsok lelkesedve kínálják : Tessék kérem tessék „Szinházi Lapok“ csak Négy fillér. Az első szám szépen sikerült s miután képes, alighanem életképesebb lesz, mint néhai elődje e „Színházi Újság " Egyik előnye elődjével szemben, hogy hat fillérrel olcsóbb s ez ebben a bő világban mikor minden zseb üres, üditőleg hat. Kívánom, hogy az uj szinházi szezon legvégső határáig képes legyen — élni. A „Szinházi Lapok“-kal kellene járnia, hogy a közönség járjon a színházba. Janooicsnak ördögé­nek kell lenni, hogyha ez sikerül neki s ezért is kezdte a szezont a „Boszorkányvár“-ral. Minden­esetre nagy boszorkányság lesz tőle telt házakat varázsolni elő, de tekintve, hogy Gyulán a népkert is mintegy varázsütésre népesült meg úgy, hogy a vendéglős most már nem ér rá a, Kurucz Nagy Elek uram bátyám lövöldéje iránt érdeklődni, nem lehetetlen az sem, hogy a színházba járás divato sabb lesz, mint a pletykázás, akkor pedig minden nap telt háznak kell lennie. Igaz, hogy egy nagy közlekedési akadálya vau Gyulán a színházba járásnak. És ez a népkerti porzó. Mert amint bélép a gyanútlanul sétáló em­ber a DÓpkert kapuján, zsupsz eltűnik, elnyelte a por'-s én úgy hiszem, hogy Kecskeméthy Győzőnek is úgy sikerült annak idején úgy elmenekülni, hogy ne leljék meg, hogy Gyulára sietett s itt beleve­tette magát a népkert portengerebe. Csodálom, hogy a toronyőr, a ki'akkora füstgomolyt, mint a milyen porgomoly száll fel mostanában a sétáló helyekről, még nem látott felszállani, félre nem veri a haran­gokat',' hátha ezzel is úgy járnánk, mint a tűzzel, hogy mire a városi tűzoltóság a helyszínére érkezne elmúlna a baj. A tűzoltóságon különben jó lenne elverni a port, mert nem locsol. Yan szivattyújuk, azt is jó lenne egy kicsit kipróbálni, mert kiszárad, az ártézi kutban van viz, van csövük is elég, elérne a népkertig. Mi kell még egyéb. Egy kis hivatalos kötelesség érzet» Vagy éppen az hiányzik, kölcsön kell kérni az adóvégrehajtóktól, mert azoknak meg sók van ebből a jó tulajdonságból. Ha pedig nincs erő és hatalom, amely rábírja a városi hatóságot arra, hogy ne legyen nála sport a port tűrni* akkor legjobb lesz, hogy Varga Ká rolylyal szövetkezve, a sós tengert választjuk éle­tünk további folytatásának szinteréül s a »Pannó­nián* vagy a »Slavonián« átvitorlázunk a földnek Gyulavárossal átellenben levő pontjára, hátha ott is van egy város, ahol azonban a polgárok nem nyelnek 70 — 80°/o pótadóval járó port. — De fel­kérjük Varga Károlyt, hogy a városi hatóság tag­jainak ne adjon útbaigazítást, mert félő, hogy oda is utánunk jönnek s ott is nagy port vernének fel. Tehát tengerre magyar, egyelőre csak a nép­kertben levő portengerre ! —SS - ó. Közgazdaság. A hódmezővásárhelyi kiállítás. Ma nyílik meg ünnepélyesen a hódmezővásárhelyi ipari- és mező- gazdasági kiállítás, amelyen a kereskedelemügyi- és földmivelésügyi miniszterek s a környékbeli városok ipari- és kereskedelmi testületéinek küldöttei is megjelennek. A kiállítás megnyitása és megtekintése után a népkerti vigadóban a vendégek tiszteletére délben 1 órakor bankett lesz. A kiállítás beosztása : A főgimnázium uj épületében vannak a kézműipari, gyári, népipari tárgyak és női kézimunka. A torna- csarnokban ipari tárgyak, mezőgazdasági termények, háztartási, élelmi czikkek és gazdaságtörténeti tár­gyak. A székház közgyűlési termében s a mellette eső termekben művészeti- és néprajzi csoport. A körfal alatti területen ipari, gépipari tárgyak, járó­müvek. Az Erzsébet-sétányban a torna- és vivó- egyesület nyári helyiségében kertészeti tárgyak. A felsorolt rész kiállítása megnyílik augusztus hó 14-én és megtekinthető augusztus hó 28-ik napjáig. Az Erzsébet-sétány mögötti hódtói területen állatkiál- litás: lábas jószágok, baromfiak és méh bemutatása, augusztus hó 20-, 21- és 22-ik napjain. A kiállítást dr. Lukács György főispán, a kiállítás védnöke nyitja meg augusztus hó 14-én délelőtti */a 10 óra­kor, a főgimnázium udvarán. A megnyitási ünne­pélyen csak meghívottak vehetnek részt. Délelőtt 11 órakor a kiállítás a nagyközönség számára meg­nyílik s naponta megtekinthető reggeli 8 órától esti 7 óráig. Gyomai vasárok. A kereskedelemügyi miniszter Gyoma községnek megengedte, hogy a négy országos vásárja, mely eddig szombaton és vasárnap tarta­tott, ezután pénteken kezdődjék úgy, hogy pénteken a hasított körmü állatok, szombaton lovak hajtatnak fel s vasárnap lesz a kirakó vásár. A községnek azt a kérelmét azonban, hogy a szerdai hetivásáron kí­vül, szombaton is legyen hetivásárja, a miniszter nem engedte, mivel nem látja az eddigi forgalmat olyannak, hogy az még egy hetivásár tartását igényelné Közigazgatási bejárás. A békéscsabai villany­telephez a bókéscsaba—békési keskenyvágányu vas- utból kiindulva vezetendő vontató vágány közigaz­gatási bejárása folyó hó 9-én tartatott meg Békés­csabán Ney Ferencz vasúti és hajózási főfelügyelő vezetésével. A bejáráson résztvettek a törvényható­ság képviseletében dr. Berthóty István tb. főjegyző, a közigazgatási bizottság részéről Varságh Béla és Haviár Lajos főmérnök, Békéscsaba község részérő' Korosy László főjegyző, Zsíros András biró és Achim Gusztáv mérnök, továbbá Seiler Eiek járási főszolgabíró, végül az A. E. G. V. részéről Sármezey Endre igazgató és Laczay István mérnök. A bizott­ság a terveket megfelelőknek találta és az építés engedélyezését javasolja. Motoroskocsik Békésmegye viczinális vonalain. Érdekes és nagyfontosságu újítás keresztülvitelét vették tervbe a kereskedelemügyi minisztériumban a máv. kezelése alatt álló viczinális vasutakat ille­tőleg. A minisztérium a máv. kezelésében levő vi­czinális vasutak személyforgalmának emelésére tö­rekszik s ezt motoi os-kocsik aIkalmazásával remélik elérni. Az összes helyiérdekű vasutaknak 500 gőz- motoria volna szükségük, de egyelőre csak 300 motor megrendelését vették tervbe és ebből 120 darabot, mintegy négy és fél millió korona érték­ben magyar gyáraknál már tényleg megrendeltek. Békésmegyében a következő viczinálisok fognak át­alakíttatni motorossá : Gyoma—'Nagyvárad, Szeg halom—Püspökladány és Vésztő—Hollód. Az átala­kítás, mint értesülünk, már a jövő év tavaszán, legkésőbb 1905. évi május hó elsején meg lesz. Törvényszéki csarnok. Kinevezés. Az igazságügyminiszter Mánk Sá muel orosházi járásbirósági Írnokot a gyulai kir. törvényszékhez helyezte át. Emlékül. Varga Vata Sándor szeghalmi legény 1904. május 23-án a tanyára ment, hogy szerető­jét meglátogassa, de nem találván meg, hogy ott­jár t á r ó I megemlékezzék, betörte Benedek Antal be zárt ablakát és 3 korona 20 fillér értékű ingóságot elvitt s mint aki jól végezte dolgát, odébb állott, azonban hamarosan elfogatván, előzetes letartózta­tásba helyeztetett. Kirándulása tényleg emlékezetes is maradt, mert Varga az e hó 11-én megtartott tár­gyaláson 6 hónapi börtönt kapott. A TOSSZ vásár. A júliusi vásárt Kolompár Já­nos kóbor czigány is rossznak találta, mert alig hogy kilopta Kerekes György csabai lakos zsebéből annak pénzfárczáját s az abba elhelyezett járlatot s alig íratta azt át Kolompár Liza nevére, mindjárt elfogták és előzetes letartóztatásban volt e hó 11-ig, mikor is a főtárgyaláson még azt is tagadta, hogy Gyulán járt volna, de később már elismerte, hogy a vásárban ott volt, de amit vásárolt nem sikerült elvinni, végre is — miután perreudszerü bizonyíték nem merült fel — mert még maga a sértett sem álIittatta, hogy ő lenne a tettes — jogerősen fel­mentetett és azonnal szabadlábra helyeztetett. Heti p i a c z. Gyula, augusztus 12-ón. A budapesti árutőzsdén búzában a hét folya­mán lanyha volt az irányzat és 25 fillért veszített árából, más gabonanemüek, változatlanul maradtak. Heti piaczunkon a gabona felhozatal őszi piaczokra emlékeztető óriási nagy volt. Elkelt 50 kilogrammonként koronában • Búza (uj) . . . 9 05—9 80 Árpa (ui) . . . 6 80—7-— Zab ... 6-50—7 60 Tengeri . . 7-50—7-60 Vasúti menetrend.- Érvényes 1904. május l-töl. ■ Nagyvárad—Szeged-Rókus. Nagyvárad indul . . . . 6-02 10-20 4-45 7-07 Nagyszalonta . . . . 7-08 11-26 6-02 8-43 Kötegyán ..................... 7-26 11-43 6-21 9-19 Gyula .......................... 7-59 12-18 6-57 10 00 Békéscsaba érkezik . 8-18 12-37 7-18 10-38 Bókéscsaba indul . . 8-25 1-44 7-41 4 44 Orosháza ..................... 9-15 2-40 8-59 5-50 Hódmezővásárhely . . . 10 — 3-27 10-02 7— Szeged-Rókus érkezik 10 45 4 02 10-55 7-55 Szeged-Rókus — Nagyvárad • Szeged-Rókus indul . — 3-30 10-52 2 44 7-20 Hódmezővásárhely . . — 4-28 11-34 3-31 8-3i Orosháza .... . — 5-41 12-22 4-19 9-58 Békéscsaba érkezik . . — 6 35 1 14 504 11-10 Békéscsaba indul — 6 56 1-38 5 48 4-50 Gyula ..................... — 7 19 2-oa 6 12 5-26 Kötegyán .... . — 7-51 2-32 6-43 6-U Nagyszalonta . . . — 8-20 2-57 7-08 7-02 Nagyvárad érkezik . — 9-30 4-00 8-1? 8-31 Budapest k. p. u.—Arad. Budapest indul — 7-25 8-io 2— 10-00 — Szolnok érkezik . — 9-16 10-56 3-53 l.oo — Szolnok indul. . 2-55 9-23 11-09 4— 4-35 1-30 Mezőtúr .... 4'^ 1004 12 05 4-42 5-41 2-36 Gyo'ma . . . . 10-28 12-33 5-02 6-09 3-07 Békéscsaba érk. . 6-45 11-06 1-28 5 43 7-14 4-09 Békéscsaba indul 7'09 11-13 2-05 5-53 7-29 4 32 Kétegyháza . . 7'43 11-30 2-29 6-10 7-56 4-58 A rád érkezik . . 9 10 12-12 3-29 6-54 9-00 6 05 Arad—Budapest k. p. U. Arad indul . . . 5''0 8-18 1125 4 16 4-5l 9-30 Kétegyháza . . 6‘14 901 12-34 5-00 6-25 10-54 Békéscsaba érk. . 6-40 9 18 12-59 5-17 6-54 11-24 Békéscsaba indul 6-47 9'25 1-29 5-20 7-£7 11-39 Gyoma .... 7‘38 10-05 2-18 6-06 8 í? 12-40 Mezőtúr .... 8-13 10-30 3-05 6 32 9-35 1-22 Szolnok . , . . 9 27 11-12 4 18 7-17 10 43 2-34 Budapest érkezik 11? 7-20 9-35 5-00 6-io

Next

/
Oldalképek
Tartalom