Békés, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1903-05-31 / 22. szám
22-ik szám Gyula, 1903. május 31-én XXXV, évfolyam r Szerkesztőség: Templom-tér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intózendök. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre • . 10 kor. — fill. Pél évre ... 5 „ — „ Évnegyedre . 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 till. f Társadalmi és közgazdászat! hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Főszerkesztő: Dr. Bodoky Zoltán. Felelős szerkesztő: Kálin Dávid. Kiadóhivatal: Templomtér, Dobay Fereuez háza éa könyvkereskedésé, hova a hirdetések és nyílt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. I Nyílt-tér sora 20 till. &S _____________________ í*3 C Pünköst ünnepén. Ott ültek a tanítványok, elzárt szobának néma falai között ... Az ő ajkukat is lezárva tartotta a félelem és aggodalom . . . Leikökben felujult a közel múlt minden eseménye. Látták az elárult s halálra hurezolt Mestert; hallották végső sóhaját, midőn elszenvedte a kereszthalál szörnyű kinját; megjelent előttük a dicsőségben feltámadott, ki az örökélet s halhatatlanság felől biztosítékot adott; ég felé tekintő szemük látta a menybe menő Jézust, ki ígéretet tett az apostoloknak, hogy elküldi hozzájok a vigasztaló Szentlelket. . . Midőn igy múlt és jövőn andalgott lelkök, remény és aggodalom között volt megosztva szivök : „egyszer csak sebes szélnek zendülése“ „kettős tüzesnyelvek“ tüneménye következett s azok, kiknek megigértetett, vették a Szentlelket . . . Mit érezhették a tanitványok, midőn „az Ígéret teljesedett, Szentlélek Isten küldetett a búsongó tanítványokra“ 1 annak leírására a toll erőtelen ... De mert előttünk áll az eredmény, mert tudjuk a lelkesültségnek azon csodás hatását, mely léteire hivta a földön Krisztus anyaszentegyházát: szent áhitat ragadja meg lelkünket, midőn „a pünköst ünnepében dicsérjük Istent szívvel, ki Szentleikét szivünkbe osztogatja bőséggel“ . . . Mig lelkünk a múltakon mereng s annak eseményeit a jelennel egybekötni törekszünk, a jövő miatti aggodalom méltán ragadja meg sziveinket, mert a buzgóság lángja csak itt- ott lobog olthatatlan tűzzel s joggal zendülhet meg ajkainkon a fohász : „Áldott Szentlélek ! T A R O Z A. Fiamnak. Messze mentél, fészket raktál, Mint erdőben dalos madár, Nagykorú vagy én gyermekem !. ! Fogadd azért üdvözletem. Haladj előbb fokról, fokra. Alá ne szállj soha, soha . . , Jó erkölcsben, szeretetben, Szived, lelked gazdag legyen. A szerencse, a boldogság, Bagyogja be élted útját; Mig csillag lesz fent az égen, Isten karja óvjon, védjen. Ha a csillag gallérodon S melleden a medallion Annyi s olyan lesz, mint várod, Legyen teljes boldogságod. S ha majd egykor sírunk felett Dalos madár zeng éneket, Sírhalmunkra hulljon könynyed .. . Síri álmunk igy lesz könyebb. Mig élsz s mig él a nővéred, Szeretettel ápold, védjed ; Légy jó testvér mind őrökre . . j Szivünknek ez lesz öröme. Kedves dam I áldjon Isten I . . . Mig csak dobog szivünk, szivem, A jó Istent arra kérjük, Hogy tartson meg mindig nékünk .! ! Átölelve, gondolatban, Megfürösztve könyben, csókban, Köszöntünk hő szeretettel. . . Minket soha ne feledj el 1 Dombi Lajos. reánk szállj, hogy a Krisztustól gyűjtött nyáj örvendezhessen a Püuköstbe. Világosítsad elménket, biztasd köztünk a félénket, a sérelmes sziveket kösd be, minden hidegséget űzz el ama mennyei szent tűzzel.“ . . . Az-első Pünköst napján Péter apostol szavára ezreknek szivében ragyogott tel Krisztus evangyeliomának mennyei világossága, elűzve a lelki sötétség sűrű ködét, átkos homályát ... De vájjon ma keresik-e mindenek az idvesség hervadhatlan koronáját ; a leiki éhség és szomjúság kielégittetó- sének élénk vágya be van-e írva minden szívnek táblájára ? . . . Oh, e világ múló javaihoz ragaszkodás sokkal erősebb, mint az égiek iránti szeretet a szivekben ! Az önzés rabbilincse milliókat nyűgöz s a szárnyaszegett lélek nem képes felemelkedni a minden jók örök kútfejéhez . ! . A hatalmasok kegy mosolya, a földi kincsek csillogása lidércz nyomás a gyenge lelkeken s a látszatnak hódoló, mulókért rajongó törpe nemzedék lelkesülni nem bir a mennyeiekért, nem képes dicső eszmékérti küzdelemre, mert megbénította tett erejét a földiek önző szerelme . . . Ha az ősök csak igy érezték volna a Szentlélek erejét, bizonyára. nem épülhetett volna íel e földön Krisztus anyaszentegy- háza s nem törekedtek volna kitartóan lei- kök igaz javára ... Ha az eszmék diadalra juttatásának élénk vágya nem lett volna mozgatója a sziveknek, hazát szerezni s megtartani nem lett volna képes a hazaszeretet. Lelki szabadság sziklavára épült fel hajdan a Szentlélek buzdító szavára; polgári szabadság virágai nyíltak egykor az igaz honfiak buzgólkodása folytán . . . De hát a szent örökségeknek ne volná- nak-e hű őrei a most s jövőben élők? . . . Isten s haza iránti szeretet ragyogó napja maradhatna-e sötét homály martaléka?! . . . Oh nem, nem ! Akkor nem lennénk méltók arra sem, hogy segítségünkre jéjjön az isteni kegyelem, hogy közöltessék velünk a Szentlélek ereje ... A lelkikincseket megbecsülni nem tudó, nem akaró nemzedék méltó sorsa a kárhozat . . . Két századdal menjünk vissza a múltba!... Zendül a szabadság riadó harsonája ... A tárogató a hősöket küzdelemre hívja ... A szabadság bajnokának porai idegen földben pihennek, hol mint száműzött lehelte ki nemes lelkét, azért mert vette Istennek Szentlel- két . . | S még emlékezete is csak halvány sugár, mely egyes szivekbe kisérteni, messze fekvő sírjából, néha-néha feljár . . , Azok, kik mágja halált szenvedtek a hitért, az Istenhez való forró szeretetért, ma már csak a történelem lapjain találnak helyet, mig korunkban sokak előtt áruczikk a vallás, melyért nem csak életet áldozni, de még hitvány földi kincsekből adakozni sem sokan hajlandók . . . Pünköst ünnepe derült a keresztyén- ségre . . . Vajha minnyájunkat megszállana ma Istennek Szentlelke, hogy felolvadna a közöny jégpánczéla s ki-ki gondolna lelke igaz javára! „Mit használ valakinek, ha mind e világot megnyeri is, de lelke kárhozatra jut?“ Mit ér az emberi szív, ha az terméketlen, kopár-szikla s a hit, szeretet és reménység mennyei virágai gyökeret nem verhetnek benne? . . . Megvalósulhat-e e földön Istennek országa, ha nem él a szivekben az idvességre jutás soha nem lankadó vágya? . . . Vegyünk azért Szentlelket e napon ! annak ereje dicsőüljön meg a mi erőtlenségünkben! . . . Akkor lesz igaz öröme a m szivünknek a pünköst ünnepében, mert akkor zöld lombot hajt a reménység fája, virulni fog rajta a szabadság diszlő virága, boldogság vár egyházra, hazára . . . Adja Isten, hogy úgy legyen ! Dombi Lajos. A vármegye közgyűlése. Élénk érdeklődés mellett vette kezdetét tegnap a vármegye rendes közgyűlése. A megnyitás előtt különböző csoportokra alakulva foglalkoztak a bizottsági tagok a legaktuálisabb politikai kérdéssel, a képviselőházi obstrukczió ügyével, a melyet az ösz- szes törvényhatóságok szóvá tesznek, itt Ladies László dr. vetvén fel indítvány alakjában, hogy a vármegye helytelenítse az indemnitás megobstruálá- sát. A másik ügy, a mely általános érdeklődést keltett, a közigazgatási bizottsági tag választás volt, a melynél azonban már kevésbé oszoltak meg a vélemények. Az obstrukczió ügyében beadott indítvány feletti vita, valamint a névszerinti szavazás és szaYa- zatlapokkal való választás hosszú időt vett igénybe, úgy, hogy a tárgysorozat'legnagyobb része délutánra maradt. A délelőtti tanácskozás lefolyásáról a következő tudósítást közöljük: A közgyűlésen dr. Lukáct György főispán elnökölt és azon mintegy 150 bizottsági tag és nagyszámú érdeklődő volt jelen. Elnöklő főispán megnyitó beszédében utalt arra, hogy súlyos hazafiui aggodalommal látja a helyzetet. A nemzet, mint a vizsgára készülő ifjú, tömérdek dolog előtt áll, hogy szigorú censora: az élet előtt megállja helyét. Tenger dolga és baja között a nemzeti akarat kifejezője, a parlament dermesztő mit sem tevésben tölti idejét. Alkotmányunk nagy veszedelemben forog az indemnitás megobstruálása miatt. Nincs értelme, hogy a törvényttisztelő kormánytol megvonják a felhatalmazást. Alkotmány- tiszteletnek nem nevezhető, ha a törvényes rendet lehetetlenné tesszük. A katonai javaslatok (Levele!) tárgyalása során az ellenzék által felállított nemzeti követelményekkel az indemnitás megobstruálását indokolni nem lehet. (Úgy van!) Sőt az indemnitás megobstruálása veszélyezteti a nemzeti követelmények kivívását. Lerontja a nemzeti ellenállás tiszteletre méltó erejét. Szükségtelen és rósz taktika, de káRégen... Meglibben az est szürke fátyla S a szomorúság néma árnya Tanyát üt árva lelkemen ... Gyermekségünk derűs világa Ragyogva röppen a homályba, S nevetve, vígan int nekem. Félig ébrenlét, félig álom . .. Fuvalma, színes lepkeszárnyon, Halkan, borongva száll le rám. ... Mi összebújtunk a kis ágyon És betakart melegen, lágyan. Fölénk hajolva, kis mamám. Kértük, meséljen hosszút, szépet 1 S királyleányt és leventéket Meg-megsirattunk igazán . .. — Ezer gyönyört nyújtson az élet: Azokat a szép, bús meséket El nem felejtem soha tán 1 Azokat szőttük álmainkba, De közbe lendült lapda, hinta, Sőt kis mozsár és kis fazék . . .- Az ablakomnál reogve-ringva Orgonaág fejét bólintja: A gyermekálmok oda rég’!. .. Az orgona is jó barátunk .. . Hüs rejtőkébe lopva jártunk Megtépni dús virágait. Ha férjhez ment a szőke bábunk, — Felékesitni kis oltárunk* — Szelíden nyujtá ágait. Az ereszaljban barna fecskék A nászindulót csicseregték S a tarka gyöngytyúk prédikált. Bolondos, pajkos, réti lepkék A nászbokrétát meg-meglepték ... A tücsök vígan muzsikált. A lakomához telepedtünk . .. (Zöld galagonyabogyót szedtünk, Meg édes akácz szirmokat.) Az égbolt ragyogott felettünk, Játsztunk, daloltunk és nevettünk És álmodoztunk ... ah 1 sokat. .. Ha nyílt az ajtó s jött a vendég: Királyfit vártunk, bős leventét, Táltos lován ki elragad. Lestük a hajnalt, nap lementét, Mert szarka és pók bejelenték, Ha útja mifelénk akadt. Kicsi szobánkban, csöndes éjen, Megosztozkodtunk észrevétlen: Neked jut majd a vőlegény ; Mig a bölcs táltos marad nékem. (Hogy hős leventém nem jön értem, Már gyermekészszel tudtam én!) ... ó, régen elszállt gyermekévek,. Bohó álmok, tündérmeséknek Mosolygó, bájos évei 1... Sápadó árnyak, bús emlékek, Sárban nyugvó, megtört remények Járnak most fél kísérteni . . . Az est homálya lopva ringat, ... Hogy fontuk-szőttük álmainkat: Koszorúdat és fátyolod I. .. Az ablakomon virágillat Surran be lágyan s egy kis csillag Szelíden, fájón mosolyog . .. Halottja van a falunak. '• — Raji. — A harangok bánatos zöngése meg-raegre- zegteti az illatos, fényes májusi levegőt. Olyan elütő a természet vidám gyönyörűségétől a gyászos harangzöngés I A fehér fürtös, harmatcsepekkel terhelt akáczok lombjai alatt gyászrubás alakok sietnek lehajtott fővel, bánatosan. Nem hallgatják a pajkos rigó-füttyét, a fülemi!e-hang, fecskecsicsergés hidegen hagyja most a sziveket; pedig a nap ma oly melegen, oly áldólag ontja sugarait a tavaszi örömben úszó, virágos természetre! Nem látja azt most senki, csak egymás bús arczát, melyen az őszinte fájdalom és részvét érzelmei ülnek. A köszöntés is, melylyel egymást fogadják, oly szokatlan: —Meghalt Erzsók néni! — hangzik gyászosan a meghatottságtól remegő ajkakról. A templom melletti nagy kőház udvara tömve van már a gyászolók szomorú sokaságával, kik a kegyelet adóját kívánják leróni az elhunyt jóságos Erzsók néni iránt. Óh, de ki is tudná az ö temérdek jó cselekedetét igy hamarjában elsorolni!? ó már gyermek korában kivált áldptt, jó szivével a falu gyermekei közül ( ifjúsága példányszerü volt, házas élete pedig a tűrés és önfeláldozás szakadatlan lánczolatából állott; de ki mondhatná mégis, hogy ő nem volt boldog!? Szivét lelkét az Istennek adta minden kételkedés nélkül. Életét a Krisztus evangéliuma szerint folytatta s talán az "Volt reá nézve a boldogság, hogy szenvednie kellett neki is, miként a mi ártatlan Üdvözítőnk szenvedett a mi váltságunkért 1 ? A szükölködök áldva terjesztették ki kezeiket a gazdag Vadas ház felé, a betegek testilelki erősítést nyertek a ház jótékony asszonyától. A falu két őrültjét soha senki sem tudta megmosdatni, megfésülni; Erzsók néninek még azok is engedelmeskedtek. Minden héten megmosatta ruháikat s a szegény Julis hosszú hajából kiszedegette a vadvirágokat, tollakat, melyekkel — menyasszonynak képzelve magát — feldíszítette fejét a szegény őrült leány. Erzsók néni Ígért neki szebbet, az esküvőre pedig se- lyemviganót, ha ki engedi fésülni az összekuszált, megtépett haját s az elméjében megtébo- lyodott leány türelmesen engedte rendbehozni a szétkuszált, viharverte fürtöket. — A koldusok, t -n \r nciai száEtiáiilioz sg'ész iv m.sllélsl©t va.xi csatolva,.
