Békés, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1903-07-19 / 29. szám

t a „Békés" 1903.29-lk síámáta. Kovácsik István csorvási és Marek János körös- ladányi illetőségű ifjak a képesítő közigazgatási vizsgálatot a belügyminiszter által szervezett köz- igazgatási vizsgáló bizottság előtt sikerrel letették. A szanatórium építése ügyében tegnap váro­sunkba érkeztek Czigler Győző műegyetemi tanár, a kit a szanatórium egyesület a tervek készítésére felkért, dr. Kúthy Dezső az Erzsébet-szanatórium igazgatója, Riedl Frigyes közegészségügyi mérnök, a kik mellé dr. Lukács György főispán meghívta Zöldy János főorvost, Szarvasy Arzén kir. főmérnö­köt és Molnár Albert városi mérnököt, a kik teg­nap valamennyien behatóan megvizsgálták a szana­tórium czéljaira kijelölt Lugos erdőt. A jelenlevők a kijelölt helyet mindnyájan kiválóan alkalmasnak találták, a melynek egyik főelőnye az, hogy déli oldalán folyik el a Fekete-Körös, a mely felé a fő­épület homlokzata fordítható, ez, valamint az egész területet körülvevő holt Körös, mintegy természetes alagcsővezésül szolgál a területhez és a szennyvizek teljes és könnyű elvezetését lehetővé teszi. A terü­let fásítása is megfelelő úgy, hogy inkább csak rendezés és csinosítás czéljából lösz pótlandó. Czigler Győző tanár kijelentette, hogy a terveket és költségvetést mielőbb elfogja készíteni és pedig az egyesület határozata szerint 100 ágyra, úgy azonban, hogy a szanatórium szükség esetén könnyen tovább bővithető lesz. A beosztásra nézve a jelen volt szakértők abban állapodtak meg, hogy a szanatórium arra való tekintettel, hogy nők jóval kevesebb számban jelentkeznek felvételre, egyelőre 70 férfi és 30 nő részére rendeztessék be és ennék megfelelően építtessék. Czigler tanár azt a gyakor­lati tanácsot adta, hogy az építéshez szükséges tég­lát a helyszínen házilag állítsák elő, ahoz megfe­lelő anyag rendelkezésre ott állván, amivel a tégla­anyag ára körülbelül a felébe kerül, mint a rendes utón való beszerzéssel. A szanatórium vezetősége lehetőleg gondoskodni fog erről, valamint az állam­tól fog kérni a szükséges mennyiségben a talaj viszonyokhoz alkalmas faültetvényeket. Mihelyest Czigler tanár a tervekkel elkészül, az egyletnek feladata lesz, hogy azok kiviteléről gondoskodjék. Áthelyezés. A király megengedte, hogy Lehóczky Vilmos gyulai törvényszéki albiró, akit legutóbb a békéscsabai járásbírósághoz osztottak be, innen a budapesti VI. kér. járásbírósághoz saját kérelmére áthelyeztessék. Az aradi ügyvédi kamara közhirréteszi, hogy Keller Imre gyulai ügyvédet elhalálozása követ­keztében az ügyvédek lajstromából kitörülte és irodája részére a halaszthatatlan teendők végzé­sére gondnokul dr. Ladies László gyulai ügyvédet rendelte ki, továbbá hogy Bertin Pált Szeghalom és dr. Goldberger Ödönt Szarvas székhelyijei az ügyvédek lajstromába, végül hogy Künstler Mihályt dr. Singer Béla orosházi ügyvédnél, dr. Balázs Lajost dr. Fáy Samu békéscsabai ügyvédnél, Dérczy Antalt dr. Fuksz Béla szarvasi ügyvédnél és Pálka Pált dr. Sziráczky János szarvasi ügyvédnél való joggyakorlattal az ügyvédjelöltek lajstromába foly­tatólag felvette. Kánikula. Meleg van. Amitől még a múlt héten féltünk, hogy nyarunk nem lesz, most hirtelen teljes erővel beköszöntött. Sütőkemenczéhez hasonló for­róság uralkodik a városban, hol a naptól átmele­gedett házak még este is ontják a meleget. Láto­gatott most az uszoda és esténkint a népkert, mert tulajdonképen csak ott érezheti magát jól az izzadó polgártárs ebben a kutya melegben. A második érettségizett kisasszony. A gyulai leányok úgy látszik, nemcsak a társaságban, hanem a tudományban is megállják a helyüket, ha egy­szer hozzáfognak s már a második gyulai kisasz- szony sikeréhez van alkalmunk gratulálni. Kiss Irén, néhai Kiss Antal főispáni helytartó unokája, Kiss Gyula, nyug. tb. főszámvevő bájos, ifjú leánya tett kitüntetően érettségi vizsgát a nágyváradi pre­montrei főgimnáziumban, ő második' érettségizett kisasszony most a gyulai leányok közül. Napról-napra ritkul a 48-ki szabadságharcz hőseinek száma. A múlt héten elhunyt Brassóban Kemény Mihály 48-as honvéd tüzérhadnagy, Békéscsaba község volt mérnöke, majd közgyámja s később három czikluson keresztül országgyűlési képvise­lője. A boldogult hetvenkilencz évet élt s a ki­egyezés megkötése utáni korszakban köztevékeny- ségének nagy részét Békéscsaba község érdekeinek előmozdítására fordította. Mig Csabáról el nem költözött, elnöke volt az ottani polgári körnek, mely távozása után örökös diszelnökévó válasz­totta. Halála Békéscsabán és az egész vármegyében őszinte, igaz részvétet idézett elő s a csabai polgári kör kegyelete jeléül koszorút küldött a sírjára Makóra, hová holttestét szállították. Áldás és béke lengjen hamvain. Bimbóhullás. Fájdalmas, súlyos csapás érte Szabó János kir. törvényszéki iktatót. Szép remé­nyekre jogosító, bájos 10 éves kis leánya, a Scherer- intézet jeles növendéke hunyt el e hó 15-ón agy- hártyalobban hosszú, kínos szenvedés után. A bol­dogult ifjú leány egyetlen otthonlevő leánya, szeme- fénje volt a családnak, szépségével, kedvességével megnyerte mindönki szivét, aki őt ismerte. A korán elhunyt kedves kis'halott hült tetemeit e hó 16-án délután kisérték örök nyugalomra, nagy részvét mellett. Kemény Mihály. Köszönetnyilvánítás. Ez utón mondunk szivből jövő forró köszönetét mindazoknak, kik felejthetet en Zsanettka leányunk elhunyta alkalmából, fáj­dalmunkban részt vettek. Gyula, 1903. julius hó 15-én. Szabó János és neje Szöllösy Julia. Vizbefulladt ember. Rozsos Mihály 54 éves, nős, 3 gyermek atyja, gyulai születésű ás illetőségű napszámos, folyó hó 17 éré virradó éjjelen az élö- vizcsatornába fulladt, ahonnan reggel 5 órakor vették ki hulláját. Rozsos már 18 év óta nehéz kórban szenvedett s hetenként 2—3-szor éjjel nappal fellépett rohamai alkalmával rendkívül sok vizet ivott, 8 végtagjait mosogatni és dörzsölni szokta, ami fájdalmait enyhítette. Utóbbi időben a pálinkát is hagy mértékben megszokta, és ez rohamait nagy mérvben fokozta. Valószínű tehát, hogy folyó hó 16 én este a Kossuth-térről, ahol ácsorogni szokott hazamenőben az élővizcsatorna parton érték el rohamai, s hogy fájdalmát a szokásos módon eny­hítse, kalapját és kabátját a fagyai szegélyére téve lement a viz szélére, hol eszméletét vesztve a vizbe fordult éB segély hiányában megfuladt. E8kÜVÖ- Podhradczky János szentetornyai lel­kész folyó hó 7-ón esküdött örök hűséget Dankó Sámuel szarvasi ág. ev. tanitó leányának, Ilonkának. Tanit0választá8. Az Orosháza község tulaj­donát képező két hosszufoki tanyai iskola ürese­désben levő tanítói állására szavazattöbbséggel Hajdú Mihály okleveles tanítót választották meg* Eljegyzés. Jancsó Lajos pusztaföldvári urad. gazdatiszt eljegyezte Urbanek Nándor szentandrási takarékpénztári vezérigazgató leányát, Erzsikét. Tanitóválasztások. Jerzsák Árpád [gnácz dobozi római kath. tanítót a nagyváradi községi, Kovács -Lajos szintén dobozi ev. ref. tanítót pedig a nagy­szalontai ref. iskolához választották meg tanítónak A szarvasi polgári leányiskola államosítása immár befejezett ténynyé vált, amennyiben meg­érkezett a közoktatásügyi minister leirata, a mely tudatja, hogy a kötött egyezség értelmében az isko­lát az állam kezelésébe átveszi és igy az intézet szeptemberben már mint állami iskola fogja az uj tanévet megnyitni. Az iskola számára a község által emelendő uj díszes épület előmunkálatai seré­nyen folynak, úgy hogy az építkezéshez is még ez évben hozzáfognak. Eljegyzés. Spitzer Miklós békési gyógyszertár tulajdonos vasárnap eljegyezte Ujkécskén Oppenheim Terézt. Állategészségügy. Körösladány községben ural­kodott ragadós száj- és körömfájás betegség meg­szűnt és igy a község és határára érvényben volt zárlat feloldatott. Öngyilkosság. Sinkó Lajos orosházai bognár .felesége f. hó 9-én gyufaoldatot ivott, amitől súlyos belső égési sebeket szenvedvén, a gyorsan előhívott orvosi segély ellenére is, rövid szenvedés után meg­halt. A boldogtalan asszonyt állítólag férjének rossz bánásmódja kergette halálba s érdekes, hogy Sinkó, kinek a harmadik felesége volt, előbbi két nejét is öngyilkosság utján vesztette el. A szeghalmi közös legelő felosztása. A szeg­halmi tagosítás, a lakosság nagy örömére, múlt szombaton teljesen véget ért. A tagosítással kap­csolatosan a közös legelő egy részét is felosztották s szombaton e felosztás nyert hitelesítést. Jelen voltak a törvényszék részéről Tholt István dr. tör­vényszéki biró és Haviár Lajos főmérnök. Badacsonyvidéki bortermelők szövetsége. A Balatonmelléki szőlővidék bortermelői által meg­alapított szövetség junius 20-án tartotta Tapolczán választó közgyűlését Hertelendy Ferencz orsz. kép viselő elnöklete alatt. A közgyűlésen megjelent 400 szövetségi tag közfelkiáltással Handlery Gusztáv földbirtokost, a borellenőrző bizottság tagját válasz tóttá meg ügyvezető igazgatóvá és ennek helyette­sévé Frisch László szőlőnagybirtokost. Az igazgató­ság tagjaivá választattak: Ley József plébános. Kovács Vilmos dr. ügyvéd, Fischer Gyula dr. ta­karékpénztári igazgató, Tus Antal vinczellériskolai igazgató és Zalamegye szőlőfőfelügyelője, Takács Jenő kir. közjegyző és báró Puteány Géza nagy birtokos. Pénztárnok lett Weiler Ignácz. Ezenkívül 50 választmányi és 6 számvizsgáló tag is m lasztatott. A szövetség székhelye Tapolcza és mű­ködését f. hó 1-én kezdte meg, mely oda irányú' hogy a bortermelők és borvevők közötti üzletkötést közvetítse és élénkitse. A borkereskedők és ven­déglősök rokonszenvvel és érdeklődéssel viseltet­nek ezen szövetség iránt, mely hivatását helyesen felfogva, a borkereskedők és vendéglősök bevásár­lási munkáját megkönnyíteni akarja és nem szán­dékozik más szövetkezetek példájára, a kereske­dőkkel versenyezni. Életuntak. Füzesgyarmaton Fekete Bálint 83 éves napszámos vasárnap az ajtó sarkára felakasz tóttá magát. — Hasonló módon vált meg az élettől hétfőn Csák Juliánná 14 éves cselédleány, ki szol- gálatadója lakásának a padlásán egy gerendára felakasztotta magát. Megégett gyermek. Orosházán Szabó Antal 4 éves leánykája Juliska, folyó hó 5-én a tűzhely közelében játszadozott, miközben a tűzhelyből ki­pattant szikrától ruhája tüzet fogván, a szerencsét­len gyermek oly súlyos égési Bebeket szenvedett, hogy másnap reggelre meghalt. _ V Lélekkufár asszony. A békéscsabai rendőrség szerdán letartóztatott egy elvetemült asszonysze­mélyt, ki egy 12 éves kis leánynyal utazott ke­resztül Csabán. A letartóztatás úgy történt, hogy az egyik rendőrőrszemnek feltűnt a vasúti állomás­hoz közel eső szállodából kijövő kis leány s kér­dőre vonta, hogy mit keresett ott. A kis leány pedig zavart fel el etében wa e asszonyra hivatko­zott, kit a rendőr\jf^áD lefarf/íitatott. Mindkettő­jüket felkisérte a kozoe^íiazára, hogy kihallgassák őket. A kihallgatás során kiderült, hogy a csábító asszonyt Vári Sándorné, Högye Rebekának hívják, Békésen lakik s régóta gyalázatos foglalkozást üz. A kis leány neve Velecki Erzsébet, ki áprilisban volt tizenkét éves és ki elmondta, hogy Várinéval a nagyváradi Félix fürdőben találkozott, hova ő Tusnádról ment szolgálatot keresni. A gonosz asz- szony kecsegtető, fényes ajánlatokkal itt csábította a bűnre. A fürdőben való egy napi tartózkodás után Nagyváradra mentek, hol három nappal, há­rom éjjel mulatoztak. Nagyváradról utaztak Csa­bára s itt a rendőrség szerencsésen letartóztatta őket. Az esetet rögtön a járásbíróság tudomására hozták, honnan Vári Sándorné Hőgye Rebekát a gyulai törvényszéki fogházba kisérték. Az elvete­medett asszony tizenkét éves áldozata csabai kórházban fekszik betegen. Ismeretlen késeid. DobiszLászló csaba-erzsebet- helyi kovácsmester vasárnap éjjel a főtéren hazafelé gyekezett, kissé hangulatos állapotban. Valakivel összeszólalkozott, verekedni kezdtek i az ismeretlen egyén Dobisz bal arczát késsel végig hasította, úgy hogy veszélyes sebével a kórházba szállította a rend­őrség, hol arczán a sebet összevarták. Az ismeretlen után folyik a nyomozás. Öngyilkosság. Wagner Mihály 58 éves mező- berényi földmives már régebben az italnak adta magát és a züllés utján haladva életuntság vett erőt rajta, mely végzetes tettre ragadta. Leánya lakásán kékkőoldatot ivott és mire tettét észre­vették, már nem lehetett segíteni rajta, meghalt. Öngyilkossági kísérlet- Sajben Mátyás 20 éves békéscsabai szobafestősegéd, öngyilkossági kísér­letet követett el. Revolverrel a gyomrába lőtt., de a golyó nem hozta el a halált. Most atyja lakásán ápolják s bár sérülése súlyos, felgyógyulásában bíz­nak, Az öngyilkossági kísérlet oka: szerelem. ( legjobb táplálék egészséges l hélbeteg gyermekek számára gyeiynekliszhe 208 50—52 iparáru gyár rész pálinkafőzőé i Bejelentések a gyulai iparklállitásra. Schmidt Antal rézműves Grünfeld Mór czipész Grünfeld Jakab asztalos Dobay János könyvnyomda és könyvkötészet Széles András lakatos tanoncz Karácsony Mihály lakatos Karácsony Lajos lakatos segéd Geiszt György lakatos Takács Viktor agyagkályhás segéd Szécsey Károly kalapos tanoncz Valent Pál agyagkályha és edénykészitő Szállá Lajos kalapos Kelemen Miklós kályhás és fazekas Braun József szabó tanoncz Schőnbrun Ferencz fényképész Gyepes Gergely szabó Szentgyörgyi Ferencz lakatos segéd Kelemen Béla lombfürészelp Kukla József kőmives segéd Sál István bádogos Karácsonyi István szíjgyártó segéd T. Nagy Imre csizmadia segéd Ludvig Lajos szíjgyártó segéd Turbucz Mihály takács Balog István szűcs Csomós István lakatos segéd „Első gyulai kötött- és szövött vény társaság“ „Weisz Mór és Társa“ cognac és likörgyár Jontz Ferencz eozetgyáros Licska József asztalos Kenéz László kádár tanoncz Endrész János kádár Hudik János bádogos segéd Jeszenszky Nándor rostás Árgyelán Péter féfiszabó-tanoncz Dulo János csizmadia tanoncz Bekker Antal bádogos Bartus József csizmadia segéd Kiss Károly csizmadia segéd Kliszek György csizmadia segéd Felföldi József fazekas Puczkó Imre csizmadia segéd Verner Károly kalapos Verner János kalapos Múlt Sándor kalapos Dávid Pál tímár Gyepes Gáspár csizmadia Névery Albert ruhafestő és vegytisztító Sál József asztalos Ipariskola rajzosztály Máyer István asztalos Kiss Mihály czipész Remele József czipész Karáosony Béla kocsinyerges és kárpitos Ludvig József italmérő Ifj. Szabó Antal csizmadia Bende János kovács segéd Tóth Péter kovács segéd Trippa János kovács tanoncz Szilváéi István csizmadia tanoncz Verner Lajos kalapos tanoncz Marosán György mézeskalácsos és viaszgyertyaöntő Steigerwald János müaranyozó Lukács Péter agyagkályhás Lukács Imre agyagkályhás tanoncz Kiisik János kalapos tanoncz Matusek Pál érezfényező és mázoló Kronberger Sándor kovács Kovács Károly csizmadia tanoncz Körösi János kötélgyártó segéd Viszt János kötélgyártó Sánd or György kosárfonó segéd Gergely János kosárfonó Juhász Lajos kosárfonó segéd Deme Imre kosárfonó segéd Krizsán András csizmadia Klinkovics József csizmadia Junászka Sámuel csizmadia Túri Károly csizmadia Névery István csizmadia Siflis György csizmadia Szőke Ferencz csizmadia Bakoh György csizmadia Balázs János csizmadia Somogyi János csizmadia Kiss József csizmadia Junászka Mihály csizmadia Ifj. Junászka Mihály csizmadia Ficzere Mihály csizmadia Szilvási Lajos csizmadia Török János csizmadia Gyepes István csizmadia. Géczi Mátyás csizmadia Fekete Ádám csizmadia Braun János csizmadia Hegyi Ferencz csizmadia Pumucz János csizmadia Siflis Mátyás csizmadia Siflis István csizmadia • Junászka József csizmadia - Névery Károly csizmadia Góg Béla csizmadia Ekszner János szabó segéd Magda György szabó segéd Vrbka Gyula szabó segéd Somogyi Mihály czipész Máté Lajos szabó segéd Gróh György szabó Balog Sándor szíjgyártó segéd Szatráu Imre esztergályos segéd Petik Albert esztergályos tanoncz Takács Gábor esztergályos tanoncz • Hízó Károly kovács Neuhauser Sándor esztergályos Schmidt Emil géplakatos tanoncz Fruzsa János géplakatos tanoncz. Kovács Károly kárpitos tanoncz Merza Kálmán szíjgyártó Begéd, Reiener Emánuel gyufagyáros . Csirke Mátyás szabó Vaszics Gusztáv szabó tanoncz Pumucz János szabó tanoncz > Tóth Béla szabó tanoncz- Jeszenszky Béla szabó . Macsánszky Ferencz lakatos tanoncz- Gulricb János hentes- Mózes József fésűs • Balog István hentes., Junászka György, czipész tanoncz, Heilinger János, szabó Tóth Lajos, férfiszabó ­Torma László, szitás Hack Márton, férfiszabó tanoncz Berndt Mihály, férfiszabó tanoncz. Szili Sándor, férfiszabó tanoncz - Steigerwald József, férfiszabó tanoncz Pecznyik Dániel, szürszabó Dóba Mihály, szabó tanoncz Sebestyén József, lakatos segéd Szénáey János, lakatos Kuklis József, lakatos segéd Kukli8 Imre, lakatos taDoncz Balog Ferencz, lakatos tanoncz Fábián László, lakatos tanoncz . Nagy Lajos, lakatos tanoncz - Kiss István, lakatos, Kiss László, bádogos Bleier Gábor, bádogos - Zielbauer Józséf, nőiszabó Csomós Ferencz, czipész segéd Csiszár Mihály, czipész segéd Deimel János, czipész segéd Vidov.its István, czipész segéd Oláh György, czipész segéd Seje Antal, czipész tanoncz Bene András, czipész tanoncz Wugenhoffer Ferencz, czipész Mérza Béla, czipész Zsiga János, czipész segéd Ifj Bekker Mátyás, czipész Szlávik Sándor, czipész Tarjányi Árpád, czipész Fjejdrich János, ezukrász ^ Gémes Ferencz, kenyérsütő Grospicz Sámuel, aranyműves Abczelon József, kapta és sámfakészitő. Pintér Albert, czipész segéd Ifj. Pécsi István, szövő iparos (takács) Székely Lajos és Zsigmond, lombfürészelők, Pécsi Imre, férfiszabó Kalló Pál, fazekas segéd Kovács Mihály, fazekas Agod György, fazekas Horváth Péter, fazekas Szentgyörgyi Ferencz, lakatos segéd Feuer Márk, férfis/abó s' Császár Károly, ezukrász tanoncz Leitner Menyhért, keztyüs és kötszerész Szilvási Testvérek, czipészek Pribék Lajos, csizmadia segéd Geist János, kádár Geist Károly, kádár segéd Baudermann János, kádár Gremsperger Pál, czipész Szatráo Sándor, esztergályos Goldstein Mór, szappan gyáros Békés Gyula, udvari fényképész Ä. Sohriffert József, építész Balaskó Béla, ezukrász \y Színház. A mai nappal véget ér az 1903. évi gyulai szini saison, a mely úgy szokatlan hosszú voltánál, mint művészi jelentőségénél fogva méltán emléke­zetes lesz városunk szinművészetének történetében. Közel két hónapja, hogy a nagyváradi Szigligeti színház nagy művész gárdája városunkba érkezett és május 26-án megkezdte előadását. Alkalmunk lesz még részletesen foglalkozni a saison tanúságaival és részletes eredményével, itt most csak azt konstatál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom