Békés, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1903-03-08 / 10. szám

lO-ik sszám Gyula, 1903. márczius 8-án XXXV. évfolyam r Szerkesztőség: Templom-tér, Dobay János keres­kedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre j ! 10 kor. — fill. Fél évre ... 5 „ — „ Évnegyedre . 2 „ 50 „ L Egyes szám dra 20 fill. f f Társadalmi és közgazdászat! hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Főszerkesztő: Dr. Bodoky Zoltán. Felelős szerkesztő: Kóhn Dávid. f Kiadóhivatal: 1 Templomtér, Dobay Ferenez háza és könyvkereskedése, hova a hir­detések és nyílt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. LJ!L_ ___Ä Bé késvármegyei tisztviselők fizetés- rendezése. Az a siker, a mely az állami tisztvise­lők sorsának javítására ezek részéről meg­indított mozgalmat követte, sorompóba szól- litotta a vármegyei alkalmazottakat is. Csak a teljes reménytelenség, csak a bizalom hiá­nya lehetett oka, hogy eddig hallgattak pa­naszaikkal, melyeknek jogossága kétségbe nem vonható, mikor a vármegyei alkalma­zottak fizetése mindenütt gyengébb az álla­miakénál és a mikor a legtöbb vármegyé­ben a jogvégzett tisztviselők egész serege alig éri el az állami irodatisztek és Írnokok fizetését, a segéd- és kezelő-személyzet pedig igazán botrányosan csekély javadalmazásért teljesiti egész munkaerejét igénybevevő fel­adatát. Hontvármegye tisztikara tette meg a kezdeményező lépést az országos szervezke­désre, márczius 25-én országos értekezletre hiván össze a vármegyei tisztviselők képvise­lőit. Vármegyénk egyike azoknak a törvény­hatóságoknak, a melyek még jobban fizetik alkalmazottaikat, de a javadalom, különösen az előlépés nehézsége miatt itt is alul van az állami alkalmazottak javadalmán és messze alul marad azon fizetéseken, melyeket az uj fizetésrendezési törvényjavaslat az állami tiszt­viselőkre megállapít. Ennek a ténynek tudatában és a közös érdekek megbeszélésére csak nem teljes szám­mal gyűltek össze Bókésvármegye alkalma­zottai azon a tiszti értekezleten, melyet a vármegye alispánja Hontvármegye tisztikará­nak felhívása folytán a múlt szombat dél­utánjára összehívott. Az értekezleten, melyen Fábry Sándor dr. alis­pán elnökölt, a tisztviselők közül többen hozzászóltak a kérdéshez, maga az elnök megnyitó beszédében Karaszy Ödön. Ismerős név ! Igaz, hogy alig egy fél éve irtunk róla először, de azóta gyakran volt vele alkalmunk találkozni felolvasásokon és lapunk hasábjain egyaránt. Csabai ember, vagyis a mi állítólagos ellen­lábasaink között lakik, igaz, hogy mint beván­dorlóit, de ha ellenségünk lenne is mint ember, mint költőről és Íróról akkor is csak szeretettel elismeréssel Írhatnánk felőle, ha igazságosak s méltányosak akarunk lenni. Két gazdag kötettel lépett egyszerre a nyilvánosság elé, az egyik próza, a másik vers, hogy melyik ér azonban többet, nehéz eldönteni. Egyforma értékes mindkettő, s nekünk egyaránt kedves. Munkáinak olvasása ugyanazt a benyomást teszi reánk, mint mikor vele beszélgetünk. Ked­ves, őszinte és vonzó egyéniség szól hozzánk ezekből a kötetlen és kötött sorokból, kereset len, czifraságkerülő formában. Ilyen ember különben Karaszy testestöl- lelkestöl. A ki egyszer beszél vele, mindjárt meg­szereti, — a ki egy dolgozatát elolvassa, az rögtön kedvenczévé fogadja. Igazán szerencsés tollú ember! Vegyük azonban a köteteket. Prózakötetének „Egyszerű történetek“ a czime. Találó, helyes czim. Nincs is ebben a kötetben a huszadik század levegőjéből semmi. Romlatlan tiszta érzés sugárzik ki minden betű jéből, olyan hatást tesz ránk, ha végig olvastuk, mintha most jöttünk volna haza a friss széna­illatos, vadvirágos mezőről, jól esik tele tüdővel szivni magunkba ezt a tiszta, balzsamos levegőt, jól esik sütkérezni abban az enyhe, tavaszi nap­sugárban. Külön alig lehet dicsérni a kötet darabjait. Egyik olyan kedves, mint a másik, talán nem is lehetne választani közülök! Verses kötete a „Pásztortüzek“, még in­reá mutatott arra a mostoha helyzetre, melyben a vármegyei alkalmazottak vannak és előterjesztette, hogy a vármegyei alkalmazottak sorsának végleges rendezése csak a közigazgatás államosításától várható, ezért sürgetni kívánja az államosítást, de annak be­hozataláig is a fizetéseknek az állami alkalmazottak javadalmazásával egyenlőre való megállapítását. Fel­tétlen szükségesnek véli, hogy a vármegyéknél a korpótlék-rendszer behozassák, mert a vármegyék elkülönített helyzetében az előhaladás igen nehéz. Egyidejűleg sürgetni kívánja az állam, valamint a törvényhatóságok között feltétlen nyugdijviszonosság kimondását. Berthóty István th. főjegyző abból indulva ki, hogy a mozgalomtól siker csak úgy várható, ha a vármegyei tisztviselők az államiakkal egyenlő elbánást kérnek : részletes munkálatot dolgozott ki arra, hogy minő fizetési osztályokba volnának a vármegyei al­kalmazottak sorozandók. Ismertetve e munkálatot, előterjeszti, hogy az egész országra vonatkozólag ez alapon kiszámította, mily összeget igényelne a fize­tésrendezés és azt kereken 3 '/„ millió koronára teszi, ami körülbelül arányban áll a vármegyei és állami alkalmazottak száma és az utóbbiak fizetésének ren­dezésére szükséges összeggel, vagy ha valamivel nagyobb, ez éppen azt bizonyítja, hogy a vármegyei fizetések rendezése még sürgősebb teendő volna. Utal azokra a részletkérdésekre, amelyek e dologban tisztázandók. A fizetéseknek osztályok szerint való rendezésén kívül és emellett ő is kívánja a korpót­lék-rendszer behozatalát, valamint a vármegye által ismételten sürgetett nyugdijviszonosság rendezését. E mellett javasolja, hogy a tisztikar kivánja a prag­matika megalkotását és független fegyelmi bíróságot. Ambrus Sándor szerint a fizetések megállapí­tása a törvényhatóság autonom jogkörébe tartozik, ö tehát első sorban a vármegyétől kérné a fizetés rendezését és az forduljon azután az országgyűléshez és kormányhoz a dotáczió felemelése iránt, a vár­megyei tisztviselők szerinte az államiakhoz hasonlóan osztályokba nem sorozhatok, azért csak a korpótlék rendszer behozatala volna helyes. Daimel Sándor dr. a mozgalmat teljesen külön kivánja választatni az államosítástól, melynek beho­zatala talán a messze jövő kérdése és igy a fizetés­rendezés is könnyen elodáztatnék. Csatlakozik az alispán és Berthóty által előterjesztett javaslatokhoz, kább elbájolja az olvasót. Micsoda közvetlen hang, meleg érzés, mennyi csodálatosan szép, keresetlen gondolat 1 Mintha májusi virágos kerthen valami lát-, hatatlan kezek aeol-hárfát pengetnének. Csupa szin, csupa illat minden, s ezt a bűvös harmóniát egyetlen sor dissonantiája sem zavarja. / Kiváfe darabjai ezen kötetnek az „Aján­lás,“ az „Édes anyám“ cziklus, a „Szegény anyám,„ „Tóth Klára,“ ,Katona halál,“ „Viszik a riska tehenet,“ „Radivoj bán,“ „Fátyol volt« czimü költemények, s az Isten tudja hány, de hisz’ nem is győzné az ember őket elősorolni. Csak még egyet említsünk fel, az „Énekek éneke“ cziklust, melyet a jeles költő galamb- lelkű szép fiatal menyasszonyának irt. Mintha az örökmécs szelíd fehér fényétől beragyogott oltár előtt állanánk. Áhitat száll szivünkbe, mikor ezeket az énekeket olvassuk. Szinte tisztábbnak, jobbnak érezzük magunkat utána ! Gyönge az én szemem ahhoz, hogy ennyi ragyogás között csak egy kicsi foltot is észre- vehessen. A részletes kritikát — az én általánosság­ban mozgó egyéni véleményemmel szemben — az olvasóközönségre bízom. Én csak boldogan ölelem szivemre Karaszy Ödönt az ő két legújabb kötetével együtt, — baráti meleg kézszoritással fogadom szerény haj­lékomban a „Tóth Klára“ költőjét, s lelkesedve iktatok ide egy kis mutatványt egyik kötetéből. Székely Sándor. Saul megtérése.* * *) A vonat egyhangú zakatolással robogott a sötét deczetnberi éjszakában. Kéry Déni, a pár hét előtt még irigyelt birtokos, ma már tönkre ment földönfutó koldus, hátát a coupé folyosó­jának vetve, fásult arczczal nézett be a női sza­kasz ablakán, hol anyja és nővére a jóléthez *) Mutatvány Karaszy Ödön „Egyszerű történetek“ ez. kötetéből. de szerinte a kívánalmakkal az államhoz kell fordulni, amely a megyék közigazgatási kiadásait dotáczió alakjában fedezi. Berthóty István Ambrus Sándor véleményével szemben kifejti, hogy a korpótlék rendszer önmagá­ban nem vezet a kérdés megoldására, mert az egyes vármegyék között az állások javadalmazása tekinte­tében oly külőmhségek vannak, amit csak általános rendezéssel lehet eloszlatni, erre pedig legalkalma­sabb az állami tisztviselők javadalmazását irányadóul venni. Fábry Sándor dr. alispán az ügy érdekében eláll azon óhajtásától, hogy az államosítás sürgetése a kérésbe hozassák Az országos szervezkedés mellett indokoltnak tartja, hogy a megállapodásokat a tör­vényhatóság elé terjesszék, hogy az is feliratilag sürgesse a tisztviselők helyzetének javítását. A részletekhez még többen szólották hozzá és se tanácskozás eredményekép az értekezlet a követ­kezőket határozta el: Örömmel csatlakozik az orszá­gos mozgalomhoz és a kezdeményezésért Hontvár­megye tisztikarát köszönettel üdvözli. Fábry Sándor dr. alispán elnöklete alatt Daimel Sándor dr., Bert- hóty István, Zöldy Géza dr., Jantsovits Péter, Ambrus Sándor, Csánki Jenő, Baross Dezső, Beke Géza és Sárosy Gyula tagokból álló bizottságot küld ki a kérdés részleteinek kidolgozására; a márczins 25-én Budapesten tartandó országos értekezleten több tag­gal képviselteti magát és a vármegyei alkalmazottak helyzetének javítására a következő intézkedések tör­vényben való biztosítását sürgeti: 1. A vármegyei alkalmazottaknak a hasonállásu állami alkalmazottakkal egyenlő fizetési osztályokba . v.íIq beosztását ; 2. a korpótlékok biztosítását; 3. a szolgálati pragmatika megalkotását és ebben független fegyelmi bíróságot és 4. az állam és a törvényhatóságok között a feltétlen nyugdijviszonosság kimondását. Megbízta végül a kiküldött bizottságot, hogy az országos értekezlet megállapodásait a törvényha­tóság elé is terjessze he, és kérje, hogy a közgyűlés is feliratilag sürgesse az ügy rendezését. Fábry Sándor dr. alispán ezután köszönetét mondott a megjelenteknek és az értekezletet bere­kesztette. szokott nők néma kétségbeesésével húzódtak egymáshoz. Amint édes anyja bánatos arczát nézte, ki gyöngéd szeretettel hajolt mély gyászba öltözött nővére vállára, akaratlanul kicsordult a könny szeméből s lassan gördült alá halvány arczán. Szinte megriadva törülte le a hívatlan vendéget s ne hogy övéi észrevegyék, pár lépésre távozott az ajtóból. Egy levelet vett elő tárczájából. Finom, hajszálvékony nőirás volt; menyasszonyának lemondó levele. Néhány sor az egész, pár hideg udvariassággal odavetett mondat, mely tudatta vele, hogy elvesztett mindent. Keserű mosoly torzította el a fiatalember férfiasán komoly arczát, darabokra tépte a levelet s kiszórta a vonat ablakán. Aztán lehúzta újjárói a jegygyűrűt s kidobta a levélfoszlányok után. Eltemette a múltat egészen minden örömé­vel, minden bánatával. És eltemette vele ifjú­ságát, szivét is. Szivét, amely oly nagyon tudott szeretni valakit, amely most hideg, kihalt. — Kihalt ? . . . Dehogy is az, hisz ott van az a két gyászruhás nó, azoknak kell most szerető szív, meleg szeretet, hogy a világ hideg közönye meg ne dermessze őket. Mosolyt erőltetve arczára, nyitott be a fülke kis ajtaján. — Mindjárt megérkezünk édes — szólt anyját gyöngéden átölelve s hugocskája arczát szeretettel megsimogatva. Anya és nővér szótlanul engedték, hogy felöltőjüket felsegítse, s az ifjún szeretettel pihenő szemek árulták el, hogy mindketten teljes oda adással fogadják annak gondoskodását, aki ezen­túl egyetlen támaszuk, kenyérkeresőjük lesz. A vonat megállóit a gyéren világitott falusi állomáson. Kéry Déni lesegitve övéit elsietett, hogy a csomagokat a kocsira tegye. Rozzant paraszt­szekér várt rájuk az állomáson. Kötéllel átkötött széna ülés, elöl egy deszka az oldalra kapcsol­va; ez volt az egész kényelem. A szénát felpu- házta, eligazgatta s anyját, húgát gondosan be­takargatva felült a kocsis mellé. Az utón egy szó sem esett köztük, csak mikor Dini hátra­A vármegye közgyűlése. A törvényhatósági bizottság a mait szombaton tartott közgyűlését délután folytatta és befejezte. A lapunk múlt számában közölt tudósítás folytatá­saként a közgyűlésben hozott határozatokat a következőkben ismertetjük : A szászsebesi magyar kálvinisták segélykér­vényét javaslattételre kiadták az alispánnak. A gyulavárosi ez évi képviselőtestületi tag­választásokhoz törvényhatósági kiküldöttül Keller Imrét választották meg. Tafler Jakab orosházi seprügyáros kérvényére az időszaki hatósági vizsgálatok ideiglenes beszün­tetését engedélyezték. Feuer Márk orosházi lakos felebbezését a vár­megyei szolgaszemélyzet ruházatának beszerzése tárgyában az árlejtező bizottság határozata ellen I dr. Sziráczky János szarvasi lakos felebbezését a képviselőtestületnek a holtkörösi partnövedék ügyé­ben hozott határozata ellen és Kutyák Károly és társai felebbezését Gádoros községnek egy harmadik mezőőri állás szervezését megtagadó határozata ellen, elutasították. Gottetág Sándor volt szabadszenttornyai jegyző felebbezéséhez képest a községi nyugdij igazgató­választmánynak nyugdiját megállapító véghatároza­tát megváltoztatták. Keviczky László ét Erdélyi László felebbezé­sét Kondoros község jegyzői lakás-átalakitására vonatkozó véghatározata ellen, elutasították. Schlesinger Lajos és társai tótkomlósi lakosok felebbezését a községnek a hiányként megállapított fogyasztási adó és vágatási dij megtérítése tárgyá­ban hozott véghatároza ellen, az ügy megvizsgálása végett áttették a pénzügyigazgatósághoz. Feuer Márk felebbezését Orosháza község képviselőtestületének a szolgaruházat árlejtési ered­ményére vonatkozó véghatározata ellen, elutasították. Bakos Béla pusztaföldvári községi jegyző fe- lebbezésére a községet segéderő alkalmazására kötelezték. Pusztaföldvár község határozatát az orvosi lakás felépítése tárgyában az ellene dr. Winternitz Antal községi orvos által beadott felebbezés folytán megváltoztatták. Békés község jegyzői karának felehbezésére a Mezey Lajos temetési költség kiutalványozását meg­tagadó képviselőtestületi véghatározatot feloldották. hátra fordult, hogy megnézze jó helyük van-e, váltott egy-egy pillantást édes anyjával. Kis húga, kit a hosszú éjszakai út s a kocsi rázása álomba ringatott, anyja ölébe hajtott fejjel aludt. A falu fehér házaival már kivált az éjszaka sötétjéből. A kocsis egyik külső utczába for­dulva rövid hajtás után megállóit egy nádfedeles alacsony parasztaáz előtt. — Itthon volnánk — mondta a magyar paraszt szűkszavúságával s a gyeplőt a lőcsfejre vetve tohonyán kászálódott le a kocsiról, hogy az ablakot megzörgesse, melynek vászonfüggö­nyén keresztül halvány lámpafény világlott a néma utczára. — Ajtót hé, meggyüttünk volna! Ebből állt az egész bejelentés. Pár pillanat múltán nyikorgott a kis kapu závárja s egy éltes parasztasszony esetlen lám­pával kezében lépett ki rajta. • Dini óvatosan ölb; véve húgát emelte le a kocsiról, a csomagokat az öreg asszonynak átadva bevezette őket az alacsony szobába. Fehérre meszelt, tiszta helyiség volt a leg­szükségesebb bútorokkal berendezve. Azzal a pár nélkülözhetetlen bútorral, amit a nagy hajó­törésből megmenthetett. A vén családi arczké- pek, meg húgának fehérfüggönyös ágya árulták el, hogy előkelő, úri lakásból kerültek ide a paraszt viskóba. A kis leány idegenkedve nézett körül az alacsony gerendás szobában. Csak mikor ágyacs- kájára esett tekintete jelent meg egy halovány mosoly üde arczán, s bátyját átölelve szorította fejét annak széles mellére. — Köszönöm Dinikém; de jó vagy édes, még most is örömet tudtál szerezni nekem. De hol alszol te— kérdezte lányos szeméremmel — hiszen itt csak két ágy van ? — Sohse aggódj Anikóm, pompás helyem van. Jer megmutatom. A gyermeklány bátyja karjába csimpaj- kódva ment ki a konyhába, melynek egyik sar­kában egyszerű vas ágy állott, fehér gyapjú pokróczczal betakarva. Dini vidám bonhomiával mutatott reá. Laptinlc mai számálioz fél iv znellélslet van csatolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom