Békés, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-12 / 15. szám

oláhjaink felugráltak helyükből, megölelték a ma­gyar fiatalság kirohant vezérét s reggelig ^mindig a Kossuth-nótát meg a hymnust húzták s még ők mondták, hogy tessék felá(lani a Hymnus alatt. — Ilyen oláhjaink vannak nekünk, tartsa meg az Isten őket ebben az erényben és jó kedvben. A jó kedvből lesz részünk újból nem sokára. A szegény tüdőbetegek javára rendez hangversenyt a József főherczeg szanatórium egyesület a színkör­ben. Ettől a hírtől már hetekkel ezelőtt fellépett a láz a városban, de ez nem tüdőbaj, se nem influenza, vagy mint Berkes doktor ur kedélyesen nevezi, filloxera, nem az: ez Fedák-láz. Mert jön Fedák, az aranyos Zsazsa, egyenesen a szanatórium­ból jön, hogy egy másik szanatóriumnak a létesí­tésére lelkesítsen bennünket. Lejönnek vele a »Bob« herczeg hires szerzői is, Huszka és Martos, egy pár fővárosi iró; fellép a hangversenyen Bosnyák Zoltánná a szép Lenkey Hedvig s itt lesz a bájos zongora­művésznő, a mi kedves ismerősünk, Faragó taná- csosné Hódmezővásárhelyről. Szóval a tüdőbetegek reménykedhetnek, hogy a szanatóriumra, mely az ö lázukon is segíteni fog, mielőbb együtt lesz a szük­séges összeg. Az általános lázból következtetve, a színkör úgy meg fog telni közönséggel ezen az estén, hogy »Bob« urfi azt fogja mondani, ez közönség a tal­pán. Hangverseny után társas összejövetelt tervez a rendezőség, amely az egész vármegye előkelő­ségéből alakul meg, — élén a vármegye tevékeny s fiatal főispánjával, akinek sikerült megnyerni az országszerte ünnepelt dívát s a többi szereplőket közreműködésre. Az összejövetelen természetesen a vendégmüvésznők és művészek s közreműködők lesz­nek az ováczió személyei, akiknek minél kelleme­sebb szórakoztatásáról fog történni gondoskodás. -- Szóval a szanatórium jegyében nagy dolgok vetik előre fényüket. Jegyek mindenesetre előre lesznek válthatók Dobaynál s jó lesz gondoskodni jó élőn jegyekről. Az újvárosi kör is »fényes« estélyt készül adn nem sokára. Ugyanis a kör bevezettette a villanyi a saját helyiségeibe s most már ez sem hiányzil ahhoz, hogy estélyei csakugyan »fényesek« legyenek Legközelebbi villanyestélyén lesz bemutatva a gyulai villanyvilágítás hatása a kör fejlődésére. A tulajdon- képeni czél pedig az, hogy az első részlet, amelyet a villanyosoknak kell fizetni, — hogy az örök vilá gosság fényeskedjék nekik — valahonnan befolyjon Tehát a villanyestélyre számos látogatás kéretik. Még valamit, mielőtt boldog ünnepeket kíván nánk. Azt mondják, hogy névtelen levelek állana egyes házakhoz. Én azt mondom neveletlen levelek Mert vannak meg nem nevezhető nyelvek, amelye pletykáznak (külön kell őket agyonütni, ha a gaz dáik meghalnak) s vannak neveletlen emberek, aki levelekben utaznak a más becsületére. Szerencsé utat" és boldog felfordulást. A nagyérdemű olvasó közönségnek pedig boldo ünnepeket kívánunk. C—SS -ó.) pénzben 619 korona 37 fillér, póstatakarékpénztári- betétekben 585 korona 30 fillér, takarékpénztári kamatban 17 korona 48 fillér, pénztári biztosoknál 302 korona 12 fillér, ingók értéke leltár szerint 255 korona 05 fillér, járulék hátralékokban 13,672 korona 72 fillér, egyenleg mint hiány 19,742 ko­rona 81 fillér, összesen : 35,194 korona 85 fillér. Teher : kifizetetlen kórházi számlákra 10,938 korona 50 fillér, gyógyszerszámlákra 4529 korona 85 fillér, orvosi és betegellenőri illetményekre 204 korona 50 fillér, különféle számlákra 722 korona. Tartozás a tartalékalapnak az 1893—1901. évről el nem he­lyezett tartaléktőkéért 18,027 korona, összesen : 35,194 korona 85 fillér, lag állomány: 1902. jan. l-én összesen : 3288 tag, 1902. év folyamán belé­pett összesen: 2355 tag, kilépett 2217 tag, meghalt 5 tag, 1902. év deczember hó 31 én taglétszám összesen: 3421. Betegségi statisztika az 1902.évben tápdijas-napok száma 7750, kórházi napok száma 2056, gyermekágyi napokszáma 196, tápdijban, vagy kórházi ellátásban nem csak orvosi segély és gyógy­szerben részesített megbetegedések száma összesen 2703. Javítások a szőlőhegyek permetezésénél. Az eddig szerzett tapasztalatok bebizonyították, hogy a »Peronospora viticola« és egyéb számos növénybe­tegségnek réz, vagy vastartalmú oldatokkal való ok­szerű befecskendezéssel lehet elejét venni, mely ok­ból az úgynevezett peronospora-permetezőket hasz­nálták. A különböző és különféle szerkezetű ilyen permetezők közül, melyek azonban egy és ugyanazon hátrányban szenvednek, hogy az oldatot belőlük a jnövényekre szivattyúzni kell, legelőnyösebben kiemel­kedett — tekintetbe véve, hogy nemcsak a fecsken- dezés, hanem azon körülmény is, hogy mily módon eszközlendő a permetezés, legnagyobb fontossággal bir — az immár több ezer példányban szállított legkitűnőbbnek bebizonyult és az ósses kulturálla- mokban szabadalmazott »Syphonia« permetező, mert úgy szivattyúzás, valamint az emeltyű mozgatása nélkül az oldatot önmüködőleg az utolsó cseppig finom harmatesőként elszórja. Ezen lehető legegysze­rűbb szerkezetű permetező áll egy üres üstből, ma- nométerből és szelepből. Az üst közönségesen óno­zott és ólmozott erős vaspléhből — megrendelésn azonban rézből is állittatik elő — tartós és ellentálló mivel sem mechanizmussal, sem sürüsitésekkel, sen pedig semmiféle csavarral elzáró nyílásokkal nen bir. Egy külön kézszivattyu, mely csakis töltésr< 1 szolgál, minden egyes üsthöz adatik hozzá, ez azon ban hat üst megtöltésére is teljesen elegendő | kezelés a lehető legegyszerűbb. A munkás csak ; befecskendező növényekre tartozik figyelni; nen kell szivattyúznia, hanem csakis a sugárcsövet tar tani, minélfogya egyik keze mindenkor szabadon mo zoghat, úgy, hogy a munkától el nem fáradva, szá ■ razon és tisztán érkezik haza. A »Syphonia«, mel, elérhetetlen szerkezeténél fogva nemcsak a peronos pora elfolytására, hanem egyéb növényi és állal kárttevők, mint burgonyabetegség, szegecs és vértet ' kiirtására, a száj és körömfájás fertőtlenítésére, üveg [ házakban gyenge növényágyak és növények perme , tezésére kitünően szolgál, Mayfarth Ph. és Társí t Bécs II I, gépgyára által 10, 15 és 100 L. töltés nagyságban, úgy hordható, valamint szállítható szei kezetben és daczára megczáfolhatatlan előnyeiné I megfelelő olcsó árban szállittatik. Azon előny, hog 5 egy szivattyú több üst megtöltésére elegendő, külc nősen nagyobb telkek birtokosainak, községeknél r szövetkezeteknek és egyesületeknek javára szolgá 5 mivel a szivattyú elesése folytán a permetező ái sokkal alacsonyabb. Eépes árjegyzéket említett ezé ingyen küld. san kezd terjedezni. Csakhogy ilyen hideg, esőre gyanús időben a permetezés bizonyos koczká'zattal jár. Ha az eső közvetlenül permetezés után köszönt be és tartós, akkor bizony a permetezés nagy rész­ben kárba vesz és ismételni kell, főleg, ha az gyenge és rosszul tapadó oldattal történt. Annak köszönheti épen a dr. Aschenbrandt-féle bordói por fölényét minden más permetező, anyag felett, hogy igen jól tapad és oly esők, melyek a házilag készült réz- gálicz- és mészkeveréket lemossák, a bordói por perméjével nem bírnak, hanem ez hivatását teljesen betölti. A magyaróvári gazdasági akadémia növény- kísérleti állpmása már öt év óta kísérletez a bordó- poryal és évről-évre arról ad számot, hogy ez az anyag felette áll minden egyéb permetezési anyagi nak. K földmivelésügyi minister kiadásában meg­jelenő »Kisérletügyi közlemények« egyik legutolsó számában (V. kötet, 5-ik füzet, 549. oldal) Barna Balázs akad. tanár a bordói porral és egyéb per­metező anyagokkal végzett kísérletek alapján igy nyilatkzik : » .. . tekintettel a többi anyagokból ké­szült oldatok ellenálló képességére (tapadás tekinte­tében) nyugodtan és teljesen'részrehajlatlanul meg­adhatjuk az első helyet a bordói porból készült oldatnak. Ez a kitűnő tulajdonsága biztosítja hasz­nálhatóságát, lassú bár, de biztos elterjedését az anyagnak, amelylyel az újabb permetező anyagok közül egy sem versenyezhet.« Ha hozzávesszük az oldat könnyű elkészithetési módját, mely alig vesz néhány perczet igénybe, kitűnő tapadását, olcsó­ságát és végre azt, hogy ebből még a legügyeb lenebb munkás sem képes oly oldatot készíteni mely a szőlőt megperzselné, úgy a közérdek, szőlős­gazdáink legvitálisabb érdeke szempontjából is csak azt kívánhatjuk, hogy bárcsak minél szélesebb kör­ben terjedjen el használata. Hamisítás kizárva, mert a bordói port a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete (Budapest, V. kerület, Alkotmány-utcza 31.) gyár­tatja és az hozza megbízottai révén ólmozott zsá­kokban kizárólagossági joggal forgalomba. A gyártás azonban korlátolt s igy ajánlatos az egész évi szük­ségletet idejében megrendelni, mig a szállítás tet­szés szerinti részletekben történhet. HIRDETÉSEK. Béké8vármegye alispánjától. 6645—1903. ikt. szám. Versenytárgyalási hirdetmény. A mozőberényi—vésztői törvényhatósági köz­utakon Mezőberény község határában a Kettős- Körösön átvezető fahid mellett és helyette építendő három nyílású vashid alépítményi munkáinál tel­jesítendő föld-, kőmive8-, ács és kovács-munkáknak, továbbá a hidpálya berendezési és a korlátok fel­állításánál végzendő ács-múnkáknak biztosítására a folyó évi májáus hó 3-án délelőtt 10 órakor a vár­megye székházának kistermében tartandó nyilvános versenytárgyalást hirdetek. A fent elősorolt munkáknak költségvetési összege 82621 korona 79 fillért tesz ki. Bánatpénz 4200 korona. A versenyezni óhajtókat felhivom, hogy a fentebbi munkálatok kivitelének elvállalására vo­natkozó zárt írásbeli ajánlataikat a folyó évi május hó 3-ának d. e. 10 órájáig hozzám annyival is in­kább adják be, mert a későbben érkezett ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Az ezen munkákra vonatkozó összes műszaki és vállalati iratok a gyulai m. kir. államépitészeti hivatalnál vannak közszemlére kitéve és ott a ren­des hivatalos órák alatt megtekinthetők, ugyanott az előméret, költségvetés és a részletes feltételek pótlékának másolata tiz (10) korona árért meg­kapható. Gyulán, 1903. évi április hó 9-én. Dr. Fábry Sándor, 134 1—3 alispán. K ö gazdasag. A gazdasági egylet uj elnöke. Geiszt Gyula halálával megüresedett a békésmegyei gazdasági egyletnél az elnöki szék, nem kicsiny gondot sze­rezve azoknak, a kik jól tudják, hogy e díszes állás olyan képviselőt kíván, a ki egyrészről bírja a megyei gazdatársadalom osztatlan bizalmát, a ki, mint gyakorlati gazda, tudásával, tapasztalataival irányitólag hat az egyesületi tevékenységre, s a ki másrészt egyéni qualitásának súlyával kifelé is ér­vényesülést szerezhet mindama mozgalmaknak, me­lyekkel az egyesület a közgazdaság nagy és fontos érdekeit kiváDja biztosítani. Az egyesület intéző férfiai a múlt hetekben bizalmas értekezletre gyűl­tek össze, hogy az elnökválasztás egyöntetűségének lehetősége felett tanácskozzanak ; a tanácskozások során az elnöki tisztet illetőleg oly személyben tör­tént megállapodás, a kiben öszpontosul minden fel­tétel, hogy az egyesület előre haladhasson. E fér­fiú : Wenckheim Dénes gróf, a dobozi földesur. Az egyesület kebeléből a múlt héten Zsilinszky Endre dr. ig. elnök, Fairy Sándor dr. kir. tanácsos, alispán, Pfeiffer István egyleti titkár és Beliczey Géza egy­leti tagokból álló küldöttség tisztelgett Dobozon a grófnál, felkérve őt a jelöltség elfogadására. Wenckheim Dénes gróf lekötelező szívélyességgel fogadta a deputácziót s készséggel jelentette ki, hogy, amenyiben az egyleti tagok bizalma feléje irányul, hajlandó a jelöltséget elfogadni. A küldött­ség örömmel fogadta a kijelentést s az öröm visz- hangra talál a megyei gazda társadalom minden egyes tagjában. A választás, — mely e őzéiből a közeljövőben egybehívandó rendkívüli közgyűlésen fog megtörténni — előreláthatólag egyhangú lesz A gyulai kerületi betegsegélyző pénztár 1902 évi zárszámadása és mérlege. Bevételek; pénztár: maradvány 1902. év január l-én készpénzben 548 korona 47 fillér, m. kir. póstatakarékpónztári be­tétekben 380 korona 57 fillér, takarékpénztári tő­késített kamat 271 korona 16 fillér. Tartalékalap­ból kölcsön 1200 korona. Tagjárulékokból 20,602 korona 95 fillér. Belépési dijakból 4 korona, kama­tokban 1 korona 20 fillér. Pénzbüntetésekből 71 korona 18 fillér. Egyóbb bevételekből 28 koro 74 fillér, összesen 23108 korona 27 fillér. Kiadások : gyógykezelés és segélyezésre táppénzben 5214 ko­rona, orvosi szerekben 6893 korona 95 fillér, kór­házi ápolás és szállítási költségekben 281 korona 80 fillér, temetkezési segélyekben 116 korona, or­vos, betegellenőr és szülésznői illetményekre 2677 korona, összesen : 15,182 korona 75 fillér. Igazga­tási költségek; tiszti, pénztárbiztosi és szolgai illet­ményekben 5580 korona 12 fillér, irodai átalá­nyokra 272 korona, vegyesekre 549 korona 13 fillér. Egyenleg mint maradvány 1524 korona 27 fillér, összesen: 23,108 korona 27 fillér. Vagyon: pénztárkészlet 1902. évi deczember hó 31-én kész­A szőlő állandó veszedelme. Tizenötéves tapasz tálát amellett bizonyít, hogy a szőlő peronosporája nálunk teljesen meghonosodott és állandó romlással fenyegeti szőlőinket, ha nem védekezünk ellene. Ezzel a ténynyel ma már a legkisebb szőlőtermelő is tisztában van, de a védekezés mikéntjére nézve még évről-évre uj ismereteket szerzünk. Ki képzelte volna azt, hogy nálunk a peronospora még any- nyi kárt fog tehetni, mint a minőben tavaly volt része termelőinknek? Egész vidékek ter­mése rothadt el, vagy nem érett meg, daczára hogy a gazdák túlnyomó része háromszor is per­metezett. Sőt még olyanok is szenvedtek kárt, akik négyszer sőt ötször is permeteztek. Mi lehet ennek az oka? Ez a sajnálatos körülmény több hibára vezethető vissza. Az első az, hogy termelőink az első permetezéssel rendesen megkésnek. Azt hiszik, hogy az első permetezéssel nem szabad sietni, mint­hogy olyankor a szőlő erős növésben van s igy két hét után a szőlő hajtásai 2—3-szor akkorák lesznek, s ezért helyesebb az első védekezést ak­korra halogatni. Pedig a dolog fordítva van; az a zsenge hajtás vagy rügy inficziálásra nagyon haj­landó, de ebben az időben (május legelején) a te­nyészeti viszonyok egyébként a peronosporának nem kedvezőek s igy elegendő, ha egy kevés, bármily gyenge oldat érje azt az erős növekedésben levő hajtást vagy rügyet, hogy ezt a veszedelmet elhá­rítsa. A második permetezés történjék azután junius elején (virágzás előtt). így szőlőnk sokkal ellen- állóbb lesz, egyenletesebben fog virágzani és a har­madik permetezéssel a legtöbb esetben elvárhatunk julius végéig. Ha még hozzávesszük, hogy a korai permetezéssel nagy anyagmegtakaritás is jár, úgy felsoroltuk azt az indokot is, mely szőlősgazdáink előtt legtöbb sulylyal szokott bírni. A második hiba az, hogy termelőink nagy része rosszkor permetez. Éveken keresztül azt hangoztatták szakembereink, hogy akkor kell permetezni, ha állandó meleg, na­pos, szélmentes időjárás van. Minthogy pedig ilyen időjárás néha hetekig késik, ennélfogva a perme­tezés oly fontos munkája hétről-hétre elhalasztódik és mire végrehajtásra kerül a sor, már késő van. Az újabb tapasztalatok szerint a dolog úgy áll, hogy épen hideg, (dn nem szeles), esőre hajló, borongós időben kell permetezni, mert ebben az időben az inficziálás veszedelme a legnagyobb. Ugyanis hideg időben a szőlő hajtásainak felső részéből a keményítő lefelé költözik és a növekedésben szünet all be, már pedig a peronospora-gombák a keményítőtől meg­fosztott szövetben sokkal könnyebben tudnak ter­jeszkedni s innen van azután, hogy ha ilyen hideg, nedves idő után meleg napok következnek be, a peronospora úgy kezd burjánozni, mintha behin­tették volna vele a szőlőt. Aki tehát ezt a hideg időt bevárja és csak azután permetez, az néha azt fogja tapasztalni, hogy a permetezésnek daczára a peronospora, melynek előzetesen (szabad szemmel nézve) nyoma sem volt, permetezés után rohamo­Törvényszéki csarnok. Áthelyezés. Lehóczky Vilmost, a gyulai kir törvényszék képzett albiráját az igazságügyminister a békéscsabai járásbírósághoz mint végleges szék­helyre rendelte ki. — Az üresedésben volt csabai albirói állásnak ekként történt betöltése valószínű­leg létszám apaBztás czéljából történt és az igy megüresedett egyik törvényszéki albirói állást előre­láthatólag végleg beszüntetik. Távozó albiró- 0 felsége a király dr. Fikker Károly békési aljárásbirót Aradra kir. alügyésznek nevezte ki. Fikker távozása nagy veszteség a bé­kési járásbíróságra, mely távozásával nagytehet ségü, képzett, lelkiismeretes és rendkivül szorgal­mas erőt fog nélkülözni. Lopás. Miklós József Békéscsabán a múlt év­ben'- Páger Fáinál pék tanoncz volt s ily minősé­gében, bár csak 15 éves, 1902. júniustól november 8-ig összesen 19 alkalommal beismerése szerint, részint a gazdájá" zsebéből, részint"nz általa készít­tetett hamis kulcsai a púid fiókjából összesen 120 koronát elemeit és vígan élte világát, az Dem volt elég, hanem bemászott Csepregi Károly raktárába is és onnan 3 alkalommal 220 koronát ellopott, — a pénzt korcsmákban elköltötte. Azzal védekezett, hogy a kínálkozó alkalom és kellő ellenőrzés hiá­nya volt az oka annak, hogy rossz útra tévedt, azonban kijelentette, hogy mégis jó dolog, ha az embernek pénze van. — A kir. törvényszék 7 havi börtönre ítélte atanonczot, ki mégis nyugodott abban. A gyomai választás. Mint tudvalevő dolog, Várkonyi István a legutolsó választás alkalmára a gyomai kerületbe jelölt gyanánt lépett fel, mi­után azonban programmbeszódjében több Ízben izgatott, a kir. törvényszék 4 rendbeli izgatás miatt helyezte vád alá az ismert agitátort. Amint halljuk, f. hó 23-án lesz az érdekes tárgyalás, melyre a választókerület számos polgára beidéz­tetek tanú gyanánt. — Különben ez ügyből sajtó utján elkövetett izgatás miatt nem régiben marasz­talja el a budapesti esküdtbiróság, mint a lapokból olvasható volt. A Kossuth Lajos utcza 4. sz. valamint a Károlyi Sándor utczai 156. számú házak (utóbbi volt Gergely István-féle ház) örök­áron eladók esetleg bérbeadhatók Értekezhetni özv. Bulboca lánosnénál, esetleg Dr. Márkus Mihály gyulai ügyvédnél. 135 1— S üeghiTÓ. A gyulai tejszövetkezet folyó évi április hó 19-ikén délelőtt 10 órakor a városháza nagytermében rendkívüli közgyűlést tart, melyre az üzletrész-tulajdonosok ezen­nel tisztelettel meghivatnak. Gyulán, 1903.. évi április hó 8-án. Dr. Lukács György, 129 1—2 elnök. Tárgysorozat: 1. A kiküldött bizottság és igazgatóság jelen­tése az alapszabály ók módosítása tárgyában. "2. Igazgatósági tagok' választása. 3. Felügyelő-bizottsági tagok választása. Kiadó lakás. Özv. Wieland Károlyné tulajdonát képező és Gyulán, a Vida-utcza 89. ház szám alatt lévő kényelmes háza összes mellékhelyiségekkel és kerttel együtt folyó évi április hó 15-dikétöl kezdve bérbe kiadó. 183 1—2, Értekezhetni Gyulán, özv. Wieland Károlynéval. N y i 111 é r. A folyó hó 5-én volt esküvőm napján külö­nösen Gyuláról annyi sürgönyt — szerencsekivána- tokat kaptam én és forrón szeretett nőm, hogy nem tudom azokat külön-külön megköszönni. Fogadják azért mindazon gyulai jókiváuók, kik jó indulatukkal és b. figyelmük által minket megtisztelni szereucséltettek és szívesek voltak, I helyen hálás köszönetünket. Szentesen, 1903. ápril 6. Brody Kálmán, m. kir. állami pénztári tisztviselő és neje Eladó föld. Kiss Albert Péter­nek Kötegyán község mellett, K. Hódi Jánosné szomszédságában levő 192 hold jó szántóföldje, jó karban levő épületek­kel, jó ivóvizzel ellátva, vetéssel együtt (buzavetés 106 hold, bükkönyös zabvetés 30 hold, a többi tengeri), jószágostól, jó gazdasági szerszámmal együtt, vagy ezek nélkül, egészségi okokból, kedvező fel­tételek mellett örök áron eladó. Értekezhetni lehet a tulajdonossal Heti pia ez. Gyulán, április hó 10-én. A budapesti árutőzsdén gabonanemüekben, kü­lönösen búzában szilárd volt a hangulat és az ár­emelkedés 15—20 fillér volt. Heti piaczunkon kis felhozatal mellett eladatott 50 kilogrammonként koronában: búza..........................T---------7'30-ig takarm. árpa . . . 5'70—5'80-ig zab..........................5'60—ö'80-ig kukoricza .... 5'70—5-90 ig a megnevezett birtokon. 125 1—3 Glővirágok, Csokrot Koszorúk, Mellcsokrok T7“ia:sLg'oIls. Szálanként: szegfű, rózsa, camélia, viola a legolcsóbb árban. Szegfütövek: erős, gyökeres, több szin- ben I darab 15 krajezár, 10 darab 1 frt 20 krajezár. Árvácska; virágos tövek 10 darab krajezár, 100 darab 80 krajezár. Kiváló tisztelettel: APOEÍYI DÁXIEL, i2i 2—2 kertész. m Gyulán, a gyufagyár mellett. | 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom