Békés, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1903-04-05 / 14. szám
14-1 It szám Gyula, 1903. április 5-én XXXV. évfolyam r Szerkesztőség: > Templom-tér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre ! . 10 kor. — fill Fél évre ... 5 „ — „ Évnegyedre . 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 fül. A Társadalmi és közgazdászat! hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Főszerkesztő: Or. Bodoky Zoltán. Felelős szerkesztő: Kóhn Dávid. K iadóhivatal: Templomtér, Dobay Ferenez háza és könyvkereskedése, hova a hirdetések és nyilt-tén közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. Nyílt-tér sora 20 fill. L _______Ä A gyula—barakonyi vasút. Gyula városa képviselőtestülete ‘tagjai ama szűk látkörü részének, amely elvakult, oktalan szenvedélylyel tört a gyula—barakonyi keskeny vágányu vasúti terv ellen, okulására közöljük az alábbi czikket, mely arra a hírre, hogy Békésvármegye 60000 s Gyula városa 200000 korona részvénytőkét szavazott meg erre a vasútépítésre, az »Arad és Vidéke* vasárnapi számában mint „riadó“ valóságosan alármirozza az aradmegyei közönséget. A czikk — amelynek olvasását első sorban az aradi újsággal akaratlanul is egy húron pendülő s egy gyékényen áruló „keskeny vágány ellenes“ gyulai hangadóknak és az általuk esetleg félrevezetett közönség- ségnek ajánljuk figyelmébe — a következő : Békésmegye hódítani akar — Aradmegyétöl. Ez nem újság. El akarja hóditani a vármegye északi részének népes községeit, melyek közelebb feküsz- nek Békésmegyéhez, illetve székhelyéhez : Gyulához, mint Aradhoz. Régi ez a törekvés. Békésmegyének van egy székvárosa: Gyula, mely minden egyéb, csak. nem székhelye a megyéjének; rendezett tanácsú város ugyan, de eltekintve attól, hogy sokkal népesebb, vagyonosabb, nagyobb forgalommal és kereskedelemmel biró községek vannak Békésmegyében: Csaba, Szarvas, Békés, Orosháza, — még az a hátránya is van, hogy a vármegye egyik elszigetelt sarkában, minden kereskedelmi és -gazdasági forgalmon kivül esik. Gyula a nagyvárad—szegedi mellékvonalon fekszik, a vasúti és közúti forgalom pedig a vármegye központján fekvő Csabán ossz pontosul s a többi említett községeknek is nagyobb a forgalmuk. Emellett elkövették azt a baklövést, hogy a vármegye északi részét, a termékeny Sárrét községeit viczinális vasúti politikával Gyoma, Mezőtúr és Nagyvárad felé elterelték, ahelyett hogy Gyulához kötötték volna. Gyulának tehát mindenáron forgalmat akarnak teremteni s hogy valami uton-módon központtá tehessék, melyet a vidék felkeres és támogat, —j miután a saját vármegyéjére már nem támaszkodhatik — most Aradmegyétöl, illetve Aradtól akarják elhódítani a vármegyei községek egy tekintélyes részét. Épen úgy, mint a hogy a Sárrétet elhódította Bihar és Szolnok. Előbb magánvállalkozók járták ki a konczessziót, hogy Gyulától Barakonyig rendes nyomtávú viczinális vasutat építhessenek, forgalmi körébe vonva Gyulavarsánd, Feketegyarmat, Nagyzerind, Miske, Vadász, Bélzerind, Apáti és Talpas községeket is. Sok évig vajúdott az ügy. építési kedv ugyan meg lett volna, de hiányzott aj pénz. A vállalkozók végre is elejtették a tervet s| ekkor egy sokkal komolyabb factor: maga Békésvármegye törvényhatósága vette kezébe az ügyet. Agilis alispánjuk, dr. Fábry Sándor dolgoztatta át a terveket s most már nem rendes nyomtávú, hanem az Alföldi Első Gazdasági Vasút mintájára, keskeny- vágányu motoros vasutat akarnak. És ez a terv nagyon komoly, mert nem lehet elvitatni, hogy praktikus és könnyen megvalósítható. A miniszter megadta az előmunkálati engedélyt Békésvármegye közönségének és ma arról a jelentős eseményről kapunk tudósítást, hogy Gyula város megszavazott a kiépíteni szándékolt gyula—barakonyi keskeny vágányu vasútra 200000 korona hozzájárulást, Békésvármegye pedig 60000 koronát. Ez a 260.000 korona biztos alapja a tervezés sikerének s most már az érdekelt aradmegyei közéé geket is megkeresték, hogy megfelelő- összegekkel járuljanak hozzá a tervezett vasút kiépítéséhez. Nagy élhetetlenség jele, ha mi ezt a vasútépítési akcziót összetett kezekkel nézzük. Az a tervezett gyula—barakonyi vasút Aradmegye északi részén húzódik végig, azzal a bevallott czélzattal, hogy vármegyénknek ezt a termékeny, de forgalmilag és egyébként is meglehetősen elhagyatott vidékét oda kapcsolják Gyulához. Előbb csak a forgalmi és gazdasági kapcsolatot keresik, azután majd jön a közigazgatási is. Némelyik határszéli községben nem idegen az a törekvés — hiszen nyíltan is kifejezésre jutott már a múltban — hogy inkább a közel fekvő Békésmegyéhez szeretnének csatlakozni. Jelenleg talán nem aktuális ez az elszakadási törekvés, de ha előbb- utóbb felszínre kerül a vármegyék kikerekitése, a viczinális által megteremtett forgalmi kapcsolat éppen elég indok lesz, hogy ezeket a községeket kihasítsák Aradmegye testéből. Napirendre kell tehát tűzni a már sokszor vitatott lunkaeági viczinális vasút tervét, melyet annak a vidéknek egyik tettre kész és lelkes nagybirtokosa Fáikért Henrik oly alapos szakértelemmel és tudással dolgozott ki s agitált mellette lapunk hasábjain is. Ha kiépül a lnnkasági viczinális, Aradmegye egész északi részének forgalmát — Kisjenön és Szentannán át — örök időkre ide kapcsolja Aradhoz és minden egyébtől eltekintve, kereskedelmi és iparos köreink a megmondhatói, hogy jelenleg inkább szükségünk van, mint valaha, hogy forgalmi köreinkből ne veszítsünk, hanem inkább bővítsük azokat. Paikert Henrik szolgálatot tenne Aradvármegyé- nek ép úgy, mint Arad város iparának és kereskedelmének, ha njra kezébe venné az ügyet és az összes arra hivatott tényezők bevonásával megindítaná az agitácziót a lnnkasági vasút kiépítésére. A „keskeny vágányu“ ellen szenvedélyes hadjáratot indított nagyhangú gyulai ellenzék a fenti czikkből tehát megtanulhatja, hogy kinek a malmára hajtotta volna a vizet, ha se látni, se hallani nem akaró vak szenvedélye a képviselőtestületben többségre jutott volna. Az aradmegyei érdek ama része, mely nagy sérelemnek tekinti, ha a Lunkaság Gyulával vasúti összeköttetésbe lép, a legnagyobb flegmával és hidegvérrel kisérte á Bene-Környei-féle rendes nyomtávú vasútvonal tervet. A füle botját sem mozgatta ellene, bölcsen tudván, hogy abból nem lesz, mert nem lehet vasút; hiányzik és összeszerezhet- len rá a negyedtél millió korona építési költség. A keskeny vágányu motoros vasúti tervre bezzeg felriad ; erről a tervről elismeri, sőt maga hangoztatja, hogy „nagyon komoly, mert nem lehet elvitatni, hogy praktikus és könnyen megvalósítható.“ Az „Arad és Vidéke“ czikkének különben nincsen igaza. Békésvármegye, illetőleg első sorban a vármegye székhelye Gyula városa nem hóditani, hanem csupán vidékét veszíteni nem akarja akkor, amidőn Bara- konyba vasutat épit, illetőleg amikor a Lunka- ságot Gyulával vasúttal köti össze. Mert a Lunkaság közgazdaságilag évszázadok óta Gyulára gravitál. Gyula volt a forgalmi központja már akkor, a mikor Gyula vára állott s Gyula a központja a tizennyolczadik és a tizenkilenczedik században, mert Gyula városa, melynek vásárai a legnagyobbak nemcsak az alföldön, hanem az egész országban, a Lunkaság összes mezőgazdasági nyers termékeinek elárusitási helye | a gyulai mesteremberek készítik és látják el mindennemű iparczikkekkel. Nincs és nem volt Arad városának annyira feltétlenül hozzágravitáló vidéke, mint a mennyire épen a Lunkaság Gyulára gravitál. Gyulavárosának — elismerjük — hogy érdeke a Lunkaságot jövőben is megtartani s ezért tagadhatlanul a 200,000 korona megszavazásával anyagi viszonyaihoz képest nagy áldozatot hoz a vasútra, melyről — reméljük különben — hogy osztalékjövedelem révén is meg fog térülni. De Gyulánál is nagyobb érdeke a Gyulával való vasúti összeköttetés magának a Lankának, a Lunkabeli községek és birtokosoknak, és pedig nem Gyulavárosa szép szeme kedvéért, hanem rideg anyagi érdekből, mert egyrészről Gyulára minden nyerstermékét, olcsóbban szállíthatja be, másrészről és- főleg pedig azért, mert a gyulai piaczon — a szállítási költségtől teljesen eltekintve — ugyanazt a gabonát, ugyanazt a fát és minden egyebét drágábban értékesítheti, mint akár Kisjenön, akár Aradon. Már pedig ez olyau szempont, amely különösen a mai közgazdasági viszonyok között feltétlen respektust igényel. Az aradi újság maga is beösmeri, Uógy „némelyik határszéli aradmegyei községben nem idegen a törekvés — hiszen nyiltaD is kifejezésre jutott már a múltban — hogy inkább a közel fekvő Békésmegyóhez szeretnének csatlakozni.“ Azt azonban már nem keresi, vagy nem mondja a lap, hogy mi az oka ennek a tagadhatlanui fenforgó törekvésnek ? Epen az, hogy közgazdasági gravitá- cziójuk : Gyula. Érdek, és pedig jogosult érdek az, ami őket Gyulához fűzi s amennyiben eme jogosult érdekük magasabb közérdeket nem sért, ezt a törekvést ideig óráig el lehet mesterségesen fojtani, de kiirtani s megsemmisíteni lehetetlen. T A. R C Z A,. | Márczius 30. | Amott viszik a koporsót! . .. — Szól a harang boDgva, lágyan .. . így múlik el minden, minden Ebben az árnyék világban ! .. . A virágok elhervadnak, A falevél földre pereg 1 . . . így írták meg mirólunk is Valamikor az istenek I ... Te már nem tudsz mindezekről I A te álmod örök áloml Nem kell többé tépelődnöd Az örökös nagy talányon . . . Nyugodt, tiszta a homlokod, A nagy titkot végre érted . .. — Mi pedig, — kik itt maradtunk, Keservesen sírunk érted I .. . — Csodálatos Uram Isten A te lényed, valóságod: Egyesíted önmagadban A bánatot, boldogságot I .. . De ha lelkünk földre sújtod, Föl is tudsz a porból venni, Hitünk tépett csipkebokrát Virágzóvá tudod tenni I. .. Vigaszt adsz a szenvedőnek, Aki vágyón feléd eped, Lelked fehér kendőjével Fölszántod a könnyeket, Mit az árván elhagyott férj, Szülő, testvér szeme hullat, Vezekelve a leghosszabb, A legkeservesebb útat 1. . . Székely Sándor. Dankó Pista. „Mikor a nap lemenőben A szegedi temetőben Sírva zokog a pacsirta, Dankó Pistát sírja vissza ! j . „Szomorú fűz hervadt lombja“ Eeá borul a sirdombra, Úgy gyászolja a dalnokot . . . Sírra hullnak hervadt lombok. „Eltörött a hegedű“ már, Néma lett a dalos madár, A lombdus fa kopárrá lett, Télre nem jön több kikelet . ! . „Mi bajod“ van „Rózsi, Rózsi I“ Mért nem akarsz még se szólni ? ..-A hegedűt reperálni“ Nem képes már bárki, bármi 1 . . . Megszólal a dalos madár, Mikor sötét sirdombra száll, De. néma a dalnok ajka, Nem kél többé soha dalra . . . Nem maradtál siratatlan, Sírodban is halhatatlan, örökre él neved, dalod, Felejthetlen hires dalnok I . . Dombi Lajos. Az ember. Míg az ember gyermekkorát éli, Hányszor sóhajt, mért nem vagyok férfi? Át a lelkén álmok szállnak, Egyik után másik, Mégis, mégis olyan hamar Más világba vágyik. Mikor már a férfikorba lépett, Kinyílt virág néki még az élet, És ennek a nyílt virágnak Ha edzett is szirma, Mégis, mégis gyermekkorát Hányszor visszasírja 1 Kató József. KincsIrta : Mányiné Prigl Olga. A szomszédok, mialatt a kertben babráltak, olykor kinéztek az alacsony kerítésen az utczára. Csupa szokásból, vagy mert jól esett nekik a meggörnyedt derekukat kiegyenesíteni. Salátát palántáltak a friss, tavaszi magú fekete földbe. Egy gyerek a kerítésen lovagolt, veszővei a virágzó füzfagalyakat csapkodva. — Ni, — mondja sgyszerre s elkezd nevetni — a zsidó már megint nyitogatja a boltot. Amazok is felkaczagtak s ugyancsak dug- dosták ki a fejüket. Az egész kerítés megtelt a kis öreg ember csodájára. Oda se nézett az nekik, hanem mint a ki legjobban tudja a dolgát, kikapcsolta a barnára festett régimódi szárnyas ajtókat. A fehér szakálla leért egészen a derekáig, olajbarna szinü, erősen keleti arczán felcsillant valami. Finom, úri ruha volt rajta, de annak a tetejébe hirtelen magára rántott egy fakó, barna szinü kaftánt. Lázasan, mintha a sarkába volna valaki. A tavaszi nap erősen tűzött be a füstös, szürke kis boltszobába, körül körül ujjnyi vastagon hevert' a por a fal mellé állított üres állványokon, az asztalon, mindenütt. A sarokban egy kikoptatott közepü, egyik lábára sánta nádszék szomorkodott. A kis öreg ember fütyörészve tett, vett, rakosgatott. Egész csomó megriadt pók futott szerteszét a zaj nyomán. Egy kis egér kíváncsian a két lábára állott, úgy nézett körül szimatolva. Hess te! — riasztgatta őket az öreg ember. Aztán kiült a boltajtóba s rágyújtott. Időnként felállt, a kezét dörzsölte, hajlott jobbra-balra, mintha beszélgetne valakivel. Az ajtóba megint meghajolt I legyen máskor is szerencsém ! A szomszédok odaát nevettek és biztatták egymást: ugyan melyikőjök menne át két kraj- czár ára krumpliczukorért. A gazda rájuk kiáltott: Ugyan ne töltsétek az időt ti haszontalanok! A dolog bántja az öreget, nem látjátok ? Megvan a nagy háza, mindene, úri módon élhet holta napjáig, egy szalmaszálat se kell neki odébb tenni. De lássátok, csak visszakivánkozik a szegény sorsába. — A pénz elvette az eszét, — mondta egy másik. — A mióta a ’’gyereke meghalt, — vélé egy asszony. Gyönyörű szép kis lánya volt, fehér bőrű, gyenge mint a harmat. A nagy fekete haja leért maid a sarkáig s olyan vastag volt, mint a karom. Egyszer aztán csak sorvadt. Az uj házat épen akkor építették, a nagy lutrit meg aznap ütötte meg az apja, a mikor a leány teritőn feküdt. Csoda-e, ha megbomlott az öreg ? Hallgattak egy darabig. — Oszt’ nem adott n<*kik az Isten másikat | — szólott megint egy ujfent. — Nem az, egyet se . . . — Ott pedig felférne tíz is í — nem volna sok az áldásból. Állottak már végig a salátapalánták. A nap is csúszott lejebb, egy aranyszin esik mutatta, merre bukott le, tulnan valahol messze a bibiczes rétek mögött. A faluban füstölni kezdtek a kémények. Frissen pörkölt szalonnaszag áradt szét a levegőben, majd eloszlott a füsttel, a jegenyék fölött. A nagy házra is ráborult az alkonyat. Vörösen égtek az ablakok még, de a festett falakon árnyék kékellett és sötét volt a kis dohos bolt a mohos nádtető alatt, mintha fekete árnyak kerengtek volna benne. Lapviiils: mai számálioz eg'ész iv mellélslet van csatolva.
