Békés, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1903-02-08 / 6. szám
tességgel kultiváló Tátiért József pedig egy füttykupiét fog előadni. A nagyérdekü estélyre szép közönség várható. Szocziális gyűlés Gyulán. Csomós János és társai gyulai lakosok folyó hó 1-én délután a Kossuth Lajos-téren népgyülést tartottak, melyen a budapesti újjászervezett szocziál-demokrata párt kiküldöttjeként Boros B. Mihály, a „Szabadszó“ segédszerkesztője tartott szónoklatot a nép helyzetéről, annak mikénti orvoslásáról s a sajtóról különösen azt hangsúlyozván, hogy minél többen fizessenek elő a Szabadezóra A népgyülés teljesen rendben folyt le minden rendzavarás nélkül. Eljegyzés. Puskás István ifjú gyulai földmives eljegyezte Szekeres Sárát. Ritka vadászszerencse. Gaál Mihály szarvasi lakos, a múlt hó 24-én Krsnyák János décsi pusztai vadászterületén 1 drb rókát, 1 drb túzokot s 17 drb nyulat lőtt. Vlllamvilágitás Kondoroson- Nagyjelentőségű •tárgya volt Kondoros község képviselőtestületének január 22-én, midőn a község villamos megvilágit- tatását tárgyalták. Alkalmat szolgáltat e tervezge- tésre azon körülmény, hogy a Mázor-féle gőzmalomba a Bárdos és Brachfeld czég bevezeti a vil- lamvilágitást, melyei kapcsolatban a^ község is megragadná az alkalmat. A képviselőtestület ro- konszenvvel fogadta a javaslatot, meghallgatva a nevezett műszaki gyár képviselőjének, Dembitz gépész-mérnöknek fejtegetését s bizottságot válasz tott az ügy vezetésére. A szarvasi szinügyi bizottság múlt hó 3l-én ülést tartott, melynek egyedüli tárgyát képezte bárom színigazgatónak kérvénye, melyekben a szarvasi színkör elnyeréseéét pályáznak. A színkörért pályázott Pesti Ihász Lajos szabadkai színigazgató, akit gróf Festetics Andor, a vidéki színészet felügyelője is melegen ajánlott, továbbá Szálkái Lajos és Monori\ Sándor. A szinügyi bizottság ezen a gyűlésen érdemleges határozatot nem hozott ugyan, de amint értesülünk, a színkörben való játszásra előrelátha tólag a szabadkai színtársulatnak adja meg az engedélyt, mert a pályázó társulatok közül aránylag a Pesti Ihászé van a legjobban szervezve. Egyéb-I ként e tárgyban már legközelebb dönteni fog a szinügyi bizottság. Uj gyógyszertár Szeghalmon. Gsákly József vésztői gyógyszerész kérvényt adott be Szeghalom község képviselőtestületéhez egy második > gyógy-j szertár felállítása tárgyában. A képviselőtestületi legutóbbi közgyűlésén tárgyalta a kérvényt és kimondotta, hogy szükség van Szeghalmon második gyógyszertárra is. Miután a képviselőtestület e határozatát megfelebbezték ez ügyben a törvényhatóság fog dönteni. Kegyes adakozó. Özvegy Petry Mihályne szül. Mészáros Sára szeghalmi nagybirtokosnő örökké emlékezetessé tette nevét azzal az ajándékozással, melyben a szeghalmi ev. ref. egyházat részesítette. Mintegy 100 katasztrális hold birtokát még életében odaajándékozta az egyháznak azzal, hogy a birtok jövedelméből egy tanítói állás szerveztessék, ezen birtok mai értéke mintegy 30000 korona. A nagylelkű adakozót nem lehet eléggé dicsérni ezért a nemes tettéért. 'ültek — a terem közepére — hol a fiatalok eddig álltak. De bát a lánytermészet örök tulajdona a kedvesség, a jóság: s igy nem csodálható, hogy e tulajdonságokat is harczba viszik. Nem ^elégednek meg a puszta bállal, kedélyes vacsora előzi meg a tánczot: pikniket rendeznek. A mezőberényi lányok mulatsága, mint a »gyűléseken« eddig megállapították, február 14-én lessz. Fehér bál Békéscsabán. A békéscsabai bálák népesek szoktak lenni mindig, de ez a fehér bál különösen az volt. A múlt szombat este a békéscsabai Vigadó termeiben folyt le s a rendezőség meglehetett elégedve az eredménnyel. Annyi szép asszonyt és leányt ritkán lehet látni együtt, mint ezen a bálon volt, de annyi tánczost, akik tánczolnak is, még ritkábban. A bál este 9 órakor kezdődött. Ezt megelőzőleg a rendezőség ismerkedési vacsorára jött össze a Fiume étteremében. Fábry Károly a bál elnöke mindenütt jó példával járt elől s | tánczolt a legr tüzesebben nemcsoda, ha aztán a fiatalság, nős emberek kedvet kaptak a tánczban. A kitünően sikerült mulatság reggelig tartott, a négyeseket 50 pár tánczolta. Jelen voltak: Asszonyok: Achim Gusztávné, Achim Jánosné, Biró Benedekné (Gyoma), Erdélyi Lászlóné (Kondoros), dr. Fábry Sándorné (Gyula), Fejér Béláné, Fábry Károlyné, Fleischer Károlyné (Fgyarmat), Haan Béláné, Jéger Józsefné, dr. Kerényi Sománé, Kollár Jánosné (Mberény), Kocziszky Mi- hályné, dr. Kiss Istvánná (Gyoma), Lavatka Gyuláné (Békés), dr. Margócsy Miklósné, Ormai Gézáné, özv. Petrovszky Józsefné, Seiler Elekné, Stojanovits Gyuláné, Sonnenfeld Sámuelné, Szarnék Sománé. Szalay Józsefné, Uram Lászlóné (Vandhát), Weisz Edéné. Leányok: Achim Mariska, Biró Matild (Gyoma) Domoszlay Szeréna (Doboz), Erdélyi Mariska (Kondoros), Fábry Margit, Fleischer Margit (Fgyarmat), Gally Rózsi, Haan Ágnes, Lavatka Erzsiké (Békés), Kerényi Böske, Kollár Klárika, Kocziszky Katicza, Rolkó Gizi (Ujarad), Grumann nővérek, Kiss Katicza (GyomajT’Monszpart Józsa, Petrovszky Erzsiké, Sonnenfeld Margit, Stojanovits Ilona és Sárika, Szarnék Giza, Szalay Ágnes és Margit, Weisz Olga. Karzaton: Félix Ákosné, Belenta Mihályné, Steller Árpádnál Mattiási Alajosn'é, Réthy Béláné, ifj. Vidovszky Károlyné, Vidovszky Bőske, Friedmann Mérné, Wagner Józsefné, ős Lajosné, Cseh Lujza, Szihelszky Józsefné, Vorlicsek Emilia, Vidovszky Lászlón^ (Doboz), Wagner Ferenczné.B mat arra, hogy az Egyetértés olvasóközönségével újból állandó szellemi összeköttetésbe lépjek. Az Egyetértés múltja és tradíciói több évig össze voltak kötve az én Írói működésemmel s amint a múltban fentartotta a lap teljes függetlenségét velem és pártunkkal szemben, úgy a lap függetlenségének fen- tartása ezután is teljes lesz, már csak azért is, mert a szerkesztésbe befolyni nem fogok. Magamnak is fentartván teljes függetlenségemet, bízom benne, hogy az Egyetértésre, mint a magyar sajtó egyik legrégibb és legtekintélyesebb orgánumára támaszkodva, sikerülni fog eszméimnek, törekvéseimnek és elveimnek diadalra jutását hathatósan előmozdítani. Budapest, 1903. január 31. Kossuth Ferencz. E szerint Kossuth Ferencz ezentúl csakis az Egyesértésbe fog írni. _________ Ha lálozás. Dr. Gremsperger Ferencz orvosi tudor, Csorvás községnek hosszú éveken át volt orvosa, Csabán életének 47-ik, boldog házasságának 16-ik évében elhunyt. A megboldogult jó férjet, gondos apát siratja özvegye Korosy Cecilia, valamint gyermekei: Lajos, István, Kamillo és Sándor, úgyszintén az elhunytnak testvérei és nagyszámú rokonság. Temetése múlt pénteken délután ment végbe nagy részvét mellett. Ravatalát számos koszorú borította: családén kívül Csorvás köz ségé, a csabai orvosi és gyógyszerészi karé, Apponyi uradalomé stb. 300 gyermek kitüntetése. Érdekes mozgalom indult meg tavaly Budapesten, bogy az iskolás gyermekeket szabad óráikban a virágneveléssel foglalkoztassák. Ezen nagyjelentőségű eszme lelkes előharczosa Mauthner Ödön cs. és kir. udvari magkereskedő, ki már 1901-ben több ezer növényt osztott ki tovább nevelésre gyermekek közt, most pedig díszes éremmel díjazta mindazokat, kik a legjobban nevelt és ápolt virágokat mutatták be. — Mint értesülünk e héten ismét 5000 cserép jáczin- tot osztott ki közöttük Mauther Ödön, kinek a kertészet terén már annyi áldásos és szép közhasznú intézmény létrejöttét köszönhetjük. — Mauthner nem csak az ő áldozatkészségével, hanem magvai- nak kitűnő minősége révén is rászolgált az általános elismerésre és büszkén vállalhatjuk, hogy Európa három elsőrangú és_legnagyobb magkores- kedőinek egyike Mauthner Ödön. T. olvasóink be esős figyelmébe ajánljuk legújabban megjelent igen gazdag tartalmú képes magárjegyzékét, melyet szívesen ingyen küld az érdeklődőknek. 31 1_1 Es tély a gyomai kaszinóban. Február hó 1-én vasárnap este sikerült estélyt rendezett a gyomai központi kaszinó. Az nj elnök, Kovács Lajos, akit tevékenysége folytán általánosan szeretnek, azzal kezdette meg működését, hogy összehozta a gyomai társasélet szinét-javát egy kedélyes vacsorára, a melyen ő szolalt fel elsőnek. Tartalmas és okos beköszöntőjében pedig benne volt az uj elnök prog- rammja: növelni az egymás iránli szeretetet, az összetartozandóság érzetét, hogy tényleg a kaszinó lßgyßu az a testület, amely társadalmi téren irányítson és vezessen. Hartenstein Vilmos szép szavakkal köszönte meg Kovács Lajosnak, mint elnöknek fáradozását. A vacsora után természetesen táncz következett, mely a reggeli órákig tartott. Ott voltak Asszonyok: dr. Kiss Istváuné, dr. Bácsi Lajosné, Kovács Lajosné, Kemény Gyuláné, Králik Pálné, dr. Vöröss Józsefné, Plavetz Jenőné, Schröder Jánosné, Molnár R.-né, özv. Zimka Ferenczné, Hartenstein Vilmosné és Ignáczné, dr, Eisler Vilmosné, Kálmán Farkasné, Házy Imréné, Serkédi JánosDé, Kner Izidorné^ Barabás Gyuláné, ősapai Lajosné, Péter - mann Józsefné.^ Leányok: Kiss Katicza és Paula, Kovács Ella, Kálmán Ilon,és Vima, Vöröss Magda, Veress Ilonka, Hörömpő Ilonka, Rosenberg Cecilia. Mezőberényi piknik. Azt is lehet mondani hogy leányok bálja. Amilyen mosolygó, vonzó lenne ez a czime, olyan lessz maga a mulatság. Mert nem képzelhető el, hogy a hol 14 szép leány sürög-forog a rendezőségben, ott tanyát ne üssön estétől regge- % a jókedv. A herényi lányok bátor csapata lép előtérbe: a fal körüli pamlagokról — hol eddig A gyulavárii jegyzőségek betöltése. Gyulavári községben Szikes Györgynek Gyuláváros másod- jegyzőjévé történt megválasztása folytán megürült községi elsőjegyzői állást, továbbá a Bay Gábor elmozdítása következtében üresedésben lévő közs. másodjegyzői állást szombaton, tegnap délelőtt töltötte be a képviselőtestület. A választásokat dr. Debreczeni Lajos gyulai járási tb. főszolgabíró ve-J zette. Mindkét állásra öt ugyanazon pályázó jelent kezelt és pedig Hegedűs Gyula, Kalandra Gyula,1 Saja Sándor, Vitályos Gábor és Vertén Emil. Meg választatott községi elsőjegyzőnek Hegedűs Gyula 25 szavazattal Kalandra Gyula 9 szaavazatával zemben, községi másodjegyzőnek Vertén Emil 17 szavazattal Vitályos Gábor 15 szavazatával szemben. Jubiláló egylet- A csabai iparos daloskor vasárnap ünnepelte meg fennállásának tizedik évfordulóját. Délután 3 órakor díszközgyűlés volt a községháaa nagytermében, a melyen a daloskor éneke után Korossy László az egylet elnöke mondott szép megnyitó beszédet, majd dr. Zsilinszky Endre, az egylet tb. elnöke mondott a daloskor hivatását magasztaló szép beszédet, mely után Horváth Mihály a kör jegyzője felolvasta az elmúlt tiz év történetét. A község társadalmának ajándékát, egy ezüst állványon nyugvó ezüsttel diszitett bivalyszarvat Achim János üdvözlő beszéd kíséretében nyújtotta át a jubiláló egyletnek. Az országos daláregylet nevében Backl Lajos jelent meg s üdvözölte a kör tagjait. Felolvasták ezután az üdvözlő táviratokat, köztük Zsilinszky Mihály állam titkárét. Verner László, az egylet volt elnöke és tb. tagja beszélt hatással, tudatván a közönséggel, hogy az egylet tiszteletbeli tagjaivá választotta Lung Györgyöt és Ernyei Józsefet, az orsz. daláregylet elnökét és alelnökét, továbbá Ábrányi Kor nélt és Beliczey Gézát. Végül a békési és csabai daloskörök együtt énekelték el a Hymnuszt. Este a színház zsúfolásig megtelt a kör jubiláris hangversenyére, a melyen az ünneplő dalkör és a békési dalkör szép énekszámain kívül Szabó Endre, Gerő Ödön és Verner László olvastak fel nagy tetszés mellett. A hangversenyt társasvacsora és tánoz- mulatság követte. A utón is Liegerer József elismert fogspecziálista hazaérkezett. Tudatja a n. é közönséggel, hogy pár hétig tartózkodik Gyulán, mivel ezután a vidékre utazik, n. é. közönség szives figyelmét ez felhívja műtermére. 421-1 Irodai o m. Kossuth Ferencz publicisztikai tevékenységét most, február 1-én lekötötte az Egyetértésnek, melynek főmunkatársává lett. Erre vonatkozólag közte és Fenyő Sándor, az Egyetértés főszerkesztője közt a következő levélváltás történt: Nagyságos Kossuth Ferencz elnök urnák Budapesten. Abban a hatalmas küzdelemben, melyet az Egyetértés a magyar nemzet igaz jogaiért, a valódi szabadelvüségért és a demokratikus haladásért közel négy évtizeden keresztül folytatott és a mostani súlyos veszedelmek között kettőzött erélylyel folytatni kíván — igaz sikerre csakis úgy számíthatunk, ha Kossuth Ferencz közvetlen részesévé válik munkánknak, ha ékes ésvmeg- győző tollával mellénk szegődik, ha publicisztikai tevékenységét teljesen az Egyetértésnek szenteli. Pártszempontoknak alá nem vethető függetlenségünk teljes _ épségben maradásával felajánljuk lapunk hasábjait és kérjük, lépjen be újból főmunkatársnak az Egyetértés szerkesztőségébe. Budapest, 1903. január 31. Az Egyetértés szerkesztősége: Fenyő Sándor,1 főszerkesztő. Nagyságos Fenyő Sándor főszerkesztő urnák Budapesten. Szívesen ragadom meg az alkalKözgazdaság. Az I. gyulavárosi takarékpénztár XXX. évi rendes közgyűlését Gróh Ferencz prépost alelnök elnöklete mellett 280 részvényt képviselő 34 részvényes együttlétében folyó hó 2-án tartotta meg. A közgyűlés az igazgatósági- és felügyelőbizottsági jelentések meghallgatása után az 1902. évi számadásokat és a mérleget — melyet lapunkban mór ösmertettünk — jóváhagyólag tudomásul vette az igazgatóság és kezelő tisztségnek a felmentvényt megadta, a mérleg szerint 35348 korona 18 fillérben kimutatott tiszta haszonnak felosztására nézve pedig egész terjedelmében elfogadta az igazgatóságnak múlt számunkban már közölt javaslatát, ennek megfelelően jótékony czélokra a következő összegeket szavazta meg : 1. A felállítandó gyulai gymnasium részére 200 koronát, ezen összeg betudásával tefiát az említett czélra 1700 koronán fe- üli összeg van az intézetnél — mint annak adománya — gyümölcsözőleg elhelyezve. 2. A békésvármegyei tiszti nyugdíjalapnak 40 korona. 3. A gyulai nőegyletnek 40 korona. 4. A gyulai izr nőegyletnék 20 korona. 5. A városi tiszti nyugdíjalapnak 40 korona. 6. A gyulai önkéntes tűzoltó- egyletnek 40 korona. 7. A gyulai iparos ifjúság önsegélyző egyletének 40 ísorona. 8. A Gyulán felállítandó Kossuth-szoborra 100 korona. 9. Végre kisebb adományokra az igazgató rendelkezése alá 100 korona. Végül elhatározta a közgyűlés, hogy a folyó évi szelvények 20 koronájával e hó 4-tő[ kezdve az intézet pénztáránál beválthatók. A gyulavidéki takarékpénztár részvénytársaság városunk eme szépen fejlődő fiatal pénzintézete, vasárnap, folyó hó 1-én délelőtt 10 órakor tartotta harmadik évi rendes közgyűlését, a részvényesek élénk érdeklődése mellett. A közgyűlést a beteg Gerlein Reinhart intézeti alelnök helyett Reisner Ede vezérigazgató nyitotta meg, indítványozván, hogy a tanácskozás megkezdése előtt az elnök és alelnök választást ejtse meg a közgyűlés. Erre a részvényesek a társaság elnökévé közfelkiáltással dr. Rodoky Zoltán országgyűlési képviselőt, alelnökévé pedig Gerlein Reinhartot választották. Bodoky Zoltán elnök, akit küldöttség hozott a tanácskozás színhelyére, zajos éljenzések között elfoglalván az elnöki széket, pár szóval megköszönte a részvényesek bizalmát, miié a napirend következő pontjára tért át a közgyűlés. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság évi jelentését, az 1902. évi zármérleg, továbbá a veszteség és nyereség számla adatait egyhangúlag tudomásul vevén, a szokásos felmentvéuyt úgy az igazgatóság, mint a felügyelő-bizottság, valamint a tisztség részére megadta a közgyűlés. A 9557 korona 02 fillér évi tiszta nyereség hova fordítására nézve az igazgatóság javaslatához képest elhatároztatott, hogy 20 százalék az álapszabályszerüleg megállapított jutalékokra 1911 korona 40 fillér, 10 százalék az alapszabályszerint meghatározott tartalékalap gyarapítására 955 korona 70 fillér, 1200 darab részvény után osztalékra á 5 korona, 6000 korona, (összesen 8867 korona 10 fillér,) mig a fennmaradó 689 korona 92 fillér ugyancsak a rendes tartalékalapra fordít- tassék. Utolsó tárgya volt a közgyűlésnek a vezér- igazgató és kívüle 4 tagból álló igazgatóság, 4 tagból álló felügyelő-bizottság és 5 tagú fegyelmi bizottságnak 3 évre való megválasztása. A vezérigazgató, igazgatósági tagok és felügyelő-bizottság választása titkos szavazás utján történt. A szavazásban 61 részvényes vett részt 511 szavazattal s amint az a szavazatok felbontása és összeszámlálása után kitűnt, a jelzett tisztségekie megválasztottak csaknem mindegyikével szemben egyhangú bizalom nyilvánult. Vezérigazgatónak egyhangúlag újból az intézet eddigi vezérigazgatóját Reisner Edét választották meg, mig az igazgatóság tagjai is a régi igazgatóságból kerültek ki és pedig igazgatósági tagok lettek: K. Schriffert József, Jontz Ferencz, Bulboka János és Szerb Miklós ; a felügyelő-bizottság tagjai : Wolf Zsigraond, Tar István, Berthoty István és Braun Vilmos. Végül az 5 tagú fegyelmi-bizottságot választotta meg a közgyűlés. Ennek a bizottságnak a tagjai közfelkiáltással: dr. Márky János, dr. Kóhn Mór, Rombay Zsigmond, Arató István és Mannhaimer Arnold lettek. Ezzel a tárgysorozat kimerülvén, a közgyűlés az elnök éltetésével véget ért. A békéscsabai harisnyagyár segélyezése kérdésében a belügyminiszter — hova az ügy Békéscsaba község felébbezése folytén került — már döntött s határozata a napokban érkezett le a varmegye közönségéhez. Eszerint ama figyelmet érdemlő körülményekre való tekintettel, melyeket különben a törvényhatósági határozat is hangsúlyozott, hogy a szóban levő ipartelep megfelelő kifejlesztése és megerősítése, általános közgazda- sági, Békéscsabára pedig szocziális szempontokból is mindenesetre fontossággal bir, de különös tekintettel arra, hogy általános szempontokból örvendetes jelenségnek mondható az, ha a hazai ipar előmozdítására a község is áldozatot hozni kíván, a belügyminiszter a segély ellenében kikötött különösebb garancziáktól ezúttal eltekintett s a segélynyújtást, — a községi határozatban felhozott feltételek mellett is, — jóváhagyta. nusitja, az uj kenderkikészitő telepre sikerült neki oly államsegély, kieszközölni, mely lehetővé teszi a telep felállítását. Az uj telep Füzesgyarmat községben létesül és hivatva van nemosak a munkáskezeknek keresetet nyújtani, hanem a kendertermelés jövedelmező gazdasági ágának nagyobb mérvben való üzésével a gazdáknak is előnyöket biztosítani. A miniszter leirata a következőleg szól : Másolat. 95957.—IV.-3.-b. 1902. szám. Magyar kir. földmivelésügyi miniszter. Méltóságos dr. Lukács György urnák, Békósvármegye főispánja Gyula. Méltóságos Főispán ur! A vezetésére bízott vármegye területén létesítendő újabb kenderbeváltó- és kikészítő telep tárgyában múlt évi november hó 1-én 1157., illetőleg 11-én 1195. szám alatt kelt felterjesztéseire értesítem Méltóságodat, miszerint a fenforgó körülmények figyelembe vételével hajlandó vagyok Füzesgyarmaton tervezett telep létesítéséhez oly feltétellel, hogy a telep működését még a folyó évben megkezdje, a csatolt szerződési mintában körülirt befektetési költségek egyharmadának megfelelő, azonban 24000, azaz huszonnégyezer koronát meg nem haladható állam- segélyt engedélyezni. Felhívom Méltóságodat, hogy a telep létesítése érdekében a tárgyalásokat megindítani s azok eredményéhez képest a létesítendő szövetkezettel vagy vállalkozó ozéggel az államsegély ellenében szükséges kikötések biztosítására, az ide csatolt, azonban kendertermelés és beváltás gényeinek, valamint a helyi viszonyoknak figye- embe vételével megfelelően módosítandó szerződési minta alapján a szerződést megkötni s azt jóváhagyás végett hozzám felterjeszteni szíveskedjék. Megjegyzem ezúttal, hogy amennyiben a telep vállalati utón létesittetnék, a szerződési minta 13. pontja értelmében visszafizetendő jutalék a vármegyei gazdasági egyesület, vagy ha esetleg annak idején az egyesület nem léteznék, az általam vagy hivatali utódom által megállapítandó más czélra kötendő ki, az esetre azonban, ha a telep szövetkezeti utón létesittetnék, ezen visszafizetéstől eltekintek. Figyelmébe ajánlom egyúttal Méltóságodnak, hogy a telep helyének végleges megállapítása előtt arra nézve az illetékes kultúrmérnöki hivatal véleményét kérje ki s amennyiben a telep szövetkezeti utón létesittetnék, annak szakszerű vezetését már előzetesen biztosítani s az értékesítés tekintetében a létező kenderértékesitő- és kiviteli ezégek- kel érintkezésbe lépni szíveskedjék. Végül, értesítem Méltóságodat, miszerint a Vésztőn tervezett kenderbeváltó telepre, minthogy arra a komádi telep közelsége miatt feltétlen szükség nincsen és tekintettel a tárczámmal szemben különböző oldalról újabban támasztott hasonló igényekre a kért államsegélyt ez időszerint nem engedélyezhetem. Fogadja Méltóságod tiszteletem őszinte nyilvánítását. Budapest, 1903. évi január hó 29. Darányi, s. k. Uj kenderkikészitő telep a vármegyében. A múlt évben Vésztő és Füzesgyarmat községek részéről egy'dejüleg indult meg mozgalom oly irányban, hogy a községben kenderkészitő telep létesittessók. A községek Lukács György főispán támogatását kérték ki, a kinek közreműködése — már eddig is á vármegye gazdasági fellendítésében jelentékeny tényezőül szerepelni hivatott több intézmény keletkezését biztositotta. A főispán jóakaratu támogatásának ez alkalommal is gyors eredmény a kísérője és amint az alább közölt miniszteri leirat taTörvényszéki csarnok. A gyulai kir. járásbirói állásra nem kevesebb mint 43 pályázat adatott be. A pályázók albirák alügyészek és ügyvédek az ország minden részéről. A kir. törvényszék tegnap tartotta jelölő ülését és felterjeszti a pályázatokat döntés végett. A jogkereső közönség érdekében óhajtandó volna, ha az állás sürgősen betöltetuék. Az aradi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Povázsay Máté ügyvédet Békéscsaba székhellyel az ügyvédek lajstromába folytatólag felvette és hogy Galli Béla ügyvédjelölt Urszinyi János irodájából ifj. dr. TJrszinyi János békéscsabai ügyvéd irodájába lépett át. Az endrődiek. Nagy tárgyalás volt a gyulai kir. törvényszéknél február hó 5-én, ugyanis Endrőd- ről 21 vádlott és 18 tanú volt beidézve és pedig azért, hogy 1901. deczember 31-én délután egy csoport ember behatolt a községházába és az ott ülésező elöljáróságot erőszakkal arra kényszeritette, hogy az általuk megjelölt egyéneket fogadja fel községi cselédeknek és rendőröknek s a meglevőket pedig bocsássa el. Az elöljáróságnak más nézete volt ugyan, de midőn a nóptömeg küldöttjei: Czmaskó Mátyás, Sujó Vendel, Szilágyi János és Dinya István megjelentek az általuk kijelöltek névsorával, az elöljáróság a hazai szokásnak megfelelően paktumot csinált velők és pedig olyan formán, hogy kettőt a jelöltekből választ, de a népnek ez som volt már elég, neki ment a rendőröknek a kik kijelentették, hogy lemondanak, csak ne bántsák őket és tényleg az elöljáróság a „nép“ je- öltjeit fogadta fel. A főtárgyaláson természetesen egyik sem vállalta az aktiv szereplést, egyik sem merte be a fenyegető szavak kiabálását, állítva, hogy C9ak passiv nézők voltak, azonban nyolez egyétfre rábizonyult a bűnösség és az enyhítő körülmények figyelembe vételével egyenként 3—3 napi fogházat kaptak, mit meg is köszöntek és bevonultak a forró vizzel fütött fogházba, hol kellemesen egyenletes meleg van. Heti piacz. Gyula, február hó 7. A budapesti árutőzsdén búzában állandóan anyha az irányzat, csupán a hét vége felé volt a hangulat barátságosabb, egyéb gabonaneinüek, kü- önösen a tengeri szilárd ártartó. Heti piaczuukon gyenge felhozatal mellett eladatott 50 kilogrammonként koronában: búza .......................... 7-00—7-20-ig ta karm. árpa . . . 5 40—5'50-ig zab ...... 5’60—5‘70-ig kukoricza .... 5'70—5-90 ig N y i 111 é p. *) Válasz Hoffmann F. jegyző urnák. A „Békés“ f. évi 4-ik számában On az elvem és meggyőződésemet birálgatja s a tejszövetkezet pénztárnoki állás elnyeréséhez támogatását ajánlotta fél. A mi ezt illeti, azt hiszem, hogy ön egy kereskedő inasból lett jegyző, sokkal inkább rá van arra szorulva, mint én, az önére. Ha pedig ezután is okvetetlenkedik, nem csak a vetőgépek után járó provízióra számíthat, hanem a fogadatlan prókátor jutalmára is. Pettner József. *) E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a Szerkesztő.