Békés, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1903-11-15 / 46. szám
—j Ház eladás. Gyulaváros árvaszékének 2303—903. sz. határozatában nyert megbízás folytán ezennel közhírré teszem, hogy az Erdély Sándor utón fekvő b fele részben néhai Csausz Lajos árvái fele részben özv. CsauszLajosné szül. Kiss Juliánná tulajdonát képező a gyulai 6485 sz. tjkvben A -f- 1-8 rsz. a. felvett 5 szoba, előszoba, cselédszoba, éléstár, konyha, fürdőszobából álló lakház valamint ugyanezen telken álló tágas ist ál ó és egyéb mellék helyiséggel együtt 1903. évi november 15 ik napján d. u. 3 órakor Gyulaváros árvaszéke hivatalos helyiségében (iktató-kiadói szoba) önkéntes nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőknek el fog adatni. Venni szándékozók az árverési feltételeket a hivatalos órák alatt alulírottnál (városi árvaszéki iktató kiadói szoba) megtekinthetők. Az eladandó ingatlant 18000 korona jelzálog kölcsön terheli, amely kölcsönt a vevő átveheti. Gyulán, 1903. október 30. Hoffmann István. 389. 3-~3 s. gyám Békésmegyében eddig 5 főnyereményt es 19 más nagyobb nyereményt fizettünk ki. 330 3—4 Bebizonyított tény, hogy a magyar királyi szab- osztálysorsjáték utján igen sokan jutottak jóléthez, sőt gyakran nagy vagyonhoz is; miáltal a magyar osztálysorsjegyek általános kedveltségnek örvendenek. — Egyetlen más sorsjáték sem nyújt hasonlóan kedvező nyerési esélyeket oly nagy összegű nyereményekkel, mint a magyar osztálysorsjáték. A következő osztálysorsjáték hat osztályában 110.000 sorsjegyből 55.000 darabot, tehát a felét körülbelül — 14 % millió korona készpénzzel sorsolják ki. Főnyeremény esetleg egy millió korona, illetve: 600.000, 400.000 300.000, 3 á 100.000, 00.000, 3 á 00.000, 70.000 stb. stb. Elad osztály búzásai már folyó hó 19. és SO-án. Az első osztályú eredeti sorsjegyek ára: egész 12 K, fél 6 K, negyed 3 K és nyolczad I K 50 fillér. Sorsjegyeket postantalvány-Ssszegek ellenében, vagy utánvéttel küldünk. — Hivatalos nyeremény- jegyzékekkel pontosán szolgálunk. — Játéktervet minden sorsjegy-küldeményhez mellékelüuk. BíEMíETI PÉXZVÁLTÓ-RÉiZVÉAYTARSASÁU Budapest, Gizella-tér 1. F. Sürgönyczim: „Nemzeti Pénzváltó“ Budapest. Óh jaj! Köhögés, rekedtség és elnyálkásodás ellen --------gyors és biztos hatásnak — Él jen! © © ★ ★ ★ Megfolyt ez az átkozott köhögés! 826 4—20 é)%9S^€í£l étvágyat nem rontják és kitűnő ízűek. Doboza IK és 2 K, próbadoboz 50 fill. Fö- és szétküldési raktár: „NÁDOR“ gyógyszertár Budapest, VI., Váczi-körnt 17. Kapható: Békéscsabán ßadics Elek, Lőrinczy László, Südy István, Varságh Béla. Békésen Benedikti Gyula, Debreczeny Károly, Tóth Kálmán. Gyulán Bodoky Mihály, Nagy Jenó, özv. Winkler Ferencznó gyógyszertáraikban. Egger mellpasztilla csakhamar meggyógyított. A széokénegezési idényre! Legpontosabban adagoló, legegyszerűbb szerkezetű és legtartósabb szénkénegfecskendó az „egyszerűség a Kosinszky Viktor igazgató szabadalmazott szénkénegfecskendöje. Kizárólagos gyártása és eladása: Schottola Ernő czégnél BUDAPESTEN, Andrássy-ut 2. A szénkénegfecskendöt ellenőrzésére szolgáló mérőhenger ugyanitt kapható. — Bő ismertető leírást és útmutatást a gyéritő eljáráshoz ingyen és bérmentve küldöm meg Jorgo János órás, gyári raktár : Wien 111/4. Rennweg Nr. 75 B Levelező-lap elegendő, hogy gazdagon illusztrált árjegyzékemet ingyen és bérmentve megkaphassa, olcsó bevásárlás czéljából. Az üzleti eljárás szigorúan tisztességes, rászedés teljesen kizárva. Orajavitási műhely. Mindennemű zsebórába uj rugó behelyezése 40 kr Minden vásárolt vagy javított óráért —— 1 kezességet vállalok. n . ...... Kivonat a nagy árjegyzékből: 7787. sz. legolcsóbb, legjobb strapácz-óra, nickel tokban 36 órai járással frt 230 8039, sz. valódi ezüst pánczélláncz 15 gr. 7238. sz. ezüst reraontoír dupla fedelű 7989. sz. Ingaóra ütőmüve], 2 sulylyal 130 czentiméter magas 7929. sz. Jó ébresztő óra 1.— 11-50 2.20 Szíveskedjék nevemre és házszámomra 75/B. pontosan figyelni. „Nincs többé tyúkszem.“ Ha tyúkszemeitől akar megszabadulni, elégséges egy kísérlet a törvényesen — védett és biztosan ható ----13 44—50 Rinn, Cognac, SzilYóriiim, likőrök, likőr-krémek stb. az általam készített vegytiszta esszencziák és kompozitiókkal házilag V8, sőt '/4 részben olcsóbban állíthatók elő, mint készen vett áruk. — Árjegyzék és használati utasitás ingyen és bérmentve Baros Gábor, Budapest, VII., Dorottya- utcza I. B. D. ■ Esszencziák és kompozitiók gyára. Ne vegyen senki hangszert, mi? abban a helyzetben van, hogy bármily nagy nyereményt — még esedékesség előtt is — a legszigorúbb titoktartás mellett, jutalékmentesen fizet ki és ügyfeleinek minden irányban a legmesszebbmenő biztonságot nyújtja A légtől főnyereményt nálunk vásárolt sorsjegyeken nyerték. Legjobb szappan a „Fábián“-féle családi szappan! Keil-lakk legkitűnőbb mázoló-szer puha padló számára. Kei 1-féle viasz-kenőcs kemény padló számára. Kei 1-féle fehér „Glasur“ fónymáz 45 kr. 260 11—12 K e i 1-fóle arany-fénymáz képkereteknek 20 kr. K e i 1-fóle szalmakalap-festék minden színben. Mindenkor kaphatók: Ferentzy Alajos utóda, Fábián Lajos Gyulán. UJ Málnási Mária-forrás természetes alkalikus sós savanyuviz, a torok, gége és légcső, a gyomor és bélhuzam hurutos bántál mainál, a tüdő tuber- kulosis minden stádiumában páratlan hatású ; a külföldi seltersi és gleichenbergi vizeket nemcsak pótolja, de jóval felülmúlja. Egy üveg ára 26 krajczár. üres üvegek 4 krért visszavétetnekFőraktár Gyula és vidéke részére: Ferentzy Alajos utóda Fábián Lajos fűszer és csemege üzletében. 320 4—25----------- Kapható minden füszerkereskedésben. ----------M Ki zárólag Ferentzy Alajos utóda Fábián Lajos kereskedésében kapható! layton & Shuttleworth ^ mezőgazdasági gépgyárosok Budapest Váw! stfUt által a legjutányosabb árak mellett ajánltatnak* öl tyúkszem kenőcscsel, mely legrövidebb idő alatt a legkeményebb tyúkszemet ' is eltávolitja. Ära tégelyenkint I korona 30 fillér. 1 korona 50 fillér beküldése mellett — bérmentve szállítja a feltaláló : — ZDen-zin-grer Ádám Újvidék, Duna-utcza 17. szám. Reményi Mihály mü-hangszerész legújabb képes árjegyzékét át nem olvasta mely ingyen és bérmentve küldetik ZSuLd-a-pestről, Király-utcza 44/1. sz. Locomobil és gőzcséplőgép-készletek továbbá járgány-cséplőgépek, lóhere-cséplök, tisztító-rosták, konkolyozók, kaszáló- és srstó- gépek, szénagyUjtök, boronák. Columbia-Drill“ ii legjobb sorvetögépek, szecskavágók, répavágók, kukoricza-morzsolók, darálók, őrlő-malmok, egyetemes scxél-ekék, 2- és 3-vasu ekék és minden egyéb gazdasági gépek. Részletes árjegyzékeké kívánatra ingyen és bérmentve küldetnek. Lincolni törzsgyárunk a világ legnagyobb locomobil- és cséplőgép-gyára. Sajtolt szén (Brigets) szoba fűtésre kiválóan alkalmas, mintán nem füstöl, nem porlik, — állandóan kapható házhoz szállítva 100 kilónként 3 korona 20 fillérért Schillinger Lipót vaskereskedésében, Gyulán. Nagyobb vételnél engedmény! 849 1—2 TMIEKBY A* gyógyszerész csoda-balzsama I ICH DIEH.I legjobb étrendes háziszer. Emésztési zavar, gyengeség, roBszultét, gyomorégés és fuvódás ellen, továbbá a köhögést és görcsöket gyengíti, nyálkásodást oldja. 12 kis üveg, vagy 6 nagy üveg bérmentes szállítás és ládával 4 korona. Czim: Apotheke zum Schutz-Engel das A. Thierry in Pregrada bei Rohitsch Sauerbrunn. — Csak akkor valódi, ha mellékelve látható apácza védjegy van rajta. Nagyon ajánlatos ezen gyógyszert utánzásnál, minden eshetőségre számítva, magunkkal vinni. . ____________ Tí f* r j . i •• I) holott mindenféle fajta még oly régi sebre biztos gyógyulást talál és majdmiert szenved 011 * nem mindig elkerüli a fájdalmas és veszélyes operálást, valamint amputálást Thierry A. Thierry A. gyógyszerész egyedül kenőcs Őrangyal-gyógyszer tára Pregrada. úgynevezett csodakenőcs használatával. Ezen kenőcscsel egy 14 éve tartó, gyógyíthatatlannak tartott csontevesedés gyógyittatott meg, sőt újabban egy 22 esztendős nehez, rakszeru baj qyégyult meg. A valódi ceutifolia kenőcs alkalmazható a gyermekágyasok rossz természetű mellbajainál, szoptatok mellkeményedése, a tej elapadásának, az orbánrznak eseteiben továbbá mindenféle régi sérvek, láb- és csontnyilások, sebek, folyások, dagadt labak s csont- evesedéseknél, vágás, szúrás, lövés és ütés által előidézett sebeknél; az idegen testek, például üveg, szálka, homok, tövis, serét stb. eltávolításánál; mindenféle daganat, kinövés, képződmény, karbunkulus és ráknál; végre pokolvar, körömméreg, köröragyüles, a. lábnak járás közben történt kisebesülése, fagyás és égetés okozta sebek, a betegek fokves altali ki- sebesülése. torokdaganat, meggyűlt vér, fülzugás, gyermekek sebei stb. stb. eseteiben hét .... . . . *« 1 - 1 j • ' Ilii '..2 J.'ll.i A^nnii 2 lsAHAnn Síi fillAr tégelynél kevesebbet nem küldünk. Két tégely csomagolással, postai szállítási díjjal együtt 3 korona 50 fillér az összeg előleges beküldése mellett pénzben vagy bélyegekben. Számos eredeti bizonyítvány rendelkezésre Arra kérek mindenkit, hogy óvakodjon a hatásnálküli hamisítások vevésétol s arra ügyeljen, hogy a tégely e van e a fenti védjegyem és ezégem: Thierry A. gyógytira az „Őrangyalhoz“ Pregradában, égetve. Minden tégely ezen védjegygyei ellátott használati utasításba van csomagolva. Egyedül valódi Ceutifolia kenocsom hamisítói es utánzói ellen a védjegytörvény alapján szigorúan lépek föl, ugyancsak a hamisítványok árusítói ellen is. Egyedüli beszerzési forrás: Thierry Adolf „Őrangyal-gyógyszertár“ Pregrada Rohitsch-Sauerbrunn mellett. Központi főraktár Budapest; Török J. gyógytárában, dr. Egger Leo Váczi-körnt 17. Zágrábban Mittelbach S. gyógytárában és Bécsben Brady L. gyógytárában.