Békés, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1903-11-15 / 46. szám
40-1 k szám Gyula, 1903. november 15-én XXXV. évfolyam r Szerkesztőség: Templom-tér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre . . 10 kor. — fill. Pél évre ... 5 „ — „ Évnegyedre . 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 fill. Társadalmi és közgazdászat! hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Főszerkesztő: Dr. Bodoky Zoltán. Felelős szerkesztő: Kőim Dávid. Templomtér, Dobay Feroncz háza és könyvkereskedése, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. Nyill-tér sora 20 HU. ^ Ja Teremtsünk modern magyar ipart. Minden mesterségnek arany a feneke, tartja a közmondás. Az e pályákon küzködők tagadják és ha végignézünk rajtuk : nekik kell igazat adnunk. A köznek óhajtok szolgálatot tenni, a mikor ennek okait keresem és azokra rámutatni iparkodom. Hisz közvetve vagy közvetlenül mindenkit érint ez. Kossuth Lajos és Batthyányi Kázmér több mint fél százada kiadta a honi iparpártolásra a jelszót és amilyen visszhangot ez akkor keltett, ha a mai napig lépést tartott volna : mi volnánk a világ első iparüző állama! — Miért mégis, hogy csaknem az utolsók vagyunk? Mert e felbuzdulás csak szalmaláng volt ? Nem igy van! Nem tudott gyökeret verni, mert nem volt kikért pártolni. Akik voltak, azok olyanok voltak, hogy hazafiuság kellett volna hozzá, hogy pártfogolják és — sajna — ma is igy állunk. Nézzünk csak szét az ipari pályákon; úgy a kézművesen, mint a gyárin, mit látunk? Törekvést a gyors vagyonszerzésre és majdnem sehol komoly buzgalmat valamely iparág odafejlesztésére, hogy az igaz érdemeinél fogva, saját qualitásáért érdemelje meg mindenki támogatását. Az építő- és vasipar terén mutatkozó sikereink, meg egy *.s olyan kimagasló egyéniségek, mint Thék, Schunda stb. ha nem volnának : kétségbe kellene esnünk iparunk jövője iránt és fájdalom, ez sem tisztán a mi dicsőségünk, mert ezek sikereiben is a külföld munkásai osztályosok, A vidék iparáról pedig jobb lenne nem is szólni. Otromba tákolmányok (ömkelege képezi produktumát és fogyasztója az olcsóra szorult nyomorúság! Hogy miért? Mert a mesterségeket utálja mindenki és nem szeretik maguk az iparokat űző szülők sem és legyen gyermekük bármi tökfilkó, törik-szakad, taníttatják és még ha eközben letörik is az ipse: inkább vasúti bakternek, fináncznak, zsandárnak vagy bárminek megy, semhogy iparos pályát válasszon. Az úgynevezett intelligenczia pedig res- telkedésből. e pályák iránti kicsinylésből, de főkép mivel az érettségivel katonai kedvezmények járnak : a világért sem adnák gyermeküket mesterségre. A külföld ipari szakiskolái 3—4 osztálya végzését az érettségivel tette egyenrangú vá az önkéntességre jogosultságnál. Ez nálunk még a jövő muzsikája. Van ugyan már négy — úgynevezett felsőbb ipari szakiskolája az országnak, ahol ezen kedvezmény elérhető, de ezekben csak zománczozó, litográfia, épület és asztalosmunka,rajzoló s hason elvont foglalkozások taníttatnak és 4 középiskolai előképzettség után 4 évi tanfolyamhoz van kötve: tehát annyi költséget és életidőt igényel, mint az érettségi tétele s igy aztán összevetve fentiekkel, ott vagyunk, hogy minden tizezer lélekszámra száz diplo mára pályázó járja a közép- és felső iskolákat és mivel annyi ember legfeljebb tized- részét képes foglalkoztatni és eltartani: ki- lencztizedrésze várakozó állásban iparkodik az előtte levőket kikoplalni, vagy proletá' roskodik a köz terhére. Másrészt pedig ezen erőlködések és magasra törések elvonják, magukhoz kötik az értelmesebb ifjúságot és csak azok jutnak ipari pályára, akiknek semmi hájjal nem lehetett kikenni azon pár középiskolai osztályzat bizonyítványát, amely nélkül posta- expeditor, vasúti kalauz, vagy közigazgatási írnoknak sem mehet az illető. És tessék az ilyen matériával megteremteni a magyar ipart! Milyen sánta logika a szülők részéről, hogy ép a seinmirevaló gyermekeket vélik alkalmasnak mesterségre! Szabad kenyér- kereseti pályára! Ahol szakképzettségen kívül üzleti élelmességre, a munkaszerzésnél ügyességre, körültekintésre, kombináczióra, a közönséggel érintkezésnél tapintatra, in telligencziára; az árubeszerzésnél és forga- lombahozatalánál számítani tudásra, élelmességre van szükség j ideelóg jónak tartják a szü- séghájfejü gyermekeiket és ha ezek aztán nem boldogulnak ezen sokoldalúságot igénylő pályán, azon következtetést vonják le belőle, hogy ezeket is kár volt erre adni. Persze, hogy kár! Mert mi velői sem boldogulást, sem dicsőséget nem arathattak rajta : eredendő hibáik miatt. Ugyan ilyen hiba még — mint mondám — hogy kiki — mert rosszul tölti be — nem szereti, megveti saját mesterségét I ha már muszáj gyermekét arra adni: másra és nem a magáéra adja azt. Adja akármilyenre, minden számvetés nélkül, csupán azon szempont tói vezéreltetve, hogy gyermeke gondozásé' tói szabaduljon. Odaadja 4—5 évre, csakhogy teljesen lerázza a nyakáról s csupán azt iparkodik biztosítani, hogy élelmezése, ruházata kijárjon, de eszébe sem jut, hogy biztosítsa a; tanidőben való tényleges taníttatását. Ez a< mester dolga! Ez pedig, hogy a kosztozó gyermek első percztől fogva kamatozzon : befogja pesztonkának, szolgálónak, mindenesnek, czipeltet vele talyicskaszámra terhet a piaczra és a piaczról; ,pár fillér értékű giz- gazt a kilométerekre eső földekről, kertből a jószágoknak éleimül, melyek gondozása detto az ő dolga. Vágatnak vele fát, mor- zsoltatnak tengerit és szememmel láttam, hogy három óra hajnalban léczczel tángálták, mert még nem volt tehén, disznó megetetve, megitatva. Ellátja a konybabéli szükséglet, valamint a műhely kellékeinek esetről-esetre való kicsinyben beszerzését, nemkülönben a segéd urak czigaretta, pálinka, mosatás, „Friss Újság“ stb. successive és fillórenkénti bevásárlását. Ha pedig ezenközben letelnek a rabszolgaság évei : kezébe nyomnak egy munkakönyvét, — amely gyenge képességeihez mérten, — képesíti 8—10 korona heti keresetre, s ha az ifjú kissé ambicziózus, vándorútra kél : — sok nyomor után — egy kis hányada felküzdi magát emberré. — Jórésze azonban otthon marad, ténfereg egyik műhelyből a másikba éhbóren, a mig megússza a katonasort s aztán vagy megnősül s kap annyi pénzecskét, hogy oldalba iugva mesterségét, gazdálkodásba, kupeczkedésbe, vagy más milyen foglalkozásba foghat; vagy pedig letelepszik saját mesterségén és holtig koldusa szakmabéli tudása fogyatékosságának. Legboldogabbnak azonban azok érzik magukat, akiknek sikerült szabadulni azon foglalkozástól, melyre készültek, melyet tanultak, és láttunk már olyat is, a ki akár a selyemhernyó-tenyésztést is előbbre tette mesterségénél. Pedig nézzünk csak szét a kenyérkereseti pályákon és vessünk kissé számot a hozamokkal, magyarán jövedelmekkel. Igazolják-e vájjon ezek e pályák iránti ellenszenvet ?! Nem is szólván az 5—800 koronás évi fizetésű néptanitókról, vagy 1000 korona fizetéssel biró kishivatalnokokról: azon közhivatalbeli állásban lévők, kik 1500—2000 korona évi fizetést húznak : urnák képzelik magukat; azt a parasztot pedig, akinek 2—3 fertály földje van, mindenki nagy urnák tartja. Pedig hát mekkora nyomorúság már maga az is, ha valaki a jelenlegi életviszonyok között kénytelen ur lenni — mondjuk — évi 2000 korona jövedelemből! Három fertály földet pedig ha bérbead tulajdonosa, legfeljebb 1200 korona bérösszeget kap érte — tehát tőkéjének 6 százalékát, és oly csekély összeget, amiből ugyancsak keservesen lehet megélni. Ha pedig maga miveli és az időjárásbeli viszonyok kedvezése folytán nagyobb hozamra tesz szert: ezért meg is kell dolgoznia ! Ezzel szemben a képzettebb ipari munkások úgy a fővárosban, mint vidéken, függő állásban is heti 30 —40, sót 50—60 korona heti fizetést húznak, a mi — a kisebb összeget véve is — 1500—2000 korona jövedelemnek felel meg: tőkebefektetés és koczkázat nélkül, és úgy, hogy a közterhek viselése alul kibúvik ; nem fizet állami, községi, egyT Á.R O Z A., Gyulai élet. A szerkesztő azzal fogadott a héten, mikor Pestről hazajöttem, hogy „fájdalom a nyomdászsztrájk véget ért“, ami annyit jelent, hogy nekünk újra négy oldalas melléklettel kell megjelenni, nem annyira azért, mintha az azóta feltorlódott eseményeket fél ivén is ne lehetne megírni, hanem azért, hogy a munkahiány miatt a munkatársak sztrájkja is ki ne üssön. Mert hála Istennek megint nem történt nálunk a héten semmi, az is lassan s ha a politikai események nem zavarnák fel szelíd nyugalmunkat, úgy elaludnánk, hogy még a hortyocásunk is elhallatszanék a szomszédba. így azonban a napilapok mindig friss szenzáczióval tartanak bennünket s a politika hátterében mindig lehet egyéb érdekes dolgokat is látni, amiről beszélni érdemes. Legutóbb például a tisztviselői fizetésrendezési törvény visszavonása ijesztette meg rettenetesen — nem annyira a tisztvisalőket — hanem a tisztviselők hitelezőit s örvendeztette meg a korcsmárosokat, mert abból, hogy az uj minister- elnök a vármegyei tisztviselők száján keresztül húzott mézes madzaggal visszahúzta a ház asztalán fekvő javaslatot, napnál világosabban várható az uj választás, ami pedig a „szeszelés“ tekintetéből igen örvendetes dolog. A politikai része, ennek azonban kevéssé szabad, hogy érdekeljen bennünket, de azt nem tilthatja meg nekem a miniszterelnök se, hogy egy megfejthetetlen problémán ne törjem a fejemet. Sehogysem tudom megérteni, hogy ma, mikor öt krajczár egy tojás, 65 krajczár a disznó- hus és 70 krajczár a zsírnak kilója és amikor azt követelik minden kinevezett állami tisztviselőtől, hogy tagja legyen az állami tisztviselők körének, a kaszinónak, a veres kereszt egyletnek, a szanatórium egyletnek, a szín pártoló egyletnek, az önkéntes tűzoltó egyletnek és pártolja a hazai iparon kivül az összes pártolni valókat, szolgáljon két évig díjtalanul, két évig gyakornoki ösztöndíj mellett, ne merjen kopott ruhában és rossz czipöben megjelenni, hivatalos tisztelgései alkalmára szalonruhája, télen téli kabátja, nyáron nyári ruhája legyen, ha vendéglőbe téved, adjon trinkgeldet a nála háromszor többet kereső pinczérnek és mindemellett adósságot ne merjen csinálni s akinek mindezen dolgok keresztülvitelére 500 forint kezdő fizetést adnak, mondom sehogyse tudom megérteni, miért kell ennek az állami tisztviselőnek várakoznia arra, hogy felemeljék a megyei és községi tisztviselők illetményét is, és hogy mi hasznuk lehet a megyei, községi tisztviselőknek és felekezeti tanítóknak abból, ha most az állami tisztviselőknek is tovább kell koplalniok. Bizony' ez szomorú dolog ! Bezzeg a katonatisztek fizetés felemelése alkalmából sekinek se jutott eszébe azt mondani, hogy „hohó tiszt urak, várjatok csak még egy kicsit, előbb emeljük hozzá a tisztviselők fizetését is a tietekhez, hi szén ezek is csak szolgálják valamelyes módon a hazát, ha nem is olyan ragyogó szerszámmal mint ti, de mindazonáltal legalább béke idején hajtanak annyi hasznot az országnak, mint ti“, — ellenben a tisztviselők szűkén mért garasait bizony elirigylik e régen kínlódó társadalmi osztálytól. No az igaz, hogy Magyarországon nem érdemes tisztviselőnek lenni. Minden pályán halad az életrevaló és marad az élhetetlen, csak a hivatalnoki pályán nyomorog egyformán mindenki. Munkásságát nem becsülik, mert nem mutat, nem produktiv a dolga. Meggebedhetsz az Íróasztalod mellett, mig észreveszik, hogy dolgozol. S mig az életben boldogulnaik a nagyszájuak, téged daczára annak, hogy beteggé aszal a munka és a lekötöttség, nem honorál senki, még elismeréssel sem. Minden paraszt az orrod alá dörzsöli, hogy 6 tart téged az adóból és te csak a lábadat lógázod a hivatalban, mert amit te dolgozol az nem munka, te csak az eszedet töröd nem a tenyeredet. Ha fizetópinczér lennél négyannyit keresnél, de miután csak törvényszéki biró vagy, elégedj meg kevesebbel is. A 17 éves hadnagyocskának — akinek pedig nem törik a fejét a családfentartás gondjai — több fizetése van, mint egy nála több kvalifiká- czióval biró tisztviselőnek 15 évi szolgálat után s a bőrben, könyvben, vasban, divatczikkben utazó vigéczek szerencsétleneknek éreznék magukat, ha csak annyit tudnának keresni, mint egy fogalmazó s nem is kell nagyon keresni olyan czigányprimásokat, akik három főszolgabíróval se cserélnének jövedelmet. Ezek a kiáltó igazságtalanságok régen fúrják már a magyar tisztviselői kar oldalát s most tetőpontra hágott a keserűség a szivekben. Országszerte mozgolódnak, állást foglalnak a fizetésemelés visszaszívása folytán s Gyulán is szépnek Ígérkező gyűlést tart ma a „'Békésmegyei állami tisztviselők köre.“ S ha soká tantaluskod- tatják a magyar tisztviselői kart, utoljára is megmutatja, hogy biz ő nem automata, amelybe beledobnak egy krajczárt és kijön belőle a voks, hanem ember, még pedig élni akaró ember. Mindezeket a legkevésbbá vindikálom magamnak,. hogy uj-dolgokat azért mondom el, hogy v -le azt a közhangulatot jellemezzem, melynek hullámai ilyen hivatalnok városba, mint Gyula is elcsapnak. A jó kedv hullámai úgy is ritkán csaponganak ma már s ebben a városban imintha kihalt volna a társadalmi mozgalmak iránti kedv, sehol olyan rideg visszavonultság- ban nem él annyi ember, mint itt. Szinte jól esik néha egy kis kirúgás-féléről hallani, mint aminő például a héten volt a polgári körben. Ez egyébként vadászjellegü mulatság lett volna, ahol azonban „egy nyulra heten mentek*, mert 21 embernek 3 nyulat tálaltak fel az asztalra, nem azért azonban, mintha a nyúl lett volna kevés, hanem azért, nvert a vendég volt sok. Hogy e vadászlakoma és a rókavadászat között micsoda összefüggés létesült az est, vagyis inkább a hajnal folyamján, azt makámában kellene megénekelni. Különben egyik gyulai népszerű Don-Juan tudná megmondani, hogy e vadászlakomában résztvevők más alkalommal bottal is tudnak lőni, ami úgy történt, hogy bottal beütötték Don-Juannak ablakát valamelyik éjszaka, ki — szerelmi kalandjai folytán, nem bírván egészen tiszta lelkiismerettel — lövési merényletet sejtett az ablak betörésben és ennek folytán az egész éjszakát két siffon között töltötte. Másnap pedig fájós derékkal és álmosan beszélte el az éjszaka izgalmait — azoknak, a kik a merénylettel őt felültették. Természetes, hogy a heccz sikere tökéletes volt. A villamosokra is rájár most a rúd. A héten elhatározta a városi bizottság, hogy a pléh kémények helyett tűzbiztonsági és közegészség- ügyi tekintetekből téglákból kell a kéményt felépitniök. Tekintettel a világításra, én ha szak- bizottság volnék nem is engedném, hogy falkéményt csináljanak, mert hiszen, ha pléhké- mény mellett is sok baj van a világítással, mi lesz, ha majd falkéményt is kell épiteniök. Olyan egyiptomi sötétség, a melyen még akkor se lehet segíteni, ha a b. v. t. bevezetteti a fogyasztók által annyira óhajtott telefont is. —re. Xja,pia.3als mai szánaálxoz fél iv melléklet van csatorva.
