Békés, 1902 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1902-03-23 / 12. szám
12-ik szám Gyula, 1902. márczius 23-án XXXIV. évfolyam • f----------------1 Sz erkesztőség: Templom-tér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre ! ! 10 kor. — fill. Pél évre ... 5 „ — „ Évnegyedre . 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 fül. L______i Tá rsadalmi és közgazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: lEIZ ó h n !D á v 1 d. r i Kiadóhivatal: m , if Templomtér, Dobay Ferencz háza és könyvkereskedése, Jiova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. Kyilt-tér sora 20 fül. ^---------------rÁ A f öldadó. i. A hódmezővásárhelyi gazdasági egyesület nagy elismerésre méltó derék dolgot cselekedett, hogy Szathmáry Eleknek „A földadó kataszter“ czimü emlékiratát kiadta s széles körökben terjeszti. A gazdasági egyletnek teljesen igaza van, amidőn kisérő levelében a gazdaközönségre s a földadó-reformra — megjósolhatjuk, hogy korszakalkotó fontosságú — derék elaboratumot „a maga nemében egyedül állónak, minden részében helyesnek, a kérdés megoldására ajánlott módozatot köny- nyen kivihetőnek és czélravezetőnek“ nyilvánítja. Mi már akkor rendkívül figyelemreméltónak találtuk Szathmáry Eleknek az érték kataszter melletti állásfoglalását, a midőn az eszmét egy fővárosi lap közgazdasági rovatában rövid czikk keretében vetette fel. Eme czikk behatása alatt tisztán a gyulai határból merített példákkal a vármegye gazda- közönségének körében élénk szenzácziót keltő frappáns adatokkal magunk is bizonyítottuk a mai kataszter és az ezen alapuló állami földadó s minden egyéb községi, törvényhatósági, egyházi s vizszabályozási megadóztatás tarthatatlanságát és meggyőződésünk teljes hevével magunkévá tettük Szathmáry Eleknek érték-kataszter elméletét. Nincsen egyetlen kérdés sem. a mely annyira érdekelné a gazdaközönséget, '— gazdagát, szegényét egyaránt, — mint a hogyan a földadó reformja érdekli. És egyetlen egy kérdés sem volt még oly kevéssé előkészítve, amennyiben pedig előkészítették, egyetlen egyben sem volt olyan kevés köszönet, nevezetesen egyetlen egy sem volt még oly czélzatosan hamis színbe tükröz- tetve, a mellett olyan gonosz és veszélyes politikai czélokra kiaknázva, mint a földadó reformja. Igaz élvezettel, nagy lelki gyönyörűséggel merülünk el tehát Szathmáry Elek perioT Á. R C Z A.. A selyempárna. Irta: Madeleine. Es a kis lány, mikor feje alatt érezte a tündér által hozott selyempárnácskát, boldogan mosolygott, ismét erősnek, egészségesnek érezte magát — meggyógyult. Anyám I leheli a beteg gyermek, ugy-e azért volt olyan boldog az a mesebeli kis lány, mert selyempárnán nyugodott? Oh miért nincs nekem is egy selyemvánkoskám, ha arra hajthatnám fejemet érzem, hogy rögtön meggyógyulnék, végy nekem egyet anyácska, ugy-e megteszed ?' A kis beteg hangja szinte elhalt a forró könyörgésben s a szegény asszony zokogva mondá : lányom, édes, kedves, kicsi lányom, széttéped a szivemet, miből vennék én neked selyempárnát? — Kétségbeesetten néz körül a nyomorúságos szobán, melynek bútorzata abból az egy ágyból áll, melyben beteg gyermeke fekszik, meg egy rozoga szék és asztalból, az asztalka megrakva gyógyszerekkel, egy szelet sonka meg egy pohárka erős bor van rajta, csak az Isten a megmondhatója, milyen nehezen szerezte be a szükséges holmikat. Sóvárogva nézi a sonkát, hisz már két nap óta nem evett, de az a szegénység rémitő valami, kivált annak, ki nem abban nőtt fel, mindig jómódban élt. A bájos ifjú asszony, kinek szépségét nem ronthatta meg a nélkülözés, most hervadtan, réveteg szemekkel, az aggódástól, éjszakázástól sápadt arczczal ül az ágy szélén, sötét nagy szemeit bánatosan függeszti, rombadőlt boldogságának maradványára — egyetlen gyermekére. Majd felsir a fájdalomtól, ha visszagondol az dikus jelentó’ségü munkálatába, a melynek eszmemenetét az uj kataszteri munkálat révén agyonterhelt kiválóan földmivelő Békésvármegye érdekében — amely agrárszocziálizmu- sát is, abban a formában ahogy ez utóbb nyilvánul, javarészben a kataszternek köszönheti — elodázhatlan kötelességünknek tartjuk ösmer- tetni és egyben a gazdaközönség, és első sorban pedig a békésmegyei gazdasági egyesület legbehatóbb figyelmébe ajánlani. Tesszük ezt annyival inkább, mert noha az elaboratum hódmezővásárhelyi viszonyokból indul ki, eme viszonyok javarészben nemcsak hasonlók, hanem majdnem teljesen azonosak a békésmegyeiekkel, amennyiben pedig mégis eltérnek, eme eltérésekre a munkálat fölötti refleksziónkban fogunk rátérni. De szólaltassuk meg az illustris írót, a kinek „a földadó kataszter“ fölötti eszmemenete a következő : „A megoldásra váró feladatok között alig találunk még egyre, mely annyi gondot okozna, mely oly sok nehézségbe ütköznék, mint ez : hogyan lehetne a birtokos osztály már-már elviselhetetlenné vált közterhein könnyíteni ? Sokszor és sokan foglalkoztak már ezen úgy állami életünket, valamint jövő gazdasági fejlődésünket is oly közelről érdeklő fontos kérdéssel. Sok életrevaló eszmét olvastam és hallottam már itt-ott, de valamennyi kiáltó szó maradt a pusztában! nem lett azoknak soha semmi haszna, semmi foganatja! Pedig a gazdaközönségnek nagy része veszedelmesen hasonlít már az olyan emberhez, kit nem egy, hanem többféle nyavalya lepett meg egyszerre. Külön- külön egyik sem halálos, fenn jár, sinlődik a beteg; de a sokféle baj életerejét lassankint mégis fölemészti, a halálba, az anyagi pusztulás örvényébe viszi. Mint csalhatatlan gyógyszert hallottam már többször ajánláni: a földadó leszállítását. Hangoztatták már ezt a parlamentben, sajtóban számtalanszor, de eredmény nélkül. Most, midőn biztos jelét látjuk annak, hogy a kormány sem idegenkedik többé a bajok orvoslásától s hajlandó a tarthatatlan állapot megváltoztatása czéljából némi engedményt, könnyítést tenni; sőt a mikor már a földadó kiigazítási munkálatához szükelmult szép napokra, a férje nem régen halt meg, vagyonuk nem maradt, addig, mig a gyermek egészséges volt, ő el mehetett dolgozni, s ha szegényesen is éltek, legalább másra nem szorultak. Hogy bálványozta őt a férje, óvta, védte, s mikor első gyermeke, a kis fiúcska meghalt, milyen gyöngédséggel vette öt körül, hogy vigasztalta s megjött a kis leány, a szőke fürtü angyal, hogy megenyhitse szive bánatát. Most elvonul előtte az a rémes éjjel, mikor a férjét hazahozták halva, leesett lováról, mikor a faluba sietett orvosért, — mert a szőke angyal beteg volt, — elsiratta őt is, de legalább megmaradt a gyermek, a ki újra erős lett és vidám. S most ez a nagy betegség, mely olyan hirtelen jött mint a villámcsapás, ettől is meg akarja öt fosztani. Hetek óta tart már a kínos állapot s ö, hogy megvehesse a drága gyógyszereket, — finom borokat, — eladogatta minden bútorát, ékszereit, még a ruháit is, egy volt csak, a mitől nem tudott megválni — a jegygyűrűje. Azt forgatta, nézegette, talán ezért vehetne egy párnácskát, hogy betelne a gyermek óhajtása, már-már megindul, de az ajtóból visszatér, „nem, nem tudok megválni tőle, nem tehetem«, aztán gyermekére néz, ki láztól égő arczczal, fénylő szemekkel forgolódik ágyában, majd kitárja kicsiny, kiaszott karjait s egyre a2t susogja : »párnát, selyempárnát, azon meggyógyulok«, az anya nézi, nézi, feléje hajlik, megcsókolja hosszasan s nesz nélkül kisurran az ajtón. Az utczán futva megy, egy kirakatban hófehér selyemvánkost lát, berohan s gyűrűjét kezében tartva, kiáltja: »ideadják-e azt a selyemvánkost ezért a gyűrűért, a gyermekem beteg, erre vágyik, adják ide kérem, adják séges adatok összegyűjtésére országos bizottság is neveztetett ki, s annak támogatására 8136/1901. sz.j pénzügyministeri körrendelettel az összes törvény- hatóságok felhiva lettek, nem tartom fölöslegesnek, sőt nagyon is időszerűnek látom a földadó alapját képező kataszteri munkálattal behatóan foglalkozni. Mint községi bizottsági elnök vezettem s keresz- tfilvittem itt Hódmezővásárhelyen a kiigazítási munkálatokat. Ugyanezen minőségben vettem részt az uj kataszter készítésében is. Volt tehát elég alkalmam és módom megfigyelni sok olyan dolgot, milyenekről a nagyközönségnek sejtelme lehet, de tudomása nincs. A földadó szabályozásáról alkotott törvény, s az annak alapján végrehajtott kataszteri munkálat czélja: az igazságos arányú megadóztatás volt. Ugyanezen törvényben kimondatott az is : hogy a kataszteri munkálat alapján a földadó mennyisége föl nem emelhető ; nem is emeltetett. A mennyiben azonban a régi kataszter életbeléptetése, óta, a folyamok szabályozása által nyert területek, egyes nagyobb mocsarak és tavak lecsapolása, állami és magánerdők kiirtása által nyert területek művelés alá vétele, a kincstári birtokok eladása, közlegelők felosztása és feltöretése, hasznavehetetlen homokterületeken szőlőtelepek létesítése által az adó-alap tetemesen meg- növekedett; az adókulcsnak természetszrüleg jóval lejjebb kellett volna szállani; még sem változott! Ha azonban visszapillantunk a múltba s közelebbről vizsgáljuk azon körülményeket és viszonyokat, melyek között az uj kataszteri munkálat létre jött, a rejtély kulcsára ráakadhatunk. Ugyanis: Midőn első hirét vettük annak, hogy uj kataszter készül, résztvefctenr—-távol vidéken — egy köz- birtokossági gyűlésben. Itt az elnök azt indítványozta: a birtokoi&ag gondoskodjék elegendő pénzről , hogy érdekeinket mévédelmezhessük. Az indítványt nem fogadtuk el, leszavaztuk. Hogy máshol is hasonló módon bántak el az ilyen indítványokkal? az legalább is kétséges, mert az adó-telekkönyvek nem ezt igazolják. « A kataszteri tisztviselők kinevezésénél a minister csak a megbízhatóságra fektethet súlyt. Ki e tekintetben ajánltatta magát, kinevezte. A szakképzettség igazolását nem is kívánhatta, mert senkinek sem állott módjában, hogy azt előzőleg megszerezhesse. nekem!« A segédek csillapitgatják, azt hiszik, őrülttel van dolguk, ki akarják utasítani, de a főnökük derék ember, ki nem rég vesztette el gyermekét, bánatos szive, atérzi az anya fájdalmát, ki elmúlt boldogsága utolsó emlékétől akar megválni, csakhogy gyermekének talán utolsó kívánságát teljesíthesse, elveszi a gyűrűt, megforgatja, biz az vékonyka, ezért nem adhatnám édes asszonyom, nem ér annyit mint a vánkos, fogja visszaadom, önnek kedves emlék, kérem fogadja el tőlem a párnát ajándékba, jó szívvel adom. Az asszony bámult, ujjára húzta a gyűrűt, a drága kincset, néhány köszönő szót mondva, keblére szoritá a vánkost s valósággal repült hazafelé. Ráfekteté a lány fürtös fejét a kicsiny párnára, mire a gyermek felébredt, boldogan mondá: »nézd anyácskám, a tündér hozott nekem olyan vánkoskát, amin meggyógyulok, tudom anyuskám hogy te szegény vagy, nem tehetted, oh mondtam én, hogy ismét erős és boldog leszek, nézd anyám a kis angyalokat az ágyam körül, hallod éneküket? liivnak engem is, látod hogy integetnek, anyám, édes anyám, én elmegyek velük, igen, odamegyek , . . ! A kedves száj nem mozgott többé, a drága fejecske élettelenül esett vissza, a lányka arczán édes boldog kifejezés honolt. Betelt kis szive vágya, úgy ment a más világra. Hát az anya? Hol kaczagott, hol sirt és a selyempárnát folyton igazgatva, a lányka szép haját egyre simogatva, csak azt mondogatta: »JMeggyó- gyultál most már, szép kicsi leányom, jól fekszel-e édes szivem, kis selyempárnádon ?« — Azok ugyanis, kik hazánkban az ötvenes években az első katasztert készítették, a hosszú időközben nagy részben visszaköltöztek, elhaltak, elöregedtek; a kik közülök még is megmaradtak s felajánlották szolgálataikat, úgy látszik átaludták a két munkálat között eltelt 20—25 évet, vagy elfeledték azt is a mit talán tudtak, mert különben akadt volna közöttük legalább egy a ki a minisztert a czélba vett munka minősége és terjedelme felöl tájékozza, s a helyzetet alaposan megismerteti. Hogy ez meg nem történt, kitűnik a következőkből: 1. Elrendeltetett az adó-telekkönyvek kiigazítása; adtak reá a községnek hat heti időt; kellett reá több mint három év. 2. A kataszteri költségekre előirányoztak — ha emlékem nem csal — 5 és fél milliót; belekerült huszonegy és félbe. 3. Elrendeltetett az is, hogy a kiigazítási eljárás alkalmával, a külön iveken felvett változások, az adótelekkönyveken keresztül vezettessenek. Az, akinek tanácsára ezen rendelkezés történt, vagy nem látott soha adó-telekkönyvet, vagy nem bírt tudomással arról, hogy időközben egyes par- czellák nemcsak 1—2, hanem 10, 20, 50, sőt több száz felé is el lettek darabolva, minél fogva az uj birtokosok neve, az eldarabolt birtok-testek mennyisége, s a művelési ágakban történt változások sokkal nagyobb számban fordulnak elő, mint hogy azok az adó-telekkönyv szűk rovataiba beilleszthetők lennének. 4. Nagyfokú tájékozatlanságra vall az is: hogy a községi bizottságok szabad tetszésére bízták: uj telekkönyvet készitsenek-e, vagy csak az erre rendelt külön iveken jegyezzék fel a változászkat. Ez utóbbi eljárási mód kevesebb költséggel, fáradtsággal és munkával járt, s igy az elnökletem alatt működött bizottság is ezt fogadta el. Midőn azonban a községi bizottság ebbeli elhatározásáról a mintaszerű jegyzőkönyv beterjesztése által a szegedi kataszteri igazgatóságot értesítettem, ezzel egyidejűleg jelentettem azt is, bogy: a munkálat keresztülvitelére az engedélyezett hat bét nem lesz elegendő, arra évek kellenek; mert a hódmező- Yásárhely város adótelekkönyvébeu foglalt 25 ezer parczellából 20 ezernél több jött változás alá. A kiigazítási eljárást mégis engedélyezték! Gyulai élet. — Elhegedült bankettmorzsák, sajtó és sajt, József-nap, sörözés, sorozás, Mehr Licht 1 — A bankettek faktumát elhalásszák a riporterek s szegény krónikásnak csak a morzsák maradnak s igy mig a reporter ur nagy hangon beszél arról, hogy „X és Y lelkes szavakkal méltatta a nap jelentőségét és ... . stb. stb.® addig a krónikásnak csak a közbeszólásokhoz van jussa s dolga már csak ott akad, a hol a komolyság végződik s átveszi birodalmát a jókedv. Szerencse, hogy ez az állapot hamar bekövetkezik, mert semmi sem nehezebb dolog a világon, mint túrós csusza mellett okos szót hallgatni. Geometriailag beszélvén, a sajthoz három toasztnyira jönnek a vad tosztok, amikor éled a krónikás és átveszi a pennát a riportertől. — A polgári kör bankettjének ez a „vad tószt korszaka“ ez idén nem következett be, mert elhegedülte szent Dávid — akarom mondani Major Simon, aki ez által esküdt ellenségévé tette mindazokat, akik még szolnokolni akartak s akikben benrekedvén a tószt, másnap a túrós csuszát szidták a betegségükért. Mindezekből azonban csak azt akarom kihozni, hogy Major Simon igen szépen hegedül, de az én bankett nótáimat szintén elhegedülte, amiért azonban egy csöpp okom sincs rá haragudni, mert ennek a fiúnak egy vonóhuzása többet ér egy mázsa bankettrr.orzsánál. Nem hiába ügyvédjelölt, de ért a „vonóhuzáshoz.“ * * * Szerkesztőségi beléletünkben is nagy nap volt a héten, amely nagy napot ikerkiadóink egyike rendezte a másik ikerkiadó tiszteletére és — kontójára. Lévén Ede napja, összegyűlnek lapunk barátai, kiadónk barátai, szerkesztőségünk bel- és kültagjai, számszerint mintegy húszán és — — ez a különös a dologban'— — Ija.pia.3a3s: mai számához fél iv melléklet van csatolva.
