Békés, 1902 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1902-11-09 / 45. szám

Melléklet a „Békés" 1902.45-ik számához.

lenni. Dr. Lukács György, Békésvármegye és Hódmezővásárhely város főispánja, mint védnök. Debre- czeni Géza. Deutsch Miksa. Peiler Lajos. Gálos Géza. Golián János. Herzog Sándor. Iványi Aladár. Iványi István. Kató József. Kiss Endre. Kubek Sándor. Mádai Aladár. Pap János. Szilágyi István. Szőke Ferencz. Tokay József. Vermes Izsó. Vladár József rendezők. Kner Izidor, elnök. Fazekas Zsigmond, ellenőr. Pétermann József, pénztárnok. Agrima Szilárd, Gyula. Augenfeld M. Miksa, Gyoma. Bardotz Sándor, Gyoma. Berger Samu, Békéscsaba. Berger Jakab, Orosháza. Danes Ferencz, Gyula. Deutsch Lajos ellenőr Gyoma. Friedmann L., Békéscsaba. Goldmann Mihály, Gyula. Grossmann J., Orosháza. Grünwald László, Gyula. Hochfelder József, Gyoma. Illyésy István, Gyoma. Ilovszky Gy., Orosháza. Kiss Sándor, Orosháza. Kiszely Antal, Gyula. Kohn Sándor, Gyula. Krausz Zs., Békéscsaba. Leopold Sándor, Gyula. Nagy József, Gyoma. Orosz Mihály, Gyula. Puskás János, Gyula. Schärfer V., Békéscsaba. Szabó István, Békés. Szabó Zs., pénztárnok Gyoma. 'Szita Gyula, Gyula. TTngi Elek, Gyoma. Vági József, Orosháza Varga István, Orosháza. Wallinger István, Gyoma a rendező-bizottság tagjai — Postai küldemények Deutsch Lajoshoz Gyoma, Kner-féle nyomda intézendök.

Halottak napja az idén is szokott kegyelettel folyt le s sűrű tömegekben látogatta a holtak iránt kegyelettel adózó közönség a temetőket. Azon körülmény, hogy az idén halottaknnpja nem közvetlen Mindenszentek után esett, azt eredményezte, hogy a közönség tájékozatlan volt a felöl, hogy mikor világítson a sírokon, szombaton-e vagy vasárnapon s ez a körülmény megosztottá tette a temető világítási pompáját, sokan szombaton, sokan pedig vasárnap tűzték ki a gyertyákat a sírokra. A róm. kath. egyház vasárnap délután körmenetet tartott a temetőkbe, melyeken áhitatos tömeg vett részt. A halottak napja alkalmából jegyezzük meg, hogy igen czélszerü volna, ha úgy mint más városokban Gyulán is minden temetőbe egy rendőrposztot küldene a rendőrkapitány, mert a halottak napján egész tömeg éretlen suhancz szokta zavarni a kegyeletet s durva megjegyzésekkel és gyertya meg viráglopással botránkoztatván a kegyeletét leróni szándékozó közönséget. Voltak sirok, melyekről koszorút és gyertyát egyaránt elloptak, mely kegyeletien bűn mindenesetre példás büntetést érdemel.

A vármegyei közszükségleti alap. A törvény- hatósági bizottság októberi közgyűlése a vármegye főispánjának kezdeményező átirata folytán három éven át szedendő egy százalékos pótadót szavazott meg egy közszükségleti alap létesítésére. Ehhez a határozathoz a „Békési Lapok“ vasárnapi száma telefon beszélgetés formájában oly megjegyzéseket fűz, melyből azt lehet következtetni, hogy ennek a határozatnak czéljára és az alap kezelésének módjára nézve egyesek alapos tévedésben vannak. A nevezett lap ugyanis a vármegye alispánjának a közgyűlésen e tárgyban tett felszólálását, hogy az alap felett a vármegye ministeri jóváhagyás (és nem felülvizsgálat) nélkül rendelkezik, hibásan idézve, arra a még hibásabb következtetésre jót, hogy erről az alapról y,még csak elszámolni sem kell“• — Nehogy bárki is ebből a közleményből arra a téves következtetésre jusson, hogy itt valamely, titkos rendeltetésű, szabad utalványozásra álló úgynevezett rendelkezési alapra, valami Csáki szalmául nagyitó szem.

Ez az értékesebb szemed magyarom. Leginkább a tükörbe nézesz vele, a történelembe, hol óriásinak látod magadat. De néha egy-egy előtted készülő dologra is rápillantasz. Mikor az úgynevezett »ház- négyszöget* (a Schneider viere-ket a Dorottya-utczá- ban) fölépítették, akkor igy kiáltott fel Simon Florent egy városi közgyűlésen: „Immár itt áll Európa legimpozánsabb épülete.« A régi városház padsoraiban könyöklő városatyák szemei kevélyen fénylettek. Mikor pedig az első csatát megnyertük 48-ban, fennen lármázott a közvélemény: »Ne álljunk meg addig, mig Ausztriát is be nem kebelezzük Magyar- országba

Es ezt mind csak a szem lencséje teszi. így alakul át a magyar szeme. Részben már igy születik ezzel a kis nagyzással. Egyszer Gleichenbergben, mely közel fekszik a magyar határhoz, panaszkodom a kis fiamnak, a ki szintén gyengélkedett, hogy az idegen viz és levegő beteggé tesz bennünket.

— Nem is megyünk mi ki többé a hazánkból, ugye kis szivecském ?

Mire felfelel az öt éves fiúcska:

— Ne beszélj bolondokat apa : hiszen ha Árpád még egy órányit akart volna menni, hát akkor ez is Magyarország lenne.

Uramfia! Még ennek ki se nyílt a szeme és már magyarul lát. No persze, ha Árpád még tovább megy! Árpád, Nagy Lajos vagy más. Igen, csak tovább kellett volna még menni. Egyéb semmi se hiányzott. Holmi csekélységen múlt mindig. Ha Bethlen Gábornak a melle meg nem kívánja a házasságot és a »serenissimus« czimet s tovább harczol. Ha Károlyi Sándor le nem teszi a fegyvert a maj- thényi páston. Mindig eltarisznyázta valaki. Hogy nem birtuk volna ezt vagy azt, hogy nem lehetett, mert a másik erősebb volt, az á magyar ember fejébe nem fér be.

jára vétetik igénybe a közönség adózása, szükségesnek tartjuk a határozat megokolására és annak szövegezésére reá mutatni, mily indokolás képezte az alispán felszólalásának lényegét és melyből a magyarázat tévessége nyilvánvaló. A vármegyének ma nincs semmi oly alapja, mely felett szabadon rendelkezik, vannak pénztárai, de ezek meghatározott rendeltetéssel bírnak, igy a házipénztár a közigazgatási szükségletekre, a közúti pénztár az utak feotartására szolgál és felhasználása előzetes miniszteri jóváhagyással történik. De vannak a vármegyének oly természetű kulturális, gazdasági és jótékonysági kiadásai, a melyek elől ki nem térhet és ezek fedezhetésére van szüksége oly alapra, a mely felett szabadon rendelkezik, a melynél ne legyen kitéve annak,hogy a vármegye határozatát az erősre fogott ministeri gyámkodás semmivé minősíti. De itt sincs senkinek sem szándéka az alap felett ellenőrzés és számadás nélkül rendelkezni. Az alap kamatai felett a határozat szerinttisztán a törvényhatóság közgyűlése rendelkezhetik, azok csak a közönség által meghatározott czélokra fordíthatók és annak minden filléréről törvényszerű, rendes ellenőrzés alá kerülő számadás fog készülni. Csupán annyiban lesz az alapra nézve tágabb jogköre a közgyűlésnek, hogy határozataihoz nem leend szükség a miniszter előzetes jóváhagyására, mert épen oly vagyon létesítése van itt czélba véve, melyet a vármegye nem csupán kezel, hanem a mely felett rendelkezik is. Itt tehát nem lehet szó a közönség jogainak megcsorbításáról, hanem igen is arról, hogy mód nyujtatik a megyének eddig csak névleges autonom vagyon kezelési jogának gyakorlására. A pótadó kivetését kimondó határozatot különben többen megfelebbezték és igy az alap létesítése csak a ministeri döntés után lesz aktuális.

Házasság. Gerebenics Péter törekvő ifjú cziz- madia iparos folyó hó 3 án esküdött örök hűséget Dávid András tímár mester polgártársunk bájos leányának Juliskának.

Baleset. Pénteken délelőtt II órakor Sánta Mihály gyulai lakos lovai a Bárdos hid felől jövet az aradi utón megbokrosodtak és a kocsit magukkal ragadták. A kocsi rudja is eltörvén, a lovak teljesen fék nélkül ragadták tova a kocsit, miközben Sánta a kocsiról leesett. A lovak a kőhidoo keresztül a városháza felé ragadták a kocsit, hol a kocsi felborulván, maga alá temette a kocsin ülő Réti Andrást, a kinek jobb lába térden alól eltört, A szerencsétlenül járt embert a közkórházba szállították.

Esküvő. Lőrincz Ignácz gyulai posta s táviró- tiszt kedden esküdött örökhüséget Kaudersz Zsigmond kereskedő polgártársunk kedves és szép leányának, Reginának.

Templomünnep Endrődön. Szent Imre herezeg névünnepe alkalmából szép egyházi ünnepség volt szerdán Endrődön, lévén Szent Imre herczeg az endrődi plébáni templom védőszentje. Délelőtt 10 órakor a nagyméretű díszes templomban ünnepi nagymise volt, melyen Grócz Béla apátkanonok czeleb- rált Spett Gyula gyomai esperes, Zelinka János endrődi, Szirmay Árpád szarvasi plébánosok, dr. Dunay Alajos békésszentandrási, Bedák Mátyás kondorosi lelkészek s Bartos Ferecz gyulai káplán segédlete mellett. Dr. Némethy Gyula papnöveldéi hittanár pedig gyönyörű szent beszédet mondott. A templomot szorongásig megtöltötte a hívők serege bár csak 5000 jutott be a templomba. Délben a vendégszető Zelinka János endrődi plébánosnál nagy ebéd volt, melyen számos pohárköszöntő hangzott el

De hogy is férne be, hiszen tele van gyömöszölve ragyogó látományok képeivel, fülbemászó legendákkal, a magyar nagyságot zengő versekkel 'hogy az egész világot megvertük, hogy bedöngettük Bizancz kapuit, a mi igaz is, hogy nyögte Mátyás bus hadát Bécsnek büszke vára, a mi szintén igaz és hogy Simonyi óbester kiverte a pipája hamuját a franczia trónuson. Hát talán ez is igaz. Simonyi nagy legény volt, csakhogy az az ur, a kinek a trónusán kiverte a pipáját, szintén csinált egy és más említésre méltó virtusokat jártában-keltében Marengótol Waterlóig — ezt is mindig jó volna látni az összehasonlítás okáért. Úgy, de a nagyitó szem tele van könynyel a régi dicsőség miatt. Elhomályosul minden egyéb iránt,

És mégis szép a nagyitó szem. Isten áldása. Mert ugyan mit csinálnál, ha ez a szemed is kicsinyítő volna magyarom ? A nagyitó szem legfeljebb elvezet egy kicsinyt a valóságtól, de magasabbra; megneveli önérzetedet, hatalmasabbnak, gazdagabbnak mutat, minélfogva esetleg merészebb kalkulusokat csinálsz mint kellene, De ez nem nagy baj. Azaz nem mindenben baj. Mert tálán nem baj, ha Ugrón Gábor úgy látja az országot, hogy még mindig három tenger mossa a határait, de kellemetlen például, ha Lukács László úgy látja, hogy még mindig tejjet-mézzel patakzó Kanaán.

A kicsinyítő szem.

Olvasom az újságban, hogy a közönség az idegen rossz posztót jobban megfizeti, mint a maga jó posztóját, hogy az idegen pancsot szívesebben iszsza, mint a saját nemes borait.

Olvasom ezt, olvasom azt és mindenünnen pislogni vélem a kicsinyítő szemet, melylyel a magyar a maga dolgait nézi és hallani vélem a jelmondatot, a mit a czimerünk köré oda lehetne vésetni: Melius Alienum (Jobb a másé). Az irodalmi rovatban az a statisztikai adat áll, hogy Magyarországon egy-egy

Mérnökválasztás. A szeghalmi körmérnöki állásra harmincz pályázó közül Lux Gyula békéscsabai mérnököt, az ivánfenéki társulat volt főmérnökét választották meg.

Tüzek Békéscsabán. A hét folyamán kétszer volt tűz Békéscsabán. Vasárnap délután özv. Hesser Fülöpné lakóháza, kedden délelőtt pedig Borovszky János háza égett le. A tűzvész Hessernének 2400, Borovszkynak 1300 korona kárt okozott, mely összegek azonban biztosítás folytán megtérülnek. Mindkét tűz gondatlanságból keletkezett.

O O

Házasság. A szarvasi főgimnázium fiatal tanára Saskó Sámuel folyó évi november hó 15-dikón esküszik örök hűséget a szarvasi ág. hitv. evangélikus nagytemplomban bájos arájának Benka Jolán kisasszonynak, Benka Gyula igazgató leányának.

Kondorosi jegyzőválasztás. Holnap dől el, hogy ki lesz Kondoroson az első jegyző. Suhojda Antal nyugdíjaztatása folytán megüresedett első jegyző álláBt ugyanis holnap tölti be Kondoros község képviselőtestülete választás utján. Dr. Wieland Sándor járási főszolgabíróhoz, mint a tisztujitószék elnökéhez — mint értesülünk — mintegy 15 eu adták be pályázati kérvényüket. A pályázók közül Tóth László békéscsabai nyilvántartót és Baross István mostani másodjegyzőt emlegetik leginkább s ezeknek van legtöbb kilátásuk a győzelemre.

Tanitóválasztás. Kondoroson a róm. kath. egyháznál újonnan rendszeresített tanitói állást október hó 27-én tartott választáson töltötték be. Pályáztak az állásra összesen kilenczen, kik közül legtöbb szavazatot Dobossy István tanitó kapott s igy az állást ö nyerte el.

Dalkör Gyomán. A gyomaiak vágya végre tel- jeBÜlőfélben van, ugyanis : 34 működő taggal náluk is megalakult a dalárda, melynek karnagyai: Illésy Gyula róm. kath. kántor-tanitó és Veress Lajos ev. ref. rektor.

Megüresedett gyógyszertárjog. Nagyszénás községben a „Magyar király“-hoz czimzett személyes üzleti jogositványu gyógyszertár joga a volt gyógyszerész elhalálozása folytán megüresedvén, a vármegye alispánja a közegészségügyi törvény értelmében pályázatot hirdet.

Kóbor czigányok tolvajlása. Tél közeledtével mind sűrűbbé válnak a lopások, melyeket kóbor czigányok követnek el. A múlt héten Gyuricsán István szentandrási gazda tanyáján megjelent egy csapat czigány s a lovaiknak kértek egy kis kuko- riczaszárat. Gyuricsán adott is nekik, de a morék szerették volna, ha még megtoldja a gazda a takarmány mennyiséget s mig e felett kunyoráltak, a díszes társaságból ketten, névszerint: Ajtai Péter és András széjjel néztek, hogy mit lehetne észrevétlenül magukhoz venni. Megakadt a szemük a tanya ablakában levő pisztolyon s azt már majdnem birtokukba kerítik, ha a gazda észre nem veszi a tolvajlást. A tetten ért czigányok azonban nem futamodtak meg, hanem most már nyílt erőszakhoz folyamodtak, megtámadták a gazdát, megverték s a pisztolyt melyet szép szerével nem tudtak ellopni, a gazda ellenkezése daczára elvitték. Gyuricsán feljelentésére a csendőrség kézrekeritette a vakmerő czigányokat s letartóztatta őket, kik most a bíróság börtönében várják jól megérdemelt büntetésüket.

Társadalmi kényszer. A párbaj ellenesei min dig tagadják, hogy létezik ilyen valami, a mi adott esetekben szinte kikerülhetlenné teszi az embernek, hogy személyes összeütközésért hódoljon anoak a

Ohnet könyvbül több fogy el évenkint, mint az egész magyar szépirodalomból.

Ez bizony rossz szimptoma. Mutatja a niveau sülyedését,, de egyebet is jeles. Eddig, jobbat hittem: hogy semilven könyv se fogy. És belenyugodtam. Szegény a publikum. A szegénységet és a köhögést pedig lehetetlen eltitkolni. De hát nem igaz, vesznek könyveket a magyarok, csak nem vesznek magyar könyveket. Valóságos rejtély. Mert ha Ohnet müveit veszik, azoknál harmadrangú íróink is különbet imák, mért nem veszik azokat ? Ha aztán azon felül Ohnet-t is vennék, meg lehetne érteni: Nagyobb a fogyasztás a termelésnél, punktum. Ámde az Ohnet-kaliberü magyar írókat névről se ismeri a közönség. Még nem volna annyira feltűnő, ha Tolstojt kapkodnák, Csehovot vagy Kiplinget: az igazgyöngyöt, az osztrigát, meg a datolyát végre is onnan szerzi a publikum, a hol terem, itthon az nincs, de miféle bohó ember lenne az, a ki például a faggyú- gyertyát Londonból hozatná ?

Ez az! Ez a rossz szimptoma. Eddig csak az apathia ellen panaszkodtunk. De ez nem az a baj. Uj betegséggel állunk szemben, mely kizárólag a literatura magyar voltát érinti.

Nem ritkaság, hogy igy szól egy-egy hazánkfia:

— Egyáltalában nem olvasok magyar könyvet.

Valamelyiktől megkérdeztem egyszer, hogy mi

ennek az oka. Az illető gondolkozott kissé, mintha meghökkent volna, aztán vállat vont.

— Isten tudja — felelte. — Nem tudom miért, Csak nem kell. Azt hiszem úgy valahogy, a mint nem kell az embernek a saját felesége.

No persze ! Hogyne! Mert jobb a másé. Még akkor is jobb, ha szebb az övé. Van ez igy imitt- amott, de az egész társadalom még sem lehet ilyen, mert akkor egyszerűen kicserélnék az asszonyaikat a férfiak. Holott a mi irodalmi kórtünetünk kicsi kivétellel az egész közönségen látszik.

botor középkori felfogásnak, mely egymás íVt,„ elé állítja azokat, a kik különben legjobb viszonyban állottak egymással. Ma, a mikor a párbajellenes mozgalom az eddiginél komolyabb formában indult meg, annál elszomorítóbb az az eset, a melynek áldozata egy békésmegyei származású ifjú, a kit a halálba üldöztek azért, mert egy úgynevezett lovagias ügyét nem fegyveresen, habár teljes elégtétel nyeréssel intézett el. Godán István, székesfővárosi tisztviselő, Godán Andrásnak, Szeghalom község volt birájának fia a szomorú eset hőse, a ki a Kálvio téri Hunnia kávéházban főbelőtte magát, hogy meneküljön az emberek sértő megjegyzései elől. Godán nem régiben összeszólalkozott egyik hivatalbeli társával, ki őt súlyosan megsértette. A dologból lovagias ügy lett, a mit a segédek békés utón intéztek el, miután a sértő bocsánatot kért Godántól.

A lovagias ügyről, melyet napokig tárgyaltak, legtöbbet beszéltek a Hunniában, a hol Godán törzsvendég volt. Mikor megtudták, hogy nem fegyverrel fejezték be az ügyet, hanem „egyszerű“ bocsánatkéréssel, akadtak, a kik Godánt gyávának tartották, hogy megelégedett a sima elintézéssel és nem ment fegyverre. Godán egyszerre csak azon vette észre magát, hogy a mikor megjelenik a kávéházban, összesúgnak az emberek, a szemébe nevetnek s a hol elhaladt, gúnyos, fájó megjegyzéseket tesznek reá.

Úgy tett, mintha nem látua, nem hallana semmit. Pedig lelkében lassan-lassan gyülemleni kezdett a keserűség, amíg egyszerre csordultig megtelt. Az azelőtt józan, mértékletes életű fiatal ember a mutatásnak adta magát. Azon este, mikor eltávozott lakásáról, feltűnően szomorú volt. Háziasszonya meg is szólította:

— Olyan, mintha temetésre menne, nem pedig lumpolni!

— Talán igaza is van, hogy temetésre megyek . . .

A „Hunnia“ kávéhézba ment ezúttal is s egyik sarok asztalnál vonta meg magát. Csak egy feketét rendelt s úgy éjféltájban szomorú nótákat huzatott a czigánynyal. Háromnegyedegykor aztán fölkelt a helyéről s ingadozó léptekkel végigment a kávéházon s odakünn halántékon lőtte magát. Értesítették a mentőket is, akik a szerencsétlen fiatal embert a Rókusba szállították. A golyó Godán jobb halántékán hatolt be. Sebe súlyos, de nem életveszélyes s az orvosok remélik, hogy megmenthető.

Gyerekjáték következménye. Gyomán Nagy Lajos béres 5 éves fiú és Janó Ferencz mezei munkás 3 éves törvénytelen kis leány unokája játszás közben összevesztek s a kis fiú a leánykát megverte, a mi miatt Janó bosszút forralt és a kis fiú anyján akarta bosszúját tölteni, kit néhányszor életveszélyesen fenyegetett. Folyó hó 4-én, szerdán reggel munkára indult, de útközben egy kissé bepálinkázott és bosszutervét végrehajtani visszatért, berontott Nagy Lajosékhoz, aki nagyon megijedt és lármát csapott. A szomszédok a lármára összefutottak, a szomszédban szolgáló férj is meghallotta a történteket s felesége védelmére hazaszaladt, az izgíga embert lakásából azonnal kilökte, mire ez bicskát rántott és Nagynak a jobb oldalába bökte. — Az eset után Janót letartóztatták, a súlyosan sérült Nagy Lajos pedig nehéz betegen fekszik s életben maradásához kevés remény van.

Innen van aztán, hogy már alig jelenik meg egy-két szépirodalmi könyv évenként. Nem mintha az írók lankadnának. Hála Istennek elég jól nőnek, fejlődnek, emelkednek — egymás közt. Az énekes madarak is rendesen akkor szaporodnak el, mikor nincsenek divatban. Könyvek nem jelenvén, dolgozataik jobbadán a politikai lapok utján jutnak el valahogy a közönséghez, ha ugyan beveszi, meglátván alattuk a jelzést: eredeti beszély vagy regény. Egy írónk (gondolom Sas Ede) egyik beszélye alá valami ismeretes angol nevet irt; a beszély roppant tetszést aratott, de mikor kisült, hogy magyar iróé, megszűnt a láz.

Ilyen a kicsinyítő szem!

A legveszedelmesebb szembetegség. Isten csapása ; vakságnál rosszabb. Mert mindent liliputinak, satnyának látni, ami kedves lehetne, rosszabb mint semmit se látni. Szegény magyar! Hite a saját hivatásában megtörik, önbizalma csökken, nem tudja magát kiismerni.

Valaki most közbe vethetné szavaimra :

— Uram, uram, Előszó uram! Hiszen magyar politikai lapokat mégis csak olvas a közönség, a lapokban ismertetést, véleményt mondanak az írókról, innen lehetne tehát tájékozódnia.

Oh, oh, bohóság, tisztelt képzeletbeli közbeszóló barátom! A lapok imák az írókról, kétségtelen, de épen ez konfundálja meg a közönséget. Mert a lapokat is magyarok írják, minélfogva az ő szemük se más, egyik kicsinyit, másik nagyit. Hiszen ki ne olvasott volna már például az országházból ily fajta tudósítást, kivált régebben: »Apponyi zűrzavaros felszólalása után Koleszár Mátyás tartott nagyszabású beszédet.« Az irodalom mezejéről pedig ilyen formát: »Lapunk munkatársa, Kecske Izidor, a nagy iró regényt ir számunkra«, vagy »Blaky Aladár nagy hirü írónk és munkatársunk leforditotta a nemzeti színház számára Pailleron