Békés, 1902 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1902-02-02 / 5. szám

Élet a .Mis" 1902.5-ik siámához. A gyertyaszentelői medve. Hogy újságot is írjunk és valami szenzácziót, soha nem hallott do­loggal örvendeztessük meg olvasóinkat, ősi újság­írói szokás kegyeletben tartása végett emlékezzünk meg ez idén is ama bizonyos maczkóról, a melyet téli álmában először háborítanak meg ilyenkor a riporterek. A fáma ugyanis azt tartja eme bizonyos téli álmát alvó medvéről, hogy ő ilyenkor kibújik odújából és visszabujik, ha meglátja árnyékát még negyvennapi álomra. E poélikus esemény prózá­ban megírva annyit jelent, hogy a Gyertyaszentelő boldogasszony napja, mely ma vagyon, forduló pontot képez a kalendáriumban, vagy Falb-ból szólva kritikus napot jelent. Ha ilyenkor tél van, úgy a tél utoljára dühöngi ki' magát, ha süt kt nap úgy csalóka a verőfény, mert utánna negyvennapi tél jön. Szóval a gyertyaszentelő olyan mint a ravasz ember, vagy mint a csalfa asszony, a kiről a nóta is azt mondja, hogy „ne higyj neki!“ Erről azonban a szegény medve igazán nem tehet. Esküvő. Miskucza György polgártársunk ked­ves leányát Krisztinát múlt vasárnap délután ve­zette oltárhoz Popovics Kornél Csorvás község fiatal másodjegyzője a gör. kel. templomban. Az esküvőn nagy közönség vett részt. Szívből gratulálunk ! Bimbóhullás Gyula városa fiatal másodjegy­zőjét Hoffmann Ferenczet, lapunk munkatársát su lyos csapás érte. Az általános gyermekjárvány az ő házát sem kimélte s kedves kis leányát, Etuskát vitte el a kis angyalkák réme: a torokgyík. A ked­ves kis halott földi maradványait m. hó 29-én helyez­ték örök nyugalomra nagy részvét mellett, amely részvét enyhítse a lesújtott szülők bánatát. A peticziót visszavonták. Már múlt számunk ban jeleztük, hogy a dr. Bodoky Zoltánnak Gyula város országgyűlési képviselővé történt megválasz­tása ellen beadott kérvényt vissza fogják vonni és hogy már tizenegyen aláírták a visszavonó nyilat­kozatot. Mint értesülünk, a peticzió tizenkettedik aláírója is csatlakozott a többiekhez és most már valamennyien közjegyzői nyilatkozatot adtak a kér vényezéstől valló elállásukról. A nyilatkozatot fel­terjesztették a kúriához és az valószínűleg hama­rosan határozni fog az eljárás beszüntetése iránt, értesítvén erről a képviselöházat, mely a törvényes tizenöt napi határidő elteltével dr. Bodoky Zoltánt végleg igazolt képviselőnek fogja kijelenteni. A gyulai csizmadia ipartársulat január 26-án Ludvig József házánál a társulati templomzászló alap javára rendezett tánczvigalma a farsangi mulatsá­gok legsikerültebbjei közzé sorozható, a négyeseket 70 pár tánczolta, a tánczvigalom az összes vendé­gek legjobb kedély hangulata mellett kivilágos vir- radtig tartott. Jelenvoltak : Kolozsi Istvánná, Balázs Istvánná, Baracsi Istvánné, Balázs Jánosné, Siflis Istvánná, Tóth Péterné, Németi Andrásné, Dávid Pálné (Nagyszalonta), Danka Józsefné, Hölczer Kálmánná, Oprics Jánosné, Junászka Károlyné, Demkó Györgyné, Gremsperger Pálné, Tóth Jánosné, ifj. Junászka Józsefné, Junászka Mihályné, Dávid Jánosné, Gerleiu Mártouné, Néveri Károlyné, Fecz Gyuláné, Burda Antalné, Jámbor Péterné, Néveri Istvánné, .Néveri Antalné, Gáspár Józsefné, Burda Györgyné, Yincze Ferenczné, Lelik Jánosné, Szé- nási Józsefné, Hajdú Gáborné, Fáskerti Istvánné, Szabó Antalné, Domokos Jánosné, Krizsán András­né, Túri Fe'enczné, Sztoján Demeternó, Nádudvari és a „Békés“-ben nyugtáztatnak. — Műsor: 1 Karneval herczeg bemutatkozása. 2. Kupié. Elő­adja : Lio Hung Csing Gsang márki. 3. Boxerek harcza. 4. Egy kintornás család. 5. Utazás a Kár pútokon. 6. Egy szerelmes kalandja. 7. Kupié, Elő­adja : egy menekült bur-harczos. 8. Egy értékes tárgy-ajándék a 300-ik belépő-jegy tulajdonosának. 9. Karneval temetése. Jelmezruhák válthatók Re­mete József szertárnoknál. Táncz reggelig. Mérnökválasztás a városnál. A Szabolcs Dénes városi mérnök lemondásával megürült Gyula városi mérnöki állásra holnap délelőtt ejtik meg a város­nál a választást. A mérnöki állásra sokan pályáz­nak, névszerinti Gyulai Mihály (Budapest), Gábor József (Gyula), Kincses Elemér (Szabadka), Bach Nándor (Mezőberény), Sárkány János (Szarvas), Vin- kelhofer Antal (Budapest), Missky Ferencz (Buda­pest), Pfeiffer József (Pécs), Kertész Endre (Vin- kovcze), Báthori István (Budapest), Vadász Pá (Budapest), Raffay Károly (Ó-Kanizsa), Molnár Albert (Zilah), Székely Nándor (Kecskemét), Kosz- tich János (Nagy-Károly) és Kantivrek Lajos Alsó- Galla), összesen 16-an s így Gyulaváros képviselő testületének módjában áll válogatni a pályázók kö­zött. Józsefné, Danka Józsefné, Pap Mátyásné, Szilágyi Jenőné, Barát Ferenczné, Keresztúri Gergelyné, id. Junászka Józsefné. Leányok: Mészáros nővérek, Balázs Mariska, Deimel nővérek, Merza Mariska, Ludvig Mariska, Junászka Etelka, Nagy Katieza, Hölczer Ninuska, Demkó Erzsiké, Mondák Rózsika, Góg Erzsiké, Tóth Mariska, Junászka Róza, Balázs Erzsiké, Hölczer Tercsiké, Pap Mariska, Gremsper- per Rózsika, Dávid Róza, Sál Fánika, Junászka Juliska, Gerlein Erzsiké, Néveri Erzsiké, Bárdi Mariska, Diószegi Rózsika, Gyarmati Juliska, Lin- denberger Rózsika, Gáspár Erzsiké, Tóth Rozika. Putzkó Erzsiké, Enyedi Jolánka, II1 ich Katieza, Illich Erzsiké, Lelik Erzsiké, Széoási Jolánka, Szé­náéi Mariska, Fáskerti Palika, Túri Mariska, Krizsán Etelka, Sztoján Mariska, Sztoján Klárika, Danka Ninuska, Nádudvari Rózsika, Keresztúri Rózsika, Baracsi Mariska, Ludvig Anna. A gyulai csizmadia ipartársulat által január 26-án a társulat templomzászló-alap javára rende­zett tánczvigalom zárszámadása. Bevétel 302 ko­rona 80 fillér, kiadás 169 korona 64 fillér, marad­vány 133 korona 16 fillér, mely összeg a rendel­tetési helyére beutalványoztatott. Felülfizettek: ifj. Ludvig József 20 koronát. Dobay János 5, ifj. Marschal János (Szarvas) 5, Neumayer Lipót (Bu­dapest) 5 koronát, Wolfner Gyula (Budapest) 4, Mauthner testvérek (Budapest) 4, Messinger Ignátz 4 koronát, Bandi Simon (Budapest), Sleckó Mihály (Szarvas), Túri Károly, ifj. Biró György, Lőw József (Budapest), Weisz Mór, Junászka István (Szeged), Cs. Demkó József 2—2 koronát, Balázs István, Fridrik János, Zuzman János, Licska Fe­rencz, Siflis István, Szabados István, Verner György, Oprics János, Demkó József. Gremsperger Pál, Uferbach Rezső, Heilinger Károly, Kopasz testvérek, ifj. Szabó József, Barát Ferencz, Hajdú Gábor, Góg Péter, Keresztúri Gergelyné, Somogyi János, Burda György, Krizsán Audrás, ifj. Balázs János, ifj. Junászka József, Csolnaki Antal, Siflis öyőrgy, Pomucz János, Szabados László, Takács Károly, Kolozsi Péter, id. Junászka József 1—1 koronát, ifj. Junászka Mihály 60, Fáskerti Istvánná 60, Képiró Lajos 60, N. N. 50, Dányi Ferencz 40, N. N. 40, Pap Mátyásné 30, Nagy Ferencz 20 Nagy János/20 fillért. A fenti felülfizetés ezen jó- tékonyczélra tett kegyes adományokért, a tánezte- rem díszítésénél közreműködött hölgyek ügyes munkájuk és fáradozásukért és ifj. Ludvig József ' urnák fáradtságot nem ismerő kiszolgálásáért vala­mint a rendező bizottság fáradozásáért e helyen is köszönetét nyilvánít a választmány. A gyulai önkéntes tűzoltó egyesület 1902. évi fébruár hó 10 én a Göndöcs-népkerti pavilion összes termeiben „Karneval herczegnek“ tiszteletére, a gyulai fiatalság bohóoz. komikus, kuplés és tréfás müvésztagjai közreműködésével nagy álarezos bálát rendez. Belépődíj 1 korona. Kezdete 7 órakor. Jegyek előre válthatók Dobay János könyvkeres­kedésében. Eelülfizetések köszönettel fogadtatnak! A főispán Mezőberényben. Dr. Lukács György főispán, Bodoky Zoltán képviselő kíséretében szom­baton Mezőberény községben időzött. A mezőberé- nyi Klein-féle damasztszövő gyár kérelmére utazott a községbe és hosszabb ideig időzött a szövőgyár­ban. Megtekintette az egész gyári berendezést, a gépeket, a nyers és elkészített árukat és a legnagyobb megelégedésnek adott kifejezést. A főispán az uj városházát is megnézte az elöljáróság vezetése mellett és itt is meg volt elégedve az építkezéssel és berendezéssel, s az esti gyorsvonattal utazott haza Gyulára. Égő emberek- Békésen január hó 23-án Brecz Károly géplakatos három fia Ágoston, István és Bertalan teázni akartak és a vizet gyorsforralón melegítették. A .forraló alá öntött borszesz kifogyó­ban volt, azért a 15 éves István újat akart tölteni a még égő tartályba. Alig ért az üveg szája a tűz­höz, az üveg egész tartalma lángra lobbant, szét­folyt az asztalon, reácsapodott a fiatalemberre, aki­nek egész feje és kezei lángba borultak. A 20 éves Ágoston öcscse segítségére sietett, de a lángok ő reá is átcsaptak és még jobban összeégették. Az általános zűrzavarban a 12 éves Bertalan is erős sebeket szenvedett keze-fején és talán valamennyien elpusztulnak, ha a véletlenül ott időző Megyeri Sándor szomszédlegény meg nem őrzi lélekjelenlé tét. Ez a lánggal égő Ágostont egy térítővel lebo­ntván elfojtotta a tüzet. A még mindig égő István jajveszékelve futott ki az udvarra, ahol utána siető öcscse egy veder vízzel oltotta el a lángokat. Mind­két idősebb fiúnak arcza és keze egészen össze- égett, különösen Ágoston sebei súlyosak, a kinek arcza mindkét felén valósággal kisült és fülkagylói egészen leégtek. Mindhárom sebesült nagy kínokat szenved sérüléseivel. Megsemmisített mérnök választás. A Békés községben megtartott mérnök választás ellen, ame­lyen Herczog József mérnököt választották meg an­nak idején felebbezést. adtak be. A felebbezők egyéb okok mellett főleg azért kérték a választás megsemmisítését, mert a főszolgabíró a választó közönség által választatta a mérnököt, holott a köz­ségi szabályrendelet ezt a jogot a képviselőtestület­nek adja meg. A törvényhatóság ez alapon meg­semmisítette a választást, de határozatát az érde­keltek panaszszal támadták meg. A közigazgatási bíróság döntése most érkezett le, amelylyel eluta­sítja a panaszt és igy uj mérnökválasztás lesz Bé­késen. Érdekes a közigazgatási bíróság Ítélete azért is, mert kimondja, hogy a kijelölés jogát a vá- lasztótestüiet maga nem gyakorolhatván, az a fő­szolgabírót illeti meg. Színészet Orosházán. Megírtuk már múlt szá­munkban, hogy Orosházán Monori Sándor színigaz­gató társulata megkezdette előadásainak sorozatát A társulat elég jó erőkből áll, azért nem marad el a közönség pártolása sem. A társulat jobb erői M. Herczeg Eugénia, Zöldi Hermin, Szász Anna Szabolcsiné és Kovács Aranka, a férfiak közül pedig Monori Sándor, Ágotái, Frnyei és Vig Ernő. A múlt hét folyamán színre kerültek: A páholy, A bolond, Niobe, Sulamit és a Svihákok. Az orosházi kaszinó estélyeinek sorozatában január hó 18-án zajlott le a második teljes sikerrel A termet zsúfolásig megtöltő közönség sokat tap­solt az igaz műélvezetet nyújtó szereplőknek. Ezek között elsőként Bázár Gyula róm. kath. plébános: Férfi sorsa a nő“ czimmel tartott költői szépségek­ben gazdag felolvasást, majd Bayer Mariska czim- balmon és Decker Frigyes hegedűn játszottak művészi tökéletességgel operette részleteket és népdalokat, végül pedig Hacker Gyuláne ügyes alakítással adta elő a „Haragos feleség“ czimü monologot. Az elő­adást reggelig tartó vidám tánczmulatság követte. A legközelebbi estély február 15 én lesz. A szeghalmi kaszinó évi rendes közgyűlésén el­határozta, hogy ez évi szokásos tánczmulatságát a „József főherczeg sanatorium-egyesület“ javára ren­dezi. A mulatságra, a melynek határidejét február 8-ára állapították meg. nagyban készül Szeghalom és vidékének intellmencziája. A békési kaszinó február 8-án Erős Ignácz vendéglős helyiségéiben saját könyvtára gyarapítá­sára zártkörű tánezmülatságot rendez. Baki István, rendező bizottsági elnök. Dr. Igaz Pál, Lipóczy István, rendező biz. aleluökök. Fára Sándor, ren­dező biz. jegyző Körber Tivadar, pénztáros. Bartyik Mátyás, Bodnár Imre, Csapó Imre, Csikós Antal, Csikós János, Br. Drechsel Rezső, Jantyik József, Koszta Miklós, Kürti László, Kürti Mihály, Rollkó Géza, Sckönfeld Lajos, Szabados József, Szabó Géza, Szuchy Ferencz, Szűcs Jáuos, Vertán Emil, Véver Oszkár, rendező bizottsági tagok. Belépti-dij: személy-jegy 1 korona család-jegy 2 korona. A tánczmulatság 9 órakor, kezdődik. Eelülfizetések — a jótékonyczélra való tekintettel — köszönettel fogadtatnak. Nyomdász-estély Békéscsabán. Szép eikere volt a békésmegyei nyomdászok hangversenyének és tánczmulatságának, mely vasárnap este a békés­csabai színházban és vigadóban a „József főherczeg sanatorium egyesület“ javára rendeztek. Az estély érdekességét nagyban emelte a sanatorium egyesü­let megteremtőjének és elnökének Lukács György főispánnak felolvasása úgy, hogy a színház zsúfo­lásig megtelt díszes közönséggel. Lukács György főispán feleségével, dr. Fábry Sándor alispán, dr Bodoky Zoltán orsz. képviselő, dr. Zöldy János fő­orvos, Kiss László aljegyző és még többen az esti vonattal utaztak át Gyuláról Békéscsabára, hol a pályaudvaron a rendezőség élén Szihelszky József beszéddel üdvözölte a főispáni párt, diazes csokrot nyújtván át a bárónőnek. A hangverseny kevéssel hyolez óra után vette kezdetét. Belenczéresi Dezső­nek alkalmi prológját szavalta Pataky József. A prológot három élőkép díszítette: egy cellájában dolgozó szerzetes, Gutenberg szobra és a nyomdá­szok csoportja. A közönség zajos tapssal nyilvání­totta elismerését a sikerült prólog írója és ügyes előadója iránt. A prológot Lukács György főispán felolvasása követte „A sanatoriumról“ czimmel. A főispánt, aki fáradságot nem ismerő lelkesedéssel szolgálja a szép czél ügyét, a közönség lelkes éljenzés­sel üdvözölte, azután pedig osztatlan figyelemmel kisérte előadását, melyben meggyőző szavakkal hívta fel munkára a társadalmat az emberiség réme, a tüdővész ellen való védekezésben. A felolvasást szűnni nem akaró tapsvihar követte, amely addig tartott, mig a főispvn újra elfoglalta helyét páho lyában. Nagy tetszést aratott Singer Ferencz he- gedüjátéka lrsa Ferencz zongora kíséretével, majd állandó derültség és tetszés zaj kisérte Bohus Ele­mérné és Belenczéresi Dezső ügyesen előadott dialóg­ját. Krausz Zsigmondné csengő sopránhanggal éne­kelt néhány müdalt és magyar népdalokat, amelyek­ből ráadást is kellett adnia. Kiss Soma konzerva- Itoriumi tanár .művészi czimbalomjátéka után PatakiI József drámai hévvel szavalta a Tetemrehivást, mint melodrámát, melyhez a zongorarészt lrsa Ferencz precziz játéka szolgáltatta. Az utolsó taps­vihar elhangzása után a közönség átvonult a viga­dóba és kezdetét vette a táncz, mely kivilágos vir- radtig tartott. A jelenvolt hölgyek névsora a követ kező: Asszonyok: dr. Lukács Györgyné, Bodoky Zoltánné, Hsán Béláné, Seiler Elekné, Fábry Ká­rolyné, Korosy Lászlóné Wagner Daniné, Fejér Béláné, Maros Györgyné, Friedmann Mórné, Keleti Ignáczné, Urszinyi Jánosné, Reisz Miksáné, Ormai Gézáné, Sonnenfeld Sámuelné, Taub Miksáné, Ro­senthal Ignáczné, Reichardt Józsefné, Szihelszky Józsefné, Gécs Jánosné, Bohus Elemérné, Csepregi Györgyné, Klein Gusztávné, Krausz Zsigmondné, Könyves Kálmánné, Árvay Rezsőné, Wilhelm Mi- hályné, Woczet Györgyné, Fischer Gézáné, Czin ner Józsefné*. Deutsch Lajosné (Gyoma), Berge Sámuelné, Weisz Zsigmondné (Mezőberény), Nye- mecz Károlyné, Ungi Károlyné (Gyoma), Schwarcz Albertné (Gyoma), Lepény Pálné, Korek Antalné, Kólla Jánosné, Fikker Antalné, Gavenda Béláné, Fischer Zsigmondné, özv. Felber Imréné, Berliner Jakabné, Fiam Jánosné, Hauik Jánosné, Michnay Károlyné. Leányok: Fábry Margit, Haán Agues, Sonnenfeld Margit, Csepregi Ilonka, Urszinyi nővé­rek, Rosenthal Mariska, Sonnleitner Erzsi, Ruman Jolán (Orosháza), Felber Rózsi, Beleznay Mariska (Kígyós), Bohus Erzsiké, Liska Margit, Povázsai Erzsiké, Woczet Irma, Weisz Gizi (Mezőberény) Nyemecz Linka, Michnay Mariska, Schwarcz Hermin (Gyoma), Ungi Piroska (Gyoma), Schwarcz Róza Maár Bella (Gyula), Berliner Alice, Fischer nővé­rek, Holecska Matild, Sléger Emilia, Fikker Róza, Bertók Jolán, Michnay Jolán, Czinner nővérek, Krausz Gizella, Csicsely Teréz, Ambrózy nővérek. Az endrődi kath. kör, mely úgy értelmességi, mint számbeli tekintetben az országszerte egyre ala­kuló kath. körök között igen tekintélyes helyet foglal el, sőt az Alföld ezen részében a legutóbbi időben megdöbbentő módon terjedő szocialisztikus áramlatok ellensúlyozására hivatva van hazafias missziót teljesíteni, a kör könyvtárának gyarapitá sára január 29-én hangversennyel egybekötött táncz- vigalmat rendezett, amely anyagi siker tekinteté­ben is a legvérmesebb reményeket is túlszárnyalta. A „Korona“ vendéglő kiváló Ízléssel díszített és pazarul kivilágított összes termeiben a helybeli ér­telmiség szine-java, de a vidékről is nagy szám­mal egybegyült, szívesen látott vendégsereg lázas izgatottsággal várta a karnagybot első ütemét, a melyre felharsant az endrődi férfi daloskor lelke­sítő éneke; ezt felváltá a következő számban Ujházy Béláné és férje négykezü zongorajátéka, mely bá­mulatos preczizitással, művészileg interpretálta Au- ber „Portioii néma“-nak világhírű nyitányát. Köl­tői lendülettel és művészi bravourral adták elő Ludcseher Juliska k. a. tanítónő (czimbalom) Uj házy Miklós (zongora), Holzer Béla (szavalat) Le- hoczky József (hegedű) tanítók, Várady Antal gyö­nyörű melodrámáját: „Petőfi a Hortobágyon,“ mely általános tetszést és viharos tapsot aratott. — Kü lönösen kiemelendő dr. Jakus Benőné finom árnya­latú mezzo-soprán éneke, a műsor mindkét szaká­ban, főleg midőn Gaál Pálnak „Btassói csárdás“-át oly gyújtó hatású hévvel adta elő, hogy nem szűnt meg a taps, mig a lelkesült közönség „ráadásul“ még egy szép nótát, talán az előbbinél még gyö­nyörűbbet nem hallhatott. — De hát mit mondjak nőikar által előadott énekszámról ? — A finom intonáczió, s a megkapó csillingelő ezüst-hangok varázshatása leirhatlan ! Es ez nem túlzás ! — Ko­molyan mondom — ezt csak hallani, élvezni, de papírra letenni nem lehet. — Vidám derültséget okozott Wenczák Lajos komikus előadása (Teljes végeladás, monolog, Hangáitól), mely a komoly tárgyú Bzárnok után szinte felvillanyozta a feszült figyelembe merült közönséget. — Önkényt értetik, hogy zajos tapsolás honorálta a sikerült kaczag- tató előadást. 8 midőn a férfikar a műsor még két számát megszokott és köztetszést aratott precizitás­sal elénekelte, méltó befejezést nyert a gazdag mű­sor az Újházi párnak remek játéka. Kéler B. „Rá- kóczy nyitányáéval. Alig volt vége a minden te­kintetben sikerült szép hangversenynek, mely Uj­házy Béla taDitó kiváló ügybuzgalmának és a közre­működők ernyedetlen szorgalmának érdeme, csak­hamar piegszólalt a kuczkók trónusát elfoglaló barna fiuk nyirettyűje, mely szebbnél-szebb talp alá valót húzott a tánezravágyó gyönyörű asszony és leány­seregnek. Kigyult az arcz a táncz örömmámorában, száz parázsszem porráégette I hős és mégis gyenge férfisziveket, melynek baját majd csak az eljegy­zés statistika orvosolja. Es ez a fesztelen, kedélyes, magyaros szép mulatság addig tartott, mig a nap első sugára kíváncsian az ablakon be nem tekin­tett, hangosan kommandirozva : „Oszolj 1“ — Kik voltak jelen ? Ki tudná ezt megmondani ? Enrőd és vidéke — müpártolók és kedélyes mulatságot kedve­lők zöme. Csak azt örökitem meg az utókor szá­mára, hogy a négyeseket 50 pár tánczolta. Végül megjegyzem, hogy a szellemi sikeren kívül meg­volt az anyagi is, a mennyiben a pénztár 205 ko­ronával számolt be, mely az endrődi kath. kör könyvtárának gyarapítására fog fordittatni. Ismé­telten hálás köszönet a közreműködő hölgyeknek, uraknak és a lelkes rendezőségnek. Z. J. A békési hitves gyilkossági kísérlet. Irtunk már a feltűnést keltő gyilkossági kísérletről és el­mondtuk, hogy Baji Imra felesége bevallotta bűnét s letartóztatták. Tanuk voltak a nyomozás tartama alatt Csáváé István rendőr, Neumann Náthánné ital­mérő, kinél az asszony- két liter bort vett, hogy férjét ittassá és álmossá tegye. Terhelő vallomást tett Szekeres Jánosné, kinél Baji Imréné egyideig akoit, midőn egyszer férjét elhagyta. Szerinte, hnikor Baji eljött a feleségéért ezt mondotta: Hiába jött értem, nem fogok én vele élni, veszek egy Irevolvert s főbe lövöm őt is, magamat is. E nyilat­kozatát Hídvégi Andrásné is hallotta. Varga Gábor­tól az asszony a revolverét kérte, amit ő vonako­dott megtenni, mire Bajiné egy revolver ára után tudakozódott nála. Az áldozat már mindig teljes eszméleténél van s a kérdésekre tisztán válaszol. Bajit apósa és bátyja ápolya s felgyógyulásában az orvosok erősen bíznak, mert a golyó nem sértett meg nemesebb részeket. A műtét, a golyó eltávo­lítása végett, még nem történt meg; Baji teljes felépüléséig halasztották el. A békéscsaba—békés—vésztői vasút ügyében kiküldött vármegyei bizottság január hó 31-én dr. \Fábry Sándor alispán elnöklete alatt ülést tartott, melyben felolvasták az érdekeltek hozzájárulására nézve beadott nyilatkozatokat, a melyek szerint — mint annak idején mi is kimutattuk — az előirány­zott 700,000 koronából 696,500 korona biztosítva van. A nyilatkozatokat átteszik az alföldi első gazda­sági vasút igazgatóságához, a mely haladéktalanul megkezdi az építkezési előmunkálatokat. Haviár Lajos főmérnök referált a békési Köröshid átépíté­sének ügyéről, mely előreláthatólag szeptemberre elkészül és igy, nem fogja akadályozni a vasútnak ez évben való üzembe helyezését. A bizottság ki­fejezte azon kívánságát, hogy mindkét keskeny vá- gányu vasút üzleti vezetése Békéscsabáról történjék. Felolvasták a kereskedelemügyi miniszternek a \gyula—barakonyi vasútra vonatkozó lapunkban is Iközölt leiratát és tudomásul vették, bogy az érde­keltséggel Dutkay Béla polgármester és Haviár Lajos főmérnök személyesen fogják a kívánt elő­zetes megállapodásokat biztositani. A bizottság a törvényhatóság felhatalmazásához képest e vasútra való tekintettel kiegészítette magát dr. Bodoky Zol­tán, Dutkay Béla, Popovics Jusztin, Kóhn Dávid, Szekér Gyula és Szikes Györgygyel, valamint Gyula város mérnökével, mint uj tagokkal. Öngyilkosság. Kabodi György kovácsmester fiát besorozták és a legénynek októberben be kellett rukkolnia. Az apa több ízben ki akartani menteni Ifiát a szolgálat alól, de törvényes ok hiányában [ez nem sikerült neki. Ezen azután annyira elkese­redett a fiát nélkülöző apa, hogy január hó 20-án felakasztotta magát és meghalt. Halálos esés- A Megyaszai és társa-féle oros­házi gőzmalom egyik molnára Mezei Mihály január hó 24-én ittas fővel lezuhant a gőzmalom emeleté­ről és oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy két napi kínlódás után meghalt. Állatorvos választás. A Szarvas községben le­mondás folytán megüresedett második állatorvosi állásra a község képviselőtestülete január hó 22-én tartott közgyűlésében Beck Jenőt választotta meg. Szökött katona. Deheleán János a 101 logezred békéscsabai zászlóaljánál szolgált, közlegény. Őrségre vezényeltetvén ki, kedden gel a kórház előtt állott őrségen, de helyét el­hagyta és teljes katonai felszerelését magával vivén megszökött. Á szökött katona kézrekeritése iránt a körözést elrendelték. A kétegyházi sanatorium bál. Kedélyes mu­latság folyt le Ketegyházán e hó 25-én a vasúti állomás nagytermében a sanatorium alap javára. A mulatságon a megyéből is sokan részt vettek s a gyulai honvédtisztikar is bőven képviselve volt. Tánczban tehát nem volt hiány s igy a siker tel­jes volt. Felülfizettek : id. gróf Almásy Kálmánné 10 korona, gr. Almásy Dénes 20 korona, báró Traut- tenberg Frigyesné 10 korona, Szekér Mihály 15 korona, Bőhm Miklós 4 korona, Gothard János 1 korona, Wittmann János 4 korona, dr. Frohászka László 1 korona, Erkel János 10 korona, Szerb Miklós 2 kor, Megele Béla 6 korona, dr. Kun Pál 6 korona, Donovák Ferencz 2 korona, Tamási La­jos 2 korona, Volter Ede 2 korona, Házy Ferencz 1 korona, Hász Antal 2 korona. Összesen 96 ko­rona. A belépti dijakból tisztajövedelem 8 korona 40 fillér. Összesen 104 korona 40 fillér. Jelen vol­tak asszonyok: Wittmann Jánosné (Elek), dr. Pro- hászka Lászlóné (Elek) Salacz Gyuláné (Elek), özv. Kégl Jenőné (Arad) Házy Ferenczné (Arad), Erkel Jánosné (Gyula), özv. Lindlné (Gyula), Bőhm Miklósné, Kaszás Józsefné, Borbély Jánosné, Vol­ter Edéné. Leányok: Erkel Miczike (Gyula), Lindl Etus és Jolán (Gyula), Nesinger Marcell, De Ge- rone Katinka és Mariska, Farkas Klotild és Vilma (Arad) Domonkos Erzsiké, Bőhm Mariska. Halálozás. Részvéttel értesülünk, hogy Sál János orosházi járásbirót és nejét mérhetlen csapás érte, 7 éves leánykájuk, Ilonka meghalt. Béke a nyugvó kis angyal hamvaira. Halálozás. Általános részvétet kelt Csabán Rasofszky Fülöp földbirtokosnak élte 68-ik évében hirtelen történt elhunyta. A megboldogult életerős férfiú a múlt pénteken délfelé a kávéházban ült a többek társaságában s csak egy jaj szót hallatva, eszméletét vesztette, szivszélhüdés érte. Gyors or­vosi segély már csak annyit segített, hogy egy pár órára visszanyerte eszméletét s este 5 órakor el­hunyt. Vasárnap délután 3 órakor temették el nagy részvét mellett Gyászolja neje szül. Léviy Róza, gyermeke Neumann Manóné, ennek férje, három unokája és nagyszámú rokonság. NyolCZ éves Öngyilkos. A Szeghalomhoz tarto­zó löviskes puszién egy csinos külsejű nyoloz éves fiúcska felakasztotta magát. Szerenesére a vékony zsineg elszakadt és a gyermek lezuhant a háromöl ma gas padlásról, a fiú agyrázkódást szenvedve hosszabb ideig önkívületi állapotban volt, de később magához tért. A fiúcska törvénytelen gyermeke egy cseléd­gya­mint reg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom