Békés, 1902 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1902-07-13 / 28. szám

teti magát és a ravatalra Gyulavárosa nevében kosaorut helyez.

5. A főgimnázium részére Schlauch Lőrinoz bíboros-püspöknek, mint az iskola egyik alapítójának arczképét a város költségén megfesteti s annak idejében ezen arczképét a díszteremben ünnepélyesen elhelyezi.

Kérjük tek. polgármester urat, hogy eme indítványaink tárgyalására Gyulavérosa képviselőtestületét rendkívüli közgyűlésre sürgősen összehívni szíveskedjék.

Gyulán, 1902. julius II.

Tisztelettel:

Aláírások.

A városi tanács nyomban tárgyalás alá vette a beadványt és tekintettel arra, hogy a temetés hétfőn reggel lesz, mely körülmény lehetetlenné tette rendkívüli közgyűlésnek idejében való összehívását, a tanács saját hatáskörében iutézkedett Gyulavárosa részvétének megnyilatkozása iránt. — Elhatározta ugyanis, hogy Dutkay Béla polgár- mester elnöklete alatt, a város polgárainak önkéntes csatlakozása mellett, küldöttségileg képviselteti magát a végtisztességen, a város nevében díszes koszorút helyez a ravatalra, a város gyásza jeléül a fekete zászlót nyolcz napig a városház erkélyén kitűzve tartja.

A nagyváradi káptalanhoz pedig a következő részvétsürgöny küldetett:

Méltóságos és főtisztelendő Winkler József vál. püspök káptalani nagy prépost urnák

Nagyváradon.

Schlauch Lőrincz nagyváradi bíboros püspök ur Ő Eminencziájának gyászos halála nem csak a hazára, az egyházra és az egyházmegyére, de Gyula városra is fájdalmas veszteséget képez.

Gyulaváros közönsége a megboldogultban a gyulai rom. kath. főgimnázium egyik alapítóját gyászolja, ki nem csak anyagi áldozatokkal járult a főgimnázium létesítéséhez, de kiváló tekintélyénél és lángoló ügybuzgalmánál fogva egyik hatalmas tényezője volt, hogy Gyulavárosára nézve életbevágó nagyfontosságu kulturális intézmény megte- reratóee lehetővé tetetett.

A midőn a pótolhatlan nagy veszteség felett érzett mély fájdalmunknak ezennel kifejezést adunk, tisztelettel kérjük, hogy azt kegyesen fogadni s a főii8ztelendő káptalannal közölni móltóztasBék.

Gyulaváros tanácsa s ennek nevében :

Dutkay Béla, polgármester.

Egyházmegyei választás.

A békésbánáti ev. ref. egyházmegye esperesi hivatala részéről Dombi Lajos helyettes esperes körlevelet küldött szét az egyes presbyteriumokhoz, a melyben felhívja azokat, hogy az esperesi állásra és dr. Hajnal István egyházmegyei gondnokká történt megválasztása folytán megüresedett egyházmegyei világi tanácsbirói állásra adják le szavazataikat.

Megtörténvén a szavazás, bizottságilag fognak a szavazatok összeszámoltatni s ha azok közül, a kikre a szavaztak, általános többséget senki sem nyert, akkor az elnökség elrendeli az uj választást a két legtöbb szavazattal biró jelölt között.

A választás eredményét előre tudni természetesen nem lehet, mert teljesen az egyházak tet10 ezer forintnyi költségen egy művészi nagy Szent László-hermát készíttetett s káptalanéval együttesen Szent-László királynak szép szobrot emelt Nagyváradon. 1897-ben ünnepelte arany- miséjét, melynek emlékére már készen áll az általa Bihar-Püspökiben emelt gyönyörű román stilü plébániatemplom. Úttörő részt vett a magyar közművelődési egyesületek megalapításában a még szatmári püspök korában szervezett Szóche- nyi-Társulattal. Alelnöke volt az országos Zeneakadémiának, a Poliklinikai Egyesületnek stb. Általában véve a fontosabb társadalmi mozgalmak nélküle meg nem indultak s mindenütt kivette a maga részét, ahol a közügyek előmozdításáról s a házi szegények gyámolitásáról volt szó, különösen a házi szegények kaptak tőle igen sokat, a mi minden évben ezrekre rúgott.

Apróságok.

Schlauch Lőrincz, Nagyvárad kardinális püspöke csöndes elvonultságban ólt székvárosában, udvari papjai körében, szakadatlan munkában. Korán kelt s ment a templomba, ott misét mondott. Aztán sétált a kerben, rossz időben a rezidenczia tágas folyosóján.

A váradi püspöki rezidenczia — a lakása, a kertje — ritkitotla párját. A palotát gróf Forgách Pál püspök építtette 1752-ben, aki a római Vatikán kisebb mintáját akarta Nagyváradon felállítani. 0 vásárolta meg a város szélén a hatalmas telket s építtette a közepére a palotát, közel a frontjához a templomot, háta megett pedig a káptalant.

Schlauch Lőrincz itt széles terrénumot talált a szép iránt való érzékének kielégítésére Amilyen egyszerű volt magánéletében, olyan kényes volt mindenre, ami Szent László püspökségének fó-j nyéhez tartozik. Termei tele - voltak a képzőművészet értékes produktumaival, könyvtára és történelmi emlékei kincsesei érnek fel.

szésére van bizva, hogy kire szavazzanak, s szavazhatnak bármely egyházmegyei lelkészre.

Azonban az érdem, a rátermettség, az eddig viselt egyházmegyei tisztség és ennek folytán kifejtett munkásság, mind olyan sulylyal nehezednek a mérlegbe, a melyek döntők lesznek az egyházak előtt arra nézve, hogy kire bizzák ennek a nagy egyházmegyének igen terhes, nagy felelősséggel járó, erős munkabírást feltételező kormányzását.

A kik eddig szóban vannak s mint jelöltek emlegettelek, kétségtelenül bírnak mind azon jeles tulajdonságokkal a melyek szükségesek e nagy fontosságú állás betöltésénél, a mely, mint már előző számunkban kifejtettük, nemcsak egyházi, de politikai szempontból is nagy jelentőséggel bir s reméljük, hogy az egyházak többsége Dombi Lajos, Futó Zoltán és Papp Imre közül bármelyiket is emeli a díszes polezra, az teljes erővel fog igyekezni a reá váró igazán nagy feladatok megoldására s a nélkül, hogy a jelöltek közül bármelyik mellett is állást foglalnánk, csak természetes, hogy örömmel látnánk, ha a választás a gyulai lelkészt érné. Ugyanez alkalommal kerül betöltésre egy világi tanácsbirói állás, melyre vonatkozólag megállapodás a jelöltekre nézre nem történt, de mint értesülünk, az egyházak egy része dr. Bodoky Zoltánra fogja adni szavazatát, ki csak nem rég lett megválasztva egyházmegyei jegyzőnek.

A választások elrendelésére és a tanító képességi vizsgálatok határidejére vonatkozó esperesi körlevél a következő:

Nagytiszteletü Presbyterium !

Egyházmegyénknek folyó hó 3-án Hódmezővásárhelyen tartott rendkívüli közgyűlése határozata folytán van szerencsém a kővetkezőkre felhívni a nagytiszteletü Presbyteriumot:

1. Méltóztassanak szabályszerűen kiállított szavazataikat a békésbánáti ev. ref. esperesi állásra beküldeni folyó 1902. évi augusztus hó 10-ik napjáig az esperesi hivatalhoz.

2. Kérem szavazni s szavazatukat a törvény által előirt módon elkészítve ugyancsak folyó évi augusztus hó 10-ik napjáig az esperesi hivatalhoz beküldeni, egy egyházmegyei világi tanácsbirói állásra, mely dr. Hajnal István ur ő nagyságának egyház- megyei gondnokká létele következtében üresedett meg

Ezzel egyidejűleg, hivatalos kötelességemből kifolyólag, a tiszántúli ev. ref. egyházkerület főtisz- teletü s méltóságos püspöki hivatala 1582—1902. számú leirata folytán van szerencsém becses tudomására juttatni a nagytiszteletü presbyteriumoknak s általuk az illető tanító uraknak, hogy az őszi tanitóképességf vizsgálatok a következő rendben tartatnak meg :

1. Jelentkezés augusztus 31-én.

2. írásbeli vizsga szeptember 1-én.

3. Szóbeli és gyakorlati vizsga szeptember 2. és következő napjain.

4. A javító, pót- vagy második részvizsgát tevők, tehát azok, kiknek az Írásbeliből már van osztályzatuk, szintén szeptember 1-én állanak elő szóbeli vizsgálatra.

Atyafiságos szeretettel s teljes tisztelettel

Gyulán, 1902. évi julius hó 4-én.

Dombi Lajos, esperes helyettes

Volt a többek között egy feltűnő szép, hal- alaku gyémántja, amelyet egy nagy gyémántgyűrű közepébe ékelt. E gyűrűjével az ujjún látogatta meg egyszer Simor herczegprimást.

— Honnan vette, kegyelmes uram, ezt a gyűrűt | kérdezte tőle. Őskeresztónyi kő van [benne.

— Barberini kardinálistól kaptam, felelte Nagyvárad püspöke.

Simort nagyon meglepte ez az ajándék mert ezer óv óta csak kardinális viselte ezt a követ, amelyről azt tartják, hogy a világ legbecsesebb drágakövei közé tartozik.

Az őskeresztényi kő ime kardinális kézen ragyogott.

3

Schlauch Lőrincz rendkívül munkabíró ember volt. A reggeli mis« és séta után gyorsan elköltötte reggelijét, azuián fogadta titkárát, aki egyháza ügyeiről referált. A titkár után jött a jószágigazgató, mert a mgyváradi püspök mintagazda hírében állt. Náiány év alatt teljesen rendbeszedte a püspöklóg bonyolult ügyeit s tökéletesen rendezte a püspökség gazdaságát, amely hajdanában a lcgelhagyatottabbak közé tartozott.

Referálás után a püspök fogadni szokott. Szives volt mindenki iráit s érdeklődött mindenki ügye iránt, csak a hiábavaló sok beszédet nem tudta tűrni. Aki kóróslel fordult hozzá, üres kézzel nem távozott tőle Azonban haszontalanul egy krajezárt sem adott ki, mindig tudta, mire mennyit kell költeni.

Hí

Bizalmas körben szeretett elbeszélgetni gyermek- és ifjúkoráról. Sokit tudott beszélni atyjáról, anyjáról, akiket halé porukban is imádott. Szegedhez, hol a gimnááumot végezte, mindig ragaszkodott. Atyja nómitajku ujaradi lakos volt s egy szegedi szűcs leáiyáórt cserébe odaadta

Kritikák.

Budapest, 1902. julius 10.

Mélyen tisztelt Szerkesztő ur!

Múlt heti boldogságát, a mikor nem zavartam meg soraimmal, most fogom megrontani, — megint csak visszatérve azokra a hírekre a melyeket becses lapjában ólvastam.

Nagy gyönyörűséggel olvastam például, hogy csak nem régen két banquett is volt Szarvason, a hol az ünnepeiteket mindazért köszöntötték fel, mert megbecsülhetlen érdemeik vannak a magyarosodás terjesztése körül s ezzel szemben a statisztika azt bizonyitja, a legutolsó népszámlálás adatai szerint, hogy Bébésvármegyében a magyarosodás ügye vissza fejlődött. Ne vegye tehát t. Szerkesztő ur szerénytelenségnek ha azt kérdezem, hogy az ünnepelt urak és az a sok megjutalmazott tanító vájjon hol terjesztették a magyarosodást? Békésvármegyében aligha. De nem is akarom ezért őket mulasztással vádolni. Szegények ők nem tehetnek róla. Hiába csinál az iskola akármit, ha elrontja az egyház. Vagy nem elszomoritó-e az a mi Csabán történik? A tanítót megjutalmazza a közművelődési egyesület, mert szép eredményt mutat fel a magyar nyelv tanítása körül s ugyanakkor az iskolában az ág. evangélikus egyház tót könyveket oszt ki a tanulóknak jutalmul.

Ezekkel a hazafíatlan lelkészekkel kell csinálni valamit, a kikben csak arra a rövid időre' támad fel a hazafias érzület, a mig eltelik az idő a püspökválasztás és a megerősítés között s akkor fog majd haladni a magyarosodás ügye. Be kell végre látni, hogy a tót és oláh hazafíatlan lelkészek azért küzdenek a magyar nyelv ellen, mert csak a tót és oláh nyelvvel képesek hatalmukat és befolyásukat biztosítani a híveikre s ezért a papi hatalom megtartásáért képesek mindenre; — el kell tehát tőlük venni ezt a hatalmat más módon.

* *

*

De beszéljünk kellemesebb dologról is. Az egész ország készül megünnepelni a haza legnagyobb fiának, Kossuth Lajosnak száz éves születési évfordulóját. Igen helyesen. Régi igazság, hogy csak az a nemzet lehet nagygyá, a mely nagyjait megbecsüli. De itt is hiba megint a tulhajtás. Olvasom, hogy Gyulaváros is elhatározta, hogy Kossuth Lajosnak szobrot emel.

Az eszme igen szép, nagyon helyes, Kossuth Lajos megérdemli, hogy minden magyar városban szobra legyen. Lenne is, ha szobrot lelkesedésből lehetne emelni. De fájdalom, ahhoz nem elég a lelkesedés, a szoboremeléshez pénz is kell, még pedig sok pénz, mert reményiem, nem olyan szobrot emelnek, amilyet a túlbuzgó lelkesedés Sámsonban emelt, ahol egy nagy eső után a piacztérről be kellett vinni a szobrot a községházára, mert elázott.

Kossuth Lajosnak csak hozzá méltó szobrot lehet és szabad emelni, ösmerem én a kisvárosi adakozókat s nagyon kétlem, hogy azok adományaiból a czél elérhető legyen, az egyik azt mondja: »ha Kossuth Lajosnak megfelelő szobrot akarunk emelni, ahhoz kell legalább 30,000 korona, ennyit nem tudnak összegyűjteni, tehát nem adok semmit«, a másik azt mondja; »ha kis szobrot emelnének, nem adnék, de nagy szoborra adni nincs elég pénzem«, és ez igy megy különböző változatokban, cs ik a végeredmény ugyanaz, t. i. hogy nincs pénz.

De ám próbáljuk meg. A czél nagy és nemes,

Lőrincz fiát, magyar szóra. Mikor visszacseról- ték a két gyermeket, a fiú szögediesen beszólt magyarul, a németet csak törte, a szűcs leánya pedig elfelejtett magyarul és szép sváb leányzóvá növekedett.

*

Volt Szegeden egy rendőrbiztos, a jó öreg Szekula bácsi, a szegediek Javertje, a ki együtt iskolázott egykor Lőrincz diákkal. Sokszor elmondja róla, ha szóba kerül:

— Azótától fogvást sem láttam olyan jelös diákot. Egyszer késő estig sétáltunk a Tisza- parton. Exámen után volt. Váláskor Lőrincz megragadta karomat s hivott magával.

— Hová? <— kérdeztem.

— A papnöveldébe. Istené akarok lenni, megsejtettem, hogy Isten a maga számára teremtett.

Szekula azt mondta:

— No én nem sejtek ilyeneket.

*

Schlauch Lőrincz kötelességtudó lelkész volt. Mikor püspök lett, bejárta egyházmegyéjét, a legkisebb faluban is misézett, prédikált, bérmált. Beszélik, hogy minden templomban másról tudott beszélni.

A jótékonyságáról keveset tudott a világ, ő maga nem kürtölte, s mert nem kereste a népszerűséget, olykor alig is beszéltek róla. A 100 ezer forintos alapítványa, melyet népnevelési czólokra tett. Biharmegyóben örökre fenntartja nevét. Van aztán egész sereg alapítványa, hoszu lajstromot kellene leírni, ha valaki el akarná számlálni. Egy gyönyörű térrel ajándékozta meg a várost, melyet saját költségén rendezett be, ez a Schlauch-tér. Szent-László szobrát is a maga költségén készíttette.

megérdemli a küzdelmet. Ha van Gyulaváros közönségében annyi áldozatkészség, mint hazafiság, akkor sikerülni fog s méltó dísze lesz a városnak, hogy saját polgárai áldozatkészségéből szobrot emel a legméltóbbnak.

Csak azt az egyet tartsák szem előtt, hogy ha kellő összeg nem gyűlne egybe: szobrocskával ne profanizálják Kossuth Lajost s ne blamirozzák Gyula várost, hanem a begyülendő összeget küldjék a fővárosban emelendő szoborra, mert Kossuth Lajosnak, akinek egész szive a hazáé volt, a haza szivében kell a méltó szobrot emelni.

Itt kell megemlékeznem még arról a nézetem szerint helytelen tervről, melyet a »Független Magyarország «-ban olvastam, a mely azt ajánljú a községeknek, hogy Gerendaytól hozassanak Kossuth szobrot, a kivel sikerült olyan megállapodásra jutni, hogy gipsz szobrot 750, bronz szobrot pedig 1450 koronáért szállít esetleg részletfizetésre is. Hát ez olcsónak elég olcsó hazafiság, de már a Kossuth szobrából még se csináljanak parthie-árut. Vagy van elég anyagi erőnk, hogy Kossuth Lajoshoz és magunkhoz méltó emléket állítsunk a nagynak, akkor egyesült erővel csináljuk meg, vagy nincs s akkor inkább hordozzuk sziveinkben emlékét, de ne vigyük a piaczra tehetetlenségünket.

Talán nagyon is komoly lettem, a mi nem szokásom, de komoly dolgokból nem szoktam tréfát űzni, ez a magyarázata, hogy most vidámabb tárgyra térek át, az öntözésre.

Ne tessék megijedni, nem a rétöntözés és a rizskása termelésről, hanem Gyula város öntözéséről lesz szó. Meglepetve olvastam, hogy Gyulán az utczákat öntözik és pedig vízzel. Ennek a meglepő újdonságnak olvasása után több gyulaival találkoztam itt a poros asphalton s élénken kérdezősködtem az öntözésről. S valóban megbántam indiseretiómat, mert láttam milyen kínban vannak, mikor előadják, hogy igen, oh igen öntöznek Gyulán, de ők még nem látták s nem vették észre

De hát hogy mégis ? Az egyik azután megvallotta nagy szerényen, hogy tetszik tudni, úgy az utcza közepén egy garas árut, mert hát ez is közadakozásból történik.

Most már értem, közadakozásból locsolnak. Szegény gyulaiak, ha csak annyi a viz, a mennyi a piz — de sok port fognak nyelni a nyáron.

Végezetül még arról is meg akarok emlékezni, hogy már itt Budapesten teljesen lecsendesedtek az egyszerűsítés hullámai. Kétezernégyszázharminczkét paragrafusban egyszerűsítették a közigazgatást. Oh milyen czifra lehetett. Jövő nyáron lesz az uj kongresszus, mely a mostani egyszerűsítési munkálatokat fogja egyszerűsíteni s akkor következik majd az életbeléptetési rendelet nehány ezer szakaszszal.

A gyakorlatban pedig a következő eset bizonyitja az egyszerűsítés nagyszerűségét:

Cs. község kórházi számláját a belügyminister mindig a megye székhelyén, Gy. város adóhivatalához utalványozta, a honnét a vármegyei főpénztárnok vette fel s utalványon elküldötte Cs. községnek. Mikor beköszöntött a nagy egyszerűsítés, a vármegye felirt a magas belügybe, hogy ne czifrázzák a dolgot, küldjék a pénzt egyenesen Cs. községnek az ottani" adóhivatalhoz utalványozva s meg is tették, hogy most már Cs. község adóhivatalába utalták a pénzt, de úgy hogy megint a vármegyei főpénztárnok köteles felvenni s a községnek elküldeni.

Tehát a mig nem volt egyszerű a közigazgatás, addig a várm. főpénztárnok felvette Gy. községben személyesen a pénzt s beküldte Cs. községnek utalványon, most pedig, mikor egyszerű a közigazgatás, akkor a Cs. községi adóhivatal beküldi utalványon a pénzt a vármegyei főpénztárnoknak, az meg visz- szaküldi szintén utalványon Cs. községnek

Ugy-e, hogy igy egyszerűbb ?

De mégis önkéntelenül felmerül az a kérdés, hogy vajon nem czélszerübb lett volna a közigazgatás helyett a belügyministerium nehány fogalmazójának az eszejárását egyszerűsíteni ?

A főispánná meggyilkolásának álhire.

Az egész ország közvéleményét felizgatta az a rémhír, a mely kedden, illetve a kedd esti lap- tudósitások nyomán a vidéken szerdán reggel terjedt el és a mely egy ideig tényként tartotta fenn magát, hogy főispánunk ifjú, szép nejét Csehországban, ahol jelenleg üdül, meggyilkolták. A hir nyomán kelt izgalom természetesen fokozottan nyilvánult Gyulán és az egész vármegyében, hol általános tisztelet környezi a főispánt és szeretetreméltó nejét. Ez az izgalom szerdán kora reggel az utczán lépten-nyomon alakuló csoportokat alakított, a melyek mindegyikében a bir hitelességének esélyeit tárgyalták és erős munkát adott a távbeszélőnek, a melyen a vármegye minden részéből tudakozódtak a hir valósága tekintetében.

Gyulára a szerkesztőségünkhöz intézett sürgős táviratban foglalt tudakozódás alakjában jutott el először a rémhír. A távirat a következő szövegű volt: D. „Békés“ szerkesztőségének

Oyula.

Budapest 91. P. 17. W. Vili. 8. 8'°- s.

Kérünk költségünkre azonnali távirati tudósítást mi igaz főispánnénak Csehországban való meggyilkolásáról.

Budapesti Hírlap.

Szerkesztőségünk nyomban értesítette a kérdezősködő napilapot, hogy a főispánná tényleg Csehországban nyaral, a főispán Hódmezővásárhe-