Békés, 1901 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1901-03-31 / 13. szám
a gyár üzeme a Iegkielégitőbb módon folyik, a munkásnők — kiknek száma már 78-ra emelkedett — igen tanulékonyak, elég szorgalmasak és megbizbatók és miután az igazgatóság mindig azon van, hogy munkásai megfelelő keresetre tehessenek szert, e tekintetben biztosítottnak mondhatja az üzemet; de a bizalmat növeli és erősiti azon most már biztos tudnt is, hogy a vállalat gyártmányai mindenütt, a hol eddig bemutatva lettek és~a hova azokból már szállítottak, úgy a kiváló minőség, mint a versenyképes árak tekintetében osztatlan tetszésben részesültek, a mi a gyártmányok köny- nyü módon történő elhelyezhetésére a legbiztosabb kilátásokat nyújtja. Végül pedig felemlíti, hogy a gyár a kereskedelemügyi ministerium kiküldött iparfelügyelője által már megvizsgáltatott, ki is mindent a legnagyobb rendben találván, a maga részéről teljes megelégedésének adott kifejezést és oly értelemben tette meg jelentését is, melynek folytán a kereskedelemügyi ministerium a vállalat részére megadott államsegély első évi 5000 koronás részletét már ki is utalványozta. Az igazgatósági jelentés a közgyűlés által örömmel vétetvén tudomásul, utána a felügyelő bizottság jelentése olvastatott fel, a mely szintén egyhangúlag tudomásul vétetett. Dr. follmann János indítványára a közgyűlés elhatározta, hogy Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszternek a vállalat irányában tanúsított jóindulatú pártolásáért háláját és köszönetét jegyzőkönyvileg kifejezésre juttatja. Ezután a lemondás folytán megüresedett igazgatósági tagsági helyre Schwimmer Arnold volt felügyelő bizottsági elnök, felügyelő bizottsági elnöknek pedig Szénáty József lett a közgyűlés által egyhangúlag megválasztva. A tárgysorozat kimerittetvén, elnök a közgyűlést a jelenvolt részvényesek élénk éljenzései között berekesztvén, úgy ő mint a jelenvolt részvényesek még hosszabb ideig szemlélték a gyár készítményeiből összeállított és a közgyűlés részére közszemlére kitett minta gyűjteményeket, melyek szép, szabatos kivitelüknél fogva általános és osztatlan tetszést nyertek. A bókésmegyei gazdasági egylet igazgató választmánya vasárnap délelőtt dr. Zsilinszky Endre elnöklete alatt ülést tartott, a melyen több fontos ügy került elintézésre. Elsőnek az egyleti ház ügye került megvitatás alá, melyben többen szólották fel, végre szavazás útján nagy szótöbbséggel elfogadták az indítványt a mely szerint az egylet a Körös-kid mellett a Széchenyi-utcza sarkán levő Csetneki-féle házat vegye meg és azon megfelelő díszes épületet emeljen. Az építési tervek elkészítésére egy külön bizottságot küldöttek ki. A megüresedett titkári állás betöltésére nézve elfogadták az elnök által előterjesztett pályázati hirdetményt és a pályázat határidejét április 15-re tűzvén ki, annak széles körben való meghirdetését elrendelték. Emperl Ernő indítványára a sokban hiányos és elavult intézkedéseket tartalmazó egyleti alapszabályok revideálása ügyében az élőkészités munkájára és javaslattételre egy szükebb körű bizottságot választottak. A lóversenyek ügyében kiküldött bizottság nevében Beliczey Géza bejelentette, hogy az a törekvés egyelőre nem biztat sikerrel, hogy a csabai pálya lovaregyletnél bejegyzett pályák sorába felvétejk, ezért azt inditványozza, bogy az egylet kizírólj a békésmegyei gazdák részére rendezzen lóverseliket. Ez ügyben is részletes vita fejlődött ki, mfnek során Zsilinszky elnök a versenyek sikere rdekóben a javasolt megszorítást nem pártolta, prvay Mihály pedig inkább a lókiállitásokra óbajtai gondot fordítani, Vidovszky Károly, Emperl Ernő, Izalay József és Bztraka György hozzászólása un elfogadták Beliczey Rezsőnek azon indítványát hogy ez évben az egylet ne Csabán ren- dezzer, lóversenyt, minek folytán fel fogják szólítani I nagyobb községeket, hogy hajlandók-e az egylet a lóverseny rendezésében — a melyen csak békésBgyei gazdák futtathatnak — támogatni. Ezzel z ülés véget ért. Törvényszéki csarnok. kezesség. Szuszekár Pál kezese volt Antal Mihá'nak, de sokat kellett fizetnie, a miatt Tót- komiion 1901. év január 1-én nem azért, hogy bold( újévet kívánjon, hanem, hogy kérdőre vonja miér nem fizeti ki a tartozását, miért ő kezes. Miutn azonban Antal Mihály mindig elszokott mem hazulról elővigyázatból bezárta belülről Szú- szekr Pál az ajtót és kérdőre vonta társát, ez ugys szabadkozott, hangoztatta, hogy fizetne, ha voln miből, Szuszekár azonban késsel kezében „nouát kezes fizess“ fizetek szavakkal rohant feléje ez is védelemből lekapta a revolverét — mire Szuzekár felkapta úgy vágta földhöz, hogy jobb lába szára eltörött, és azután, mint a ki jól végezte dolgát, eltávozott, de folytatása e hó 28-án volt a tőrvényszékaél, mikor is két havi fogházat kapott a boldog újévet nem kivánó. Az Üzlet Szeghalmon még 1899. február havában az üzletből származó differencziákat bevitték a zsinagógába is Weitz Ferencz és Izzók Jakab ; eleinte ők is csak legazemberezték egymást, de a mint az Isten-tisztelet a legmagasabb pontot érte el a thora olvasás alkalmával már pofozkodni kezdtek és a hivők nagy botránkozása közben tuszkolták ki, a végleszámolás az lett, bogy a kezdő Weisz Ferencz négy napi fogházban egyezett ki a törvénnyel ti i a kúria annyira ítélte őtet. Lopás. Gulyát Mária 30 éves tárcsái hajadon de már 10 évet Mária Nostrán töltött és ahogy kiszabadult mindjárt összeütközésbe lép a törvénynyel, így a télen is január 21-én Mezőberéoyben látogatást tett Ábrahám Mihály istállójába, de miután állításával szemben a sértett szerint zárva volt az istálló ajtaja, ő a megezokott módon ki- feszite két pár réczét és tyúkot elvitt, de vesztére, mert megcsípték és e hó 28-án tartott tárgyaláson újólag a börtönbe került, a mint ő mondá ugyanoda megy ő ahol már volt — tudja ő a járást. Szerkesztői üzenet. Egy adózó polgár. Gy.-véri. Az ügy jelentősége nincs arányban a küldemény teijedelmével; egyébként is a közérdekű kérdést nem akarjak a személyeskedés terére vioni s elmérgesiteni. Ügyvédi iroda —= áthelyezés. — Ügyvédi irodámat Rosenzweig Hermann fakereskedő ur Erdély Sándor-uti házába helyeztem át. .us i _3 Dr. Kóhn Mór. 22 36—1901. Árverési hirdetmény. 395/1901. A gyulai kér. betegsegélyzö pénztár. Meghívó. A gyulai kerületi betegsegélyzö pénztár Vlll-ik évi rendes közgyűlését saját helyiségében 1901. évi április hó 8-án délelőtt 9 Órakor tartja meg, melyre a t. közgyűlési kiküldöttek teljes tisztelettel meghivatnak. Megjegyeztetik, hogy a közgyűlés a kiküldöttek egy harmad részének megjelenése esetén határozatképes. Határozatképtelenség esetén a közgyűlés az alapszabályok 27. §-a értelmében a folyó évi április 21. napján délelőtt 9 órakor fog megtartatni. Gyula város határa a város erdejével együtt (6) hat vadász területre felosztva folyó évi április hó 9-én délelőtt 10 órakor a városháza nagytermében megtartandó nyilvános szóbeli árverés mellett fog a legtöbbet Ígérőnek 1901. évi julius hó 1-től 1907. évi junius hó 30-ig terjedő hat évre haszonbérbe adatni. Mindenik vadász-területre a kitűzött időVaptrend: 1. Az igazgatóság évi jelentése. 2. A zárszámadások jóváhagyása és a felmentvény iránti határozat. 3. A tartaléktőke megállapítása 1900. évről. 4. Indítványok. *) 5. Hat felügyelő-bizottsági tagnak 1 évre, és esetleg időközben megüresedett igazgatósági állások választás utján leendő betöltése. Gyula, 1901. évi márczius hó 12-én. ben külön-külön és folytatólag fog az. árverés megtartatni. Kikiáltási árak az I-ső vadász-területre 2000 korona, a II-ikra 600 korona, a III-ikra 800 korona, a IV-ikre 500 korona, az V-ikre 150 korona, a VI-ikra 500 korona. Árverelni szándékozók a kikiáltási ár 10%-át kötelesek az árverelő bizottságnál bánatpénzül letenni. Gyulán, 1901. márczius 23-án. Dutkay Béla, 109 2—3 polgármester. 1319/1901. Pályázati hirdetmény. Békés vármegye szarvasi járásához tartozó Kondoros nagyközségben a községi állatorvosi állás lemondás folytán üresedésbe jővén, annak betöltése czéljából pályázatot hirdetek s fölhívom mindazokat, kik ez állást elnyerni kívánják, hogy szabályszerűen felszerelt folyamodványaikat hozzám folyó évi április l-ig beküldjék. A választás folyó évi ápril hó 2-án fog Kondoros községházánál megejtotni. A községi állatorvos szabályozott dijai a következők : a) évi fizetés a községtől . . 1200 korona — fill. h) látogatási dij a község belterületén ........................ c) a község külterületén . d) érvágásért esetenként . . e) ellesi eseteknél segédkezésért f) csőrék (allövet) eszközléséért g) látogatási dijon kívül vér, vagy orbáncz elleni oltásokért kétszeri esetben és az oltó anyagon kívül darabonként . . Az egyes uradalmaktól megegyezés szerinti díjazás jár. Szarvason, 1901. márczius 2. Krcsmarik, 3 1 korona 40 fill, korona 80 fill. „ 80 fill. koroDa — fill, korona — fill. — korona 08 fill. 94 3—3 főszolgabíró. Az igazgatóság: Dutkay István, Diósy Béla, titkár. 98 3—3 ig. elnök. *) Az indítványok három nappal a közgyűlést megelőzőleg írásban adandók be. 12 vagy 20 koronáért szállítok 2 eredeti olajfestményt igen csinos erdőrészleteket ábrázolva, aranyozott vagy mahagonifa keretben, 30X50 cm. vagy 50X80 cm. nagyságban ; a magasság vagy szélesség irányában festve. 6 párnak egy nagyságból való vételénél, külön 1 pár teljesen ingyen, mi 3—ío Csáki Illés BUDAPEST, VI., Andrássy-ut 61. sz. Epilepsia. ki eskór, görcsök vagy nagyfokú idegességben szenved, kérjen kimerítő leirást a betegségek fajairól. Ingyen és bérmentve küldi „Schwanen Apotheke“ Frankfurt a/Main. 96 3—52 Hirdetmény. A gyulavári-i takarék- és önsegélyzőegylet mint szövetkezet f. évi márCZÍUS hó 17-én tartott rendes közgyűlésének 5-ik sz. a. hozott határozata értelmében — minthogy 1901. május 31-én a szövetkezet ideje lejár, — a felszámolást kimondotta. — Ennélfogva felhivatnak a szövetkezet hitelezői, hogy az 1875. évi XXXVII. t.-cz. 249. §-a rendelkezése szerint, követeléseik összegét, jogezi- mét s lejáratát e hirdetménynek közzétételétől számítandó 6 hónap alatt alulírott igazgatóságnál jelentsék be. Kelt Gyulaváriban, 1901. márcz. 29. in í—* Az igazgatóság. T É S E SS. Fajtiszta riparia, portalis gyökír es és sima vessző nagyobb mennyiségben kapható Kollár János szilőtelepén, M.-Berényben. m. í—i Apponyi Dániel kertész Gyulán, Erdélyi Sóndor-ut. (A gyufagyárral szemben.) Ajánlja a húsvéti ünnepekre diszviráj levágva: jutányosaiban vállal! 114 1—1 Jé és olcsó órák,------: 3 évi jótállással privát vevőknek Ko nrád János óragyára arany, ezüst és ékszer-áruk szállitó-háza Brfii (Csehország,) Jó nickel remontir-óra frt 3 75. Valódi ezüst remontir-óra frt 5-80. . Valódi ezüst láncz frt 1'20. Nickel ébresztő óra frt 1‘95. BaHr 1 Czégem a cs. és kir. biro- [ dalmi czimerrel van kitünESU tetve, számtalan arany, ezüst kiállítási érem, valamint - ezernyi elismerő-levél van birtokomban. 38 7—50 Nagy képes árjegyzék ingyen és bérmentve. Bensőn piastrom a leghathatósabb flastrom, a reuma és a hüdés minden neme ellen Minden gyógytárban kapható, liouis Ritz & Co., Hamburg, 84 i _i3 Holzbrücke 7—11. i£ ok pénz! Minden rendű és rangú egyének tisztességes nton szép mellékkeresethez juthatnak. Bővebb czím : ♦ • „Reell 69.“ # E. KRISTOFFIK Anuoueen-Bureau: INSBRUCK, Heiliggeist strasse 9 (Levelek 10 filléres bélyeggel hérmentesilendűk 10 9—11 Levelező-lapok 5 fillér.) {Bámulatos olesá! 315 tárgy csak 1.85 frt< Kitűnő minőségű csongrádi Schiller bor literenként kimérésre 34 krajczárért bármily mennyiségben kapható. = A legizletesebb ételek = házhoz való kihordásra, havi bérletbe a legmérsékeltebb árért, pontos kiszolgálás mellett kaphatók Béla bácsinál, az „ujv. olv. kör“ vendéglősénél io6 2—3 O-yuián.. Szőlővessző eladás. Van még eladó 8 borfaj és 5 csemege fajban 8000 darab prima, gyökeres, fás, szőlő ojtvány, ezre 100 forint, Il-od rendű fás ojtvány minden elfogadható áron eladatik, - faj azonosság és jóságáért felelősség vállaltatik. io5 2-3 Puskás Gyula, Gyulán, Német templom-utcza 1122. Eo-y díszes óra három évi jótállással és aranyozott lánczczal, 1 remek szép szivarszipka borostyánnal, 1 gyönyörű nyakkendőtű csiszolt gyémánttal, 1 bámulatos díszes gyűrű utánzóit drágakővel férfinak vagy nőnek, 1 remek garnitur kézelő, ing- és gallérgomb patent záróval, 4 darab vászon zsebkendő, 1 bámulatos díszes nickel zsebgyufa- tartó angol zárral, 1 remek toilette tükör fésűvel tokba, 1 gyönyörű párizsi bros, nőknek, legújabb divatú finom jegyzőkönyv, 20 drb levelezési tárgy, 1 tolltartó, 72 drb angol toll és még 200 különféle a házba használható tárgy még rövid ideig kapható, posta utánvéttel vagy a pénz elóleges beküldése mellett H. Spingarn Exporthaus, Krakau, Postfach B. G. Két csomag vételénél egy szép zsebkést két pengével ingyen adok. | n—íj Nem megfelelőért, a pénzt vissza küldöm.