Békés, 1901 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-07 / 14. szám

Melléklet a „Btt" 1901. M számához. A képviselőtestület muH hó 30-án tartotta meg ez évi első rendes közgyűlését Dutkay Béla polgármester elnöklete mellett. Az 1900. évi elő­zetesen kinyoma'ott és a képviselők között a meg­hívóval együttesen kiosztott polgármesteri zárjelentés tudomásul vétele mellett a múlt ev folyamán elhalt Fiuk Károly közgyám, Endrődy Géza rendőrkapi­tány, Vagner János, I. Schriffert Mihály, Pikó Imre, Siefanovits Péter, Oláh György. Nádházi István és Szikes András városi képviselők elhalá­lozása jegyzőkönyvileg megörökittetett. A gyula— barakonyi vasútra vonatkozó tanáos javaslatával szem­ben a jogi s gazdasági szakosztályok lapunkban kö/.ölt véleménye hosszas és szenvedélyes vita után elfogadtatott 8 az érdemben tárgyalás a viczinális vasúinkra vonatkozó törvény meghozataláig függő­ben tartatni határoztatok. K. Schriffert József és társai városi képviselők indítványára, mely szerint az 1899. évi VI. t.-cz. által engedélyezett fogyasz­tási adó-pótlék igénybe vétessék, tekintettel arra, hogy Gyulavárosa önkormányzati költségeinek fede­zése czéljából évről-évre mindinkább növekvő folyó évben már 71 százalékos pótadót kénytelen kivetni, tekintve, hogy közigazgatásunk fejlesztésé­től, különösen pedig magasabb kulturális és köz­gazdaságunk fejlesztésére irányuló intézmények létesitésétől a képviselőtestület el nem zárkózhatik s tekintve, hogy a pótadón kívül álló jövedelmi forrásról való gondoskodás a képviselőtestületnek elodázhatlan kötelességét képezi — az indítvány hosszas és szenvedélyes vita után 48 szavazattal 41 szavazat ellenében elfogadtatott, s kimondatott hogy a szóban forgó adópótlék igénybevétetik és pedig tekintettel a város körülményeire és szük­ségleteire, a hivatott törvény 3. § a által engedő lyezett legmagasabb mérvben, vagyis a borfogyasz táai adó 20 százaléka, a busfogyasztási adó 25 szá­zaléka, az égetett szeszes italok és folyadékok után a mennyiben azoknak alkohol tartalma a közön­séges 100 fokú szeszmérővel közvetlenül megálla­pítható hektoliter fokonként 10 fillér, a mennyi­ben pedig alkohol tartalmuk közvetlenül meg nem állapítható, literenként 8 fillér. Az 1900. évi köz­pénztári, ápolda pénztári, szépészeti, pótlaktanya, Lróf Wenckheim Frigyes-alsp, Göndöos Benedek- alap, br. Wenckhem Béla szobor-alap, iskolabirság, letéti pénztár, közmunka, úti bizottsági és árvatári számadások, valamint a vagyonleltár elfogadtatott és felülbírálás végett a vármegye törvényhatósági bi­zottságához felterjesztetni rendeltetett. A közsegélye­zésről alkotott szabályrendelet elfogadtatott. A ményseprési szabályrendelet módositásnra a városi tanács elutasittatott. A magyar vasúti forgalmi rész vénytársaságnak a gyulai villám-telepén létesített ártézikut felesleges vizének a lakosság által leendő felhasználása végett nevezett társulat által kiépített közkút feutartását a város átvállalta. Végh Gábor gyulai lakos, szabályozási vonalának megállapítása iránti kérelmével elutasittatott Bikádi József, Békés Gyula, Csolaaki Lajos, Debreczeni Károly, Dómba Béla, Erdős Károly, Finkelstein Lajos, Freunc Sándor, Frey Péter, Gajdi István, Goldman Kál­mán, Gulrich János, Képiró Lajos, Krausz Mór, Máró Gyula, Major György, Multasch Mór, Morvái István, Licht Ábrahám, Pleskó Mihály, Rosenthal Lipót, Tóth Béla, Schillinger Lipót, Szántó Fülöp, Schwimmer Arnold, Schütz Gusztáv, Stern Mór, Takácsi Lajos, Weisz Ede és Volf Izidor gyulai lakosok a város kötelékébe felvétettek. Özvegy Jámbor Andrásáé kérelmére néhai férje, volt városi tizedes elhalálozása fo-lytán 60 korona temetési költség kiutalványoztatotr. A vármegye alispánjának a köz- igazgatási tanfolyam hallgatóinak segélyezése iránti felhívása, a február és márczius havi pénztárvizs­gálati jegyzőkönyvek, a február havi közegészség­ügyi állapotról szóló jelentés és a f. év negyedi árvapénztári vizsgálati jegyzőkönyv másul vétele mellett a közgyűlés d. u. 6 befejeztetett. Uj ártózi kút. Illés József földmives nagyma- gyarvárosi olajmalma udvarán egy új kút fúrásával Araczky Mihály és Tamás osabai lakosokat biztn meg, s miután nevezett kútfúrók megfelelő vizet nem találtak, kénytelenek voltak 86 méter mélyre lemenni és ott oly bő érre bukkantak, hogy a viz a föld színe felett 1 és fél méterre felszökik. Meg­említésre méltó még, hogy ezen kút a legolcsóbb az eddig fúrt ártézi kútak között, mert eme kutat vállalkozók osövel és fúrással együtt méterenként 7 kor. 60 fillérért vállalták és igy a kút 653 kor. 60 fillérbe került. Szinkör Gyulán- A pár nap előtt megalakult „Gyulai színművészet pártoló egyesület“ alapszabá­lyait a belügyminiszter bemutatási záradékkal el­látván, az uj egylet alakulása most már formailag is véglegesen befejezett. Az egylet kiküldött bizott­sága az elmúlt héten is behatóan tárgyalta a szin­kör építési terveit és költségvetését és különösen a 8Ülyesztők és zsinórpadlás berendezésével foglal­kozott. Megállapodását és javaslatait az egylet vá­lasztmányának plénuma az ünnepek után fogja tár­gyalni és nyomban intézkedik az építési munkála­tok megkezdése iránt. Esküvő. Városunk társas életében élénk részt vett a sokak által kedvesen ismert Késmárky Bella, losonozujvári Késmárky István bánkúti főintéző kedves és szép leányának múlt szombaton esküdött I-ső tudó órakor örök hűséget Bossányi Kálmán kisjenői intéző a József főherczeg birtokát képező Rózsamujorban. Úgy a polgári, mint az egyházi házasságkötés a háznál történt, hol az esküvőre díszes nászközönség gyűlt egybe. Esküvő után az ifjú pár Cirkvenicára utazott. Szívből kívánunk tartós boldogságot. Hangverseny és tánczvigaiom A gyulai ifju- ág folyó hó 8-án, azaz husvét másodnapján a ,Komló“ ban a gyulai róm. kath. főgymnasium-alap a vára fordítandó tiszta jövedelemmel, hangverseny­nyel egybekötött zártkörű tánczvigalmat rendez. Belépti dij személyenkint 2 kor., családjegy 4 kor. Kezdete este 8 órakor. A helyiségek villanynyal esznek világítva. A bálbizottság : elnök dr. Bodoky Zoltán várm. főjegyző, alelnökök Pásztohy 8. Sán­dor és Bállá Béla, péoztárnok Kies Mihály, jegyző Gyepes Gergely, titkár Licska Lajos, ellenőr Hegyi Mihály. Borbély Sándor, Kiss Ferencz, Schenck János, Vilii József, Haverda Ferencz, Ivkovite Tivadar, S. Balázsi Lajos, Kátai Ferencz, Merksz Ferencz, Kocsis Mihály, Schriffert Márton, Puskás János, Fridrich János, Sárga Simon, Gáspár János Geiszt György és Veik János rendezők Műsor 1. Nyitány, énekli az Erkel Ferencz dalkör. 2 Dialog, (Gabányitól) előadják Tóth Erzsiké úrhölgy és Gyepes Gergely úr. 3. Symphonie, Beethoven­től, op. 67. zongorán előadják Kovács Janka úr­hölgy és Kovalszky Róbert úr. 4. Komoly szava­lat, előadja Rácz Mariska úrhölgy. 5. Czimbalom (magyar népdalok) előadja Haverda Ferencz úr. 6. Ének, (műdal) előadja Lendvay Margit úrhölgy 7. Vig monológ, (Mitzer Imrétől) előadja Kiss Ferencz úr. 8. Éneklő gép, (Quartett.) 9. Czimba lom, (Banner induló) előadja Haverda Ferencz úr, 10. Induló, előadja az Erkel Ferencz dalkör. Zon gorán kiséri Kovalszky Róbert úr. Uj 8Z0lgabirák. A vármegye főispánja dr Debreczeny Lajos b.-csabai és dr, Jeszenszky Elek szarvasi járásbeli közigazgatási gyakornokokat je lenlegi beosztásukban való meghagyással tisztelet­beli szolgabirákká nevezte ki. Találkozás harmincz év után. Dr. Mikolay István szarvasi lakos, a ki ez ügyben bővebb fel világositást is ád, fölhívja mindama volt tanulótár sait, a kikkel 1871-ben a szarvasi főgimnáziumba együtt tett érettségi vizsgát, hogy szíveskedjenek megbeszélés szerint, harminczéves találkozór Szarvason megjelenni. Jegyzőválasztás Tót-Komlóson. Adóügyi jegy zőt választott múlt hó 26-án Tót-Komlós község képviselőtestülete, szokatlanul nagy érdeklődés mellett. Három pályázó és jelölt volt: Kunos István községi írnok, helyettes jegyző, Lengyel Sándor és Bobvos Soma és előrelátható volt, hogy erős lesz a küzdelem. A választáson Ambrus Sándor főszol gabiró elnökölt, s elrendelvén a szavazást, Kunosra 22, Bobvosra 19 és Lengyelre 4 szavazat esett Minthogy egyik sem nyert általános többséget, főszolgabíró a két első között uj szavazást rendelt s ekkor Kunos István 24, Bobvos Soma 22 szava zatot kapott s igy Kunos István lett Tót-Komlós adóügyi jegyzője. TŰZ. Pénteken éjjel Orosházán Koller György szita és rosta készítő házánál a hátsó épület tető zete leégett, mintegy 1400 korona értékű anyaggal együtt. A kár azonban megtérül, mert minden biztosítva volt. Vigyázatlanság áldozata. Kondoroson Frankó Mátyásné bárom kis gyermekét fürösztötte teknő ben. Kettőt már meg is fürösztött, de a harma­dikkal várni kellett, mert nagyon forró volt a víz. Addig tehát, míg a viz kihűl, kiment a házból s ez alatt az egyik gyerek magára rántotta a forró vizes teknőt s mire az anya előjött, úgy össze­égette magát, hogy másaap belehalt. Hirtelen halál. Virág Pál büd-szent-andrási kéményseprő mester, kiment Csaba-Gsüdre kémé uyeket seperni. A Mórtelki gazdaságban el is vé­gezte a seprést. Este. aztán lefeküdt egy jászolba s reggel, mikor az etetni akaró cselédek fel akarták kelteni, már halva találták őt, mert a szegény kéményseprőst alvás közben szívszélhüdés érte, s ennek következtében meghalt. A földrengés Békésen is érezhető volt; tudó sitónk írja, hogy ápril 2-án 6 órakor este egy má sodperczig tartó kisebbszerü lökés volt észlelhető, mely délkeletről jött, sem az aneroid sem a higany légsulymérö változást nem mutatott, az ablakredőuy zsinórjai nehány perczig ingaszerű mozgást végeztek, a városban csak kevesen vették észre, hogy föld­rengés volt. Halálozás. Nagy részvétet keltő haláleset tör­tént Öcsödön. Győry Vilmos 25 éves fiatal jegyzőt ragadta el a korai halál szerettei köréből, nagy bánatot okozván úgy kiterjedt családja, mint nagy­számú jóbarátai és ismerőseinek. Temetése múlt hó 28-án ment végbe nagy részvét mellett. Kuruzslás. Molnár Jánosné orosházi lakosnak azt ajánlotta egyik tanyai szomszédja, hogy tegyen hólyaghuzó tapaszt a halántékára. Molnárné szót is fogadott a tanáosnak s az nap el is mult a fej­fájása, de másnap oly borzasztó fejgörcs vette elő, hogy félórai kínlódás után meghalt. Az eset nagy szenzáoziót kelt. Öngyilkosság. Molnár Péter dobozi lakos, czu- korka áruló, — ki a megyei községekben járva kinálgatta áruit — a Békés alatt fekvő Uj-Körösbe ölte magát. E hó 2 án reggel 9—10 óra közt a hosszufoiti ármontesitő társulat egyik gátbiztosa a viz szélén egy fekete kalapot, egy kabátot és egy ozukorárusitó asztalt talált. A dolgot gyanúsnak találván, jelentést tett a békési rendőrségnek, a mely öngyilkos személyazonosságát megállapította. Rossz családi viszonyai kergették a halálba a sze­rencsétlent. Felesége egy éve elhagyta. Dobozról a herényi vásárra ment és már otthon megmondta szomszédasszonyának, — hogy nem fogják többet látni. ígéretét be is váltotta. Sziné8zet Csabán. Szalkay Lajos színigazgató ársulata már megérkezett Csabára és előadásainak orozatát ma kezdi meg Herczeg Ferencz nagysi­kerű színmüvének, az „Ocsksy brigadéros“-nak be mutatásával. A társulat személyzete a következők­ből áll : Szalkayné Rózsa népszínmű énekesnő, Szrgedy Zelma operett-szubrett. Deéry Blanka, Halmay Margit szubrett énekesnők. Ráthonyi Tilla oloratur énekesnő. Holéczy Ilona, Rápoltby Ka- inka drámai színésznők. Mohay Adél naiva. Bozóky Boriska segéd színésznő. Borsiczky Ilona komikáné. Perczel Rózsi, Perczel Karola, Fekete Irén ke tán- czosnők és karnők. Erdey Boriska, Kövessy Sze­réna, Fekete Ilona, Nemes Agnes karnők. Wéber rigyesné pénztárosáé. Szalkay Lajos operett-buffó, komikus. Kemény Lajos baritonista. Rajz Ödön hosszerelmps Perczel Oszkár tenorista. Virágh Fe- rencz komikus. Hetényi Elemér bonviván és komi­kus. 8zepessy Gusztáv apaszinész, Fábián László jellemszinész, Bihary Zoltán karnagy. Bogyó Zsig- mond, Csillagh Benő, Sórend Viktor, Szabolcsy Ignácz, Balogh Sándor, Nagy Endre kar- és segéd színészek. Farkas József ruhatárnok. Klein Her man szertárnok. Nyolcz zenész. A névsorban nincs benne Bakó Lászlónak a Nemzeti Színház jeles művészének és Feledi Boriska szubrett-énekesnőnek neve, a kik mint vendégek fognak többször fel lépni. A csabai szezon a bérletekből következtetve igen sikerültnek ígérkezik. Szin08zet Szeghalmon. Szeghalmon Kárpáty György színtársulata múlt pénteken kezdte meg elő­adásait, de a színtársulat nem igen felel meg Szeg­halmon az igényeknek. Színre került pénteken a Kukta kisasszony, szombaton a Három pár czipő. A Dombay-pár most Körös-Ladányban működik nagy sikerrel. Választás. Kondoros képviselőtestülete hétfőn töltötte be választás utján a megüresedett állator­vosi állást. Három pályázó közül egyhangúlag meg választották Ország Ignácz öcBŐdi állatorvost. Sétakert Gyomén. Gyoma képviselőtestülete legutóbb tartott ülésében elhatározta, hogy a már felépített pavilion mellett két katasztrális holdat parkiroztat, hogy a gyermekeknek játszóhelyük legyen. Leforrázott gyermek. Kondoroson Trankó Mi hályné három gyermekét akarta a héten megfü röszteni. Mig két gyermekét a leknőben mosdatta, a másféléves kis Mihályka a székre tett forró vízzel telt fazekat magára rántotta s oly súlyos égési se beket szenvedett, hogy nemsokára meghalt. Tűz. Öcsödön, Gombai Lajos házának fedele gyulladt ki és égett le. A tűz átcsapott a szom­szédházra s azt is elhamvasztotta. — A károsult Szarka György szegény napszámós ember. A tűz gyújtogatásból keletkezett. A vizsgálat kiderítette, hogy Gombai Ferencz öcsödi lakos évek óta ellen­séges viszonyban volt fivérével Gombai Imrével azért, mert ez néhány darab ingósággal többet ka­pott az apjától mint ő. Vasárnap ismét nagymérvű nézetkülönbség volt a két testvér között, minek következtében — a nyomozat adatai szerint — az­tán akkor éjjel Gombai Ferencz testvére házát fel­gyújtotta, s nemcsak a ház teteje, de a padláson felhalmozva volt nagy mennyiségű élelmi szerek és takarmánynemüek is elégtek, sőt e tüztől Szarka György szomszéd háza is meggyuladt s az is telje­sen elhamvadt. A testvér tettéért a bíróság előtt fog felelni. Az Orosháziak földvétele. Az elmúlt héten báró Schossberger értesítette Orosháza községet, hogy tegyen újabb ajánlatot a szent-tornyai bir­tokra, talán majd ő is engedhet valamit. E levél folytán a földvásárló bizottság négy tagja hétfőn ismét felutazott Budapestre és tárgyalt a báróval. A két álláspont lényegesen közeledik egymáshoz: Schossberger 335 frtot kér kisholdankint, a bizott­ság pedig hajlandó 325 frtot adni s igy CBak tiz forint a differenczia. Miután azonban mindkét fél kijelentette, hogy tovább semmi szin alatt sem me­het, a tárgyalások egyelőre megszakadtak. — A csorvásiak szintén földet vásárolnak. Az elöljáróság alkudozást folytat Prág Bonifácz földbirtokossal ennek CBorvási birtokára, melyet a lakosság részére parczelláznak. A tárgyalások annyira előre halad­tak, bogy az adásvétel létrejötte valószínűnek vehető. A csabai ipartestület vasárnap délután tar tóttá meg Rosenthal Ignáoz elnöklete alatt rendes évi közgyűlését, amelyen elsőként a testület műkö­dését tárgyazó jelentést olvasták fel, amely sajno­sán emlékezik meg arról, hogy az iparosok nyugdíj ügye osekélv pártolásban részesül. A pénztári jelen­tés szerint az egylet vagyona 9297 kor. 56 fillér. Végül a tisztujitást ejtették meg. Elnökké nagy lel­kesedéssel újból Rosenthal Ignáozot választották meg. Egyhangúlag töltötték be a többi állások is. Alelnök lett Zvaratkó Pál, jegyző Achim János, számvizsgálók Wagner József, iij. Horváth Mihály, Sajben Pál, ügyész dr. Urszinyi János. Előljáró- i tagok: Szihelszky József, Zlehovszky György,' Csjernyik János, Nyemecz Károly, Horváth Mátyás, Michnai Gusztáv, Maverhoffer István. Keiler Mátyás, Timkó János, Valent Sámuel, Achim László, Hu- gyecz János, Rovó Vtncze, Porjesz Miksa, Kován Endre, Bugyinszky János, Kertész János, Wilhelm Mihály, Gál István, Túrosán Pál. A csabai zenekör szombaton este tartotta meg Vigadó nagytermében első nyilvános hangverse­nyét nagy közönség jelenlétében, a mely mindvé­gig élvezettel hallgatta és lelkes tapsokkal jutal­mazta a válogatott pontokból álló műsor ügyes előadását. A siker oroszlánrésze természetesen Irsa Ferencz karnagynak jutott, a ki sok zenei tudással és ambiczióval tanítja és vezeti a csabai műked­velő zenészeket. A hangverseny csinos összeget jövedelmezett az egyletnek. A műsor befejezte után reggelig tartó tánczmulatság következett. Legfelsőbb elismerés- Stowasser J. cs. és kir. udvari hangszergyárost Budapesten 0 Felsége a király legfelsőbb elismerésében részesítette, úgy­szintén a kereskedelemügyi miniszter ő nagymél­tósága is külön elismerését nyilvánította a múlt évi pírisi világkiállításon bemutatott kiváló kiállításá­ért, valamint a kiállítás III. csoportjában kifejtett csoportbiztosi eredményes működéséért. 123 1—1 Levelezőlapok. A kereskedelemügyi miniszter a már forgalomban levő 10, 25 és 35 filléres jegy­füzeteken kívül — tekintettel a nyilvánult keres­letre — a magánipar által előállított levelezőlapok bérmentesítésére alkalmas 4 filléres értékjegyeket tartalmazó füzeteket bocsátott ki. Ezen jegyfüzetek védőlapja világoskék színű. Egy-egy füzet 24 drb. levéljegyet tartalmaz és ára 98 fillér. KQIönSs kedvezmény az, melyet a hirdetési ro­vatban foglalt könyvhirdetéseinkben tisztelt előfizetőinknek nyúj­tunk. A legértékesebb és igazán becses tartalmú művek oly mélyen leszállított áron kaphatók kiadóhivatalunkban, hogy mód­jában van szegénynek gazdagnak egyaránt, alig számbavehető összegért, pompás, értékes könyvek, sőt egész könyvtár birtokába lUtni. Minden hirdetett mű uj és felvágatlan állapotban van. Felszólítás a „Békésvármegyei Muzeum“ gyarapítására. Az 1870-es években Békésvármegye közönsé­gén nemes vetélkedés uralkodott abból a őzéiből, hogy a tudomány szolgája legyen kicsi, nagy, ifjú, öreg, szegény, gazdag, magán ember, község. Min­denki sietett a tudomány szolgálatára. Ezen haza­fias kötelesség teljesítésének eredménye a .Békés- vármegyei Muzeum.“ Egyszerű polgár embernek, id. Mogyoróiét/ Jánosnak felszólítására Békésvármegye közönsége hordta össze azokat a tárgyakat, melyek a múzeumot alkotják. Nem hiszem, hogy a hazafias kötelesség teljesítésének készsége kialudt volna azóta a szivekből; nem hiszem, hogy nem vetél­kedve siotne ma is mindenki a tudományt szol­gálni, ha felszólítaná arra valaki. Ezen hit bátorí­tott engem arra, hogy a „Békésvármegye Közműve­lődési Egyesülete“ közgyűlésén fölemlítsem azt, hogy intézzen az Egyesület felszólítást a községek elöljáróságához, a megye értelmiségéhez és legin­kább a földmunkásokhoz, miszerint az általok talált tárgyakat, u. m. állati csontokat, régi fegyvereket, vagy azok darabjait, gyöngyöket, csuprokat, faze­kakat, épület köveket, házi eszközöket, pénzeket- stb., úgy mint ezelőtt gondosan gyűjtsék össze és adományozzák a múzeumnak. Az Egyesület megbízott a felszólítás megté­telével. Emez alázattal fogadott és kötelességnek ismert megbízás folytán Írom én e sorokat. Yajha lenne olyan sikere, mint hajdanában az id. Mogyo- róssy Jánosénak 1 Legtöbbször értéktelennek látszó tárgy az, a mita földmunkás ásója kivet, pedig a tudomány szem­pontjából talán megbecsülhetetlen. Hogyan éB miként tudnám én azt legrövidebben magyarázni. Azok az értéktelennek látszó tárgyak száz és ezer esztendő előtti állatokról, emberekről mesél­nek nekünk érdekes dolgokat. Elmondják, minők voltak az akkor élt állatok; elmondják, hogyan élt mivel foglalkozott az ős ember, minők voltak szer­számai, vadász-eszközei. Elmondják, hogy a később élt nemzetek milyen fegyverrel viaskodtak, milyent használtak, milyen ékszereket hordtak, stb. A mi nemzetünk történetének megismerésére, vagy a már ismert eseményeknek kibővítésére sok­szor egy épületkő és azon egy pár betű, egy pénz, lószerszám-csat vagy gomb stb. megbecsülhetetlen adatokkal szolgál. Mivel pedig őseink a folytonos harczok miatt nem igen értek rá leírni mindazt, a mi velők történt: a mi kötelességünk az ő mu­lasztásukat pótolni, de ezt csak a tőlük ránk ma­radt tárgyak vizsgálatából és tanulmányozásából tudhatjuk meg. A ki tehát bárminő ócska tárgyat adományoz a múzeumnak: hazája, szülőfölde iránti kötelessé­get teljesít és a tudománynak áll szolgálatába. Minekutána tehát mindaz, aki e sorokat elol­vassa, vagy.másoktól meghallja, hazafias kötelessé­gének ismeretére jut: ezen kötelességének teljesí­tésére a „Bókésvármegyei Közművelődési Egyesület“ által ezennel teljes tisztelettel és honfiúi üdvözlet­tel felszóllittatik. A múzeumnak szánt tárgyak alul­írotthoz, Gyulán, Rázel-utcza 74. sz. alá küldendők. Domonkos János, muzeamőr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom