Békés, 1901 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-08 / 49. szám
49-ik szám. Gyula, 1901. cLeczember 8-án XXXIII. évfolyam r Szerkesztőség: Templom-tér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre [ . 10 kor. — fill. Fél évre ... 5 „ — „ Évnegyedre . 2 „ 50 „ L Egyes szám ára 20 fill. A Társadalmi és közgazdászat! hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: IEC ó li n ü 4 v i cLr Kiadóhivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza és könyvkereskedése, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. L. Nyilt-tér sora 20 fill. A Szocziálizmus a közigazgatásban. Irta: Lukács György. Alig van fogalom, mely oly eltérő meghatározásokban részesülne, a mely alá oly különböző tartalmi vonatkozásokat csopor- tositnának, mint a szocziálizmus fogalma. Nem akarok beletévelyedni a szocziálizmus elnevezéssel és jelszóval kapcsolatos Írott és gondolt dolgok tömkelegébe. Egyszerűen gyakorlati szemüvegen keresztül akarom röviden meglatolni a szocziálizmus kérdését a társadalom és az állam, főként pedig a köz- igazgatási tevékenység szempontjából. Én az alatt a józan, okos irányú szocziálizmus alatt, a melynek talajára helyezkedni mindenkinek humánus kötelessége, a vezető társadalmi osztályoknak meg éppen önmaguk iránt való érdeke, értem a gyöngébbnek mesterséges védelmét oly mértékig, a mely annak az élet versenyében való meg- állbatását biztosítja. Mert hiszen mindenki, a ki gondolkodó fővel tekinti a világ folyását, nap-nap után meggyőződhetik arról, hogy a gazdaságilag és müveltségileg erős a társadalomban nemcsak annyi erőt képvisel, a mennyit vagyona és műveltsége kitesz, hanem sokkal többet és pedig anyagi és szellemi javainak mennyisége szerint progressiv arányban. Az pedig, a ki gazdaságilag gyönge és ismeretekben fogyatékos, nemcsak oly kevés erőt ér a társadalomban, a menynyi kis gazdasági erejének és fogyatékos műveltségének megfelel, hanem még annál is kevesebbet és pedig degressiv arányban. ! Vagyis a vagyonos és müveit embert vagyo- nosságán és műveltségén felül is értékeli a társadalom, a szegényt és műveletlent any uyira sem értékeli, a mennyit csekélyke gaz dasági és kulturális ereje tényleg megér. Nos, a vagyontalanság és ismerethiány ezen igazságtalan deficzitjét, azaz azt a kü lönbözetet, melyiyel még értékén is alul becsüli a társadalom a gyengét, ezt a degressiv különbözetet kell az erőseknek ki pótolniok, ezen különbözet erejéig támoga- tást nyujtaniok a gyöngébbeknek. Ezen mesterséges, de nézetem szerint köteles védelem hiányában a gyönge existenczia gyöngesége arányában sem képes érvényesülni, hanem egyszerűen tönkre megy, felszívják azt az erős existencziák, melyek mitérőségükön is jóval felül becsülvék. Mig, ha az a gyönge existenczia anyagi és müveltsógbeli hiányainak bizonyos mértékig való kiegészítésével támogatást nyer: meg tud állani az élet- küzdelmeiben, nem söpörtetik el, hanem fejlődésre képessé válik, a társadalomnak és az államnak haszonhajtó tagjává lesz. Nem kegyelem az az erősek részéről hogy bizonyos mértékig mesterséges támogatást nyújtanak a gyöngébbeknek, hanem jól felfogott önérdekök. Mert a magáraha- gyottság folytán eltiport existenczia nyomában keserűség, elégül ellenség támad, mely a többi, hason veszedelemtől fenyegetett kis existenczia szivében hálás talajra, talál, majd felburjánzik és kitöréseiben éppen az erősebb existencziákat, éppen azt a társadalmat veszélyezteti, a mely vagy önző volt, vagy nem volt elég előrelátó; mindkét esetben a kielégítetlenül hagyott érdekekkel önmaga alá halmozott tüzfogó anyagot. Ennek a mesterséges támogatásnak azonban óvatosnak, okosnak, csak bizonyos mértékig terjedőnek szabad lenni. Sohasem szabad oly mérvűnek lennie, hogy a mun- kátlanság praemiumává, melegágyává lehes sen. Rossz irányban indul az a társadalmi és állami szocziálizmus, a mely a henye existencziának nyújt mesterséges megélhetést, a mely az elégületlenséget úgy akarja elcsendesiteni, hogy ajándékot 1 osztogat, hogy ingyen nyújtja az életszükségletek kielégítésére megkivántató anyagi javakat. Esztelenül károsítja saját magát, azokat a társadalmi osztályokat, a melyek anyagi és értelmi munkával szereztek maguknak és utódaiknak biztos megélhetést és jólétet. Károsítja, mert reájok szabadítja az ingyen eltartást követelőket. És mig az okos szocziálizmus nemcsak a közvetlenül támogatott vagyontalan és műveletlen rétegeknek, hanem a társadalom anyagi javakban tehetős és műveltségben erős osztályainak is javára válik, mert megelégedett szövetségeseket ad melléjök, — addig az ingyen eltartás veszélyes a társadalom biztosított életállásu rétegeire, de haszon nélkül való a támogatottakra is, mert nincs reájuk erkölcsi, nevelő hatása, nem ösztönzi őket munkára, hanem annak a hamis hiedelemnek bennök való megrögzítésére alkalmas, hogy a vagyonos osztályok kötelesek eltartani a vagyontalanokat. Már pedig a mely társadalomban ez a tétel elterjed és a szivekbe vésődik, ott alig lehet többé békésen megoldani a javak egyenlőtlen megoszlásából származó elégületlenséget, hanem ott el kell készülve lenni a társadalmi és állami rend erőszakos megzavarására. A midőn tehát az állam, nevezetesen pedig a közigazgatási tevékenység arra törekszik, hogy annak a vagyontalan elemnek a melyben meg van a munkakészség, a meg élhetés feltételeit biztosítsa, bölcs praeven- cziót gyakorol. Megelőzi, hogy az elégedetlenség mélyen meggyökerezzék és erőszakosan törjön ki azon társadalmi rend ellen melyben érdekeit nem látja kellően biztosítva A gyöngébbnek ilyen módon való mesterséges megsegítése, a mit az állami szocziálizmus nevével szoktak illetni, nem valami szokatlan, uj , dolog az emberiség fejlődésé ben. Együtt jár a fejlett társadalmi és állami élettel. Már az antik korban találkozunk vele. Romában nagy szerepe volt, majd egészségtelenül tulfejlődött, annyira, hogy ott nemcsak munkáról kellett gondoskodn a tömeg részére, hanem mulatságról is. A rendi szerkezet, melyből az újkori államrend nem is oly rég fejlődött ki, ismét nélkülözte a társadalmi szocziálizmust. A rendi szerkezet idején az embernek életállása születésével adva volt; azok a vas jogi korlá tok, melyek a rendeket mint megannyi tagolt kasztot egymástól elválasztották, egyáltalán nem adták felmenő osztálymozgalomnak Az újkori állami és társadalmi szervezetben egyforma feltételek vannak megálla pitva mindenkire nézve az érvényesülésre érői szabad kifejlesztésére, a haladásra. És ha a környezet, az anyagi helyzet és műveltségi körülmények, melyek közé születése által jut az ember, bizonyos mértékig befolynak is arra az életállásra, melyre az illető eljutandó lesz, jogi korlátja egyáltalában nincs annak, hogy erejét, képességét akaratát, mindenki tehetsége szerint érvényesíthesse. A mai társadalomban azért oly intensiv a haladás, mert egyaránt mindenki lehet annak munkása, nemcsak azoknak szűk köre, a kiknek a jogrend megengsdi a közreműködést. Nagy tengerből merit a mai társadalom, minden osztály, minden foglalkozáskor keretéből azokat az elemeket vonja ki, azok kezébe teszi le az előremenetel kormányát, a kik arra képesek. És itt nincs tekintet születésre, rangra, vagyonra. De gazdagabb is a fejlődés, min! volt a rendi korszak megfagyott társadalmában. Napjainkban azonban már az sem elegendő, hogy egyforma feltételek legyenek mindenkinek haladására, fejlődésére megállapítva. A szabad verseny már korrekczióra szorul. A korrekczió abban áll, hogy azoknak, a kik adott körülményeiknél fogva gyöngébbek a versenyben, bizonyos mértékű mesterséges előny nyujtassók. Ma már az az állam, a mely nem akarja programmjába felvenni a józan, okos szoczimeg még a lehetőségét sem a [izmust, a mely nem ismeri azt el, bogy a yöngébbet bizonyos mértékig mesterségesen kell támogatni, hanem mereven a laissez faire elve alapjára helyezkedik és azt vallja, hogy ki-ki maga igyekezzék magának helyzetet teremteni: az ilyen állam önmaga növeli magának a bajt, tenyészti az elégület- lenség csiráit és önmaga játsza el a nyugodt, békés fejlődés áldását. Az anyagilag gyönge és szellemileg hatramaradott ember a társadalomban magára hagyatva olyan, mint aki nem tud úszni s vízbe dobják, olyan mint a kinek fegyvere nincs és csatába indul. Hogyan menjen nagy megpróbáltatások elébe az olyan állam, melynek polgárai jelentékeny része béna és fegyvertelen? Ezzel szemben mennyivel akczióképe- sébb az a közület, a mely a mérsékelt állami szocziálizmus irányát követi ! Nemcsak fő és törzs, hanem a végtagok is erősek az ilyen társadalomban. Mert a szegényt és a gyöngét nem maga a szegénység és gyöngeség teszi elkeseredetté, hanem a magárahagyott- pág, a társtalanság, annak tudata, hogy a küzködés hiábavaló, sorsában változás csak Rosszabbodással állhat be. Milyen más annak a (szegénynek és annak a gyöngének a lelki jáhapota, a ki érzi az erősebb, a hatalmasabb támogató karját, a ki tudatában lehet annak, hogy szorgalommal és kitartó munkássággal van módja arra, hogy életállásán javítson. Melyek tehát azok a konkrét keretek, a elvek, között az állami szocziálizmusnak mozogni lehet, az a mesterséges segítség, a mit nyújtani kell és lehet a gyöngéknek, a nélkül, hogy ezzel a többi társadalmi osztályok és rétegek jogos érdekei ellen vétenénk ? Mindenek előtt meg kell ismertetni a gyöngéket azzal a nagy talizmánnal, azzal a rendkívüli erővel, a mely az egyesülésben, a társulásban, szövetkezésben rejlik. Mesterségesen is kell módot nyújtani, hogy a kis erők tömörüljenek és egymást kölcsönösen segítve mint nagy egyed lépjenek fel a gazdasági és társadalmi életben. S a kis existencziák a kik egyenkint elenyésztek, eltörpültek, számot sem tettek: szövetkezet formában egyesülten tényezőt alkotnak, a mely tagjainak megszerezheti mind azt az előnyt, a boldogulásnak mind azt a biztosítékát, amit az elszigetelten törekvő kis egyed maga erejéből soha el nem érhet. Az után jogszabályokat kell alkotni, melyek biztosítják azt, hogy a kis exisztencziák a gazdaságilag és müveltségileg erős exisz- tencziákkal való magánjogi vonatkozásaikban ki ne használtassanak, gyöngeségiik ki ne zsábmányoltassék. E végre kell törvény ben megállapítani egyes batározmányokat a munkaadó és munkás közötti viszonyban melyek különben a szabad egyezkedés útjára tartoznának, de a melyeket az abszolút szabadság terén hagyni éppen azért nem lehet, mert félő, hogy a hatalmasabb túlságosan [kihasználja a gyöngébbet. Kötelessége továbbá az államnak és a társadalomnak minden lehetőt elkövetni arra, hogy munkaalkalmakat teremtsen. Mert, amint éppen említettem, amennyire károsnak tartom az ingyen eltartást, az ellenszolgáltatá nélkül való ajándékozást, mint rendszert, — éppen annyira jogosult az a kívánság, hogy mindenkinek legyen munkája, amelynek segélyével életszükségletei megszerzését bizto sithatja. Ezen a téren aztán nagyszámú és sokoldalú a közigazgatás feladata. Első sorban is a meglevő munkaalkalmak közveti tése. Néhol túlsók a munkaalkalom, úgy hogy a munkáskéz nem elégséges a teljesítésre váró munka elvégzésére, máshol ellenkezőleg nincs munka és az ellátatlanok tömege eseng kereset után. A munka és munkás, kereslet és kínálat okos kiegyenlítése közigazgatási feladat. Közigazgatási feladat továbbá a tár sadalmi és a közélet alakulásának szemmel tartása és irányítása oly czélból, bogy a munkaalkalmak a szükségelt arányban fejlődjenek. Bármily nagyok legyenek’ is a köz- munkálatok, bármennyi erőt foglalkoztassanak is általában, mégis csak ideig-óráig tartók. Az élet nem tart szünetet, fejlődése folytonos. Éppen azért, ha megszűnnek egyes munkaalkalmak, rendszerint másokat, újakat létesít és tesz helyökbe az élet, a fejlődés maga. De vannak szabálytalanságok a fejlődésben, vannak olykor nagy visszamaradások, amidőn a magántevékenység és vállalkozás nem állít uj munkaalmakat a megszűntek helyébe. Itt az állami közbelépés helye; itt a tér, hol a közigazgatási tevékenységnek pótolni kell a fejlődésben mutatkozó hiányt, zökkenést. Különösen jelentős az e téren való közreműködés hazánkban, ahol például az alföldön az agrár-szoczialismus egyik fóoka a munkaalmak egyenlőtlenségében rejlik, mert Dyáron az aratási nagy munkaidőben roppant tömege tolul össze a munkának, az év egyéb részében, főleg télen, pedig vagy kevés vagy éppenséggel egészen hiányzik a munkaalkalom. Ezen a bajon is csak úgy lehet segíteni, ha uj s lehetőleg folytonos muukaalmakat teremtünk. A gyöngébbek mesterséges támogatásának széles teret kell továbbá nyitni a phi- lantropia terén. De nem elég az elaggottak gyámolitása és a betegek segélyezése, hanem — és nemzetgazdaságilag ez van talán legnagyobb horderejű — kiváltképpen nagy súlyt kell fektetni a gyermekmentésre. Hazánk igazán nagyon bátra van a haladás sok minden terén. A gyermekmentés terén azonban a legutolsó időben oly óriási haladást tett, hogy mondhatnék vezet Európában. A hét éven alóli elhagyott gyermekek gondozásának ügyét teljesen rendezték. És megindította törvényhozásunk a hét éven felüli elhagyott gyermekek gondozásának rendezését is. Sok pénzbe kerül ez az áldásos tevékenység, de a befizetett tőke bőven kamatozik, mert hazafiakat ment meg az államnak és munkaerőket nevel a társadalomnak. A gyöngébbeket közegészségügyi téren is vajmi szükséges gyámolitani. Tudjuk, hogy a közegészségügyi igazgatás legfőbb feladata azon általános feltételek lótesitése, melyek között az egyesek egészsége prosperálhat, melyeknek hiányában azonban hiába való az egyesnek bármily fokozott gondossága, egészségét még sem őrizheti meg, mert folyton veszélyeztetik azt az egyetemesen ható ártalmak, melyek az egészség általános feltételeinek hiányából származnak. Kell tehát gondoskodni egészséges ivóvízről, tiszta levegőről, egészséges lakásról. Azután biztosítani kell a táplálkozásban való okos rendet és oly intézkedéseket kell létesíteni, melyekkel lehetőleg elérhető az, hogy a szegény ember is egészséges tápanyagokhoz jusson. Mindezek közül mint különösen égetőre csak kettőre akarok e helyen rámutatni. Egyik az egészséges lakások kérdése. Ezt a kérdést hova-előbb országosan kell szabályozni, legalább is az építkezések szempontjából. A törvényhatóságok építkezési szabályrendeletei többé nem kielégítők. S különösen hatékony rendszabályok szükségesek a munkások tömeges együttlakását illetőleg, főleg a túlzsúfoltság és a levegőnek mias- máktól tisztán tartása tekintetében, kiváltképpen gyárakban, ipartelepeken, gazdasági uradalmakban stb. A másik kérdés, amely hazánkban acut, az, hogy a tüdővész roppant pusztitásainak vessünk gátat. Magyarországon évente 60000 ember pusztul el tüdővészben, a tüdőbetegek száma pedig hétszer akkora. Egyszerűen elrettentő azaz óriásipusztitás, amit a tüdővész különösen a legmagyarabb vidéken, az alföldön végbevisz. Más némzetek is folytatják kitartóan a tüdővész elleni küzdelmet. A sanatoriumos kezelés által Anglia már 50 Lap-axils: mai számálioz fél iv mellélslet van csatolva.
