Békés, 1901 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-03 / 5. szám

Mihály. Kis István, Pettner József, Reinhardt Ádám, Illiob Reinhardt, Titz István, K. Schriftart János, Berndt Károly, Szikes Jakab földmives, Eisele József, Exner Mátyás és Múlt József. Az „Újvárosi Olvasókör“ január 27-én tartotta meg tiaztujitó évi közgyűlését a tagok élénk rész­vétele mellett. A gyülósen dr. Bodoky Zoltán elnö­költ, ki az 1900. évben elhunyt körtagok feletti részvét nyilvánítását jegyzőkönyvben megörökiteni kérte azután szép szavakkal mutatott rá a kör szel­lemi és anyagi fejlődésére, majd felsorolta a kör kitűnő jellegű estélyein közreműködők névsorát, a kiknek jegyzőkönyvi hálás köszönetét mondott. Az igazgatói jelentés szerint a köri tagok száma 1900. év kezdetén 328 volt. Bevétele volt a körnek 1900- ban 7333 korona 34 üli., kiadása 6493 korona 40 fill, maradt 1900. év végérn készpénze 839 korona 94 fillér. A t.isztujitás következő eredménynyel vég­ződött: dr. Bodoky Zoltán elnök, Tar István alol- nök, Singer Mihály igazgató, Rvasznai István al­igazgató, Tarnay Károly pénztárnok, Rácz János jegyző, dr. Kőim Mór ügyész. Papp Endre és Kiska Lajos könyvtárnokok. Számvizsgáló bizottság: Hoff­mann Viktor elnök, Gyulai Gábor és Kiss Lajos bizottsági tagok. Választmány. Batik Elek, Bordé István, Csiszár Sámuel, Domby Lajos, Dömény Lajos, Fábián Ferencz, Gulyás János. Kis István, Kohn Dávid, dr. Kovács Károly, Murvai István, Murvai Ferencz, Biró Pál, Puskás András, Somo­gyi János, Wolf Zsigmond, Vidó István, Monori Mihály, Túri Gábor, Tóth János. Póttagok: Kis Mihály Túri Károly, Csete János, Héjjas Mihály, Szilváéi Lajos. A polgári kör bálja. Lapunk legutóbbi számá­ban, a polgári köri bálról írván, sajnálatos sajtó­hiba csúszott be. A dátumot, melyet a rendezőbi­zottság 16-ára tett, 2-ára előbbtette a szedőszek­rény gonosz koboldja a sokszor nevetséges, de néha kellemetlen sajtóhiba. Sietünk rektificální a hibát, nehogy a bál dátuma iránt kétely támadjon. Egyéb ként a polgári kör bálját, melynek régi jó reno- miája van, ezer sajtóhibával sem lehetne elrontani, s kedély dolgában a farsang „legelső mulatsága“ czimétől megfosztani. A polgári köri bál, ez idén is népes, kedélyes és szép mulatság lesz b a ren­dezőbizottság ezúttal is csak dicsőséget arat s ér­demeit szaporítja a bálrendezés terén. Bál a jégen. Ezt a czimet adhatjuk annak a látványos és szép mulatságnak, melyet vasárnap délután rendezett a korcsolya-egylet igazgatója a gyulai korcsolyapályán. Színes lampionokkal ke- resztöl-kasul beaggatva a Körös medre, a parton Badé Pista jeles zenekara húzta a korcsolyázók­nak a jobbnál jobb darabokat. A közönség egészen ellepte a jégpályát s folyt a korcsolyázás, ivezés és osapózás nagy gyönyörűségére a parti közönség­nek. A Menyhárt-hidra egész sok száz főre menő nagy közönséget csalt a zenés délután, mely kitar­tással és ingyen nézte végig a mulatságot, hálásán nyilvánítva tetszését egy-egy sikerültebb jégjelenél-| hez, — a zenés délután csinos kis jövedelmet ho* zott az egyletnek. Az ipar08 ifjúsági bál az éjjel zajlott Je a népkeni Csarnokban és az előkészületekből követi keltetve sikerült, népes mulatság volt. Leíolyásáró- különben lapunk jövő számában. Az Uránia Gyulán- Az Uránia tudományos színház szokatlan érdeklődését támasztotta a gyulai közönségnek s a pavilion, melynek környéke zor­don és kihalt ilyenkor, népes volt az Űránia-elő adások nehány napja alatt. Szombaton kezdte meg az Uránia Spanyolország-gal a rövid szezont, Pékár Gyula eleven tollából megirt, mindvégig a közönség feszült érdeklődését lekötő szép előadás volt ez, s" a vetített képek és a mozgófényképek kiválóan sikerültek. Az előadáshoz szükséges nagymennyi ségü villamáramot a gyulai villanytelep szállította az Urániának. Igen szép volt a másnapi Velencze és a harmadnapi Paris 1900-ban czimü előadás, ez utóbbiban a franczia lovasság felvonulása gyönyörű, sokáig tartó mozgófényképpel. Volt több sikerüli mozgófénykép is. Az utolsó napon Chinát adták szintén igen jól sikerült mozgófényképekben a kö­zönség általános érdeklődése■ mellett, mely mind a négy napon esti és délutáni előadásokon egyaránt zsúfolás! töltötte meg a pavilion nagy termét. A nagymagyarvárosi olvasókör február hó 17- én 08-19-00 a „Magyar Királyhoz“ czimzeit vendég­lőben saját pénztára javára zártkörű tánczvigalmat rendez, belépti-dij; személyenként 1 korona. Kezdete este 7 órakor. Fejülfizetések köszönettel fogadtatnak és a „Békés“-ben nyugtáztatnak. A józsefvárosi olvasókör február hó 3-áu Gyu­lán, a Józsefvároson, Illich Antal vendéglőjében a józsefvárosi fuvó-zenekar közreműködése mellett sa­ját könyvtára javára a Kosuth Lajos mellszobra leleplezésének ünnepélyével egybekapcsolt zártkörű tánczvigalmat rendez, belépti-dij: személyenként 1 korona. Kezdete este 8 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és a „Békés“-ben nyugtáz­tatnak. Esküvő. Ludvig József ifjú jómódú földmives január 29-én esküdött örök hűséget Ad. Schriftart József városi iskolatanácsos polgártársunk kedves leányának Teréznek. A násznagyi tisztet Bartha Miklós országgy. képviselő viselte, ki e miatt Gyu­lára érkezett és a nászlakomán szép beszédben kért áldást az ifjú pár szent frigyére. A vadász Saison vége. Csütörtökön még egy­szer "Utoljára bejárta a határt Nimródnak minden szenvedélyesebb hive, azután tisztára törülgette a fegyverét és eltette pihenni augusztusig. Február 1-óvel beköszöntött az általános vadászati tilalom és megszűnt a nyulak és egyéb vadak zaklattatása. Az elmúlt vadászsaisont általában a rendesnél gyengébbnek mondották a vadászok, de azért volt vad elég bőven és most a mikor búcsút vettek egyidőre a férfias szórakozástól, már is a jövő re­ményével és az uj idényre való készüléssel tették azt, mert az igazi vadász, ha nem űzheti a vadat legalább beszél a vadászatról, tárgyalja az elmúlt vadászélményeket és terveket sző a jövő szórako­zásokra. Az orosházi Izr. jótékony nőegylet vasárnap esti felolvasó-estélye oly szellemi élvezet volt, a minőben a vidéknek igen ritkáu lehet osztályrésze. Eötvös Károly lejövetele s felolvasása ugyan elma­radt és ezt nem pótolta, amint hogy nem is pótol­hatta semmi s senki, de a „Budapesti Napló“ szer­kesztősége ígéretét nem osak beváltotta, hanem két oly jeles tagjával is szerepelt az estélyen, a kik a programmban felvéve nem voltak. Lejöttek ugyanis Braun Sándor felelős szerkesztő, Ábrányi Emil. Goda Géza, Latzkó Andor s Márkus Jőzsef. Megér­kezésükkor ünnepélyes fogadtatásban volt részük. A pályaudvaron a jótékony nőegyesület elnöksége és választmánya üdvözölte őket és az egész község szimpatikus érdeklődése nyilatkozott meg irányuk­ban, amikor kocsikon az Alföld szállóba hajtattak, ahol a felolvasás a megállapított programm szerint este nyolcz órakor kezdődött. A szálló nagyterme fényes képet mutatott. Orosháza egész intelligen­ciája estély-öltözékben jelent meg és a szomszédos városokból is több előltelő család rándult át Oros házára. A felolvasások sorát Goda Géza kezdte meg, aki a modernségről, a szecesszió tulságairól beszélt és párhuzamot vont a fővárosok beteges áramlatai és a vidék egészséges, üde élete közt. Ábrányi Emil két remek költeményét szavalta fre-. netikus hatással. Latzkó Andor drámai dialóguso­kat olvasott fel s valóságos kis premiéret rögtön­zött az orosháziaknak, bár húszszorosán bocsánatot kért, hogy a Márkus Emilia, Török Irma és Csá­szár Imre művészetét nem pótolhatja a maga hang­jával. Nagy taps jutalmazta. Márkus József három remek apróságot olvasott fel az asszonyok és férfiak szerelméről. Valamennyi rendkívül tetszett. Végül Braun Sándor szellemesen mondott el nehány re- dakcionális intimitást. Az estét reggelig tartó fényes táncmulatság fejezte be. Békésen mozgalom indult meg, hogy néh. Dapsy Géza (a város bácsija) óVós és neje sir- tialma közadakozás utján beszerzendő emlékkővel jelöltessék meg. A mozgalom élén régebbi meg­bízás alapján dr. Hajnal István, Konkoly Jenő és Zolnay Béla állanak. Az elhunyt érdemeit méltató meleghangú felhívás fog szétküldetni a napokban, adakozásra híva fel a boldugult barátait, ismerő­seit, és azokat, kik az óvóban tőle tanulták a ver- secBkéket és egyéb szép dolgokat. Gyoma lakossága. Az országban megtartott népszámlálás alkalmával begyült anyagot lassanként az egyes községekben feldolgozzák és megállapít­ják a népességi viszonyok pontos adatait. Ily ada­tokat kaptunk már Gyomáról, a mely virágzó nagy­községnek 11545 lélekszámból álló lakosa volt január 1-én, a mi az 1891. évben összeirt 10872 lakoshoz viszonyítva 6* 19°/0 emelkedésnek felel meg. Látszólag nem nagy a szaporodás, de mégis örvendetesnek kell mondanunk, figyelembe véve, hogy 1894. és 95-ben Gyomáról számos család ki­költözött a Krassó-Szörénymegyében létesített uj telepitvényekre, A jelenlegi lakosok a vallások kü­lönbözősége szerint a következőleg oszolnak meg 9110 ref., 1160 r. kath., 907 ág. . ev., 3 gör. kath., 25 gör. kel., 306 zsidó és 34 baptista. A családok vagy háztartások száma 2961. Lakóház volt 2929, a melyből 324 lakatlan volt. Eljegyzés. Réthy Béla pusztakuriai földbirtokos eljegyezte Csabán Hoffmann Sándor kereskedő szép és müveit leányát: Hoffmann Matildot. Halálozás. Általános részvétet keltett Mező- Berényben Kaiser Ádám közbecsülésben álló tégla­gyárosnak váratlan elhunyta, a mit szivszélhüdes idézett elő, élte 48-ik évében ölvén meg múlt pénteken az erőteljes férfiút. Veszett eb. Téli időben szokatlan dolog, hogy ^Szarvason veszett eb kóborolt a napokban és meg­mart egy 12 éves gyermeket, névszerint Gonda Jánost. A megmart gyermeket felszállitották a pesti Pasteur-intézetbe. Öngyilkosság Maródi László38éves öcsödilakos a fölötti elkeseredésében, hogy egy régebbi baleset következtében lábát amputálni kellett, e hó 25-én, mig felesége a piaczon járt, a konyhában levő ge­rendára felakasztotta magát. Mire neje hazaérkezett, meg volt halva. Megfagyott ember. Békésen múlt hó 21-én este Cs. Varga András napszámos berúgott állapot­ban bandukolt hazafelé, részeg fővel azonban nem tudta lakását megtalálni s igy lefeküdt egy kapu elé, fejét a kapu küszöbére helyezvén, — elaludt — még pedig örökre, mert amidőn a járókelők haj nalban rá akadtak, már meg volt fagyva. Megszökött inasok. Bauer Lajos békési lakos pékmester két tanoncza u. m Blahut Béla és Gál József f. é. január 9-én a süteményekből árult pénz­zel együtt ismeretlen helyre megszöktek. Feltalálá­suk esetén Békésre tolonczolandók. A férj bosztlja. Véres szerelmi dráma játszó­dott le a Halmi pusztán. Sanik Gyula ispán sze met vetett Tóthpál István juhász feleségére, akit a nyáron gyakran meglátogatott. A tél beáltával azon­ban a számadó juhász is beszorult a pusztáról s otthon tartózkodott. A szerelmesek ekkor úgy se­gítettek magukon, hogy az ispán különböző ürü­gyek alatt elküldte a juhászt hazulról. A gyakori elküldés gyanússá tette Tóthpált s elhatározta, hogy rá les az ispánra. Midőn az ispán Tóthpált ismét azzal küldte el, hogy rendeljen sót a birkák részére, nem ment a városba, hanem a szalmakaz­lak között húzta meg magát, innen leste uz ispánt. Nem sokáig kellett várnia, mert az csakhamar meg­jelent a lakásban, melynek ablakát belülről lefüg­gönyözték. Tóthpál ekkor fejszét ragadott, az ajtót betörte és az ispánt úgy sújtotta fejbe, hogy a koponyája ketté repedt s holtan bukott le a földre. E közben az asszony menekülni akart, de a felbő­szült ember elfogta s addig ütötte, mig összero­gyott. A nagy lármára összefutott a cselédség. Tóthpált legyűrte s megkötözve tartotta mig a csendőrség megérkezett. — A juhászné pár órai Icinlódás után szintén meghalt. Szerencsétlenség az erdőben. Békésen az ura­dalom erdejébon fa árverés volt, melyen a békési ek közzül számosán részt vettek. A többek között Püspöki Lajos békési kovács mester is, ki vásárolt az árverésen fát. A múlt szombaton kiment, hogy a még lábon álló fákat kivágja, a midőn azonban az utolsó fát vágta a fa reá dőlt s lesújtotta, úgy húzták ki a közelben levők a fa alól eszméletlen állapotban, karja össze volt törve, azonkívül is számos kisebb zuzódásokat szenvedett. A farsang Békésen. A békési bálok megye szerte nevezetesek voltak arról, hogy azokon jól lehet mulatni. Miután az idén a kaszinó bálát nem tart, a békési „Torna-egylet“ fog bálát rendezni, mely hivatva lesz pótolni amazt. A rendezőség nem ismer fáradságot, nem kiméi költséget, hogy a bálja sikerüljön, február 12-én fog az a bérház nagyter­mében megtartatni Purcsi Jancsi muzsikája mellett. (A rendezőségnek esze ágában sem volt és nincs is katonazene iránt tárgyalni, a mintáz hirdetve volt.)! A meghívók még a héten szétküldetnek. Veszitnie tog, a ki elmarad ezen tánczmulatságról. | Fölhívás. Tisztelettel felhívjuk olvasóink figyel­met a Brüxi (Csehország) óragyár és kiviteli-czég Hanns Konrád lapunk mai számában megjelent bir aetesére és ajánljuk ezen arany és ezüst éremmel kitüntetett czég gyártmányait. Ezen úgy a külföld mint a belföldön előnyösen ismert czég arany és es ezüst órákat csak fémjelzéssel küld széjjel és felelőséget vállal azok pontos és megbízható járá­sáért. Kivánatva ingyen és bermentve küld képes árjegyzéket. Kovács Sándor szegedi zongora készítő és! hangoló városunkban időzik, s itt tartózkodása alatt a zongoratulajdonosok figyelmébe ajánljuk. Czim a kiadóhivatalban. Gyulai élet. — Farsang. — Hogy rossz viccel kezdjem: rendes körűimé- nyék között az ember búsulni szokott, a ló meg rúgni, de farsang alatt a lóra bízza az ember aj busulást, maga pedig berúg. Ez viccnek rósz, de igaznak igaz s a héten annyi katzenjammeres em­berrel találkoztam, hogy szinte kedvem jött a ven­déglőéi pályához, mert vendéglősnek most nem le­het rósz lenni, mikor mindenkiben dúl az érzésj lévén farsang, amikor szabad az embernek bele- nyujtani egyik napot a másikba és selbóbiskolni a nappalt, hogy megnyerje az éjszakát. Folynak a murik, teaestélyek és nem tudom ón még milyen jogczimü összejövetelek, mert a jókedv és hangulat olyan nagy most Gyulán, hogy még a jéghátán is megél, példa rá a múlt vasár­napi zenés korcsolyadélután. Régi jó idők visszfénye csillan fel a farsangiI hangulatban. Talán a megyebál czitálta vissza a| régi daliás időket, mert hiszen a mulatni tudás isi életerőt jelent s aki jóízűen tud mulatni, annak helyén van a lelke a munkához is. Elsoványodott lelkű petyhüdt idegü emberi ijed meg cs k a farsangi hangulattól s rendes em-| bernek legalább is egyszer kedve szottyanik rábo-l rulni a czimbalomra és beledanolni a bandába al nótáját. Farsangkor ilyenért nem is szabad megróni az ifjú embert, akinek még vér folyik az ereiben, hiszen eleget busul az ember máskor. * * * A farsangi hangnlatot nagyban előmozdította az Uránta-szinház, amely a héten vendégszerepeit Gyulán. Azt hiszem a legjobban örült ezeknek az elő­adásoknak a népkerti vendéglős, akinek alkalma nyílt légalább téli vendégeket is látni a nyári he­lyiségben. Egyébként a fiatalság, melynél nagy most a barátkozási hajlam, Uránia nélkül is talál ürügyet a mulatósra s a czigányoknak most anélkül, hogy a kis bőgő eltörését kellene ürügyül felhozni, akad egy kis aprópénzük úgy ott. Szóval szép a farsang! Szép, de veszedelmes. * * * A gyulai kaszinó kedves estélyei, melyekhez olyan félig-meddig kedvvel fogott hozzá a publi küm, ugyancsak kinőtték magukat. Hovatovább me­legebb az élet a kaszinói estélyeken. — Nagy sze­rencsével versenyez a gyulai kaszinóval a gyulai polgári kör, melynek esztendeig emlékezetes mu iatsága fénypontja szokott lenni a farsangnak. Az iparosifjak mulatsága meg népességével szárnyalja túl az összes farsangi bálákat s a sokat szidott pavilion nagyterme ekkor a szó szoros ér­telmében kicsi lesz. Rajtuk túl csak a tűzoltók tesznek, akik már sajtó reklámmal dolgoznak és bolond újságot adoak ki a bál tiszteletére és javára. Az idén is lesz. Városunk fő viczczelői már is törik a fejüket és alig várják a vacsorára való meghívást, amely- lyel tudvalevőleg a farsangi viczczgyártás kezdetét veszi. Az idén tekintve, hogy a bortermés jóminő- ségü volt, a viczczlaptól is sokat várunk. Ma még a czime is titok, farsang utolsó nap­ján azonban ki fog derülni a titok — húsz kraj- czárért. —re. Közgazdaság. Ministeri elismerés. A földmivelésügyi in. kir. minister a munkás néppol helyes irányban való fog lalkozás körül szerzett érdemeikért Torkos Kálmán nagyszénási jegyzőnek és Dérczy Péter szarvasi birtokosnak elismerő oklevelet küldött. Nagy Lajos orosházi polg. iskolai igazgató és Majoros Ferencz szentandrási tanító részére pedig 200—200 kor. ju­talomdijat utalványozott. Jóváhagyott alapszabályok. A belügyminister a „békési földmivelők temetkezési egyletó“-nek alapszabályait bemutatási záradékkal ellátta. A „Békési Népbank“ ezen régi szolid és jó1 vezetett békési pénzintézet 32 évi zárszámadása elkészült, széjjel küldetett, közgyűlését febr. 10-én tartja Békésen. Daczára a pénz abnorm is drága voltának, daczára az értékpapírok alacsony árfolya­mának, melyek a pénzintézetek tiszta nyereményé nek Összegét erősen befolyásolják, a „békési nép bank“ r.-társaság az 1900. üzletóvéről 20616 kor. 84 fill, tiszta nyereményt mutat fel, a leírások mel­lett, melyből a tartalék- és nyugdij-tőkék dotálása és jótékony adományok után 16 kor. osztalékot javasol az igazgatóság, minden 200 kor. névértékű kötvény után kifizetni. Megjutalmazott munkások. Darányi Ignácz föld- mivelésügyi minister a gazdasági egylet felterjesz­tésére az idén is 100 korona jutalomban részesített és kitüntető oklevéllel jutalmazott nyolcz békés- megyei gazdasági cselédet és munkást, kik hosz szabb ideig szolgálván egy helyen, szorgalmukkal rászolgáltak a kitüntetésre. Jutalmat kaptak : Varga András Békés, Barozó Mihály Orosháza, Hrabovszky Pál Csaba, Gyepes Imre Gyula, Kónya József Uj- Kigyós, A. Tóth István Vésztő, Farkas Lukács Öcsöd és Baki József P.-Földvár. — A jutalmat és az oklevelet a járási főszolgabirák fogják átnyúj­tani a munkásoknak. Gyepes Imre részére pedig ma d. e.^ 11 órakor a városháza nagytermében fog dr. Lukács György főispán által adatni. A gyulavidéki takarékpénztári részvénytársaság vasárnap délelőtt tartotta évi közgyűlését Léderer Lajos elnöklete alatt. A lapunkban közölt zárszá­madás és mérleg egész terjedelmében elfogadtatott azután a választás ejtetett meg a következő ered­ménnyel : Sál József elhalálozása folytán megüre­sedett aligazgatói állásra Jontz Ferencz, felügyelő-bizottság elnökévé Wolf Zsigmond, ta­gokká Schmidt Iván, Bertbóty István, Zuzman János, Arató István, Anuló Pál és Braun Vilmos választattak meg. Közgyűlés után társas ebéd volt a Komlóban, mely a késő délutáni órákig jó ke­délyhangulatban együtt tartó az igazgatósági s fel­ügyelő-bizottsági tagokat. Az I. Gyulavárosi Takarékpénztár évi rendes közgyűlését Ladies György elnöklete alatt a rész­vényesek élénk érdeklődése mellett f. hó 2-án tar­totta meg. A közgyűlés az igazgatósági jelentést általánosságban tudomásul vette, a bemutatott mér­leget elfogadta és az igazgatóságnak a felmentvényt megadta. Kiemelhető mozzanata volt az igazgatói jelentésnek Schmidt József kőnyvezető. érdemeinek méltatása. Schmidt József ugyanis 25 éves tisztvi- viselője az intézetnek es az ő egyéniségének s ki­váló tevékenységének oroszlánrésze van az intézet felvirágzásában. Az igazgatóság figyelme szép arany lóra ajándékkal teszi emlékezetessé a negyedszáza­dos évfordulót. A közgyűlés lelkes éljenekkel adott I visszhangot a jelentés jubiláns részének. A mérleg szerint kimutatott 35164 kor. 26 fillér tiszta haszon Ifelosztására nézve pedig a közgyűlés akként hatá- Irozott, hogy abból a részvényeseknek 20000 kor. |osztalékképen kifizettessék, a tartaléktőkéhez 2347 ■kor. a külön tart. tőkéhez 4000 kor. csatoltassék, juta­lékfelében az igazgatónak 2347 kor., az aligazgató és 3 igazgatósági tagnak 1877 kor. 60 fill., a felügyelő­bizottsági tagnak 469 kor. 40 fill., a tisztviselők­nek 938 kór. 80 fill, kifizettessék, jótékonyczélokra 820 kor., a tisztviselők, gyakornok és szolga jutal­mazására 1040 kor. fordittassék és a 1324 kor. 46 fill, felesleg az 1901. évre átvitesBék, egyben ki­mondotta a közgyűlés, hogy a folyó évi szelvények már a folyó hó 5-től kezdve az intézet pénztárá­nál beválthatók. Végre a részvényesek igen élénk érdeklődése mellett megejtetett a tísztujitás a kö­vetkező eredménnyel. 34 részvényes részéről be­adatott összesen 203 szavazat, megválasztattak elnökké Ladies György 173, alelnökké Gróh Ferencz 183, igazgatóvá Jantsovics Emil 193, aligazgatóvá I Czinczár Adolf 173. az igazgatóság tagjaivá: IScAsrer Benedek 203, ifj. Kohlmann Ferencz 1203 és dr. Follmann János 203 szavazattal, la felügyelő-bizottság tagjaivá: dr. Ladies László u 203, Braun Mór 193 és Reisner Zsigmond 187 sza- I vázát tál, végre a felügyelő-bizottság póttagjaivá: llfj. Steigervald Ferencz 11 és Abafi, János 5 szava­zattal. Törvényszéki csarnok. Esküdtszéki tárgyalás lesz folyó hó 4-én és 5-én a gyulai kir. törvényszék, mint esküdtbiróság előtt, a melyre a kisorsolt esküdteket már behivta az elnökség.. Mindkét napon egy-ogy halált okozó súlyos testi sértéssel vádolt egyén bűnügye kerül tárgyalásra. Áthelyezés. A nagyváradi kir. főügyész Farkas János aradi törvényszéki fogházőrmestert a gyulai kir. törvényszéki fogházhoz hasonló minőségben át­helyezte. Vétkes bukás. Schulcz Sándor szarvasi keres­kedő 1900. február 17-én önmaga ellen csődöt kért, mely ellene aznap meg Is nyittatott. A csőd eljá­rás folyamán megállapittatott, hogy a becsértéket véve alapul 14000 koronával szemben 18000 kor. volt a hiány, könyveit szabályszerűen nem vezette, mérleget nem készített, fizetésképtelensége tudatá­ban újabb adósságokat csinált és a csőd-kérvény beadásának elmulasztása által alkalmat adott 15 hitelezőjének arra, hogy ellene végrehajtást vezes­senek. Ezen cselekményekért a kir. törvényszék 1901. január 28-án tartott tárgyaláson Tóth Ferencz vád- és dr. Berényi Ármin védbeszéde meghallga­tása után 10 korona pénzbüntetésre ítélte. Lakást keresők. Bunyi Imréné Teremi Sándor lakását Szeghalmon 1900. ápril havában bérbe vette és abból egy szobát albérletbe adott Bódi Imrénének és hogy megmutassa neki lakását, Teremi Sándor honn nem léte alatt benyomva a kaput, bementek az udvarra és megtalálva a lakás kulcsát, kinyitották a konyhát és csak akkor hagyták annyiban, midőn a szomszédok megjelenve elriasz­tották onnan. Magánlak megsértés büntette miatt állottak a törvény előtt és a két nő oly bőbeszédű­séggel kezdte előadni a dolgot, hogy az elnök alig tudta őket rábírni, hogy a tárgyra térjenek,, és a vége az lett a tárgyalásnak, hogy a kir. törvény­szék felmentette vádlottakat, mert a már kivett szállás megszemlélése végett mentek oda. HIRDETÉSEK. Kiadó lakások. Gyulán a Kossuth Lajos-téren a Ludvigh- féle házban a földszinti és emeleti lakás azonnal kiadó. A földszinti lakás üzlet- helyiségnek használható. Értekezni lehet a házban lakó özv. Ludvigh Józsefné tulajdonossal. 391—1 Eladó Mz és Mztelkek. Gyulán, az Erdélyi Sándor-utczában (su­gár ut) a vasút közelében, a 3045. számú ház, mely 4 szoba, konyha, kamra és fás- szinböl áll, szabad kézből eladó. Ugyancsak ott több házhelynek alkal­mas telek is eladó. — Értekezhetni lehet Gyulán, újváros 1388. szám alatt Monori Mihálylyal. 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom