Békés, 1900 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-30 / 52. szám

megyei főjegyző meggyőző érvekkel támogatta azon indítványát, hogy a közgyűlés az önálló vámterület életbeléptetése iránt a képviselőházhoz feliratot intézzen. A közgyűlés egyhangú lelhesedéssel elfogadta az indítványt, csatlakozván azon általánosan érvényre jutó és az indítványt tevő főjegyző által szépen kidomborított hazafias törekvéshez, hogy Magyarország guzdasági önállósága és ezáltal elő- haladása biztosíttassák. Yarságb Bélának a 70 éves Tisza Kálmán üdvözlésére irányuló és szintén szépen indokolt javaslata már nem ment át ellenzés nélkül és dr. Herényi Ármin ellenző felszólalása során a helyeslő és „eláll“ kiáltások igazán zajos hangjait hallottuk.

A nagy érdeklődésnek meg volt a maga hátránya is: két pótadó kivetését leszavazta a közgyűlés. A vármegye vezetősége oly óvatos a pótadó kivetése iránti javaslatok felvetésében és mindenkor csak a legszükségesebb esetekben folyamodik a közönség áldozatkészségéhez, hogy igazán sajnálatos, ha mint a jelen esetben is, üdvös czó- lok támogatásától a közgyűlési tagok nagy része csupán az adó elleni idegenkedésből elzárkózik.

Jelen voltak : dr. Lukács György főispán elnöklete alatt : dr. Fábry Sándor alispán, dr. Bo- doky Zoltán főjegyző, dr. Daimel Sándor tb. főjegyző, Berthóty István Il-od aljegyző, Kiss Kászló Ifl-ad aljegyző, Deimel Lajos főszámvevő, Kis Gyula t. b. főszámvevő, Hoffmann Béla számvevő, Schmidt Iván tb. főszámvevő, Jancsovics Péter árvaszéki elnök, Bandbauer György fopénztárnok, Kliment Gyula, alpénztárnok, Levandovszky Dezső Hegedűs Lajos, Szabó Emil, Somogyi Ákos, Sinszky Ferencz, Hajnal Béla, Lukács Endre, Dnbányi Imre, Gallacz János, Schmidt József, Gróh Ferencz, dr. Zöldy Géza, Rosenthal Adolf, Rosenthal Ig- nácz, Varságh Béla, dr. Seiler Vilmos, Vidovszky Károly, Ketter Károly, Décsey József, Reisz Simon, Maros György, Zsíros V. András, Korossy László, Achim Gusztáv, Sailer Gyula, dr, Szondy Lajos, Steller Árpád, Rohoska Mihály, Konkoly Jenő, Szathmáry Gábor, Kollár János, Csák György, dr. László Elek, Vangyel Szilárd, Popovics Szilveszter, Haviár Lajos, dr. br. Drechsel Gyula, Kohn Dávid, Jankó György, Freuder Mór, Haraszti Sándor. Lavatka Gyula, Zlinszky István, dr. Fáy Samu, dr. Glaszner Adolf, Eocziszky Mihály, Maczák L. György, Kovács L. Mihály, Kitka György, Kovács Sz. Adám, Achim F. Tamás, Gajdács András, Morvái Mihály, K. Schriffert J., Ludvig Mihály, Cs, Demkó József, lllich Reinhardt, Kliment Gy., Kitka J., Kliment J., Miklya Zelenyánszky György, Zahorán Pál, Gajdács Tamás, Laurinyecz Mihály, Pataj György, Mazau M. János, Lipták J., Achim H. András, Laurinyecz András, Bobus M. András, Griecs T. György, Botyánszky András, Botyánszky János, id. Brhlik Pál, Hankó F. Mihály. Fel egy i I.T Maczák Adám, Pribolyszky Mihály, Hrabovszky János, Gortkó Máté, Pataj Z. András, Kliment Gy. Ónodi János, Lukoviczki Máté, Hunya Lajos, Varga József, Hunya M. Mátyás, Bakucz Tivadar, Tóth M., Domokos Péter, Kukta Ferencz, Kliment Sz. György, Kovács Sz. Mihály stb.

Dr. Lukács György főispán az elnöki széket elfoglalva, a közgyűlést megnyitó hatalmas beszédében a következőkről emlékezett meg:

Jótékony tevékenység indult meg a magyar közigazgatás egész vonalán.

Evek, sőt évtizedek óta van szó a magyar közigazgatás gyökeres reformjáról. A kérdés első sorban nagy fontosságú politikai kérdés, mert a közigazgatás rendezésének szervezeti alapkérdései a magyar parlament politikai pártjainak programmját is érintik. Amint az alkotmányos kormányzat teljes helyreállítása után az ősi vármegyei önkormányzati rendszert az u.

n. municipalismust az országgyűlésnek felelős kormányzat rendszerével az u. n. páriámén tar is- mussal kellett összeegyeztetni, úgy az utolsó két évtizedben a kérdés politikai jellege abban

a feladatban nyilvánul, hogy a kinevezési rendszer — amint mondani szokás államosítás — az autonómiával és annak életerős voltához fűzött követelményekkel hogyan egyeztessék össze.

Oly kérdéseknek megoldása, melyek parlamenti pártok programmjának alapelveit érin tik, a dolog természeténél fogva nehéz és hosz- szabb időt igénylő.

De nehezíti a rendezést az a másik fontos körülmény is, hogy a rendezés nemcsak alapvető fontosságú politikai, hanem egyszersmind nagyon lényeges pénzügyi kérdés is. Államháztartásunk rendezettsége alapvető feltétele létezésünknek és fejlődésünknek. A közigazgatás rendezésének jelentékeny költsége az államháztartásnak állandó terhét fogja képezni, a nagy reformot tehát csak akkor okos dolog keresztül vinni, amidőn az az/al járó teher elviselésére is elég erősek vagyunk.

Ezek a szempontok okozzák, hogy a köz- igazgatás szerves rendezése, noha kormányoknak és parlamenti pártoknak rég óta első rendű fontosságú programm-pontját képezi, évtizedek óta halogatás tárgya.

Ily helyzetben kormányzatunk nem erőlteti az organikus rendezésnek egy csapással hirtelen való megoldását, ami politikailag és financialiter is igen nehéz, hanem tervszerüleg készíti elő a végleges szerves megoldást. Előkészíti egyfelől azzal, hogy időnkint egyes közigazgatási ágak rendezését viszi keresztül, mint például legutóbb épen napjainkban az állategészségügyet szervezi modern alapokon. A részleges rendezések limitáltabb költségei még a mai nehéz pénzviszonyok között is hátrány és baj nélkül beilleszthetők az állam budgetjébe és darabonkint visznek közelebb az általános rendezés nagy reformjához.

Másfelől arra igyekszik a kormányzat, hogy már a mai keretekben is lehetőleg jóvá tegye a közigazgatást. A jóról azután sokkal könnyeb és egyszersmind olcsóbb is lesz az átmenet a jobbra, mint a fogyatékosról, a roszról lenne. Ennek a rendszernek alig megbecsülhető előnye az is, hogy uj financzialis terhekkel nem jár. Mert mai keretek között való rendezés eszköze, keresztülvitelének, megvalósításának módja az egyszerüsilés lesz. A törekvés czélja: megszabadítani a közigazgatást minden bureaucraticus kinövésétől. Eliminalni, kitörleni, kiirtani belőle minden fölösleges complicatiot, minden czélra nem vezető alakiságot és nehézkességet, egyszerűvé, áttetszővé, világossá tenni az eljárásnak és kezelésnek azt a roppant sokféleségét, a mely a fokozatos haladásnak a partialis codificationak szükségkép való következménye gyanánt állott elő. Nem kell azt hinni, hogy a magyar köz- igazgatás eredendő bűne, speczialis hibája az, hogy komplikálttá lett.

Az emberi fejlődés minden terén előállt időszakonkint az egységesítésnek, és összesítésnek szüksége. Sőt bizonyos mértékig a fejlődés, legalább is az extensiv fejlődés gazdagságának bizonyítéka ez a stádium. Hiszen a római jog világra szóló alkotása az emberi szellemnek. De épen fejlődése fénykorában és épen gazdagságánál fogva annyira széteső volt a római jog nagy anyaga, hogy a császárok összevonatni, egyszerüsittetni, rendeztetni voltak kénytelenek azt, hogy a praktikus életben haszonnal legyen alkalmazható.

Nálunk is a közigazgatási jogalkotó tényezők külön-külön mindig jót és helyeset létesítettek, a magok szempontjából a leghelyesebbet. De ezen külön alkotások — habár magokban jók és tökéletesek is — az életben összejőve, megvalósításukat illetőleg közös végrehajtó szervekre bízva, nehézkessé, nehezen hozzáférhetővé, komplikálttá teszik a közigazgatást és szervezetét.

vett egy gyűrött, kopott ötöst, aztán vágott szintolyan nagy fehér papirost s betette a gépbe, s elkezdett annak billentyűin játszain, mig aztán felemelte a kis szekrényke tetejét és a gyűrött bankóval együtt ujdonat-ujat húzott ki abból, a bámuló várnagy elé tartva.

— Csodálatosj! — mondta az s az uj ban kóval az ablak elé állva, forgatta, vizsgálta. Külömb, mint az igazit Te Géza, tudnál még egyet csinálni.

Az semmit sem szólt, csak vágta le a fehé- papirt, begyürte újból a gépbe, klavirozott s újból kihúzott egy vadonatúj ötös bankót a gyűrött mellől, a mit Ozoray Muki újból alaposan megvizsgált.

— Akarsz még egyet? — kérdé s csakhamar átadta a harmadikat is.

— Mindig mondtam én, hogy a mi tudományunk semmi, csak a technika ér valamit — mondta az öreg s kedélyesen a mellényzsebébe csúsztatta a hamisnak vélt bankókat, kezét búcsúra nyújtva.

— Hát gondolkozz rajta Muki, akarsz-e gazdag ember lenni. A gépet holnapig itt tartom. Estéig nyilatkozhatsz — mondta neki a viczispán s alig tette ki a lábát az öreg, becsengette az egyik aljegyzőt.

Gentry-gyerek volt az, gazdag nyakken. dőkben és mellényekben, büszkesége a nagyzoló mamájának, a ki nem csinált titkot belőle, hogy nincs megelégedve a fia karrierjével, mert a ha a diplomátiai pályára lép, már régen etagér lehetne.

Karcsi hát beavattatott az Ozcray Muki megtréfáltatásába s ebéd után sietett a kaszinóban Muki bácsit kalábriászba lovagolni. Bizonyosak voltak benne, hogy nem viszi tovább a bankókat.

Ki is került egyik a másika után a mellényzsebéből. H partnerek csodálkozva nézegették az uj bankókat, a hónap előre haladott stádiumában szokatlan összeg szimbólumát.

— Ejnye, de szép uj ötőseid vannak, Muki bácsi 1 — mondta az egyik.

— Talán az éjjel csináltad, öreg ? — kérdé a másik.

_ Ahal Te vagy az osztálysorsjáték nagy

ny

erője, — évődott a harmadik.

Mikor aztán már kettő a szomszédokhoz vándorolt a Muki bácsi szórakozott játéka közben, akkor gyújtott rá Karcsi a megyeház legújabb pletykájára. Bankóhamisitó bandát fogtak, Már be is szállították őket. Azt mondják, meglepő dolgok fognak kiderülni. Az egész vidék tele van hamis bankóval s most azt nyomozzák, ki hozza azokat forgalomba. Úgy hallatszik, a csendőrség már nyomon van.

Az öreg a hir hallatára eleinte csak a vére sebesebb lüktetését érezte, de aztán, a mint azzal kezdtek évődni, hogy ha a törvénykezést nem veszik ki a vármegye kezéből, most neki, a várnagynak lenne a feladata a nyomozást eszközölni, — szédülés fogta el s kiült a veríték apró őszes hajszálaktól tarkáit kopasz üstökére.

Ezek sejtenek, ezek tudnak valamit! Valamit, a mi az 6 becsületébe vág. És az öreg szive, az a jó, lágy szív, a mely mindig könnyű vért szállított a szervezetébe — most megremegett, összeszorult, mert már a harmadik bankó is elúszott s vele együtt elúszott az utolsó szál is, a mely a becsülethez kötötte.

Nem bírta tovább. Valami azt diktálta neki, hogy Ozoray Mukinak nincs többé keresni valója a becsületes emberek között s kemény büntetést szabott magára. Felkelt és kiment, hogy leugorjon a kaszinó erkélyéről, ahol any- nyiszor csibukozott sötét időszakokban, a mikor üres volt a zsebe és minden forrása kiapadt.

Egy árny lebbent lázas szemei elé váratlanul, hirtelen. Nem volt valami küldetésszerü mentőangyal, csak a kaszinószolga, aki kisegítette néha a kártyázó urakat pillanatnyi zavaraikból s ezért a fiatalság elnevezte „jóhirü Ferencz csoporténak.

Ozoray Muki felkaczagott. Hát nem volna bolondság, a mit tenni akart. Karonfogta a jóhirü finansziert s pár perez múlva agyarára szorított Virginiával tért vissza. Szépen összeszedte, beváltotta a hamisnak vélt bankókat s a viczispán még fekete kávénál ült, mikor fel- biczegett hozzá s eléje tette azokat.

— Meggondoltam Gézuskám 1 már csak inkább szegény embet maradok.

— Élég bolond vagy Muki 1 — mondá az és a legnagyobb flegmával tette a bankókat tárczájába, a jók közé.

— Eh! adjál inkább egy pohár likőrt.

A kezelésnek, az eljárásnak, az ügyvitelnek egyszerüsitése, egyöntetűvé, szabatossá tétele a czélja annak a reformnak, a mely arányaiban talán jelentéktelennek látszik, eredményeiben azonban nagyfontosságu, mert a közigazgatási tisztviselőt a felesleges alakiságoktól megszabadítva, hivatásának visszaadja, az érintkezést hatóságok és polgárok között könnyűvé, gyorssá, hatályossá teszi.

S ha a közönség majd tapasztalataiból fogja látni, megismerni azt, hogy a magyar közigazgatást a frisseség szelleme hatja át, hogy az az élettel lépést tart és a polgároknak hasznára válik, nem fulad bureauraticus nehézségekbe, hanem gyorsan és hatályosan intézkedik: a rendezés nagy szervezeti reformját is készséggel fogja várni, mert tudja, hogy nem fog abban csalódni.

A belügyminister ur az egyszerűsítési aetió- ban munkatársakul szegödteti az ország összes közigazgatási tisztviselőit, módot ad a közigazgatás munkásainak a legelsőtől a legutolsóig arra, hogy az életben szerzett tapasztalataik alapján tanácscsal, javaslattal lépjenek fel. Már maga az eljárásnak ez a módja biztosíték arra hogy a reform praktikus lesz.*

A munkából kiveszi részét a mi vármegyénk közigazgatási apparátusa is, amely annál hivatottabb a megoldáshoz való hozzászólásra, mert — elismerés a közigazgatás élén álló kiváló alispán fáradhatlan tevékenységének és a vármegyei és községi tisztviselői kar buzgó és harmonikus összemüködésének — nálunk a köz- igazgatás terén már eddig is megtörténtek mind azok az egyszerűsítések, melyeknek fennálló törvények és érvényben levő kormányrendeletek útját nem állották. Most ezek a korlátok is leomlanak, mert a kormány a közigazgatás egyszerűsítése szempontjából szükséges mérvben hajlandó kormányrendeleteket is módosítani, sőt törvényhozási intézkedéseket is kezdeményezni.

Megnyugvással üdvözölhetjük tehát az egyszerűsítési actiótés méltán fűzhetünk reményeket annak eredményéhez.

Áttérve a napirendre, a vármegyei közállapotokat feltüntető alispáni jelentést a közgyűlés tudomásul vette, Horváth Károly érdemeit jegyzőkönyvébe iktatta és özvegyéhez részvétirat intézését elhatározta.

Az ügyrend értelmében a két önálló indítványt vette ezután a közgyűlés tárgyalás alá.

Dr. Bodoky Zoltán vármegyei főjegyző indítványát Berthóty István aljegyző olvasta fel. Az indítvány a következő :

„Mondja ki a törvényhatósági bizottság, hogy a hazai iparnak czélra vezető támogatását csak önálló vámterület mellett tartván lehetségesnek, az önálló vámterület, illetve a vámszövetség helyett vámszerződés életbeléptetése iránt az országgyűlés képviselőházához feliratot intéz.“

Az indítványt tevő főjegyző következő tartalmas beszédben terjesztette elő indokolását:

Méltóságos főispán ur!

Tek. törvényhatósági bizottság!

Az adminisztráció feladatai azt hiszem nem merülhetnek ki abban, hogy a kormányzatnak kisebb nagyobb ügyei jól vagy rosszul elintéztessenek, van egy magasztosabb hivatása : politikai öntudatot ébreszteni a népben, eszményeket oltani bele; kétszeres feladata ez egy oly magas színvonalon álló administrativ testületnek, mint a minő a törvényhatósági bizottság, különösen feladata ez akkor, a midőn ez az öntudat ébresztés, ez az eszmény egybe esik a legmagasztosabb eszménynyel: a haza jólétével van szoros összefüggésben.

Éppen azért bizalommal terjesztem indítványomat a tek. törvényhatósági bizottság elé s bátor leszek azt nehány szóval indokolni.

Az alispán szavainál csak sejtette, de a harmadik pohár likőrnél már tudta, , hogy rá van szedve s nagyon restelte, mikor az ármá- nyos gépet ott pillantotta meg a nagy irodában, a hol nemzetes Bakó Gerzson volt a harám- basa — a kiadó

Szörnyű bozontos szemöldökkel járt végig naponta párszor az Íróasztalok között, szidta a lassú munkásokat, petrolőröknek titulálta a diurnistákat, de szívesen megállt egyiknél-má- siknál, hogy megtömje a pipáját annak a dohányából, vagy egy-egy kurta szivarral megrövidítse őket.

Az írógép egyáltalán nem vott Ínyére.

— Mit akar az alispán ? — dohogott — hát zongorastimmelö vagyok én, hogy kipróbáljam? Hivasson lakatost.

Egész négyvennyolezas honvéd-lénye fellázadt s mivel mint „nagy idők tanúja“ készült meghalni, elhatározta, hogy biz ő semmit sem törődik az Írógéppel. Hanem aztán, a hogy hírét vette, hogyan tréfálták meg azzal legnagyobb riválisát, Ozoray Mukit, a ki kérlelbetlen guny- nyal tette semmivé honvéd kalandjait — némi rokonszenvet kezdett érezni a gép iránt. Nagy alázattal sompolygott hát fel az alispáni fogadó szobába s jelentette, hogy hiába próbálgatja, nem megy vele semmire, miért is bátorkodott javaslatba hozni, hogy hozasson a vármegye egy Remington kisasszonyt — részletfizetésre.

Egy pár nap múlva meg is érkezett az. Úgy mondták, hogy valósággal azok közül való, a kik odafönn a fővárosban a kirakatban vannak. Szőke, borzas hajú, vértelen arczu, hosszú, keskeny leányka volt a szegény, de az arczá- ban volt valami rokonszenves s szinte szépnek tetszett, a mint kék szemeivel félénken tekint- getett körül.

Az első napokban oda ültették az alispáni előszobába az ablak mellé.® Hanem tudj’Isten, az aljegyzők és közigazgatási gyakornokok olyan szorgalmat fejtettek ki ezekben a napokban, hogy minden aktát feldolgoztak, csakhogy odahordhassák s hogy az árvaszékieknek nem volt bejárásuk — uram fia I — másnap le volt kaparva a tejüvegablak egyik sarka, éppen az, a hol a kisasszony ült s egész nap kandikált be valaki. '

Az alispán is feltűnő udvariasan kisérgette

Szomorú, de azt hiszem senki által sem vitatható tény, hogy a közvagyonosodás napról-napra csökken, a minek oka az egyoldalú mezőgazdasági termelés, igaz lévén azon nemzetgazdasági elv, hogy általános jólét csak helyes iparfejlesztés mellett lehetséges ; s hogy ez hazánkra nézve is áll, az kétségtelenné válik ha egy pillantást vetünk külkereskedelmi forgalmunkra, a mely szerint 1200 millió korona kivitelünkből 746 millió korona értékű mező- gazdasági és állati termény | csak 454 millió korona értéket képvisel az ipari czikk, ez utóbbiban foglaltatik ebben a liszt és bor is, melyek tulajdonképpeni ipari czikkeknek nem is tekinthetők. 1 mi ennek a következménye ? Az, hogy mig kivitelünk 56 millió métermázsa | ezért 1200 millió koronát kapunk, addig 39 millió métermázsa behozatalunkért 1198 millió koronát fizetünk ki, tehát 17 millió métermázsával kevesebb áru után csak 2 millióval kevesebb az árú érték.

Kétségtelen jele ez annak, hogy nyersanyagokat viszünk ki, nem dolgozzuk fel termékeinket s eza monddott különbözet oka is, fel keli tehát terményeinket dolgoztatni, ipart kell teremteni, már pedig az iparfejlesztés és önálló vámterület elválaszthatatlan fogalmak. De nem csak ez, hanem az is, hogy az 1867. évi alapon köztünk és Ausztria között csak úgy lehet béke, ha helyre állittatik a gazdasági és pénzügyi paritás, indokolja az önálló vámterületet, mert ezen paritást is csak önálló vámterület mellett lehet elérni. (Zajos helyeslés.)

A mit szintén a statisztika bizonyít.

Behozatalunk 78 százaléka Ausztriából történik, a közös vámbevétel 140 millió korona, ebből Magyarországnak jut 48 millió korona, hol itt a paritás ? I az ellentét még inkább kitűnik, ha az értéket vesszük figyelembe, a miből kitűnik, hogy mig Ausztriába kiszállított 37 és fél millió métermázsa árunk 857 millió értéket képvisel, addig az Ausztriából behozott csupán 23 és fél millió métermázsa áru értéke 938 millió korona, tehát 14 millió méter mázsával többet szállítunk ki és 81 millió koronával kevesebb értéket kapunk.

Nem akarok kiterjeszkedni arra, hogy nálunk kisebb államok Szerbia, Románia stb. önálló vámterülettel bírnak s a britt gyarmatok is önálló vámterülettel rendelkeznek, nem akarok arra* sem kitérni, hogy azok a politikai és opportunitási okok, melyek eddig az önálló vámterület mellet szólották, éppen Ausztria magatartása miatt megszűntek s csupán azt említem fel, hogy nekünk magyar és nemzeti kereskedelemre van szükségünk, a mi csak úgy lehet, ha kereskedőinket felszabadítjuk az osztrák nyomás alól s megszűnnek azok Ausztria ügynökei lenni, — hogy nekünk gazdasági és társadalmi szervezkedésre van szükségünk, amelyet nem szabad más szempontnak alá rendelni. Aajánlom indítványom elfogadását. (Általános éljenzés.)

Az indítványt egyhangúlag nagy lelkesedéssel elfogadta a közgyűlés.

A következő indítvány Varságh Béláé, aki indítványozza: „hogy közéletnek kimagasló vezér* férfia Tisza Kálmánnak, a haza szolgálatában eltöltött munkás élete 70-dik évének elkövetkezése alkalmából a vármegye fejezze ki jó kívánatéit és hazafiui erényei iránt való tiszteletének üdvözlő iratban adjon kifejezést.“

Indokolásában előadja, hogy indítványa politikai vonatkozásoktól ment, mert az a férfiú, kit üdvözölni óhajt már nem a hatalom polezán áll, de egyszerű közharezos. Nagy emberek felett a pártatlan történelem lesz hivatva Ítélkezni, ez lesz illetékes bírája Tisza Kálmánnak is. A hazaszeretetetet, puritán becsületességet, pártatlanságot, nagy államférfiul érdemeket azonban már a kortársaknak kell megbecsülni. E tekintetben indokolt, hogy a szomszéd vármegye szülöttét, akinek személye Békésvárme- megyével állandó összeköttetésben volt a törvény- hatóság köszöntse. Az üdvözlők elsői közt koronás királyunk volt, utána .jöttek közéletének jelesei, Békésvármégye csak hagyományos szokásaihoz ráki a látogatóit és mindeniknek megmutatta az uj találmányt a kisasszonnyal együtt, a ki a megyeház csarnokaiban hirtelen nagy élénkséget teremtett.

Hanem hát ott még se maradhatott. Letették a nagy irodába, a mire a skribák szive dobbant fel. Hirtelen változás köszöntött be, mintha valami meleg napsugár költözött volna ebbe a piszkos fészekbe, a mely megaranyozza még a fekete porzót is a tintapecsétes kabátokkal, a melyek mögött hogy gyöngéd szivek dobognak, csakhamar megmutatták a következmények. A poros aktacsomókat nem verték többé az asztallábához, hanem odakinn porolták ki a folyosón, — az írnok sajátkezüleg tett oda nap-nap mellett egy-egy szép rózsát a kisasszony asztalára, a ki elsőnek érkezett és utolsónak távozott s nagyobb szorgalomra adott példát; a nyilvántartó meg udvariasan kínálta meg tiz órakor egy sós kiflivel, a mit a pék kosárszámra hordott be ilyenkor naponta. Sőt még Bakó Gerzson is odakint hagyta zsíros hálósapkáját s pipa nélkül tette meg körútját, nagy hangját lejebb szállítva.

De ez a levegő mégis nehéz volt annak a gyönge leánynak. Nem szólt, nem panaszkodott, csak köhögött, erősen köhögött, úgy hogy Bakó Gerzson ur „indíttatva érezte magát“ intézkedés tételére.

Odacsináltatott egy beüvegezett fülkét számára a nagy iroda és az iktató közötti benyílóba. Nem volt nehéz az alispánt rábírni, hogy annak a költségeit engedélyezze. Csak azt kellett mondani, hogy a skribák verseket imák, mióta a kisasszony közöttök van. És az, a mig egyrészt kalitkájában a szorgalom példájaként volt elhelyezve, másrészt az erkölcsök, a jó ízlés és külső rend őréül is szolgált, nagy mennyiségben fogyasztván gépéből a másolatokat, úgy hogy Kalóz Pál, a megye kérlelhetlen ellenzéki vezére egyszer azzal állított be az alispánhoz:

— Ember vagy, Géza öcsém. Két hét alatt elintéztétek a dolgomat. Ilyet még nem értem!

Az csak mosolygott. Tudta, hogy az a gép dolgozott, de nem tanulta meg annak kezelését senki. Megújította hát a részletfizetéseket a kisasszonyért még egy esztendőre.

Scossa Dezső.