Békés, 1900 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1900-02-11 / 6. szám
6-1 k szám Gyula, 1900. február 11-én XXXII. évfolyam f-------^ Sz erkesztőség: Templom-tér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre . . 10 kor. — fii. Fél évre ... 5 „ — „ Évnegyedre . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 fii. ^ A Társadalmi és közgazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: ID ó h. n 3D á v i clTemplomtér, Dobay Ferencz háza és könyvkereskedése, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. Nyílt-tér sora 20 fii. I___I A kiskereskedők érdeke. Köztudomású, hogy tótjaink jórészt vállalkozó szelleműek. Nem elégszenek meg a drótozás, szétzúzott tálak, fazekak, edények mesteri összetákolásának művészetével, avagy nem érik be a téglahordás dicsőségével, nem csupán ebből áll foglalkozásuk, kereseti forrásukat sok más egyéb is képezi, a mi csak leleményességük, életrevalóságuk és sokoldalúságuk mellett tanúskodik. Rendkívül nyugtalan természetűek, örökösen vándorolnak; bekalandozzák az egész világot, elsajátítják az egyes nemzetek nyelvét és igy boldogulnak, olykor szép pénzecskét megtakarítván, haza küldik falujukba, vagy maguk mennek haza, Szóval, mindenütt ott láthatjuk őket és mindenütt más-más képezi kenyérkeresetüket. így idehaza számosán vászon-, gyolcs- és szövetárúkkal kereskednek. Az absolut rendszer alatt megadták nekik az engedélyt, hogy a házilag előállított vásznat árusíthassák házalás utján. Eleinte s nagy időkön át igy is történt, de most mit cselekesznek? Nem respektálják, meghamisítják, mellőzik ebbéli jogukat és a helyett, hogy saját maguk készítette czikkekkel kereskednének, külföldről importált vászonnal, szövettel és mindenféle egyéb külföldi iparczikkel kereskednek; úgyszólván bizományosaivá lettek az osztrák gyárosoknak s ezek selejtes portékáját adják el, ezek leghitványabb produktumait sózzák rá a gyolcsos tótok a vevő közönségre. Mindezt megsínyli | vidéki kiskereskedő, kinek legyőzhetlen versenytársa akad a házaló tótban, akire a házalási tilalom — mely pedig az ország legtöbb városában, egy év óta Gyulán is megvan — nem terjed ki. A gyolcsostótok árusíthatják mindenféle portékájukat, a kereskedők rovására, veszedelmére, kárára. Akkoriban, azért kapták meg a felvidéki tótok a jogot a házalásra, hogy ezzel mintegy lendületet adjanak a honi iparnak, elevenséget öntsön ez a renyhe hazai iparba, szóval iparunk fejlesztése szempontjából adT A li C Z A. A cselöki erdő. A „Békés" számára irta: Sajó Aladár. Klenk kapitány nevezetes volt arról, hogy nem szerette a fiatal, újonnan kinevezett tiszteket. Talán éppen azért erősködött annyira, hogy minél több kellemetlenséget szerezzen ezeknek a fiatal hadnagyoknak és délben a tiszti étkezőben mindig nagy volt a vigság, ha szóba került a módszer, ahogyan Klenk kapitány a fiatal hadnagyokat bosszantja és neveli. Mert Klenk kapitány nevelésnek mondotta, a mit minden más ember csipkedésnek szokott. Pedagógiai eszközei között volt a parádé mars, amelyet, ha uj tiszt állott a szakasz élén, négyszer-ötször megismételtetett; a különféle szolgálatba való rendelés, melynek sűrűén kellett egymást követnie ; alapos, de nem válogatott szóra adott magyarázat, a legénység füle hallatára és min- denekfölött a cselöki erdő. Ott terül el Kösd előtt a völgyben. Száradt fák emelik sürü koronájukat az ég felé. A napsugár csak félve bujkál benne és ritkaság, ha megcsókol egy-egy fűszálat. Csak ott fönn, a fák tetején ugrál egyik levélről a másikra, keresve a helyet, a hol az erdő sűrűjébe belo- pózkodhatnék. Suttogva ringatják egymást a levelek, néha ijedt iramodással tör magának utat egy-egy félénk őz, aztán ismét csönd lesz, melyben meg lehet hallani, ha ágáról leválva, ringatózó libbenéssel lehull a falevél. A poezis e megtestesült helye, a cselöki erdő volt Klenk kapitány legfőbb nevelő eszköze, ősz idején, mikor éjjente hűvös szellő kóvályog hegyenvölgyön és lerázza a fáról az érett levelet, nem volt út a cselöki erdőben. Pirosló, sárguló falevél födött be mindent. Betakarta a füvet, betakarta azt a nehány utat, melyet a favágók nehéz csizmája taposott ki. Aki ilyenkor került be a cselöki erdőbe, hacsak sokat nem járt ezen a vidéken, nem egyhamar került ki belőle. ták meg nekik a vászonnal, gyolcscsal és szövettel való kereskedés engedélyét. És ők most éppen a honi ipar ellen fordulnak, megmérhetetlen bajokat okozván. Az országban közel 12,000 kereskedő érzi a gyolcsos tótok kufárkodását. Könnyen érthető, mert a kereskedőnek kötelezettségei vannak; nagy adót, házbért fizet, üzleti berendezés, világítás, személyzet, társadalmi kötelezettségből kifolyó sok más kiadás és még ezenfelül azt is meg kell keresnie, miből megélhet családjával. Viszont a tót atyafinak könnyű, a gondoktól nyugodtan alhatik, ő ma itt van, holnap ott látható, aszerint, hogy hol és merre van vásár vagy heti- piacz, egyiken is, másikon is felüti szépen a sátrát s aztán lehet a holmijára alkudozni, sőt igen nagyon alkudozni; ő csekélyebb haszonnal is beéri; de az a kis haszon is sokkalta nagyobb, * mint a kereskedő esetleges nagyobb perczentje, mert minő kiadásai vannak a tótnak és minő a kereskedőnek. De azért is elitélendő a gyolcsostótok kereskedése, mert a honi ipar firmája alatt, a honi ipar ellen irányul; különféle cseh, morva, német portékát hurczolván be az országba, elárasztják e holmikkal hazánkat és magyarországi iparczikk gyanánt szerepelnek náluk, becsapván a hiszékeny vevőt közönséget. Már azért is jogos igaz, méltánylandó a bácskai kereskedők mozgalma a gyolcsostótok ellen. Szabadkán ugyanis ez ügyben gyűlést tartottak a bácskai kereskedők, meg- hányván-vetvén, hogy mikép lehetne orvosolni bajukat és elejét venni a tótok jogtalan kereskedésének. Az akczió a békésmegyei kereskedőket is érdekli, mert Békósvármegyének minden hetipiaczczal birc községében is kinálgatják a nem valódi portékát a tót atyafiak. A kiskereskedők érdeke rendkívül sértve, az iparpártolás magasztos ügyében megindított nemes mozgalom pedig koczkáztatva van miattuk. Legfőbb ideje elfojtani kiskereskedőink exisztencziáját fenyegető I veszélyeztető eme A rigó füttye beljebb csalogatta, minden hang megtévesztette és a mikor azt hitte, hogy közel van a széléhez, akkor járt a legsűrűbb helyen. Sehol egy út, sehol egy nyom. A fiatal tisztet ilyenkor mindig kivitte a kapitány ur a cselöki erdőbe, bevezette a közepébe, ott kiválogatta az ujonczokat és egy sorba állította őket. — Hadnagy ur, nézze itt a térképet! Látja ezt az utat, melyik itt az erdőbe van berajzolva ? Ezen az utón vezess i haza az ujonczokat, mig én a csapattal az országúton megyek. Délre otthon lehet és a tiszti étkezőben jelentkezzék nálam. Az út a térképen megvolt, de az erdőben nem. Befödte a falevél. Mire a kapitány a csapattal eltűnt,' a fiatal hadnagy erősen izzadva, kereste az utat, de sehol nem találta meg. Nem is ért haza délre, csak késő délután, vagy épen este, nagy örömére a kapitánynak, aki az ebédnél mindig elujságolta: — No, ma estig ismét kevesebb lesz aj helyőrség. Délelőtt a cselöki erdőben hagytam az ujonczokat az uj hadnagygyal. Gajdos hadnagy keresi az utat az erdőben. Kegyetlen szívvel otthagyta a kapitány, aki az országúton baktat hazafelé és örül a fiatalhadnagy kétségbeesésének. Pedig ez egyszer hiába örül. Gajdos hadnagy, ha keresi is az utat, • de nincs kétségbeesve, talizmánja van, mely kivezeti az erdőből és csak azért megy bosszúsan hol jobbra, hol balra, hogy legénység előtt föl ne tűnjék a dolog. Egy fekete .képű gyerek épen tanácsokat ad neki, merre tartson, mikor vad ugrásokkal keresztülvágtat az erdőn egy nyúl, utána a sürü zöldben feltűnik valami pi- rosság. Ide-oda hajlik, lobog s egyre közelebb jön. — Asszony lesz az, rözsét szed, — mondja az egyik legény. — De már csak lesz esze, hogy ennyire be nem jön az erdőbe, hiszen ítéletnapig sem talál ki — feleli a másik. A fiatal hadnagynak hevesebben kezdett dobogni a szive a mozgó pirosság láttára. Tudta, hogy mi az. Ment egyenesen feléje, de a libegő káros és jogtalan visszaélést, meg kell akadályozni e kinövések további terjedését. Igen helyesen cselekedtek tehát a bács- megyei kereskedők, kik Szabadkán tartott értekezletükön elhatározták, hogy a gyolcsostótok ellen inditott mozgalmukhoz az egész ország kereskedőinek részvételét megakarják nyerni, annál is inkább, mert ez nem egy vármegyei, hanem orságos ügy. Csak együttes közreműködéssel érhetnek el figyelemreméltó eredményeket. Reméljük, hogy a békésmegyei kereskedők, illetőleg a kereskedőknek erre hivatott t estületei is — saját jól felfogott érdekükben — készséggel fognak a bácsmegyeiek igazságos, jogosult és helyén való akcziójához csatlakozni. A mezöberényi ág. ev. egyház köréből. Most van sajtó alatt s mezöberényi II—ik kerületi ág. h. evang. egyháznak Értesítője az 1899-ik évről. Ez egyháznak dr. Fábry Sándor a 'felügyelője, aki mint ilyen, a presbiteri üléseknek is egyik elnöke és igy az egyház kormányzatának egyik főtényezője. Azon helyzetben vagyunk, hogy az említett Értesítőnek egy fejezetét, mely az egyház kormányzatában érvényesülő elveket és irányzatokat ismerteti, — Jeszenszky Károly lelkész szívességéből itt közölhetjük. Alkalomszerűnek találtuk azt közzétenni most, midőn derék alispánunk közéleti terékenysége legfelsőbb helyről is méltatva lett. Annyival is inkább, mert e fejezetben oly eseményekről is van szó, melyek a gyulai kir. törvényszék tárgyaló termében s előfordultak s melyekről a lapok annak idején sokat Írtak. 5 Az illető fejezetnek czime : „Pesbyteri ülések“ s benne a következőket olvassuk : ,,Presbiteri ülést a múlt év folyama alatt 8 ízben tartottunk. Az ezen üléseken nyilvánult szellem és az azok által hozott határozatok mind igazolták azon reménységet, melylyel az 1898-ik év január 10-én első ízben összegyűlt, számban megnövekedett és a zsinati törvények alapján szervezett uj presbyte- riumot az elnökség üdvözölte volt.“ „ Mindeneket tiszteljetek; az atyafiságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek! (Pál. 2., 17) Ezen apostoli szavakkal fogadta akkor az Isten szolgája egyházunk kormányzó testületének felesketett uj tagjait. pirosság egyre távolodik. — Mint a csalogató lidérczfény, ellenállhatatlanul vonta maga után a hadnagyot, aki most már nem nézett se jobbra, se balra, a térképet se vette a kezébe, az utat sem tekintve, ment a pirosság utána. Messziről az országúiról elhaló hangon elhozta a szél a trombitaszót. A legények az erdőben igen lépegettek, de nem nagyon biztak a hadnagy ur helyismeretében. Tudták, hogy este előtt soha ki nem került még az erdőből uj hadnagy és mindannyi sokáig kereste az utat. Csak ez az egy megy bátran előre. Némelyik legény leghátul neszelni kezdett és elmormogta a foga között: — No ez is, vesztire jött ide! Nem is gondolkozik, nem is keres, csak megy. Igaza volt. Gajdos hadnagy nem gond°l" kozott. Szeme a zöldben eltűnő, majd ismét fölbukkanó pirosságot vigyázta, a lelke pedig benn kalandozott a város egyik kis utczájának szép háza körül. így ment előre. A legények a nyomában. Egyszerre csak eltűnt a pirosság és ritkulni kezd az erdő. Belátszottak már az átellen- ben levő óriás hegyek, melyeknek tetejét az ég simogatta és nehány perez múlva künn volt a csapat az erdőből. Gajdos hadnagy sorba állította legényeit, büszkén pödrött egyet a bajuszán és mosolyogva nézett végig az országúton, melyen gyorsan haladó kocsi verte föl a port. A kaszárnya udvarán állott már Gajdos hadnagy a legényeivel, a mikor Klenk kapitány a századdal megérkezett. Majd leesett a lóról, amikor a hadnagy feszesen eléje állott: — Kapitány ur jelentem alásan, berukkoltam. — Hát megtalálta az utat? — Megtaláltam, kapitány úr! * * * Cselöki erdő, cselöki erdő, de sokat emlegetnek téged! Két fiatal lélek tele örömmel, igaz boldogsággal s az egész város nagy mulatsággal. Klenk kapitány kudarezot vallott s azóta az egész város neveti. Egy furfangos leányész fogott ki rajta, az erdőmester szép 8 presbyteriumunk a múlt év folyama alatt is tiszeletben tartotta az önkormányzati elvből kifolyólag minden egyes tagnak szabad vélemény nyilvánítási és az erkölcsi törvények s illemtani szabályok határai közt mozgó tanácskozási jogát. Sokszor merültek fel igen fontos, életbe vágó kérdéseknél ellentétes nézetek. Nem egyszer jutott a lelkipásztor olyan helyzetbe, hogy tanácsainak helyességéről nem sikerült meggyőznie a presbyte rium tagjait. Többször nyilvánítottak egyesek oly nézeteket és elveket, melyeket az elnökség — a többség helyeslése mellett— kárhoztatni volt kénytelen. De senki véleményének szabad nyilvánításában soha megakadályozva nem lett. Nem is merült fel annak szüksége, bogy valakitől a szó megvonassék. Mert — meggyőződésünk szerint — nincs senki a presbyterek közt, a ki az úr szent lelkét megszo- moritani és presbyteri állását az Antikrisztus birodalmának erősitésére kívánná felhasználni. Presbyteriumunk híven fáradozott az atyafiúi szeretet ápolását ezélzó intézmények fentartása és fejlesztése körül. „Senkinek se tartozzatok semmivek hanem csak az egymás szeretésével.“ (Róm. 13, 8.) Ezen elv érvényesült a magyarnyelvű istentiszteletek fentartása, az egyházi alapok növesztése, az adakozási szellem fokozása tárgyában hozott határozatoknál. Senkinek terhére nem lenni; senkinek segélyére nem szorulni, hanem az életerő fejlesztése által egyházunkat és vele együtt minél több egyént talpra állítani, függetleníteni; az elesettekkel, gyámoltalanokkal szemben irgalmasságot gyakorolni: ezen czél lebegett azok szemei előtt, a kik a jelzett irányú presbyteri határozatokat befolyásolták. Az Istenfélelem, a vallásosság szent érdekeinek ápolása kiváló gondját képezte a presbyteriumnak. Ez a szent érzelem nyert kifejezést amaz aggályokban, melyeket a felsőbb egyházi hatóságoktól vett irányítás folytán egyesek az elnökségnek az iskolák államositása tárgyában tett javaslata alkalmából nyilvánítottak. Ezek ugyanis — az elnökség jóhiszeműségével szemben — nem láttak elegendő biztosítékot a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi minisztérium államtitkárja, Dr. Zsilinszky Mihály által aláirt magas miniszteri leiratban arra nézve, hogy iskoláink államositása esetén Krisztus urunknak szent respublikája nem fog-e sérelmet szenvedni? A szentlélek által való ihletés sugallta a prebytereket, midőn a lelkipásztort, a katechizácziók és egyéb, az ifjúság vallásos irányú nevelésének előmozdítását ezélzó javaslatainak elfogadása által, hűségesen támogatták. A király és a magyar haza iránt való hűség és tisztelet vezérelte a presbytereket, midőn a némely, Betétben működő farizeusi lelkű egyének gonosz leányának, Ilonkának az esze. Gajdos hadnagynak ő volt a talizmánja. A viruló hajadon épen olyan gyönyörűséggel nézett a daliás hadnagyra, mint a hogyan Ilike korában nézte a kamasz gyereket. Tudta az egész város, hiszen kis városban nincsen titok, hogy egypár lesz belőlük és az öreg nénik titkon összemosolyogtak, valahányszor együtt látták a két fiatal teremtést. Pedig erre bőven volt alkalmuk. Gajdos hadnagy félév óta volt a városban, ahol iskolába járt és azóta, a mi szabad ideje volt, az erdőmester házában töltötte, ahol szívesen látták. Az este ,is Ott volt és elmondta, hogy másnap gyakorlat lesz a cselöki erdőben. — No és maga nem fél ettől ? kérdezte a leány. : — Miért félnék ? hiszen nincsen fenevad az erdőben ! — Az nincs, de út sincs ám! Nem tud ilyenkor az erdőben eligazodni más, csak a papa, meg én. És a maga kapitányáról tudják ám a városban, miért viszi az uj hadnagyokat az erdőbe. Maga nem hallotta ? — Nem. Láttam ugyan, hogy ma, mikor kiadta a parancsot a holnapi gyakorlatra, a tisztek összemosolyogtak, de nem törődtem a dologgal. — Kiviszi, hogy eltévedjen, hogy csak estére térjen haza és a tisztek nagyot nevessenek magán. De nem fognak nevetni. Megkérem a papát, jöjjön ki velem holnap kocsin és én kivezetem magát az erdőből. Boldogan váltak el egymástól és Ilonka megtartotta szavát. A cselöki erdőben most is hangosan fütyül a rigó, szerelmesen suttognak a falevelek, de a nyulak hiába vigyáznak, nem látnak-e katona- Csaj tatot. Klenk kapitány, amióta Gajdos hadnagy hamarább haza ért mint ő, a pedagógiai eszközök közül kitörülte a cselöki erdőt és ha vidám estéken a kávéházban szóba kerül a cselöki eset, félig haragosan, félig nevetve mondja: — Csak asszony ne avatkoznék bele a dolgunkba!
