Békés, 1900 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-09 / 49. szám

Vörösmarty ünnepek Békésmegyében. Vörösmarty születésének századik évfordulóját Békésmegyében is több helyen, főként az iskolák­ban ünnepelték. Ez ünnepek között első helyen áll a csabai Rudolf-főgimnázium és a gyomai nöegylet ünnepélye. A békés-csabai ág. hitv. ev. Budolf- fögimnázium tanári kara és tanuló ifjúsága deczem- ber 2-án, vasárnap délután ünnepelte Vörösmarty Mihály századik évfordulóját; az ünnepen az ér­deklődők oly nagy számmal jelentek meg, hogy a tornacsarnok szűk volt a sok látogató befogadására. Az ünnepet a főgimnáziumi Onképző-kör ren­dezte. Bevezetésül az énekkar, Galli János ének- tanitó vezetése mellett Vörösmarty Szózatának első ver8sz«kát' meghatóan énekelte. Az egész ün­nep a költő emlékének volt szentelve; a szavala­tok mind az ő költészetének remekeit mutatták be s a felolvasások is őt magasztalták. Dr. Rell Lajos megnyitójában gyönyörű em­lékbeszédet mondott, melyben Vörösmarty költé­szete alapján behatóan ismertette a költő működé­sét és egyéniségét. A lelkes beszéd mély hatást gyakorolt a hallgatókra. Utána a tanulók egymással vetekedtek ügyes szavalatukkal s fölolvasásokkal tartalmassá tenni az ünnepet. Urszinyi Endre VII. oszt. tanuló a Vén czigányt szavalta nagy hatással, lelkesen, majd Saguly József VIII. oszt. tanuló ju­talmazott önképzőkör] pályaművét olvasta fel a költő életrajzáról s jellemzéséről. Jaczina László VIII, oszt. tanuló Szép Ilonkát szavalta szépen, közvetlenül, utána Szolár Perencz VII. oszt. tanuló szintén jutalmazott önképzőköri pályaművét olvasta fel Zalán futásának tartalmáról, végül Sailer Gyula VIII. oszt. tanuló a Szózatot szavalta. Befejezésül a főgimnáziumi énekkar a Himnuszt énekelte, me­lyet a közönség vele együtt énekelt. A gyomai nöegyletnek szombaton este, a fillér*- ostélyok keretében megtartott Vörösmarty ünnepé­lyén díszes közönség töltötte meg a Korona ven­déglő nagy termét. Szűcs Györgynek a nap jelentőségét és Vörös­marty költői működését méltató, gyakorlott tollal írott, meleghangú értekezése után fölolvasták azt az üdvözlő táviratot, melyet a nőegylet a nap folya­mán a nagy költő leányához: Széli Kálmán minis- terelnök nejéhez intézett, valamint a kegyelmes asszonynak az ünnepély alatt érkozett következő táviratát: Nöegylet Gyoma. Szives üdvözletükért fogad­ják meleg köszönetem. Széllné. Az anyagi tekintetben is fényesen sikerült ünnepélyt tánczmulatság zárta be. A kedélyes tár­saság csak az éjfél utáni órákban oszlott szét. A nőegylet a jövedelem felét már legközelebb be fogja küldeni a Vörösmarty szobor bizottságának. I p o d a I o m. Az e rovatban közlött müvek kaphatók D 0 B A Y JÁNOS könyvkereskedésében Gyulán, hol minden külföldi és hazai lapra előfizetések is elfogadtatnak. Fővárosi Lapok. A Fővárosi Lapok szerkesz­tését Martos Fcrencz, az ismert nevű poéta vette át, kinek czélja a magyar női olvasóközönség e régi kedvelt lapját a régi hagyományok alapján s mégis modern szellemben, előkelő irodalmi színvonalon alkotni újjá. Külseje formás s az ára 16 korona egy esztendőre. A szerkesztő mellé a fiatal irók gárdájának legjelesebb tagjai sorakoznak. A lap | képzőművészetekre is bőven kiterjeszkedik a jövő­ben s úgy irodalmi, mint művészeti tekintetben kedves olvasmányt óhajt uyujtani a magyar család­nak. (Kiadóhivatala és szerkesztősége Budapesten, V., llold utcza 15. szám alatt van. Mutatványszá­mokat szívesen küld.) Törvényszéki csarnok. A szarvasi albiró. Ő felsége a király Schabatka Mihály zalaegerszegi törvényszéki jegyzőt, a szarvasi kir. járásbírósághoz albirónak nevezte ki. Az anya iránti szeretet. Janoszai Mihály 18 éves paraszt gyerek Nagy-Szénáson 1900. évi febr. 2-án, látta, hogy mostoha atyja Héjjas György kinyi­tott zsebkéssel ment anyja felé, hogy megszurja, és ez a karjan levő kis gyermeket tartotta a dühös férj elé és ekkor Janoszai a földhöz verte mostoha apját, s mjdőn ez azután is ütlegelte anyját, a fiú egy mozsár ütővel addig ütötte mostoha atyját, inig eszmélet­lenül terült el a földön és azon ütések folytán 1900. évi junius 20-án meghalt. F. hó 3-án tartott fő­tárgyaláson Tóth Ferencz közvádló indítványára .arra tekintettel, hogy az elhalt amúgy is tüdő­vészben elhalt volna, az ütés csak siettotty a ha­lálra, 3 havi fogházra Ítélte a törvényszék a 17 éves paraszt legényt. A derült pillanat következménye. Garat Tamás uram azzal védekezett, hogy ő derült pillanatban volt, miijőn Orosházán 1899. év május havában az alvó László Páltól 380 koronát tartalmazó tározó­ját ullopta és tartalmát nejével együtt elölte. — A kir. törvényszék azonban őt ezért 8 havi börtönro Ítélte. Nagy fejcsóválás közben vonult be mondva, sok bizony sok, de megnyugszom. ­Heti p i a c z. Gyulán, deczember hó 7. A hét folyamán úgy a külföldi, mint a bnda- pesti árutőzsdén az irányzat szilárdabb lett és az árak valamivel javultak. Heti piaczunkon a felhozatal a rosszabbodó utak miatt igen csekély volt. Eladatott 50 klgmként koronában búza .................... 6 30—6-50-ig takarm. árpa . . . 5 40—5‘50-ig kukoricza .... 4-40—4'50-ig Zab ...... 5T 0—5.20 Sertés piacz a felhajtás különösen hizött ser­tésbe elég nagy, az árak múlt hót óta nem változ­tak. Elkelt minőség szerint 68—76 koronáig rendes élet és százalék levonással. HIBSEIÉSE ZET. Kiadó ház. Gyulán az Erdélyi Sándor utczában levő Krenosz-féle ház azonnal kiadó. Értekezhetni a tulajdonos Szél Sándorral. 384 1—2 924. szám/1900. r Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881 évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a gyulai kir. járásbíróság 1898. évi 1846/P. sz. végzése következtében dr. Kohlt Mór gyulai ügyvéd által képviselt K. Schriffert József gyulai, lakos javára KauderSZ Adolf és neje gyulai lakos ellen 1800 korona s. jár. erejéig foganatosított ki­elégítési végrehajtás után lefoglalt és 783 korona 40 fillérre becsült bútorok, rosta, mérleg, ponyva és zsákokból álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a gyulai kir. járásbiróság 1889. V. 538/5. sz. végzése folytán 550 korona hátralék tőkekövetelés, ennek 1898. évi junius hó l-ső nap­jától járó 5°/0 kamatai és költségek erejéig alperesek lakásán leendő eszközlésére 1900- évi deczember hó 12-ik napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t. ez. 107. és 108. §-a értelmében készpénz fizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek becsáron alól is elfognak adatni. Kelt Gyulán, 1900. november 28. napján. Tar Gyula, 332 1—1 kir. bírósági végrehajtó. Ház eladás. Grálitz Sándor a Vad-utczai 1067. sz. háza a hozzátartozó két szőlős kerttel szabad kézből eladó. Értekezhetni a tulajdonossal. §jfd 3—3 Készíttetek tetszés szerinti méretekben és minőségben tölgy- és szilfa pallókat, fűrészelt, vagy faragott gerendá­kat, vasúti talpfákat, kerítés, vagy más osz­lopokat, uradalmi, vagy közönséges szántal­pakat, dohány horgokat (kukát) gazda­sági czélokra és bognár mun­kákra szükségeltető anyagokat, jutányos árak mellett az Arad-csanádi vasutak, cser- mői vagy kisjenei állomásához szállítva. Schillinge!* József, birtokos, 3z3 3-3 Kis-Jenön, Aradmegye. P Házakhoz óhajt menni egy intelli­gens női szabónö, ki a legújabb di- vatú szabászatban teljesen járatos. Lakása: Gyulán, Enyves-utcza431/2. 383 1—1 6915/1900. A békési j. főszolgabírójától Pályázati hirdetmény. A Gr. Wenckheim Frigyes-féle 500 ko ronás alapítványi ösztöndíj időközileg ürese désbe jővén erre nézve ezennel = pályázat ===== hirdettetik. Az ösztöndíj elnyerésére azon szegény sorsú gyulai születésű és illetőségű tanulók tarthatnak igényt, kik a gymnasium vagy reál iskola V-ik vagy magasabb osztályát, valamint azok, kik a jogi, orvosi,’ bölcsészeti, techni kai, g.izdászati vagy felsőbb kereskedelmi tanfolyamot jeles előmenettel hallgatják s azt szegénységük miatt nem folytathatnák. A szegénységi és erkölcsi bizonyitvány- nyal az 1899/900. iskolai, valamint az 1900/1. iskolai év első felére vonatkozó bizonyitvány- uyal felszerelt pályázati kérvény 1901. évi május hó 25-ik napjáig adandók be. A ké­sőbb érkező kérvények nem fognak figye­lembe vétetni. Gyulán, 1900. november 20-án. Dntkay Béla, Pályázati hirdetmény. MezÖ-Berény községében üresedésbe jött évi 800 korona fizetéssel javadalmazott községi iktatói állásra, továbbá évi 800 korona fizetéssel javadal­mazott első adó-végrehajtói állásra és 600 korona évi fizetéssel javadalmazott másod adó-végrehajtói állásra pályázatot nyitok. Felhívom pályázókat, hogy képesítésü­ket és eddigi működésüket igazolt okmányok­kal felszerelt kérvényeket hozzám folyó évi deczember 21-éig adják be. A választás Mező-Berény községházánál folyó évi deczember hó 22-én d. e. 10 órakor fog megtartatni. Békésen, 1900. deczember 4-én. Popovics Szilveszter, 331 1—főszolgabíró. 324 3—3 polgármester LODEN öltönyökre, köpenyekre, Kardokra, sportöltönyökre, tüzoltérohákra, egyenruhákra Legdivatosabb és PoSZtÓSZÖYetek legjobb minőségű úri ruhák részére. Legnagyobb raktár téH1[|bátok szövetekben, r e s z e p e. Fekete és kék Kamgarn Cheviot 3 koronától fölfelé. Mintákat ingyen és bérmentve küldünk. Kastner és ÖIiIit ezég GRÁCZ. 264 J0—13 Posztószövetek osztálya. Magyar borpincze palaczk borainak főárúdája: V. kerület, Mérleg-utcza 4 szám, fiók-árúdája: VII. kér., Erzsébet-körut 56. Van szerencsénk a n. é. közönség szi­kes figyelmét kitűnő palaczkborainkra fel íivni; fehér és vörös asztali borok, úgy szinte az ország előkelő és jelentékeny ter­melőinek fajborai nagy választékban kapha­tók. A dörgic8ei kegyes tanitórend eredeti töltései palaczkozott borainak, — úgy mint Lonszky Adolf tokaji és aszú és szomo­rodni borainak fölerakata. Boraink valódisága- és tisztaságáért szavatolunk, miután azok mindig vegyelem- zés alá kerülnek­Radé és Társa magyar borpincze, Budapest, V., Mér- leg-utcza 4. sz. Gyulán eredeti árakon kapható: Ferenczy Alajos és Hero- dek Istvánnénál. 322 3-3 ok pénz! Minden rendű és rangú egyének* tisztességes utón szép mellékkeresethez jut­hatnak. Bővebb czím : f # „Reell 69.“ $ E. KRI STOFFIK Annoncen-Bureau: ZÜRICH III. IBS (Levelek 25 filléres bélyeggel bérmentesitendők 302 7—10 Levelező-lapok 10 fillér.) Köhögés és hűtés ellen a Kaiser-féle MELL-BONBONOK 2650 a legbiztosabb hatásúak hiteles köz­jegyzői elis­mervény Egyedüli elismert és biztos segély a köhögés, rekedtség és nyál- kásodás ellen. Csomagja 20 és 40 fillér. Egyedüli főraktár : 296,. 9—24 Ferentzy Alajosnál, Gyulán. Kitüntetés: Arany éremmel az 1900. párisi világkiállításon az összes versenyzők között a hangszerek csoportjában.----------- Hadsereg szállításért ezüst éremmel. ---------­ST OWASSER J. Budapest, II. kerület, Iskolai és mesterhegedük vonóval Gordonkák vonóval. Nagybőgők vonóval. Fuvolák, szárnykürtök. Ősi magyar tárogató ------------- szabadalmazva. ------------­Cz imbalmok. Elpusztíthatlak, kitűnő----------- erős hangú ----------­ba r m onikák. Egy finom hegedű vonóval és ------ tokkal 7 forint. = 268 lO-r-15 cs. és kir. udvari hangszergyáros, a cs. és kir. hadsereg és a m kir. honvédség szállítója. Lánczhid-utcza 5. sz. Templomi és más zenekarok részére szükséges fúvó- és vonó - hangszerek előnyös fizetési feltételek mellett, leg- jutányosabb árban szállíttatnak. Községi dobok a legjutányosabb---------------árakon. ----------------­Na gy képes árjegyzék ingyen és bérmentve. HamoniHeiyzélí Külön Kérendő Magyarország legnagyobb fúvó-« vonó- és ütő == hangszer-gyára. = O-yulAn, 1900. a. Kiadótulajdonos Dobay János nyomd&Ja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom