Békés, 1900 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-02 / 48. szám
4§-ik szám. Gyula, 1900. deczember 2-án XXXII. évfolyam f 1 szerkesztőség: Templom-tér, Dobay János kereskedése, bora a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre j ! 10 kor. — fii. Fél évre ... 5 „ — „ Évnegyedre . . 2 „ 50 „ Egyes szám dra 20 fii. L _______ Tá rsadalmi és közgazdászat! hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: HZ ó Ih. el Dávid. Templomtér, Dobay Ferencz háza és könyvkereskedése, hova a hirdetések és nyílt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. Nyilt-tér sora 20 fii. L_____ A gözhajózás kérdéséhez. Egy tekintet Magyarország térképére mindenkit meggyőzhet arról, hogy Hollandiát kivéve nincs Európában Alföld, mely oly gazdag volna bővizű és lassú folyású folyókban, mint a magyar alföld s a melyet oly könnyű volna hajózható és öntözési csatornákkal behálózni, mint azt a rendkívüli termékenységgel bíró nagy síkságot, mely a Danától a bihari hegyekig és Munkácstól Pancsováig húzódik. Minden idegennek, ki Alföldünket beutazta, feltűnt, hogy ezen kedvező geográfiai helyzettel szemben semmi sem történt; hogy a magyar állam és társadalom sohasem foglalkozott eléggé komolyan a természet által nyújtott előnyök felhasználásával, s hogy még a főfolyókat, a Dunát, a Tiszát és a Szávát is csak a legújabb időben szabályozták annyira, hogy rendes gőzhajó-járatokra alkalmasokká váltak, s hogy a Dráva, a Szamos, a Hármas Körös, a Maros és 1 Töméssel összekötött Bega gőzhajózási szempontból egészen figyelmen kívül hagyattak. Megmagyarázhatlan felületességnek tartja, hogy ezen utóbbiakkal ogészen ogy- oldalulag csak mint árterületekkel foglalkoztak s hogy sajnálták azt a költségkülönbözetet, melylyel e folyókat egyszersmind hajózhatóvá tehették volna. Úgy látszik, Békósvármegye közönsége is igy fogja fel a helyzetet. Küldöttséget menesztett e napokban a földmivelési és kereskedelmi ministerekhez, hogy ezek a Hármas-Körös hajózhatóvá tételét fel Gyoméig munkaprogrammjukba felvegyék, vagy e felvételt a közel jövőben kilátásba helyezzék, mert, úgy mondá a küldöttség szónoka, a vármegye alispánja, — ebből rengeteg haszon háramlanék első sorban Békés vármegyére, de részben a szomszéd Szolnok, Arad és Csanád megyékre is. Nem akarok vitát provokálni e tárgy felett, mert nem volt alkalmam beletekinteni azokba az előtanulmányokba, melyeket a küldöttség vezetői ez irányban tettek, másrészt nincs időm, hogy a kellő részletességgel és körültekintéssel foglalkozzam ezzel a kérTARCZA Vörösmarty. Régi dicsőség napja leszállott, Viszfénye pirul csak a távol egen, Némultan a kürt — mely harczra kiáltott, Ősi vitézség kardja — szegen ! Alkony-e ? hajnal a vérpiros égbolt ? Uj létre tüzel ? siratja mi rég holt ? Végnélküli csend őrökéltü uralma ! Távol nyugaton tavasz enyhe fuvalma — Szárnyain ének------L: ki hallja — ha nem mi ? Lá gy, puha pamlagon jobb ma pihenni! — Temető ez a Töld ? hol úr az enyészet ? Álom hona tán ? lánczolja igézet ? Tengerek elbűvölt — álmadozó Árjain igy leng árva hajó ! Hol késel az éjben ? Zendülsz-e sötétben ? Mint egek ormán Bősz vészteli orkán — ? Mint az Ítélet Isteni végzet Holtakat ébresztő riadója ? 1 Zengj ősi magyarság — tárogatója ! . . . * * * . . . Akáczlomboktól árnyas kis lakában Bús özvegyasszony gyászruhában ül, Imát rebeg mély gyötrő bánatában Míg két szemére köny felhője gyűl! Föléledt múltján annyi édes emlék! Egy élten át lesz mit siratnia — S hogy a keservek pohara beteljék — lm utrakészen — búcsúzik fia! — * * * déssol s mindazzal, a mi vele szorosan ösz- szefüggj Csak a múltnak mulasztásait akarom némileg igazolni, s habár csak általános körvonalakban teszem ezt, mégis hiszem, hogy ebből az igazolásból következtetéseket lehet levonni a jövőre és a küldöttség által contemplált haszon valódi értékére is. * * i Hogy Magyarországban, daczára a látszólag alkalmas földrajzi alakulatnak, a hajózás ügye, értem ezalatt a folyók hajózhatóvá tételét és hajózási csatornák épitósót, any- nyira elhanyagoltatott, ezt az államhatalomtól és | nemzet akaratától egészen független két körülménynek kell tulajdonítani. Az első körülmény az, hogy Magyar- ország egész területe egy oly folyam vizte- rületéhez tartozik, mely visszafelé folyik. Nem fizikailag értem a kifejezést, hanem történelmi és kereskedelmi szempontból. Históriai tekintetből visszafelé mutat a Duna, mert kelet felé folyik s mert az a tenger, melybe ömlik, szintén keleti irányban terül el és a Keletnek azon vidékeire vezet, ahová I magyar nemzet, miután o valóságos Kánaánt egyszer elfoglalta, többé vissza nem tekinthetett ; a mely a ruult-é volt és amelyre a jövő reményei többé nem csábíthatták. — Nemcsak szellemileg, hanem anyagilag is, vágyai, czóljai és reményei nemzetünknek a honfoglalás, és különösen a keresztény vallás befogadása után csak nyugaton és délnyugaton lehettek, folyóink közül azonban egy sem vezetett oda, hanem ellenkezőleg a Duna, a Dráva és a Száva onnan jöttek, a többi fo- lyónk pedig csak belföldi forgalomban jöhet tekintetbe. A gőzhajók feltalálása előtt a szállítás a folyókon felfelé lassúbb és bizonytalanabb volt, mint a tetszés szerinti irányban építhető országutakon ; Magyarországnak pedig egy évezreden át éppen csak teherszállítmányai voltak a nyugat számára. Egészen más, beláthalalan lendületet vett volna kereskedelmünk s vele kapcsolatban a folyószabályozás és a csatornázás, ha a Duna Vukovártól nem kelet felé, hanem a Száva völgyében nyugat felé folyik s ha, a helyett hogy a~ Kazán-szorost áttörve a Fekete ten„Elhagysz te is — éltem virágos ága? Dalos madárkám — elrepülsz megint?“ „Megyek anyám ! nézd —: csillagok világa Sugárözönben ut — mutatva int! Szivemben izzó tulvilági tűz — Vágyam ragad — Isten sugallat* üz —: Dalolva járni róna — völgy — hegyet, Álmából keltni alvó nemzetet Munkára híva minden gyáva kart — Magyarrá tenni — újra a magyart!" S áldással homlokán . . . hová ? Ki tudja ? Özvegy fia merészen útra kél, Tövist terem csak ismeretlen útja — Vihar veri, megtépi durva szél. Jó anyaföld vet pihenőre ágyat — Párnája kő s mi szépet álmodik — Lánglelke mintha öltne égi szárnyat És ajka suttog-------tán imádkozik ! Bű vös világ csodás pompája tárul, Virág köszönti — merre lát szeme, Aranygyümölcs mosolyg alá a fákrul Bokrok közül kicsillan tó vize. Halk — méla ének, hárfahúr kiséri Zokogva zengő árva csalogány, Rózsás nyugágyon egyre hívja, kéri Szerelmet esdve szép tündéri lány. Ah menne . . . futna — lábához borulna Egy csókjáért odadva életét — De hajh ! tündérvilága porba hullva — Már érzi hajnal hűs lehelletét — Ébred — s míg álma tüntén szive fáj még Tekintete a szálló köd nyomán — A fellegekből kél egy tünde árnyék — S a múzsa csókja reszket homlokán ! gerbe, a Karstot áttörve az Adria tengerbe torkol. Csakhogy a természet rendjével szemben az ember tehetetlen s törvényeit meg nem másíthatja. A Duna ránk nézve — világforgalmi szempontból — egy évezreden át értéktelen volt s habár a gőzhajózás feltalálása óta kissé javult a helyzet, amennyiben nehány hónapon át Passauig, sót kedvező viíállás mellett Regensburgig juthatunk nyerB termékeinkkel; nagyjában mégis értéktelen lesz mindaddig, mig Magyarország át nem alakul iparállammá, vagyis, mig olyan terményekben és készítményekben nem bővelkedünk, melyeknek piacza Keleten van. Ha, teszem azt, sikerült volna III. Henriknek I. Endre idejében Magyarországot elfoglalnia, ha sikerült volna a más hajlamokkal és tehetségekkel biró német fajnak a hegemóniát a Kárpátok alján magának kivívnia, akkor a Duna keleti irányával ennek az iparüző német fajnak valóságos isten áldása lett volna, mely beláthatatlan horderejű világ- politikai kezdeményezésekre inspirálta volna, de nekünk magyaroknak épen ezen keleti irányánál fogva — ismételten hangsúlyozom — értéktelen volt, s ezt elődeink helyesen belátva, nem sok gondot fordítottak Bzabályo zására és mellékfolyóinak hajózhatóvá tételére. Nincs ugyan olyan magas szárnyalásu fantáziám, mint Kossuth Ferencznek, ki a Kulpát akarja összekötni hajózható csatorna által Fiumével, s nem bízom annyira a mérnöki tudomány mindenhatóságában és a magyar államkincstár kimerithetlenségében, mint Hoitsy Pál, ki a tavasszal azt suggerálta a magyar kormánynak, hogy hagyjon fel minden vasutópitéssel és minden folyószabályozással s a helyett építtessen a Bosnya és Narenta felhasználásával egy hajózható csatornát a Szávától az Adriáig, ha akár 200— 300 millió koronába is kerül, hanem azt készségesen elhiszem, hogy egy ilyen csatorna, ha egyáltalában a lehetőségek közé tartoznék, teherszállítás szempontjából a nyári időszakban felérne egész vasúthálózatunkkal, valamint azt is, hogy egy ilyen, de csakis ilyen csatornáért semmiféle költség nem volna túlnagy. Útjára tér s a szép magyar hazában Napfény sehol! — rideg — sötét ború ! Sugárt derítve szárnyaló dalában Fölébred-é a szunynyadt honfi bú ? S kit rázna lelkén sülyedő hazája ? Ki tud pirulni romlott nemzetén ? Urnák bezárult büszke palotája S a nép járomban — megvetett, szegény! . . . Körültekint . . ., nőm ismer nemzetére! Beszédet hall — és meg nem értheti! — E romlott nép figyelne énekére — Magyar voltát mely elfeledheti ? Apáink öltönyét im rongyra tépve Eldobja mint utáltat, becstelent — Zengő viharzó nyelvét elcserélve Kölcsönvevé a szomszéd idegent! „Ébredjetek! kiált — kihullt kezünkből Csatára edzett hősi fegyverünk, Vitéz — hatalmas, ősi nagy hírünkből Kivetkőzénk — oh szégyen! . . . tespedünk! Költészetünk zengő hárfája törten, Dalunk elhangzott — nyelvünk parlagon — Elsülyedünk a zajgó népözönben . . . Épülj fel romjaidból árva hon !“ S csodás erővel égtől ihletetten Bűvös danái fölzendültenek, Ámultán . . . felriadva, meglepetten Hallgatták aggok, ifjak, gyermekek. Megrázza tőből főur büszke várát, Ébresztve zörget köznemes lakán, Rikoltva tépi dúsabb kincse zárát, Halkan kopogtat pórnak ablakán. S mint menydörej vihar szilaj dühében Megszólal Árpád Alpár mefején, Halálvilláma tündöklik kezében, Igaz, hogy a Dunán le, és a Fekete tengeren át is lehet nyugatra jutni, csakhogy ez oly pénz- és időveszteség, melyet nem lehet kiheverni s melyet a legtöbb magyar nyerstermék meg nem bir. A magyar búzának egyik főelőnye, hogy'leghamarább lehet piaczra szállítani. Ezt az előnyt azonban csak a vasat és az Adria tenger biztosíthatja. A mint a Dunán szállítjuk gabonánkat a Balkán- és Apennin-fólsziget f megkerülésével Nápoly, Livorno, Marseille vagy Barcellona kikötőjébe, hátrányban vagyunk nemcsak a romániai, hanem a még félelmetesebb orosz búzával szemben is, daczára annak, hogy Odessa és a Don tövénél fekvő Taganrog kétszer akkora távolságban vannak ezen kikötőktől, mint a magyar Alföld bármely pontja. * * * De méltán mondhatná valaki, hogy egy ország folyói nemcsak a világforgalom, hanem a belföldi kereskedelem lebonyolítására is rendkívül fontosak, kivált egy oly országban, mely egyéb használható utakban úgy is szűkölködött. Hát ez igaz. És hogy ennek daczára Széchényi koráig még sem történt ez irányban semmi, annak is meg van a maga oka, még pedig az, hogy Budapest, az ország fővárosa, nem egyszersmind geográfiái központja is hazánknak. Magyarország mai határaival, illetőleg azon határokkal, melyeket a törökök kiverése után nyert, nem képez I földrajzi egységet, mert dél felöl meg lett \ csonkítva. A közép Duna nagy e& gazdag vidéke ép oly tökéletes és szép geográfiái egység, mint akár Italia, Hispánia, Gallia avagy Skandinávia, csakhogy ennek a köny- nyen megállapítható egységes területnek déli határa semmi esetre sem a Duna és a Száva, hanem a Morava és Drina forrás vidéke : a Balkán hegység, a Sár Dagh és a Montenegro alatt elhúzódó albaniai alpok. A honfoglaló magyarok még nem ismerték fel a helyzetet, de az Árpádházi királyok majdnem kivétel nélkül megértették azon természeti viszonyokat és alakulatokat, melyek a nemzetek életére és sorsára mindenkor és mindenütt döntő beíolyásuak voltak. Többet mondok: nem Vadul nyerit a táltos csatamén. Bulcsu vezéri zászlaját kibontja; Lesújt mint égoromról büszke sas; Widdin Zalán vérét hiába ontja A bősz kedvében Csörsz, Kadocsa, Tas S bőg csatakürt, csattog csata bárdja Zúgva süvöltve repül nyíl, a dárda Roppan a paizs . . . csendülnek a kardok . . . Haláljaja nyög . . . élők zaja harsog . . . Fékeveszetten tombol a vész Vértől csepegő buzogány . . . kelevéz Osztja csapását . . . Állja ki dőre ! Nem állja Zalán. — Menekül tova tőle, Rajta magyar! diadalra! előre 1 Zúg szélvész, zendülj bele föld, ég ! nap tüze lángolj! Éj fáklyája kigyulva lobogj, csatasikra világolj! Lássa világ szeme dőlni Zalánnak szörnyű hatalmát. Hallja magyar, s hirdesse mig él Árpád diadalmát! Majd csodaszárnyon Légi világon Át tova száll S túl a felhőn, csillagon Légi, égi tájakon Fényözönben tündökölve Hol nyit üdvösség virága Rámosolyg álmok világa Ott a lányok, tündérlányok Égi szépek, Légi, lengő tünemények Kelnek, tűnnek lepkeszárnyon Könnyű, lenge holdsugáron Földreszállnak, Tánczot járnak, Völgyön, erdőn, rónaságon. Egy miként a szárnyrakelt Lélekből fakadt sóhajtás Száll lebegve ... Fű virág Iiapunk mai számához féliv melléklet van osutolva.
