Békés, 1900 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1900-08-05 / 31. szám

31-ik üzám. Gyula, 1900. augusztus 5-én XXXII. évfolyam f----------------1 Sz erkesztőség: Templom-tér, Dobay János keres­kedése, bora a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre . . 10 kor. — fii. Fél évre ... 5 „ — „ Évnegyedre . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 fii. Társadalmi és közgazdásza,ti hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: 3<Z ó lei. n. ü á v i ől. Templomtér, Dobay Ferencz háza és könyvkereskedése, hova a hir­detések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. Királygyilkosság. Az anarkizmus egy fenevadja koronás főt ejtett áldozatul. Az orgyilkos golyója a nemes és nagylelkű olasz királyt szivén ta­lálta; átszakitotta a szivét, amelynek minden dobbanása népeinek üdvéért, boldogságáért volt, azt a szivet, amelyben az emberszeretet magasztos oltára állott-, azt a jóságos jó szi­vet, amely soha senkinek sem vétett. Ez hát az uralkodók sorsa? Minden koronás fő ki van szolgáltatva az őrültek szektájának ; csak alkalom kell hozzá s a fanatikus király-gyil­kos vad gyönyörrel hajtja végre művét. Alig egy-két évtized alatt több-király-gyilkosság történt, mint a múltban ezer év vészes viha­rainak lezajlása alatt. Mi akar ez lenni? A proletárok terrorizmusa a legfelsőbb hatal­mak ellen? Trónok megingatása s koronák letiporása? Vagy mi hát ez olthatatlan szom­júság, melyet annyi ártatlanul kiontott királyi vér el nem olthatott? Borzongás futja át Európa testét s mély megilletődéssel álmél- kodik a merénylet fölött. Majd itt, majd amott tűnik elő az orgyilkoskéz, mely az uralkodók élete ellen tör s a népek milliói között mindenütt ott suhog a véres árny, melynek anarkizmus a neve. Minden uralkodó, a mint a trónra lép, el lehet rá készülve, hogy egy őrizetlen pil­lanatban a reá hiúz-szemmel leselkedő ször­nyeteg, mely lépten-nyomon követi, miként a lényt az árny, hatalmába keríti s megöli. Nincs az az elővigyázat, óvórendszabály és legmesszebb menő rendőri intézkedés, mely napjainkban az uralkodók életét biztosíthat­ná. Akkor csap le rá, amikor a legnagyobb biztonságban érzi magát, amikor senki se gondol a halálra. Az olasz király népei közé ment, hogy részt vegyen a Monzában rendezett torna­versenyen, hogy megjelenésével emelje az ünnepély fényét s örömet, buzdítást, lelkesü­lést keltsen: szóval, a legszebb, legnemesebb atyai érzéstől áthatva jelent meg a tömeg közt, semmi rosszat, semmi veszedelmet sem sejtvén s az önfeledte pillanatot fölhasználta T Á. R C Z A. Művészet Japánban. A „Békés“ számára irta: Szemere Attila. Japánról írni és beszélni mostanában igen di­vatos dolog, eltekintve amaz aktualitástól, hogy szomszédságában világesemények készülnek. Én mint turista kerültem évek előtt Japánba. Észre sem vettem, midőn egyszerre japáni földön állottam egyedül, tizenegyezer mértföldnyire a hazától, barátoktól, magamhoz hasonló embe­rektől. De megvallom az egyedüllét, e nyomasztó gondolat csak most Írás közben támad bennem, akkor elfoglalta minden képességemet az uj, kü­lönös, ismeretlen, szem és gondolat voltam csu­pán s a benyomások oly rohamosan érték egy­mást, hogy róluk sem akkor, sein ma nem tudnék számot adni. Természetes, hogy e beteges állapot az első napok után elmúlt s a bámulás nyugodt szemlé­letnek adott helyet. Ott tartózkodásom ideje rö­vid hét hónapra volt szabva s kellett, hogy ez idő alatt, amennyire lehet, alaposan megismerjem Japánt és népét. Mi Japánt legközelebb hozta Európához, az kétségtelenül művészete. Ez is csak azt bizo nyitja, hogy a valódi kapocs a népek között, a faji és nemzeti különbségek kiegyengetője min­dig a szellemi munkásság, nem pedig politikai szerződések vagy véd- és daczszövétségek. Európa nagy közönsége először is a bécsi világkiállításon pillanthatott be mélyebben a japáni művészetbe. A japáni ház és kert ki nem fogyott a sok látogatóból s bizonyára, hogy a ki meglátogatta, maradandó benyomást vitt ma­gával a japáni cha-yaból (teaház.) Angelló Bresci, a gaz merénylő s a királyt orrozva lelőtte. Ismét egy koronás fő vérzett el az anarkizmus keze alatt s ki tudja még hány fog elvérezni ? A trónok s a trónokat föntartó állam- hatalmak tétlenül nézik a világrendet fölfor­gató, hatalom és tekintély ellen támadó tö­rekvéseket s ez alatt a testvériség, egyenlő­ség, szabadság humánus és szépen csengő­bongó frázisának hangoztatása mellett nyílt összeesküvést szőnek a fönnálló rend ellen ; ledöntik a tekintélyeket, vallásgyülöletet kel­tenek, osztályharezot idéznek elő s a meddig csak sötét szellemük elér, megmételyezik a gyarló lelkeket s nevelik a király-gyilkoso­kat-. Vájjon meddig tűrik még a nyílt láza­dást, mely mindegyre veszedelmesebbé válik, mely miként a tűzláng, miként a piszkos .áradat s a ragályos döghalál, elhatalmasodva őrülten terjed tova s romboló hatása föltar­tóztathatatlan ? Vagy hogy a kor szelleme ez, mely előtt tehetetlenül áll minden földi hatalom; amely eltipor, elseper mindent, a mit útjában ér s átalakítja a világot? Jöj­jön, aminek jönnie kell; de tétlenül nem néz­hetik tovább az államok a nép salakjának forrongását, a nyílt összeesküvést. Az anar- kizmu8sal le kell számolni. Jobb előbb, mint utóbb. Itt csak rendkívüli intézkedések s könyörtelen szigorral végrehajtott erőszak segíthet. Minden olyan törekvés, mely a fönn­álló rend ellen támad, megsemmisítendő s e törekvések hívei tüzzel-vassal irtandók. Men­tői tovább marad a zsarátnok hamu alatt, annál veszedelmesebbé válik; ki kell hányni vetni a hamu alól; hadd vessen lángot: ak­kor lehet hozzáférni, akkor lehet eloltani. Luccheni gaztette után azt hittük, hogy az összes európai államok egyöntetű intézke­déseket léptettek életbe i hadat üzennek az anarkizmusnak. Azt hittük, hogy minden államban kimondja a törvényhozás, hogy a fennálló államrend ellen akár szóval, akár írással, akár cselekedettel vétók: összeesküvők­nek tekintendők s halálbüntetéssel suj tatnak. A humánizmus és liberálizmus szent nevében elmaradtak a rendkívüli intézkedések; de a Azóta sok munka jelent meg ez érdekes országról, sok utas jött meg onnan s mindany- nyian gazdagították ismereteinket e népről. Meg­ismertük beléletét, szokásait s talán leginkább művészetét. Ma már megdönthetetlen tény, hogy a ja­páni a világ első diszitö művésze. Teljesen ural­kodik az anyagon, a formán és a diszités motí­vumain. Keze a legbiztosabb, szeme a legéle­sebb, képzelnie a leggazdagabb s nincs európai munkás, ki vele e tekintetben mérkőzhetnék. A japáni művészet legjellemzőbb vonása a symetria teljes hiánya. Azé a symetriáé, mely a mi képzelmünket békóba veri, lenyűgözi, kezün­ket, lábunkat megköti, elannyira, hogy csak nagy bajjal tudunk az elcsépelt motívumok ta­posó malmában közbenjárni. A második jellemző vonása az anyag isme rete és észszerű felhasználása. A harmadik s talán ez az, a mi az európaiak lassan járó kép­zelő tehetségét legjobban megkapta, az örökős változatosság. Párját nagyon nehéz bárminek is megtalálni Japánban s műtárgyaiknak még aj legcsekélyebbje is unikum. A japáni művészet egyaránt kitűnő és jel- lemzetes növények, állatok és emberi alakok re- produkeziójában, bár ez utolsók hátránya a mi szemeink előtt az, hogy nem barátkoztunk meg kellőleg a japáni arcz formájával és kifejezéssel s a japáni öltöny ismeretét tisztán teaskatulyák­ról vagy papirlegyezőkről szereztük. Természetes, hogy a japán-rr.üvészet egész másként fejlődött, mint a mienk. A japánira nem is illenék a „szabad művészet“ kifejezése. A mű­vészek voltak ott a társadalom leginkább meg­kötött, de talán legboldogabb lényei is, ha a boldogság egyértelmű a gondtalansággal, ök sfcocziálizmus, anarkizmus tovább terjed s a királygyilkosok száma szaporodik. Az összeesküvők fenhéjázó hetyke dölyffel, piros nyakkendőkkel, jelvényekkel, kihívó módon járnak közöttünk s a jogegyenlőségre hivatkozva erőszakoskodnak, követelnek, pisz­kolódnak, gyalázkodnak s az államhatalom szemet huny a lázadók előtt. Hisz ezek for­radalmárok, a kik rombolni akarnak s csak afc okból nem tört ki eddig a tettleges táma­dás, mert még nem érkezett el rá az alkal­mas pillanat. Összejöveteleiken, gyűléseiken, sajtójukban vakmerő nyíltsággal hangoztatják römboló szándékaikat s az elégedetlen, sor­sával meghasonlott népek táborát pártütésre, forradalomra szítják. S az állam-hatalom tűri a lazítást, nehogy a szabadság valamiképen csorbát szenvedjen. Nem jól van ez igy! A szabadság csak alsóknak való, a kik nem élnek vele vissza. Humanizmusra, emberséges elbánásra csak epaberek tarthatnak igényt; de vájjon azol is emberek, a kik Erzsébet királyasszonyun­kat vagy most Umbertó olasz királyt meg­gyilkolták ? Vérszomjas vadállatok, melyek emberséges bánásmódra nem érdemesek. Mentői tovább késik a vérpad, melyet a^ összeesküvők számára állítanak; anná több ártatlan vért kivan majdan áldozatul ? leszámolás. Ne késlekedjünk. Ha vannak az elégedetleneknek méltányos és jogos igényeik: állják meg az államhatalmak haladéktalanul; de ha túlzottak a követelések s terrorizmus­sal, erőszakkal akarják kivívni azt, a mi őket meg nem illetheti: habozás nélkül ér­vényesítse az állam hatalmát s teljes erővel éreztesse tekintélyét, a mely maholnap illu- zoriussá válik, ha az elégedetlenség nyílt összeesküvésben, nyílt forradalomban lobog­tatja vörös zászlóját s koronás fők leöldözó sével tartja diadalait. Az osztályhareznak véget kell vetni; < szocziálizmussal, anarkizmussal le kell szá molni : akármiképen végződik is a leszá molás mert a helyzet most már tűrhetetlen, a sza­badság szarvakat növesztett. mindannyian egy nemes ember személyéhez vol tak kötve, ki rangjához mért udvart- tartott 3 ez udvar személyeit képezték a művészek, számra nézve annyian, mennyit megbirt a dix daimio (főnemes) erszénye. A dúsgazdag Satsuma-i Ka- ga-i és Hizeni herczegek körül a művészek egész légiója zsibongott: porczellán-festők, kardmüve- sek, lakkozók, szépirck, festők, szobrászok stb. Valamennyije apáról fiúra ott élt a vár vala­melyik házikójában évenként bizonyos mennyi­ségű zsírt, halat, sót, lisztet, teát és rizspálinkát ; a mesterséghez szükséges anyagokat és eszkö­zöket és egy nagyon, de nagyon csekély összeg pénzt. Da a munkáját nem is sürgette senki. Nem véve számba az udvar részére eszközölt javításokat, uj dolgot csak akkor kellett csinál­nia, ha tetszett, ha képzelő tehetsége talált érde­kes formát, vagy tárgyat s hangulata is meg­jött a munkába belekezdeni. Akkcr sem sürget­ték soha, de ha egyszer megkészitette munkáját jónak és szépnek kellett lennie, mert a művé­szetet a japáni intelligenczia nem csak méltá­nyolja, mint nálunk divatból, de érti is és meg is tudja ítélni. így történhetett csak, hogy a japáni művé­szet, — különösen a múlt századokban, — arra a tökélyre emelkedett, a melyről mi most, a nagy­ban való gyártás és a gyors munka korszaká­ban már nem is álmodhatunk. Innen az a rop­pant szoliditás, vagy mint a2 angol mondja: finish = befejezettség, mit különösen a régi japáni fegyvereken és lakkmüveken észlelhetünk. A lakk jósága ugyanis arányosan emelkedik az idővel, mit az egyes rétegek szárítására fordít­hattak. Hitelesen bebizonyittatott némely apró dobozról, mely öt-hat köbcentiméternél nem na­gyobb, hogy a munka megkezdésétől befejeztéig hetven esztendő telt el s nagyapa, fiú és unoka T a n S g y> Iskolai értesítők. IV. — A szarvasi áll. segélyezett ág. ev. főgimnázium. — Vármegyénkben, sőt az egész magyar alfőldön még mindig a. szarvasi egyike a legrégibb gimnázi­umoknak. Úgy szólván az ország szivében a ma­gyarlakta síkság kellő közepén elhelyezkedve kez­dettől fogva egyik legkeresettebb gyülőhelye volt a magyar ifjúságnak. Kulturális működésének szálai elvezetnek az ország legtávolabb eső vidékeire is. S daczára annak a rohamos gyarapodásnak, melyet hazai középiskolázásunk, ha csak a közel múltban felállított gimnáziumok számát tekintjük is, a jelen­ben elért, a szarvasi főgimnázium a mai napig megmaradt annak az előszeretettel látogatott főisko­lának, a mely a múltban volt. Ennek a körülmény­nek okát abban a szellemben keressük és találjuk meg, mely a szarvasi gimnázium ódon falai között honol s onnan messze vidékekre szétárad. A szarvasi főgimnázium tősgyökeres magyar iskola. Abban a nehéz időben állíttatott fel, mikor a magyar nem­zeti érzületnek, a hazafiul erényeknek egyedüli istápolója, jól védett refugiuma az iskola volt. Ilyen főiskola volt a szarvasi. Azok közé a történelmi múlttal bíró gimnáziumok közé tartozik, melyek a magyar nemzet szomorú viszontagságai között, az elnyomatás korszakában a nemzeti művelődés vég­várai voltak. Falai között mindig odaadó, lelkes ápolásban részesült a hazafiság s a nemzeti kultúra. S ezt a szellemet, mely a mostani, idegon formák után szervezett középiskolában ilyen pregrans mó­don aligha található fel, a szarvasi főgimnázium fél­tékenyen megőrizte s terjeszti a mai napig is. A középiskolázás fejlődésével, a modern paedagogiával neki is lépést kellett tartania, hogy kivívott helyét megtarthassa; de ezt a procedúrát kiállotta minden lényegesebb rázkódtatás nélkül. Sok történelmi ne­vezetességű iskolánk már C9ak a múlté, vagy csak tengődik traditióin, mert nem birta ki a versenyt az újabb szervezetüekkel. De a szarvasi erőteljesen fejlődik tovább, sőt a legutóbbi évtizedben az elsők közé küzdötte fel magát. S ezt e renaissance-kor- s/.akot, mert bátran ennek nevezhetjük az utolsó 30 évet középiskoláink életében, megérte a nélkül, hogy a régi időkből származó specziális vonásait teljesen levetkőzte volna. Értem ej régies magyar speczialitásokon az iskola keretén belül fennálló institucziókat s a közszellemet. Ritka helyütt az országban van meg az az igazi magyar diákélet s az a fesztelen, bizalmas viszony tanárok és tanulók között, mint Szarvason. S ennek kizárólagos fentartói és élesztői azok a jótékony és művelődési szervezetek, melyek ott a diákság kebelében feunállanak. Ezek azok az érint­dolgoztak rajta az idő alatt. De persze az idő Japánban is pénzt ér, ha nem is annyit, mint nálunk, s igy az ilyen remek ötszörös arany- súlyát is megéri, ha egyáltalán eiadó. Tartóssá­gáról pedig bizonyságot tehet az, hogy olyik három-négy évig hevert a tenger fenekén s a midőn felhozta a búvár, olyan volt, mintha soha sem lett volna vizben. A japáni vagyonához mérten a legbuzgóbb s a legszakértőbb gyűjtő. A legszegényebb pol­gárház mellett is mindenhol ott van egy kis tüz- mentes raktár, melyben a családnak öt-hat nem­zedéken át szerzett ritkaságait tartogatják. De a japáni nem szereti összehalmozni műtárgyait szobájába, mert igen helyesen úgy gondolkozik, hogy egy festmény minek gyöngítse egy szép bronz, vagy lakk hatását, mikor egyik nem ha­sonlítható össze a másikkal, ók fönntartják a szoba egyik részét a müdaraboknak s ide rend­szerint elhelyeznek egyet, soha többet. így egy hétig a ház urai s ismerőseik egy szép festmény­ben gyönyörködnek, azután bronz-szobor kerül helyibe, melyet ismét egy laklAállvány, vagy elefántcsont-faragvány szőrit ki, mig végre, ha a kincstár kifogyott a nóta újból kezdődik a régi rendben. Az európaiasságot affektáló nagy urak, kik megjárták már Párist, Bécset és Londont, mint követek, hivatalnokok, vagy tanulók, részben szakítottak már e régi jó szokással s egész mü- kereskedéseket állítanak fel szalonjaikban, a mi bántja a szemet is és kizökkent bennünket a művészeinek e naiv, nyugodt csodálatából. Per­sze ök nem tudják, mi az európai czivilizáczió- ban és müismeretben a jó és helyes, de átveszik azt éri bloc konkolyostól együtt s utódjaikra bízzák a rostálást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom