Békés, 1900 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-21 / 3. szám
3-ik szám. Gyula, 1900. január 21-én XXXII. évfolyam Számla leszámítolásRég nem olvastunk oly valóban életrevaló és egyúttal súlyos közéleti betegséget orvosolni akaró kezdeményezésről, mint a melyet a fővárosi iparegyesület, a kereskedelmi és iparcsarnok együttes erővel indítottak meg. Lényege az akcziónak az, hogy az iparosok és kereskedők pénzt kapjanak számláikra. Létesüljön egy bank, egy szövetkezet, mely a számlákat számítolja le. Az ipari és kereskedelmi világot nálunk ez a reform talpra tudná állítani, egyúttal pedig üdvös hatást gyakorolna arra a spe- cziális magyar betegségre, mely abban nyilvánul, hogy számlák kifizetését a végtelenségig szeretjük halogatni. A hozzánk is beküldött felhívás kereskedői rövidséggel következőkben vázolja a mozgalom nagy horderejét: A künnlevőségek legnagyobb része váltókkal nem fedezett nyílt tételt képez; milliók és milliókra rugó nyilt künnlevőségek összege hever lekötve parlagon, daczára annak, hogy ezen nyilt künnlevőségek rendszerint jobbak, mint azok, melyek váltó által vannak fedezve, hiszen sok üzlet ágnál csak nem sértés számba megy a jobb vevőktől váltófedezetet kérni. A nyilt tételek mozgókká tétele által a magyar kereskedő és iparos egy uj, eddig ismeretlen hitelforrást fog igénybe vehetni, újabb tőkék állanak majd rendelkezésére. Lehetővé lesz majd ezáltal téve, hogy magyar kereskedő és iparos készpénz mellett vásárolhat, minek előnye nemcsak a pénztárengedményben (cassasconto), hanem az előnyösebb bevásárlás lehetőségében is rejlik és e mellett a magyar kereskedelmet és ipart függetlenné teszi. A ki vett valaha időt beletekinteni jobb nevű kereskedők és iparosok könyveibe, bizonyára elszörnyiilködött aküntlevő számlák összegének nagysága fölött. Egész csomó kereskedő 8 iparos van, ki 20—30 ezer, sőt ennél nagyobb összeget is kénytelen adósainál hevertetni. A pénzintézetek csak korlátolt váltóhitelt nyitnak a kereskedők és az iparosok (számára b könyörtelenül hajtják be követe- jlésüket, ha ütött a váltó lejárat órája. A számla-leszámitolás módot nyújtana a most váltóhitellel nem birók számára is, hogy forgó tőkéhez jussanak. A magyar kereskedés és ipar csak úgy virágozhat és veheti föl a küzdelmet idegen konkurenseivel, ha a kereskedők és az iparosok anyagi helyzete szilárdabbá válik. A társadalmi életre pedig azért lesz jó hatással a dolog, mert idővel talán mégis csak leszokunk a könnyelmű adósságcsiná- lásról, illetőleg hozzászokunk adósságaink pontosabb megfizetéséhez. Mert mégis csak különbség az, ha egy idegen testület, egy szigorú és bennünket nem ismerő leszámítoló intézet kéri számon számláink beváltását, a helyett, hogy rendesen iparosunk vagy kereskedőnk nógatna arra bennünket. A szabót vagy czipészt könnyen elutasíthatjuk, mert tudjuk, hogy 10 vagy 20 írtért nem futhat mindjárt az ügyvédhez és birósághoz. Ellenben a leszámítoló intézettel nem lehet majd kedé- lyeskedni és egyre újabb terminusokra halasztani a szamlafizeté8t. Az bizony pöröl és Hezitál, ha vonakodunk rendezni tartozásunkat. Ebből majd az következik, hogy ha idővel megszokjuk, hogy csak annyi adósságot csinálunk, a mennyit pontosan kiegyenlíthetünk, valamivel takarékosabbak, rendszeretőbbek leszünk. Ez nagy előnyére lenne a magyar társadalomnak, mely ma még meglehetős lax felfogást tanúsít az adóssági kérdésekben. Nálunk csak-a kártya-adósság ki nem fizetése vág a becsületbe. Ellenben kereskedőt, szabót, czipészt és egyéb iparost zavarba ejteni számlánk kiegyenlítésének halogatásával: úri tempó, amelyért senkit semmiféle kaszinóból vagy társaságból ki nem néznek. A külföldön már működnek ily számla eszkomptáló intézetek. Bécsben például évenként 60 millió korona értékű számlát váltanak be. Jellemző, hogy az eszkomptált számláknak alig másfél százalékát kellett eredménytelenül visszaadni az iparosoknak és kereskedőknek. Látható ebből, hogy az intézet úgyszólván minden rizikó nélkül működhetik. Mert, ha valamely számla be nem hajtható, azt visszaadják az illető iparosnak vagy kereskedőnek, a ki a hézagot esetleg újabb számlákkal fedezi. A tervet Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter is élénk helyesléssel fogadta s nemcsak erkölcsi, hanem anyagi támogatásban is hajlandó részesíteni a létesítendő intézetet. Általános hatás azonban csak úgy várható, ha az intézet működése nemcsak a fővárosra szorítkozik. Fiókokat kell szervezni minden nagyobb városban, hol az ipar és kereskedelem segítségre szorul. Szeretnők, ha Gyula város iparosai és kereskedői is a fölvetett eszmét megbeszélés tárgyává tennék s kellő időben összeköttetésbe lépnének az intéző körökkel. Mezei munkások jutalmazása. MuH vasárnap történt Gyulán, a városháza nagytermében Csomós János gyulai mezei munkás jutalmazása, mely jutalmat — mint már jeleztük --a földmivelésügyi miniszter oszt arra érdemes mezei munkásoknak. Az átadás igen szép ünnepély keretében folyt le, melynek diszét emelte dr. Lukács György főispán jelenléte s aktiv részvétele és az a szép közönség, mely munkásaink örömében gyönyörködni és részt venni gyűlt össze. A földmivelésügyi miniszter vármegyénkben ismét 4 gazdasági cselédet és 4 mezei gazdasági munkást részesített 50 frt készpénzből és dicsérő oklevélből álló jutalomban. Ezen kitüntetett egyének közt volt Csomós János gyulai születésű mezei munkás is. A szép rajzokkal ellátott és díszes keretbe foglalt oklevél szövege a következő: „Csomós János gyulai lakos, gazdasági munkásnak szorgalmas munkálkodását, példás hűségét, derék, becsületes viselkedését elismerem és dicsérettel méltánylom. Darányi, s. k.“ Az ünnepélyt Dutkay Béla Gyula város polgár- mestere a következő beszéddel nyitotta meg: Gyula városának tisztelt Polgárai 1 A nagy méltóságú földmivelésügyi miniszter ur Békés vármegyében négy gazdasági cselédet és négy gazdasági munkást, szorgalmas munkálkodásuk, példás hűségük, derék, becsületes viselkedésük elismeréséül és méltánylásául oklevéllel tüntetett ki és egyeukint ötven-őtven forint jutalomban részesített. A megjutalmazottak között van Csomós János gyulai lakos, gazdasági munkás polgártársunk. Midőn megjutalmazottnak Békésvármegye főispánja 0 méltóságának rendelkezése folytán az oklevelet és 50 forint jutalmat a legnagyobb készséggel átadom: meg vagyok róla győződve, hogy polgártársunkat ért érdeme szerinti eme magas elismerés és kitüntetés Gyula városa összes közönségét igen kellemetesen érinti. Meg vagyok róla győződve, hogy éppen ilyen kellemesen érinti Gyula városának összes munkásait is és serkenteni, buzdítani fogja mindnyájokat a szorgalmas munkálkodásra, a példás hűségre és derék, becsületes viselkedésre. Az ünnepélyt megnyitom azzal, hogy: Éljen a haza! Élj en a Király ! Éljen Darányi Ignácz miniszter ur, mint aki a kulturális s közdazdasági törekvéseket mindenkoron legmelegebb pártfogásában részesíti s meleg érdeklődést tanúsít a munkás osztály helyzetének s jogos igényeinek előmozdítására. Éljen dr. Lukács György Ő méltósága, Békés vámegye ügybüzgó és tevékeny, minden jóravaló embert és nemes czélt és ügyet támogató főispánja. Éljen Csomós János polgártársunk és éljenek Gyula városának derék munkásai1“ A megnyitó után dr. Lukács György főispán emelkedett szólásra s a tőle megszokott ékes szavakkal körülbelül a következőket mondotta: Igen tisztelt Uraim! A polgármester urnák imént elhangzott szép beszéde után igen kevés mondani valóm van. Az élet küzdelem mindenkinek egyaránt. Ami ezt a küzdelmet megaranyozza és méltóvá teszi az Alkotóhoz, aki a maga részére teremtette az embert, az : a munka. Csak az a társadalom bir erkölcsi alappal, csak az a társadalom töltheti be igaz rendeltetését, a mely tiszteli a munkát. Tiszteli a munkát, bármilyen az. Mert a munka egyformán nemesit, legyen az szellemi, avagy testi munka. A testi munkában is az emberi szellem teremtő ereje nyilatkozik meg. Két kezével átalakítja az ember a holt természetet teremtő talajjá. A mai összejövetelnek czélja az, hogy ismét bizonyságot tegyünk arról, mily szilárdan él bennünk a munka tisztelete. Hatóság és egyesek, állam és társadalom becsülése illet mindenkit, a ki dolgozik. T A R C Z A.. A veterán leánya miatt. A „Békés“ számára irta: Sipulusz. A Florián-utcza egyik földszintes házában egy tisztességesen polgári berendezésű szobában egy úri ember fekszik felkötött orral. A Puturlok-köz egyik kétemeletes házának nem tudom milyen berendezésű szobájában egy másik úri ember fekszik, felkötött füllel. Az első én vagyok, a második nem tudom jj kicsoda; de az bizonyos, hogy ha az elsőnek nem volna felkötve az orra, a másodiknak nem volna levágva a füle. Röviden: ö lenyeste az én orromat, én leszeltem az ő fülét. Meg is orrolt erősen, a miért én lefüleltem őt. Nagy históriája van ennek a dolognak. Az orrok és fülek tragédiáját a kezek és lábak komédiája előzte meg. Úgy történt a dolog, hogy barátaimmal elmentünk mulatni a Radetzky veterán-egyesület nyári mulatságába. Önök azt hiszik, hogy ez nem mulatság? Nagyon tévednek. A veteránok belátják, hogy súlyos dolog veteránnak lenni, s azért mindegyik hord magával enyhítő körülményül egy csinos ifjú leánykát, a ki oly édesen nevezi az öreget papának, s oly édesen mondja nekünk: uram I „Uram 1“ Ez az egész, ennél tovább nem megy. A veteránok leányai katona-gyerekeknek tartják magukat (otthon is csupa csataképet látnak a falon 1) nem bizalmaskodnak senkivel és ők se tűrnek bizalmaskodást. |H mégis bizalmaskodtam Annával. Any- nyira mentem, hogy limonádét hoztam neki és a mit benne hagyott, azt megittam. Sokat tán- czoltam vele s elloptam a virágját. Huzamos ideig karonfogva sétáltam vele s legyeztem őt. Ilyen stádiumban volt az udvarlás, mikor egy plisszirozott ingü, vörös szalagos rendező megfog és ezt mondja: — Mi czélja van önnek azzal a fiatal leánynyal ? —- Mulattatni akarom őt, — Figyelmeztetem önt, hogy Anna menyasszony. — Köszönöm. Hát aztán ? Az ön menyasszonya ? — Nem. Egy jó barátomé, a ki nincs jelen. Utazik. — És önre bizta a menyasszonyát? — Rám. — Hát akkor miért nem udvarolt neki? — Jó barátom menyasszonyának ? Soha. — De mikor a leány unatkozik. — Joga van hozzá, mert menyasszony. — Ha láttam volna, hogy foglalkozik vele valaki, nem udvaroltam volna neki. Sokkal messzebb mentem, semhogy visszaléphetnék. — Micsoda? Ön nem lép vissza? — Nem. Csak hat órakor reggel, a mikor haza megyek. — Az késő. Ez utolsó szava? — Utolsó. A plisszirozott inges fiatal ember meghajtotta magát és igy szólt: — Fogadja őszinte részvétemet. — Miért ? — Mert a ma esti kidobásnak ön lesz a tárgya. Úgy beszélt, mintha a kidobást már előre fölvették volna a bál programmjába. Azonnal értesitettem barátaimat, a kik körülvettek. Én Annához léptem, megfogtam a kezét s szólék: — Bocsásson meg kisasszony, ha nem lehetnék azon helyzetben, hogy a második pohár limonádét is én hozzam becses ajkainak meg- nedvesitésére. — Ö rám emelte szemeit s remegő hangon felelt : — Uram 1 Ennél többet egész este nem hallottam még tőle. Nem volt nagyon szellemes, de minek is ? A szellem a csúnya lányok kiváltsága. Csakhamar megtudtam, hogy miért remeg a hangja. Az ajtóban két óriás jelent meg. Eddig nem láttam őket a mulatók között. Úgy látszik, alantas rangot viseltek a veterán világban. Nagy illendőség tudással levetették a fekete kabátjukat s az ajtónál egy székre tették. Ing ujjban még félelmesebbek voltak. — Ösmerem őket, — szólt Tamás barátom, — ezek a veterán-egyesületnek illetlen vendégek kidobására szerződtetett inasai. Egyszer már kidobtak a régi polgári lövöházból. Minden ellentállás hasztalan, ök szakemberek, mi csak műkedvelők vagyunk a verekedés terén. A zenekar abbahagyta a keringőt, a veteránok összegyűltek kárörvendezni. Még egyszer kezet csókoltam Annának s azzal megkezdődött az elvonulás Jellasics hasznos elvei szerint. Az ajtónál az óriások utólértek és kézzel-lábbal segítettek bennünket kifelé. így végződött a mulatság. Pár napra rá, hosszú fekete kabátban, három fiatalember Aliit be a lakásomra, köztük a már ismert plisszirozott inges. Láttam már én sokszor ilyen alakokat, csakhogy többnyire hangversenynyel és tánczvigalommal voltak ösz- szekötve. A plisszirozott inges bemutatja magát, hogy 6 Bertiani magánhivatalnok és tartalékos dalárdista. — Tartalékos dalárdista | Hogy érti ezt ? kérdém nem csekély bámulattal. — Hát úgy, hogy a tenorprimet énekelem a Pakfonhang dalárdában, d- csak akkor, ha Svarc ur beteg. — És Svarc ur most egészséges ? — Nem a, most épen beteg. — Hát akkor miért nem megy tenorprimet énekelni ? N — Uraml Nem erről van szó. Mi azért jöttünk, hogy öntől Anna vőlegénye nevében elégtételt kérjünk. — Hárman? — Talán nem elég ? — Sőt sok is. Nincs itt szó váltóról. — Hajlandó ön bocsánatot kérni ? — Soha. Minek utazik az az úr, ha vőlegény ? — Tehát mikor legyen a kardpárbaj? — Türelem, majd megnevezem a segédeimet. Megmondták, hogy hova küldjem Hentallereimet és el akartak menni. — Hogy hívják kérem az ellenfelemet ? — Báró Péter.
