Békés, 1899 (31. évfolyam, 3-53. szám)
1899-02-05 / 6. szám
6-tk szám Gyula, 1899. február 5-én XXXI. évfolyam Szerkesztőség: Templomtér, DobayJános kereskedése, hova a laj szellemi részét illető közlemények intézcndök. Kéziratok nem adatnak vissza• Előfizetési dij : Egész évre ! 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám ára 10 kr. __x uP £ Ti_.r'fr™uC'<vur íj "urfi '*- J Társadalmi és közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: KÓHIT ID -Á. TT I H>_ Kiadó hivatal: Templomtér, [lobay Ferencz háza, és könyv- kereskedés, hova a hirdetések és nyilt-téri köz lemenyek küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyilt-tér sora 10 kr. A villanyvilágítás. Annak idejében egész terjedelmében közöltük Gyula városának | »Magyar vasúti forgalmi részvénytársaság« -gal a villanyvilágításra vonatkozólag kötött szerződését. A képviselőtestület a társaság által szö- vegezett szerződést elfogadván, ez, | törvény értelmében beterjesztetett a vármegye törvényhatósági bizottságához, mely — mint azt megírtuk — jóváhagyás előtt visszakül- dötte a városhoz azzal a rendelkezéssel, hogy a város a szerződést szakszerüleg vizsgáltassa és biráltassa meg és a szakvélemény után vegye ujabbi tárgyalás alá. Dutkay Béla polgármester a vármegye s a képviselőtestület ujabbi határozata folytán a szerződés véleményezésére felkérte a budapesti m. kir. technológiai iparmuzeumot; Straub Sándor, az íp.irmuzeum jeles és tudós tanára a múlt hót elején küldötte meg szakvéleményét, melyet az ügynek Gyula városa, mint jogi testület és Gyula városa lakosaira nézve nagy fontossága s horderejénól fogva — úgy mint annak idejében a szerződést is — az alábbiakban egész terjedelmében közlünk. Ezúttal csak közöljük, de az ügy nagy- fontosságánál fogva fentartjuk magunknak a jogot és kötelességet, hogy a szakvélemény folytán előálló uj helyzetre s a további teendőkre nézve nézetünket nyilvánítsuk. Ezúttal csupán annyit, hogy — - mint a teljés műszaki tudással és lelkiismeretességgel készült szak- vélemény arról fényes tanúbizonyságot nyújt — a vármegye alispánjának aggodalma, mely a törvényhatósági bizottság határozatát irányította, nemcsak teljesen indokolt volt, hanem végzetes hiba lett volna a szakvélemény kérése nélkül a szerződést jóváhagyni. És e sorok Írója is - szerénytelenség nélkül Írhatja — hogy szintén igazolva van, amidőn már a városi képviselőtestület előtt elengedhetlen feltételűi hangoztatta, hogy a városnak érdekében és kötelezettségében áll a villanyvilágításra vonatkozó ajánlatokat és a szerződést műszakilag megbiráltatni, mielőtt a várost félszázadra lekötő terhes szerződés kötésébe bocsátkozik. A Straub Sándor tanár által készített vélemény — egész terjedelmében — következő : 524. sz. Gyulaváro* tekintetes polgármesteri hivatalának. Hivatkozással a tekintete8 polgármester urnák 1899-ik évi január hó 9-én kelt 13821/1899. sz. s a m. kir. technológiai ipar-muzeumhoz intézett átiratára, szerencsém van a Magyar vasúti forgalmi részvénytársaság és Gyula város között a villamos világítás bevezetésére nézve kötött szerződésre nézve véleményét a következőkben előterjeszteni. Általánosságban már előre is megjegyzem, hogy a szerződés ezzel a tartalommal technikai szempontból sok kifogás alá esik s részint határozatlan fogalmazása, részint több lényeges pontnak kimaradása következtében annak több rendbeli módosítását javaslom, mert ebben az alakban a szerződés a városra sok hátrányos pontot tartalmaz s azért elfogadását a jelenlegi szövegezéssel nem ajánlhatom. A szerződés l. §-a szerint a város kizárólagossági jogot ad vállalkozóknak arra nézve, hogy Gyulaváros területén villamos áramot világítási, erőátviteli, vagy egyéb czélokra iparszeröleg előállítson. Az engedély tehát csupán villamos energiára vonatkozik s így a szerződés tartama alatt másnak dllamos energia iparszerü előállítására enge- gély nem adható. A szerződés következő pontjában azonban, mely igy szól: „hogy a szerződés tartama alatt a városnak nem á'l jogában másnak sodronyokban vagy csövekben vezethető világításra engedélyt adni, I város nem csak arról is biztosítja a vállalkozót, hogy 50 évig a villamos energia iparszerü előállítására és eladására kizárólagossági jogot nyer, honéul- arcól ja biztosítja, hogy 60 évig még más féle világításra sem ad másnak engedélyt, mert a szerződésben az áll, „hogy sodronyokon vagy csövekben vezethető világításra“ nem áll jogában a városnak másnak engedélyt adni. Nem tudom a városnak az volt e szándéka, hogy 50 évig ne csak kizárólagossági jogot adjon villamos energia iparszerü előállítására és eladására, hanem hogy 50 évig megakadályozza a városban minden másféle világítási rendszer alkalmazását?; ba nem az volt, akkor a szerződés ez a pontj'n világosabban fejezendő ki. Tájékozásul megjegyzem, hogy számos újabb városi szerződésben — ha az engedély 50 évre szól — rendszerint 30 évig lehet kizárólagossági jogot adni, a következő 20 évre pedig kizárólagossági jog nélkül kaphat engedélyt, de ha város másnak is ad 30 óv letelte után engedélyt esetleg kedvezőbb feltételek mellett, akkor ezen kedvezmény a régi vállalkozónak is megadandó. Még az 1. §-ban beveendő volna, hogy ezen engedély villamos közúti vasútra, — a mely szintén »erőátvitel “-nek tekinthető — érvényes-e vagy nem ? Rendszerint az ilyen szerződésben az engedély villamos vasutakra nem vonatkozik. Ugyancsak az 1. §-ban, az első oldalon alul hozzáteendő, hogy „magánosoknak a szerződés egész tartama alatt úgymint eddig szabadságukban . . . stb., tehát villamos világítást és villamos áramot, „esetleg közterület által elválasztott telkeiben“ ipari czélokra és saját használatára előállítani. Ugyanis a magy. leír. belügyminisztériumnak 1895. évi augusztus 21-én 7B291/VI,/b. sz. rendeletének 3. pontja ezt úgy értelmezi, hogy magánosok, esetleg közterület által elválasztott telkeiben saját használatukra előállíthatnak elektromosságot. A 2. §-ban technikai szempontból a következő megjegyzéseim vannak. A vállalkozók nem jelöli« meg határozottau, hogy miféle áramfejlesztési rendszert akarnak Gyulán alkalmazni, csak általánosságban szólnak erről; már pedig a város joggal megkövetelheti és tudni akarja, ha engedélyt ad — hogy miféle rendszert alkalmaznak, annál is inkább, mert idővel a telep a város tulajdonába megy át, sőt, mert joga van a városnak — a telepet az engedély lejárta előtt is megváltani. Különben az alkalmazandó rendszer megjelölését a fentemlitett 7229I/III.—b. számú belügyministeri rendelet 4. pontja el is rendeli ilyképen: „A szerződésben világosan kiteendő a világítás, illetve munkaátvitel alkalmazásba venni szándékolt rendszere, az áram minősége és ennek feszültsége.“ A szerződés ezen pontja úgy általánosságban mondva, már azért sem maradhat meg, mert a vállalkozónak joga van Gyulán »közvetlen villamos hajtásra“ is berendezni az áramfeilesrftő telepet, jj'.t ért vállalkozó ez alatt? E szerint vállalkozónak Gyulán joga van csak egy secundér statiót felállítani, a főtelepet pedig akár más városban vagy vidéken állíthatja fel s ennek áramát — rendszerint csak feszültségű áramát — vezetné be Gyula városába, a hol átalakítaná kisebb, a használatra alkalmas feszültségre. De a gyulai secundér telep nem lenne független, mert áramát a központi telepből kapná, s beváltás esetén oomplikátiók léphetnek fel a tulajdon jogra s egyébb ügyletekre nézve. Ha tehát vállalkozó nem teljes független központi áramfejlesztő telepet akar Gyula városában felállítani, akkor ilyen eshetőségre nézve már a szerződésben előre kellene bizonyos megállapodásra jutni. A lámpa feszültségét vállalkozó 300 oo/í-ban, Iraint maximális feszültségben akarja megállapítani, 'Ez a feszültség, ha ilyent használ, mert a szerződés szerint használni joga van, — lakott helyiségekbe vezetve veszélyes, főleg ha váltakozó áramú vagy ennek válfaját a több fázisú rendszert alkalmazzák, mert 300 voltos váltakozó áram, némely egyénre, ha ilyen vezetékhez ér, s ha roszul van szigetelve a vezotók, főleg pedig ha az illető egyén szívbajos, könnyen végzetessé válhat. Azért 300 voltos váltakozó áram mint lámpa feszültségű áram lakott helyiségben nem engedhető meg. Technikailag nem fogadható el ugyancsak ennek a 2. §-nak az a pori íja som, mely az üzem feszültség ingadozásáról szól; 10% ingadozás „lefelé és felfelé“ mint a hogy a szerződés mondja, vagyis I—10% ingadozás sem engedhető meg; legfeljebb csak 5% feszültség ingadozás, még pedig csak mint pillanatnyi (momentán) ingadozás, nem pedig úgy, V" hogy talán vállalkozó értelmezi, mint állandó üzem feszültség külömbség. Különben a fentidézett belügyministeri rendelet 5-ik pontja erről is szól. — A vállalkozó a telepet akkor állítja fel, ha magánosok legalább 1200 drb. izzólámpát évenkint 350 hektovatt-óra fogyasztással 3 évre biztosítanak. Számítsuk ki tájékozásul, hogy minden felszerelt (installált) magán izzólámpának évenkint hány órát kell világítani s a mennyire garantirozandó energia fogyasztás mennyisége és pénzbeli értéke. Ha alapul 16 gyertyás izzólámpákat veszünk, akkor a jelenleg gyártott ilyen 16 gyertyás izzólámpák átlagos fogyasztása 50 uaM-nak vehető föl. Mint- hogy pedig minden lámpának évenkint legalább is 35.000 vatt-órát kell fogyasztani, tehát minden lámpának évenkint legalább is 35.000X50 == 700 óráig kell világítani, vagyis használatban lenni. A nyolezadik szakasz szerint nz aram ára magánosoknak 100 vatt-óránként 5 kr, kerül tehát 35.000 vatt-óra = 17 frt 50 krba. Az engedményt nem vettem számításba, mert mint a 8. § mondja, engedményt csak évi átlagos 1000 égési órát magánlakásokban nem egy könnyen érnek el, mert nem minden lámpa szokott világítani egy időben, hanem csak kávéházakban és vendéglőkben. A magánosok tehát mindon felszerelt 16 gyertyáé lámpa után minimum mintegy 17 frt 50 kr. évi bért garantiroznak, vagyis az összes 1200 lámpa után, ha az mind 16 gyertyás volna 1200 X 350 = 420.000 hectovatt-órár, ennek pénzbeli értéke a fenti szerint bruttó : 420.000 X 5 = 21.000 forint. Ezt a számítást — mint mondottam — csak általános tájékoztatás végett tettem, s erre csak az a megjegyzésem van, bogy az 5 kr. alapárt 100 IP Á, M M A# Nöegyleti hangverseny. Azt hiszem, ha ennek a mulatságnak |;z előzményeit írnám meg, érdekesei*!., karczolatot lehetne róla összehozni, rni.it magáról a mulatságról. Ha megírnám, hogy szeptember óta, mióta körülbelül a nőegyleti mulatság kérdése szóban forog, hányféle fázison ment az keresztül, micsoda kinnal lehetett egy műkedvelői előadás személyzetét összekunyorálni s milyen köny- nyen szétugrott az ismét, hogy szökdöstek el az egyes szereplők, ha megírnám a kulissza-apre- benziókat egyes szerepek körül, a befucscsolt műkedvelői előadást és a többi „stb.-"t, Önök részvétüket és bámulatukat nyilvánítanák Fábry• nénak, a ki annyi fáradsággal, vészszel és viharral küzködve, végre mégis csak össze tudott toborzani egy hangversenyt. Egyúttal ez a leírás úgy gondolom, hogy hü ádr-történeti leírása volna a mi beteg társadalmunknak is. Most azonban nem erről szándékozom Írni. Talán később „Farsangi rejleksziók“ czimmel visz- szatérünk még erre a kérdésre, addig azonban ne költsük fel az alvó rémeket, ne bolygassuk a társadalmi kérdéseket, betegségével, fonákságával együtt és beszéljünk valamit a hangversenyről. A programm persze rövid volt. De ha tudnák, hogy e rövid programm is milyen nehezen került össze, kezet csókolnának ért; /'áiry-nénak, meg a szereplőknek, legjobban Schuszter Nor- bertnek, a ki nem átallott Soborsinból Gyulára jönni, hogy bennünket felvidítson, a mi itt mellesleg mondva, sikerült is neki. A mi a „figy dmes“ rendezőséget illeti, a terem egy kissé jobban fel lehetett volna diszitve Hl ha tekintetbe veszszük, hogy a „figyelmes“ rendezőség egyasegyedül Székely Lajosból állott, a ki egyúttal nőegyleM j ;gyző, zongora hangoló segéd, k ttaforditó és nem tudom én inég mi Iminden nem volt egyidejűiig, úgy ehhez képest a terem brilliánsan nézett ki, a padolat pedig parketthez illő síkos volt. I De nem a terem a fő, hanem az a „kicsiny, de distingváli publikum“, mely, a termet részben megtöltötte. Voltak ugyan „tüntetőleg“ távollevők, és mások miatt távollevők is, de az előbbiek hiányát legfellebb anyagilag érezte meg a nőeyylet, mig az utóbbiakat rni is sajnáltuk, hogy a megszokott kedves társaságból hiányzottak. Szóval publikum még is volt elegendő, úgy hogy haszon is elég volt. . Meglehetős türelmetlen volt már ez a pub likum, midőn fél g órakor a három szereplő hölgy, három szép csokorral és három rendező karján az emelvényen zugó tapsvihar közt meg jelentek. Lindl Etelka zongorához ült, Daimel Sán- d ,rné és Vinter Róza pedig hozzáfogtak az örök szép Troubadour kettős áriájához. Es hiába irta meg Gyóji kollegám múltkori versében, hogy a „Troubadurnak vége.“ Igenis a Troubadurnak nincs vége Ez az ária gyönyörű volt. Pláne ha két olyan szép hang, jól összetanult duettben czáfolja le Gyóji Dezsőt, Deimelnének most hallottam először | hangját, de meglepett. Az ereje férfias, a csengése és hajlékonysága pedig nőiesen bájos és kellemes. A Winter Róza szép szopránjával na- gyon jól kvadrált, aki iskolázott hanggal rendelkezik s hanganyaga is megérdemli, hogy ilyen szépen van iskolázva. Méltó kiegészítés volt a ILindl Etelka szép zongorajátéka, ki bravourrall és preczizitással kisérte a szép duettet. A kezj tyüs kezek daczára is élénk taps bizonyította hogy Gyójinak mégis csak igaza van s kár, hogyl a „Troubadurnak“ vége lett. Alig szűnt ; a taps, egy nevetséges alak botlott fel az emelvényre. Óriási vatermörderrel és akkora bikariasztó veres nyakkendővel, hogy kitelt volna belőle egy szocziálista lobogó. Ez a „kedves ember“ Schuszter Norbert volt, a sobor- sini vendégszereplő. Gabányi „Kedves ember“ monológjával nagy derültséget keltett lépten- nyomon s mindenki elvolt ragadtatva előadásától, annyi komikumot, félszegséget és nevetséges vonást tudott abba vegyíteni. Tapsot ka pott is eleget s az arezok pedig még akkor is derültek voltak a monológ hatása alatt, midőn Lindl Etelka „Te vagy, te vagy barna kis lány“ czimü Székely Imre nagy ábrándjába fogott bele. Pedig ehhez nem kellenek ám a nevető arezok. S ez a kis lány az ö tündérujjaival mindjárt rá is festette a publikum arczára a szomorú ábrándos hangulatot úgy bámulatos technikájával, mint játékának bensőségével érvényre juttatva a szép ábránd minden 'sajátos szépségét. Játéka zeneértők részéről is találkozott. Piece de resistanci-ül énekelt sóló magyar dalokat rózsa levele“, „Zug a vihar“ és két csárdást. — Bizony Daimelné nemcsak szépen énekelt, hanem szép asszony is, s az a szűnni nem akaró elkes taps, ami a teremben felhangzott a szép éneknek, meg a szép asszonynak is szólt. Még egyszer akarták őt hallani és látni s azért egy darabot kénytelen volt megujrázni. A precziz zongorakiséretet Winter Róza szolgáltatta, a ki mcjist nem a hangjával, hanem a játékával ex- ejlált. S ezzel véget ért a mennyiségileg nem nagy, de minőségileg kiváló szép hangverseny.} nagy elismeréssel Daimel Sándorné „Lehullott az őszi A publikum oszlott, a czigány hangolt, a fiatal emberek készültek a dologra, a lányok drukkoltak, a báli tudósító pedig összeszedte a következő, táncz kezdetekor még ottlevők névsorát : Asszonyok: Berthóty Istvánná, Bárdos Ar- thurné, Bródy Adolfné, B aun Mórne, Bulboca Jánosné, Daimel Sándorné, özv. Dubányi Jánosné, Dubányi Amália, Dutkay Béláné, Endrődy üé- záné, Erkel Jánosné, özv. Fábry Mártonná, özv. Friedrich M.-né, Féhn B.-né, Féhn I.-né,GallaczJá- nosné, Gyöngyössy Lászlóné, özv. Hajóssy Ot- tórié, Hoffmann Viktorné, Kallivoda Edéné, Kiss Gyuláné, Kiss Lászlóné, özv. Kovács Istvánná, Liszy Viktorné, özv. Lindl Istvánná, Moldo- ványi Gyuláné, Moldoványi Magdolna, Nagy Jenőné, Nuszbek Sándorné, Noszlopy Emilné, Ottrok Istvánná, Oláh Györgyné, Popovics Jusztinná, Glatzné(Soborsin), Pósa Károlyné, Schröder Kornelné, Székely Lajosné, Szonthy Pálné, Szau- ter Viktorné, Schriffert Józsefné, Tóth Julia. Leányok: Balázsy Anna, Dubányi Sárika, Endrődy Ilonka, Ehmann Margit, Erkel Margit, Gallacz Sarika, Gozmán Bella, Gyöngyössy Erzsiké, Hajóssy Mariska, Margit és Erzsiké, Körös Etelka és Berta, Kiss Gizella, Kutschera nővérek, Lindl Etelka és Jolán, Megele Erzsiké, Nuszbek Mariska, Ottrok Mariska és Rózsika, Paulowytz Margit, Schröder Erzsiké, Schriffert Mariska, Tóth Erzsiké, Winter Róza. És csináltunk egy „csak azért is bálát“ s soha bálban még jobban nem mulattak sem lányok, sem fiatal emberek, mint most. Soha fesztelenebb, kedélyesebb mulatságot nem láttam, mint ez volt. A lányok akkor mulattak legjobban, ha nem tánczoltak s annyi nevetni való volt azon, hogy egy-egy lány, a ki máskor öt-hat előjegyzést tett a tűrök alatt, most alig jutott tánezoshoz s a hajdani bálkirálynőknek „fogni* kellett a tánezost.
