Békés, 1899 (31. évfolyam, 3-53. szám)

1899-04-02 / 14. szám

A A világ: legnagyobb hajétársnlata a „Hamburg-Amerikai vonal“ április elsejével megnyitja nyári hajójáratait, melyeket közvetlenül tehát átszállás nélkül egyenesen Hamburg és Kanada között létesített. Az első utazás ez idén április 2-ik napján történik meg a „Patria“ nevű nagy duplacsavarú postagőzhajóval, mely egyike a legnagyobbaknak és legmagasabbaknak. Azon utasoknak, akik Kanadába, nevezetesen Winnipegbe, Jorktonba s az „Otthon“ telepitvénybe utazni szándékoznak, azok számára Hamburg a legközelebbi kikötő, mely Magyarország bármely vidékről a leggyorsabban és a legkevesebb vasúti költséggel érhető el. Hamburg az egyedüli kikötőváros, mely a legolcsóbb, legkényelmese b és a kitűnő hajóival a legbiztosabb átutazást is biztosítja. Hamburgból hetenként kétszer átszállás nélkül lehet postahajón New- Yorkba jutni. — Több családnál nemcsak az utazási költség, hanem a hajó­helyek tekintetében is kedvezményt fogunk nyújtani. Tudakozódásokra azonnal magyar nyelven adjuk meg a telvilágositást. FALK és TÁRSA a Hamburg-Am erikái vonal magyar osztrák osztályának vezérképviselősége. Hamburgban, 2. Brandstwiete 4. szám. oooooooooooooooooooooooooooooooooooooo cd-O-ad *cd ISI co '<L> N co cd ‘Cd > >r 05 cd Angol, franczia, brünni és hazai szövetek nagy raktára. O o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o ö oooooooooooooooooooooooooooooooooooooo SOMOGYI JANOS férfi szabó Gyulán, Kossuth Lajos-téren, Uferbach Rezső-fele házban. Van szerencsém a nagyérdemű közönség szives tudomására adni, hogy a közeledő tavaszi idényre úgy kész férfi, mint kész gyeinek ruhákban, va­lamint kész férfi felöltőkből nagy raktárt halmoztam fel, melyre bátorko­dom a nagyérdemű közönség szives figyelmét felhivni. Batáramon található összes kész ruhák itt helyben, saját műhelyemben készülnek s rendkívül olcsó árban kitűnő, jó minőségű és jól készített ruhákkal szolgálhatok a nagyér­demű közönségnek. Ugyanakkor a nagyérdemű közönség tndomására hozom, hogy fivérem Somogyi Lajos, ki a főváros legelső üzleteiben mint szabász számos éveken keresztül működött, az igen tisztelt úri közönség legmagasabb kívánalmainak is megfelel. — Bármilynemü különlegességekben szöveteim angol, franczia, brünni és hazai gyártmány mind raktáron vannak. A nagyérdemű közönség abban a kényelmes helyzetbe jut, hogy egészben tekintheti meg a szövete­ket és különösen fősulyt fektetek arra, hogy vevőimet szolid és pontos ki­szolgálásban részesítsem. A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve maradok kiváló tisztelettel 92 4—4 Somogyi János, férfi szabó. Felöltők és Havelokok minden kivitelben. <n *< e &3­t; o co co o co CD' £3 CD P' N o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o ■ O o o Egyedüli eladása es 116 1—15 főraktára a leghíresebb és legösmertebb Dfirkopp-Diana kerékpároknak (a legjobb német gyártmány). G-^’U.laö. főraktár és mdinta-telep Schillinge!* Lipőtnál. Fiiszer-, festék-, csemege- és magkereskedés. Lh S3 U be S3 a o-a 32 *3? N t*­>» a 32 Tavaszi értesítés. Van szerencsém a tisztelt közönséget értesíteni, hogy az idei friss töltésű ásvány- és gyógyvizek minden ismert jobb forrástól — láda nélküli csomagolásban — megérkeztek. Az ismeretlen, kevésbé értékes újabb gyenge forrásvizek forsirozá- sáboz nem járulok, de annál inkább törekszem azon, hogy az eddig elé drágaságuknál fogva nélkülözött ismert jobb forrás termékek teljesen uj és jutányos ár mellett álljanak a tisztelt közönség rendelkezésére. Ajánlom teljesen jól berendezett üzletemet egyéb fűszer, csemege, bor, cognac, stb., valamint gazdasági és kerti vetemény magvakban, me­lyek elárusitásához, a jóság és minőség tekintetében szakképzettségemnél fogva jótállást vállalhatok. — Szives pártfogást kér FERENTZY ALAJOS. 118 1—3 o. © 3" A3' 3 *< 3 A3 CO *< CD' GO CD CO CO CD' O: M CO Ferentzy Alajos Gyulán alapittatott 1804. évben. Alapitta to tt 1880. évben. Délmagyarország első és legnagyobb kerékpár és varrógép tőraktára KEMÉNY LAJOS Hódmezö-Vásárhely. Fiók-raktár Gyulán, Sugár-ut 1044. szám. Állandó nagy raktár: „Naumann“ „Premier“ „Excelsior“ „Kayser“ „Meteor“ „Styria“ „Gritzner“ „Champion“ „Adria“, „Monarch-Defiance“ és „The Light Cycle Co.“ amerikai kerékpárokból. Ajánlja továbbá a legújabb rendszerű »Singer“ „Gritzner“ „Minerva“ „Phönix“ „Wheeler és Wilson' „Howe^ „Cylinder Colibri“ csolnakos és karikahajós varrógépeit családi és ipari czélokra, 5 évi jótállás a legolcsóbb árak és kedvező részletfizetési feltételek mellett. Dús választék kerékpár és varrógépek, valamint felszerelési czikkekben. Szakszerű nagy javítóműhely kerékpárok és varrógépek részére. 1151-8 Árjegyzék ingyen és bérmentve. ^cücic3tcic3llcalc5llcallcallcDllcalCDllcic3llC3lcicDlcalcallcalcallcicDlc3llC3lcallc3fcaic3llcallCDtC3lcDtcalcDllcicif X •X •X •X *-X •X •X ■X *8 ■X * •X X X X X X X X Szives tudomásul! Van szerencsém a nagyérdemű közönség szives tndomására adni, hogy mindennemű szobafestő és mázoló munkákat ■ u. m. czimfeiiratok, márvány és mindenféle farost flóder-után zatokat olaj bazinban, sirrácsozat, aranyozást és bronzoló mun­kákat, valamint homlokozatok festését olajban és agyag festékkel a legcsinosabb kivitelben, szolid feltételek mellett elvállalok és azokat stylszerü és modern kivitelben készítem el. Saját találmányi! kitűnő minőségű iskolai iró és számoló táblák festését ajánlom a tisztelt tanitó urnák szives figyelmébe. A nagyérdemű közönség szives pártfogásába ajánlva magam kitűnő tisztelettel 119Kransz Jakab szobafestő és mázoló. Lakásom Gyulán, Kossuth Lajos tér a kis kápolnával szemben, Uferbach-fele házban. tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt tt ^CD||C3||C3||C3KC3|C3||C3||C3|C3|C3)|C3|n||C3|C3|C3|C9|C3|C3||C3|C3|C3|C3HC3||C3||C3|C3|C3|C3|C3|C3|C3|C3||C3j|C3|C3|C3|Cy^ Szerencse kell az embernek! A negyedik magyar királyi szabadalmazott osztálysorsjáték I oszt sorsjegyei már kiadat­tak és mi az időközben előjegyzett megrendelések eszközlését megkezdtük. A n így mérvű szerencse eredményeinek köszönhetjük, hogy hozzánk oly nagy számban érkeznek megrendelések. Mintán Fortuna már előzetesen is kedveskedett nekünk, most újból szerencsénk volt, ameny- nyiben a mostani 3. és 4. osztálynál a 80.00Ö és 90.000 koronás főnyereményeket mi fizettük ki vevőinknek. Nem is egészen 17s év alatt nálunk körülbelül egy és egy fél millió koronát nyertek. Szigorúan reális es pontos kiszolgálásunknál fogva vevőinknél bel- és külföldön a legna­gyobb bizalmat nyertük el. Ennélfogva kérjük, hogy újonnan belépő vevőink is ajándékozzanak meg bizalmukkal és kíséreljék meg szerencséjük megalapítását egy sorsjegynek minél előbbi megrendelése által. Tanácsos a megrendelést minél előbb beküldeni hozzánk, mert igy előreláthatólag abban a helyzetben leszünk, hogy a rendelést azonnal eszközöljük, ha a megbízást folyó évi április hó 9-éig kézhez kapjuk. A negyedik magyar királyi szabadalmazott osztálysorsjáték tervének beosztása ugyanaz, mint a harmadiknál volt és a 6. osztályban húzás alá kerülő nyeremények sorozatát alant közöljük. A betétek is ugyanazok maradtak és az I. osztály sorsjegyeinek ára a következő: Vi ere­deti sorsjegy 6 frt. 'h eredeti sorsjegy 3 frt, V« eredeti sorsjegy I frt 50, Vs eredeti sorsjegy frt -.75 — A befizetések postautalványon küldhetők, vagy mi utánvéttel küldjük a sorsjegyeket. A magyar királyi szabadalmazott osztálysorsjáték 50,000 nyereménye a következő A hi­vatalos tervezet 9. §. értelmében szerencsés esetben 1,000.000 korona. A főnyeremények: különö­sen 1 jutalom 600.000 korona, l főnyeremény 400.000 korona. 1 nyeremény 200.000 kor., 2 nye­remény á 100.000 korona 200.003 korona, 1 nyeremény á 90.000 korona, 1 nyeremény á 80.000 korona, 1 nyeremény á 70.000 korona, 2 nyeremény á 60.000 korona 120.000, 1 nyeremény á 40.000 korona, 5 nyeremény á 30.000 korona 150,000, 1 nyeremény á 25.000 korona, 31 nyere­mény á 10.000 korona 310.000, 67 nyeremény á 5.000 kor., 335.000, 3 nyeremény á 3.000 kor., 9.000, 432 nyeremény á 2.000 korona 864 000, 763 nyeremény á 1000 korona, 763.000, 1238 nye­remény á 500 korona, 619 000, 90 nyeremény á 300 korona, 27000, 31700 nyeremény á 200 kor., 6.340.000, 3900 nyeremény á 170 korona, 663.000, 4900 nyeremény á 130 kor. 637.000, 50 nye­remény á 100 korona, 5000, 3900 nyeremény á 80 korona, 312 000, 2900 nyeremény á 40 korona, 116.005, 50,000 nyeremény és jutalom 13.160 000 korona értékben, melyek hat osztályban sorsol- tatnak ki és készpénzben lesznek fizetve, csakhogy szerencse kell az embernek! Török A. és Társa nemzetközi sorsjegyiroda, a m. kir. szabad, osztálysorsjáték főelárusitója 96 3—3 Budapest, Váczi-körut 4 A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom