Békés, 1899 (31. évfolyam, 3-53. szám)

1899-10-22 / 43. szám

XXXI. évfolyam

43-1 k szám. Gyula, 1899. október 22-én.

____________________________________________ » - ~

T~ "1

Szerkesztőség:

Templom-tér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intózendők.

f

f

r ^

Kiadóhivatal:

1

T

F

1

ZJ

Templomtér, Dobay Ferencz háza és könyvkereskedése, hova a hír- . detések és nyilt-téri közlemények küldendők.

Kéziratok nem adatnak vissza.

11

■ j

I

1 J v 1

_

Előf

izetési di]:

Egész évre . . . 5 frt — kr. Fél évre . . . . 2 „ 50 „ Évnegyedre ... 1 „ 25 .

1

Is

_____J .

L ^ ™

L

_____* 9

Hi

rdetések

Társadalmi és

közgazdászat! hetilap.

szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban.

Egyes szám ára 10 kr.

Megjelenik minden vasárnap.

Felelős szerkesztő: 6 b. n ID á v i d.Nyilt-tér sora 10 kr.

^ —A

A szatócsok kérvénye.

Az 1899. évi XXV. t.-ez.-ben foglalt uj italmérósi törvény a kiskereskedőknek amúgy * is nagyon szorongatott helyzetét még elviselhetlenebbé teszi; nevezetesen az új törvény a szatócsoknak, a vegyes- és kiskereskedőknek az italmérést csak rendkívül szigorú korlátozások mellett engedi meg és hogy többet ne említsünk, az úgynevezett gabonapálinka, valamint a többi olcsóbbfajta szeszesitalok elárusitását egyátalán megtiltja a nevezetteknek, a mi által ezen illetők fő- czikke megszűnvén, határozottan állítható, hogy ezentúl a szatócsüzletek teljesen tönkremennek, különösen ha figyelembe vesszük a törvényt kiegészítő miniszteri utasítás azon rendelkezését is, mely szerint a szatócsok által ezentúl csak 1 forint, illetőleg 80 kr. liter értékű szeszes italok lesznek elárusíthatok.

Országszerte mozgalom indult a szatócsok körében, a lételüket, megélhetésüket fenyegető törvény, illetőleg miniszteri rendelet intézkedéseinek megszüntetése, vagy legalább enyhitóse érdekében. A gyulai szatócsok is mozgalmat indítottak ily irányban, mely az alább közölt memorandumban nyilvánul. A pénzügyminiszterhez intézett ezen emlékiratot egy 9 tagú küldöttség nyújtotta át folyó hó 15-én délelőtt Csák György kir. tanácsos pénzügyigazgatónak. A küldöttség vezetésére az érdekeltek által felkért Weisz Mór, a kereskedők és szatócsok nevében meleg szavakkal ajánlotta a kérelmet a pénz- ügyigazgató figyelmébe, kérve annak támogatását és jóindulatú véleményezés melletti felterjesztését. Csák György pénzügyigazgató a küldöttséget a legszivélyesebben fogadta s megígérte, hogy a kérvényt pártolólag fogja a miniszterhez felterjeszteni.

Maga az emlékirat következő

Nagyméltóságu

Dr. Lukács László m. kir. 'pénzügyminiszter urnák

Budapest.

Kegyelmes Urunk!

Mély megdöbbenéssel vettünk annak idején tudomást Nagyméltóságodnak azon a törvényhozás elé terjesztendő javaslatáról, a mely szerint mi kiskeres kedők és szatócsok, valamint egyáltalán korlátolt

TÄ R C Z iV.

Erzsébet királyné emlékezete.

Irta és elmondotta: Szirmay L. Árpid szarvasi plébános.

Még alig múlt egy éve, midőn nemzetünk szivén mély sebet ütött a démoni szellem bérencz keze, megölvén a legjóságosabb királynét, kinek homloka körül éltében dicskoszorut font a leghűségesebb alattvalók halhatatlan szerelme.

Súlyosan nehezedett reánk a fájdalom, az elpihenő tnartyrsziv vért sajtolt a mi szivünkből is, vérző szivünkkel leborultunk a nagy halott ravatalához, hogy elsírjuk lelkünk megmérhet- len fájdalmát.

A legmélységesebb tengert is meg lehet mérni, de ki méri meg a fájdalomnak azt a feneketlen tengerét, melyet a legjpbb királyné rettenetes halálának kábító hire zúdított reánk. Mint a vihar által koronájától megfosztott bérezi fenyő, mi is a fájdalom vihara által megtörtén álltunk nemzeti gyászos koporsója előtt. — Egész valónkat fagyos borzadály futotta át s csak mély hitünk volt képes a fájdalmas csapást egy különben is martyri élet tragikus sorsával és az isteni Gondviselésnek homályba burkolt intézkedéseivel összhangzásba hozni. Istenbe vetett rendithetlen megnyugvásunk volt az, mi elménk szertelen gondolatait tova űzte.

Nem a testi, a lelki fájdalom az, mely csontig és velőkig hat. A népeknek is van lelkűk, melynek sebére maga a nagy természet jajdulj fel fájdalmában. A szeretet atomjainak miliárd |

engedélylyel biró bimérők, az eddig gyakorolt italméréstől eltiltatni szándékoltattunk és még mielőtt ezen javaslatból törvény lett, panaszainkat és kéréseinket minden uton-módon Nagyméltóságodhoz juttatni igyekeztünk, mert reméltük, hogy kívánságaink méltányosságát belátva, a tervezett változtatásoktól, ha nem is egészen, de legalább részben el fog térni.

Fájdalom, azonban meggyőződtünk, miszerint minden esedezésünk hiába való volt, a javaslat törvényerőre emelkedett és most már csak 2 rövid hó választ el azon időponttól, amely a mi megélhető-, sünk végét, tönkremenésünk kezdetét jelzi.

Kegyelmes Ur!

Igen sok helyről fordultak már e törvénv kihirdetése óta ez ügyben Nagy méltóságodhoz és bizonyára behatóan magyaráztak, érveltek és kérték az enyhítést, mi alólirott gyulai kereskedők, szatócsok és korlátolt kimérők — tehát csak ismételhetünk, de azért mi sem mulaszthatjuk el esdő szavunkat újból felemelni, nem akarunk azon szemrehányásnak kitéve lenni, hogy amidőn létérdekünk forgott szóban, nem igyekeztünk a fenyegető veszély elhárítására minden alkalmat megragadni és ezért bátorkodunk kérésünket mi is előadni és azt Nagyméltóságod becses figyelmébe ajánlani.

Az 1899. évi XXV. t.-cz. rendelkezései’ szerint alulírottaknak, kik nem bírnak korlátlan kimérési joggal, újévtől kezdve meg lesz tiltva a szesz és szeszből készült közönséges pálinkának eladása, illetve kipoharazása és miután a végreh. utasítás 1. §-a szerint, tekintet nélkül a minőségre ezen fogalom alá esik mindazon égetett szeszes ital, amelynek eladási ára literen alóli mennyiségben 2 koronánál, liter vagy azon felüli mennyiségben, 1 korona 60 fillérnél olcsóbb, ezáltal oly korlátozás áll be, amely nekünk az italméréssel való akár fő — akár melléküz- letkénti foglalkozást teljesen lehetetlenné teszi.

A mi vevőink legnagyobb része olyan tisztességesebb gondolkozásu munkás és főldmives emberekből áll, kik az úgynevezett korcsmákba nem szívesen járnak, továbbá azon iparosok, kishivatalnokok és kisgazdákból, kik korcsmába már polgári állásuknál fogva sem igen mehetnek és akik italszükségletüket más egyébbel együtt nálunk szatócsoknál szerezték be.

Mindezen vevőink az úgynevezett szegényebb osztályhoz tartoznak és egyáltalán nincsenek hozzászokva forintos vagy annál is drágább pálinka élvezéséhez és habár a mi magyar népünknél a szeszből készült közönséges pálinka csekély szerepet játszik.

jaiból alakul meg a nemzet lelke. Olyan az, mint a ragyogó égboltozat, mely fénynyel és melegséggel tölti el a nemzet életét, de ha kihűl napja vagy holdja, akkor a gyász és szomorúság éjszakája borul reája.

Mindig hires volt a magyar nemzet szere- tetéről, arról a nemes tulajdonságról, hogy kevés szeretetért is sokkal fizetett s most annak kihűlt szive fölött kel szárnyra panaszom, ki egész szeretetét adta a nemzetnek. A nemzet édesanyját siratja, azt a nemeslelkü nőt, ki meghozta a legszomorubb napokban a vigasztaló reményt, ki szerető leikével felemelte fájdalmából a nemzetet, visszahozta a szomorúság éjszakájába a napsugárt, visszaadta királyának a nemzetet, a nemzetnek a királyt I

Lehetséges-e, hogy ekkora szeretet a halál után szétoszoljék nyom nélkül, mint a szivárvány káprázatos sugarai szétoszolnak nyomtalanul a párás légkörben ? Lehetséges-e, hogy az a nemzet, melynek szive még nem rég vonaglott a fájdalomtól, felocsúdjék fájdalmából a nélküli hogy szeretetét, mely izzó fájdalmának szülőanyja volt, meg ne örökítené? Ha a nagy mak- rokosmosban a mikrokosmos leghaszontalanabb paránya sem pusztulhat el, hanem az átalakulási processusok tömkelegében uj életre és működésre ébred, lehetséges-e akkor az, hogy annak a szeretetnek, mely az egész nemzet egész lelkét betölti, sorsa a halál után kevesebb : enyészet legyen ? Nem! Hisz a szeretet halhatatlan.

A magyar nemzet, melynek kegyelete és hálája a honszerelem kisebb hőseit is a nemzeti

annál nagyobb szükségleti czikk nálunk a törköly, seprő és szilva pálinka, melynek ára akár literekben, akár decziliterekben kiszolgálva rendszerint 60 kraj- czár 1 korona 20 fillér, ezeknek finomabb fajtái pedig — a melyek azonban túlnyomóan csak poharanként, vagy decziliterenként kerülnek eladásra, szintén alatta maradnak a törvényben meghatározott minimális árnak.

Mi tehát a szeszből készült közönséges pálinkán kívül a törköly és seprüáthuzatnak, valamint törköly, seprű és szilvapálinkának az eladásától is el vagyunk tiltva és miután azon része a fogyasztó publikumnak, amely egy decziüter pálinkáért 20 fillért vagy annál is. többet adhat, nem szokott olyat a . szatócsnál venni, tehát a fogyasztók egyik része — a melyiknek adhatnánk — nem jön hozzánk, a másik résznek pedig, a mely hozzánk jönne, nem adhatunk, reánk nézve az italmérés értéke egyszerűen megszűnik, mi azzal tovább nem foglalkozhatunk. Ennek folytán vevőink legnagyobb részét el fogjuk veszíteni, azok részben a korcsmákba fognak szorulni, részben pedig azon nagyobb kereskedőkhöz fognak járni, kik külön helyiséggel rendelkezvén, korlátlan kimérés gyakorlására már engedélylyel bírnak.

Az italeladás megszűnésével a dohányáruda is értékét fogja nálunk veszíteni és miután ezen két czikk vonzotta leginkább vevőinket és képezte eddig forgalmunknak legnagyobb részét, e percztől kezdve tönkrement embereknek tekinthetjük magunkat, mert az eddigi megélhetési módtól meg lettünk fosztva,

Ez a rideg tényállás, igy van ez és nem máskép.

Mint a pusztulásra Ítélt polgárok azonban azt kérdezzük magunktól, de Nagyméltóságodtol is, miért kellett ennek igy lenni, miért kell az ország 30.000 adófizető polgárának eddigi tisztességes megélhetését lehetetlenné tenni, miért kell azok legnagyobb részét — mert a szatócs és kiskereskedő nem igen szerzett vagyont, örült ha megélhetett, — családjaikkal együtt a bizonytalan jövőnek, sokat közülök a nyomornak kitenni?

Ha a mi felfogásunk szerint erre bármilyen elfogadható indokokat találhatnánk, akkor megadással vennők a csapást, de a reánk vonatkozó intézkedések értelmét, vagy indító okait még megérteni sem vagyunk képesek. A törvény javaslat indokolásában annak idején az iszákosság korlátozása meg volt ugyan említve, de ezen indokot a legjobb akarattal sem tudjuk helyesnek találni, mert épen mi tudjuk legjobban, hogy a hozzánk szokott vevő közönség nem tartozott a részegeskedő közé, de arra

pantheonig növesztette, engedhetne-e egy parányit is az enyészetnek annak fenségéből és emlékéből, a ki egy emberöltőn át a nemzeti megújhodásnak és felvirulásnak bátorító nemtője volt. Ha a vallásos szív sz. áhítattal tud adózni mindazon adományért, mely érdemén kívül az Isten kegyelméből jön : kétszeresen kell, hogy minden magyar a kegyelet maradandó zálogával adózzék azon nagy szív emlékének, melynek velünk együtt érző fohászai áldást hozó imává váltak.

A mélységes fájdalom első hevében hasonló érzés adhatta a legelső magyar ember ajkaira az örökké emlékezetes szavakat: Ennek a rendkívüli nőnek emlékét rendkívüli módon fogom megörökíteni!

A drága halott, mint a leáldozó nap, utolsó sugaraival is melegített és termékenyített. Kiömlő szivvérének melegével újabb szövetséget kötött a király és a nemzet szive között: a fájdalom , szövetségét.

A nemzet megértette királyának szavát, a nemzetnek irányadásra hivatott jobbjai, hazánk lelkes fiai és leányai, mintegy ihletve a nagy halott szellemétől, a kegyeletes megemlékezés és hála megörökítésének oly módját választották, mely legméltóbb a gyászosan elhunyt királyné elévülhetlen emlékéhez, a nemzet halhatatlan szeretetéhez. — Felhívást bocsátottak a nemzethez: Emeljünk Erzsébet királynénk emlékére templomot, melyben örökké imádtassék az oltári szentség 1

Mily fenséges eszme, lelket felemelő krisztusi gondolat, mely meggyőzi a halált, a fájdaligen alapos a kilátás, hogy ha az most nagy részben a korcsmára lesz utalva, ott bőven kínálkozik majd az alkalom az iszákossági hajlam növelésére és fejlesztésére, ott sűrűn lesz czimbora és. marasztaló koma és mig náiunk a kimérés helyisége és jellege sem engedte meg a vendégek hosszabb ideig való tartózkodását és magunk is tekintettel másnemű elfoglaltságunkra és nem ivó vevőinkre, igyekeztünk az ivó embert minél gyorsabban kiszolgálni és útnak ereszteni, addig a korcsma tulajdonosa mindent elkövet, minden eszközt igénybe vesz, csakhogy az odaérkezett vendéget minél tovább magánál tartsa és minél nagyobb költekezésre bírja, a mely proczedura végkövetkezményeiben úgy erkölcsi mint közgazda- sági szempontból csak káros befolyással lesz népünkre.

Azonkívül hogy a hangoztatott erkölcsi siker nem lehet és nem is lesz elérve, nagyon érzékeny veszteséget fog a magas kincstár szenvedni azáltal, hogy az italmérési illetékek kevesebbet fognak jövedelmezni, valamint azáltal, hogy a mi és hozzánk hasonló többi szatócs és korlátolt kimérő adózási képessége óriási módon meg fog csökkenni, amely csökkenés évekre ki fog hatni.

Ha már most sem erkölcsi, sem közgazdasági szempont, de még az államkincstár érdeke sem kívánja és indokolja az italmérésnél czélba vett ezen megszorításokat, — ha tekintetbe vesszük, hogy a kiskereskedők és szatócsok már a régebbi időkben is gyakorolták az ital eladást, az újabb időkben pedig mindenféle könnyítések voltak az italmérés tekintetében megadva és miután tudjuk, hogy a magas kincstár érdekei általunk mily lelkiismeretesen és hathatóan voltak mindig támogatva, valamint hogy semmi okot sem szolgáltattunk egy, évtizedeken át megadva volt jog hirtelen elvonására, azon alázatos kérdést bátorkodunk feltenni, mi indokolja hát egyátalán a mi tönkretételünket, a mely még az állam- kincstár nyilvánvaló károsodásával is jár ?

Kegyelmes Urunk 1

Nem hihetjük, hogy Nagyméltóságod annyi kérés után, melylyel az ország minden részéből elébe járulnak, teljesen elzárkózzék az előadott sérelmek orvoslása elöl; nem tételezhetjük fel azt, hogy egy, mivel sem indokolható és az ország egy igen tekintélyes adófizető osztályát mélyen sújtó intézkedést a kellő felvilágosítások utján se legyen hajlandó változtatni vagy enyhíteni és ezért kérjük Nagyméltóságodat :

Kegyeskedjék az 1899. évi XXV. t.-oz. reánk vonatkozó fentebb sérelmezett pontját vagy teljesen megváltoztatni, vagy legrosszabb esetben olykép Diómat, magát a feledést. A kegyelet birodalmának nincsen nagyobb ellensége, mint a lassan emésztő emberi gyengeség : a feledés. — Még az emberek szemünk előtt vannak, gondolunk reájuk, szeretjük őket, de ha egyet lép az idő, ha a tér közénk és közéjük veti az elválás bus fátyolát, elhalványodnak s még a legszomorubb eseményekből is, a legragyogóbb telkekből is, a mi egy századot legjobban megrázott vagy legjobban megbüvölt, két-három nemzedék után mi lesz: .álmodott álom“, mondja a költő.

Meg is tett minden időben mindent az ember, hogy a feledés ellen küzdjön. — Nagy elhunytjai emlékezetének szobrokat állított, pyra- misokat emelt, óriási sziklatömböket hengerge- tett össze, emlékműveket épített. De mindez csak kő és márvány, — hideg márvány!

Az elhunyt drága lélek földi emlékezetére és örök üdvösségére templomot emelni, az elhunytnak kedves virágaival ékesített oltáron, ott, hol az emberi nem legkinosabban szenvedett Marytrja, az örök szeretet lakozik, a vérontás nélküli áldozat időtlen időkre ható áldásainak erejével, Isten imádás által lélekben és igazságban szivünk szerettével naponkint egyesülni, szenten és üdvösségesen imádkozni a fájdalmak között elfáradt lélek örök nyugalmáért: — ez a kegyeletes megemlékezés oly fenséges módja, mely nem az emberi agy találékonyságából, nem az emberi szív sejtelmeiből, hanem az örök szeretetnek, Jézus szent szivének titokteljes jóságából és akaratából származik.

S ezt megvalósitani, ez a czélja a nemzethez bocsátott felhívásnak.

Lapunk mai szúmúlaoz fél Ív melléklet van csatolva.

«