Békés, 1898 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1898-10-16 / 42. szám

T Keller Imre a város feltételeit nem tartja sza­batosoknak és ha már jóváhagyatik a város hatá­rozata, kívánja, hogy a feltételek a vármegye hoz­zájárulásának, feltételeivel összhangra hozassanak. Gallacz János szintén a város határozatának jóváhagyása mellett érvel és azt óhajtja, hogy a feltételek közé a vonalnak az arad-Csanádi vasúttal való összekapcsolása vétessék fel. Haviár Lajos ezt a feltételt épen az ügy érde­kében mellőzné; ő különben Bemmi veszélyt nem lát fenforogni abban ha a város újból tárgyalja az ügyet, azért hozzájárul a javaslathoz. A vitában résztvevők ismételt felszólalása után a javaslat mellőzésével a közgyűlés jóváhagyta a város határozatát, a feltételeket oda módosítván hogy engedélyesek az engedélyokiratot 1899. óv deczember hó 31-ig bemutatni és a vonalon 1901 óv végéig a forgalmat megnyitni tartoznak. Gyulavári községnek a vasút segélyezése tár gyában hozott határozatától alaki hiányok miatt i jóváhagyást megtagadták. Békési ügyek. Békés községnek azon határozata, melyben az első jegyző javadalmában a természetben való illet­ményeket készpénzre változtatta át, az állandó választmány javasolta, hogy a javadalom 1200 frt fizetésben 400 frt lakbérben és az eddiggi tűzifa- járandóságban állapíttassák meg. Ezzel szemben Kecskemétiig Ferencz elégnek tartja a jelenlegi fizetését és azt azért sem emelné, mert akkor nem lesz arányban a többi jegyző illet­ményével. Hajnal István hozzájárul a javaslathoz. Dr. Fábry Sándor alispán óhajtaná, hogy egy olyan nagy község még magasabb fizetést adjon az első jegyzőnek, kire az egész község vezetése van bízva és ezzel biztosítaná megfelelő egyének pályázását és azt, hogy az első jegyző anyagi gondoktól men­ten egész idejét és tevékenységét a közügyeknek szentelné. Békés községnek jelenlegi viszonyai mellett nagy szüksége van ily szellemi vezetőre és azért kéri a békési bizottsági tagokat, hogy fogad ják el a vármegye határozatát. G. Varga András nőm adna most nagyobb fizetést; majd ha tudják ki lesz a jegyző és látják, hogy megérdemli, akkor felemelheti a község a fizetését. A többség elfogadta az állandó választmány javaslatát. Békés község a felállítandó 6 osztályú állami elemi fiúiskola czéljaira épület emelését és a dolog kiadások fedezését határozta el. Az állandó választ mány a dr. Igaz Pál által megfelebbezetl határo zatnak jóváhagyását javasolta. Itt ismét Kecskemétiig Ferencz szólalt fel a javaslat ellen, hosszadalmas beszédben bizonyítgatva, hogy az állami iskolára Békésen szükség nincs és hogy Békés község va­gyoni viszonyai ily felesleges kiadásokat nem en­gednek meg. Dr. Hajnal Istvánnak az előbbi szóno­kot czáfoló felszólalása után a javaslatot elfogadták. Békés község egy Ízben elhatározta a szűk községházának kibővítését, újabban azonban a kibő­vítés elhalasztását mondotta ki. A közgyűlés az újabb határozat feloldásával felhívta a községet, hogy a községi hivatalok jó elhelyezéséről gondos­kodjék. Kisebb ügyek. Csorvás község határozatának megváltoztatásá­val Kolpaszky László volt községi jegyzőt előre felvett fizetésének visszaadása alól felmentették. A Füzes-Gyarmat községben megejtett irnok- választást Lázár Gergely és társai felebbezésének elutasításával jóváhagyták. Németh Kálmán jegyző felebbezésének helyt adva, a bizottság Tót-Komlós községet a községi vagyonok szabályszerű kezelésére és az éjjeli őrkö­dés újjászervezésére kötelezte. Dr. Glaser Károly felebbezése folytán a •puszta-földvári községi orvos fizetését évi 600 írtban állapították meg. Jóváhagyta a közgyűlés Füzes-Gyarmat köz­ségnek a Bucsa-telep közigazgatási rendezése, egy uj jegyzői, orvosi, albirói és rendőri állások szer­vezése tárgyában hozott határozatait, valamint Puszta-Földvár, Nagy-Szénás és Vésztő községeknek takarókmagtárak létesítéséről szóló szabályrende­leteit. A szarvasi főszolgabírói hivatal részére az eddigi helyiségeket évi 200 forintért kibérelni el­határozták. Jóváhagyta a közgyűlés Gyula városnak az uj törvényszéki palota környékének csatornázására az utczák kövezésénél felmerült tulkiadások fede zésére és a városnak 18,000 forint költséggel leendő csatornázására vonatkozó határozatait és a házaló kereskedés eltiltása tárgyában alkotott szabályren­deletét. A városi rendőrkapitány felebbezésének helyt adva, felhívta a közgyűlés Gyula város képviselő testületét, hogy a cselédnyilvántartás behozatalát újból tárgyalja és keressen módot annak létesit- hetésére. Krizsán András és társai felebbezésének eluta sitásával a közgyűlés némi módosítással jóváhagyta Gyula városnak az országos es hetivásárokra vénát kozó szabályrendeletét. Gyula városnak az „Erzsébet-ápolda“ telkénél az elme-gyógyintézet czéljaira való átengedését ki mondó határozatát jóváhagyták. Hasonlóan jóváhagyást nyert Csaba községnek több adásvételi és bérleti szerződése és a házaló kereskedés eltiltása tárgyában alkotott szabályren oelete, Szeghalom községnek a második ártézi kút úráBa, 9000 forint kölcsön felvétele és a vendéglő­telek vételárának fedezése tárgyában hozott hatá­rozatai ; K,-Ladány községnek egy ártézi és két Northon-fóle kút fúrása, a végrehajtói állás szer­vezésére vonatkozó határozatai; Mezóberény, Endrőd, Sámson és Vésztő községek szervezési, TJj-Kigyós község fizetési, Kondoros község .rendőrségi sza­bályrendeletei, Vésztő községnek a községi orvos lakbérének felemelése, a mezőőrök drágasági pót­léka, Nagyszénás községnek Torkos László jegyző személyi pótléka, Csorvás községnek 6000 frtj Vésztő községnek 5000 frt kölcsön felvétele tárgyában ho­zott határozatai és több-kisebb községi vagyonkeze­lési ügy. Füzes-Gyarmat községnek az uj vasúti álló máshoz vezető út kiépítése iránti kérelmét eluta­sították. Krcsmarik János részére 6 heti, Rohoska Mi­hály részére 25 napi, Gyöngyössy László, Szilágyi László és Varga Károly részére 3—3 havi és Ónodi Illés részére egy évi szabadságidőt engedélyeztek. A csabai tornaegylet segély iránti kérvényét a közművelődési bizottságnak adták ki véleményezés végett. A bérkocsi iparról szóló megyei szabályren­deletet oda módosították, hogy a bérkocsik számát a községi képviselőtestületek állapítsák meg. Ssilágyi László részére 50 frt segélyt, Hölczer Kálmán kapusnak 25 frt drágasági pótlékot szava­zott meg a közgyűlés és utalványozta néh. Osváth Endre temetkezési járulékát. Még egy nagy csapat számadási ügy elintézése után délután 5 órakor véget ért a vármegye rendes közgyűlésé, melyen rég nem tapasztalt érdeklődést konstatálhatunk a bizottsági tagok részéről. A jegy­zőkönyvek hitelesítése csütörtökön d. e. történt meg. Eire Előfizetőink figyelmébe. Lapunk mai számá­hoz mellékelten kapják 1 helybeli és vidéki elő­fizetőink az »Otthon“ czimü képea folyóirat első füzetjét. Miután ez első mutatvány füzet elvállalása semmi kötelezettséggel nem jár, igen kérjük t. előfizetőinket annak bővebb áttekintésére s mai előfizetési f elhív ásun k figyelemre méltatására. Azou t. előfizetőink, kik mai előfizetési felhívásunk értelmében az Otthon további példányaira is igényt tartanak, kegyeskedjenek azt velünk tudatni és pedig vidéki előfizetőink levelezőlapon, helybeliek a lapkihordó utján. Bizton reméljük, hogy e rend­kívüli kedvezmény, melylyel t. előfizetőinknek kedveskedni akarunk, t. előfizetőink soraiban köz örömre és pártolásra talál. — Az Otthon második füzete még e hó folyamán expediáivá lesz az arra igényt tartóknak.-Pálffy Albert emlékezete. Békésvármegye köz művelődési egyesülete, mint az a lapunk más helyén iözölt jegyzőkönyvből kitűnik, vasárnap délután tartott igazgató választmányi ülésében elhatározta, hogy Pálffy Albert, a márcziusi ifjúság és a tizek tagja, a hírneves publicista és jeles regényíró szülő­házát emléktáblával jelöli meg. Városunk kiváló fia tudvalevőleg a volt Kígyó most Terényi Lajos utcza ama házában született, amely a nyár folya­mán épült fel óvodának. Kóhn Dávid titkár ez ügy ben folyó hó 11-én Budapesten.felkereste Gyulai Pált, a Kisfaludy társaság tudós elnökét és a köz­művelődési egyesület nevében felkérte őt az emlék­tábla leleplezési ünnepélyen való személyes részvé­telre, s a felavató beszéd tartására, mire a jeles ró, kit tudvalevőleg a legszorosabb baráti kötelék fűzött Pálffy Alberthoz, a legnagyobb készséggel vállalkozott, csupán ama óhaját nyilvánítván, hogy az emléktábla felavató ünnepély tavaszra halasztas- sék. A tábla feliratát Szász Károly jeles írónk szövegezi, a Pálffy Albert relief képét is ábrázoló fehér márvány emléktábla kivitele iránt pedig Kóhn Dávid titkár Kallós Edével, a Gyulai Erkel szobor művész alkotójával lépett érintkezésbe, ki erre szintén a legelőnyösebb feltételek mellett váltako­zik. A közművelődési egyesület impozáns ünnepélylyó avatja Pálffy Albert emlékének megörökítését és az ünnepély jelentőségét emelni fogja, hogy azon A Magyar tudományos Akadémia s Kisfaludy társa­ság is képviselve lesznek. Bokréta ünnepély. Gyulaváros büszkesége, az épülő törvényszéki palota, melyet Robelly és Szilágyi szegedi építészek Politzer mérnök művezetése alatt építtetnek, most már csaknem egészen tető alatt van. A hatalmas arányú épület, mely büszkén emelkedik a Sugárúton, a legkényesebb ízlést is kielégítő harmonikus arányaival biztos zálogaként a megyei székhely — Gyula városa-konszolidáczió- jának, s mely jóformán a polgárok szemei előtt épült nagyra, építkezése minden stádiumában a polgárok büszke szemlélésétől és lelkes érdeklődé­sétől kisérve, a héten avattatik föl ünnepélyesen mint kész épület, a szerdán délután 4 órakor meg tartandó bokréta ünnepélyén. — Az ünnepélyre az igazságügyminiszterium 400 frtot adott a munkások közt jutalomként leendő kiosztásra, mig a vállal­kozó czég — melynek Ízlését, szolidságát s a mű­vezető szakértelmét a kész épület szemlélésekor melegen elismerjük és méltatjuk — gavallérosan megvendégeli ugyanez alkalomból a derék munká­sokat az építkezés dolgozó kezeit. A szép ünne pélyre, — mely a szokásos czeremóniákkal fog végbemenni — meghivattak a vármegye főispánja a vármegye tisztikara, a kir. törvényszék, kir pénzügyigazgatóság kir. államépitészeti és folyam­mérnöki hivatalok és GyulavároBa tanácsa. A kész épület belső berendezése a tél folyamán történik úgy, hogy a belső építkezés — rendkívüli zord időt kivéve — egész télen át folytattatik. Népies gazdasági előadások. Darányi Ignácz kereskedelmi miniszter ez évben is a békésmegyei gazdasági egyletet kérte föl előadások tartására. Az egyletet az a czél vezette, hogy a megye mind azon községeiben, hol a múlt évben előadások nem tartattak, fognak előadásokat rendezni s igy Gyula, Csaba, Békés, Szarvas, Körös-Ladány, Körös- Tarosa, Doboz, Gyula-Vári, Kondoros, Békós-Szt.- András, Öcsöd és Bánfalván lesznek előadások. Összesen harmincz népies gazdasági előadások! lesznek. Az előadásokat rendező Zlinszky István gazdasági egyleti titkárt az a őzéi vezette, hogy a gazdasági és ismeretszerzés azon ügyei tárgyaltáé sanak, melyek aktualitásuk révén számot tartanak a gazdák érdeklődésére, igy a szövetkezeti ügy, a munkás-törvény, a kukoriczamoly és sok más fog e népies előadásokon megbeszéltetni. Itt közöljük, hogy a vármegye alispánja rendkívül buzditja az elöljárókat egy, most kiadott körrendeletében, hogy ezen népies előadásoknak minél nagyobb mérvben igyekezzenek czéljait elősegíteni. Névváltoztatások. A belügyminiszter megen­gedte, hogy Müller Ferencz puszta-földvári lakóé Molnár- ra, Betyár János puszta-földvári lakóé Borsodi-in, Kesselgruber János szarvasi lakos Kér- tesz-re, Schwartz József békési lakos Szántó-ve, Sichermann József mező-berényi lakos Szilágyi-ra, Pavelka András kótegyházi lakos Pataki-ra él Szodlacsek Gyula csorvási lakos Szász-ra. változtas sák át vezetéknevüket. A remetei kőröshid vashiddal való kicseréié séhez Biharvármegye, a ki a hídnak fele részbei tulajdonosa és fentartója, nem járult hozzá. I szomszédos megye közgyűlése a legutóbb megtar tott helyszíni tárgyalás eredménye alapján vett tárgyalás alá az ügyet ós nem nyilatkozott hajtan dónak egy uj vashid építésére, mert szerinte hullámtéri hid teljesen jókarban van, a mede feletti hid pedig megfelelő fentartás mellett mé hosszú ideig használható. Az elutasítás indokai ke zött azt is felhozza Biharvármegye, hogy a menj nyiben egy nagy vashidra árvédelmi okokból va szükség, az építés költségeit az ármentesitő társi ' latok viseljék, ügy látszik tehát, hogy Biharvái- megye konzekvens magához és ellenkezése folyté l a remetei hid is arra a sorsra jut, mint az utna Sarkadig való kiépítése. És még csodálkozna rajta, hogy Sarkad Biharvármegyétől elakar szakadn A vármegyei földmives iskola jövő évi költség 3 vetését a földmivelésügyi miniszter jóváhagyta éi t a hiányok fedezésére az iskolai bizottság által kér . 3000 forint évi segélyt a jövő évre is megadta. A szarvasi nemzeti szövetség ünnepélyes ala­kuló közgyűlését ma délután 4 órakor tartja meg A közgyűlés nagy ünnepélyességgel fog végbe menni, melyre e hót folyamán nagyban készülőd tek a szarvasiak. A közgyűlésen jelen lesz a vár megye fő- és alispánja, tanfelügyelője és ország- gyűlési képviselői, valamint a vidék előkelősége. I központ képviseletében leutaztak : Dr. Herczeg, Mihály elnök, Dr. Barabás Béla, Dr. Komlós Ferencz országgyűlési képviselők, Dr. Kiss Jáno egyetemi tanár, Dr. Barthos Andor társelnök, mi niszteri titkár, Dr. Kriváchy Géza igazgató, 2—3 igazgatósági tag és a „Nemzeti Szemle“ képvisele­tében Erdélyi Lajos szerkesztő. — Az ünnepélyes közgyűlés délután 4 órakor veszi kezdetét. Köz­gyűlés ntán este 7 órakor az ott időző Halmay színtársulata díszelőadást tart, este 9 órakor pedig \közvacsora tartatik. Lapunk a szarvasi ünnepsége ken külön tudósítóval képviselteti magát. Eljegyzések. Katona Elek m. kir. honvéd- főhadnagy, a gyulai tisztikar egyik általánosan kedvelt tagja, a héten váltott jegyet Schmidt belli­vel, Schmidt József, takarékpénztári tisztviselő szép és kedves leányával. — Békésen Debreczeni Károly gyógyszerész eljegyezte Hajnal Gizikét, Dr. Hajnal Albert várm. tb. főorvos, kigyósi orvos szép és művelt leányát. Az ifjú párok fogadják szerencse- kivánatunkat! Eljegyzés. Gyulaváros közszeretet és becsülés­ben álló derék polgárának Fürdők István nyug. ezredesnek bájos és müveit leányát Gizikét elje­gyezte Jovanovics Döme m. kir. honvéd főhadnagy m. kir. honvédelmi minisztériumi tisztviselő. A nagy számú tisztelők és jó barátok táborához sorakozva mi is őszinte jókivánatunkat fűzzük e frigy kötéshez Esküvők. Balogh János, gyulai ev. ref. tanító hó 11-én esküdött örök hűséget Bagoly Gizellá nak, Bagoly Ferencz gyula-várii tanító szép és ked­ves leányának a gyula-várii ev. ref. templomban. — Békésén Dr. Kovács László m.-berényi fiatal ügy­véd e hó 5-én vezette oltárhoz bájos menyasszo nyát, Buchwald Margitot, özv. Buchwald JózBefné szép és művelt leányát. Az esketési szertartást Hajnal Elek karczagi ev. ref. lelkész, a vőlegény nagybátyja végezte. Násznagyok dr. Hajnal István m. tb. főorvos és Henszlmann Elek békési orvos voltak. A jegyzői szigorlat írásbeli része csütörtökön a szóbeli vizsgálat pedig pénteken folyt le a várme- házán, ez utóbbi a jelentkezők nagy 6záma ^lytán két bizottság előtt, a melyek egyikében dr. Fábry Sándor alispán, másikában dr. Bodoky Zoltán fő jegyző látta el az elnöki tisztet. Tiz vizsgázó közü heten nyerték el a jegyzői oklevelet e's pedig kitűnő készültséget mutattak : Aszalay Gyula (Doboz), loth László (Gyoma), és Piltz Mihály (Mező-berény) kivülők egyhangúlag képesittették még Mányi Gyula (Gyoma) és Kunoss István (Tót-komlós), mig egy­szerűen képesítettek Kalandra Gyula (K. Ladány) és Valentinyi Sándor (Tótkomlós) A közköltő. Nem a városi budgetben viharokat támasztani szokott közköltőről, hanem Hazafi Veray Jánosról (van-e ki e nevet nem ismeri ?) van szó, a „megrovási kalandok“ nagynevű úttörőjéről, ki a héten megtisztelte látogatásával városunkat, hogy a Kossuth-Széchenyi arczkép-leleplezés alkalmából „Hazafias emléklapot“ szörkesszen ki. A nagyférfiu szerkesztőségünket is megtisztelte látogatásával I miután lapunk közgazdasági tudósítóját kollegiálisán szivére ölelte, és riporterünkéi /háromszor homlokon csókolta, hozzá ogott legújabb ^Életrajzi adataim a jelenben“ czímü rapsodikus ódájának elszavalásáboz, melynek egyik legsikerültebb sora : „Lakásom ott lé ezik, Hol a bűzszag feszkezik“ szerkesztőségünk tagjai körében oly nagy hatást keltett, hogy Veray kollegánk indíttatva érezte magát fejenként három krajczárokat beszedni a hallgatóságtól. Ebbéli szándéka sikerre nem vezet vén, szóbeli megrovási kalandot rögtönzött, melyben lapunk munkatársainak, barátainak és előfizetőinek egyenként és összesen hat-hat arasztos, összesen 576 méternyi fület kívánván, a „Versek“, „Jour themák“, „Hófehérke“, „Egy köny egy mosoly" szerzőinek collegiális üdvözletét hátrahagyván, ru­ganyos léptekkel távozott s szerdán d. u. 8 óra­kor zajos csendben vonatra ült. Az első fecske. Szerkesztőségünk ablaka előtt csütörtök délután megjelent egy ember, aki csal­tatlanabb időjós, az összes időjárást zengő poé- knál és dilettáns Falboknál. Letette a betonjárda siló háromlábú kis katlanját és sárgára festett iikáját, melyből kinyúlik egy lámpásttartó vasrúd, lámpáson aztán minden kétséget kizárólag piros itükkel hirdettetik, hogy hideg van, mert „frisB ■öli maroni“ kapható, Pár perez múlva már vígan ízölgött a friss maroni, az arra sétálók fázósan ízták összébb köpenyüket a gesztenyesütő láttára, ; iskolából kijövő ifjú nemzedék sováran fogta írül az illatos gőzölgésü kis katlant, a maronis nber pedig kezét zsebre dugva, vigan kopogtatta S8ze a csizmája sarkait, kínálván a „félig friss taronit“. Ezzel a tél, habár csak decz, 21-én kez- odik hivatalosan — leszámításával a nemsokára ®ni kezdő hópehelynek, téli zöngeménynek, jég Iá került gyermeknek, jégcsapnak, téli kabát tb.-nek, ünnepélyesen megnyittatott. A békésvármegyei földmives iskolában még üres hely áll rendelkezésre, melyre tanulók e ó 15-ig mehetnek fel — A tanfolyam 2 éves, a elépőnek legalább 16 évesnek és elemi iskolát égzettnek kell lennie. Évenként lakásért, ellátás, ütés, világítás, mosás, gyógykezelés és gyógy- zerekért 120 frt fizetendő. — Az iskola gazdasági Jtiszteket képez, a kisbirtokost pedig gazdaságá- lak jövedelmezőbb es okszerűbb kezelésére képe- iti. — Jelentkezőknek minden irányban felvilágo- útást ad az iskola igazgatósága Csabán. Elmozdított tanító. A békésmegyei ev. egy- tázmegyei törvényszék — mit annak idejében meg­ütünk — elmozdította állásától Raksányi Árpád 'sorvási ev. ref. tanítót azért, mert házassága meg- lötésekor reversálist adott születendő gyermekeinek c. kath. vallásban leendő neveltetése iránt. A na­pokban hagyta helybe az egyházi felettes hatóság — a bányakerületi törvényszék — ez Ítéletet, mely Raksányi ellen végre is hajtatott, ki azonban ellene felebbezéssel sem élt, mert időközben gyulai tanyai tanítónak választatott meg. Megunta az életét. Hégi nóta ez, amely mindig uj marad. Mese arról a szegény leányról, aki bűnbe esik, mert szeret, akit elcsábítanak és megbecs- telenitenek s mig a csábitó gentleman módon fordit hátat és vadászik uj kalandok után, addig a sze­gény meggyalázott leány sülyed, egyre jobban sülyed a lejtőn lefelé, a mig meg nem unja gyalá­zatos életét ós neki nem megy a Körösnek, vagy más módon vet véget elhibázott életének. így tör­tént most is. — Egyik csabai kávéház mosolygó tündére akart megválni az élettől, névszerint Richter Mariska kávéházi kasszírnő j sürgönyutezai lakásán egy zsinórral megakarta magát fojtani. Nem engedték Imeg neki ezt a jótéteményt, hanem rátörték az ajtót a fuldokló leányra és életre hozták őt, hadd viselje tovább a keresztjét. Most a kórházban kínlódik. Halál pajkosságból. Mezőberényben egy pajkos fiú vigyázatlansága ölt meg egy kedves kis hat éves leánykát. Csermák Béla polg. isk. tanuló hajigálódzott az utczán és egy kődarabbal véletlenül úgy ütötte fejbe az arra baladó kis Sejcsik Mariskát, hogy ez azonnal szörnyet halt. Mezőberény község által építeni szándékolt s 2979 frt 74 krral költségeit közvágóhíd építésére |f. hó 3-án a községházánál árlejtés volt. Ajánlatot tettek : Szrukányi Dániel 1 frt 74 kr., Pilz József 4 frt 74 kr. Bereczki Sándor 6 frt 74 kr., Schäfer József 14_ frt 74 kr, Pilz Márton 54 frt 74 kr., ifj Maár Ádám 64 frt 74 kr., Frey Márton 79 frt 74 kr. árengedéssel. Frey Márton mezőberényi kő­művesmester ajánlatát fogadták el. A békési uj takarékpénztár a héten a követ­kező igazgatósági tagokkal alakult meg: Elnök: Kratochvil Gyula, alelnök Deutsch Mór, igazgató­sági tagok Benczúr Sámuel, Konsitzky János, Igaz Pál dr., Baky István, Löwy Jakab, az orosházi takarékpénztár nevében, mely a legtöbb részvényt jegyezte, László Elek dr. Á takarékpénztár no­vember 1-én kezdi meg működését. Helyisége az ipartestületi házban lesz. Leégett cséplőgép. Endrődön Juhász Márton házában volt elhelyezve Brückler Márton gyomai lakos cséplőgépje. A héten az udvaron lévő szin kigyuladt és a benne lévő cséplőgép is a lángok martaléka lett. A gép 1000 frtra biztosítva volt. Megégett gyermek. Kliment Pál csabai lakos tanyásának, Lustyik Jánosnak 6 éves kis leánya a szántóföldön melegedés czéljából rakott tűz mellett játszadozott. Játékközben egy szikra belekapott ruhájába, mire az tüzet fogott. Segélykiáltására összefutottak a tanyabeliek, de a kis leány ek­korra már úgy összeégett, hogy nem lehetett őt az életnek megmenteni, pár óra múlva meghalt. Figyelmeztetünk a lapunk mai számában meg­jelent „Nemzeti Balesetbiztosító“ czimü hirdetésre. A közművelődési egyesület felolvasó ülése. — Október 9. — Múlt -vasárnap délután tartotta a békés­vármegyei közművelődési egyesület felolvasó ülését. Mint már azt lapunkban jeleztük. Oláh György és ifj. Nuszbek Sándor működtek közre e fel­olvasásnál igen szép sikerrel. Noha a közművelődési egyesület nem pa- naszkodhatik közönyről vagy részvétlenségről, ez­úttal még sem volt az a túlzott érdeklődés, ami a múlt felolvasó üléseket jellemezte s ezúttal bizony a terem sem telt meg egészen zsúfolásig, habár szép számú közönség — s a közönség szebbik fele erősen képviselve — vonult a székház termébe. Pontban 4 órakor jelent meg dr. Lukács György főispán a teremben s az elnöki széket elfoglalván, következő szép és költői lendületű beszéddel nyi­totta meg az ülést. Hölgyeim és uraim! Egyesületünk felvette az elejtett fonalat. S fűzni fogja azt tovább. Szorgalmasan fogjuk vármegyénk előkelő községeiben előadásainkat, felolvasásainkat tartani, úgy, a mint azt, hogy bureaucraticus kifejezéssel éljek, a mi hivatali elődünk a Bókésmegyei régészeti egylet annak idején tette volt. Előadásaink sorozatát ebben a teremben kezdettük meg a tavaszszal. Akkor egyesületünk

Next

/
Oldalképek
Tartalom