Békés, 1898 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1898-10-02 / 40. szám

3337—1898. sz. Pályázati hirdetmény Doboz nagyközségben a II-od jegyzői állás, melynek évi javadalmazása 600 frt készpénz, 7»8/100 hektl. búza és 2«/too árpából áll, lemondás folytan ürese­désbe jővén, felhívom mindazokat, kik ezen állást elnyerni óhajt]« <, ^ ogy az ' • ■ I. t.-cz. 6. §-ában előirt minősítést, továbbá eddigi alkalmaztatásukat igazo oo vm nyo kai felszerelt pályázati kérvényüket hozzám bezárólag folyo évi Oktober ho 20-dlkaig nyújtsák be. A választás október hó 22-én fog megtartatni. Gja Ián, 1898. oeptember 29-én. Lukács Endre, főszolgabíró. 268 1—2 ________________________________ Me ghívás. A gyulai böranyag beszerzési szövetkezet folyó hó 10-én azaz hétfőn d. u. 2 óra­kor Szabados István házánál rendkívüli közgyűlést tart, melyre a tagok e he­lyen is tisztelettel meghivatnak és tekintve a tárgy fontosságát megjelenni kéretnek. Gyulán, 1898. október hó 1-én. Kolozsi Péter, Szabados István, igazgató-elnök. jegyző, könyvelő. Tárgy: Az aradi kereskedelmi és iparkamara 4323/898. sz. átiratában közölt felhívás alapján az orszá­gos központi szövetkezetbe: szövetkezetünk mint alapitó tag belépése feletti határozat. 270 1—1 Csak fiatal embereket érdekelheti tadni, hogy a párisi Dr- BŐITON Injectio Orientál már néhány napi használat után elmulasztja még a legrégibb bántálmakat is, fölösleges tehát sental olaj vagy copaiva balzsammal kísérletezni, mert ezek csak a gyomrot rontják és a bajt nem gyógyítják meg. I üveg Boiton Injectio ára I forint. Magyarországi főraktár: Zoltán Béla gyógyszertára BUDAPEST," V., Nagykorona-utcza 23 (Széchényi-tér sarkán) Kapható minden nagyobb gyógyszertárban. Postai megrendelések czime. Zoltán gyógyszertár Budapest. Főrakrár: Gyulán Bodoki Mihály. gyógyszertárában. 8 3—10 Millenniumi kiállítás 1896: Nagy millenniumi érem. STAHEL és LENNER Budapest, Trieur- és Jemezlyukasztó-gyár. Gyár: Katona József-utcza 8. sz., Margithid és nyugati pályaudvar közt. Ajánljuk az általunk gyártott legjobb minőségű: Trieurök : a konkoly és bükkönynek a búza, árpa vagy rozs közüli kiválasztására. Trieurök: a zabnak vagy árpának a búza közüli és a gömbölyű magvak kiválasztására. Lencsetisztitó és osztályozó trieurök: az árpa kiválasztására és a lencse osztályozására. Osztályozó-T rieurök. Szabadalmazott Trieur és osztályozógépek minden gabonafaj tisztítására és tetszés szerinti osztá­lyozására. Elvállalunk Gutjabr és Müller, illetve Mayer rendszerű trieurök csekély költséggel a trieur beküldése mellett ezen szabadalmazott trieu- rökké átalakítását. Malom-Trieurhengerek vagy burkolatai. 184 10—10 Lyukasztott vagy hasított lemezek tetszés szerinti nagyságban ipari vagy gazda­sági czélokra. Árjegyzékek vagy mintakönyvek ingyen és bcrmentve küldetnek. ‘WB Eladó vagy kiadó ház. Gyulán a Károlyi Sándor utczában fekvő 156. számú ház két udvarral, négy szoba, két konyha | minden mellékhelyiséggel, nagy műhely helyiséggel és alsó lakással, mely szoba és konyhából áll szabad kézből azon­nal eladó, vagy előnyös feltételek mellett kiadó. Értekezhetni a házban lakó tulajdonos Gergely Istvánnál. 264 2-3 *23. számú A nagyrománvárosi ház, mely mostanáig óvodának szol­gált, szabad kézből eladó esetleg bérbeadó. Bővebb felvilágosítás kapható Weisz Mór és Társa központi irodá­jában Gyulán. . 266 2_, Nincs többé lábfájás! X XC sem tyúkszem, sem izzadós láb, sem börkeményedés, sem lábdaganat, sem fagyos láb, sem lábégés, rövid idei viselés után megkönnyebbül a járása annak ki czipőjét dr. Högyes- féle az egész világon szabadalmazott Asbest talpbélés­sel látja el. Kettős szövésű 1 frt 20 kr. M w Az Asbesth talpbélés kitűnőségét a legjobban bizonyítja, hogy a cs. és kir. közös hadsereg- mm nek és a magy. kir. honvédségnek eddig 225000 pár szállíttatott. Szétküldés csakis utánvétellel, vagy a pénz előlegcs beküldése és külön ÍO kr. franco. Felvilágosítások, prospectusok és köszönetnyilvánítások ingyen. Párja egyszerű 60 kr. Általános Asbestáru-gyár betéti társaság 114 21—50 BUDAPEST. VI., Sziv-utcza 18. Kapható Gyulán: Deutsch Jakab kereskedésében. Á X I X X X A „NEMZETI" Balesetbiztosító részv.-táraság, Budapesten (Erzsébet-körut 13. szám) Életbiztosítás biztosítást nyújt mindennemű baleset anya­gi következményei ellen, úgymint egyes egyéneket (polgár és katona), gyári és malomalkalmazottakat (munkások és tiszt­viselők), valamint bárkit, hivatás teljesi- sitése közben, vagy azonkívül, utazás alatt, vadászaton, vagy bármely más al­kalommal érhető baleset ellen, a legsza- badelvübb biztosítási feltételek és a leg- jutányosabb díjtételek mellett. orvosi vizsgálat mellett: Mindenféle kom- bináczió szerint az ember életére. Életbiztositás orvosi vizsgrála/t nélls'ü.l (népbiztositás) heti díjfizetéssel 10 fillérről keztlődöleg! (Haláleseti, elérési, kiházasitási és gyermek- biztosítás). Közelebbi felvilágosítást a legkészségesebben nyújt: a „Nemzeti“, az „Első magyar általános biztositó , a Magyar Franczia“ és a „Bécsi biztositó“ minden fő- és alügy- nöksége az osztrák bármely helyiségében. 267 1—3 Megbízható ügyes üzletszerzők felvétetnek. ©@®®©©©©©0©@000©® Kérje, TJ? 'Continental CL űmipam/.^ oilághírU spanyol és portugál/ borait Shérry Portbor Malaga Madara Tarragona sa. Kaphatók az összes finomabb fűszer és csemege kereskedj - sekberi, valamiéit poharanként az előkelőbb szállodák.kávélwzak és oendéglökberv. Sajói fiók: Budapest fi csakis-. IVKossuth-Lajos és Ujoildg uhza sarkán, a Gentry-Casinooai szemben. Gyulán: Ferentzy Alajos füszerkereskedésében. 251 6—20 9501.—1898. ikt. sz. Hirdetmény a népfelkelés jelentkezéséről. Az 1893. évi XXXVII t.-cz. alapján mindazon katonailag kiképzett népfelkelésre kötelezet­tek, kjk a közös hadseregben, a hadtongerészetben, a honvédségben, ezek póttartalékában vagy a csendőrségnél szolgáltak, továbbá oly katonailag ki nem képzettek, kik népfelkelési (rózsaszínű) aján­lati lappal el vannak látva folyó évi október 12. és 13-ik napjain és pedig: október 12-én az 1856-1860-ig. Október 13 án az 1861. és valamennyi fiatalabb évfolyamú gyulai és Gyulán tartózkodó ide gén népfelkelők a városháza udvarán megjelenni vagy Írásban jelentkezni tartoznak. Az írásbeli jelentkezéshez alólirottnál és Hoffmann FerenCZ városi Il-od jegyzőnél ingyen .Jelentkező lap kapható, melynek kitöltésére s egyéb kezelésére nézve az azon nyomtatott figyel­meztete8 nyújt felvilágosítást. A személyes jelentkezéshez a népfelkelő igazolvány önnek nem létében a honvéd, vagy kato­nai igazolvány, esetleg végelbocsájtó levél elhozandó, az írásbeli jelentkezéshez pedig csatolandó A jelentkezés reggeli 8 órakor veszi kezdetét Az H tartózkodó de (Ausztriában) a birodalmi tanácsban képviselt társországokban és király­ságokban honos népfelkelők hasonló- minőségben és módozatok között tartoznak jelentkezni mint a magyar honosok. | Megjegyeztetik, hogy a jelentkezéshez vasúton utazó nópfölkelósre kötelezettek, ha magukaj; a neptolkelesi igazol vány i könyvvel az állomási pénztárnál igazolják, a katonai díjszabásban megálla­pított menetdíj kedvezményben rcszesittetuek, illetve katona menetjegygyei utazhatnak. Az ajánlati lappal ellátott népfelkelők ajánlati lapjaikat előmutatni kötelesek. i jelentkezés igazolatlan elmulasztása 2—5, ogész 100 írtig terjedhető pénzbüntetéssel, eset leg megfelelő szabadságvesztéssel büntettetik. Gyulán, 1898. augusztus hó 29-én. 271 l—l Ad 1152—1898. számhoz. Popovics Jusztin s. főjegyző, k. ü. előadó. k. Házeladás. A nagyszebeni földhitelintézet tulajdonát képező Gyulán a nagy­vásártér közelében levő „Magyar király szálloda“ szabad kézből kedvező feltételek mellett eladó. r Értekezhetni B.-Csabán h. sz v 891 Haan Béla iigy- Apponyi - utcza o. a. 265 2—3 3 fiú tanonczul felvétetik. Czim a kiadóhivatalban. 253 4­Versenytárgyalási hirdetmény. .aV-J lliBilEi hivatal területén levő alföldi transversális állami köz­a fnlvá inon’ 190?-> f 111 ovekben eszkőzlendő kaviceszállitás biztosítása végett Ä 8 L^,0 t0ber - ° 24;en ,ft. kere8kedeIemügy' m. kir. minislerium és a fentnovezett állam- epitészeti hivatal belyisegoben zart írásbeli ajánlatok utján versenytárgyalás tartatik. terium BBSl kivánók’ Kg ajánlataikat a kereskedolemügyi m. kir. minis­terium scgedhivatajainftk igazgatójához, vagy a fentemlitett államépitószeti hivatalhoz czimezve lee- kesobb a ktfuzou tárgyalás, nap d. e. 10 órájáig nyújtsák be. A később beérkezett ajánlatok! valamint általában a bármikor beérkezett táviratok és utóajánlatok figyelembe vétetni nem fognak 1»! o t- h- Af ,ajfn,atok ot papaettel zárt borítékán a czimzés felett világosan kiírandó az államénité- szett hivatal és azon állami közút neve, melyre az ajánlat vonatkozik. szerint teendíh^'meg! 8 államépitószeti hivatalban átvehető ajánlati és felosztási kimutatási minta «ti Az?n ®8etb?n, ha ajánlattevő a kereskedelemügyi miniszter ur Ő Naeyméltósáffa által elfoeadoit íj", SfÄSI ■ ^Anyagot kívánna IdSliSSfS“ ' ’ m fel0SÍ,ási ki”u,“íf -c— 6. rovatában a . Az árnak a kereskedelmügyi miniszter ur Ö Nagyméltósága által elfoeadot^^P vonatkoznia ná fii mintaval azonos, vagy bár attól eltérő, de legalább is oly minőségű an államépité- yagra kell A benyújtott ajánlatok vissza nem vonhatók s mindegyik ajánlattevő ajánlatának beadásától számított nyolez hétig kötelezettségben marad. Az államépitószeti hivatal területén átvonuló minden egyes állami közúti vonalra külön aján­lat nyújtandó be. Az állami közutaknak csupán egyes részeire tett ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Úgy az ajánlat, mind a hozzá mellékelt felosztási kimutatás, szabályszerű bélyeggel látandó el, és mindkettő az ajánlattevő által aláírandó. A bánatpénznek az állampénztárba vagy adóhivatalba történt befizetését igazoló nyugta az ajánlathoz csatolandó. A bánatpénznek a tárgyalásnál alapul szolgáló felosztási kimutatásban kitett mennyiség után az ajánlott árak összegének °/o-át kell kitennie. Készpénz vagy értékpapír az ajánlathoz nem melléklendő. Azoknak az ajánlattevőknek, kiknek ajánlata el nem fogadtatott, bánatpénze az árlejtés ered­ménye feletti határozathozatal után fog kiadatni, illetve az intézkedés a kiadás iránt megtétetni. A tett ajánlat vállalkozót azonnal, a kincstárt azonban csak azon naptól fogva kötelezi, me- lyon azt kereskedelemügyi minister ur Ő Nagyméltósága elfogadja, A szállítási szerződés és részletes feltételek, az ajánlati minta s ennek mellékletét képező felosztási kimutatás és kőminták az államépitószeti hivatalnál a szokott hivatalos órákban átvehetők, illetve megtekinthetők. Kelt Gyulán, 1898. szeptember 30-án. A kir. államépitészeti hivatal: Ilaviái* Lajos, 269 1—1 kir. főmérnök. Gyulán, 1898. a kiadótulajdonos Dotoay Janó s nyomdája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom