Békés, 1898 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-20 / 34. szám

34-ik szám

Gyula, 1898. augusztus 20-án

XXX. évfolyam

Szerkesztőség: Templomtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Előfizetési díj :

Egész évre . 5 firt — kr. Félévre ... 2 » 50 | Évnegyedre . 1 » 25 » ,

Egyes szám ára 10 kr.

jgü»«. i "upfi'vypjj P11 u

£sp)

Társadalmi és közgazdászaid lietilap.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő: KÓH3ST 1D X HD.

Kiadó hivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza, el könyvkereskedés, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők.

Hirdetések

szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban.

Nyilt-tér sora 10 kr. í .. I ... .. :

Kijózanodás.

Általános szokása az nemcsak a magyar embernek, hanem más nemzetek tagjainak is, hogy akkor, amidőn a beszélgetés rátér az ő megélhetésükre, életviszonyaikra, rendszerint a panasz hangján halljuk az emberi nemet az ő életmódjáról nyilatkozni. E szokás az emberekkel mintegy veleszületett, vagy később vált másodtermészetükké. Csak kevés van olyan ember, aki az ő megélhetési viszonyairól kérkedve beszól. Ezeket azután az emberek zöme hiúnak, henczegő- nek, kórkedőnek nevezi. Hiszen a magyar embernek szálló igéi közt tudjuk, milyen erősen le van birálva az ilyen ember, mert hiszen másként nem mondaná a szálló ige, vagy helyesebben példabeszéd azt, hogy : „Az okos arról sem szól, a mije van, a bolond pedig azzal is kérkedik, amije nincs.“

A mi józan munkásunknál is tapasztaltuk az emberiségnek, de különösen a magyar fajnak eme panaszkodó ősi szokását. A mi munkásainkat, ha a múltban beszélni hallottuk az ő sorsukról, beszédjük mindig a panasz hangján volt tartva. De jól tudta azt a munkás, különösen az alföldön, de a munkaadó is, hogy e panasz túlnyomó részben legalább nem más, mint az embernek veleszületett, vagy másodtermészetóvé vált panaszkodó ős-szokása. Viszont tudta azt a munkásnép, hogy a munka megtenni gyümölcseit, megadja a fáradság nemcsak magának, de az övéinek is a tisztességes kenyeret; tudta és érezte azt mindig az alföldi munkás, hogy a sült galamb nem repül senkinek a szájába, azért ha inár az említett szokásból panaszkodott is, nyugodtan, zúgolódás nélkül végezte munkáját, hogy biztosítsa a maga s családja megélhetését és jólétét egyaránt.

Tehát a múltban, nem is olyan régen már ilyen józan volt a mi munkásnépünk, hogy a munkát valóban kenyerének tekintette, melyért dolgozni emberi rendeltetéséfálilá.

Pálffy Albert emlékezete.

Irta [ Vadnáy Károly. Felolvastatott a magyar tudományos;

Akadémia összes ülésén.

(Folytatás)

A bizalom e hiánya vezette Pálffy Albertet a balközép lapjához : a Honhoz, melyet az ő deb- reczeni hirlapi ellenfele: Jókai szerkesztett. E lapba irt tartalmas czíkkein is meglátszott már az óvatos kétkedés. A Deák Ferencz bölcsesé- gét és jogfolytonossági tanát ö nagyra becsülte s örült a visszavivott alkotmány életbeléptének; de szükségesnek tartotta az erős ellenzéket, mert élénken élt benne a keserű tapasztalás, hogy a hatalom megerősbülő keze hamar visz- szaveheti a jót, melyet meggyöngülése idején adott. Azt azonban kárhoztatandónak vélte, hogy ilyen fordulatra maga a magyar adjon túlzásokkal okot. S ettől tartott abban az időben, midőn a száműzetéséből visszatért Csernátoni régi erős tollával és sok szenvedés sajgó emlékével, megint egy szerkesztőségben került ősz- sze vele. Nem maradtak sokáig együtt s Pálffy Albert csöndesen visszavonult, pihentetve tollát. Mikor aztán a külföldről is erősen támogatott ellenzékiség támadásaitól a Deák-párt kormánya mindinkább félteni kezdte az ország megújított közjogát: báró Eötvös József miniszter aggódó elméjében merült föl a terv, hogy az ellenzéki lapok és pártok koczkáztató politikájával szemben egy kisebb, eleven, vitázó közlönyt kellene megindítani, ,s ennek vezetésére olyan tollat nyerni meg, mely a meggyőzéshez elég tudással s a vitához sok gúnynyal bir. Pálffy Albertre gondolt, ki csakhamar meg is kapta a felszólítást, mely öt napokon át hamnek tartotta. Nagyon rövid az ideje annak, hogy Európa nyugati államaiból hozzánk is elhatottak azon tévtanok, amelyek a mi munkásaink egy részének lelkét megmételyezik olyanformán, hogy a munkásosztály egyikmásik tagja már a panasz mellé a teljes megelégedetlenség, a zúgolódás hangját önté. Nem lehet azonban eme zúgolódást és elégedetlenséget kizárólag a szocziális elméletnek betudni, mert a szocziális elméletnek egyeB jobb pontjai valóban kell, hogy be legyenek vésve az emberiség leikébe.

A zúgolódást és elégedetlenséget azért nem is lehet kizárólag a szocziális tan elméletének betudni, hanem könnyelmű s lelketlen izgatóknak, akik ugyancsak nyugotról csak azért jöttek be hozzánk, mert a saját hazájukból a fenálló rend elleni izgatás miatt vagy kiüldöztettek, vagy mert belátták, hogy ott az ő hazájukban már munka nélkül megélni nem tndnak; eljöttek hát ide, a jólelkü, de hiszékeny magyar munkásnép közé, hogy maguknak az ő zsírjukon a saját megélhetésüket munka nélkül biztosítsák. —■ Eljöttek azért, hogy megbontsák békés közrendjét ennek a magyar munkás népnek, mely a lenálló renddel, a meglevő viszonyokkal ellentétbe addig nem helyezkedett. Az izgatok által ígért aranyhegyeknek volt is valami sikere, mert hiszen ennek tudható túlnyomó részben be ama háborgás, mely a békésmegyei róna néhány helyén is az utolsó időben történt.

Nem volt azonban az itt lefolyt háborgás sehol sem okadatolt. Bizonyítja azt a munkásnép mai magatartása. Az Ígéretektől megszéditett munkásnép ma már felocsúdott, magához tért a munkanélküli boldogságot nyújtó nevetséges álomból és ma már ismét dolgozik és fárad, mert emberi rendeltetése igy követeli meg, mert tudja, hogy csak a tisztességes munka nyújthat megelégedett, tisztességes életet, úgy önönmagának, mint hozzátartozóinak is.

leti töprengésbe ejté. A saját nézeteivel ugyan tisztában volt s az Írói bátorság soha sem hiányzott nála; de attól tartott, hogy ha a Márczius\ Tizenötödike egykori szerkesztőjét múltjával való következetlenséggel fogják vádolni, amint az meg is történt, szolgálhatja-e kellő sikerrel és hatással a közügyet? Eehet, hogy régi baráti viszonyok tekintete is tartóztatta, de végre is benső meggyőződése döntött elhatározásában. Az ismét újjászülető Magyarország képe állt! biztatólag előtte. A mit egykor fegyverrel kivívni a nemzet nem tudott, most talán valósit- ható lesz a bölcs megfontolás utján. Ez a remény erösbült meg benne. A szabadelvüség, a polgári jogok, a szellemi szabadság s a fölvilá- gosultság hajnalának tartotta, a hosszú éj sötét-' sége után, azt a kedvező fordulatot, midőn az i848-diki elvek nagyobb s üdvösebb részét uj törvényekbe öntötték. Hitte, vallotta, hogy ha hangzatos jelszók helyett nemzeti munkához és alkotásokhoz látunk: a nemzet és alkotmánya rövid időn meg fognak erősödni. Vállalkozott tehát a szerkesztésre s kis alakú közlönyét Esti Lapnak nevezte el, nem — mint akkoriban némelyek gondolták — debreczeni gúnyoros, pikánt czélzásból, hanem, mert a lap este jelent meg. A külső képet tekintve, az egymással szembeszállt hirlapirói erők csoportosulása mindenesetre meglepő volt. A mérsékelő toll most nem a Jókai kezében forgott, mint egykor Debreczenben, hanem a Pálffyéban. Ellenfelek voltak most is, de megfordított irányban. Az egykor egy lapnál küzdött szerkesztő és fődolgozótársa pedig ezúttal egymás ellen vitáztak. Mindezt azonban a teljesen másféle viszonyok tárgyias vizsgálata hamar megmagyarázza. Pálffy Albert az uj lapnál is, a lényeget és czélt tekintve, sokat megtartott ifjúkori szempontjaiból, mert politikai ideáljai nem változtak. Democrata maradt minden ízében, Teljes leikéből kívánta, hogy a megújuló Magyarország eszméivel és intézményeivel,

A törvény áldásos hatásait is ók érzik leginkább, mert hisz ezt is most látjuk, mikor a jég itt-ott derezte a termést, azért ők semmiben sem szenvednek rövidséget, mert nekik épen a munkástörvény ad ilyen esetben is előnyt. No de ezt meg is érdemlik, mert ez képezi fáradságuk gyümölcsét, ez teszi elviselhetővé helyzetűket és ez teremti meg a múltban már borulni kezdett jó viszonyt a társadalmi rendben.

De látjuk, hogy a mi munkásaink lelkében is lényegesen enyhült az elégedetlenség és zúgolódás érzete, de meg a munkás is tudja már, hogy az agitátorok által mutatott útirány azon roszakaratnak folyománya volt, mely őket a züllés, a romlás útjára akarta téríteni, de idejekorán felismerte a munkás eme rósz irányt, a gonosz ámítást, józan esze idejekorán fordulásra ösztönözte őt. így tehát részint a munkásnóp józanságának, részint az | viszonyaikat szabályozó törvénynek kell betudni azt, hogy ma, 8 különösen a most lezajlott aratás alatt nyugodtan végezte munkáját.

Ma már lehet abban is bízni, hogy a munkásnép nem fogja elhagyni a békesség utait, mert látja, hogy csak a békés munka nyújt biztos kenyeret. Továbbá az őt védő törvényből belátja azt is, hogy őt a törvényhozás nem tartja olyannak, akinek a természetadta jog és a törvényszabta keret határain belől mozogni joguk nincs. Ma már ók sokban megbarátkoztak a részökre előnyösen fejlődött viszonyokkal. És nem tartják mag lkat kozmopolitáknak, hanem az édes haza gyermekeinek, amely hazáért élni és halni ma nekik is újra szivük diktálja, lelkűk parancsolja.

A békésmegyei muzeum.

A „Gyulavidéki róm. kaik. tanító-egyesület“ folyó évi augusztus hó 9-ikén Gyulán tartotta évi rendes közgyűlését; ez alkalommal Domonkos János tanító kartársunk kalauzolása mellett az ott

hasonló legyen az európai kiváló nemzetek családjaihoz. Mint régebben, most is gyűlölte, gúnyolta az elavult, ósdi nézeteket. Nem kellett neki a táblabiró-politika, mely a megváltozott időben is a rendi ellenzék meddő eszközét: a sérelmek örökös panaszát használta, midőn vállvetett munkát, üdvös alkotásokat követelt az idő. Kicsufolta azokat a vármegyéket, melyek még mindig — mint a felelősség nélküli idegen kormányzat idejében — kis országgyűlések gyanánt foglaltak állást a parlamenti kormánynyal szemben, nem akarva elismerni alárendeltségüket. A hegyes toll élét sok csípősséggel fordit- gatta különösen Nyáry Pál ellen, ki békét kívánt akkor, midőn csak harczolni lehetett, s csaknem hadat üzengetett akkor, midőn megvolt a béke s ezerágu munkásságra volt szükség.

De a Pálffy Albert második hirlapi vállalata nem lett általános hatásúvá. A lobogó tűz oltása nem járt elég eredménynyel. A lapban csak az ő eszes és ironikus czikkeit olvasták, mert a többi színtelen és száraz közlemény volt. Maga is kedvét veszité s az Esti Lap nem sokára megszűnt.

Családi életében is szomorú fordulat keletkezett, mely évről-évre aggasztóbbá vált. Gyorsan felnőtt fiait a legveszélyesebb kórtól kellett féltenie. Házából és a pesti határban szerzett nyaraló-lakából eltűnt az addigi zavartalan öröm. A két szép fiú, minden gondos ápolás és gyógyítás daczára, sorvadozni kezdett. Mikor az egyik az enyhe levegőjű Meranból egy szépirodalmi napilapban pár eleven rajzu levelet közölt, melyek valódi Írói képességet mutattak, atyjok jobban örült ez apróságoknak, mint a saját ösz- szes munkáinak, nem mintha ezek folytatását várta volna fiától, hanem mert remélni kezdett főigyógyulásában. De ez a remény füstbe ment. Tizennyolcz éves korában ragadta el a tüdövész az egyik kedves fiát s utána nem sokára a másikat. Az egykor vidám tűzhely bánat és gyász

megjelent tagok közül többen — köztük magam is megtekintettük a békésmegyei múzeumot; az igazat megvallva az abban talált gyűjtemények szépsége és gazdagsága lekötötte mindnyájunk figyelmét. Én magam is, ki évek óta búvárkodom e téren, örömmel szemléltem az értékes kiállított tárgyak sokaságát, mely eddig előttünk félig meddig ismeretlen, elrejtett kincs volt, de ezen nincs mit csodálkoznunk, mikor a vidéken lakóknak alig jutott valami tudomásukra BékéBvármegye régiségi kincseiről, melyből következtetve azt nem is igen látogatták és iránta nem igen érdeklődtek.

Úgy vagyunk ezzel is, mint hazánk számos, nevezetes gyógyfürdőhelyeivel, hogy nem itthon keressük a gyógyirt sebeink behegeBztésére, hanem külföldön, daczára annak, hogy e szép hazában boldogulásunkra többet is találhatunk, mint a külföldön, csak hozzá egy kis jóakarat, honszeretet és támogatás kellenek.

így vagyunk mi éppen a mi megyei múzeumunkkal — közkincsünkkel — is, nem különben a hazai ipar pártolásával és a kereskedelemmel szemben is, lelkesedünk mindenért a mi nem hazai, pedig mindenek előtt jönne a haza s csak aztán a többi.

Tegyük meg tehát hazafiui kötelességünket mindnyájan a békésmegyei múzeummal szemben oly képen, kiki tehetsége szerint: nézzen szét a családban, annak régiségei között egy kis jó akarattal bizonyára találni fog oly régiségeket, melyek reá nézve érdektelenek, de ha azokat a békésmegyei múzeumnak felajánlja, úgy arra nézve köz- kincscsé váltak | vele a muzeum gazdagodni fog; különösen a tanítók — kartársaim — hívják fel a gyermekek s ezáltal a szülők figyelmét a talált és már meglevő régiségi tárgyak gyűjtésére és azoknak a múzeumhoz leendő beszállítására, a maga természetes valódiságában oly képen, hogy a tárgyakon semminemű csiszolás, javítás vagy átalakítás ne történjék.

A békésmegyei muzeum már eddig is számot tevő helyet foglal el a többi vidéki múzeumok között. mondhatom — több szakember véleménye alapján — hogy különösen a régiségtárát illetőleg,

sátora lett. Az anya — szivében a Niobe fájdalmaival — egyre sirt s az apa nem tudta vigasztalni. Maga is le volt verve s úgy érezte, hogy nincs már miért élnie, A toll érintetlenül állt íróasztalán s a mit végeznie kellett, gépiesen tette. S a végzet uj csapással tetézte szomorúságát : 1886-ban neje is, a jó hitves és gondos házi asszony, utánuk ment az elköltözött fiáknak. A bus magányt aztán csak egy-egy közeli rokon idözése tette elviselhetővé.

A sokáig mély bánatba merült öreg irót, ki minden őrömből ki volt fosztva, egy jó barát ; Gyulai Pál serkentése rázta föl zsibbasztó tétlenségéből. Elébb is, a fiuk halála után, ő buzditgatta Írói tevékenységre, tanácsolva, hogy a munkában keresse, mert csak abban lelheti föl, lelki sebeinek balzsamát.

így irta meg 1882-ben egyik legjobb regényét ; Esztike kisasszony professzorát, melyet a Kis- faludy-Társaság i88+-ben két kötetben adott ki. Kiváló termék, melynek cselekvénye egyszerű, de a szálak élénk szövése, a viszonyok és alakok rajza s az előadj finom, egészséges humora érdekes olvasmánynyá teszik, Főszemélye gazdag nemesi család egyetlenegy leánya és örököse, a kit vagyonáért egy tönkre ment, fényes nevű arisztokrata iparkodik nőül venni, de a ki kezét és szivét szerény állású, tiszta jellemű és érzelmű erdélyi bárónak nyújtja, a ki nemes érzést és helyes gondolkozást tudott ébreszteni benne s ebben lett a professzora. Ez a regény életvalóság tükre: igaz viszonyokat, élethü alakokat fest, természetesen fejleszti a fordulatokat s hangjával, melynek egyik alapvonása a finom irónia, eleven rokonszenvet ébreszt nemcsak a festett szép jellemek, hanem önmaga iránt is, kinek életnézletét a tiszta és igaz demokratikus gondolkozás, az egyéni érdemnek mindenekfölött való becsülése szilárdította meg.

(Vége köv.)