Békés, 1897 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1897-05-09 / 19. szám

Melléklet a „Békés“ 1897. M számához. Az országos közegészségi egyesület békés­megyei osztályának közgyűlése Csabán. (Május 8.) Az országos közegészségi egyesület békés megyei osztálya tegnap, f. hó 8-án délelőtt tartotta első rendes közgyűlését a csabai városház disz termében. Az osztály alig féléve, hogy megalakult, s már is mint életképes egyesület mutatta be magát. Az egyesület közgyűlése a tagok kevésbé élénk részvétéle mellett folyt le mint elődjéé, a mennyiben a csabai és gyulai tagokon kivül a vár­megye többi községeiből való tagok elmaradtuk. Jelen voltak: Dr. Fábry Sándor elnök s dr Kun Pál titkár, dr. Zöldy János, dr. Bartóky József dr. Wallfisch Ferencz, B'odoky Mihály pénztárnok dr. Reisz Miksa, Sztraka György, dr. Szarnék Ignácz választmányi tagok ; továbbá dr. Bende Albert, Vidovszky János, dr. Ondroviczky Lajos dr. Bárdos Arthur, dr. Keleti Ignácz, dr. Révész Fülöp, dr. Kulpin Dániel, Burger Lipót és Werner László jegyző. A rendes közgyűlést megelőzőleg a választ mány rövid ülést tartott, hogy az alapszabályok értelmében a közgyűlés tárgyait előzetesen meg­beszélve, azokat előkészítse, a szakosztályoknak mint véleményező közegeknek a jelentései felett határozatot hozzon s ezen határozatait a plenum nak elé terjeszsze. Dr. Fábry Sándor elnök a tagok élénk éljen zése között nyitotta meg az ülést. Röviden vázolta az egyesület eddigi beléletét, megalakulását, alap szabályzatának jogerőre emelkedését s kiemelte, hogy ezen első közgyűlésen, mint működésük leg­hatékonyabb tényezőinek, a községi orvosoknak sor­sáról kívánnak legfőbbképen gondoskodni, megal­kotván az azokra vonatkozó nyugdijintezeti szabály - zat tervezetét. Dr. K un Pál titkári jelentése Bzerint, mintáz or­szágos közegészsgügyi egyesület fiókja vármegyénk­ben -a múlt év szeptember 27-én alakult meg az egészségügyet felkaroló egyesület. Az 1885-iki or­szágos kiállításon tartott orvosi kongressus pendí­tette meg az eszmét a közegészségügyi egyesületek alakítására s a következő évben megalakult az or­szágos egyesület . s azóta a vidéken annak számos osztálya így Békésvármegyében is. Az egyesületnek ma már van 170 tagja. Az elmúlt, év. deczember havában tartott az egyesület egy közérdekű felolvasást a vármegyeház székter- mében s az ott felolvasott á a közegészségügy terén „hasznos Útmutatókul szolgáló munkálatokat 2ÓÖQ0 példányban kinyomatta s a nagy közön­ség . rendelkezésére , bocsátotta. A második ügy .melyet az egylet mindjárt megalakulása után fel­karolt, az qrvosok ügye s azok sérelmei ; a titkári .jelentés. ajánlja az ide vonatkozó s már az egye­sület, .rendelkezésére álló adatokat a közgyűlés ügyeimébe. A nagy gonddal készített jelentést élénk ér­deklődéssel hallgatták végig s azt- egyhangúlag tu­domásul véve dr. Äwn Pálnak jegyzőkönyvileg sza­vaztak' köszönetét. Az egyesület -pénztára már is örvendetes gya­rapodást mutat. Adakoztak eddig az egyesület ja­vára: Bókésvármegye törvényhatósága 100 irtot, br. Wodiáner Albert 50 frtót mint alapitó tagok dr. Zöldy János 12 irtot, egy lelkes tagja az egye­sületnek 20 évre előre kifizette tagsági dijait, azaz 30 frtot. Az adakozóknak hálás köszönetét nyilvá­nítja az egyesület s neveiket jegyzőkönzvíleg örö­kíti meg, Beiratkozott az egyletbe 71 rendes tag és 85 rendkívüli tag; a kiknek részére az országos -egyesület egészségügyi folyóirata az „Egészség“ díjmentesen jár. Felszaporodott időközben a tagok száma s ma van 170 tagja s a mi a legörvende- tesebb -jelenség, az ügy odaadó áldozatkész párto­lását tekintve, tagsági dijainak lefizetésével hátra­lékban maradt csak 3 tag. Az egylet vagyona ma, beleszámítva az adakozásokat is, 193 frt.-A pénztárnoki jelentés szintén egyhangúlag tudomásul vétetvén, a felmentés a péaztárnoknak az elmúlt évre vonatkozólag megadatott s a jövőre nézve számvizsgálókul megválasztattak Schröder Körnél elnök, dr. Berkes cáándor és Nagy Jenő gyulai tagok. Következtek a szakosztályok jelentései: Dr. Wallfisch Ferencz titkár ismertette az ide vonatkozó tárgyakat: a) a községi orvosok látogatási dijjainak sza­bályozása tárgyában dr. Zöldy János szakosztályi elnök .által alkotott tervezetet a közgyűlés egész terjedelmében magáévá tette s azt a vármegye leg közelebbi közgyűlése elé terjeszti. b) az orvosi kamarák ügyében a titkár ismertette a szakosztály ama megállapodását, mely szerint a miniszternek az orvosi kamarák alakítására kidol­gozott s léküldött tervezetét egyhangúlag elvetni javasblják, s általában szótöbbséggel kimondták hogy nem kívánják az orvosi kamarák létesítését. Ily értelmű feltorjesztéssel fogja a közgyű­lés a szakosztály álláspontját elfogadva, a minisz tért értesíteni. e) a községi orvosok s orvosi képesítéssel bíró halottkémek nyugdíjintézetének létesítése tárgyá­ban dr. Hajnal István elnöklete alatt egy bizottság küldetvén ki, a bizottsági jelentés s a kidolgozott tervezőt a választmány által tett némi módosításokkal egyhangúlag elfogadtatott A- javaslat szintén a vár megyei közgyűlés elé fog terjesztetni, azzal a kére lemmel, hogy azt vármegyei szabályrendelet érvé­nyére emelve a törvényhatóság hozzájárulásával a nyugdíj intézet czóljaira szükséges l/s°/o pótadó vet­tessék ‘kiii 8 igy öt év múltán a nyugdíj intézel már működésbe léphet. Továbbá dr. Hajnal Istvánnak a nyugdíjinté­zet felállítása tárgyában kiküldött bizottság elnö kének, a ki eddig is oly odaado működésével szol gálta az egyesület érdekeit, fáradozásáért a köz­gyűlés egyhangúlag jegyzőkönyvi köszönetét fe jezte ki. Több tárgy nem lévén, megválasztották t folyó évben működni hivatott választmányi tagokat, A Volt választmányi tagok újból egyhangúlag megválasztattak. A választmány teljes névsora a következő: Hivatalból tagjai: Dr. Fábry Sándor elnök, dr. Hajnal Albert alelnök, dr. Kun Pál titkár, dr. Zöldy János és dr. Bartóky József szakosztályi el­nökök, dr. Wallfisch Ferencz él Berthóty István szakosztályi titkárok, Bodoky Mihály pénztárnok. Megválasztott tagjai: Dr. Berkes Sándor Terényi Lajos, Novák Kamill, dr. Reisz Miksai Sztraka György, dr. Szarnék Ignácz, dr. Kovács Károly, dr. Hajnal István, Grócz Béla, dr. Dunay Alajos, Schröder Kornél, Nagy Jenő, Kohn Dávid Jámbor Lajos, Gróh Ferencz, Oláh György. Délután, nagyérdokü felolvasás volt a város­háza nagytermében, melyen dr. László Elek gyermekápolásról“, dr. L. Farkas Jenő közegészség- ügyi félügyolő „Egymás iránt való kötelességeink a közegészség terén“ czimmel, és dr Reisz Miksa „a házaséletről“ olvastak fel. A felolvasáson az egyesületi tagokon kivül még számosán voltak jelen, a város szépei közül is. Este Varságh Béla vendégszerető házánál volt lakoma. s kizárólag elvi szempontból és kézzel-lábbal sem la Kissebesi gránU kőbányák rés lirekte, sem indirekte nem dolgozott valakinekflék, Braun József 9 9 százalék & vagy bárkinek is az érdekében, annál kevésbé, meri „Békés“-nek ilyen valaki“-je soha egy pillanatig sem volt; annyira nem, hogy a „Békés“ volt az egyetlen a békésmegyei s a fővárosi lapok között, a mely főispáni jelöltről nem irt egy betűt sem, nem hogy reklám, de még kombinácziószerüleg Bem, sőt a más lapokban megjelent kombinácziók egyiké­ről sem vett soha tudomást. Igazán kiváncsiak va­gyunk, hogy kik azok a „viszonyokat csak egy kissé is ismerők“, a kik olyan jól tudták, hogy kii volt a „ Békés“ főispáni jelöltje s mire bazirozták ezt a tudásukat, mikor éppen a „Békés“ volt az, a melyl minden — leplezetlen vagy leplezett — kombiná- cziótól tartózkodott. Sírok. A vármegye tavaszi közgyűlését, — mint már múlt számunkban is jeleztük, — folyó hó 24-áre hívta össze a vármegye alispánja. A már szétkű. dött tárgysorozat 99 pontot foglal magában, mihez ha tekintetbe vesszük, hogy a számadások sza­bályszerű közhirrététele végett a meghívó kibo­csátása és a közgyűlés között még hosszabb idő van és igy igen sok, újabban beterjesztett ügy fog a póttárgysorozatba felvétetni, előre jelezhetjük, hogy a közgyűlésnek sok dolga lesz, melyeknek elintézése 2—3 napot fog igénybe venni. Az elő­készítő . bizottságok már a héten meg is kezdették munkálatukat. A jogügyi szakosztály Keller Imre elnöklete alatt, a pénzügyi szakosztály pedig Schmidt József elnöklete alatt folyó hó 4-én, az állandó választmány pedig folyó hó 6-án ülésezett. — Az állaudó választmány ülésén elnökölt először a vár­megye uj főispánja, dr. Lukács György, ki az ülés megnyitása alkalmával szívélyes szavakkal kérte k szívesen választmány támogatását. Mindezen előkészítő bizottságok a közgyűlést megelőzőleg újból ülésezni fognak, hogy az összes ügyekben megállapíthassák határozati javaslataikat. Dr. Schlauch Lőrincz bíboros püspök áldozár ságának 50 éves, nagy pompával lezajlott ünnepé Iyessógein az egyházi küldöttségek mellett Békés vármegyét dr. Lukács György főispán és gr. Wenck heim Dénes képviselték; mindketten a rezidencziá ban laktak és a bíboros püspök vendégei voltak Dr. Lukács György főispán üdvözölte a bibornokot aki válaszában kifejezte, hogy csatlakozik azokho az ovácziókhoz, melyben az uj főispánt az imént lefolyt beiktatása alkalmával részesítették. Terényi Lajtos előadó. A képviselőház pén ügyi bizottsága Tisza Kálmán elnöklete alatt pén teken ülést tartott, amelyen tárgyalás alá vette és elfogadta a Temes-Bégavölgyi vizszabályozó-társulat pénzügyi viszonyainak újabb rendezéséről szól törvényjavaslatot, melynek a Házban való előadásé val Terényi Lajos előadót bízták meg. Kinevezések a vármegyén. A vármegye főis pánja kinevezte a közkórházhoz benlakó orvosáé dr. Rosenfeld Miksa budapesti gyakorló orvost, — ifj. Salacz Ferencz, a szarvasi főszolgabírói hi­vatalhoz beosztott díjtalan közigazgatási gyakor­nokot, dijas közigazgatási gyakornokká. Ugyanő Serbán József szeghalmi járási írnokot állásáról fölmentvén, helyébe Gyöngyössy Sándor központi közigazgatási dijnokot, a csabai járásban ;lirb'-| edésben levő járási irnoki állásra pedig Ónodi, Illés csabai lakost, végül ifj. Schmidt Gyula díjta­lan számgyakornokot, Bandhauer István szabadság idejének tartamára dijas számgyakornokká ideigle­nesen kinevezte. A hódoló di8z-banderium körképe, melynek megfestetése iránt több oldalról megtétettek a kez­deményező lépések, megvalósítás felé közeleg. A magyar körképtársulat vette kezébe az ügyet és már meg is kezdette az előkészítési munkálatokat. E társulat legújabban megkeresést intézett a vár­megye főispánjához, arra kérvén őt, hogy a vármegye bandériumának tagjait egy meghatározott napra a vármegye székhelyére hívja össze, a mikor is a társulat a bandériumról fényképfelvételeket fog eszközöltetni, hogy a körkép minden részletében teljesen hü és a valóságnak megfelelő legyen. Látogatás a földmives iskolában. Folyó hó __ án Magyar Kázmár m. kir. földmives iskolai tan- felügyelő, miniszteri megbízott meglátogatta a csabai földműves iskolát es az iskola építkezési, berende­zési, fásítási és gazdaság-beállítási munkálatait megvizsgálván, a tapasztalt helyes vezetés és meg­lepő előrehaladás, nemkülönben az elért eredmény felett Kállay Zoltán h. igazgató előtt teljes elisme­rését fejezte ki. Az „Orosházi Újság“ legutóbbi számában, t Békés“ ápril 25-iki számának vezérczikkét, neve zetesen annak tartalmát és intenczióját önkény- szerüleg félremagyarázva, a következőket írja Mikor Tallián Béla itt hagyta Bókésmegyét, akkor a Gyulán megjelenő „Békés“ czimü hírlap rop pántul dolgozott azon, hogy megyebeli embert ne vezzenek ki s hogy szűnjék meg a vármegye kí­sérleti állomás lenni, különben jogosult és természet­egyéni ambiczióknak . . . Nem irta ugyan meg a „Békés“, hogy kinek az érdekében dolgozott kézzel-lábbal, de a kik csak egy kissé is ismerik a viszonyokat, azok tudták, hogy ki a jelöltje.“ — Orosházi t. laptársunk fenti soraira két ésirevéte lünk van. Az első az, hogy a mit mi Tallián Béli eltávozásakor a főispáni szék betöltésére nézve óhajként nyilvánítottunk, azt, mint elvi álláspontot most is az utolsó betűig változatlanul fentartjuk a midőn a tényleges kinevezés nem eme elvi állás pontnak megfelelőig történt. A második pedig az hogy a „Békés" Tallián képviselővé választása után nyomban és csupán egyetlen egyszer szólt I hozzá a főispáni szék betöltése kérdéséhez, akkor Papi gyűlés. A gyulai róm. katb. esperesi kerület lelkészei rendes tavaszi gyűlésüket május 5-én tartották Gyulán, hol a kerület lelkészei csaknem kivétel nélkül jelen voltak. A gyűlést ünne­pélyes szt.-mise előzte meg, melynek végeztével a lelkészek egymásnak meggyóntak és áldoztak. I gyűlésen a kerület egyházi, iskolai és vallási ügyei tárgyaltattak, s a lelkészek többféle kegyes és jó­tékony czélra adományozásokat tettek, délben pedig Groh Ferencz, gyulai lelkésznek voltak látott vendégei. A halászat okszerű gyakorlása czéljából az országos halászati felügyelő előterjesztésére a Fehér és kettős Körösnek Gyulavári község keleti hatá­rától a Sebes körössel való egyesülésig terjedő szakaszában halászati joggal biró tulajdonosokat társulattá alakulás czéljából alakuló közgyűlésre hívta össze a vármegye alispánja. A f. hó 7-én a ármegyeház kis termében dr. Fábry Sándor alis­pán elnöklete alatt tartott ülésében csaknem az összes érdekeltek megjelentek, az országos halá­szati felügyelőséget pedig Répássy Miklós kir. kul­túrmérnök képviselte. Az érdekeltek az okszerű haltenyésztós és a halászat fellendítése érdekében hozzájárultak a társulat megalakításához, csupán a gróf Wenckheim örökösök képviselője Hoffmann Mihály jelentette be, hogy a halászatot önállóan akarja gyakorolni. Az érdekeltség egy bisottságot küldött ki, mely a vizterületek szerint e tagsági jogok mérvét lesz megállapítandó, - és intézkedett egyszersmind az alapszabályok és az üzemterv ki­dolgozása iránt, kimondván, hogy a hullámtereket halászati tilalom alá veszi és miután azok a halak ivására kiválóan alkalmasok, azokat kiméletitérnek nyilvánítja. — A halászati tulajdonosok egyértelmű határozata és azon körülmény, hogy a társulat megalakítása folytán az egész vizterületen biztosítva lesz a halteuyésztés és az okszerű halászat, remél hetővé teszik, hogy ezen fontos gazdasági ág csak hamar újból fel fog lendülni, annál is inkább mert a Körös folyók többi szakaszára és az összes magyarországi nyílt vizekre .nézve is megkezdetett az eljárás a jogosultaknak ily társulatokba való egyesítésére. öSzvj társ. 20 skí áremeléssel. Minő­két út burkolására Braun József vállalkozó ajánla­ta fogadtatott el. Békésvármegye néprajzi monográfiájának meg- íratására ajánlkozott a magyar néprajzi társaság, mely a magyarság etimológiai átalakulásának ősz- szes kérdéseivel, a magyarság nyelvi és faji ere­detének, történet előtti állapotának, ősvallásának felderítésével, a népszokásokkal, népélettel és az ezekből kifejthető nemzeti hagyományokkal állan­dóan kiváló eredménynyel foglalkozik. Ez a tár­sulat most újabban elhatározta, hogy Magyarország I külömbőző vidékeinek monográfiáját önálló fűzetek­ben megiratja azon ezélbél, hogy a második év­ezred kezdetén népünk emlékeiből megmenthessük azt, a mi még megmenthető. Vármegyénk törvény- 2 hatóságát is megkereste azért, hogy néprajzi mo- 1 nografiáj&nak megírásával a társulatot bízván meg, vállalatát anyagi támogatásban részesítse. Harcászati lovaglás. Az I. honvédkerület törzstisztjei és törzstisztjelölt századosai — köztük tehát Lázár Sándor ezredessel a gyulaiak is — e ^^^^ikáu 8 napig terjedő hardzászati lovaglásra _ jdaDftHtrftl Kait® ---Oeméi Aj So rsolási engedély. &. b.-csabai jótékony nő egylet elnöknőjének Beliczey Rezsőné úrnőnek ké­relmére a m. kir. pénzügyminiszter megengedte hogy a nőegylet szegény iskolás gyermekek javára május 1-től deczember 31-ig terjedő idő alatt öt Ízben tornbolajátékot rendezhessen és minden egyes alkalommal 300 drb. 30 kros tombolajegyet bocsát hasson ki. A jótékony czélra való tekintettel a miniszter a lottódiját a nyereményadót 2'/3— 2% %-ra szállította le. A vármegye alispánja az egyes húzásokhoz politikai biztosként való megjelenésre a csabai járás főszolgabirÁjét űrJr6Jííl uldotte k1. A püspökladány — füzesgyarmati vasút. A Püspökladánytól Füzesgyarmatig tervezett helyi ér dekü vasút engedélyezési tárgyalása gróf Korniss Károly engedményes kérelme folytán április 24-én tartatott meg a kereskedelmi minisztériumban Mándy Lajos miniszteri tanácsos elnöklete alatt. A tervbe vett vasútvonal, mint már többször jeleztük, mintegy 37 kilóméter hosszban a Sárrétet szelné át és meg közelitő számítással 50—60,000 katasztrális hold termékeit lenne hivatva a legrövidebb utón a fő­városi piaczra juttatni, a mi eddig kedvezőtlen köz­lekedési viszonyok mellett csak nehézséggel és aránytalan magas szállítási költségek mellett volt lehetséges. A tárgyalás folyamán a vonal vezetése és iránya egyetértőleg megállapittatván, a bizottság vasút engedélyezését javaslatba hozta Az építési üzemberendezési tőke 1,225.000 frtban, kiló méterenkint 33.470 frtban állapíttatott meg. Az épí­tési feltételek és az engedélyokirat tervezete meg- állapíttatván, a tervező tartozik az építési terveket az engedélyokirat keltétől számított 4 hónap alatt felterjeszteni, a pálya építését pedig ugyancsak az engedélyokirat keltétől számított 1% ér alatt be-J fejezni, illetve a pályát a közforgalomnak átadni; a biztosíték 60.000 frtban állapíttatott meg. A füzes-gyarmat — püspökladányi h. é. vasút engedményesének gróf Korniss Károlynak kérelme folytán a vármegye törvényhatósági bizottsága tudvalevőleg 16000 frt hozzájárulási összeget szá vazott meg, a mely hozzájárulást az engedélyes el s fogadta. A kereskedelemügyi miniszter újabba óváhagyta a vármegye határozatát. A békésmegyei gazdasági egylet igazgató va lasztmánya május 9 én, vasárnap d. e. 9 érakor Csabán kaszinó nagytermében ülést tart, melynek tárgy sorozata: 1. A folyó évben tartandó lóverseny ren­dezése ügyében hozandó határozat. 2. Több minisz­teri leirat. 3. Folyó ügyek. Kőburkolási munkák Gyomán és Öcsödön Békésvármegye alispánj hivatalnál május 2-án az alább nevezett burkolási munkák biztosítása tárgyá­tettek: I. a hosszban ban versenytárgyalás volt. Ajánlatot gyomai alsó-berenyei utozának 560 flymtr urkolására (10762 63 kr.) Kissebeei gránit kőbányák részv. társ. (Budapest) 6 százalék öröme­ssel, Braun József (Budapest) 1 százalék engedés­sel ; II. az öcsödi templom-ntczának 980 flymtr hosszban leendő kőburkolására (18808 frt 34 kr.) ; . „ ""f'S lerjeao narczásza indultak el Budapestről, hova ekkor gyülekeztek A harczászati lovaglást Budapest környékén Gödöllő tele eszközölték Bernolák Károly altábornagy reze- tése alatt s ma fejezték be azt teljes eredménnyel s indultak vissza Gyulára. Csendörparancsnokság Orosházán. Az alföldi agrárszoozialismusra való tekintettel, a leginkább exponált Orosházán szakaszparancs'nok'aágot létesí­tenek, melynek élére a legközelebb kineveznek már egy csendőrtisztet. Az uj parancsnokság június 1-én kezdi meg működését. A közkórház beteg forgalma. Bókésvármegye [közkórházának igazgatósága összeállította a kórház április havi beteg forgalmáról szóló kimutatását. A kimutatás szerint márczius hó végén ápolás alatt maradt 107 beteg, április hóban pedig felvétetett 70 beteg. Ezekből elbocsáttatott gyógyultan 47, javult»“ . gyógjulatlan 6 beteg és meghalt 1 egyén. Április bó végén tehát ápolás alatt maradt |113 egyén. Gyula városa központi választmánya folyó hó 4-én délután Dutkay Béla polgármester elnöklete alatt ülést tartott, amelyen az országgyűlési kép­viselő választók 1898-iki névjegyzék-ének kiigazí­tására összeíró küldöttségi tagokul dr. Zöldy Gézát, Kiss Istvánt és Kóhn Dávidot, utóbbit mint össze­író küldöttségi jegyzőt választotta meg. A képviselőtestület Dutkay Béla polgármester * elnöklete alatt folyó hó 5-én élénk érdeklődés mel­lett rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek főtár­gyát az utczai járdák építésére vonatkozó árlejtési jegyzőkönyv s a szakosztályok és a tanács lapunk múlt heti számában közölt véleményének előterjesz»- tése volt. Ama körülmény fölött, hogy az aszfalt vagy beton ajánlat fogadtassék-e el, várakozás elle­nére egyálalán nem fejlődött ki semminemű véle­mény eltérés és vita, pedig helyén való lett volna; a közgyűlés ugyanis egyértelmüleg elfogadta a beton építésre vonatkozó ajánlatot és amidőn ezt csele­kedte. már csalt helyeselhetjük, hogy a betont ille­tőleg úgy is mint legolcsóbb úgy is mint helyi vál­lalkozóét Szabados József építőmester ajánlatát tette magáévá. A vállalkozóval szerződés kötésére a vá- Irosi tanács bizatott meg, a munka ellenőrzésére Szántó Henrik városi mérnök mellé több tagú bi­zottság választatott meg. A Kode Ödön-féle házra vonatkozó adásvételi szerződés jóváhagyatott. A jövő évi községi közmunka megváltási dijak az eddigi mérvben, nevezetesen egy igás nap 1 frt 50 kr., egy kézimunka nap 50 krban állapíttatott meg. Elfogadták az ismétlő iskola költségvetését és mi­nekutána az április havi közegészségi állapotról, úgyszintén az április havában megtartott pénztár vizsgálatról szóló jegyzőkönyvet is tudomásul vették; a közgyűlés délelőtt 11 órára befejeztetett. Időjárásunk nemhogy javulna, hanem fokoza­tosan roszabb és méltán nagy agge álmát keit a gazdaközönség körében. A mióta az uj hold be­köszöntött, tehát nyolez nap óta, mondhatni foly­tonosan szakad az eső, az utak a szó szoros értel­mében járhatlanok, a minők tél derekán sem voltak, a mezei munka szünetel, az őszi vetések nemoaak a laposokon, hanem hátas földeken is sárgulni kez­denek. A fakadó vizek óriási területeket elborí­tottak, úgy, hogy igen sok föld van vármegyénk­ben a melyet aligha lehet az idén egyátalán hasz­nálni A ködök is gyakoriak, pedig azok követ­kezménye rendszerint a rozsda, mely az idén - félünk tőle § nagyon meg lógja támadni a bnzát És a meteorológiai észleletek egyáltalán nem biz tatók állandóan borút, esőt jósolnak, a m. - saj naponta be szokott következni. A szokatlanul "°k őaés következtében a Körösök is erősen meg-. H úgy, hogy a hét végén n vizszabályozó társulatok az áradás következteoen kénytelenek voltak intézkedéseket tenni, további esőzések mel- üett pedig az árvíz elleni védekezés komoly szük­nóffe is fenn fog forogni. ................- c.intársulat Gyulán. A héten Thália tisztelőit „ maeörvendeztette a Halmay színtársulat DaiS«Ces színházi jelentése*, mely jelzi, hogy Halmav e hó folyamán Gyulára jön társulatával, ,o]vWl, — bár hiányoznak a tavalyi gárda nehány laorái — mint a Nagy-Kikindén elért siker bízo­ttja jó erőkből van összeállítva. OpeteUfirf* pláne’jobban állanak a tavalyinál s hihető, hogy Halmay az idén sem fog panaszkodni a gyiilai műpártoláséra. Az előadatm Biindekoft közt a jelen színházi termékek legújabb csaknem mind benne vannak, a pnbli­közönseg darabok darabjai

Next

/
Oldalképek
Tartalom