Békés, 1897 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1897-02-07 / 6. szám

0 alkotó részei s miután a fehér-kereszt bál annyira jól sikerült, bizonyos, hogy a vidéki lányok is kedvet kaptak a gyulai bálákhoz 1 jelenlétükkel teszik kedvessé, érdekessé i tiszti bálát. JA gyulai hölgykoszoru természetesen teljes számban vesz részt kedvelt katonáiuk szép mulatságán g a tiszti karnak ugyancsak meggyűlik a dolga a sok lány­nyal. Szerencsére ez kellemes kötelesség s ebben nagy segítségükre lesz a tiszt uraknak a gyulai czivil aianyifjuság, mert mint halljuk, a tiszti estélyre igen sok czivil tánczos is készül úgy hely­ből, mint vidékről. A megyeház nagyterme ízléssel és stílszerűen lesz díszítve, a lépcsőház girlandjait a tiszti bálra is meghagyták. Szóval egy oly ked­ves és nagyszerű mulatságtól választ el bennünket két nap, mely kiemelkedő pontja lesz még az idei kedves és produktiv farsangnak is. A polgári kör bálja. Ez a bál is megérdemli, hogy felszínen tartsuk s ne ignoráljuk hallgatással, bár a reklámra épeu nem szorult rá. Hogy fesztelen jókedv s hangulat dolgában túl fogja szár nyalni az összes gyulai elite bálákat, arra mérget mer venni mindenki, aki valaha részt vett polgári köri bálon „toldalékjával együtt. Ez a „toldalék“ a polgári kör bál speczialitása s abban all, hogy bál után a szép tánczosnők az agyontánczolt fiatal emberekkel együtt kanalazzák a korbelylevest reg­geli 9 óráig. Hogy az idén is lesz e ilyen, azt nem tudjuk, de hogy a jó kedv hullámai az idén is ma­gas rekordot érnek el, az bizonyosra vehető. A mu latságra igen sokan készülnek s az arra szóló meg­hívók a hét végén szerteküldettek. A gyulai polgári kör. Szénásy József elnöklete alatt vasárnap délután 5 órakor tartotta évi rendes közgyűlését rendkívüli érdeklődés mellett, úgy hogy a terem zsúfolásig megtelt tagokkal. Az elnöki megnyitó beszéd után dr. Follmann János igazgató terjesztette elő a múlt évről szóló jelentését, külö­nös elismeréssel emlékezvén meg a fehér asztal mindonnapi társaságáról, mely fontos helyi, továbbá társadalmi, szépirodalmi s politikai ügyeket meg­beszélve magas szellemi értékkel biró eszmecserét folytatott, helyi érdekű ügyekben kifejtett akcziója a küléletbe is átszivárgóit s nem egy esetben váró sunkra nagy értékkel biró következményeket vont maga után. A kör múlt évi bevétele volt 1610 frt frt 63 kr., kiadás 1533 frt 46 kr. Az 1896. évben járatott a kör napi ós szépirodalmi lapot 24-et. A tagok létszáma 1896 évi január 1-én volt rendes tag 244, vidéki 6, felvétetett 1896. évben 36, össze­sen 286. Eltávozott és kilépett 16 tag, meghalt 6 tag, összesen 22 lag. E szerint ez év január 1-én a létszám 264 volt és pedig rendes tag 258, vidéki 6. A kör könyvtára a múlt évben 874 mü 1349 kötetből állott. Az 1896. évben 54 mű 62 kötetben szaporodott. Az 1897. évi költségvetés a következő bevétel, kiadás és maradványnyal fogadtatott el, u. m. bevétel 2269 frt 43 kr., kiadás 1580 frt 48 kr, maradvány 688 forint 95 kr. Előterjesztetett Schriffert József s társai indítványa a kör helyisé­gének felépítése tárgyában. A közgyűlés az indít­ványt elfogadta s mogbizta a választmányt, hogy a tervet — költségvetést — valamint az építkezés­hez szükséges összegnek beszerzésére vonatkozó veteményes javaslatát az április 1-én tartandó rend­kívüli közgyűlés elé terjessze be. Oláh György indítványa folytán a belépő tisztikarnak hasznos működéséért jegyzőkönyvi köszönet szavaztatik. A tisztujitás a következő eredménynyel folyt le: elnök Szénásy József, alelnök Sál József, igazgató Hoffmann Alajos, ügyész, dr. Berényi Ármin, pénz­tárnok Bekker Endre, könyvtárnok Székely Zsig- rnond, jegyző Hoffmann Eerencz közfelkiáltással. A választmányba titkos szavazás utján megválasz­tattak Schmidt József 58, dr. Follmann János 56, *Dömény Lajos 54, A. Schriffert József 52, Nieder- mayer Antal 51, ifj. Moldoványi István 50, Terényi Lajos 50, Dutkay Béla 49, Szénásy János 48, Gróh Ferenoz 47, Fivár János 47, Batik Elek 47, Ger­lein Reinhart 47, * *Kohn Dávid 47, “Kovalszky A *-gal jelöltek újak. Gyakrabban betegeskedett s e miatt ritkábban járt Elviráékhoz .... Elvira boldog volt, ha Sebesérivel együtt lehetett.... Sebesérit sem hagyhatta ez őszinte ragasz­kodás érintetlenül. Csakhamar érezte, hogy már 6 sem egészen közömbösen érzi magát Elvirával szemben. Már többé nem azt az eleven kedélyű kis lányt látta benne, akinek társaságában oly kellemesen eltölthette eddig idejét, hanem ben­sőbb vonzalmat, rokonszenvet érzett iránta. Pedig erősen küzdött a szivében életre kelő ezen érzelem ellen; mert tudta,, hogy ennek úgy sem lehet vége az, hogy szivük egy életre egye­süljön, tudta, hogy a családi tradicziókhoz me­reven ragaszkodó atyja soha sem fog beleegyezni abba, hogy Elvirát nőül vegye. Küzdött tehát erősen önmaga ellen. Fel­tette magában, hogy mindenképen elfojtja ezt a vonzalmát. El-elmaradt a rendes napi találko­zásról, elfoglaltságát hozva fel ürügyül.... De mikor látta, hogy mily öröm hatja át egész való­ját annak a kis lánynak, mikor őt meglátja; ha látta, hogy mily epedően néz reá azzal a két nefelejts kék szemével, akkor ereje megtört. Nem tudott többé ellenállani érzelmének . , . Egy nap, midőn ismét együtt ültek a lu­gasban s az alkony csendjében gondolataikban elmélyedve hallgatták az estharangszó lágyan csengő hangját, Sebeséri önkénytelenül megfogta az Elvira remegő kis kezét, esdően belenézett a leányka villogó szemébe s így szólt hozzá: Elvira! szeret-e engemet ? ... S magához vonta... A gondolataiból felébresztett leányka, mint a tetten ért bűnös, megrezzent e szavakra, oda borult a katona mellére s megindultan susogta: Szeretem, nagyon szeretem !., .. Másnap örömrepesve sietett barátnéjához, József 44, Czinczár Adolf 43, Wieland Károly 42, “Oláh György 42, Scherer Benedek 42, Biberea Péter 41, “Démuiz József 37, “Takácsy Lajos 36, Sál István 35, “Diósy József 32 szavazattal. Pót­tagokul Diósy Lajos 31, dr. Frankó László 12, dr. Deimel Sándor 12, dr. br. Drechsel Gyula II, Végh Gábor 10 és dr. Bartóky József 10 szavazattal. Számvizsgáló bizottságot Noránt István elnöklete mel­lett Schütz Gusztáv és Zuzmann Jánosból alakí­tották meg. Öntöző vizfmü a vármegyében. Mint már a múlt évben megírtuk, a földmivelésügyi miniszter elrendelte, hogy a Békésvárraegye területén létesí­tendő öntöző csatornázás kérdésében kisérletképen a gyula-csabai ólőviz-csatornára vonatkozólag a kultusmérnöki hivatal az előzetes terveket készítse el. Ezen előzetes tervek egybeállítására vonatkozó munkálatok megkezdetvén, serényen folynak és néhány hó alatt be is fognak fejeztetni. Az előzetes munkálatok az élőviz-csatorna által átszelt vidék lejtmérezéséből állanak, mely munkálat van hivatva kideríteni, hogy a már készen levő Poireé-rendezerü zsilip által felduzzasztott csatorna vize emelő szer kezet használata nélkül, mily földterületeket lesz képes elárasztani. Kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Kiss János szolnoki pénzügyi számellenőrt a gyulai pénz­ügyi gazgatóság számvevő osztályához számvizsgá­lóvá nevezte ki. Szakáts József állami végrehajtót pedig a b. csabai kir adóhivatalhoz adótisztté. Közigazgatási elmekórtan a czime azon uj szakmunkának, melyet babarczi dr. Schwarczer Ottó a kitűnő elmegyógyász legújabban kiadott, és a melyet a belügyminiszter a törvényhatóságoknak, közigazgatási tisztviselőknek és tiszti orvosoknak megrendelésre ajánlott. A munka anyaga nagy szak­értelemmel és szorgalommal egybegyűjtve és köny- nyen áttekinthető módon előadva, magában fog­lalja mindazon törvényeket, kormány és hatósági rendeleteket, melyek az elmebetegek gyógyítására, ápolására és a társadalomnak a tőlük reá háramol- bató veszélyektől való megőrzésére, tehát az egész elmebetegügyre vonatkoznak és ezért a szerző hasz­nos munkát végzett és úgy a szakközegeknek, mint magánosoknak egy nagy hiányt pótló kézikönyvet nyújtott. A gyulai „Erkel Ferencz dalkör“ a múlt szom­baton tartotta első zene-estélyét. A kis leányt mi­kor először viszik bálba — legalább úgy gondo­lom — izgatott félénkség tartja fogva egészen az első túrig. így volt az „Erkel Ferencz“ dalkör is, a mely alig rövid fél évvel ezelőtt alakult meg Székely Lajos tanító vezetése alatt s ime már dal-, zene- és szavalattal egybekötött tánczvigalotn rendezésé­vel próbálkozott meg. Az estély reményen felül sikerült. Első-sorban is, mint a sikernek legbizto­sabb fokmérőjét felemlítjük, hogy az egyletnek körülbelül 100 forint tiszta hasznot jövedelmezett. Az estély programmja ügyesen volt összeállítva s maguk a műkedvelők valóban műélvezettel szolgál­tak a jelenvoltaknak. A dalkör Them Károlytól és a „Nemzeti zászló“ operából énekelt el egy-egy indulót, továbbá több szomorú és vig magyar dalt, tanujelét adván egy kitünően szervezett dalkör életrevalóságának. Az énekszámokat szűnni nem akaró tapsvihar követte, úgy, hogy minden darabot ismételniök kellett. Pivár Irma és Sál Margit kis­asszonyok játszották zongorán a „Porticii néma“ nyi­tányt négy kézre, a „Bánk bán“ operát Erkel Ferencz- től pedig Pivár Irma egyedül. A hallgatóság el volt ragadtatva játékuk által s meglepte, hogy oly fiatal leánykák s oly biztonsággal és kitünően tud­nak zongorázni. Kiss László és ifj. Frailer István szavaltak. Kiss László Petőfi Sándornak „Az utolsó alamizsna“ czimü költeményét szavalta el költői ihlettel, de meglehetős lámpalázzal. Ifj. Frailer István Gárdonyi „Házassági ajánlat“ czimü vig monológját adta elő állandó derültség és tetszés közepette. Yolt az estélynek egy specziális élveze­tet nyújtó része is. Vinter A. a németvárosi apró tüdejü fuvózenekar derék karmestere mutatta be ritka ügyességét a „Pohár zenével“ (melophon), hogy elmondhassa boldogságát s közölje vele szivének végtelen örömét. Ella nyugodtan, sőt színlelt örömmel hall­gatta barátnéja szövődő reményeit az ő boldog­sága romjain .... Amint Elvira eltávozott, fuldokló zokogás­sal borult rá dolgozó asztalkájára, érezte, hogy szive nem bírja már soká e terhet viselni. Nem kellett soká várnia, megszabadult tőle! .... * * * A munkászavargások izgalmai lecsillapod­tak. Közelgett az őszi hadgyakorlatok ideje. A huszárszázadot hazahívta a felsőbb parancs. A távozók tiszteletére a kisváros úri népe mulatságot rendezett. Ella is ott volt. El kellett mennie, pedig valóságos kínszenvedés volt ez reá nézve. Kedélyesen folyt a mulatság. Amint a keringő andalító zenéje felhangzott a teremben, Sebeséri Ellát kérte fel .... Ella szive hevesen dobogott, egész teste megreme­gett, mikor a szeretett férfi karjai közt érezte magát .... Úgy szeretett volna igy maradni so­káig, mindig!. . .. Mikor Sebeséri helyére vezette, feje zúgott, agya égett, szive hevesen dobogott annyira, hogy nem birt maradni, úgy könnyedén kisietett a hideg éjbe s ott sírt csendesen .... Észre sem vette, hogy a hideg mint járja at egesz testét. Mélazásából őt aggódva keresd édes anyjának szava ébreszté fel. Gyorsan le- törlé könnyeit s bement .... Elvira ez estén oly boldog volt. Nagyon sokat tánczolt Sebesérivel s táncz- közben olyan édesen suttogtak szerelemről, bol­dogságról ! .. Midőn a huszárok eltávoztak a kis város­melyet kicsike tanítványai közül kísért 4 a leg­nagyobb praecizitással; az egyszerű üveg poharak­ból az ujjak érintésével kicsalt lágy üveghangok meghatottak mindenkit. Természetesen őt is a leg­zajosabb tetszésnyilvánítással tüntették ki. Hang­verseny után táncz következett s a jókedvnek vége-hossza nem volt egész a legteljesebb nap fel­jöttéig. A négyeseket 108 pár tanczolta. Referá- dánkat azzal féjezzük be, hogy a gyulai „Erkel Ferencz“ dalkör a legnagyobb mérvben megérdemli a pártfogást s ajánljuk is a közönség figyelmébe. Elismeréssel adózunk végül Székely Lajos tanító­nak, a ki fáradságot nem ismerü buzgalommal kö­vetett el mindent, hogy a dalkör fellépését, siker koronázza. A mulatságon résztvettek: Asszonyok: Alcser Antalné, Baji Gáborné (Gyulavári), Bagoly Ferenczné (Gyulavári), Csiszár Samuné, Diósy Jó- zsefné, Diósy Béláné, Démusz Józsefné, Ekszner Jánosné, Frailer Istvánná, Frailer Gyuláné, Gergely Istvánná, Gubicza Károlyné, Hrabovszky Ferenczné, özv. Hegyi Mártonné, Hegyi Mariska, dr. Kovács Károlyné,jKohlmannKárolyné, Kocsis Mihálynó,Lang Józsefné, Licska Jánosné, Major Istvánná, Császár Károlyné. Niedermayer Szidónia, Némedy Lajosné, Nemes Józsefné, Pivár Jánosné, Papp Gyuláné, Palotás Józsefné, Petik Péterné, Pfaff Istvánná, Sál Jzsefné, Sál Istvánná, Székely Lajosné, Somogyi Jánosné, Szabados Antalné, TankaGusztávné (Gyula ■ vári). Ujfalussy Gyuláné, Veressné Szilassy Erzsé­bet, Végh Gáborné, Ifj. Yerner Jánosné stb. Leányok : Bálint Ilona, Bekker Mariska es Etel, Borbély Juliska, Balog Bella, Bagoly Gizella, Dávid Róza és Mariska, Démusz Toncsi, Frailer nővérek, Finta Irén, Farkas Teréz, Góg Erzsiké, Gróh Erzsiké, Gidon nővérek, Gálicz Mariska. Gáspár nővérek, Hegyi Mariska, Kutschera nővérek, Karácsony Teréz és Mariska, Kovács Etel, Kolozsi Etel, Kocsis Erzsiké, Karácsony Erzsiké és Klári, Kulcsár Mariska, Kovács Janka, Kohlmann Irma, Krizsán Mariska, Merltsz Ida, Menyhárt Anna, Mészáros Ilonka, Nád­udvari Róza, Niedermayer Gizella, Nóvery Mariska, Pivár nővérek, Papp nővérek, Papp Terézke, Po- tóczky nővérek, Petik Francziska, Sál Margit, Sza­bados Erzsiké, Ser Krisztina, Tanka Giza és Sa­rolta, Tóth Julianna, Verner Erzsiké, Verner nő­vérek. Az iparos ifjúsági egylet tánezvigalma az éjjel zajlott le a népkerti csarnokban és épolv népes, fesztelen jó mulatság volt, mint megszilárdult renomméjü elődjei. A tánczvigalom lefolyásáról különben lapunk jövő számában referálunk. A „Fehér-kereszt-egylet“ bálja alkalmával afe Iü 1 fizetések jegyzéke : Lukács Sándor Budapest 2 frt, Dezsewffy Sándor püspök 10 frt, Dr. Hajnal Albert 2 frt, Kárász J. Grácz 5 frt, Braun Mór 5 frt, Hiross Béla 1 frt, Szénásy József 1 frt, Márky Imre 1 frt, Márky János 1 frt, Weisz Mór 5 frt, Dr. Zöldy Jánosné 3 frt, Laóics György 5 frt, Terényi Lajos 3 frt, Gróf Almásy Dénes 95 frt, Konrád Márk 8 frt, Czinczár Adolf 5 frt, Böhm Miklós 1 frt, Szekér Mihály 5 frt, Deutsch Jakab 1 frt, Ghiczy Kálmán 3 frt, özv. Reinhardt Józsefné 2 frt, Dr. Berkes Sándor 2 frt, Csák György 1 frt, Balogh Soma 1 frt, Dr. Szalay József 1 frt, Hutiray László 2 frt, Gallacz János 2 frt, Steinecker Gábor 2 frt, Gróf Széchenyi Antal 5 frt, Dr. Kun Pál 3 frt, Grócz Béla 2 frt, Moldovány Károly Nagyvárad 5 forint, Ferentzy Alajosné 5 forint, Novák Kamill 5 forint, Erkel Rezső 5 forint, Beniczky Géza 10 forint, Andrássy Kálmán 5 forint, Gróf Almásy Imre és neje 30 frt, Gr. Wenckheim Frigyes és neje 25 frt Gr. Almásy Kálmánné 10 frt, ifj. Tisza Kálmán 5 frt, Purgly János 10 frt, Melczer László 10 frt, Összesen 310 frt. A nyert jövedelem 637 frt, melyből a kiadások fedeztetvén, még csinos összegecske jut az egylet pénztárába. ból, Ella már forró láztól égő arczczal feküdt ágyában, még csak el sem búcsúzhatott attól, kit titkon oly forrón szeretett .... A baj súlyosbodott. Elvira mint hű barátné, minden szabad idejét ott töltötte a kedves beteg ágyánál. így tudta meg a szomorú valót .... A súlyosan beteg leány nagy láza közben gyakran félrebeszélt, egy ily alkalommal kibe­szélte szivének elrejtett titkát. Amit ajkai nem mondtak volna el soha, most a gyötrelmek súlya alatt elárulták. Elvira amint hallotta a lázas beszédet el­halványult és csendesen zokogott. A beteg visszanyervén eszméletét, amint felpillantott s meglátá zokogó barátnőjét, rögtön az a gondolat jött eszébe, hátha elárulta magát nagy lázában? Megfogta barátnője kezét, oda vonta magá­hoz és gyönge hangon arra kérte, hogy ha ön- tudatlanul kibeszélte szive titkát, ne árulja azt el senkinek. Úgy sem soká líell azt őriznie. Már közeledni érzi azt a hideg, jótékony halált, mely véget vet szenvedéseinek .... Elvira együtt szenvedett barátnéjával. Elgon­dolta, hogy milyen az a boldogság, mely egy sir- halomra van építve?i.... Mire az ősz is vége felé közelgett s leta­rolta teljesen a mezők virágait, akkorra Ella is kiszenvedett.... Elvira maga maradt nagy fájdalmában ... Nem sokára az ő szivére is ráborult a bá­nat fellege. Hiába! Szerelemnek keserű köny az ára .... Eleintén sűrűn jöttek a levelek Sebeséritöl. Egyszerre csak megritkultak, sőt egészen el is maradtak . Jött azonban a lesújtó hir, hogy gróf Sebeséri Balázs nem rég tartotta esküvőjét Györteleki Adél grófnővel. Az Erkel Ferencz dalkör hangversenye alkal­mával a dalkör alapja javára felülfizettek: Krisztik János 4 torint 40 kr, dr. Fábry Sándor 2 frt, dr. Erkel Rezső 2 frt, Dobay János 2 frt, Huszka József 2 frt, Tukácsy Lajos 1 frt 40 kr, Gróh Fe- roncz 1 frt, N. N. 1 frt, Herodok István 1 frt 40 kr, Mannheimer Arnold 1 frt 40 kr, özv. Ferenczy Alajosné 1 frt, Moldovány Gábor 1 frt, Sál József 1 frt, Végh Gábor 1 frt, N. N. 80 kr, Diósy József 40 kr, Diósy Lajos 40 kr, Sál István 40 kr, Gyóji Dezső 40 kr, Kocsis Mihályné 50 kr, dr. Zöldy Géza 40 kr, Bartos Sándor 40 kr, Békés Gyula 50 kr, Bagóh Lajos 40 kr, N. N. 40 jer, dr. Frankó László 40 kr, N. ,N. 40 kr, —re 60 kr, Rokszin Kornél 10 kr, Belek Gusztáv 20 kr, Nádudvari Józsefné 40 kr, Brösztel Lajos 40 kr, Szabó István 40 kr. Az összes bevétel 208 frt, kiadás 129 frt 20 kr. Maradvány a dalkör alaptőkéjéül 78 frt 80 kr. A felülfizetőknek és a szives közreműködőknek ez utón is legmelegebb köszönetét nyilvánítja a dalkör tisztikara. A nagymagyarvárosi olvasókör január 3l-én sikerült farsang» bálatrendezett. Felülfi/.ettek : Lud­vig József 2 frt, dr. Lidica László 1 frt, Szabados József 65 kr, Fehér Kálmán 65 kr, Grospitz N, 70 kr, Csőke Péter 50 kr, Beleznai András 50 kr. 'íj- Góg Mihály 50 kr, Kukta Ferencz 50 kr. Gácsi István 50 kr, Seres András 50 kr, Ficzere Ferencz 50 kr. Csomós István 50 kr, Stefanovics Péter 50 kr, dr. Zöldy Géza 50 kr és Szikes Márton 50 kr. Összesen 10 frt 50 kr. Mely összeg köszönettel nyugtáztatik. Az I. Gyulavárosi takarékpénztár Ladies György társulati elnök elnöklete mellett folyó hó 2-án tar­totta meg évi rendes közgyűlését, mely az 1896. év, zárszámadások és a mérleg elfogadása után a 15,340 frt 03 krban kitüntetett tiszta nyereménynek felosztására nézve akként határozott, hogy abból osztalék fejében részvényenként 10 írtjával össze­sen 10,000 frt kiosztassék, 1134 frt a tartaléktőké­hez csatoltasséb, továbbá az igazgatónak jutalé­kara 1134 frt, az aligazgató és 3 igazgatósági tag jutalékára 907 frt 20 kr., a felügyelő bizottság jutalékára 226 frt 80 kr., a tiszt viselők jutalékára 453 frt 60 kr. kifizetessék, jótékony czélokra ösz- szesen- 180 frt fordittassék, a tisztviselők jutalmazá­sára 330 frt, az intézeti szolga jutalmazására 50 frt kiadassák és a 924 frt 43 kr. felesleg pedig az 1897. évi nyereség és veszteség számlára átvezet­tessék, egyben elhatározta még a közgyűlés, hogy a f. évi április hó 1-én esedékes szelvények a pénztárnál már a folyó hó 4-től beválthatók. Elismerés. Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter Tallián Béla volt békésmegyei főispán­nak, mint a mezőgazdasági helyi bizottság elnöké­nek, úgy nemkülönben Zlinszky István előadónak az országos kiállítások sikere körüli lelkes közre- munkálkodásáórt legmelegebb köszönetét és elisme­rését nyilvánította. Házasság. Garzó Gyula, a gyomai ev. ref. egyház lelkésze január 20-ikán vezette oltárhoz Felsőbányán Miskolczy Márton ottani ügyvéd sze- retetre méltó kedves leányát Idát. . A gyulai 48-as kör évi rendes közgyűlését a kör saját helyiségében folyó bú Terikén délután 4 órakor tartja. A járványok krónikájából. A vármegye terüle­tén újabban a következő községekben fordultak elő a fertőző betegségek egyes esetei. Vörheny: Öcsöd, Csaba, Füzesgyarmat, Szeghalom, Szent-András, Körösladány, Békés és Mezőberényben; a himlő Szarvas, Öcsöd és Körösladány községekben; a roncsoló toroklob Szarvas, Orosháza, Csaba és Füzes- Gyarmat községekben; a hasi hagymás Szeghalmon es Körösladányban és a fültőmirigylob Szeghalmon. A vármegye állategészségügyében nem régen beállott javulás folytonos és a viszonyok mindez- ideig rosszabbra nem fordultak. Jelenleg fertőző állatbetegségek miatt zár alatt vannak: takonykor miatt Gyomán 1, Mező-Berényben 4, Orosházán 3, E hir villámcsapásként érte Elvira jó szivét Beteg is lett, de a gondos ápolás folytán nem sokára felgyógyult. — A szive azonban beteg maradt.... Már nem volt többé az az eleven, kedves leányka .... így élt aztán szerelme és kedves barátnője szomorú emlékének. Ki-kijárt ahhoz a virágos sirhalomhoz, mely alatt Ella aludta csendes álmait s ott kisírta magát .... Évek múltán kérője akadt egy szomszéd városbeli gazdag ifjú kereskedő személyében. Elvira engedve szülei akaratának és rábe­szélésének, hozzá ment. Megtörtént a lakodalom De inkább hason­lított az a temetéshez. f Senki sem látott még oly szomorú meny­asszonyt, mint Elvira volt.... Új otthonában megvolt mindene, amit óhaj­tott. Férje úgy bánt vele, mint egy kedves gyermekkel szokás, beczézgette, kényeztette, de a bánat borúját nem tudta elűzni szivéről.... Most is szive fájdalmában e szavak törnek ki kebléből : „Szegény Ellám I te boldogabb vagy mint én, neked már nem fáj semmi!“.... * * * Férje léptei felrezzentik merengéséből.... Felkapja fejét zongorájáról, megtörli szemeit s tovább játsza a félbe hagyott szomorú dalt: „Özvegy asszony édeB lányod ne sirassad! Te se örülj, hogy a lányod férjhez adtad. Ki tudja a jobbik sorsot melyik érte, Melyiknek volt lakodalma, melyiknek a temetése?!“

Next

/
Oldalképek
Tartalom