Békés, 1897 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1897-11-28 / 49. szám

49-ik szám.

Gyula, 1897. november 28-án

XXIX. évfolyam

s®vs

Szerkesztőség: Templomtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Előfizetési dij : Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 »

Eyyes szám ára 10 kr.

Társadalmi és közgazdászati lietilap.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő: TZ Ó TZ IST 3D -A.TT I JD.

< Templomtér, Dobay j

i Ferencz háza, és könyv- 1 j kereskedés, hova a hír- '1 m detések és nyílt-téri köz- ‘i í, lemények küldendők. ,.

Ii Hirdetések ; | szabott áron fogadtatnak <1 ,i el Gyulán, ü

íj a kiadó hivatalban. i>

1 Nyilt-tér sora 10 kr. 1j

Yálasztás előtt.

Városuuknak a közügyok terén előkelő szerepet viselő egyik tekintélyes polgárától a következő sorokat veszszük :

Tekintetes szerkesztő úr!

ön kijelentette becses lapja november

14-iki számában; hogy a képviselőválasztás „politikai s különösen országos pártpolitikai szempontból mérlegelve“ önt mint szerkesztőt nem érdekli ; amit, miután a >Békés« nem politikai hírlap, egészen logikusnak és természetesnek tartok és eszem ágában sincs kifogásolni.

De engedje meg szerkesztő úr, nekem az az impresszióm, hogy a küszöbön álló képviselőválasztás nemcsak annyiban fontos kérdés, hogy a szabadelvű pártnak majdnem 150 főre rugó majoritása ugyanerne létszámban együtt marad, esetleg egygyel apad, avagy a 48-as és függetlenségi párt Ugrón árnyalatának Sima Ferencz kilépésével megfogyatkozott létszáma, Bartha Miklós megválasztásával a cziklus elején jegyzett hét számra újra kinövi e magát? Ez igazán alárendelt természetű dolog volna, mely nem érdemli meg, hogy mint komoly kérdés per- traktáltassék.

Engedje meg szerkesztő úr ! én komolyan kételkedem benne, hogy ön, és épen ön ne tudná vagy ne érezné, minő hordereje van a csütörtöki választásnak — nem ugyan az országra — hanem Gyula városára nézve.

Valóságos irigység lepett meg, amidőn két héttel ezelőtt a jeles népszónok Barabás Béla gyomai népképviselő tagadhatlanúl nagy hatást keltő beszédének ama részét hallgattam, amelyben arra próbálta oktatni a népet, hogy most nem városi, hanem országos képviselő választásról van szó és ezt az országos képviselő választást nem szabad semminemű helyi kérdéssel, helyi óhajokkal, helyi aspirácziókkal vagy eshetőségekkel összeköttetésbe hozni. Országos képviselő választásnál a város érdekének szerinte el kell némulni; a választók előtt kizárólag az legyen irányadó, mi

1 ÁB

Visszaemlékezések Terényi Lajosra.

— A „Békés0 eredeti tárcsája. —

(Folytatás.)

A szomorú emlékű 1873-ik junius havában, a már akkor országszerte — habár még csak szórványosan — fellépett kolera járvány miatt, a tanév mindenütt a szokottnál jóval hamarább véget érvén, az iskolák bezárattak s a tanuló fiatalság haza bocsáttatott.

De mielőtt a járvány egész borzasztóságá- ban kitört volna, a gyulai intelligens ifjúságot, már ezt megelőzőleg, egy gyászeset hozta szomorú izgatottságba.

1873. junius 17-én meghalt Jancsovics Józsi, 18 éves korában. Nem a járvány, hanem a sorvasztó betegség vitte korai sírjába a ritka szép képzettségű, komoly, rokonszenves, kedves ifjút, akit minden ismerője nagyrabecsült, minden barátja szívből szeretett és őszintén megsiratott.

Jól emlékszem, hogy egy hétfői nap volt, midőn délelőtt egész felindultan beállított hozzám Terényi Lajos s az ő szokott derült arcza és nyájas üdvözlése helyett, e szavakkal nyujtá kezét:

— Meghalt szegény Jancsovics Józsi — mire mindkettőnk szemeit köny futotta el s perczekig sirattuk a kedves jó barátot.

A gyászeset körülményeiről és a temetés filől beszélgetve, megjegyzi Lajos, hogy illő volna, ha az elhunytnak valamelyik jó barátja a sir fölött búcsú-beszédet tartana.

— Erre legelső sorban te vagy hivatva Lajoskám, mert szegény Józsi is téged szeretett legjobban mindnyájunk közt, — mondom neki, teljes meggyőződéssel.

az ország érdeke, még — ezt ugyan kifejezetten nem mondotta, de beszédéből sejthető s következtetésképen levonható — az esetben is, ha a választás eredménye, a város függő nagy kérdéseinek válságát és veszélyét okozná is.

Mondom, irigységgel hallgattam Barabás Béla képviselő ez irányban mondott döntvényeit, amelyekről elismerem, hogy a Parlamentarismus eszményi felfogásának tökéletesen meg is felelnek; még nagyobb irigységet éreznék Barabás Béla naivitása iránt, ha a mi parlamentünk, a mi parlamenti s kormányzati viszonyaink között ily — elismerem és vallom, hogy makula nélküli tökélyü — ideális felfogás merev érvényesülésének veszélyeit nem ösmerné.

Fájdalom! higyje el Szerkesztő úr, hogy nem szívesen tettem, sőt nagyon is vérzett szivem, amidőn túl kellett esnem rajta, én — sót okom van hinni, hogy nincs mit irigyelnem Barabás Bélától sem, mert ő is aligha nincs úgy vele — az eszményi parlamenti s kormányzati viszonyokhoz való bizalmunkban nagyon meginogtunk és tudjuk igen jól, hogy a kormányzat tényeit ép oly mértékben, sőt sajnos, hathatósabban befolyásolják ellenszenvek, elfogultság, gyülölség, bosszúállás, mint a méltányosság és az igazság követelményei.

Én Bartha Miklóst igazi nagy tehetségnek, tetőtől talpig ethikai lénynek és olyan politikai egyéniségnek tartom, a ki igazán az ország házába, a legjobbak, a legbölcseb- bek tanácsába való s végtelenül sajnálkozom is rajta, hogy a hol jogosan otthon van, a hol teljesen ismerik, a hol egyénisége leginkább érvényesült, kiválósága legjobban kidomborodott : Kolozsvár, mely ezúttal köztudomású martiriumának színhelye is, nem tisztelte meg magát vele, hogy igazán jeles fiát valamelyik választó kerületében mandátumhoz juttassa. De bármily jó véleménynyel legyek — a mint hogy tényleg vagyok is — Bartha Miklósról, nem habozom kimondani, hogy minden kiválósága mellett

annyira embernek tartom őt is hogy az esetben, ha ő volna ma Magyarország miniszter- elnöke (a mit egészen komolyan irok) oly esetben, mint ma, midőn Gyula városa helyzete annyira exponálva van; a midőn — a törvényszéki palotáról és fogházról nem beszélve, sőt azt befejezett ténynek véve — olyan életbe vágó kérdések megoldása van küszöbön, a minő az elmebeteg gyógyintézet, megyei árvaház létesítése, a lionvédhuszárság elvitele következtében a városnak más katonasággal való kártalanítása, az elhanyagolt közoktatás erős anyagi segélyezése, (a gymna- siurnot teljesen a jövő zenéjének prokla- málva) ismétlem, ha Bartha Miklós volna ma Magyarország miniszterelnöke: óvnám Gyula városát, vagy legalább is nem tartanám ajánlatosnak Gyula városára nézve, hogy báró Bánffy Dezsőt és éppen báró Bánffy Dezsőt, legnagyobb személyes ellenségét, szemelje ki országgyűlési képviselőjének.

gyár a kővetkező előterjesztést tette a vármegye főispánjának :

Méltóságos Lukács György urnák, Békésvármegye főispánjának

Gyula.

Méltóságos urunk 1

A folyó hó 9-ón megtartott értekezlet Méltóságod által enunc ált eredményét, czégünkkel behatóbb megbeszélés tárgyává téve, eddigi megállapodásunkról van szerencsénk Méltóságodat a kővetkezőkben értesíteni:

1. A tormelési kötelezettség tekintetében méltányolva az értekezlet kívánalmát, az általunk con- templált 15 évet. hajlandók vagyunk 10 évre redukálni.

2. Az építkezéssel járó befektetéseket illetőleg, eredeti tervezetünkben foglalt kikötésünktől hajlandók vagyunk ugyan elállani, tekintettel azonban azon körülményre, hogy a 10 évre kiható — kétségkívül esélylyel biró termeléssel szemben, az általunk előirányzott befektetés reánk aránytalanul nagy terhet rév. vagyunk bátrak méltóságod elé a következő — mindenesetre előnyös — ajánlatunkat terjeszteni:

Lehet, hogy szerkesztő úr más nézeten van, de én a magam részéről Magyarország mai miniszterelnökét Bánffy Dezső bárót sem tartom oly szentirásbeli kegyes embernek, aki épen azért adjon nekünk kenyeret, mert mi őt kővel, és valamennyi között épen a legsúlyosabb kővel dobjuk meg.

Szerkesztő úr engedelmével csupán ennyit akartam elmondani.

A fenti czikket, az iró iránti figyelemből is változtatás nélkül közölve kijelentem, hogy a’ra tekintet nélklü a választás eredményére, válaszolni fogok, Szerk.

Kenderkikészitö fióktelep Békésvármegyében.

Lapunk folyó hó 14-ki számában részletesen ösmertettük és méltattuk ama mozgalmat, amely dr. Lukács György főispán kezdeményezése s buz- gólkodásából kenderkikészitö fióktelep létesítése érdekében Bókésvármegyében megindult. Közöltük nevezetesen az e tárgyban összehívott értekezlet megállapodásait és óhajait, amely utóbbiakra vonatkozólag a szegedi magyar vitopUC vászon és'zsávolyAz építkezéseket hajlandók vagyunk a telep részére mindaddig, mig azon általunk kenderkiké- szités űzetik, bérmentesen átengedett 30 kát. hold területen — saját költségűnkön eszközölni oly kikötés mellett, hogy azokat, amennyiben a telep a szerződéses 10 termelési óv lejárta után általunk igénybe nem vétetnék egy, elhasználás illetve elavulás czi- mén, százalékokban elérő megállapítandó évi leírás levonása mellett, az érdekeltség tőlünk megváltani tartoznék. Igen természetes, hogy ezen megállapodás esetén az építkezésről szóló költségvetést tudomásvétel és helybenhagyás végett az építkezés előtt az érdekeltségnek bemutatjuk.

Feltéve most már, hogy az első 10 évre szóló termelési szerződés lejártával a további üzem elé oly előre nem látható akadályok gördülnének, melyek a telepnek részünkről való üzemben tartását érzékenyei) megnehezítenék vagy lehetetlenné tennék, úgy az építkezés megváltása — a túloldaliak szerint — a következőkép történnék ;

Az építkezésbe fektetett tőke körülbelül 12,500

0. é, frt évi leirás 4°/0, 10 évre 40% frt 5000, a megváltási összeg 7500 frt, mely egyébként a szerződéses viszony további fennállása és az évenként leírandó összeg arányában olykép apad, hogy bizonyos idő leforgásával a befektetett tőke teljesen törlesztve lesz, melylyel egyetemben a megváltási kötelezettség az érdekeltség részéről is megszűnik.

Sohasem felejtem el azt a végtelen szomorú tekintetet s azt a mély megindulástól remegő hangot, a melylyel szavaimra válaszolt:

— Hát azt gondolod, hogy képes lennék egy hangot kiejteni a sírjánál ? — hisz megfojtana a fájdalom! — s azzal elfordult, hogy újra kitörő könyeit eltakarja.

Végre is abban állapodtunk meg, hogy én fogom a sirnál a búcsú-beszédet tartani s mindjárt hozzá is fogtam, hogy gondolataimat verses alakba szedjem.

Lajos magamra hagyott,, de pár óra múlva megint visszajött, azzal a kérdéssel:

— Kész a búcsú-beszéd ?

Felolvastam neki, az 'az csak belekezdtem,

de midőn versemnek négy első sorát elmondtam;

„Kihűlt az ifjú szív, kialudt az élet,

Mely hivatva volt nemesre, nagyra, —

Clbunyt 0, mint midőn ledől a kezdett mű Berégezetlenűl, félbe’ hagyva“ . . j

intett a kezével, hogy hagyjam el, ne olvassam tovább. Csodálkozva kérdém tőle, hogy miért nem akarja végig hallgatni? — Azt gondoltam, talán nincs vele megelégedve.

— Hagyd el kérlek, mert a reszket és fog el, ha egy búcsúztatót végig kell hallgatnom. Mindig drága jó apámnak a temetése jut az eszembe.

S mikor szegény Jancsovics Józsit, a valóban ritka díszes gyászoló közönség mély részvéte mellett, oly korán megásott sírjába tettük s magam is a mély meghatottságtól és minduntalan kitörő zokogástól akadozva, búcsúbeszédemet elmondtam, mikor már a sirtól távozóban voltunk, odasug hozzám Terényi:

— Add ide a versedet,' majd otthon elolvasom. Szándékosan a tömeg legvégére vonultam, hogy ne lássak, ne halljak semmit, mert ha a koporsóra hulló göröngy dübögését hallom: úgy érezem, mintha az én mellemre hullna.

Nem is igen emlékszem, hogy valaha egy

temetésen mindvégig jelen lett volna.

*

* *

A 73-iki kolera járvány — különösen julius hó második és augusztus hó első felében — Gyulán is oly borzasztóan dühöngött ugyan, hogy voltak napok, midőn 20—30 halálozás történt s a harangozás és nagyobb kíséret nélkül, többnyire a reggeli vagy esteli órákban végzett temetések csaknem egymást érték, de azért — tudja Isten — valami nagyobb rémület egyáltalán nem volt észlelhető köztünk s a fiatalság életmódja csak olyan volt, mint azelőtt.

Egyébiránt hogy a gyulai intelligentia körében a járvány nem okozott valami rendkivü- libb felindulást: annak részben az is lehetett az oka, hogy az úgynevezett „űrt“ osztályból, ha jól emlékszem, csakis Fónagy Károly és Blau- horn Alajos halt el kolerában.

Mikor az utóbbi, a közkedveltségü jó kis „Lojzi bácsi* halálának hírét vettük, éppen a Szálisz-féle ezukrászdában időztünk s Placsintár Gyuszi bátyánk rémitően megijedt a Blauhorn halálán, aki legjobb barátjainak egyike volt s megszámlálhatatlan mennyiségű borovicskát iszogatva minden pohárnál keresztet vetett magára, úgy hogy a jelenet bizony már nagyon komikus volt.

— Hát annyira fél Gyuszi bátyám a haláltól? _ kérdi tőle Terényi Lajos szelíd iucsel- kedéssel.

_ Fej a fene, — mondja a kis öreg úr,

ho

zzá tevén az ő nem produlkalható szavajára- sát —nem azért iszom én, kedves öcsém, mintha félnék, hanem szegény Lojzit búcsúztatom s azzal folytatta tovább az eredeti búcsúztatást.

• Hanem azért a kolerás világ borzalmai daczára, mi fiatalok, meglehetős gondtalan, vig éle tét folytattunk.

A polgári kaszinó, a Kotlechner féle „Va- dász“ és a városházával szemközti Czégényi- házban lévő Szikes-féle „Petőfi“ kávéházban, különösen az ebédutáni fekete kávézás és a vacsora utáni kvaterkázás közben ugyancsak hangosan szólt a mindennapi vita s esténkint nem ritkán a nóta és a czigánybanda is.

A „közvélemény asztalánál“ csaknem mindennapos vendégek voltak: a „lovag“ — Vresicz Józsi, Popovics Jusztin, az öreg Hódy Lajos bátyánk, Huszka Kálmán, Kratcchvill Gyula. Trucker Józsi, Danhoff Tóni, Nagy Fránczi, Vitá- lyos Béla, Fridrich Miska, gyakran ott volt: Oláh Gyuri, Farkas Gyula, Szikes Bandi, Kóhn Dávid velem együtt, olykor bevetődtek: Band- hauer Gyurka, Jantsovits Emil és Pali, Hoffmann Miska, Schröder Kornél, a Czégényi fiúk, meg a többiek, akiknek neve hamarjában már nem jut az eszembe s a jókedvtől harsogó, sokszor érdekesen vitatkozó, többször jóízűen ado- mázó és szellemesen élezelő társaságban Terényi Lajos is gyakori vendég volt és mindig igen jól érezte magát.

Még színtársulat is volt a városban a legnagyobb kolera idején. A „Petőfi“ kávéház udvarán, a szabadban felállított színpadon minden este volt előadás, melyet a nagy közönség is eléggé, a fiatalság pedig teljes számban látogatott. A Várady Ferencz társulata szorult Gyulára a veszedelmes napokban s jól emlékszem, hogy Lukácsi Sándor, még inkább pedig Lu- kácsyné, meg Várady Antónia, mindig nagyon tetszettek. Néhányszor vendégszerepeit Vincze is, a hires basszista, a kit Hódy ..bátyánk az ő találó mondásával „az öreg szárcsa* *-nak nevezett el. Egyszer műkedvelőkul felléptek Lehóczky Bandi és az akkor Gyulán időzött Grüner (most Zöldi) Márton is. Mintha most is látnám, milyen szép alak volt Lehóczky Bandi a színpadon, de