Békés, 1897 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1897-10-17 / 42. szám
43-ik szám Gyula, 1897. október 17-éxi, * * Szerkesztőség: Templomtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij :• Egész évre . 5 frt — kr. Félévre .... 2 » 50 » Évnegyedre . 1 | 25 » Eyyes szám ára 10 kr. I XXJLX. évfolyam. áll Társadalmi és közgazdászati lietilap, MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: Ó Hl 3^T H .A. T7~ X TD. Kiadó hivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza, és könyvkereskedés, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyilt-ter sora 10 kr. Törvényszéki palota s fogház Gyulán. Ilyen czim alatt közöltük lapunk múlt évi 27-ik számában az igazságügyministernek Bókésvármegye közönségéhez intézett rendeletét, amelyben az igazságügyminister Gyulán uj törvényszék s fogház építését mondotta ki azesetben, ha Gyula városa a sugárút kijelölt telkeit e czélra megveszi s az állam tulajdonába bocsátja; ha az épület körül járdát készíttet; ha a vármegyeháza előtti ártózi kutból a vizet csöveken a törvényszéki épületbe vezetteti s végül ha az uj épület fürdői s konyháiból eredő szennyvizek levezetéséről gondoskodik. Gyulavárosa képviselőtestülete ugyancsak múlt évi augusztus hó 10-én tartott közgyűlésében egyértelmű 159 szavazattal egyhangúlag elfogadta az igazságügyminister teltételeit s ezzel az uj törvényszék és fogház épitése jogilag perfektté vált. Nem becsültük túl, csak is érdeme szerint méltattuk a törvényszéki palota s fogház építésére vonatkozó ministeri intézkedést, amidőn azt Bókésvármegyére s abban első sorban Gyula városára nézve korszakalkotó fontosságúnak nyilvánítottuk. Mi ugyan soha egy pillanatig sem tartoztunk azok közé, kik Békésvármegyének rebesgetett felosztását, vagy Gyula városa székhely jellegét és ezzel a vármegye többi községei fölötti, bár praetenziók nélküli épp oly természetszerű, mint jogos hegemóniáját (aminek különben lapunk múlt heti számában legkisebb czélzatosság nélkül való említése -- őszinte sajnálatunkra vörös posztó hatást ébresztett csabai t. laptársunkban), komolyan féltettük volna, de azt elismerjük, hogy meglehetős nagy volt a C8üggedők tábora s a vármegye feloszlatásának, esetleg Gyula város székhely jellegének megszűnése lidércznyomásként nehezedett a kedélyekre s két évtized óta megmérgezte a vármegye közéletét is. f áBOXÁ. Országos Nemzeti SzövetségMagasztos eszméket óhajtanak azok megvalósítani, kik a fenti czimtt egyesületet az E. M. K. E. és F. M. K. E. mintájára Budapesten nem régen megalapították. Czéljuk hazafias nemzeti irányú és valóban ha hazánk népességét megnézzük sajnálkozva kell látnunk, hogy túlnyomó része a nemzeti eszmét nem ismeri avagy ha ismeri is, nem méltányolja azon mérvben mint az eszme azt megérdemelné. E hiánypótlására alakult első sorban e szövetség és élére olyan emberek kerültek, kiknek nevei elég garantiát nyújtanak, hogy a kitűzött czélt közelebb s közelebb viszik a megvalósuláshoz. Elnöke: gróf Batthányi Lajos, körötte csoportosulnak: Gr. Teleki Géza, Jókai Mór, Hodossy Imre, Justh Gyula, Bartha Miklós, dr. Chorin Ferencz, gr. Eszterházy Mihály, Förster Nándor, Semsey Andor, Márkus József, stb. Kívánatképpen alább közöljük alapszabályai néhány fontos szakaszát: 2. §. A szövetség czélja: Emberséges és hazafias gondolkodást és érzést terjesztő, napi- és párt-politikától, vallás-, nemzetiségi és osztálykülönbségtől független szervezet utján, közremunkálni a társadalmi egységet és rendet zavaró okoknak és ezek hatásainak megszüntetésében. 3. §. A szövetség eszközei: 1. A közjóiét előmozdítására és a társadalom alsóbb osztályai nyomorának enyhítésére szolgáló intézkedések. 2. A külföldi sajtóban Magyarországot illetőleg megjelenő közlemények ellenőrizésére és a sajtónak helyes tájékoztatására, valamint a hazai sajtóban a szövetség törekvéseinek előmozdítására szolgáló sajtóiroda. Országos, nemzeti és történeti emlékünnepek, felolvasások, röpiratok és egyéb intézkedéNem űzünk struczmadár politikát és — bár restelkedéssel — utólag beösmerjiik, hogy a kislelküek nem épen kicsiny tábora az igaz- ságügyminiszter kategorikus kijelentései da- czára, legalább is kételkedett, hogy a törvényszéki palotát igazán felépitik-e ? s csak most, amidőn a törvényszéki s fogház épület rész letes tervei s költségvetései Novált Kamill elnökhöz leérkeztek és a palotára az árlejtés 325,554 frt 78 kr. kikiáltási ár mellett kitüze-| tett, kezdik magukat a „Tamás“-ok biztonságban érezni s komolyan hinni, hogy a törvény- széki palota felépítésével Gyula városa székhely jellege beláthatlan időkre teljesen kon solidáltatott. Mi sem kicsinyeljük az igazságügyminiszter árlejtést kitűző s alábbiakban szóról- szóra közölt rendeletét, de részünkről jelentőségét nem annyira elvi részében keressük (az már tavaly el volt döntve), • mint inkább gyakorlati jelentőségében találjuk, amennyiben a szűktermésü esztendő után tényleg nagy jótétemény lesz Gyula városa lakosaira, iparos osztályára s napszámosaira egyaránt, ha .kora tavaszszal a monumentális palota építését megkezdik és ezzel igen sok csalá dot tisztességes keresethez juttatnak. Eme szempontból örömmel üdvözöljük és krónikáiról tisztünkhöz képest szóról-szóra közöljük az igazságügyminiszter rendeletét, mely is következőleg hangzik : Magyar királyi Igazságügyi Ministerium. 54091./1897. í. M. III./B. szám. A Gyulán emelendő törvénykezési épület és fogház műszaki művelete elkészülvén s a kereskedelemügyi m. kir. minister úr által felülbírál tat ván az építkezési költség összege 325554 frt 78 krhan állapíttatott meg, melyből a törvénykezési épületre 237361 frt 58 kr. a fogházra, beleértve a központi fűtés berendezés költségeit is 84830 frt 58 kit és a kerítésre 3362 frt 70 kr. esik. Miután az építkezés foganatba vételének ez időszerint akadálya már nincs, azt az idezárt következő műszaki iratok, nevezetesen 14 darab eredeti tervrajz, 1 drh általános és 3 drh részletes vállalati feltétel füzet, továbbá 4 drb részletes költségvetés, sek a honpolgári együvétartozás, a honszeretet érzületének s a hazafias czélokra való áldozat- készségnek felkeltésére, ápolására és fejlesztésére. 4. §. A szövetség tagjai: A szövetség tagjai lehetnek testületek, társulatok és minden fedd- hetlen előéletű magyar állampolgár nemi különbség nélkül, ha felvételüket a szövetség-tanács egyenesen meg’ nem tagadja. Sem a felvételt, sem az elutasítást nem kell indokolni. Külföldi illetőségűek csak a m. kir. belügyminiszter engedélyével vehetők fel. 1. Tiszteletbeli tag az, a kit a közgyűlés a szövetség czéljai körül szerzett érdemeiért ilyennek megválaszt. 2. Örökös tag az, a ki készpénzben vágj' óvadékképes értékpapírokban egyszer s mindenkorra 500 koronát — legalább három részletben — lefizet. E tagság az első törvényes örökösre átszármaztatható. 3. Alapitó tag az, a ki szintén egyszer s mindenkorra készpénzben 100 koronát a szövetség czéljaira — legalább két részben — lefizet. E tagság életfogytig tart. 4. Működő tag az, a ki magát az aláírási ivén 3 évre évenként 8—8 korona fizetésére kötelezi, vagy a ki magát ez alól a kötelezettség alól 20 korona fizetése által megváltja. 5. Rendes tag: a ki magát az aláírási ivén legalább három évre, évenként 1 korona fizetésére kötelezi. 6. Pártoló tag az, a ki bártr ily csekély ösz- szeget ad a szövetség javára. Az iroda czime: „Országos Nemzeti Szövetség* igazgatósága Budapesten, VII., József- körut 7. szám. Már több vidéki városban nagy ünnepségek közt nyitották meg a fiókját e szövetségnek és mindenütt nagy elismerésre és pártolásra találtak. Részünkről csak ajánlhatjuk e nemes ezélú intézményt, mely hivatva van magyar kultúrát teremteni olyan helyeken, hogy- alig értik 1 drb költség összesítés, l drb tervmagyarázat s Leirás nem különben az 2. alatt 5 darabban csatolt iratok alapján ezennel elrendelelem s a továbbiak iránt annak megjegyzésével, hogy a tervrajzoknak 13—13 darabban csatolt másolatai az építkezési engedély kieszközlésénél használandók fel, következő- kép intézkedem Az építkezés feletti felügyelettel Méltóságod elnöklete alatt egy bizottságot bízok meg, melynek tagjai az ottani kir. ügyész, a kereskedelemügyi m kir. minister úr által az építkezés állandó ellenőrzése czéljából annak idején kirendelendő állami építészeti szakközeg s az építés vezetésével megbízandó Wágner Gyula műépítész (Budapest, IV. kerület, Zöldfa-utcza 35. szám), illetve helyettese leendnek. A bizottság feladata az építkezés megkezdése előtt a munkák kiadása iránt intézkedni, az építkezés megkezdésével pedig gondoskodni, hogy az a jóváhagyott tervek szerint hajtassák végre, továbbá az építési ahyagok, valamint a teljesített munka minőségét megfigyelni s az esetleg mutatkozó hiányok megszüntetésére a vállalkozót szóval vagy az építési naplóban felhívni, felügyelni továbbá arra, hogy a munkák az azok befejezésére kitűzött határidők alatt elvégeztessenek, végül az építkezés folyama alatt elkerülhetlennl felmerülő változtatások tekintetében, valamint elvi jelentőségű kérdések felett, azonban csakis veszéíylyel járó halaszthatlau esetekben s utólagos bejelentés kötelezettsége mellett határozni, egyébként pedig feladatából folyó javaslatait hozzám felterjeszteni. Megjegyzem, hogy amennyiben az eredeti terv és költségvetéstől eltérés javasoltatnék s az eltérés költség változtatással járna, erről az illető vállalkozó által két példányban kiállított költségvetés készítendő, a bizottság szakértő tagjai által felülvizsgálandó s hozzám jóváha- hagyás végett s azon czélból, hogy a költségek apadása vagy szaporodása nyilvántartható legyen, felterjesztendő. Hangsúlyozom ez alkalommal is, hogy pótmunkák csakis a legkivételesebb esetben, az okvetlen szükséghez képest s ha viszont a vállalati összeggel szemben megfelelő vagy nagyobb megtakarítás eszközölhető, fognak engedélyeztetni. Az engedélyezés iránti kérelem különösen kimerítően indokolandó. A bizottsági ülésekről jegyzőkönyv veendő fel, amely mellékleteivel és egy-egy másolati példány ban Elnök úr által hozzám felterjesztendő. Az eredetiek a hozott véghatározat kapcsán az építési iratokhoz leendő csatolás végett vissza fognak küldetni, a másolatok pedig itt maradnak. A jegyzőkönyvek vezetésére a bíróság segédszemélyzetének egyik tagja rendelendő ki. édes hazai nyelvünket. Munkás-rokkant osztálya pedig dicséretreméltó buzgalommal fáradozik, hogy azon munkások, kik munkára már képtelenek, megélhetésükre ne kelljen nélkülözniük. Eszövetség épít nekik házakat, melyekben lakást, élelmezést és istápolást találnak. Sajtó ügyosztálya figyelemmel kiséri az egész világ, de különösen Europa hírlapjait, nehogy téves irányú czikkek közöltessenek hazánkról avagy intézményeinkről. Ez osztály küldi egyszersmind szét tudósításait Europa első rangú lapjaihoz hazánk fontosabb eseményeiről. A szövetség nevében Stojanovics Jenő és Katona József illustrácziókban gazdag „Emlék- lap“-ot adott ki, melynek ára 20 krajezár. Ez emléklapból adjuk az alábbi sorokat: Szívesen léptem a szövetség tagjainak sorába, mert a kitűzött czélt hasznosnak és nemesnek ismertem fel. Gróf Gsáky Albin. Lelkem mélyéből üdvözlöm az úttörőket, azokat a lelkes, derék honfi társaimat, akik az elődök hosszú tétlenségét és mulasztásait helyre pótolni igyekeznek. Egy ember ereje csak pa- rány a nagy munkában,: de ha e parány beillik az erők tömegébe, úgy itt vagyok én is a haza- fiúi kötelesség tudatával s magyar nemzetemért élő lelkesedésemmel, kész vagyok kivenni részem a becsületes munkából. Azért mindenkor állok rendelkezésükre. Dr. Barabás Béla őrsz. képviselő. Az igazán jó hazafinak sok mindent kell tudni, de kettőt legjobban: hallgatni és cselekedni. Kenedi Géza. Az országos egyesületek között talán .Nemzeti Szövetséginek van legkevesebb tagja s legkisebb vagyona, holott feladatai legnagyobbak. Bár csak megérné még ez a nemzedék, hogy a Szövetség lenne a legerősebb minden egyesületek között s a megizmosodott egyesület kénytelen lenne a már teljesített feladatok után újabb czéljainak megjelölése végett — alapszabályait kibővíteni. Dr. Bartóky József. A kibocsátandó árlejtési hirdetmény tervezetét szintén idezárva, felhívom Elnök urat, hogy azt átvizsgálva, amennyiben annak a helyi viszonyokhoz képest leendő kibővítése szükségesnek mutatkoznék, ennek eszközlése végett hívjon össze bizottsági ülést s azután a véglegesen szövegezett hirdetménynek még e hó 22-ig leendő közzététele iránt a szükséges^ intézkedéseket tegye meg. A versenytárgyalás f. é. november hó 29-ik napja délelőttijének valamelyik alkalmas órájára tűzendő ki. A hirdetmény egyszer-egyszer közzéteendő: 1. a „Budapesti Közlönyében, 2. a Gyulán megjelenő égüf. vagy két helyi lapban és 3. a „Vállalkozók Lapja“ ez. közlönyben (Budapest, Kigyó-utcza 3.) A „Budapesti Közlöny“ kiadóhivatalához a hirdetmény hivatalos közlés végett küldendő be, a többi lapok pedig figyelmeztetendők, hogy a kérdéses hirdetmény a bélyeg s illeték törvény 209. §-ának 1. pontja értelmében illetékmentes és hogy a számla és nyugtabélyeg az illető lapkiadó hivatalokat terheli. A hirdetés költségeit Elnök úr iroda átalányából fedezze s azok megtérítése iránt tegyen legkésőbb a jövő hó folyamán szabályszerű külön jelentést. A bizottságnak a versenytárgyalás megtartásáig a hirdetményi szöveg esetleges módosításán kívül feladata lesz még a vállalkozóval, illetve a vállalkozókkal kötendő szerződés tervezetének szövegezése, a feltétel füzetek egyes pontjainak esetleges módosítása, amennyiben tudniillik ezek ezen építkezésnél egészben alkalmazhatók nem lennének, nem különben az egyes munkanemek és épületrészek elkészítési határidőnek megállapítása, figyelemmel arra, hogy az épület mesterséges szárítás nélkül legyen használatba vehető.Midőn még a fenthivatkozott feltétel füzetekből 5—5 példányt, melyek az elöl csatoltakhoz képest megfelelően kiegészitendők, a czementre és a forró- víz fűtés berendezésére vonatkozók pedig a kellő számú páldányhan sokszorositandók lesznek s tájékozásul a szatmár-németi építkezésre vonatkozó szerződéseket, ez utóbbiakat azonban visszavárólag ide zárnám, felhívom Elnök urat, hogy a fent érintett s 2 példányban csatolt tervrajz másolatokat az építési engedély kinyerése czéljából a városi hatósághoz nyújtsa be. Az építést ellenőrző szakközeg működését az építkezés tényleges foganatba vételével kezdi meg, addig is pedig a bizottság üléseiben leendő részvétel végett egy, a magas építkezésben jártas szakközegnek kiküldése iránt Elnök úr az ottani államépité- szeti hivatalt keresse meg. Az állandó ellenőrző szakközeg kirendelése czéljából szükséges intézkedések megtehetése végett A socialis bajok orvoslására két tényező szükséges. Az egyik a pénz, a másik a társada-' lom minden rétegének egyöntetű jóakaratu közreműködése. Ifj. Barthos Tivadar. Ha szereted hazád, nemzeted úgy tedd gazdaggá, hogy pedig e czélt elérjed tanulj, képezd magad, mert a műveltséggel karöltve jár a gazdagság s ne feledd, hogy szegény nemzet független nem lehet. Beniczky Lajos. A nemzet ereje nemzetiségi tulajdonságaiban rejlik. Dr. Kiss Mór egyetemi tanár. Nem az ad örömet, a mivel már birunk, hanem az a mit szerzünk. Dr. Fábry Sándor. Egy német tudós a munka történetét igen röviden és találóan így jellemzi: Az őskorban a munka: kénytelenség, az ókorban: teher, a középkorban: kiváltság volt; az újkorban: jog, a jövőben pedig kötelesség lesz. A munka eszménye az, hogy gyönyörűség legyen. Dr. Horváth János. Be furcsa a politika 1 .Szövetkezünk a némettel, a taljánnal, talán a muszkával is és ezalatt a társadalomnak azzal kell foglalkoznia, hogy önmagunkkal is szövetkezzünk. Kóbor Tamás. A magyarságunk az életünk. Az Országos Nemzeti Szövetség tehát tulajdonképpen életbiztosító társaság, melynek ügynökei köré be- állani hazafias kötelesség. Márkus Miksa. A Nemzeti Szövetség legszebb czélját abban látom, hogy az egységes magyar társadalom megteremtésén fáradozik; a ki e munkából részt követel magának, nemcsak a nemzeti eszmét szolgálja, de a demokratikus magyar állam felépítését is elősegiti. Dr. Zöllner Béla. Hiába csendül meg a legkedvesebb szó, vagy a legszebb dal is, ott ahol a pénz cseng, az aranynak szava még a harangzúgásnál is hatalmasabb. Lörinczy György F. M. K. E. titkára.