Békés, 1897 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1897-08-08 / 32. szám

32-ik szám

Gyula, 1897. augusztus 8-án

XXIX. évfolyam

4 Szerkesztőség: 1

| Templomtér, Dobay János jj> kereskedése, hova a lap íj ■I szellemi részét illető köz- m i1 lemények intézendők. i

(’ Kéziratok nem adatnak i1

1> vissza. V

i| Előfizetési dij : i[

: j Egész évre . 5 frt — kr. íj i1 Félévre ...2*50» i ■ Évnegyedre . 1 » 25 » 1[

í> Eyyes szám ára 10 kr. 1>

Társadalmi és közgazdászati lietilap.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő: H Ó H 1ST ID _A_ T7* I ID.

Kiadó hivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza, és könyvkereskedés, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők.

Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban.

Nyilt-tér sora 10 kr.

A megyei közkórház kibővítése.

Lapunk ez évi márczius 7-iki számában bő kivonatban közöltük dr. Berkes Sándor tb. főorvos, kórházigazgatónak a megyei közkórház kibővítésének elodázhatlan szükségét ékesen bizonyitó jelentését,

A jelentés, mely a közkórházi bizottság ülésén tárgyaltatott, mindenek fölött az elmebeteg osztály állapotait mondja tarthatatlannak. Az elmebetegek elhelyezésére szolgáló mostani épület 28 beteg számára épült, de sokkal többen vannak benne összezsúfolva. A pavilion építészeti beosztása czélszerütlennek bizonyult, az épület a közös udvarban fekszik, ajtai s ablakai a közös kertre néznek és még a különben nyugodt elmekórosokat is zavarják a többi betegek, kik a kertben üdülés végett tartózkodnak. A tébolydának külön sótahelye nincs, az elmebetegek tehát szabad levegőre ki nem ereszthetők, nehogy a többi betegekre veszélyesekké váljanak. Az ápoló személyzet kevés és megbízhatatlan, úgy, hogy az elmebajosok más betegekkel való érintkezésének meggátlása úgyszólván lehetetlen és éppen az igy kikerülhet len érintkezés szolgált alkalmul több visszaélésre s okozta azt, hogy elmebeteg ragályozás folytán más betegségbe esett. A betegeket tehát kórszobáikban kell tartani s igy meg vannak fosztva a legfontosabb gyógyító eszköztől, a szabadban való mozgástól. Ehhez járul még, hogy az osztály beosztásánál fogva a betegekre való kellő felügyelet lehetetlen, a magánzárkák nehezen füthetők és nedvesek, kályhákról fűlnek, mi által a kórház napról-napra ki van téve a veszedelemnek, hogy valamelyik dühöngő szétrombolja a kályhát és felgyújtja az épületet. Az ápoló személyzet kevés és a rósz fizetési viszonyok mellett nem állhat hivatása magaslatán. Az elmebetegek száma évről-évre szaporodik, pedig legtöbbször csak azokat veszik fel, a kiknek visszautasítása lehetetlen, igy is

Hét élet.

Irta; ifj. Szilágyi Gyula.

— László akárhová, csak oda, oda ne menj. Kérlek.

— Édes bohó szerelmem 1 Hát nem fáraszt újra és újra hallani, hogy a régi varázs megtört, szétfoszlott a régi álom; hogy te egyedül te vagy, nekem a jelen, a jövendő, kiért nékem az életlel küzdelmet fölvenni érdemes. Épen oda, honnan tiltani akarsz, el kell mennem; hiszen az öreg Szinnyei esperes támogatása nélkül a tompái lelkészségtől elesem. Vagy akarhatod, hogy — a mi különben bizonyos — sok-sok éven át várva, epedve egymás után, elasszon, elfonnyadjon mindkettőnk fiatalságának virága?

A leány tekintete a beszélő arcza mellett elsurranva kisiklott a nyitott ablakon, ki a mesz- szeségbe. A langyos szellő egy-egy mozdulatával, a tavasz illatterhes lehellete be-be hullámzott. A tavaszi, .. De jő az ősz, a tél s a tavasz oly rövid virágja, egy napról a másikra her- vatag s ki látja meg a fonnyadt virágot? S ha még hozzá a virágot szegényes ház ablakában éri napsugár!

— Laczi, máskép nem lehet?

— Nem, Iza. Oda el kell mennem, egyszer még mindkettőnkért. S kérlek is, hogy hallj rólam bármit, csak azt hidd, a mit tudsz: hogy szerelmem irántad változatlan.

— Eredj hát! De ha — s itt szemeifölvil- lámlottak, — ha ismét Rózsikához térsz vissza s engemet cserben hagyva, oda dobsz a szégyennek, akkor — s szavai közben az asztalon heverő vadászkést megragadva, azt oly szilaj mozdulattal fordította szivének, hogy hegye hullámzó keblét szinte érintette s az elsáppadt ifjú kezének gyors mozdulata útjában alig állíthatta meg, — akkor jöhetsz a temetésemre.. .

*

túlzsúfolt a tébolyda. E zsúfoltság főoka, hogy a közigazgatási s igazságügyi hatóságok itt helyeztetik el a gyógyithatlari köz- veszélyes betegeket, miután az országos tébolydák is tele vannak (annak daczára, hogy Magyarországon az elmebetegeknek csupán 5%-a van tébolydában, 95%-a pedig szabadon jár) ezek azután kibocsáthatók közbiztonsági szempontból nem lóvén, elfoglalják az esetleg gyógyítható betegek helyét is.

Tudvalevő dolog, hogy a közkórházi bizottság, mely mindenben magáévá tette a kórházigazgató főorvos javaslatát, a vármegyéhez fordult, a közkórház kibővítését kérvén s lagadhatlan, hogy a vármegye közönsége, a nem csupán elmebeteg, hanem több osztályban levő tarthatatlan állapotok ha nem is teljes orvoslása, hanem enyhítése okából, nem is térhetett volna ki a közkórház kibővítésétől még azon esetben sem, ha az, e czélra megyei pótadó kivetését vonta volna maga után.

Az ügy azonban — mint pár héttel ezelőtt megírtuk, dr. Niedermann Gyula, az országos tébolydák jeles felügyelőjének múlt hó 19-én Gyulára való megérkezése s a vele folytatott tárgyalások, különösen pedig dr. Lukács György vármegyénk ügybuzgó főispánjának a belügyminiszterhez intézett és alább közölt felterjesztése s Perczel Dezső belügyminiszternek a főispánhoz intézett leirata következtében olyan fordulatot vett, mely egyrészről nemcsak kielégíti, hanem mesz- sze túlszárnyalja a közkórházi bizottság előterjesztésében foglalt javaslatot és igényeket, másrészről pedig nemcsak elkerülhetővé teszi a vármegye áldozatkészségét, illetőleg megadóztatását, hanem lehetővé teszi azt is, hogy a megyei közkórház kétszáz elmebeteg elhelyezésére, azonkívül pedig az összes többi osztály is a legmagasabb kivánalmaknak megfelelöleg kibövittessék.

A kibővítéssel járó telekkisajátitási s építési költségek czéljából felveendő amortiElment. Tépelődve és százszor visszariadva attól, mit megtenni akart s ugyanannyiszor visz- szatérve ahhoz, mint föltoluló kénytelenséghez, százegyedszer talált menedékutat — mit először is megtalálhatott volna, — bár kissé vonakodva, attól féltében, hogy ez bizton a czélhoz nem vezet. Be fogja vallani őszintén az agg apának, hogy támogató keze nélkül reménytelen jövő üressége mered reá, de Rózsikának szivét nem adhatja. Mást szeret, szegény leányt, kihez becsületszó köti.. . .

Midőn belépett, a régi emlékek zaját felidéző szobába, az öreg esperest könyvei fölé hajolva találta. A lepték neszére fejét fölemelve, csodálkozólag tekintett a jövevényre; de a mint ez gyorsan feléje közeledett, fölemelkedett s eléje nyújtotta mindkét kezét.

— Egy megtérő többet ér tiz igaznál!

Rossz ember, itt hagytál bennünket, vivé

magaddal Rózsika szivét s szivével együtt kedélye kincsét s a változhatlannak hitt derültségét, mely agg napjaim aláhajló alkonyába jóleső fénynyel világíthatott volna be.

S azután kérdezte ezt is, azt is; Lászlónak ugyancsak résen kellett lennie, hogy visszás felelettel az öreget figyelmessé ne tegye tépelő- désére, miként feleljen a meleg, sokatváró fogadtatásra az elhatározott vallomás őszinteségével. Tétovázásában elsuhanni, örökre elröppenni engedte a vissza nem térendő pillanatot, mert az öreg kezét megragadva, sietve vezette leányához :

— Itt hozom az önként megtérő szökevényt. Lásd, hogyan büntessed öt.

Hirtelen jött és váratlanul. A leány alig győzte a gyors lélekzetet és kérdő szorongással felváltva tekintett reájuk.

Laczi pedig, a mint maga előtt látta a se nem szép, se nem rut arczocskát, melynek egyedül az okosság és meleg érzés kimerithetlen gazdaságában ragyogó sötét szempár adta meg varázsát, képzeletében még hatalmasabb ellenzátionális kölcsönnek tőke-kamat fizetési annuitásait, az elmebeteg osztálynak ellátási költségeit (mely utóbbi eme osztálynál fél annyit sem tesz ki, mint bármely más betegeké), azonkivül az újonnan rendszeresítendő elmebeteg osztályorvos és ápolók fizetését, továbbá a kórház kibővítése okozandó admi- nisztráczionális költségszaporulatot, a legbőkezűbb és a lehető legpesszimistikusabb számítás szerint ugyanis a kincstár által 200 elmebeteg után fizetendő 70 kr, ami egy napra 140 forintot, egy esztendőre pedig ötvenezer forinton felüli összeget tesz ki, nemcsak teljesen fedezendi, hanem bőséges alapot nyújt jelentékeny kórházi tartalék alap gyűjtésére, illetőleg a békésmegyei közkórházban a közegészségügy és humanizmus eszményi feladatainak megközelítésére.

A belügyminiszter nemes elhatározását első sorban a humanismus szempontjából üdvözöljük ; de ki kell emelnünk azt is, hogy a közkórház kibővítése nem csupán huma- nismusánál, hanem közgazdasági oldalánál fogva is nagy eredmény, fontos vívmány vármegyénkre s városunkra nézve; különösen ma, a példátlanul rósz termés után és nyomott anyagi viszonyok mellett igazi szerencse, ha a jövő év — fájdalom már is ínségesnek mutatkozó — tavaszán a nagyobbszabású építkezésből tisztességes keresete lesz számos munkás kéznek.

Dr. Lukács György főispánunk igaz érdemet szerzett, Perczel Dezső belügyminiszter pedig nagy bálára kötelezte vármegyénk és Gyula városa közönségét, előbbi, hogy oly melegen felkarolta s propagálta, utóbbi pedig bogy lehetővé teszi a közkórbáz kibővítését; ami a vármegye törvényhatósági bizottságát illeti: a szeptemberi közgyűlés, amikorra a kórház kibővítés érdekében szintén buzgól- kodó alispán és államépitészeti kir. főmérnök a tervet és költségvetést előterjesztendő bizonyára egyértelmüleg igazolandja a főispán

tétben elevenedett testté és hússá azon másik arcz s az igénytelen termet mellett ott látta az élettől, a szenvedély forró lüktetésétől tulduz- zadó jelenséget, a termetet, melynek minden rytmikusan ringó mozdulata uj ingerrel tudott lebilincselni. S ezért a kis semmiségért adja cserébe amazt? Ezért kelljen cserébe adni? Érzése föllázadt a hatalmasok ellen, kiknek pártfogó szava egy élet boldogságát és reményeit elnyelő moloch. Szive megkeményedett és a visszatorlás érzetének föltámadása eltakarta lelke előtt, hogy a mit elkövet, az nemtelenség, mely sötét árnyként vetend borút legnagyobb örömére s keserűbbé teszi az élet keserűségeit.

Elmondotta, mintha minden szó szivének őszinteségéből fakadna, hogy visszajött ide s kétszeresen kedves néki az alkalom, hogy az emberhez, kinek segítő kezét kéri, egész életre lekötő kötelék fűzze. S beszélt édesen, behízelgőn, hogy a leányka halovány arczára kezdett visszatérni a régi bizalom és a tegnap boldogtalansága a ma hivő szerelmére olvadott egy előszivárgó fényes könycseppben. Midőn a férfi szavait végezte, emez fölállt az ablak mélyedésében eső székről és félre is állt, hogy a beeső fény teljes világosságával essék az előtte álló, ismét övéül ígérkező kedves alakra, tekintetével mélyen fürkészőn mélyedt amannak tekintetébe s remegő hangon kérdezte:

— Tehát Laczfalvy nálunk marad ?

— Igen.

— Örökre?

A férfi egy pillanatra megingott, de a mellette láthatatlanul álló másik, mintha csakugyan jelen lenne, mintha vágygyal, ingerlőén simulva hozzája ösztönözné előre . . !

Szilárdan visszanézett s feleié:

— Örökre.

*

A választás napjára az esperes Rózsikát is magával vitte Tompára. Laczfalvy a közel szomszédos városban minden biztató bizonyosfelterjesztésben foglalt biztosítást, hogy a tébolyda felépítésének és kapcsolatosan a köz- tórház kibővitésének ügyé, a vármegye minden körében megelégedéssel fog felkaroltatni- A tébolyda létesítését megvilágító főispán! felterjesztés és a belügyminiszter leirata a következő:

A főispán felterjesztése a belügyministerhez:

Kegyelmes Uram I

Folyó évi julius hó io-én 64,4o6. szám alatt kelt magas rendeletével a kormányzatomra bízott vármegyét arról értesítette Éxc*llentiád, hogy a közkórház elmebeteg osztálya kibővítésének tanulmányozására dr. Niedermann Gyula kir. tanácsos, országos elmegyógyintézeti igazgatót kiküldeni méltóztatik.

Nagyméltóságod kiküldötte folyó julius hó 19-ik napját tényleg a vármegye székhelyén töltötte s — közbejöttömmel is — az alispánnal, tiszti főorvossal, a kórházi igazgatóval és az államépitészeti hivatal főnökével helyszíni szemlére alapított beható és a helyi hatóságokra kiválóan tanulságos tanácskozást tartott.

A kitűnő szakértő kir. tanácsos ur Útmutatása és szakszerű tanácsai alapján, a tébolyda ügyében elvi megállapodások létesültek.

Ezek szerint a közkórház jelenlegi elmebeteg osztálya 50 női elmebeteg részére volna a kor és a tudomány igényeinek megfelelöleg átalakitandó, továbbá 150 férfi elmebeteg részére egy uj, egy emeletes épület volna emelendő megfelelő kerttel. Ezen újabb berendezések kereszt ül vihetése végett a kórházzal szomszédos több teleknek megvétele illetve kisajátítása szükséges. Szükséges továbbá uj, nagy konyha építése és a mosóház megfelelő kibővítése.

Az ekkép 200 elmebeteget magába fogadó gyógyintézet létesítésének költségeit a törvény- hatóság törlesztési kölcsönnel fedezné. Törlesztési kölcsön reális alapon csak akkor vehető fel:

1. Ha Nagyrr éltóságod kegyes lesz biztosítani azt, hogy az elmebeteg intézetet támogatni méltóztatik oly módon, hogy az állandóan benépesített legyen, azaz hogy amennyiben helybeli elmebetegekből a 200-as contingens ki nem telnék — ami igen valószinütlen, — az üres helyekre elmebetegeket más vidékről méltóztatik szállitani.

ság daczára, szorongva várta a döntést jelentő hirt.

Rózsika is ugyanazt várta. De közelebb, a papiak kertjébe, a kicsinyke gyeppadon, ott a telek lábjában álló fűz alatt. A szomorú fűz lehajtó vékonyas lombjai a patak elfutó habjaival ingerkedtek, érintve azokat s egy alig érezhető lágy fuvallatra ismét távozva tőlük. Oldalt a vasút vonala kígyózott; az aczél sínpár a nap fényében ragyogva futott egymással párhuzamosan ; a távol növekedtével folytonosan közeledve egymáshoz, mig az elmosódó messzeség egyesítette őket. Önkéntelenül kettőjük élet- utjára gondolt. Merengésének atyja siető léptei vetettek véget.

— Maradj csak, maradj édesem. Várd itt Laczit. Megválasztottuk. Rögtön megsürgönyö- zöm neki az örömhírt s azután a hiveket keresem fel.

Tehát végre . . . most már bizonyos.

A szive egész világát magába foglaló remények közeli teljesedésében az első csalódás tövisei után kétkedése most tűnt el először. Jövője, ah most már mindkettőjük jövője fölött édes álmokba merülten soká, soká ült ott, mig távoli dübörgés zajára nem neszeit. Mindjobban erősödő zajjal, füstöt okádva tűnt fal a vonat hosszú teste s a mint közeledett, gördülő nehéz terhétől hullámosán rezgeti széles körben a talaj ; Rózsika fölállott, apró kezeit szemei fölé ellenzőül emelvén, leste a vonat valamelyik ablakából feléje mosolygó arczot és ingerlő ölelésre várt kart.

Az a kar, az arcz nem jelent meg s a vonat robogott tovább . . . tovább . . .

Nem jött . . . Lekésett ? . . . Bizonyosan. Ejh, jöhet egy óra múltán.

Nem kellett addig se várnia. Jött egy express levél, az ő nevére czirozetten; lehozták, idegesen bontotta föl. Tartalma zavaros, tele önváddal ! . . becsületszót emleget (hát az nem az, mely ő hozzá köti?) esdve rimánkodik bo-