Békés, 1896 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1896-10-25 / 44. szám

téve, mint Gyulán, mely város forduló pontra jutott és a sors úgy akarja, hogy a város hanyatlása, megsemmisülése egy részről, a város emelkedése, megszilárdulása más rész­ről, magának a város polgárainak kezeibe 1 gyen letéve. És ha Gyula városának minden polgára át fogja érezni azt a felelősséget, amely a jelen és a jövő nemzedékkel szemben terheli: akkor nincs okom kételkedni, nincs okom félni, hogy a polgárok túlnyomó része — még ha sokaktól lemondással és önmegtaga dással járna is — október 31-én kötelessé­gük magaslatán fognak állani! Egy választó polgár. §? * A fenti czikkre több észrevételünk van, melyeket alkalomadtán el is fogunk mondani. E perczben két tekintet tart attól vissza bennünket: Az első az, hogy Perczel Dezső belügymi­nisztertől folyó hó 22-iki kelettel 95,427. szám alatt a tegnapi napon sürgős rendelet jött le a vármegyéhez, melyben a miniszter úgy Gyula városának a súgárúti telkek megvételét jóvá­hagyó, valamint Novak Kamill felebbezése foly­tán a 400,000 forintos csabai határozatot meg­semmisítő megyei közgyűlési határozatokat, a miniszteri rendelet szerint mint „felsőbb meg­erősítést igényid“-két magához sürgősen felter­jeszteni kéri. A második pedig a lapunk zártakor vett tudósitás, hogy Győry Elek, a 48-as és függet­lenségi párt csabai jelöltje, akiről Holló Lajos országgyűlési képviselő, Gyulán vasárnap dél­után tartott beszédében — elismerjük, hogy jó- hiszemüleg, sőt akkor a valószínűség jogosult­ságával — azt állította, miszerint Csabán bizto­san megfogják választani, miután az ellenzéki polgároknak Zsilinszky zászlója alá sorakozása következtében a győzelemre többé kilátása nem volt, a bukást kikerülendő, tegnap délelőtt levé- lileg visszalépett a csabai 48-as képviselője­löltségtől, úgy hogy a tegnapi nap folyamán az összes Győry Elek zászlókat már tényleg be­vonták. Akar-e, képes-e a csabai ellenzék az előzmények után most más jelöltet állítani? azt nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy ez idő sze­rint Zsilinszky Mihály Csabán ellenjelölt nél­kül áll. Szerk. Az alsó-fehér-körösi társulat rendes közgyűlése. *) (Október 8.) Jelen voltak: Ladies György elnök., Kövér László, Achim Gusztáv, Mezey Lajos, dr. Hajnal István, P. Nagy Sándor, Hoffmann Mihály, Szekér Gyula, Aszalay Gyula, Bán Károly, Szeberényi József, továbbá Kosztolányi Béla kir. főmérnök, Gallacz János kir. tanácsos, vizépitészeti kerületi felügyelő, Szarvassy Arzén kir. mérnök, miniszteri megbízott, Erkel János társ. főmérnök, Wieland Károly társ. pénztárnok és Csausz Lajos társ. igazgató. Ladies György társulati elnök, annak előre­bocsátásával, hogy a társulat összes árterülete 36.59480n/l600 hold, értéknövekedése pedig 1,933.740 forint lévén, ezen közgyűlés, melyen 33.5Sl400/,600 hold ártér és 1,323,890 frt értéknövekedés van a jelenlevők által képviselve, határozatképes, — az érdekeltséget szívélyesen üdvözli, a közgyűlést meg­nyitja. A közgyűlés elrendeli, hogy a régi convertált 1.400,000 és 200,000 forintos Magyar Jelzálog Hi­telbank kölcsönök kivetett járulékából még be nem fizetett hátralékos részleteknek behajtása iránt az il­letékes m. kir. pénzügyigazgatóságok kéressenek fel s a kezelési költség kivetésekből még fenálló hátralékok befizetésére az érdekelt társulati tagok hivassanak fel. Elrendeli továbbá a közgyűlés az igazgató választmány véleményéhez és a jelentés­*) Eddig térésüké miatt késett. Szerk. ban. De mondok, a virág a sárba is csak virág marad. Sokat nevettek rajtam, hogy na ugyan Mari néni ki is neveli Bellát, aztán majd férjhez adja valami falusi notóriushoz. Csak bízzák rám mondtam, Bellát én vettem magamhoz, mikor apja anyja meghalt — Isten nyugosztalja őket, — én is akarom férjhez adni. Adtam is neki jó nevelést, taníttattam zongorázni, francziául be­szélni. De nem is vette ám azt el ilyen-amolyan ember. A gazdag Temesi lányok majd meg is pukkadtak mérgükben mikor meghallották, hogy Bellát eljegyezte Zalay Gyurka, akire hajtó va­dászatot rendezett a vármegye lányserege. — Tudtam én azt már akkor, mikor ló éves korá­ban agyonlőtte érte magát a Strasser doktor jo­gász fia, hogy B;lla nem lesz aféle „pity-poty“ lány akit elprédálunk az első kérőjének a nya­kába. Hát csak had pukkadozzanak a Temesi lányok, had gúnyolódjanak a tanácsosék, az öreg Mari néni még is csak tudott lányt nevelni. Órákhosszat elhallgattam volna a kövér Mari nénit, hiszen Ő róla beszélt, bántam is én akármit. Ezenkívül az egész életem nem állt egyéb­ből, mint hogy olvastam, rengeteg sokat olvas­tam, feljártam immel-ámmal az irodába és filozo­fáltam de mennyit! Azt hittem, hogy én vagyok a világ leg­okosabb embere és Schopenhauer filantróp volt ahhoz képest, a hogy én meggyülöltem az em­bereket. Addig analizáltam, addig filozofáltam, mig utoljára elanalizáltam magamat. Zavarban voltam a magam egyéniségét illetőleg is s abba a szürke chaosban, amibe belejutottam, csak két ragyogó szempár tartott még benn : a Bella két szeme, ben foglalt előterjesztéséhez képest, hogy a Fehér Körös jobbparti védtöltés tervezett magasításához és erősítéséhez a gyula-vári-varsándi határtól a Szana- zugig a part mentén vonuló földterületekből szük­séges kisajátítások eszközölhetése czéljából kérelem intéztessék a Nagyméltóságu miniszterhez a kisajá­títási jog megadása iránt. A közgyűlés az igazgató választmánynak a főmérnöki jelentés alapján tett javaslatához képest elrendeli, hogy a Fekete-Körös anti szakaszán készí­tendő partbiztositási és az Élővizcsatorna békési alsó torkolati zsilipnél végzendő csatora burkolási munkálat végrehajtását és a szükséges árvédelmi eszközök és anyagoknak beszerzése a jövő évi költ- ségvetét terhére még a folyó évben eszközöltes­senek. A közgyűlés az ig. választmány javaslatához képest a költségelőirányzati tervezetet úgy ahogy az bemutatva és az érdekeltségnek már előzetesen megküldve lett és mely szerint a bevételek ...... 320800 kor. 22 fill. kiadások ............................. 320756 kor. 98 fill. Ma radvány 1897. decz. 31-én 43 kor, 24 fill, jóváhagyja; jóváhagyja továbbá a hozzá mellékelt kivetési kimutatást is, mely az alsó-fehér-körösi ármentesitő társulatba beolvadt arad békésmegyei élő- és belvizlevezető csatorna társulat tagjai által az Élővizcsatorna rendezési munkálat költségeihez az 1897-ik első évben fizetendő járulékról 1842 frt 42 kr. összegben kiállíttatott. Előterjesztetett a Magyar Földhitelintézetnek f. évi október hó 2-án kelt átirata és ennek kísére­tében a társulatnak küldött 200,000 frtos kölcsöne f. év október 1-én lejárt 1. törlesztési részlet szám­lája. Olvastatott az igazgató választmánynak vonat kozó javaslata. A közgyűlés az igazgató választmány javaslatához képest az átiratot és számlát elfogadva tudomásul veszi és felhatalmazza Ladies György társulati elnököt és Csausz Lajos társ. igazgatót a számla szerint megillető 17578 frt 8 krnalc felvé telére és az adandó nyugta aláírására. Olvastatott az ezredéves országos kiállítás mező- gazdasági csoport biztosától érkezett 690, számú átirat, melyben a társulatot a Tiszaszabályozás nagy müvének néhai gróf Széchényi István által történt megkezdését tárgyaló szobor csoportozat egy pél­dányának megrendelésére felhív ja. Olvastatott az igazgató választmánynak vonatkozó javaslata. A közgyűlés az igazgató választmány javasla­taiénak elfogadása mellett az átiratot tudomásul veszi és a szép csoportozat egy példányának meg­rendelését elhatározza. A Tiszavölgyi-Társulat f. évi közgyűlésén a társulat képviseletében való megjelenésre a közgyűlés az igazgató választmány javasla­tára Ladies György társulati elnököt kéri fel és bízza meg. Miről Ladies György társulati elnök ezen ha­tározattal értesittetik, Több apróbb tárgy elintézése után a közgyű­lés berekesztetett. Hírek. A királyi meghivó-levél kihirdetése a várme­gyén a hétfőre — f. hó 19-ére — összehívott rend­kívüli közgyűlésen történt meg. Nem lévén más ügy tárgyalásra kitűzve, az érdeklődés is nagyon csekély volt, mindössze a központi tisztviselők és néhány gyulai bizottsági tag jelent meg az ülésen, melyen miután Tallián Béla főispán jelezte a tár­gyat, mi miatt a rendkívüli közgyűlést egybehívni kellett és a közgyűlést megnyitotta, dr. -Bartóky József vármegyei főjegyző olvasta fel a királyi meg­hívó levelet. A jelenvoltak állva hallgatták meg azt és elhatározták, hogy a törvényszerű intézkedések megtétele végett másolatban álteszik a központi választmányhoz. — A felvett jegyzőkönyvet azon nal hitelesítették, mire a közgyűlés véget ért. A vármegye központi választmányi ülése. A törvényeknek megfelelően, a megyegyülést követő napon — f. hó 20-án — tartotta a központi vá­különben a szürkeségből nagyon könnyen átlép­tem volna abba a másik szintelenségbe, abba az örök fekete éjszakába, amit közönségesen úgy fejeznek ki, hogy : halál. Utoljára aztán átláttam, hogy ez nem ‘élet, igy tovább nem leh< t folytatni, egy fővárosi fis­kális kishirdetése kapóra jött s elhatároztam, hogy felmegyek a fővárosba, az emberforgatagba újra tanulni az életet, felejteni az előbbit. Ezt az okot hitettem el magammal. Valójában azonban úgy állt a dolog, hogy Mari néni előző nap mondta meg, hogy Belláék a telet fenn töltik Budapesten. * * * Két heti kínlódás után, mert tulajdonképen annak lehetett nevezni a pesti életemet is, egy késő novemberi estén folytattam szokott foglal­kozásomat a főváros egyik kőrútján. Szaladgál­tam a szőke nők után. — A barnák nem érde­keltek. — De ha egy bodros szőke hajtincset láttam előtűnni valamerre, annak bolygójává sze­gődtem. Bolondítottám magamat, hogy ö, Bella sétál előttem, ringó járásával, kecses hajlású ter­metével s sokszor félóra hosszat követtem egyet pár lépéssel utána. Előre kerülhettem volna, de nem akartam. Rángattam magamat abban a bol dog képzelődésben, hogy őt látom magam előtt. Különösen a magas szőke lányok gyakoroltak rám különös vonzerőt s mikor férjeikkel, vagy udvarlóikkal boldog csevegésben siettek előre, némelyik mintha megérezte volna forró pillantá­saimat, melylyel egész alakját körülöleltem, hát­ranézett. (Folyt, köv.) lasztmáuy ülését, hogy a gyomai és orosházi kerü­letekben tartandó képviselőválasztásokra nézve in­tézkedjék. Az ülésen dr. Fábry Sándor elnöklete alatt jelenvoltak: dr. Bartóky József, Tatay János, dr. Ladies László, Jantsovits Emil, Schröder Kor­nél, Hegedűs Mihály, Kö fér László és dr. Deimel Sándor jegyző. — A gyűlésen felolvastatván a ki­rályi meghívólevél és a választásokra vonatkozó belügyminiszteri rendelet, a központi választmány a gyomai és orosházi kerületekben megejtendő kép­viselőválasztás határidejéül október hó 28-ikának d. e. 8 óráját tűzte ki, a választások vezetésével pe­dig a következő küldöttségeket bízta meg: 1. Az orosházi kerületben választási és első szavazatszedő küld. elnök Herczegh Géza, küldöttségi és válasz­tási helyettes elnök dr. Nagy Elemér. Helyettes el­nökök Bulla Sándor és Tatay János. Választási jegyzők dr. Külley Pál és Bán Zsigmond, helyettes jegyzők Torkos Kálmán és Kosztra Lajos. A kerü­let községei a két küldöttségnél a következő sor­rendben fognak szavazni: Az első küldöttségnél, mely Orosháza, P.-Szt.-Tornya, Kígyós és Öcsöd községek 1929 választóval, a második küldöttségnél, mely az új utczai r. kath. iskolában működik: Tót- Komlós, Kétegyháza, Csorvás, Szt.-András, Sámson, P.-Földvár, Sz -Szt.-Tornya, Bánfalva, Nagyszénás és Gyulavári községek 1503 választóval. — 2. A gyomai kerületben választási és első szavazatszedő küldöttségi elnök dr. Kiss István, választási helyet­tes elnök és a második szavazatszedő küldöttség elnöke Hegedűs Mihály. Helyettes elnökök Csánki Béla és Bácsy Lajos. Választási jegyzők Vidovszky Ferencz és Kovács Gyula, helyettes jegyzők Viskó \ vies Ignácz és Petnéházy Ferencz. A kerület közsé­gei a két küldöttségnél a következő sorrendben fognak szavazni: a községházánál működő első kül­döttségnél Gyoma, Szeghalom, F.-Gyarmat, Vésztő és K.-Ladány községek 1777 szavazattal, a gyomai központi kaszinóban működő második küldöttségnél: Endrőd, Mező-Berény, Körös-Tarcsa, Doboz és Kondoros községek összesen 1866 választóval. — Végül a központi választmány még megtette mind­azon intézkedéseket, melyeket a törvény előirt és Pollák Ferencz orosházi lakos azon kérelmét, hogy az 1896. évi névjegyzékbe felvétessék, mint elké­settet elutasította s ezzel az ülés véget ért. A képviselő választás Békésvármegyében a következő napokon fog megtartatni: Gyomán és Orosházán október 28-án, Gyulán, Békésen és Csabán október 31-én és Szarvason november 4-én. A vár­megye minden választó kerületében heves küzde­lem lesz a jelöltek között, de—örömmel konstatál­hatjuk, hogy a küzdelem mindenütt elvek körül folyik és sehol sem csap ki az alkotmányosság medréből, úgy hogy választás napján a közcsend és közrend fentartása semminemű kivételes óvintézke­déseket nem fog igényelni. Választási mozgalmak. A nagy munkaidő kö­vetkeztében a választási mozgalmak úgy Gyulán, mint a vármegye többi kerületeiben a szó szoros értelmében csupán a vasárnapi napokra szorítkoz­nak, más napokon teljes szélcsend uralkodik az összes pártokban. így Gyuláról sincs egyéb refe­rálni valónk, mint hogy a 48-as és függ tlenségi párt­nak múlt vasárnapon vendége volt: Holló Lajos, a „Magyarország“ szerkesztője, félegyházi képviselő- jelölt, aki a délután 3 órai vonattal érkezett Gyu­lára; az állomáson ünnepélyesen fogadták és a Kossuth Lajos-téren figyelmesen meghallgatták bár erős pártpolitikai színezetű, de mint ez Holló La­jostól másként nem is feltételezhető, magas nívójú, higgadt s a szó szoros értelmében »keztyüs kézzel“ mondott fejtegetéseit. Holló Lajos a 6 és fél órai vonattal Gyuláról vissza is utazott. Terényi Lajos, noha három hét előtt tartotta beszámoló beszédét, Polónyi Géza s Holló Lajos után szükségét érez­vén annak, hogy az utóbbiak részéről felvetett né­hány országos és helyi kérdésre nézve álláspontját megvilágítsa, ma délelőtt 11 órakor a pavillonban tart beszédet. Ugyanott mondja el Bariba Miklóé is, kinek egészségi állapota mindenki őszinte örömére annyira javult, hogy úgy Gyulára mint Kolozsvárra is lejöhet már, ma d. u. 2 órakor programinbeszédjét. — A csabai mandátumra nézve-igen érdekes fáziso­kat constatálhatunk. Bánó József a csabai kerület múlt országgyűlési cziklus alatti képviselője, még a múlt hóban akart beszámolót tartani Csabán. A csabai választók kérelmére azonban akkor, azon indoko­lásra, hogy I választók nagy része nem jelenhetne meg a mezei munkák folytán, beszámoló beszédét elhalasztotta. S ime most a csabai ellenzék, anél­kül, hogy az elhalasztott beszámolót meghallgatta volna, a volt képviselő teljes negligálásával fellép­teti Győry Eleket. A csabai ellenzéki választók, eme korrektnek legnagyobb fokú elnézéssel sem nfiyez hető eljárásához bizonyára férhet egy pár szó. A mellőzött Bánó a keddi „Nemzeti Ujság“-ban és a csütörtöki „Békésmegyei Közlönyében hangulatos, szép és megható nyílt levelet intézett Csaba vá­lasztóihoz, melyben megírván, hogy eddig követett elveihez hű marad s az eddigi bizalmat megköszön­vén kijelenti, hogy Csaba bizalmát visszanyerni ed dig követett elveinek megváltoztatásával nem akarja. Csabán különben a legújabb események szerint a mandátumhoz Zsilinszky Mihály közoktatásügyi államtitkárnak vannak legkedvezőbb esélyei, kit a megelőzőleg vasárnap délelőtt a csabai vigadóban tartott választói gyűlésen pártkülömbség nélküli nagy lelkesedéssel történt jelölés szerint, a csabai választók két külön vasúti kocsiban kedden este felutazott küldöttsége kért fel a jelöltség elfogadá­sára. Szerdán délelőtt tiz órakor fogadta Zsilinszky Mihály államtitkár a csabai szabadelvű párt 52 tagú küldöttségét hold-utozai palotájában, ahova Fejér Béla, a szabadelvű párt elnöke vezette, ki a kö­vetkezőket mondotta: Méltóságos Államtitkár ur! A csabai szabadelvü-párt vasárnap tartott gyűlésé­nek határozatából jelentünk meg Méltóságod előtt, hogy a pártnak egyhangú és lelkesedéssel hozott határozatát tudassuk, miként a jövő évi ország- gyűlési czikluson Méltóságodat kívánjuk képviselőül s egyhangúlag lelkesedéssel jelöltük s felkérjük, fogadja el a jelöltséget. Ezen kérésünket támogatja az. hogy Méltóságod nevével egy eddig ellenzéki kerületet hódítana el a szabadelvű párt, mert Csaba polgárai belátták, hogy szakítani kell a régi irány­nyal, mely jövevények kezébe adta a mandátumot. A Méltóságod nevével pedig győzelemmel bontanók ki a szabadelvüség zászlóját. Méltóságod nevével, a kinek hazafias törekvései, politikai jelleme, szülő­földjéhez való meleg szeretote annak zálogát nyújt­ják, hogy úgy az ország, mint Csaba város érde­keit híven fogja szolgálni. Éljen Zsilinszky Mihály 1 Zsilinszky Mihály láthatólag meghatva felelt. Pol­gártársainak ez impozáns bizalomnyilvánitása jól esik lelkének, mert hiszen azok részéről jön, akik azt szívből nyújtják. Ez ünnepélyes perczben enged­jék meg neki, ha életpályáját újra a pacsirtáéhoz hasonlítja, az is fölszáll, emelkedik, tisztán a maga erejéből, de csak visszatér fészkébe. Ismeri szivét: ez a sors vár reá is. Majd a nyugalmat ott keresi, ha a közpályán kifáradt, ahol bölcsője ringott. De ő politikai állást foglal el. 8 kényszerül megismer­tetni ama nehéz helyzetet, a melyben van. 0 Zó­lyomban is jelölt és a szeretettel eddig osztatlanul nyújtott jelölést, mert hisz ellenjelöltje nincs, egy­szerre vissza nem utasíthatja, sőt ha a rideg köte­lesség, a logika parancsszavait követné, azt vissza sem utasíthatja; ez előtt nem térhet ki. De neki szive is van s ha úgy adná a sors, hogy Csabán az ő nevével a szabadelvű párt győzne, engedje meg neki kivétel nélkül mindenki, ha akkor nem a logika, hanem a szív szavára hallgat. Az állam­titkár ezután a küldöttség tagjaival néhány szívé­lyes szót váltott, végül az Angol királynéba meg­hívta vendégeiül a küldötteket. A küldöttség éljen­zéssel hagyta ott az államtitkár fogadó termét. Ezután Koren Pál vezetése mellett a budai minisz­terelnöki palotában tisztelgett az egész küldött­ség, hogy Bánjfy Dezső pártvezért megnyerjék ama szándéknak, miként az államtitkár Csabán való jelöléséhez hozzájáruljon. Koren Pál lelkész emel­kedett beszédben üdvözölte Bánffyt és terjesztette elő a kérelmet. Bánffy Dezső báró hosszabban válaszolt; a csabaiak zászlóbontását szívesen látja, mert pártja erősödésével a nyugodt parlamenti tanácskozásokat reméli. De nem szeretné, hogy politikai munka­társát bukás érné. Miután azonban szónok beszédé­ből a siker reményével kecsegtetheti magát, a czél sikerét kívánja. Az államtitkár csabai ellenjelöltje, kit egyébként szívesen lát a parlamentben, éppen a mint tőle értesült, küzdelmének erejét Kis-Czellre he­lyezi, s ott meg is lesz választva, a csabaiak ez ok folytán is méltán tömörülhetnek oly érdemes múltú férfiú körül, mint Zsilinszky Mihály, kinek győzel­mét szive mélyéből kívánja. Végül ismételten a czél sikerét kívánta s éljenzés mellett belső termeibe távozott. A küldöttség legjobb hangulatban hagyta oda a miniszterelnöki palotát s adott találkozót az „Angol királynédban, ahol a lakoma fo­lyamán több kiváló toaszt hangzott el Zsilinszky Mihályra és a szabadelvű kormányra. A vasár­napi jelölő gyűlésen Csaba legellenzékibb vá­lasztói is Zsilinszky mellett nyilatkoztak tisztán a helyi érdektől vezettetve, hogy Csabának olyan képviselője legyen, ki szülötte lévén a városnak érte sokat tehet s befolyásával és tehetségével Csaba érdekeit előmozdítani hivatalt. A legigazabb ellen­zékiek is feláldozták elveiket a város érdekeért s Zsilinszky megválasztása bizonyosnak mondható. A Győry párt az ellenzék egy részével kedvezőtlenül áll. Győry különben Budapestről tegnap délután ér­kezett Csabára s programm beszédét ma délután 5 órakor tartja a „Vigadó“-ban.*)0rosházán három jelölt küzd a mandátumért. A szabadelvű párti gróf Zay Miklós, a függetlenségi Veres József (Ugron-párti) és a szoczalista Bokányi Dezső. Ez utóbbi komoly jelölt­számba nem jövő agitator vasárnap délután tartolta programm-beszédét lelkes hallgatóság előtt, kik nagy áhítattal hallgatták a két és fél órai beszédet. Szidta a kormányt, tőkét, urakat, az ismert kaptafa szerint s ingyen igazságszolgáltatást, adó nem fize­tést, általános szavazati jogot követelt. Bodoky fő­szolgabírónak egy erősebb kitételére vonatkozó helyreutasitása után egy oktávával lejebb kezdte, de ugyan azt a nótát fújta mindvégig egyforma lel­kesedés mellett. Szavazata azt mondják, hogy szá­zon felüli lesz. A két komoly jelölt közül, kik kö­zött erős mérkőzésre van kilátás, Zay gróf a sza­badelvű párti jelölt vasárnap délelőtt fejezte ki programmját a választók előtt Orosházán egyelőre röviden — 7 perez alatt — 1 kijelentette, hogy igazi programm-beszédét ma tartja meg Orosházán. Délután puszta-szent-tornyai választói előtt, kik a vonatnál ünnepélyesen fogadták, beszélt szolid lelkesedés mellett, mig Tót-Komlós választóinak hétfőn délelőtt tartott beszédet, hol tiszteletére dél­ben 100 teritékü bankett volt. Ma Orosházán kivül Uj-Kigyóson is beszélni fog. A Veres József pártja *) Győry Elek, mint lapunk más helyén olvasható, e közlemény írása óta visszalépett. Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom