Békés, 1896 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1896-07-05 / 27. szám
Melléklet a „Békés" 1896.27-ffl számához. által láttamozott bélyegtelen nyugtára 10 frt 40 krt fizessen ki. Az államépitészeti hivatal a telek lejtmérezése eredményét rajzban (graphics) tüntesse fel. Miután az 1500 léptékben készítetett s | alatt esatolt rajz a számításra nem nyújt elég biztonságot, keresse meg Elnök úr az államépitészeti hivatalt, adja meg a különféle felmért pontok magasságaira vonatkozó mértéket számszerint is és pedig vagy az adriai tenger vagy más vizszinten síkhoz viszonyítva. Ugyanígy adandó meg a Czinczár- féle ház földszinti padozatának magassága. Ezen adatok vétele után fogok jelenlése egyébb részeire nézve nyilatkozni. Budapest, 1896. junius hó 25-én. A miniszter helyett: Vörösmarthy s. k. államtitkár. Gyulavárosa képviselőtestülete folyó hó 8-án, szerdán délelőtt 9 órakor rendkívüli közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. A nagyméltóságu m. kir. igazságügyi miniszter urnák leirata a gyulai kir. törvényszéki épület és fogház kiépítése iránt 2. A nagyméltóságu m. kir. belügyminiszter urnák az ellenőri állás rendszeritésére vonatkozó határozata s a tervezett szabályrendeletnek ennek folytán szükségessé vált módosítására vonatkozó javaslat. 3. Az ügykezelési szabályrendeleti javaslat előterjesztése. 4. Az árvapénztár vizsgálatáról felvett jegyzőkönyv. 5. A városi közpónztárak véletlen vizsgálatáról felvett jegyzőkönyv. 6. Az alsó-fehér- körösi ármentesitő társulat 1896. évi junius hó 17-én tartott közgyűlésének jegyzőkönyve. Ülések a vármegyén. Békésvármegye központi választmánya junius hó 30-án ülést tartott, melyen dr, íábry Sándor alispán elnöklete alatt jelen voltak : Jantsovits Emil, Jantsovits P^ter, Oláh György, dr. Ladies László, Kövér László választmányi tagok és dr. Deimel Sándor vál. jegyző. A választmány tuomásul vette a belügyminiszter rendeletét, mely az irányban intézkedik, hogy az úrbériséggel nem birt községekben a czenzus mindig a már megokolt szomszédos községhez alkalmazkodva állapíttassék meg, majd az 1897. évre összeirt képviselőválasztók ideiglenes névjegyzékét végleg megállapítván, azok közszemlére tételét rendelte el. Ugyancsak junius 30-án ülésezett a vármegye jegyzői nyugdi) bízott sága is dr. Fábry Sándor alispán elnöklete alatt. Dr. Ladies László, Deimel Lajos, Bandhauer György. Bán Károly és Popovics Jusztin részvételével. A bizottság intézkedett a közelmúltban elhalt Dömény István nyugdíjazott jegyző nyugdijának beszüntetése iránt, majd az öngyilkossá lett Gabovics Sándor orosházi jegyző özvegyének 200 frt nyugdijat folyó* sitott. Fovázsay Mihály volt tótkomlósi jegyző kérelmét, hogy 23 év helyett 24 szolgálati év számíttassák be, a bizottság teljcsithetőnek nem találta. Dr. Fábry Sándor alispán f. hó 2 án több napra az orosházi járás községeibe utazott, hogy ott a viszonyokról személyesen meggyőződést szerezve, megtegye az intézkedéseket, melyek az aratás közeledtével netán felmerülő szocziális mozgalmakkal szemben szükségesnek látszanak. Kinevezés. Noválc Kamill kir. törvényszéki elnök Misley Kálmán végzett joghallgatót joggyakornoknak nevezte ki. A gyulai pénzügyigazgatóság Salamon Gyulát Békésre díjtalan adóhivatali gyakornokká nevezte ki. Az Erkel-koszoruk sorsa .iránt, melyeket a halhatatlan zeneköltő szoborleleplezési ünnepélyén a piedesztálra helyezett a megye, a város, az opera és nemzeti színházéba zene-egyesületek, kogyeleto, sokan érdeklődnek, hogy mi történt velők a leleplezés után P Mint halljuk a koszorúkat, melyeket egyelőre a kath. iskola helyiségében holyeztek.el ideiglenesen, a népkerti muzctimban fogják örök időkre emlékül elhelyezni, kivéve a'^rmegye gyönyörű, sárga tbéarózsa koszorúját, mely yr szobor talapzaton van s marad is az elporladásig. A ssobor körül állandó parkírozást fognak rövid időn létesíteni. A szoborleleplezés fényképfelvételei. Az Erkel-, ünnepély magasztosságát, külső pompájában is meg örökíteni vállalkozott, gyulai két derék fényképészünk, lileyen Aladár és Békés Gyula. A városunkban ritkán látható változatos közönséget, a S5in- gazdag teret, szobrot és környékét, két fotograf masina örökítette meg az ünnepi aktus folyama alatt több, rendkívül sikerült tiszta képben, melyek bár az egész tér képét magukban foglalják is, daozára annak, hogy az egyes egyének elenyésző kicsinyek a tér nagyságához képest, sokan felismerhetők -a. közönség soraiban.- A csinos fotográfiák, melyek kitéve láthatók a fénykép kirakatokban, nagy érdeklődés tárgyát képezik a járókelők előtt és sokan ráismernek a fényképkirakat utczai nézői közül is magukra, ismerőseikre és a szereplőkre,. A fotográfiák az illusztrált folyóiratoknak is megküldettek. Színészek jönnek Gyulára: Halmay Imre színtársulata, mely e hó közepén kezdené meg Gyulán előadásai sorozatát. Az igazgató maga, — mint a legkiválóbb színtársulatoknál működött jeles erő, — régi jó ösmerőse közönségünknek, úgyszintén neje Halmayné Emma, ki a vidék legkiválóbb kolora- turája. Első rangú erők továbbá Arday Ida hősnő, Csiky László hősszerelmes, Ferenczy József baritonista is, kik bármely társulatnak — hol eddig működtek — díszei voltak. A bérletgyüjtést Kun László fogja a napokban eszközölni s tekintettel ama körülményre, hogy egy esztendeje múlt, amióta színészek nem voltak Gyulán és igy közönségünk nemcsak hogy túlterheltségről nem panaszkodhatik, de szükségét érezheti már a nemesebb irányú szórakozásnak, a jeles igazgatót és társulatát melegen {tjánljuk iatelligeucziáuk szives figyelmébe, Az. etőleges színházi jelentés a következőleg szól: Előle- ges színházi jelentés és bérlet hirdetés. Van sze roncsém mély tisztelettel értesíteni Gyula város és vidéke n. é. közönségét, hogy jól szervezett dráma-, vígjáték-, népszínmű- és oporette színtársulatommal folyó évi julius hó közepén megérkezem s előadásaimat a Göndöcs népkertben levő nyári színteremben megkezdem. Társulatom névsora következő: Nők: Halmayné Emma, operette- és népszinmüpri- madonna; Arday Ida, fiatal hősnő; Hahnel Aranka, drámai és vígjátéki szende; Csige Böske, naiva; Serfőzy Zsenni, operette- és népszínmű énekesnő; Zoltán Ilonka, operette- és nópszinmü énekesnő; Havasi Szidi, operette- és vígjáték komika; Acs Irma, drámai és vígjátéki anya; Bercsényi Etelka, Cs. Tájkerti Ida, Déri Béláné, Schuster Mariska, Sz. Pojtényi Róza, kardalosnők és segédszinésznők. Férfiak : Halmay Imre, társalgási, jellem, igazgató (rendező); Csiky László, hősszerelmes, jellem (rendező); Ferenczy József, operette és népszínmű bariton; Nagy Gyula, tenorista; Szilágy* Dezső, Operette buffo, komikus, kedélyes apa; ifj. Szathmáry Árpád, komikus buffo; Déri Béla, lyrai szerelmes, bonvivant; Csige Lajos, npaszinész; Arday Árpád. Eőry Béla, Arday Atilla, Utassi Tivadar, Hernédy János, kardalosok és segédszinészek. Kun László, karnagy. Kellékes : Csontó Lajos 2 segéddel; szabó : Tantossi Ferencz, diszitő: Kapicze Antal. Színre kerülnek: Színművek és vígjátékok: Pillangó csata, Honthy háza, Századvégi leányok, Nők barátja, Kisvárosi nagyságok, Otthon. Gauthier Margit, Létért való küldelem, Mintaférj stb. Operettek : Brigitta, Bőregér, Kornevillei harangok, Czigánybáró, Hoffmann meséi, Kis molnárné, Koldusdiák, Királyfogás, Kertészleány, Kisasszony feleségem, Nap és hold, Rip van Winkle, Orfeusz a pokolban, Angot asszony leánya stb. Népszínművek és énekes színmüvek: Holtomiglan, Gyerekasszony, Mi történt az éjjel? Kis hörcsög, Három Kázmér, Szép Darinka, Felhő Klári, Piros bugyelláris stb. Bérlet feltételek 12 előadásra : Körszék 8 frt. Zártszék 6 frt. A bérlet eszközlésével Kun László társulati tag van megbízva. Teljes bizalommal fordulok Gyula v&ros és vidéke n. é. közönségéhez, s kérem pártfogásukat, melyet igyekezni fogok teljes mértékben kiérdemelni. Tisztelettel: Halmay Imre, a Szabadka- városi színház igazgatója. Halálozás. Városunknak egy tisztességben megöregedett becsületes, régi polgára, Dunay János folyó hó 1-én hosszas súlyos szenvedés után vog- elgyöngülésben meghalt. A boldogultban Dunay Alajos dr. szentandrási plébános szerető atyját fájlalja Végtisztességc csütörtök délután 5 órakor volt igen nagy részvét mellett. A halálesetről kiadott családi gyászjelentés a következő: Dunay Alajos dr. a saját, valamint testvérei: Dunay Francziska és férje Lindcnberger Antal gyerme keikkel, Dunay Károly és neje Kráhm Emilia és gyermekeik ; néhai Dunay Katalin, férje Lelik János, gyermeke Lelik Mária, férje Kis Ferencz és gyermekeik ; ifj. Dunay János, néhai Dun.y Antal és neje Ludvig Emilia, gyermekei. Emilia és Antal; továbbá számos rokonok és jó barátok nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatják a legjobb apa, após, nagyapa és szépapa, rokon és' barát: Dunay Jánosnak folyó év julius 1-én reggeli 3 órakor életének 78 ik évében a halotti-szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos elhunylát. A megboldogult drága hamvai folyó hó 2-án délután 5 órakor a tóm. kath | szertartás szerint a Szent- József temetőben levő családi sirkertben örök nyugalomra tétettek. Lelki üdvéért az engesztelő szent mise áldozat folyó hó 3 án reggeli 7 órakor a róni. kath. nagytemplomban az ég urának bemutattatok. Adj uram örök nyugodalmat neki s az örök vilá gosság fényeskedjék neki I Esküvő. Városunk hölgykoszorujának egyik szép virágát Miskucza Lukrecziát vasárnap vezette oltárhoz a gőr. kel. templomban Bulboka János kurticsi birtokos, s a fényes esküvőnek igen szép intelligens nézőközönsége volt. A szent frigyre hosszantartó boldogságot kívánunk. Kettős esküvő. Szép családi ünnepély volt Öcsödön Győri Imre főjegyző családjában. Két leányának Jolánnak Chappuu József kir. főmérnök, Etelnek pedig Baross Dezső békési szolgabiró oskü dött örök hűséget. Eij 6gyzés'.~>Sataayyi Viktor budapesti asztalosiparos eljegyezte-Gyulán Brayer Ninát. Gratulálunk. Tűzoltó bál. A múlt vasárnap lezajlóit tűzoltó bál ismét egyik szép sikerű mulatsága volt a humánus egyletnek, mely mulatság méltán sorakoz- hatik a többi sikerült elődje mellé. A termet benépesítette a nagyobbrészt iparosokból álló közönség, melynek sorai közt csinos hölgykoszoru volt képviselve. A pavilion terme lombokkal és virágdiszszel lett feldíszítve. A sikerült bál a lehető legjobb hangulatban reggeli 4-óráig tartott. Nyilvános számadás. A gyulai önkéntes tűzoltó egyesület junius hó 28-án tartott nyári tánctvigal- mán & bevétel 74 f t 11 kr., a kiadás 71 frt 85 kr. tiszta jövedelem 2 frt 26 kr. Felülfizettek: Huszka József 5 frt, Lázár Sándor alezredes 4 frt 50 kr., Terényi Lajos 2 frt, Szállá Lajos, Gubicza Károly, Remele József 1—1 frt, Oláh György, Frankó ‘László, Bárdos László, Somogyi János, itj. Junászka József, Tóth János 50—50 kr., Tóth Sándor, Timár Menyhért, Kiss Mihály, Török József, Eisele János 20—20 kr., Szálási Aladár, Schwarcz Zsigmond, Kelemen Miklós, N. N. 10—10 kr. Amiért is fogad ják az egyesület nevében hálás köszönetünket. Uláh György elnök. Moldt Rezső pénztárnok. A gyulai önkéntes tűzoltó egylet Oláh György elnöklete alatt junius hó 29 én tartotta meg részleges tisztújító gyűlését a Göndöcs-népkert termében mintegy- 70 tag jelenlétében, mely alkalommal főparancsnokká Szállá Lajos eddigi alparancsnok választatott meg egyhangú lelkesedéssel, mig alpa- rancsnokká Krizsán András lett egyhangúlag megválasztva. Az egylet jegyzője Székely Zsigmond lemondván, jegyzővé Berbekvcz Péter s másod jegyzőül Kolozsi Péter választattak meg szintén egyhangúlag. Ez után elnök indítványára 5 tagú bizottság választatott meg, kik az egylet vagyonát az uj parancsnokságnak átadandják. Végezetül az uj főparancsnok mély köszönetét nyilvánítván a benne helyezett bizalomért, azon reményének ad kifejezést, hogy a 91 tagból álló egyleti tag oda fog törekedni, hogy ezen polgári intézménynek testvéries egyetértés mellettjövőt biztosítsanak s a nagy közönség rokonszenvét megnyerve, hiszi, hogy a lakosok az egylet felvirágzásához szívesen hozzájárulnak. Ősz nyáron- Bus az idő, bús vagyok én magam i., dalolja a költő, s valóban semmi sem képes annyira lehangolni az embert, mint a csúnya időjárás. A tavaszt, május hónapot, mindnyájan szeretjük, de ki örüljön neki, ha zivatarokat hoz magával és szeszélyességével elriaszt mindenkit. Viszont lehetnek poétikus őszi napok, még az esőzés is jól esik olykor a lelkűnknek, mert talán összhangzat- ban áll azzal a kedélyállapottal, a mi benne viharzik s olyankor fájna a napsugaras idő, mert más emléket idézne föl. Ezeknek tehát megvan a magyarázatuk, de minek lehet az ilyen időt nevezni, mint a milyen a mostani 1 Sehol egy napsugár, sehol egy barátságos mosoly az égen. A csillagok es- ténkint még feltünedeznek, de csakhamar eltakarja csillogásukat cgy-egy komor sötét felhő. Azután semmi sem látszik az égből és megerednek az ég csatornái, hull a zápor, halálos őszi szürkeségbe burkolva az egész tájat és melancholikus gondolatokat támasztva az emberekben. A rósz kedv le- hnngoltsága úgy látszik már benne van a levegőben, magával hozza és viszi is magával az idő, a szerint a mint változik s nekünk pedig eszünkbe jut minden a múltból, szinte jól esik a szürkeség, habár fáj is, de legalább izgat. — A fürdőzés saisonja is megszakadt, kinek lenne ilyenkor kedve a vizben lubiczkolni, hiszen megfogja a görcs az ember lábát, vagy ott fagy meg a Körösben. Egyszóval az idén a természet meg akarja czáfolni azt a theoriát, hogy négy évszak van egy esztendőben, amelyek szabályosan következnek egymás után. Ez a szabá lyos nincs semerre. A télen számtalan tavaszi napúnk volt; a tavaszt nem láttuk, hanem volt helyette egy kis ősz, majd kánikula; most nyáron ősz van, s ha a természet következetes akar lenni, akkor már szeptemberben szánkázunk. Mérnökválasztás Szarvason. Szarvas város kép viselőteslülete a tegnap délután megtartott válasz- páson városi mérnökké egyhangúlag Ribárszky Pál oki. mérnököt választotta meg több pályázó ellenében, A szeghalmi dalárda alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta. VÍZ helyett tűz. A Doboz községen keresztül húzódó holt Körözs kiszáradt medrében egy ártézi kút fúratását. kezdték meg s a fúrás már 15 ölig haladt, midőn a csőből viz helyett átható gázok kezdtek kiömleni oly sűrűségben, hogy meggyujtva kitörő erővel égtek és a csőnek egész kaliberét — urai 12 cm. volt — betöltötték. Minthogy a tűz három napon át mindig nagyobb és erősebb intenzi- vitással égett, a fúrató tulajdonos gróf a kiömlő gázokat 4 kisebb csőbe vezettette s azok most is mint egy négyágú kandeláber égnek és az eddigi jelek szerint esetleg rendes világításra is lesznek használhatók. Az alföldön a püspök-lad&nyi hires világitó kút után ez a második ily fajta tünemény, mely állandóan nagyszámú nézőt gyönyörköd et és a falu közönségének fantáziáját élénken foglalkoztatja. Alapjában véve pedig nem más, mint egy geológiai okokon alapuló szép és érdekes tünemény, mely pl. Oroszországban sűrűén napirenden van. Fakir. Alexander de Basauo hangzatos nevet viselő állítólagos „fakir“ produkálta magát pénteken e.-te a helybeu időző akrobata társaság helyiségében kevés számú közönség előtt. Mutatványai elég borzalmasak voltak gyöngébb idegzeiüekre nézve, egyébkint semmi transoendentalis természetfölötti dolgokat nem produkált, csupán olyanokat amihez némi resignáczióval vegyes ügyesség kell. Az alsó-fehér-körösi ármentesitő társulat Gyulán, junius 29-én rendkívüli közgyűlést tartott, melyen előterjesztetett az Előviz-csatorna táplálására épült betoncső "zsilip viznyomási próbájának meg- ejtése tárgyábau Pás a Károly építésvezető kir. mérnöknek két rajzmelléklettel felszerelt jelentése a m. kir. folyammérnöki hivatalhoz és olvastatott, a próba megtételét akadályozó jelenségek bizottsági uelyszini megvizsgálása tárgyában felvett jegyzőkönyv, melyeket a m. kir. folyammérnöki hivatal a társulatnak további eljárás czéljából megküldött. A közgyűlés az igazgató választmány javaslata alapján a betoncső zsiliphez csatlakozó bekötő töltés vizlelőli lábánál az alsó agyagrétegig hatoló 1—1*5 m. széles agyagéknek alkalmazását a védtöltés megerősítésére, továbbá aggodalmainak eloszlatása végett a zsilip viznyomási próbájának foganatosítását habár nagyobb kiadásokat tesz szükségessé, megejtett szavazás uAn egyhangúlag elrendeli és ezen munkálat költségeire most már 5000 forioton belőli összeget megszavaz és azoknak végrehajtására felkéri a gyulai ra. kir. folyaminéruö ti hivatalt azzal, hogy előzőleg részletes költségvetést készíttetni, azt & társulatunk bemutatni és egyúttal a már vállaSt latba adott duzzasztómű' építése körül szükségessé válható intézkedéseket saját hatáskörében megtenni szíveskedjék. Más tárgy nem lévén, a közgyűlés befejeztetett. Meskó Béla, Békés városa országgyűlési képviselője, vasárnap beszámoló beszédet mondott választói előtt. Az elöljáróság Földváron fogadta, mig a békési vasúti állomáson Mezey Lajos főjegyző üdvözölte. A beszámoló beszédet, mely kizárólag politikai tartalmú i parafrázisa az országgyűlés egy esztendei működésének, vasárnap délután szépszámú közönség hallgatta a városháza udvarán. Meskó a 48-as függetlenségi párt Kossuth- Justh árnyalatának tagja. Rokonszenves figyelemmel hallgatták és választói bankettet rendeztek tiszteletére. A Budapestre szóló levelek czimzése- Kérelem a t. közönséghez. A Budapestre szóló levelezéseket a hiányos czimzés miatt még mindig nem lehet a kellő gyorsasággal kézbesíteni, mert a czini- iratban a t. közönség többnyire csak az utczát és a házszámot tünteti ki, holott ha a közigazgatási kerületet és lehetőleg az emeletet, ajtószámot is feljegyezné, a levelezések kézbesítését meggyorsítaná és a postai közegek teendőit is megkönnyítené. Az utazó postai alkalmazottak — ugyanis — a Budapestre érkező, mozgó- és kalauzpostákkal közveti- tett összes levelezéseket már útközben közigazgatási kerületek szerint rendezik oly czélból, hogy a kézbesítéss | foglalkozó székesfővárosi postahivata- talok a rendezett levelezéseket a közigazgatási kerületekben alakított levélhordói kerületek szerint gyorsan szétoszthassák. Ha a levelek czimzése hiányos, az utazó postai alkalmazottak, nemkülönben a kézbesítő postahivatalok feladatukat a kellő időben megoldani nem képesek és ennélfogva kellő időre a levelek sem kézbesíthetők. Újból felkérik tehát a t. közönséget, hogy saját érdekében a levelezések gyorsabb kézbesithetése s a postai alkal- mazottaak amúgy is terhes szolgálatának megköny- nyitése végett a Budapestre szóló levelezések czim- iratában az utcza és házszámon kívül a közigazgatási kerületet (1—X-ig) és lehetőleg az emelet és ajtó számát is kiírni szíveskedjek. Lelkészt választottak Bánfalva község ref. hivei a múlt vasárnap. A megürült papi állásra Harsányi István és Okályi Adolf pályázók közül Okályt választották meg szótöbbséggel, ki legközelebb el is foglalja parochiáját. Választás Békésen. Békés község képviselő^ testületé az üresedésben levő pénztárnok ellenőr1 állásra e hó 1-jén tartott választáson Kiskéry Andort választotta meg, ki eddig mint községi Írnok működött. A szarvasi főgymnasium gyásza. A szarvasi főgymna8Íum tanári karát fájdalmas veszteség érte. Krajcsovics Soma rendes tanár, tanári működése tizennegyedik évében élte 40 ik évében; elhunyt. A megboldogult utóbb sokat betegeskedett, Budapesten hunyt el s innét szállították rokonai Szarvasra, hol múlt pénteken temették el a közönség nagy részvéte mellett. Rokonsága és a tanári kar külön [gyászjelentést adtak ki. Házi tolvaj. Szabó Lajos dobozi szíjgyártó neje a múlt héten künn a ház tornáczán vasalta be a fehérneműt. Alig hogy bement a konyhába vasat tüzesiteni egy pillanatra, mire kijött észrevette, hogy a vasalódeszkára letett 8 frt értékű aranygyűrűje hiányzik. Miután Sóky Mihály segédén kívül senki más a házban nem volt, kérdőre Vonta a segédet és követelte tőle a gyűrűt. Ez azonban káromkodással felelt és rögtön összepakolt, munkakönyvét is ottnagyva, azzal hogy bemegy Gyulára, [rágalmazás miatt feljelenteni az asszonyt. Miután elment, még az is kitűnt, hogy a szekrényből is hiányzik 2 forint és egy tárcza. Az asszony — miután gyanúja alapos volt — feljelentette a csendőröknél Sókyt, kik Gyulán le is tartóztatták a házitolvajt. Tettét be is ismerte, a gyűrűt Róth Károly itteni aranyművesnek — ki azt jóhiezemüleg megvette — eladta, a pínzt pedig elköltötte. Letartóztatva, átadták a járásbíróságnak. Tolvaj szabósegéd. A javító intézetből került Dobozra, s e rósz ajánló levél daczára is, humáfiu- san pártfogásába vette Gergely Péter dobozi ember Kiss Károly szabó segédet. Ez azonban azzal hálálta meg a jószivü paraszt ember cselekedetét, hogy elemelte 106 frt megtakarított pénzecskéjét i szekrényből, aztán eltávozott Dobozról szebb, melegebb hazába, újabb szintért választván működésének. A csendőrség keresi — keresi, de hiába még eddig nyomára nem akadt. Belefult a dézsába. E hó 2-án Tar József, tanyáján Tokai András béres két kis gyermeke játszott az udvaron. Az egyik három, a másik másfél éves. Mig édesanyjuk csak egy perezte befutott zöldségért a kertbe, magukra hagyván őket, a kisebbik játék közben ^fejjel beleesett az udvaron levő esővízzel telt dézsába s mire édesanyja előjött, megszűnt élni. A rendőrség megindította a nyomozást a gon latlanságért. Próbakövezés. A hazai aszfalt társaság a vármegye alispánjához ajánlatot küldött a Gyulán és Szarvason készítendő törvényhatósági utak próba- kövezésére nézve. Az ajánlat a közigazgatási bizottság elé fog terjesztetni, de alig hisszük, hogy a vármegye a költséges ajánlatot elfogadhassa. A Járványok krónikájából. A vármegye alispánjához érkezett hivatalos jelentésok szerint e hét tolyaman a következő járványos betegségek merültek fel: roncsoló torokljb Szeghalmon, kanyaró Két* egyházán, Békésen és M.-Borényben, himlő Csorvá- son, hökhurut K. Ladányban és Bókésou, vor kenu Csabán, Szarvason és Dobozon. <