Békés, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-16 / 24. szám

Gyulán létesítendő állandó sertéshízlalók ér­dekében több városi képviselő kezdeményezése folytán kedden délután a városház tanácstermében értekezlet volt, melyben résztvettek : Dutkay Béla polgármester, Terényi Lajos országgyűlési képvi­selő, Oláh György tiszti ügyész, Ladies György, dr. Ladies László, dr. Berényi Ármin, Léderer Lajos, Schmidt József, Keller Imre, dr. Frankó László, Poporios Jusztin, Kóhn Dávid, N. Szabados Antal, Reisner Emánuel, Reisner Zsigmond, Reis- ner Ede, Braun Dávid, Ludvig József, Gombos György, Wolf Zsigmond, Rosenzweig Ármin, Braun Mór, Nádházi István, Dancsik Imre városi képvi­selők, illetőleg polgárok. Élénk eszmecsere fejlő­dött ki, hogy meg kell ragadni a kőbányai sertés­vész előidézte alkalmat, amidőn hírlapi tudósítások szerint már több város, nevezetesen Szeged és Deb- reczen a kőbányai nemzetközi sertésvásárt decen- trulisálni akarják, hogy Gyula városában, mely az ország legjelentékenyebb sertésvásárainak színhe­lye, egyszersmind állandó sertésjavitó s illotőleghíz- laló hely alakittassék és tartassák űzőmben. A kér- érdéshez szóltak Dutkay Béla, Ladies György, Teré­nyi Lajos, Keller Imre.dr. Berényi Ármin, dr. Frankó László, Reisner Zsigmond, Léderer Lajos és végül Kóhn Dávid indítványát fogadták el, mely szerint a városi képviselőtestület memorandumban indo­kolja Gyula városának sertéspiaczi szempontból való kiváló fontosságát és ebből háruló természet­szerű s jogos igényeit, s kérje fel a földmivelési minisztert, hogy Gyulát jelölje ki ama, illetőleg oly helyül, amelyet állami kedvezményekben haj­landó részesíteni; ha ezt kieszközlik, a sertéstelep létesítése, illetőleg ily czélból részvénytársaság ala­kítása, mint rentábilis vállalat, az állam és a város nagyobb anyagi áldozatai nélkül is remél­hetőleg sikerülni fog. A memorandumnak ilv érte­lemben való szerkesztésére Kóhn Dávid, dr. Berényi Ármin és Léderer Lajos felkérettek, kik is megbí­zatásuknak eleget tévén, javaslatuk a holnapi •iíiapra e czélból összehívott rendkívüli képviseleti közgyűlés elé terjesztetik. Az Élővizcsatorna medrének tisztítási illetőleg vezérárok szélesítési munkálatai az egész vonalon csaknem befejeztettek és rövid idő kérdése, hogy a mederbe újólag élővíz bocsáttassák, ami úgy a csabai vasúti állomásnak vízzel való ellátása oká­ból, mint általános közegészségügyi szempontból mérlegelve, bizonyára fontos és sürgős is. Az Élő­víz mizériák különben gyökeresen orvosoltatni fog­nak, még pedig lehetőleg ez év folyamán, ameny- nyiben az Élővíz, a Nádormalom csatornától füg- getlenittetik és közvetlenül a Fehér-Körösből fog táplálkozni. — A felső torkolati zsilip elkészítését folyó hó 8-án az alsó-fehór-körösi társulat irodájá­ban tartott versenytárgyaláson már ki is adták a két versenyző Melocco testvér közül az egyiknek 31.000 forintért és megkötötték vele a szerződést, melynek értelmében a zsilipet októberig köteles elkészíteni. Ez évben még remélhetőleg az egész munka, tehát a buktató is elkészül és jövő nyáron semmi szín alatt nem kell többó a várii vagy új hídig kimennünk, hogy a Fehér-Kőrös vizében fü rüdjünk. Eljegyzés. Kovács Lajos ügyvéd kedves és bá­jos leányát Olgát eljegyezte Vtadinyei István, Po­zsonyban állomásozó cs> és kir, főhadnagy. Szívből gratulálunk. Békésen a képviselőtestület folyó hó 10-án tartott közgyűlésében 36 szóval 9 ellenében a bél- megyeri birtok adás-vételi szerződését, a mely sze- rint D’Órsay Emilné grófnőtől a bélmegyeri 2330 kát. hold birtokot a község megveszi 600,000 fo­rintért és kötelezi magát a vételi árnak folyó októ­ber hó 1-ére leendő kifizetésére, jóváhagyta s a szerződés aláírására a községi bírót és főjegyzőt felhatalmazta. Ezen határozat a meghirdetéstől szá­mított 15 nap alatt felterjesztetik a megyei tör­vényhatósághoz azon kérelemmel, hogy az ügyet, tekintve annak nagyfontosságát és sürgősségét, egy rendkivülileg összehívandó gyűlésen tárgyalni .szíveskedjék. A pesti magyar kereskedelmi bank ajánlata is, mely szerint hajlandó a községnek 1.330.000 forint kölcsönt adni a régi adósság con- vertálása és a bélmegyeri birtok vételárának tör­lesztésére, 96°/0 árfolyammal 4°/0-os községi köt­vényekben, mely kölcsön 50 év alatt 4 85 °/0 tör lesztési járulékkal lesz törlesztendő, de előbb is visszafizethető, a keresk. bank által kibocsátott 4°/0-os kötvényekkel természetben, vagy pedig kész­pénzben 2%-tóli storno dij mellett — elfogadtatott. Békésen az urnapi ágyúzás kevés híja, hogy több rendbeli szerencsétlenséget nem okozott. A bánhidai kőhidon egy boldog állapotban levő nő i'08kadt össze a nagy puffanásra, mig az ibrányi Köröspartvonalon egyik jómódú gazda lovai bok- rosodtak meg, s hogy össze nem törték az egész kocsit, a benne ülőkkel együtt: csak az isteni gond­viselésnek köszönhető. Pályázat. A gyulai kir. törvényszéknél évi 500 írt fizetés s évi 180 frt lakpénz élvezetével egybe kapcsolt egy irnoki állomás betöltendő lévén, fel­hivatnak pályázók, hogy szabályszerűen bélyegzett, életkorukat igazoló anyakönyvi kivonattal és minő­sítésűket igazoló okmányokkal felszerelt kérvényü­ket a f. évi junius 13-án kezdődő és julius 11-én végződő határidő alatt, a gyulai kir. törvényszék elnökéhez beküldjék, megjegyeztetik, hogy ezen állásra csak oly folyamodó fog kineveztetni, a ki a tkvi vizsgát sikerrel letette. A „békési torna egylet“ a korcsolyázó és csol- nakázó csarnok alapja javára folyó hó 29-ik napján, szombaton a Vashalomban jumálist rendez. Peká- novits Dániel elnök, Popovics Viktor alelnök, Varga Sándor b. b. pénztárnok, Popovics Kornél titkár. Barbócz Zsigmond, BartosvKároly, ifj. Batizi Fe- rencz, Benedikty Gyula, Buchwald Gyula, Csellei Dezső, br. Drechsel Gyula, Durkó Imre, dr. Frey Géza, Gonda József, Hajnal Béla, Hoffmann Imre, dr. Henselmann Elek, Huttinger Gyula, dr. Igaz Pál, Jantyik Lajos, Keresztesi Kálmán, Konkoly Jenő, dr. Kovács László, Lavatka Gyula, ifj. Mezey Lajos, ifj. R. Nagy Gábor, Popovics Szilviusz, Pőcz János, Sebők Sándor, dr. Szegedi Kálmán, Szél István, Vaday József, Varga Lajos, ifj. Vigh Fe- rencz, Vigh Antal, Terney Béla, Tóth Antal, Thu- róczy Endre, Zolnay Béla a juniális rendezősége. Kezdete este 7 órakor. Beléptidij: személyenként 1 frt, családjegy 3 frt. A csabai tornaegylet elhatározta, hogy julius 7 én Csabán országos jellegű torna és kerékpár ver­senyt rendez s az ünnepélyre védnökül' Tallián Béla főispánt és Beliczey István nyug. főispánt kérték fel és voltak szerencsések megnyerni. — Az ünne­pély programmja következő: Julius 7-én délelőtt (kezdete reggel 7a6 órakor.) I. Távfutás 20 kim (Országúti vérseny) Dijak: elsőnek ezüst érem s oklevél, ha azonban a távolt 80 perczen belül teszi meg: arany érem i oklevél, másodiknak ezüst érem, harmadiknaknak bronz érem, negyediknek, ha leg-' alább öten indulnak, bronz érem. II. Kerékpár ver­seny. (Országúti verseny) 20 kim. Elsőnek ezüst érem s oklevél, ha azonban a távolt 46 perczen belől teszi meg, arany érem s oklevél; másodiknak ezüst érem, harmadiknak bronz érem,; negyediknek, ha legalább hatan indulnak, bronz érem. Délután. (A zárt versenypályán, kezdete d. u. 3 órakor.) I. Megnyitó kcrékpárceeseny 2000 méter. Elsőnek ezüst, másodiknak bronz érem. II. Nyújtó- és korlát­verseny. (3—3 gyakorlattal.) Elsőnek arany érem s oklevél, másodiknak ezüst érem, harmadiknak bronz érem. III. Kerékpárverseny. (Zárt verseny.) Elsőnek ezüst, másodiknak bronz érem. IY. Gyürühinta vér­seny. (3 gyakorlattal.) Elsőnek ezüst, másodiknak bronz érem. V. Síkfutás 300 méter. Elsőnek ezüst, másodiknak bronz érem. VI. Junior kerékpárverseny 2000 méter. Részt vehetnek mindazon egyleti tagok, kik még dijat nem nyertek. Elsőnek ezüst, máso­diknak bronz érem. VII. Távólvgrás és sulydobás távolra. (Súly 13 klg.) Elsőnek, ha legalább 5-85 m. ugrik arany érem s oklevél, különben ezüst érem s oklevél, másodiknak ezüst, harmadiknak bronz érem Vili. Kerékpárföoerseny, 10,000 méter. Elsőnek arany érem s oklevél, ha azonban a hazai legjobb recordot eléri, a kitűzött dijakon kívül a csabai hölgyek dija; másodiknak ezüst, harmadik nak bronz érem, negyediknek, ha legalább hafiln indulnak, bronz érem. IX. Birkózás. Első és máso­diknak csabai hölgyek dija. X. Magasugrás. Elsőnek ezüst, másodiknak bronz érem. XI. Térelőny kerék­párverseny, 3000 méter. Elsőnek ezüst, másodiknak bronz érem. Versenyek után a dijak ünnepélyes kiosztása. Este 9 órakor a Széchenyi ligetben zárt­körű tánczvigalom. Általános határozatok: I. Az országúti versenyeknél a versenybíróság fenntartja magának a jogot, bogy az időt az út minőségéhez képest megröviditse vagy meghosszabbitsa. 2. Min den verseny nyílt, kivéve a délutáni pragramm III száma alatt felvett 1000 méteres kerékpárverseny, melyben csupán a csabai tornaegylet tagjai vehet­nek részt. 3. Távolugrás és sulydobásnál három megengedett ugrás, dobás közül a leghosszabb szá­rait ; az ugrás és dobás ugró deszkáról történik. 4. A kerékpárversenyeknél a magyar kerékpáros szövetség szabályai, a tornánál aa országos torna­szövetség versenyszabályai irányadók. 5. A nevezé­sek Michnay Gyula tornaegyesöleti művezetőhöz küldendők. 6. A levélben vagy táyirat útján beadott nevezéseknek tartalmazniz kell : a) a verseuyszáin megjelölését, b) a versenyző nevét, c) állását, dj lakását, e) színét (test, sapka, őv), f) az egylet, eset­leg szövetség nevét, melynek a nevező tagjául vallja magát, az egyleti elnök, vagy titkár igazoló jegyével, g) 3 frt (6 korona) bánatpénzt, mely részt­vevős esetén nevezőnek visszaadatik. 7. Tét nincs. 8. Nevezési záróra 1895., évi julius hó 1 ének d. u 4 órája. Unnépélyes Jogadás julius 6-án, d u. 3 óra­kor az összes vonatok beérkezte után, a vasúti indóház előtti térségen. Ismerkedési estély julius 6-án este 8 órakor, a Széchenyi-ligeti vendéglőben. Vil­lás reggeli julius 7 én az országúti versenyek befe­jeztével a Széchenyi-ligeti vendéglőben. Ha időjárásunkra vonatkozólag tisztán intra- villáris tapasztalatainkon alapuló heti tudósítást kellene közölnünk, akkor azt kellene konstatálnunk, hogy Medárd óta — tegnap és tegnapelőtt kivéte­lével — minden nap óta volt esőnk és pedig né­hányszor nagyon is bő mennyiségben. Ugyanez áll a gyulai határ északi részeire nézve, de már a sióréti, pejréti, szabadkai határrészoken — egybe hangzó tudósítások szerint — nemcsak éhét folyo­mányé vásár óta nem volt eső, ami természetesen nagy baj a tavasziakra, különösen pedig a tenge­rire, mely a nevezett dűlőkben stagnál, sőt pusztul. A búza azonban — eltekintve attól, hogy minden­felé üszögös — a vármegye összes területén gyö­nyörűen fejlődik és ez ideig a legszebb reményekre jogosító. Az igaz, hogy a legkritikusabb három hét most van reá, s fájdalmas tapasztalataink vannak róla, hogy junius második felének kedvezőtlen idő­járása, nevezetesen egy esetleges köd, annak nyo­mában járó rozsda, vagy szélcsend melletti fojtott hőség az aratás küszöbén is mennyire devalválhatja sőt-tönkreteheti a legjogosultabb kilátásokat. Adja az Ég, hogy az idei esztendő ily irányú sajnos ta­pasztalatainkat ne gyarapítsa 1 Ritka természeti tüneményszámba menő dolog, ami szerdán virradóra Csorváson történt; nevezete­sen hajnalban 2—3 óra között a határ egy része fölött nagy jégvihar vonult el, szerencsére bőséges esővel, úgy hogy a jég Csak kisebb károkat okozott. Ugyan­akkor éjjel éjfél után egy óra tájban heves villám­lás és menydörgés mellett nagy zivatar vonult el Gyu’a városa, de csupán a belterület fölött, úgy hogy a külső határban alig volt néhány szem cső is. Csabád Szalkay Lajos színtársulatának nagyon rosszul folytak dolgai, egynéhány előadás közönség abszolút hiányában meg sem volt tartható. Ily kö­rülmények között valóságos ternószámba jött az igazgatónak Feledi Boriska. a Rákosi Szidi-féle sziniiskolát most végzett csabai szülött két izbeni fellépte, melyek telt házak előtt történtek. Feledi Boriska szép reményekre jogosító énekesnő, kit szülő városában, megérdemelt szép ováczióval fo­gadtak Különben szerződtetve van már Haimay Im­réhez Szabadkára. A nemzeti színház Szarvason. Mint a „Szarvasi Lápok“ irja, a budapesti Nemz-ti Színház tagjaiból alakult kiránduló művész társaság, élén Hélvey Laura, Náday Ferencz, Mihálfi Károly nemzeti szinmüvé- szetünk kitűnőségeivel, junius hó 25-től 6 színi elő­adást rendez Szarvason. Nem tudjuk, mennyiben' fog’ez aj hír megvalósulni, de ha igaz volna, elég rosszul történnék, hogy a nemzeti Bzinház, tagjainak tömeges dnvasiójával érzékenyen megkárosítsa az úgy is tengődő szegény vidéki Tháliát. Egy menyecske miatt. Halálos kimenetelű ve­rekedés volt a napokban Füzes Gyarmat község határában egy szép menyecske miatt. A község ,kél|TJómódú gazdája, Ströbli János és Béres Lajos szedettek egy szép fiatal menyecskét, s mindegyik tüjkesé,n udvarolt, neki. A menyecskének mód nél­kül tetszett, hogy a két legderekabb gazda töri magát utána, hajlott ide, hajlott oda, de határozott választ egyiknek sem adott. A két férfi látta, bogy egyiaüknek pusztulnia kell, ha a másik győ­zelemhez akar jutni. Hogy kié legyen a menyecske, a napokban dőlt el. A két gazda ugyanis a község határában dolgozott. Munka közben valahogy közel jutottak egymáshoz és készen volt a verekedés. — Stróbli egy léczczel úgy főbe csapta Bérest, hogy az;jájultan rogyott össze és néhány perez múlva meghalt. A gyilkost a csendőrök letartóztatták. Veszett eb marta meg Vésztőn és pedig Marháé Zsigmond kutyája Cs. Nagy Bálint 12 éves Zsófi nevű- leányát. A kutya agyonlövetett, a megejtett bonczolás veszettséget konstatált rajta. A megmart laáftyp'írdyó'-h'ó ö-Mcán Budapösfl-'e ~a Pasteur in'te- zetbó szállították. Öngyilkosság. Pándi Sándor vésztői illetőségű puszta mágori uradalmi volt béres, amiatti elkese­redésében, hogy felesége hűtlenül elhagyta, folyó hó 9-én éjjel felakasztotta magát. Mire végzetes tettet észrevették, megvolt halva. öngyilkos aggastyán. N. Kincses Sándor vész­tői 76 éves öreg földmíves, folyó hó 11 ikén fel­akasztotta magát. Végzetes tettének oka életuntság. Gyanús haláleset. Békésen a Nyiriné-féle tanya kulidban holtan találták f. hó 7-én Gellén János tanyást. A holttestet bevitték a városba s az orvos- rendőri bonczolás gyanús körülményeket állapított meg. A vizsgálat folyik. Halál az utczán. Özv. Mundruczó Miklósáé szül, Argyeilán Anna 70 éves öreg asszony, a mint f.-hd-13--áról 14-ére virradó éjjel 2 órakor ittas ál­lapotban'egy névnapról hazafelé ment volna, az ut- czda elesett és meghalt; hullájára az arra ozirkáló rendőrök akadtak rá, kiknek jelentésére a rendőr- kapitány és dr. Kovács Károly városi orvos a hely­színen azonnal megjelentek s miután megállapitot- ták-7 hogy büntetendő cselekmény fenn nem forog, — a hullát hozzátartozóinak átadták. Lopás , és rablás. Forosaán György, Horváth János és Sebestyén István ismert gyulai suhanezok az elmúlt napok egy estéjén Kohn Bernét gyulai korcsmáros pinczéjóbe betörve, onnan egy üveg pá­linka ellopása után a vasúti indóház felé muntek, a sugárúton azonban találkoztak Ruska Ferencz Gyu­lán tartózkodó szintyei illetőségű egyénnel, kit Foio- szán György a lopott pálinkával megkínálta, midőn az a kínálást elfogadta, Foroszán torkon ragadta és a földre teperte, társai pedig a tehetetlen Ruska óráját és lánczát elrabolták s miután pénzt nem találtak nála azt egy két pofon után elbocsátották. Ruska az esetet a csendőrségnél feljelentette, de a tette sek közül Foroszánt Gyulán már nem lelték, meri az mjnt más alkalomkor a lopott tárgyakat magával vive Pest-felé vette az útját, nyilván azért, hogy ott magát tökéletesen kiművelhesse. A magasra törekvő itjakat a kir. törvényszéknél feljelentették. A járványok krónikájából. A közegészségügy a nyár beköszöntével kedvező, aminő rég nem volt a vármegyében. Az alispánhoz jött hivatalos jelen­tés szerint e hét folyamán csupán K.-Tarcsán és Szarvason lépett fel vérhas — szelíd alakban. Egyéb járványos betegségek részint enyhülőben, nagyobb részben pedig teljesen megszűntek. Állategészségügy. A sertésvész Füzes-Gyarma­ton kívül ugyan fellépett Dobozon is, de nem nagy mérvben és szelíd alakban, úgy bogy már szünő- félben is van. Sertésorbáncz esetek voltak K.-Tar­csán Molnár Istvánnál, Vésztőn a mágori s szecsői gazdaságokban, Sámsonban Wolfinger Miksánál, Csabán Kiss László-gerendási s Vésztőn Kiss Mi- hályné gazdaságában, — lépfene esetek Endródön L. Kalmár Mihály, Dobozon gr. Wenckheim Dénes ló, — Ó-Kigyóson gr. Wenckheim Frigyes szarvas- marha, — s végre Szarvason L. Thury Gábor ser­tésállományában. — A földmivelési miniszter egy körrendeletében a sertésvész elfojtása érdekében óvó intézkedésül a vándor miskárolást betiltotta. Fogorvos Kovács J. Budapestről, ki második hete városunkba ismét működik, bátorkodik a n. é. közönséget értésiteni, hogy csak még rövid ideig tar­tózkodik, itt, azért megkéri azokat a fogbajosakat, kik őt felkeresni akarják, hogy minélelőbb szívesked­jenek, mert vannak műtétek (plombirozás és fog betétek) melyek több időt vesznek igénybe. La­kása „Komló“ szálloda 4. szám. Az 5-ik (temetkezési társulat ina délután 3 órakor, a múlt vasárnap elhalasztott közgyűlését Bene Ferencz Ieánytanitó lakásán fogja megtartani, amelyen tekintet nélkül a megjelent szavazó képes tagok számára fog határozat hozatni. (Beküidetett.) Zongorát, pianinót harmoniumot, a legkitűnőbb bel és külföldi gyártmányokat, legnagyobb választékban és a legjutányosabb feltételek mellett csakis Heckenast Gusztáv zongora-termében lehet beszerezni Budapesten, Kigyó-utcza 7. sz. alatt. Felhívjuk t. olvadóink figyelmét e régi jó hír­nevűnek országszerte elismert ezégre, melynek külön e czélra épített termeiben legnagyobb raktára van minden ízlésnek megfelelő kiállitá&u, fekete, dió vagy matt fában faragott vagy vésett; díszítésű zongorák, pianinok és harmoniumoknak. A külföldi elsőrendű gyárakból a világhiiü „Scbiedmayer és fia“ stuttgarti ezég egyedüli képviselete, valamint a legjobb­nak és legolcsóbbnak elismert „Thuringia Organ Comp.“ har* moniumjainak főraktára van itt, valamint átjátszott zongorák nagy választékban, melyekért őt évi jótállást vállal a czeg. Arjegyezékét kívánatra díjmentesen megküldi. Irodalom. „Az 1848—49-iki magyar Szabadságharcz“ czimű munkából most jelent meg a 36-ik füzet, a melyben Gracza György több egykorú esemény kap­csán a zalathnai oláh vérengzést mondja el rend­kívül élénken. A munka ezen részén is olyan, mint egy érdekfeszitő regény. A füzet képei a következők. Az 1848—49-iki magyar köztársasági párt programja (Melléklet). A béosi nemzetőr és családja. (Gúnykép). Horvát tábor Bécs alatt. Zalathna piacza 1848-ban. Nő mint nemzetőr. .Petőfi a táborban. Torlasz építés a bécsi októberi forradalom idején. •Magyar népfelkelők kaszája. Utczai lapelárusitó Becsben 1848-ban. A 37-ik füzettel véget ér a nagybecsű munka második kötete is. A harmadik befejező kötet az ősz folyamán jelenik mog. Megrendeléseket a 2-ik kö­tetre már most elfogad a kiadó ezég, Lampcl R. Andrássy ut 2. Budapest. A „Zenélő Magyarország“ junius 1 -sei pün- kósti száma ritka becses és érdekes tartalmával hozott igaz meglepetést a jó magyar zeue barátai­nak. Ezen igazán magas zeneirodalmi szinvonalon álló zenemű folyóirat jelen száma először 2 gyö­nyörű szép magyar dalt hoz, a ma legjobb-dal iró hírnevében álló Csizmadia Ignácztól „Hogy végze­tem- elüldözött“- és „Messze földre-“ cziiuüt. Geniá- lis zeneszerzőnk, Lányi Ernőnek „Impromptu hon- groiso“ czimű remek szép magyar ábrándját, Traut- yenfels Páltól „Báli emlékek“ bájos walzeridyljét, végül classicusaiuk legünncpeltebbjének, Sehumann Róbertnek kedves zenei apróságát, az „Abránd- képeket “ Oly gazdag s érdekes szám ez, mely mindenkit meggyőzni kénytelen a vállalat komoly hivatottsága felől. Ára negyedévenként 6 füzetben mindenkor 10—10 zeneoldalon megjelenő zenemű- folyóiratnak 1 frt. Előfizethetni a „Zenélő Magyar- ország“ kiadóhivatalában Budapest, Csengery-utoza 62 a., honnan kívánatra mutatványszámot minden érdeklődőnek küldenek. A nyári szezonra nem ajánlhatunk olvasóink­nak pompásabb, szórakoztatóbb elvasmányt, mint legjobb képes lapunkat, az Ország Világot. Legújabb (21) száma is megerősít abban a véleményünkben, hogy,az Ország-Világ a képes újságok közt a leg­méltóbb a magyar közönség rokonszenvere Bemu­tatja Írásban és számos képben a készülő ezredéves kiállítást, pompás rajzokat közöl a pólai ünnepsé­gekről, arczképét mutatja be az új külügyminisz­ternek, és kaczagtató humoros képet. Gazdag tar­talmából kiválik Fáradt Antal költeménye, Ador­ján Sándor, Catherin, Verpeléti Kálmán, Csengery Gusztáv, Krúdy Gyula czikke. Az Ország Világ elő­fizetési ára mégis osekély: negyedévre 2 frt. Mutat­ván) számot ingyen küld a kiadóhivatal (Hold u. 7.) HIRDETÉSEK. 9837. ikt. 1895. alWítÜl. Pályázati hirdetmény. Bókésvármegye törvényhatóságánál elő­léptetés következtében üresedésbe jöft és 950 írttal javadalmazott könyvvezetői ál­lásra pályázatot nyitok és felhívom mind­azokat, kik az említett állást elnyerni óhajt­ják, hogy az 1883. évi I t.-czikl^ben előirt minősítésükről, továbbá erkölcsi és politikai magaviseletükről és eddigi alkalmaztatásuk­ról szóló bizonyítványokkal felszerelt kérvé­nyüket mólt. Yizeki Tallián Béla főispán úrhoz czimezve, hozzám f. évi junius hó 22-éig bezárólag adják be. Gyulán, 1895. junius hó 5-én. Dr. Fábry Sándor, 137 2—2 alispán. Kitűnő minőségű villányi vilá­gos siller szinn bor lite­renként kimérve, 30 krért kapható Zöldfa-utcza 241. szám alatt. u, i-i

Next

/
Oldalképek
Tartalom